Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-26 / 123. szám
NÉPÚJSÁG 1983. május 26., csütörtök Borbándi János köszöntése Borbándi. Jánost, az MSZMP Központi Bizottsága tagját, a Minisztertanács elnökhelyettesét, 60. születésnapja alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága nevében szerdán köszöntötte Koróm Mihály, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Rácz Sándor, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője is. , Napirenden a békéscsabai ÁFÉSZ munkája A MÉSZÖV elnöksége tegnap, május 25-én délelőtt tartotta soron következő ülését, melyen felszólalt Szentesi László, a SZÖVOSZ elnökségének tagja, a Szolnok megyei MÉSZÖV elnöke. Ma- tűz Istvána békéscsabai városi pártbizottság munkatársa, dr. Rotyis János, a megyei tanács kereskedelmi osztályának csoportvezetője és Blahut Lajos, a békéscsabai Városi Tanács osztályvezetője. Először Tanai Ferenc ME- SZÖV-elnök tájékoztatta a testületet a legutóbbi elnökségi ülés óta végzett szövetségi munkákról. Ezután került sor a Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ mozgalmi, gazdasági tevékenységének megvitatására. A szövetkezet írásos beszámolójához dr. Balogh Mihály, a MÉSZÖV ellenőrzési irodájának vezetője mondott szóbeli kiegészítőt. A megyeszékhelyi ÁFÉSZ tevékenységét nagy érdeklődéssel vitatták az elnökség tagjai. A kérdésekre Szabó György, a Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ elnöke válaszolt. Majd Tanai Ferenc összegezte azokat a megítéléseket, melyek a felszólalásokból kicsengtek. Többek között elmondotta: az ÁFÉSZ beszámolója kritikusan és önkritikusan tárta a testület elé a megyeszékhelyi ÁFÉSZ helyzetét, gondjait. A szövetség elnöke dinamikusnak ítélte rrjeg az ÁFÉSZ fejlődését, különösen azt a hálózatfejlesztést. mely az utóbbi 8—10 évben Békéscsabán és a környékbeli településeken kifé.jezésre jutott. A szövetkezet mozgalmi és társadalmi tevékenysége is elismerést . érdemel. Ezt követően a MÉSZÖV elnöksége elfogadta a takarékszövetkezetek jövedelmezőségi mutatójának növelését célzó írásos tájékoztatót, továbbá a SZÖVOSZ elnöksége állásfoglalását, mely az 1982. évi tevékenységet értékeli, illetve összegzi az idei legfontosabb feladatokat. A MÉSZÖV elnöksége bejelentések, indítványok megvitatásával, elfogadásával fejezte be munkáját. — Balkus — A Szombathelyi XII-es Autójavító Vállalat repülögepgyártó és javító üzemében megkezdődött a Góbé 82 típusú vitorlázó repülőgépek sorozatgyártása. Az id. Bubik Ernő tervei alapján modernizált, kétkormányos iskolagépek kategóriájukban a világ legkönnyebb gépei. Többek között ez magyarázza a típus kiváló repülési tulajdonságait (Fotó: MTI — Czika László felvétele — KS) GYORSLISTA a május 24-én megtartott nyári tv-lottó rendkívüli jutalomsorsolásról. A jutalomsorsolásban a nyári tv-lottószelvények és a május havi előfizetéses lottó- szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: A vására lási utalv. (2000 Ft) B személy- gépkocsira szóló utalvány 128 690 Ft értékben. C Videoton Hi-Fi- torony. (37 900 Ft) D színes tv. (30 00Ó Ft) E vásárlási utalv. (10 000 Ft) F vásárlási utalv. (9000 Ft) G vásárlási utalv. (7000 Ft) H vásárlási utaív. (5000 Ft) I vásárlási utalv. (4000 Ft) J vásárlási utalv. (3000 Ft) A „Személygépkocsira szóló utalvány 128 690 Ft értékben” megnevezésű nyereményt a 76 475 737 számú lottószelvény tulajdonosa nyerte. Figyelem! A nyertes a következő öt gépkocsitípus közül tetszés szerint választhat: Dácia 1310. Lada 1200 S. Wartburg Lim., Polski Fiat 126, Trabant Lim. Special. Ha a nyertes nem a Dácia, 1310 típ. gépkocsit, hanem a fent felsorolt további négy gépkocsi közül bármelyiket választja, a kiválasztott személy- gépkocsi ára és a Dácia 1310 típ. gépkocsi 128 690,— Ft-os ára közötti értékkülöpbözetet részére a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság készpénzben fizeti ki. A nyertes a kiválasztott gépkocsit az utalvány ellenében a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalatnál (Budapest VI.. Szív u. 60.) veheti át a vállalat raktáron levő készletéből, illetve a külföldi gyár szállításától függő időpontban. HÁROMMILLIÓ 535 021 I 569 932 G 628 117 J 767 761 J 837 583 J 244 561 G 291 109 D 312 383 H 337 657 I 558 295 J 604 843 E 756 124 H 779 398 H 279 472 F 302 746 H 326 020 J 360 931 H 395 842 H 430 753 I 465 664 H 000 066 J 035 877 I 059 151d 082 425 J 117 336 I 140 610 J 187 158 J 407 479 I 454 027 I 477 301 I 012 603 J 047 514 G 070 788 F 105 699 G 128 973 I 152 247 H 198 795 J 210 432 J 233 706 J 268 617 J 291 891 J 315 165 G 361 713 D 396 624 A 419 898 J 443 172 J 478 083 E 501 357 G 524 631 J 547 905 J 594 453 I 222 069 J 245 343 J 280 254 J 303 528 H 350 076 J 373 350 J 408.261 J 431 5755 F 454 809 D 489 720 J 512 994 H 536 268 I 571 179 I HÉT VEN KILENCMILLIÓ HETVENNYOLCMILLIÓ A nyertes szelvényeket június 17-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címébe (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Papi békegyűiés a fővárosban Papi békegyűlést tartottak szerdán az új városháza nagytermében a béke- és barátsági hónap alkalmából. A fővárosban tevékenykedő vallási felekezetek képviselői — több mint háromszázan — a Hazafias Népfront budapesti bizottságának rendezvényén, nyilvánították ki: békét, életet akarnak, akárcsak az ország többi állampolgára. Az egyházi személyiségek a találkozón meghallgatták Púja Frigyes külügyminiszA gyermek- és ifjúságvédelmi munka továbbfejlesztéséről a Minisztertanács tavaly hozott határozatot, s ennek nyomán született a Szakszervezetek Országos Tanácsa titkárságának állásfoglalása, melyben a különböző szintű szakszervezeti feladatokat határozta meg. Ilyen indíttatás alapján tűzte napirendre — egy adott munkahelyen vizsgálva — a témát a Szakszervezetek Megyei Tanácsa ifjúsági bizottsága. A bizottság máju§ 25-én, tegnap délelőtt Tábor Antal bizottsági titkár vezetésével a Békés megyei Állami Építőipari Vállalatnál tartott ülést. Miként a helyszín is utal rá,- az ÁÉV-nél folyó gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység került napirendre elsőként ezen az ülésen. A vállalatnál nem csekély a fiatalok létszáma: csaknem 300 a harminc év alatti fizikai munkás, és 120 a nem fizikai dolgozó. A munka jellegéből adódik, hogy sajátos itt a helyzet, a megye legkülönbözőbb pontjain, igen sokféle szakmában dolgoznak, sok a bejáró, egyre kevesebben élnek a vállalat munkásszállásain. Komoly és állandó feladata a vállalatA MÁV új menetrendje május 29-én, vasárnap 0 órakor lép életbe és 1984. június 2-án 24 óráig lesz érvényben. A MÁV Szegedi Igazgatósága az 1983 84. évi menetrend összeállításánál egyrészt figyelemmel volt az elmúlt év szeptemberében bevezetett tarifaemelés után kialakult utazási igényekre, másrészt az elmúlt évek gyakorlata alapján figyelembe vették a helyi tanácsokkal és társadalmi szervekkel egyeztetett javaslatokat, továbbá a területileg illetékes megyei tanácsok véleményét is. Az új menetrendben több változás található. A nemzetközi vasúti összeköttetések közül a Pannónia Expressz egész évben Berlin—Bukarest—Szófia útvonalon közlekedik. A Wiener-Walzer nyári időszakban csak Bukarestig közlekedik. Budapest —Lökösháza . között a kijelölt kocsikban belföldi utasok is utazhatnak. E vonat szerelvényét télen, IX. 25- töl pénteki napokon új gyorsvonatként közlekedtetik Budapest—Békéscsaba között Mezőtúr, Gyomá és Mezőberény megállásokkal. A Wiener-Walzer a fővárosból az eddigi 16.15 óra helyett 15.25-kor indul Békéscsabára. A turistaforgalomban, a nyári főidényben Krakkó— Hidasnémeti—Miskolc— Hatvan—Kürtös—Várna viszonylatban hetenként egy alkalommal új nemzetközi turista különvonatpár közlekedik. A belföldi vonatok közül Budapestről az eddigi 14.05 óra helyett 120 perccel korábban, 12 óra 10 perckor indul gyorsvonat Békéscsabára, ahová 14 óra 46 perckor érkezik. A hét utolsó munkanapját megelőző muntert, aki az időszerű nemzetközi kérdésekről szólva elmondta: a világ népei minden eddiginél erőteljesebben tiltakoznak a fegyverkezési hajsza ellen. A magyar nép és kormánya is küzd a fegyverkezési politika ellen. Miközben erősíti együttműködését a szocialista országokkal, bővíteni kívánja gazdasági, politikai, kulturális kapcsolatait mind a semleges és az el nem kötelezett, mind a fejlett tőkés országokkal. nak a szakember-utánpótlásról való gondoskodás, évente 4—500 ipari tanulót foglalkoztatnak. E fiatalok a legkülönbözőbb körülmények között élnek, vannak, akik kisegítő iskolából kerültek a vállalathoz, vannak állami gondozottak, rossz, rendezetlen családban élők. A vállalatnál nincs külön szervezet a gyermek- és ifjúságvédelemre, ilyen jellegű tevékenységet folytat a békéscsabai munkásszállás gondnoka, a vállalat oktatási felelőse, közművelődési előadója. valamint az átképzős fiatalok és az állami gondozottak felügyeletével megbízott nevelő tanár. Az ülésen a napirendnek megfelelően ezu.tán annak a vizsgálatnak a tapasztalatait vitatták ■ineg, amely a nők és fiatalkorúak egészségének és testi épségének védelméről szóló egészségügyi miniszteri rendelet végrehajtását elemzi. Az idén tavasz- szal az SZMT munkavédelmi bizottsága, nőbizottsága és ifjúsági bizottsága tizenhét munkahelyen folytatott e témában vizsgálatot, a tapasztaltakat mindhárom bizottság elemzi, majd az SZMT titkárságának napirendjére kerül ez a téma. kanapon közlekedő gyorsvonatot az eddigi 17.42 óra helyett az új menetrendben 18.16-kor indítják. A menetrendváltozástól IX. 24-ig és 1984. április 7-től a Szegedről reggel induló gyorsvonatot Gyuláig, a téli időszakban pedig Békéscsabáig és onnan vissza közlekedtetik. Mezőtúr—Mezőhegyes viszonylatban egy vonatpárnál átszállás nélkül végig lehet utazni. Orosháza állomáson kedvezőbb csatlakozást biztosítottak a Mezőtúr irányából érkező vonatoknak. Üjszeged—Mezőhegyes—- Battonya között több vonattal szintén átszállás nélkül lehet utazni. Püspökladányból a délutáni órákban kettő vonat menetét meghosszabbították Vésztőig, ezzel kedvezőbb eljutást biztosítottak. A h< ' első munkanapján 0.22 órakor Püspökladányból új vonatot indítanak Vésztőre. E vonathoz Püspökladányban csatlakozást biztosítottak a Szolnok—Nyíregyháza vonalról érkezőknek. Több vasútvonalon a pálya állapotának megfelelően emelték, illetve csökkentették a vonatok sebességét, s ennek megfelelően készítették el menetrendjüket is. A vasárnaptól érvényes változásokat bővebben a MÁV hivatalos menetrendkönyve tartalmazza, amelyet a nemzetközi előírásoknak megfelelően állítottak össze, bővítették az utasok tájékoztatására vonatkozó részeket. A menetrendkönyveket a nemzetközi összeköttetésekkel együtt 70 forintos áron árulják. A szegedi igazgatóság ez évben is kiadta közkedvelt kivonatos zsebmenetrendjét 8 forintos áron. Lakások — lakókra várva N emrégiben hosszas ri- portúton jártam: egy népi- ellenőri vizsgálat nyomán azt próbáltam felderíteni, miért állnak üresen lakások, miközben a tanácsoknál még mindig jó néhány ezer igénylő várakozik az önálló otthonra. Minél több címet kerestem fel, annál erősebbé vált bennem a meggyőződés: valami baj lehet lakásgazdálkodási rendszerünkkel. Mert találtunk ugyan néhány olyan, átmenetileg üresen álló bérlakást, amelynek a bérlője igazoltan tartózkodott hosszabb időre távol, vagy még folyamatban volt a hagyatéki eljárás — de a jellemző mégsem ez volt. Hanem az, hogy a régi bérlők új. nagyobb lakást kaptak, s elhagyott, kevésbé komfortos, esetleg még el is hanyagolt otthonukat a tanács egyszerűen képtelen volt kiutalni. Bármilyen hihetetlenül is hangzik ez, a lakásosztályokon papírokat mutattak, igazolva, hogy ezt vagy azt a lakást már hányán utasították vissza a megtekintés után. Bizonyos szempontból érthető is ez, hiszen az üresen álló tanácsi lakások jelentős része szükséglakás, de legalábbis alapos felújításra szorul. Azok a családok pe- , dig, akik már hosszú évek várakozása után végre felkerültek a lakáselosztási névjegyzékre, lehetőleg összkomfortos, szép otthont szeretnének maguknak. Csak azok nem tudják ép ésszel felfogni a dolgot, akik a megüresedett lakás szomszédjában mondjuk egy szoba-konyhában laknak, s akiknek nagyon is megfelelne a szóban forgó otthon, még a felújítására, rendbehozatalára is, szívesen költé- nének. Ők miért nem kaphatják meg a kiutalást, ha az a lakás úgy is üresen áll már évek óta? — kérdezték. A tanácsi szakemberek válasza egyértelmű: az üres lakást is csak annak lehet kiutalni, aki a lakáselosztási névjegyzéken szerepel. S ha nekik nem kell? Itt bezárul a kör, *mert akkor egy darabig bizony üresen marad. Félreértés ne essék: nem a lakásosztályok előadóit hibáztatjuk, hiszen ők a legkevésbé sem tehetnek a dologról. Nekik egész egyszerűen hivatali kötelességük a jogszabályokat alkalmazni, amelyek olykor túl merevnek bizonyulnak. (Persze, nemcsak lakásügyekben.) Az igazsághoz tartozik, hogy nemcsak régi, elhanyagolt, alacsony komfort- fokozatú, hanem olykor vadonatúj, összkomfortos lakások is hónapokig üresen állnak. A gondok az átadásátvételi eljárás elhúzódásával kezdődnek, s a kiutalási procedúrával folytatódnak. Ma már egyre gyakrabban tapasztalni, hogy az emberek válogatnak, két-három megtekintő papírt is visz- szavisznek a tanácsházára valamilyen kifogással. Ha belegondolunk, tulajdonképUtoljára öt évvel ezelőtt cseréltek tapasztalatot egymással az Állami Biztosító, illetve a .mezőgazdasági üzemek szakemberei megyénkben. Az akkori kerekasztal- koníerencia tanulságai és hasznossága ösztökélte a résztvevőket arra, hogy ezt a párbeszédet felújítsák. így került sor Békéscsabán arra a tegnapi, május 25-i tanácskozásra, amelyen a megye termelőszövetkezeteinek és állami gazdaságainak vezetői vitaindítóként Tar Jenő, az ÁB országos központja ügyvezető igazgatójának előadását hallgatták meg a mezőgazdasági üzemek vagyonbiztosítási helyzetéről. A vitaindítót követően az üzemek képviselői hozzászópen természetes, jó dolog ez, hiszen örvendetes, hogy igényesebbek lettünk, már válogathatunk is. A lakást az ember’nem egy-két évre’ veszi, ajánlatos tehát alaposan meggondolni a választást. Országszerte egyre több tanácsnál hallani, hogy az igénylők inkább nagyobb anyagi áldozatot vállalnak — a szövetkezeti lakás helyett például tanácsi vevőkijelölésű ÖTP-lakást is elfogadnak —, de meg is követelik, hogy az mindenben feleljen meg saját maguk, és családjuk igényeinek. így fordulhat aztán elő, hogy a tízemeletes, sötét konyhás panelházak jó néhány lakása olykor hónapokig, sőt évekig nem talál lakóra. Az egyik megyeszékhelyünkön nemrégiben néhány tízemeletes házban több lakást —■ az eredeti tervtől eltérően — kénytelenek vol- tajc tanácsi bérlakásként kiutalni, mert OTP-otthonként nem akadt rájuk vevő. Az igények változását természetesen előbb-utóbb a lakásgazdálkodás rendszerének is követni kell. S a láncolat végén persze az építőipar áll, amely a megszokott házgyári tömegtermelésből a következő években egyszerűen nem tud megélni. Az átállás már meg is kezdődött: láthatóan országszerte egyre több a változatosabb beépítésű, alacsonyabb házakból álló lakótelep, mind gyakrabban találkozni a paneles családi házak építéséről szóló hírekkel. Ezek is az igények változását. tükrözik, mint ahogy erre utal az a néhány előzetes adat is, ami a lakásigény-megújításokkal kapcsolatban vált ismertté. Szinte mindenütt számottevően visszaesett a szociális bérlakásokat igénylők száma, a korábbinál többen várnak viszont minőségi cserére, kényelmesebb, nagyobb alapterületű otthonra. Még akkor is, h<^ ezért fizetni kell. A lakásgazdálkodással kapcsolatos új jogszabályok is egyértelműen arra ösztönöznek, hogy mobilizálódjon a lakásvagyon, a lehetőségek szerint minél többen találják meg — akár csere, akár építkezés, akár pedig vásárlás útján — az igényeiknek és pénztárcájuknak leginkább megfelelő lakásmegoldást. Mégpedig úgy, hogy a korábbinál igazságosabb teherviselés alakuljon ki, tehát ne kerüljenek indokolatlanul kedvezőbb helyzetbe azok, akik semmilyen áldozatra nem hajlandóak, lakásgondjuk megoldását teljes egészében az államtól, a tanácstól várják. Támogassunk viszont minden saját erős kezdeményezést, még ha az csupán egy felújításra irányul is. S ' ha így lesz, előbb- utóbb talán csökken majd azoknak a lakásoknak a száma, amelyek manapság hónapokig, sőt, olykor hosszú évekig üresen állnak. Deák András lásaikban számos javaslattal járultak hozzá a mezőgazda- sági biztosítási rendszer napirenden levő továbbfejlesztéséhez — miként azt Za- kócs József, az ÁB mezőgazdasági vagyonbiztosítási osztályának vezetője is elismerte a kérdésekre, észrevételekig adott válaszában. A kerekasztal-konferencia munkájában a tsz-elnökök, főkönyvelők és állami gazdasági igazgatók, valamint az Állami Biztosító megyei igazgatóságának munkatér- sai mellett részt vett Kiss Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Antali- József, a megyei tanács osztályvezető-helyettese és Csukás Gyula, a tsz-szövet- ség titkárhelyettese is. K. E. P. Gyermek- és ifjúságvédelem az ÁÉV-nél Május 29-töl Új vasúti menetrend n mezőgazdasági üzemek és a biztosítás