Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-05 / 105. szám

1983. május 5., csütörtök o II „Budimex” névjegyei Kihasznált lehetőségek Kiváló szövetkezet Mondják, hogy a lakótele­pek betonrengetegek. Több­ségük valóban lehangolóan egyhangú, uniformizált. Nem így Békésen. Jólesik a szem­nek megpihenni, nézelődni. Kettő sem egyforma a há­rom-négyemeletes házakból, sem színre, sem formára. Ezért hangulatosak. Kivitele­zőjük, a Békési Építőipari Szövetkezet fennállása óta 1982-ben érte el a legjobb eredményeket, s így kiérde­melte a Kiváló címet. Tavalyi árbevételük 79,4 millió volt, 130 százalékkal több az 1981-esnél, ezen be­lül a saját építőipari terme­lés 115,5, a nyereség pedig 5,3 százalékkal magasabb. A létszám viszont csak 94,3 százaléka volt az előző évi­nek, tehát kevesebb ember­rel többet produkáltak, anyagmentes termelési érték­ben majdnem 10 százalékkal többet. A tervszerűbb elő­készítés, a termelés jobb ki­szolgálása, valamint a taka­rékosabb gazdálkodás mellett az eredményekhez nagyban hozzájárult az egyösszegű utalványozás is. Az a bér­forma, amelyben a teljesít- ményes órák 60 százalékát számolták el. — Széles körű ösztönző ha­tása — mondja Tamási Géza elnök — az építőiparban rég ismert, csak a bérszínvonal­gazdálkodás nem ad rá mó­dot. Ezért pályáztuk meg 1982-re a bértömeg-gazdál­kodást és el is nyertük a teljes ötéves tervre. Az most más kérdés, hogy ebből csak egy év lett — a tavalyi —, mert már ezt az esztendőt újból az átlagbérszínvonal- gazdálkodással folytatjuk. Az 1981-es esztendő viszont kí­sérleti év volt a kétfajta bérgazdálkodással egyszerre, s már akkor meglepő ered­ményeket szült az egyössze­gű utalványozás. Akárcsak később, a teljes munkaidőt intenzívebben kihasználták a dolgozók, s elő nem fordult, hogy előbb hagyták volna abba a munkát, vagy ké­sőbb kezdték meg. Inkább még az ebédidejüket is megrövidítették, csakhogy többet dolgozhassanak. Ez a tempó a műszaki szervezést is megmozgatta, gondosabb, pontosabb és fő­leg előrelátóbb munkát kí­Mrena Károly nyugdíjas cipész kisiparos. Szarvason él, 84 éves. Valamikor 2-3 segédet tartott. Az első mű­helye néhány évig a Glózik- féle kocsmáros házában, 30 évig pedig a katolikus egy­házi iskola épületében volt. A Béke utca 28. szám alatti kis műhelyébe 20 éve költö­zött, ahová ma is naponta jár dolgozni. Társa, Farkas János 75 éves, akinek a cégtáblája éppen úgy ki van téve a be­járat fölé, mint Mrena Ká- rolyé. Farkas János a ’30-as évektől jelenlegi társa se­gédjeként dolgozott a felsza­badulásig, majd az ’50-es évek végétől ismét. 1973-ban önállósította magát, és akkor csatlakozott egykori főnöké­hez, akit ma is Mrena úrnak szólít. Ám az egykori Segéd megszólítása is maradt a ré­gi : Farkad úr. Mind a ketten mesterek, de hallgatólagosan Mrena Károly a vezető, ő javítja, varrja a cipőfelsőrészt, tár­sa, aki koránál fogva jobban bírja erővel, a talpat és a sarkat. Jelenleg ugyan nem dolgozik Farkas János, mert a csuklója eltört. Átmeneti­leg tehát munkaképtelen. Ilyenkor innen nem jár pénz. A feleségével együtt csak a 2400 forintos nyugdíjából él. vánt. A brigádok a műveze­tőket, azok az építésvezető­ket, ők pedig a szövetkezet illetékeseit „hajtották” a szükséges dolgokért, a felté­telek kialakításáért. A lehetőségek csak bizo­nyos feltételek mellett va­lósulhattak meg, de ebből a kötöttségből is haszon