Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-28 / 125. szám

1983, május 28., szombat NÉPÚJSÁG Művészettel az emberségért Négyszemközt Ranódy László Kossuth-díjas filmrendezővel Azok közé az emberek kö­zé tartozik, akiknek megje­lenése, személyiségének va­rázsa belső értékeit tükrözi. Ranódy László póztalansága, közvetlensége gondolatvi­lágának nyíltságáról vall. Ellensége a kínosan gyár­tott, a fontoskodó elméletek­nek, soha nem szóhalmaz­zal, hanem művekkel érvel, olyan alkotásokkal, amelye­ket nemzedékek szeretnek, becsülnek. Egyszer sem kábította el a felszín, mindig a mögötte rejlő lényeget kutatta, s ezt árnyaltan, lírikus han- goltsággal, igazi poézissal villantotta fel. Sikerekben gazdag pályafutásának állo­másairól beszélgettem vele. érintve a magyar filmművé­szet közérdekű kérdéseit is. Nem csak a mának — A kritikusok egy része — némi rosszallással — em­legeti, hogy produkcióinak gyökere a múltból fakad, más szóval kerüli a mai ih­letésű témákat. Igaz, ez sar­kított álláspont, de bizonyá­ra reagált rá ... — Sokan azt hiszik, hogy csak a jelenlegi történések felvillanása a mai. Jókorát tévednek. ráadásul meg­elégszenek a külsődleges, a nem jellemző vonások ábrá­zolásával. így aztán, amit csinálnak, valósnak tűnik. Levél a békéscsabai Váro­si Tanácshoz: „Társadalmi munkával építjük fel Bé­késcsaba VI. kerületének iskoláját." A levél sorai el- szánásról, lelkesedésről árul­kodnak, s rá három évre a gyerekek birtokukba vehet­ték az új, nyolcosztályos iskolát . . . Mert mindez 25 évvel ezelőtt a békéscsabai 9. számú Conrado Benitez Általános Iskola alapítása­kor történt. Az évfordulóról most méltó módon, ünnep­ségsorozat keretében emlé­keznek meg a gyerekek és a felnőttek egyaránt. A kiállítás, mely eredeti dokumentumokat is tartal­maz a gyerekek munkáinak, életének bemutatása mellett, május 24-én, kedden dél­után nyílt meg. Május 26- án délután 4 órától a csa­patotthonban ünnepi úttö­rő-tanácsülésre invitálták a gyerekek azokat az egykori A világhírű francia regény­író és filozófus, Francois-Marie Voltaire életéről készült filmso­rozat vetítését kezdi meg má­jus 31-én a Magyar Televízió. A hagyományos kedd esti, több részes alkotások újabb fő­szereplője számos életrajzírót megihletett már, közöttük Beaumarchais-t ' is, aki sokré­tűen tárta fel a legendás életű művész egyéniségének össze­de nem igaz. A művészet nem felelhet rögvest olyan kérdésekre, amelyek hol­napra már elvesztik idő­szerűségüket. Képletesen szólva, ének születhet a bú­zamezőkről, de nem a nö­vekvő termésátlagok össze­tevőiről. Az ötvenes évek­ben voltak ilyen kísérletek, ám érdektelenségbe, kudarc­ba fulladtak. Én mindig ar­ra törekedtem, hogy korom gondjait mutassam be, s konfliktusaira feleljek, per­sze áttételesen, méghozzá ritka tehetséggel megáldott, tisztességes írók munkáinak feldolgozásával. A Lúdas Matyi elkészültekor a zabo­látlan önkény tiszavirág­életét hangsúlyozta. A Szaka­dék — 1956-ban — a nép­ből jött vezető kötelmeire figyelmeztetett. A Pacsirta az elidegenedés lélektanára célzott. Az Árvácska a ki­szolgáltatottság megrázó drámája. Akkor is, ha a kosztümök nem mostaniak. A szerzők azonban — Faze­kas Mihály, Darvas József, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond — a jövőnek is szóltak. Ezért lettem tolmá­csuk. II gyermekkor öröksége — Milyen motívumok ha­tározták meg érdeklődését, eszmevilágának formálódá­sát? gyermekvezetőket, kiváló úttörőket, akikre büszke le­het az iskola. A május 28-i, szombati program nem kis örömmel kecsegteti az ünnepélyes csapat-összejövetel résztve­vőit. Ezen a napon adják át az új tornatermet, melyet 45 perces tornabemutatóval vesznek birtokukba a gye­rekek. Az egykori tanárokról sem feledkeznek meg az ünnepségsorozat rendezői. A június 3-án 4 órakor kezdő­dő ünnepi tantestületi ösz- szejövetelen az alapítókat és mindazokat vendégül lát­ják a fiatal pedagógusok, akik hosszabb ideig tanítot­tak az iskolában. A vendé­gek között ott lesz Machlik Pálné, Roszkos János és Garaguly László is, akik az alapítók között voltak, s máig is az iskola tanárai. tettségét. A 6 részes francia tv-sorozat a leghitelesebbként elismert Voltaire-életrajzokból merítve adatait, emberi kapcso­lataira rávilágítva vezet végig életén. Nem hiányzik a filmből a romantika sem, és bemutat­ja a művész írói fejlődésének egyes állomásait is — különbö­ző darabjaiból, pamfletjeiből, verseiből vett idézetekkel il­lusztrálva. — Kosztolányival együtt mondom: a legfontosabb, a legmaradandóbb az, ami gyermekkorában történik az emberrel. Ez a mélyen gon­dolkodó stílusművész egyéb­ként is közel áll hozzám. Ö Szabadkán született, én Zomboron, Pesten nem messzire éltünk Logodi ut­cai lakásától. Apám sokszor mutatta meg nekem őt, in­nen fakadt az érdeklődés művéi iránt. Ráadásul fia, Ádám, később barátommá vált. A kiváló alkotó írá­saiban olyan motívumokra bukkantam, amelyek ben­nem tovább gyűrűztek. Még iskolásként döntöttem el. hogy filmes leszek, így is történt, akkor is, ha abban az időben még nem létezett Az idei nagy pályaválasz­tási töprengések, szülői ér­tekezletek során többször is meglepve kaptam fel a fe­jem a következő okfejtésre: — A kislányom — mondta néhány anyuka —, igaz, nem volt jó tanuló, de úgy gon­doltuk, a tanárképzőbe vagy tanítóképzőbe még felvehe­tik. Meg aztán egy későbbi anyának az sem mindegy, hogy ott lesz neki a kéthó­napos nyári szabadság. A fentiek kapcsán nem le­het néhány — a címben jel­zett témától eltérő — jelen­ség mellett szó nélkül el­menni. Mindjárt kezdjük az­zal, hogy milyen fontos sze­repet játszik az idézetben az, hogy leányokról van szó. Ilyen tartalmú kijelentést ugyanis egyetlen fiúgyermek­kel kapcsolatban sem hal­lottam hosszú évek óta. Ugyanis a kevésbé sikeresen szereplő középiskolás fiúkra megannyi jó szakma vár, igen figyelemre méltó fizet­séggel. (A lányok esetében ugyanez nem mondható el.) Nos, a másik dolog, ami igencsak irritáló, hogy az anyukák abban az esetben „fanyalodtak” csak a pedagó- guá pálya ajánlgatására, mi­kor világosan kiderült: a gyerek — vagy szerényebb képessége vagy a szorgalom hiánya miatt — nem ért el más felsőfokú intézetbe meg­felelő esélyt biztosító ered­ményt. Ez — az enyhe kifejezés­sel élve — praktikus gondol­kodás a pedagógus hivatás lényegének nem ismerésén, a pálya jelenlegi presztízsén nyugszik. S ennek és az eh­hez hasonló gondolkodásnak az eredménye aztán évek óta jól érzékelhető a peda­gógusképző intézetekben, de már a katedrához jutott jó néhány végzett felkészültsé­gében is. De térjünk vissza eredeti témánkhoz, a kéthónapos nyári szabadsághoz. Hitelt érdemlőbb választ nem is kaphattam volna kérdésem­re, mint a megye egyik pa­tinás gimnáziumában és egy másfajta gondokkal küszkö­dő, mondhatnám úgy is, spe­főiskolaí rendezőképzés. Egy biztos: a régi 1 hangulatok mindmáig felbukkannak bennem, s alakítják témái­mat. kifejezésmódomat. Távol a divattól — Manapság sokan es­küsznek a dokumentum ih­letésű művekre. Egyesek az ön Bajai mozaikját is ennek minősítik. Egyetért ezzel? — Szó sincs róla! Túl va­gyok a hatvanon, így hát tapasztalatok birtokában mondhatom, hogy a divat mindig hatott, s jó néhá- nyan be is hódoltak a kü­lönböző áramlatoknak. Az előbb mondottakból követ­kezik az, hogy én soha nem haladtam az árral. A már jelzett nagyszerű szerzőkre, az igazi valóság ismerőire hallgattam, s ezért jártam a magam útját. Nem kedve­lem a dokumentum-játékfil­met — így nevezik a leg­újabb változatot, hajtást. Öszvérműfajnak tartom. Előnyénél — új arcok, élő karakterek bukkantak fel — nagyobb a hátránya. A szí­nészi alakításokról soha nem mondanék le. Egy megkom­ponált produkciónál az ilyesmiről bűn lenne le­mondani. Tőlem az effajta megközelítés végképp ide­gen, ezért aztán meg sem próbálkoztam vele. Hiszek abban, hogy a lényeges tár­ciális feladatokkal megbízott lakótelepi iskolában. Mikor a kéthónapos sza­badság felől érdeklődtem, nem panaszkodtak a válasz­adásra vállalkozó kollégák. Kicsit őslénynek nézhettek tájékozatlanságomért, de minden sértődöttség nélkül, tanáros alapossággal gyógyí­tottak ki látszatnemtudá- somból. Az igazgató rögtön azzal kezdte, hogy iskolájuk szak- középiskola is lévén, a nyá­ri egybefüggő szakmai gya­korlat miatt sokaknak kito­lódik az év vége. A vezetők hamar kezdenek, mert elő kell készíteni a tanévet, a munkatervet, a dupla óra­rendet. A kollégiumokban nyaraltatás folyik, csereüdül­tetés, tehát az is érint jó né­hány kollégát és dolgozót. Az egyik testnevelő el­mondta, hogy több mint tíz esztendeje nem tudott három hét . szabadságnál többet igénybe venni. Hiszen a Han­ság lecsapolása óta építőtá­borozik (valakinek ezt is csi­nálni kell!), nyáron folytatód­nak a versenyek, s az ifjú tehetségek felkészülését fo­lyamatosan kell biztosítani. Vagy ugyanannak az isko­lának az egyik biológiata­nára nyáron biológiai, szak­tábort szervez a továbbta­nuló diákoknak (mennyi többlettudásra tehet szert ez­alatt a gyerek!) aztán várja egy nyári fafaragó tábor is. No és az osztálykirándulást sem kellett volna kihagyni. Neki is marad 3 hét, a csa­ládjával tölthető szabadság­ra. De legyen a mese igazsá­gos, mert akkor igazi. Van­nak pedagógusok, akiknek valóban kéthónapos a nyári szabadság. Meg is érdemlik, ha kisikeredik olykor-olykor. Hiszen nem napi nyolc, de tíz, 14 órát dolgoznak a tan­év során állandó szellemi fe­szültségben, streszben. Hol van már az a középiskolai tanár, aki óráit leadva elő­ször haza, majd a kávéház­ba vonult! Az esti órákban pedig pihenten kutathatta kedvenc tudományos témá­ját .. . Lehet, hogy rosszul mesé­lek, s az igazi történet nem sadalmi jelenségeket,. konf­liktusaikat mindenki számá­ra érthetően és vonzóan is meg lehet közelíteni. Ügy gondolom, hogy a filmnél, amely — ezt dőreség lenne tagadni — milliók számára szóló vállalkozás, ez kötele­ző. A feldolgozásmód — ugyanakkor nem járhat mű­vészi megalkuvással, szint­eséssel. Eddigi munkássá­gommal — többek között — ezt szerettem volna bizonyí­tani, s ha sikerült, akkor azt a már felsorolt mestereknek köszönhetem elsősorban. Az mindenesetre jólesett, hogy az Árvácska nagy sikert aratott, mind a közel-, mind a távolkeleti országokban, megerősítve bennem azt a tudatot, hogy nem dolgoz­tam hiába. Katartikus művészet i — Portréfilmjében megfo­galmazza ars poeticáját. Mi­ként öntené formába az ol­vasók számára? — AlapelA/em az. emberi személyiség tisztelete. Ezért tiltakoztam alkotásaiban — igaz írók segítségével — az ostoba önkény, a féktelen hatalom, a megalázottság, a sanyargatás ellen. Hiszek ab­ban, hogy az önismeret má­sok megértéséhez vezet, s ha így lesz, akkor egyszer a mi jelzéseinket is' felfogják. Vallom: — a művészetnek csak akkor van értelme, ha érzelmi hangoltságú, ha így formálja karakterünket, az­az az -általa kínált katarzis révén megtisztulunk, s job­bá, nemesebbé mintázódunk. Amit eddig tettem, azért csináltam, s terveimet is ez a szándék sarkallja. Szívmelengető hitvallás . .. is így hangzik. Erősítésül egy lakótelepi közművelődési fel­adatokkal megbízott általá­nos iskolába tértem be. Az igazgató rögtön a rendelke­zés ismertetésével kezdte, mely szerint az osztályban nevelő, oktató feladatokat el­látókat 15 munkanap alap- szabadság és 25 nap pótsza­badság illeti meg. Csakhogy jön a nyári nap­közis tábor. Ide 18 önként jelentkező, nevelő megy az iskolából. Aztán a saját szer­vezésű táborokba 13 pedagó­gus kell. Az itt töltött ide­iét a nevelőknek még a lai­kus sem nevezi pihenésnek. Akik'viszont ezekben a tá­borokban nem vesznek részt, június 25-tel mehetnek sza­badságra, s csak augusztus 22-én kell újra jelentkezniük. Többen közülük azonban eb­ben a tanévben például öt szombaton, vasárnapon dol­goztak a közművelődés és különböző rendezvények si­kere érdekében. Természete­sen társadalmi munkában. S az iskolában „lehúzott” nyolc óra után bizony éjjelekig tar­tó füzetjavítás, felkészülés várta nemegyszer őket. Mesém eddig tartana. Csakhogy az egész történet­nek még a lényege, nem hangzott el. Hogy a pedagó­gus hivatást nem lehet na­pokban, munkaórákban, nyá­ri vagy egyéb szabadságok­ban mérni. Mérni lehet a rá­bízott gyermekek tudásának gyarapodásán, az emberese- déstikön, későbbi helytállá­sukon. De nem mérhetjük az álmatlan órákat, a befekte­tett energia- és szeretet- mennyiség mértékét, a meg­értésre való készséget, a tö­rődést, és még mennyi min­dent ! Mesénk induló története ezért volt hibás. Mert a me­sehős nem az igazságért akar tudatosan megküzdeni, min­den nehézséget vállalva, pusztán tétova, lelkesedés nélküli szerencsevadászként útra kelni. Az ilyen hős pe­dig sosem tudja meg, az út­elágazásnál melyik a bol­dogsághoz, s melyik a bol­doguláshoz vezető ösvény. B. Sajti Emese MOZI Belmondo - a Profi A nemzetközi filmfesztivá­lokról lassan teljesen