Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-03 / 103. szám
NÉPÚJSÁG 1983. május 3., kedd Orosházi közönség lök többsége az Erzsébet-ligeti majálison vett részt. A ligetben fővárosi színészek kultúrműsora, valamint nép- és iparművészeti vásár fogadta a város lakóit. BATTONYA Az elsőnek felszabadult magyar település is gazdag programmal köszöntötte a munka ünnepét. Már április 29-én megkezdődtek a sport- rendezvények: kispályás labdarúgó-bajnokságot, atlétikai versenyt, tollaslabdamérkőzést és röplabdamérkőzéseket láthattak az érdeklődők. A felszabadulási emlékműnél felállított tribünről a nagyközség párt-, állami vezetői üdvözölték a felvonulókat, akik között ott volt Roska István külügyminiszter-helyettes is. A felvonulást követő rövid megemlékezés után színes majálist rendeztek az ünnepen résztvevőknek. GYULA Soha ennyien nem vonultak még fel május elsején, mint most. A kellemes tavaszi időn kívül ebben az_ is szerepet játszott, hogy mint két évvel ezelőtt, a gyulaiak között vonultak az EDÜ résztvevői is. A már hagyományosnak számító útvonalon, a Béke sugárúton a művelődési központ előtt állították fel a tribünt, amelyen a város vezetőin kívül ott volt Békéscsaba és Békés város delegációja is. Megnézte többek között a felvonulást dr. Kertész Márton, a megyei tanács vb-titkára, Írházi La- josné, az SZMT vezető titkára és dr. Horváth Éva, a HNF megyei bizottságának elnöke. Ott voltak a város politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életének képviselői, köztük a most május elseje alkalmából SZOT-díjjal kitüntetett Koszta Rozália festőművésznő. A felvonulást ezúttal is a legkisebbek menete nyitotta meg, az általános iskolások, akik sok ötlettel tarkították menetüket, őket a város középfokú tanintézeteinek tanulói követték, köztük az ipari szakmunkásképző intézet tanulói, akik az idén ünnepük iskolájuk fennállásának 100. évfordulóját. Természetesen nagy tapsot kaptak az EDÜ résztvevői. Nagy derültséget keltett, amikor a Hajdú-Bihar megyeiek képviselője bejelentette a díszemelvényen, hogy „megszerezték” a város kulcsát és azt csak sarc ellenében szolgáltatják vissza. A fiatalokat a kitüntetett üzemek, vállalatok menete követte. Ott vonultak a kiváló címmel kitüntetett húskombinát, a BUBIV, a DE- FAG, a MEZŐGÉP dolgozói, majd őket követték a termelőszövetkezetek tagjai. A csaknem délig tartott színpompás felvonulás után a résztvevők a víztorony környékén gyülekeztek, ahol igazi majálisi hangulat uralkodott. A város lakosságának ellátásáról az ÁFÉSZ megfelelően gondoskodott, így nem csoda, ha nagy mennyiségben fogyott az étel, az ital. ELEK A már hagyományosnak mondható útvonalon, a Hősök teréről indult el a nagyközség dolgozóinak színpompás menete. Ütjük a főútvonalon át vezetett a sportpályáig, ahol Krizsán György, a HNF nagyközségi bizottságának titkára köszöntötte a csaknem háromezer felvonulót. A diszemelvényen a nagyközség vezetőin kívül helyet foglaltak a veteránok és ott voltak a kiváló dolgozók, az üzemek képviselői. Itt a sporttelepen különféle szórakozási lehetőségeket biztosítottak, volt elegendő üveges és csapolt sör, a bográcsokban pedig birkapaprikás főtt. kétegyhAza A román nemzetiségiek lakta nagyközségben ezúttal is a pártbizottság előtt állították fel a díszemelvényt. A mintegy másfél ezer felvonulót Árgyelán György, a művelődési ház igazgatója köszöntötte, aki rövid beszéd keretében emlékezett meg a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepéről. A felvonulók között ott voltak a MEZŐGÉP, az ÉRDÉRT, a költségvetési üzem, az ÁFÉSZ, a MÁV, a termelő- szövetkezet dolgozói, de ugyancsak itt vonultak fel a helyi szakiskola növendékei is. A felvonulás után a résztvevők egy része a községi lőtérre ment, ahol a területi MHSZ Május 1. Kupa néven az úttörőknek lövészversenyt rendezett. A sporttelepen pedig kispályás labdarúgócsatákat vívtak a csapatok. SZEGHALOM A hagyományokhoz híven kitűnő hangulatban, nagy résztvétel mellett zajlott le Szeghalmon a május elsejei ünnepség és az azt A Békés megyei Jókai Színház színművészei Szeghalmon A mezőkovácsházi strandnak sok látogatója volt A battonyai úttörők felvonulása követő majális. A nagyközség főutcáján négy és fél ezer dolgozó és diák színpompás felvonulásában gyönyörködhettek a nézők. A 25 intézmény, vállalat, szövetkezet dolgozóinak fegyelmezett felvonulását követően gazdag program várta a szórakozni, pihenni vágyókat. A nagyközség központjában a Jókai Színház művészei — Felkai Eszter, Gálfy László, Gyurcsek Sándor, Várday Zoltán és Szabó Zsuzsa — vidám műsora vonzotta a legtöbb nézőt, a gyerekek pedig különböző szellemes játékokat készíthettek a park árnyas lombjai alatt. A Sárréti Termelőszövetkezet pávaköre és citerazenekara, a körös- ladányi countryzenekar produkciói is népes nézősereget vonzottak. A Puszta csárda előtt kirakodóvásár, körhinta és kulturális műsor várta a több ezer, majálison részt vevő szeghalmit. Az ideiglenes színpadon a gyomaend- rődi Körösmenti szövetkezeti táncegyüttes műsora aratta a legnagyobb sikert. Késő délután a megyei I. osztályban játszó futballcsapat vívott nagy csatát az öregfiúk csapatával, akik nem hagyták magukat, és 3—0-ás győzelmükkel komoly meglepetést szereztek. MEZÖKOVÄCSHÄZA: Az elmúlt évekhez hasonlóan színes felvonulással üdvözölték a munkásosztály nemzetközi ünnepét. Reggel zenés ébresztő köszöntötte a nagyközség lakóit. Délelőtt fél 10-től gyülekeztek a felis nagy keletje volt. A sportpályán kispályás labdarúgó- tornát rendeztek, s a munka ünnepén nyitott termálfürdőben már az első napon sokan fürödtek, úsztak, napoztak. Este a fiatalok diszkóval búcsúztatták az ünnepet. OROSHÁZA: A munka ünnepének reggelén zenés ébresztő köszöntötte a város lakóit. A dísztribünön foglaltak helyet a város és járás párt-, állami, társadalmi és gazdasági szervezeteinek vezetői, a fegyveres testületek képviselői és a kitüntetett, munkában élen járó kollektívák tagjai. A tribün mellett a munkásmozgalom régi harcosai, veteránjái nézték végig a látványos felvonulást. Juhász Gyula: A munka című költeményének elhangzása után dr. Násztor Sándor, az MSZMP városi végrehajtó bizottságának tagja, az Orosházi Állami Gazdaság igazgatója köszöntötte a város dolgozóit. Kiemelte: az elmúlt 38 esztendő során jelentős változáson ment át az egykori legnagyobb magyar falu. Ezt követően az általános iskolások színpompás menetével kezdetét vette a felvonulás. A kitüntetett gazdasági egységek dolgozói, majd a két városkörnyéki település, Kardoskút és Pusztaföldvár lakói vonultak ezután. Az ipari és mező- gazdasági üzemek, intézmények, a kereskedelem, a közlekedés és a hírközlés dolgozóinak látványos menetét a középiskolások zárták. A mintegy kétórás felvonuláson csaknem 15 ezren köszöntötték a munka ünnepét. Délután, a Ságvári-liget- ben jó hangulatú majálist rendeztek, az orosházi Űj Élet Tsz lovaspályáján lovasbemutató szórakoztatta a közönséget. Az EDÜ résztvevőinek egy csoportja A békési Fontex termékei sikert arattak vonulás résztvevői, majd 10 órakor elindultak a színes transzparensekkel, zászlókkal. A járási pártbizottság székháza előtt felállított dísztribünről a járás, a nagyközség párt-, állami vezetői, társadalmi szervezetek, vállalatok, szövetkezetek képviselői köszöntötték a több ezres tömeget. A menet a Petőfi utcából az Árpád utca—Hősök tere— Alkotmány úton haladt a fürdő melletti térre, ahol azután majálison pihenhettek az ünnepség résztvevői. A nyári melegben fogyott a sör, az üdítő, a fagylalt, a bográcsban főtt pörköltnek A május elsejei tudósításokat és fotókat készítette: Béla Ottó, Bukóvinszky István, Fazekas László, Kepenyes János, Nemesi László, B. Sajti Emese, Szekeres András, Verasztó Lajos és Veress Erzsi. Pihenő — felvonulás után Békéscsabán