szár­mazott. Például a bérfejlesz­tési mutató és bértömeg ará­nya nem romolhatott. Ez pedig másként nem lehetsé­ges, csak takarékos költség- gazdálkodással és termeléke­nyebb munkával, mert ha a nyereség nem nő, az a bér­tömeg csökkenését vonja maga után. Munkahelyi ta­nácskozáson ezt előre, rész­letesen megbeszéltük a tag­sággal, majd a további te­endőket az építésvezetősé­gek és az önálló egységek tárgyalták meg a szükséges adatok — terv, bér stb. — birtokában. Mindenki megértette, hogy a legdrágábbtól a legolcsób­big minden anyagot — és persze az energiát is — na­gyon meg kell becsülni; nemhogy pazarolni, de gon­dosan spórolni kell mind­egyikkel, mert csak így nő a kifizethető bér. Az anyag­mentes termelési érték nö­vekedésével arányosan. E mutató alakulása még köny- nyen ellenőrizhető- is volt, mindenki tudta havonta, ho­gyan áll, mit csinált. így érték el a nyereség növelése mellett, hogy a bértömeg 2 százalékkal, a bérszínvonal pedig 8,1 százalékkal nőtt. Adómentesen. S ugyanakkor a többszintes, célcsoportos és OTP-lakásokból egy 30 és egy 28 lakásos épülettöm­böt adtak át minőségi hiba nélkül. Az eredményekhez még sok más is hozzájárult, pél­dául a kooperációs kapcso­latok növelése, valamint az, hogy az anyagok 70 száza­lékát közvetlenül a terme­lőktől vagy a nagykereske­dőktől, tehát kedvezőbb áron vásárolták. De a jól szerve­zett .munkaversenyt is, amelyben a brigádok zömét az országos normák alapján értékelték, pontrendszerben. Havonta kisebb, majd éves viszonylatban jóval nagyobb anyagi elismeréssel. Vass Márta Egy csöppnyi mellékest je­lent, hogy szerény térítés el­lenében az asszony főz na­ponta ebédet Mrena Károly- nak is, aki immár 15 éve öz­vegyember. Az étkezést úgy bonyolítják le, hogy Farkas János délben hazamegy, el­fogyasztja az ebédet, a tár­sáét pedig ételhordóban a műhelybe viszi. Ilyenkor oda-vissza 4 kilométert gya­logol. Ehhez hozzá kell szá­mítani a reggeli ide- és az esti hazamenetelt. Ütja so- >án magával visz néhány ki­javított cipőt és átadja a megrendelőknek. Közben át is vesz javítanivalót. Az a régi Singer stoppoló­gép, amelyen Mrena Károly dolgozik, egyidős lehet vele. A Pfaff bőrv^rró gép is. A sok kézi szerszám — a stan- colókés, a cipészkalapács, a falcang, az abnémer, a snitt­vas, a szabászkés, a vas kap­tafa és rengeteg sámfa, meg a többi — évtizedek óta szol­gálja gazdáit. A csirizestál is megvan, de már nem hasz­nálják. Műanyaggal ragasz­tanak ők is. Életelemük a munka. Az egyik legszebb emlékükről Mrena Károly így beszél: — Csináltunk egy szép ci­pőt ... A felsőrészt én, a tal­pat és a sarkat Farkas úr készítette. Kiállításra is ke­rült 1938-ban itt, Szarvason. Ezer lengyel Pakson A lengyel külkereskedelmi vállalatok sorában előkelő helyet foglal el — s az utób­bi időben különösen kiemel­kedő eredményeket ér el a „Budimex”. A vállalat éven­te mintegy 500 millió dollár bevétellel gazdagítja a len­gyel népgazdaságot. Szerve­zésében több mint 23 ezer lengyel szakember dolgozik külföldön: energetikai léte­sítmények, vegyipari üzemek, cukorgyárak, lakások és üdü­lők építésében vesznek részt. A magyar piac az egyik jó példa az építési-szerelési ex­portszolgáltatásokra szakoso­dott j,Budimex” sokoldalú te­vékenységére. A vállalat már ötödik éve végez építési-sze­relési munkákat a Paksi Atomerőmű építésén; négy lengyel kivitelező vállalattól mintegy ezer lengyel dolgo­zót foglalkoztatnak itt. Mun­kájuk meglehetősen bonyo­lult, mivel sem Magyarorszá­gon, sem Lengyelországban nem építettek még ilyen lé­tesítményt. Budapesten a „Budimex” végzi a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egye­tem műemléki épületének re­konstrukcióját. Tulajdonkép­pen csak a falai maradnak eredeti állapotban: az egész épületbelsőt korszerűsíteni kell, s fel kell újítani az épülethomlokzatokat is. Je­lenleg a főépület rekonstruk­cióját készíti elő a „Budi­mex”. Ugyancsak lengyel építőipari szakemberek ké­szítették a budapesti „Kon- takta” félvezetőgyár műszaki laboratóriumának épületét, á „Tungsram” gyár üzemcsar­nokát, a szabadegyházi ku­koricaalapú cukorgyárat és a legnagyobb — napi 6 ezer tonna cukorrépa feldolgozá­sára alkalmas — magyaror­szági cukorgyárat Kábán. A „Budimex” által végzett ma­gyarországi építési-szerelési munkák értéke 1983-ban mintegy 15 millió rubelt tesz ki. Karol Rzemieniecki (Interpress — KS) A szép munkáért elismerő oklevelet kaptunk. Farkas János a mestervizs­gára varrott. cipővel készült. Közben eldugta a cipőt, ne­hogy megsérüljön, mert a vizsgabizottság a legkisebb hibát sem nézte el. — Akkoriban — ahogy mondja —, aki nem értett a mesterséghez, nem maradha­tott meg egy olyan műhely­ben, mint amilyen a Mrena úré volt. Mrena Károlyt a KIOSZ 1980-ban 50 éves kisipari munkásságáért aranygyűrű­vel jutalmazta meg. Nagyon örült, hogy nem felejtkeztek meg róla. Továbbra is arra törekszik, hogy munka ke­rüljön ki a keze alól, legye­nek elégedettek a megrende­lőik, és jöjjenek el újra. S jólesik neki, ha néha egy- egy köszönő szót kap tőlük. Amikor a koráról és a cél­jairól beszélünk, ismét egy emlék jut az eszébe. — 1916-ban behívtak soro­zásra. A katonaorvos rám nézett, és máris diktálta az írnoknak: „Fejletlen”. Ne­kem meg azt mondta: „Me­het”. Még csoda, hogy nem vettek be a suszterájba — mondja mosolyogva. Most, 67 év után úgy tű­nik, mintha az egykori K. u. K. katonaorvos tévedett vol­na. Pásztor Béla Csináltak egy szép cipőt... Miből lesz a nagy üzlet? — Mákot tudnának eladni? — Igen. — Mennyi van raktáron? — Pillanatnyilag még semmi, de ha kell, nagyobb mennyiséget is... — Azt mondja, hogy most akarnak termeltetni? No, várjon csak, ez már nem is olyan egyszerű! A külkereskedő persze tudja, miért könnyebb a hely­zete, ha kész tények elé állítják. Az adatok pontos is­meretében gyorsabban, kockázatok nélkül lehet üzletet kötni. De ha a szerződésben meghatározott mennyiség, minőség, valami miatt a várakozások alatt marad, a kereskedelmi vállalat önmaga hitelét ronthatja. A közelmúltban történt: a mezőgazdasági üzemek pa­naszkodtak, nem tudják el­adni a bárányokat. A keres­kedők gyorsan körülnéztek és vevőt is találtak. Azután eljött a szállítások ideje és kiderült: a gazdaságok jó­val több bárányt jelentettek, mint amennyit értékesíteni tudtak. A „túlbiztosítás” meglehe­tősen nagy zavart okozott, a külkereskedők nem értették, miért jelentének ott húszat, ahol csak öt van, és miért csapnak akkora zajt az üze­mek a jelentéktelen tételek miatt. Az okokra legfeljebb csak következtetni tudtak, és újra megállapíthatták, hogy a kis mennyiségek ex­portja sok bajjal, nehézség­gel jár. Az már az érdekeltségi vi­szonyok megváltozásának kö­szönhető, hogy mostanában egyre inkább úgy tűnik: a kicsi is megkapja rangját. De mit is érthetünk tulaj­donképpen kis tételen? Áz egyik nagyvállalat képviselő­je ezt a következőképpen ha­tározta meg: kicsinek szá­mít az az export, amelynek értéke nem haladja meg az ötvenmillió forintot. Ám a „jelentéktelen” is meghatározó lehet, ha a mennyiségeket egy kis válla­lat szempontjából vizsgáljuk. Ha figyelembe vesszük, hogy sok ezer kis- és középüzem­ben a sok kicsi sokra megy elve érvényesül. Azután elő­re azt sem lehet tudni, ké­sőbb miből lesz a nagy üz­let. Jó néhány éve már, hogy az egyik külkereskedelmi vállalat nyúleladás meg­szervezésére vállalkozott. Nagy összegeket fordítottak a propagandára, a feltételek megteremtésére. Kezdemé­nyezéseiket akkor megmoso­lyogták. A nyúl azóta elfo­gadott exportcikk lett, és a mennyiség sem lebecsülen- - dő. Ehhez hasonló megmoso­lyogni való elhatározásokra, kockázatvállalásokra ma is szükség van. Több is kelle­ne, mint amennyit az ipari és mezőgazdasági üzemek­ben, fogyasztási szövetkeze­tekben igényelnek. Ez utóbbi — az ismeretek hiánya — sajnos a kereske­delmi tevékenység egyik leg­gyengébb láncszeme. Hogy milyen gondokat okozhat a kevés és pontatlan informá­ció, arra példa a növényevő hal esete. A haltermelő gaz­daságok abban a tudatban, hogy ennek a halfajtának biztos piaca van, jelentős fej­lesztésekbe kezdtek, míg más halfajták tenyésztésével csak kisebb mértékben foglal­koztak. A piacon kialakult helyzetről — megkésve — akkor kaptak információt, amikor az értékesítés szinte áthidalhatatlan akadályokba ütközött. Ügy tűnik, néhány esetben igaz tehát, hogy a piac hely­zetéről, a keresletről, kíná­latról, az árakról, a gyárt­ható termékekről késve, pon­tatlanul jutnak el az ismere­tek a termékeket előállítók­hoz, ha egyáltalán megtud­ják, mit várnak tőlük. De ez fordítva is igaz. A kereske­dők js csak részben ismerik, hogy az üzemek technikai­szellemi felkészültsége mi­lyen lehetőségeket kínál. Hogy a kereskedelemhez, termeléshez nélkülözhetetlen információk hiánya miatt hány üzlet hiúsult meg, nem lehet tudni. Értelme sem lenne az efféle felmérések­nek. Annál nagyobb figyel­met érdemel azonban a Kül­kereskedelmi Minisztérium és néhány külkereskedelmi vál­lalat újszerű törekvése. A minisztérium az infor­mációk közvetítésében jelen­tős szerepet szán megyei megbízottjainak, akiknek feladatuk, hogy részt vegye­nek az ipari és mezőgazda- sági szövetkezetek, tanácsi kis- és középvállalatok ter­mékeinek felkutatásában, közvetítsenek a termelők és a külkereskedők között. Ed­dig négy megyei, köztük Bé­kés megyei megbízott, kezd­te meg munkáját. Az első tapasztalatok kedvezőek. Máris több termék talált gyártóra, illetve kezdték meg egy-egy termék értékesítésé­nek előkészületeit. A külkereskedelmi válla­latok figyelme elsősorban információik gyorsabb, pon­tosabb továbbadására irá­nyul. A korábbinál több pro­pagandaanyagot készíttetnek, információs szolgálatokat szerveznek, s egyre nagyobb hangsúlyt kap a szó igazi ér­telmében vett piackutatás. Minderre az újabban kibon­takozó verseny készteti a vállalatokat. Senki sem akar lemaradni, hátrányba kerül­ni, így azután a kisebb mennyiségeknek is egyre na­gyobb rangja lesz. Az igazán megnyugtató megoldás azonban a terme­lők és kereskedők érdekei­nek közelítése, a közös koc­kázatvállalás lenne. Az utób­bi időben megkötött szerző­dések egy része már ebben a szellemben készült. Az ér­dekeltek — ipari vállalatok, mezőgazdasági üzemek, ke­reskedelmi vállalatok — együttműködése pedig már egy új fejezet nyitánya. Ter­melők és külkereskedelmi vállalatok közös fejlesztései­ről, beruházásairól van szó. Továbbra is kulcskérdés marad azonban — legyen szó kis tételekről vagy nagyobb mennyiségekről — a szállítá­si határidő, a minőség, az el­adhatóság. Ma még inkább igaz, hogy a jövő azoké a gazdálkodó szervezeteké, amelyek gyorsan, rugalma­san képesek alkalmazkodni az igényekhez. S végül, de nem utolsósorban, ' az ex­portban is ott szerepel a gaz­daságosság követelménye. Kepenyes János Bensőséges ünnepség az olaj­szállítóknál A Gáz- és Olajszállító Vállalat kardoskúti üzemé­nek dolgozóiért április 30-án autóbusz ment lakóhelyükre, és szállította őket a munkás­ünnep színhelyére, a kardos­kúti központba. A napot Gub András szakszervezeti főbi­zalmi nyitotta meg. Kovács Imre, ,a helyi pártalapszer- vezet vezetőségi tagja ün­nepi beszédében méltatta a nap jelentőségét, emlékezett az első szabad május 1-re. Toszeczki Pál, az üzem vezetője ezután a múlt évi eredményekről szólt. El­mondta, hogy az öt szocia­lista brigád közül „Arany- koszorús” címet kapott a Komarov, ezüstöt a Gra­ham Bell és a Viharsarok, bronzot a Tiszaparti Fáklya és a Kállai Éva Szocialista Brigád, öt-, tíz-, tizenöt és húszéves törzsgárdatagságá- ért 17 dolgozó kapott elis­merést. Az eredmények ismerteté­se és a kitüntetések, jutal­mak átadása után J. Kiss József hívta versenyre a szocialista brigádokat, akik jó hangulatú labdarúgó-kör­mérkőzést tartottak. I. M. Szedik a kamillát Kivirágzott a Hortobágy, való­ságos szőnyegként borítja be a szikes-fehér földeket az illatos kamilla. Az idén különösen jó a termés. Az enyhe tél, a korán jött ' tavasz és az áprilisban le­hullott 60—70 milliméter csapa­dék erőteljes növekedésre ser­kentette a vadvirágokat. A környékbeli községekből — Balmazújvárosról, Nagyivánról, Egyekről, Tiszacsegéről — hajna­lonként indulnak a székfűszedők a puszta különböző részeire. A legtöbbjük évek vagy évtizedek óta gyűjti a kamillát, több he­lyen az egész család együtt dol­gozik. Hajnalban látnak neki a munkának, akkor ugyanis még nem fonnyadt a szár, hamarabb „lepattan” a virág. Speciális, 35 —40 centiméter széles, nyeles „la­pátfésűkkel” dolgoznak a sze­dők, s zsákokba gyűjtik a fris­sen szedett kamillát. Néhány óra múlva viszik is az átvevőhelyre, mert hamar „bemelegszik” a székfű, s akkor már rosszabb a minősége, olcsóbb az ára. Az idén a puszta néhány pont­ján alkalmi átvevősátrakat állí­tott fel a Herbária Vállalat, in­nen szállítják tovább Balmazúj­városba a gyógynövényt, ahol a feldolgozótelepen szárítják, osz­tályozzák, majd csomagolják. Az idei őszi-téli hónapokra bősége­sen lesz majd kamillatea, meg­termett az alapanyaga. Az 1982-es országos tejtermelési versenyben az Agárdi Me­zőgazdasági Kombinát tehenészete a második helyezést érte el. 1305 tehenük átlagosan 7800 liter tejet adott. A felsö- cikolai tehenészetben például a Holstein—fríz állomány átlaga a korábbinál csaknem ezer kilogrammal volt több, a tej zsírtartalma is emelkedett. Az eredményt napi há­romszori fejéssel, a tehenek komfortérzetének növelésével és gondosabb takarmányozással érték el anyagi beruházás nélkül A képen: a borjúnevelő (MTI-fotó — Tóth Gyula felvétele — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents