Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-28 / 125. szám
1983. május 28., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kubikos-emlékmű Szeghalmon Ünnepi beszéd az avatáson Tisztelt ünneplő Közönség! Kedves Elvtársak! Szobrot avat ma Szeghalom. E városiasodó település újabb tanújelét adja, hogy teljes életét akarja élni. Méri a múltat, hogy arcával a jövő felé fordulhasson; merít a múltból, hogy erőt adjon a mindig újért törekvő emberi akaratnak. A szobor talapzatánál tűnődésre késztet az emlékmű: a fehér lepel alatt a kétkezi munkás alakja magasodik fölénk, és válik élő jelképpé — a munka jelképévé.^A munkás alakja, ki legtöbbet adta erejével és eszével: környezetének megfontolt átalakítását, hogy elviselhetővé és' szolgájává váljék a természet. Dolgozik, hogy megteremtse jó esélyeit az- élethez. Formálja a tájat, hogy az megbecsülvén szolgálja emberét. Akik először építettek házat, először vetettek gabonát, hétezer esztendővel ezelőtt érkeztek a Tiszántúl területére. A Sárrét vidékén tudásuk és kultúrájuk adta fejlett életmódjuk révén ők érték el először, hogy — hosszú időre — befogadja őket a táj. Gazdái lettek e vidéknek. Ez a letelepedés, szívós küzdelem és emberi cselekedetek sora változásokat hozott a Kárpát-medencében, egész Közép-Európa történetében. Ez az „újkőkor forradalma” volt. Hiszen a Körösök vidékén élő — a történelmünk által Köröskultúra elnevezéssel illetett — embercsoportok alkotása volt az, amely maradandó nyomokat hagyott a táj arcán. Egy, vagy két házsorból álló kis falvakat emelt a kiemelkedő érpartokon; már edényeket készített — bögréket és köcsögöket —, amelyeket a Kovácsdombon fordított ki az ásó; de szobrocskákat is találtak már itt a múlt faggatói. A honfoglaló magyarok is megülték e tájat, és ezzel újabb évezredes küzdelmek kezdődtek. Az 1400-as évek végén Szeghalom már mezőváros lett, és vámszedési jogokat szerzett. Majd két ,évvel 1600 előtt a 2—300 lakosból álló települést — amely ebben az időben Békés megye legnagyobb lakott helye volt — a Várad felé kalandozó török-, tatársereg teljesen elpusztította. Lakosait — mint szól róla a krónika — nagyobbrészt levágta, elhurcolta, vagy menekülésre késztette. Az addig megszokott életét élő Szeghalom eltűnt, lakatlan pusztává vált. A mocsarakban, a környék nádasaiban megbúvó, messzire szaladt lakosság utódai, vagy máshonnan idehozott. idejött betelepülők a pusztulás után 100 esztendővel, az 1700-as évek elején újra benépesítik Szeghalom, és a mostani határában immár pusztává vált településeket: Környét, Mágort, Károlyt. A lakosok neveinek egy részét is ismerjük: a He- gyesiekét, a Szívósokat, a Földyeket, a Farkasokat, a Somogyiakat, a Czebéket. a Vajdákat — hogy csak néhányat említsek. A falu a feudalizmus időszakában sem volt gazdag település. A kapitalizmus korában Szeghalom gazdasági és társadalmi képe az Alföld szegényebb vidékeire jellemző vonásokat mutatta. E század fordulóján a szétterülő közKiss Kovács Gyula kubikos-cmlokmuvc ségek kiterjedt határának alig több mint a fele volt szántóföld. Az is gyenge minőségű. A vizektől szabadított szikes földnek nagy számú embert kellett eltartani. 1900-ban a 10 ezer lakosból több mint 7000 ember élt földből, amely itt nem volt könyörületes, nem nézte, hány családnak kell élni belőle. Négyezer agrárproletár volt: napszámosok, cselédek és mezőgazdasági munkások. A többieknek alig egy-két hold földre futotta. A nép egyre nehezebben élt meg e tájon. Talicskát fogott, és elindult messzi vidékekre, hogy lehetőségét keresse életéhez. Ök lettek e táj soha nem kényeztetett, örök vándorai: a kubikosok. A kubikosok, kiket a megélhetés reménye hajtott száz és száz kilométereken át. A korabeli krónika — a századforduló táján — így örökíti meg alakjukat: „Érdekes látni, mint mennek az országúton egyik a másik után talicskájukkal, melyen minden szükségest magukkal visznek. Van azon gyékény, jó meleg, birkabőrös bunda, ásó, bogrács, fejsze, némi fehérruha, útra- való élelem és egy-egy nagy kulacs. Mihelyt megérkeztek rendeltetési helyükre, mindenki külön kunyhót épít magának félig a földbe, félig afölött; a tetőt gallyakkal és gyeppel rakják ki. Munkába rendszerint páronként állnak, vagyis egy-egy darab töltést ketten vállalnak el. A kubikos csak a saját szerszámával dolgozik, melyre mindig kiváló gondot fordít, az ásó könnyű, fogantyúval van ellátva, és folytonosan élesen tartva, mely célra reszelőt használnak; „erősebb kötésű” kubikosnak még „kengyel” is van az ásóján, hogy annál mélyebbre taszíthassa bele a földbe; a talicska hasonló- lag könnyű, de jó mély és nagy térfogatú, s annyira megrakják, hogy az ilyen munkához hozzá nem szokott két napszámosnak is elég volna fölemelni. A második munkás a talicskázásnál az által segít, hogy azt elöl kötéllel húzza, kivált ott, hol a töltésre egyszerre meredeken kell föltolni. E második munkást tréfásan „csikó”-nak is nevezik. Valóban érdekes, amint a feltűrt, lobogó vászonruha alatt, a római athlétáéval vetélkedő izmok és erek erőlködés közben megfeszülnek, kidagadnak. És bámulandó az a rugékonyság és könnyűség, mellyel a földet a leg- magásab töltésre föltolják, s a talicskát is megtöltik. A kubikos nem napszámra, hanem csak köbmennyiségre, vagyis kubikszámra dolgozik; innét vették nevüket. A magyar kubikosok általában igen józanul élnek, és szerzeményüket időről időre hazaküldik. A jó kubikosnak rendes életmódot kell folytatni, mert különben a folytonos erőfeszítést nem bírja ki. A legjobb kubikosokat Szeged, Dorozsma, Szentes, Szeghalom. Titel, Hadház, és általán Csongrád, Békés, meg a Szomszédos tiszai megyék szolgáltatják. Az alföldi kubikos krajcárig ki tudja számítani napi keresményét, és addig nem pihen le, míg a maga elé kitűzött részt el nem végezte. A hét végén keresményét oly pontossággal mondja meg, hogy a mérnök sem tehetné különben. Az alföldi kubikosok nemcsak folyó menti gátakon vagy folyóátmetszéseken dolgoznak, hanem vasúti töltéseken, és egyéb árkoláso- kon is. Ezeknek a kubikosoknak a keze munkája emelte azokat a töltéseket, melyeknek hivatása ma már nem csupán az, hogy a kiöntött folyók vizének szerfölötti elterjedését gátolják, hanem főleg az, hogy a néha több méter magasságban oldaluknak támaszkodó roppant víztömeg nyomásának is ellent álljanak.” Tudja az utókor: munkájuk nyomán szelídült meg a Tisza, a Körösök, a Berettyó és szabdalták sínek a magyar Alföld testét. Emlékműhöz méltó életműveket alkottak. A táj pedig, mely nem tudta eltartani őket, Viharsarok nevet kapta: mert a sokfelé járt, tapasztalt éret iskoláján kiművelt munkása a vidéknek nem tudott köny- nyen belenyugodni sorsába, mint a más vidékek keveset látott szegényei. így lett a Békés békétlen, és viharzó emberi indulatoktól Viharsarok e táj. A krónika följegyezte, hogy Szeghalom első földmunkás-megmozdulása 1896-ban zajlott. Akkor, amikor a sárréti vasútvonalat, annak töltését építették a kenyér reményében az idesereglett kétkeziek. Miért is idéztem szinte történelemkönyv lapjaiba illő részletességgel a múltat? Hogy világos legyen: múltja csak annak van, minek jövője, és a történelem szakadatlan folyamata adja a jelent. Szeghalom múltja az ország múltja is, e település lakosainak története a magyar dolgozók története is. E táj valóban nem kényeztette emberét. Itt indította útjára keserves panaszaival Sinka Istvánt, a „Fekete Bojtár”-t; itt kiáltott igazságért Móricz Zsigmond. Szabó Pál, Féja Géza. Csoór István. Jó embernevelőnek is bizonyult e táj: az 1946-ban köztársasági elnökké választott Tildy Zoltán politikai pályájának jelentős része, és az életében fordulatot hozó évtized egybefonódott a szeghalmi lelkészi szolgálattal; a politikai pálya" íve is innen emelkedett a közélet magaslatába: a szeghalmiak választják követükké, szószólójukká a parlamentbe. Fehér Lajos itt ismerkedett meg az agrárpróletárok szorongatott helyzetével; Maróthy László útravalóját is e táj készítette. Szeghalom legújabb kori története a mába vezet: lakótelepével, üzemek sorával, iskoláival. Eredményeket jelez, és mutat e nagyközség arca. A megújulást, a mindig újat akarást; amely a holnapba vezet át bennünket. A több mint tízezer lakost számláló nagyközség terveivel üzen a jövőnek. Tisztelt ünneplő Közönség! Kedves Elvtársak! Szobrot avat ma Szeghalom. Emlékművet. A kubikos szobrát. E település a kétkezi embernek állít most emléket. Kiss Kovács Gyula szobrászművész illő alázattal, avatott kezekkel mintázta meg e táj hősét, a kubikost: kinek arcáról a munka, az élni akarás óhaja és szerete- te sugárzik. Mert ünnepelhet-e méltóbban közösség a munka ünnepén munkát, mint azzal, hogy mintává és példává emeli saját soraiból nőtt, rá hasonlító munkását. E gondolatok jegyében adom át Szeghalom nagyközség pártbizottsága, tanácsa és népfrontbizottsága nevében e szobrot^ hogy hirdesse e táj hősi múltját, jelenét, és ígéretes jövőjét. Vallja ez emlékmű büszkén az utódoknak is: itt valóban nem boldogul más, csak aki munkás. Dr. Czoma Gászló NÉPÚJSÁGLajosházi Éva: Mi és te [RES-nek] Ahogy áll előtted és felnéz rád, láthatod: nem tehe'tsz többet kisfiúnkért, mint hogy engem Szeretsz. O már csak akkor nevet, ha a mosolyt az én szám indítja meg, úgy nő, úgy él, ahogy szememből éri a fény. Ha elárulsz, őt hagyod el, s ha bilincsnek érzel, az ő szívét szorítja sarokba a reszketés. S nekünk nem rész kell belőled. A rész sejteti az e g é s zt, mi nélkül funkciótlan minden darab. (Ha éhes vagy, a falat kenyér csak ingerli, s nem oltja kínodat.) Mi már mindig menni fogunk az úton. Ha máshogy lép is lábunk, az utunk egy marad. Te döntsd el, hogy t e merre mégy tovább. Várhat még új táj, feledheted a lábnyomunk, zenghet szebben a vízesés robaja a hegyek között. De kertünk ízeit te máshol többé meg nem álmodod. . (1983.) Kántor Zsolt: Bűvölet és titok kristályokból vagy édes törékeny így benned folytatódik az énem mert sejtjeidben otthont találnak tulajdonságaim mint a vágyak határaink egymáson túl ér nyitottak vagyunk fölénk nő naponta az új ég ragyog változó napunk szétterjednek sugaraink betöltik a teret béke árad szerte ha int a jobbik istened bűvölet és titok lebeg együttlétünk felett egy érzés egy szó: létezek tehát vagyok tehát szeress Fekete János: jegenyék