kire­kesztett francia filmsztár, Jean-Paul Belmondo az öt­venedik életévén túljutva is megőrizte testi, lelki frisse­ségét. A kedves, mélyen ér­ző vagány most kevesebbet csibészkedik. de nem igazán jól megírt szerepében is em­lékezeteset alakít. A Patrick Alexander re­gényéből forgatókönyvet ké­szítő Michel Audiard, s a rendező, Georg Lautner az utóbbi tíz évben oly bizton­ságos anyagi befektetést nyújtó politikai krimit vá­lasztotta bevételi forrásul A profi című filmjével. Ez azonban, a Profi, azaz Bel­mondo nélkül vérszegény kis eredményt hozott volna. A történet igen furcsán indul, ugyanis a magyarázatot a látottakra csak a film köze­pe táján kapjuk meg, azt is igen elnyújtva, hebegős-mo- sakodós formában. így a né­ző — tudatlansága miatt — csak Belmondo évtizedek alatt kivívott szimpátiája miatt szurkol a főhősnek. E 'szerkesztési, dramatur­giai bakin kívül még egy nagy hibája van a filmnek. Nem találtak méltó ellenfe­let a Profi számára. Mert a kegyetlenségeiről, aljas mód­szereiről hírhedt Rosen fel­ügyelőt alakító Robert Hos­sein most nem tudott igazán egyenrangú partnere lenni a kitűnő formában és egyre érettebb eszközökkel játszó Belmondónak. Jean-Paulnak most lehetősége nyílt arra, hogy alaposan felépítse sze­repét. A változó politikai helyzet függvényében, mint a fran­cia biztonsági szolgálat tiszt­je éppen társai, a felsőbb ve­zetés által áruitatott el a diktátor meggyilkolására fel­készített Profi. A bosszú ter­mészetesen nem maradha­tott el. S erről a macska­egér harcról szól az időn­ként szellemes fordulatokkal, igazi feszültségekkel izgal­massá tett film. A képzelt nevű — Mama- way — afrikai köztársaság­ban két éven át kínozták az életfogytiglani börtönre ítélt biztonsági tisztet, akit azon­ban nemhiába készített fel a legjobb kiképző mester, A Profi kivágja magát, de a Szerzett lelki és testi sérü­lések nem múlnak el róla nyomtalanul. S ezt a kettős megaláztatást a máskor min­dig könnyen felejtő, vagány szerepeket játszó Belmondo nagyszerű következetesség­gel, belső átéléssel, kifino­mult eszközökkel érzékelteti. Immár mély ráncokkal ba­rázdált, kemény arcvonásain olyan leheletfinom'eszközök­kel tudja belső vívódásait tükröztetni, ami már csak a legnagyobbak sajátja. írásom elején utaltam ar­ra, hogy a művészfilmek ilyen-olyan fesztiváljain már hosszú évek óta nem szere­pelt filmjeivel Belmondo. Nem az ő hibájából, nem művészi kvalitásának gyen­gülése okán. Ő megmaradt profinak, aki szó nélkül tu­domásul veszi a piac kegyet­len törvényeit, játssza azt, amire felkérik, s az már bel­ső tartásán, tehetségén mú­lik, hogy egyre jobban. Nem hiszem, hogy e sorok a francia filmgyártás kori­feusait bármiféle vélemény formálására is ösztönöznék. Nem is e célból fogalmaztam meg előbbi gondolataimat. Egyszerűen tisztelegni akarr tam egy nagyszerű, igazi profi filmszínész, az új hul­lám egykori sztárja, Jean- Paul Belmondó művészeté­nek. B. S. E. Pécsi István Huszonöt éves iskola Tanmese a kéthónapos nyári szabadságról N. Á. Képünk a kiállításon készült, mely az itt működő szakkörök munkáit is bemutatja Fotó: Gál Edit Tv-filmsorozat Voltaire életéről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents