Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-24 / 121. szám
1983. május 24., kedd NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT flmi a békésieknek öröm, Szarvason csalódás A legeredményesebbek: Kovács László (Gyula), Herczegh Éva (Békéscsaba) Békés megyei sikerek Zrenjaninban A Békés megyeiek legeredményesebb úszólánya a 15 esztendős Herczegh Éva volt, aki a 100 m-es mellúszásban ért el 1:21.13 perces eredményt Hosszú évek óta hagyomány már, hogy nemzetközi verseny keretében találkoznak a jugoszláviai Vojvodina válogatott, a csehszlovákiai Kelet-Szlovák válogatott. a romániai Nagyvárad és Békés megye színeit képviselő úszók, hogy összemérjék tudásukat. A tavalyi gyulai versenyt követően, idén Zrenjaninban leptek rajtkőre a sportolók. Sajnos, ezúttal a Kelet-Szlovák válogatott nem érkezett meg, így három ország képviselői harcoltak a díszes serlegért, amely 1983-ban a Gyulai SE- és a Békéscsabai, Előre Spartacus SC versenyzőiből álló Békés megye válogatottjának sikerét hozta. Az ösz- szesített pontversenyben 25 ezer ponttal megelőzték a 24 ezer 637 pontot gyűjtött vajdaságiakat, és a 20'ezer 795- ös nagyváradiakat. A korábbi versenyektől eltérően, ezúttal a „Dekatlon” pontértéktáblázat szerint mérték a sportolók teljesítményét ' oly módon, hogy minden gárdának egy 15 éven felüli és egy 15 éven aluli úszót kellett kiállítania. Persze, minden csapatból többen is indulhattak, azonban a többiek versengése nem számított bele a kupáért folytatott harcba. A Békés megyei sportolók közül élre kívánkozik a gyulai Kovács László * eredményessége, aki azon felül, hogy a 100, 200 méteres pillangóúszásban, a 200 méteres vegyes úszásban, valamint a két váltóban arany-, érmet nyert, a mezőny legeredményesebb versenyzőjének bizonyult, elsősorban a 100 m-es pillangóúszásban elért teljesítménye alapján (1:00.61), ami 715 pontot ért. így ő vehette át a legjobbnak járó kupát. A lányok mezőnyében a nagyváradi Groza Monica 713 pontot érő 100 m-es gyorsúszása (1:02.0) ért a legtöbbet. A Békés megyei lányok közül a békéscsabai Herczegh Éva teljesítménye a legponterő- sebb: a 100-es női mellúszásban nyert aranyérmet 1:21.13 perces idővel, ami 651 pontot ért. A fiatalabbak közül két gyulai — Annus Szilvia (12 éves), Jeszenszky Ákos (13 éves) — dicsérhető, akik annak ellenére, hogy idősebbek között kellett rajthoz állniuk, dobogóra tudtak kapaszkodni. A nagy tömegeket megmozgató, kitűnően sikerült nemzetközi versenyen résztvevők úgy búcsúztak: viszontlátásra 1'984-beh Nagyváradon. Eredmények. Lányok. 100 m gyors: 1. Groza Monica (Nagyvárad) 1:02.0. 2. Révész. Irma (B. megye) 1:04.7 ... G. Cseke Márta (Bm.) l:ll.lk 7. Török Mariann (Bm.) 1:05.08. 200 m gyors: 1. Groza Monica 2:16.12. 2. Révész Irma 2:20.62, 3. Annus Szilvia (Bm.) 2:23.52. 400 m gyors: 1. Groza Monica 4:45.85... 3. Annus Szilvia 5:07.82... 5. Török Mariann 5226.81. 100 m pillangó: 1. Tószögi Edit (Bm.) 1:14.14 . . . 4. Valki Andrea (Bm.) 1:23.87. 200 m pillangó: 1. Mi.jatovíc Vera (Vojvodina) 2:44.45, 2. Tószögi Edit 2:44.46 ... 4. Nacsa Rita (Bm.) 3:02.08. 100 m hát: 1. Mo- gin Ivana (V.) 1:14.05, 2. Tóth Gabriella (Bm.) 1:14.2G, 3. Annus Szilvia 1:15.84. 100 m mell: 1. Herczegh Éva (Bm.) 1:21.13... 5. Lázár Olga (Bm.) 1:32.06. Versenyen kivül: Török Mariann 1:23.60, Nacsa Rita 1:24.71, Felföldi Anikó 1:29.76. 200 m mell: 1. Felföldi Anikó (Bm.) 3:01.03 ...5. Lázár Olga 3:15.16. Vk.: Herczegh Éva 2:57.28, ’ Nacsa Rita 3:08.70. 200 m vegyes: 1. Groza Monica 2:3V.ö6, 2. Révész Irma 2:42.58... 5. Tószögi Edit 2:51.6. Vk.: Felföldi Anikó 2:42.0, Török Mariann 2:42.52. 4 X 100 m gyorsváltó: 1. Békés megye I. (Herczegh Éva, Tóth Gabriella, Török Mariann, Révész Irma) 4:26.54 ... 4. Békés megye II. Kovács László, a gyulaiak kitűnősége három egyéni és két váltószámban szerzett aranyérmet a Békés megyei csapatnak, s ő lett a mezőny legeredményesebb versenyzője 4:38.53. 4 X 100 m vegyes váltó: 1. Békés megye I. (Tóth Gabriella, Felföldi Anikó, Tószögi Edit. Révész Irma) 4:56.9... 4. Békés megye II. 5:12.17. Fiúk. 100 m gyors: 1. Fábry György (Bm.) 57.45 ... 5. Jeszenszky Ákos 1:01.94. Vk'.: Tóth András 1:00.02. 200 m gyors: 1. Fábry György 2:04.11... 5. Búj János (Bm.) 2:21.36. Vk.: Jeszenszky Attila 2:05.02. 400 m gyors: 1. Jeszenszky Attila (Bm.) 4:21.39... 4. Búj János 4:57.5. 100 m pillangó: 1. Kovács László (Bm.) 1:00.61... 3. Jeszenszky Ákos 1:12.47. Vk.: Nemes- Zoltán (Bm.) 1:02.63, Legeza László (Bm.) 1 :05.56. 200 m pillangó: 1. Kovács László 2:13.93... 3. Jeszenszky Ákos 2:32.33. 100 m hát: 1. Mandic Ratkó (V.) 1:03.16... 3. Matuska Zoltán (Bm.) 1:07.53 ...6. Szőke Péter (Bm.) 1:20.9. 200 m hát: 1. Madie Ratko 2:22.27, 2. Fábry György 2:26.20 ...6. Szőke Péter 2:54.48. 100 m mell: 1. Hilcenko Slavko (V.) 1:13.15, 2. Kolossá ■ Attilá (Bm.) 1:17.05 ... 6. Gulyás Károly (Bm.) 1:23.57. 200 m mell: 1. La- docki Zsolt (V.) 2:44.5... 3. Kolossá Attila 2:46.2. 200 m vegyes: 1. Kovács László 2:19.88... 4. Jeszenszky Ákos 2:35.85. Vk.: Petrovszky Attila (Bm.) 2:52.5. 4 X 100 m gyorsváltó: 1. Békés megye I. (Fábry György, Jeszenszky Attila, Nemes Zoltán, Kovács László) 3:52.61 ... 3. Békés megye II. (Tóth András. Matuska Zoltán, Jeszenszky Ákos, Legeza László) 4 :06.09. 4 X 100 m vegyes váltó: 1. Békés megye I. (Fábri György, Kolossá Attila, Nemes Zoltán, Kovács László) 4:37.2... 4. Békés megye II. 4:22.34. Labdarúgó NB I, NB II A labdarúgó NB I-ben vasárnap egy mérkőzést játszottak, melynek eredménye: Rába ETO —Ferencváros 3—3 (0—2). A labdarúgó NB Il-es bajnokság 33. fordulójának eredményei: 22. sz. Volán—Dorog 3—0, Eger—Salgótarján 1—1. Sopron— Kecskemét 2—2, Kazincbarcika— Szekszárd 2—2, Nagykanizsa— Keszthely 4—2, Hódmezővásárhely— SZEOL AK 0—0, T. Bauxitbányász—Ózd 1—1, Volán SC —Baja 2—2, Nagybátony—Siófok 3—1, Ganz-MÁVAG-Debreceni Kinizsi 1—1. AZ N BII ÉLCSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA: 1. Volán 33 17 11 5 74-32 45 2. SZEOL AK 33 16 8 9 62-40 40 3. Siófok 33 14 11 8 56-40 39 4. Salgótarján 33 16 7 10 54-38 39 Totó A totó 21. heti telitalálata: 1, törölve, 1, 1, 1, 1, 2, 2, x, 1, 1, 2, 1, 1, 1. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. heti totónyereményejc az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 74 darab, a nyereményük egyenként 35 959 forint. Ezek közül 13 + 1 találatos szelvény 69 darab, a nyeremény és a. jutalom együtt 48 814 forint. 12 találatos szelvény 2834 darab, a nyereményük egyenként 626 forint. 11 találatos szelvény 32 091 darab, a nyereményük egyenként 55 forint. A 10 találatos szelvények száma 151 987 darab, és ezekre egyenként 22 forintot fizetnek. Honvédelmi tömegsportversenyek megyei döntői A Hidasháti Állami Gazdaság I vizesfásl üzemegysége jó házi- ! gazdának bizonyult — ideális | versenyzési feltételeket biztosít- j va — az MHSZ megyei • vezető- I sége által megrendezett össze- I tett honvédelmi verseny és sor- j kötelesek általános honvédelmi j versenye megyei döntőknek. í ÖHV ifjúsági korcsoportban: | 1. Molnár Tibor (Okány), 2. Sza$ hó László (Békés), 3. Nagy An- j tál (Geszt). ÖHV női korcsoport- | bán: 1. Fábián Anna (Mezőbe- I rény), 2. Megyesi Erzsébet (Bé- | kés), 3. Drahó Éva (Gyomaendrőd). ÖHV felnőtt férfi korcsoportban: 1. Lovász György (Szarvas), 2. Kiss Imre (Mezőko- vácsháza), 3. Szűcs Tibor (Mező- berény). ÖHV csapat: 1. Szarvasi járás, 2. Békés, 3. Békéscsaba. SAHV raj: 1. Szarvasi járás, 2. Gyula, 3. Szeghalmi járás, összesített csapat: 1. Szarvasi járás, 2. Békés, 3. Szeghalmi járás. A korcsoport- és versenyszámonkénti győztesek 1983. június 24—26-án Nagykanizsán képviselik megyénket az országos döntőn. Békésiek a lőállásbán „A hazaiak tervszerűtlen játéka úgyszólván semmi veszélyt nem jelentett Makai kapujára” — szól a tudósítás a megyei rangadóról, amelynek során a vendég békésiek legyőzték a területi labdarúgó-bajnokság során a szarvasiakat. Tehát ami a békésieknek öröm, Szarvason csalódás. De nem lehet büszke „fiaira” a nagyszénási és orosházi szurkolósereg sem, hiszen hazai pályán nem brillíroztak. A gyulaiak idegenben hagytak ott pontokat, s tatán még a füzesgyarmatiak dicsérhetők a békésiek mellett, noha vereséget szenvedtek Szegeden, de mindössze egy gólt kaptak a 90 perc alatt a kitűnő DÉLÉP SC csapatától. BÉKÉSI SE— SZARVASI FSSC 2—0 (2—0) Szarvas, 1000 néző. V: Zsem- beri. Békés: Makai — Szabó. Vágási S., Kátai, Deák — Papp (Csicsely), Alberti, Felegyi — Fehér, Vozár (Kerepeczki), Bob- csek. Edző: Szűcs Mihály. Szarvas: Gulyás — Paulik. Szilágyi, Lancsa, Holp — Petnehá- zi. ' Antal, Plástyik (Fedorjak) — Újvári (Berki). Petykó, Túri. Edző: Koltai Lajos. 8. perc: az őrizetlenül maradt Vozár elé került a láBda, aki a megtermett és leálló védők mellett biztosan lőtt a hálóba. 1—0. 31. perc: Antal rossz átadása után villámgyors békési akció gördült a bal oldalon, amelyet a szarvasi védők csak szögletre tudtak szerelni. A beívelt labdát az előre lopakodó Vágási fejelte a kapuba. 2—0. Az elsőségre még esélyes békésiek teljesen megérdemelten vitték haza a számukra értékes két pontot.’ A gólokon kívül még két kapufát is lőttek. A hazaiak tervszerűtlen játéka úgyszólván semmi veszélyt nem jelentett Makai kapujára. A tavaszi idény szarvasi búcsúmérkőzésén a hazaiak nagy csalódást okoztak közönségüknek. Jó: Makai. Deák. Fehér. ill. Szilágyi, Lancsa. Csabai Pál OROSHÁZI MTESZ. DÓZSA 1—1 (I—0) Orosháza. 1200 néző. V: Horváth Gy. OMTK: Bugyik — Hur- guly. Raffai. Rábai. Hegedűs — Kökény. Pisont. Nagy — Tapasztó. Pólyák (Simon). Bacsa (Deák). Edző: Rábai László. Dózsa: Farkas — Guba. Mező, Ke- menes — Gerecz. Horváth (Zá- dori). Ladányi — Öze. Batki. Kozma (Németh). Császár. Edző: Polyvás Dániel. 10. perc: Rábait az ötösön Mező buktatta. A 11-est Bugyik a jobb sarok felé lőtte, Farkas azonban jó érzékkel kiütötte a labdát. 21. perc: gyors orosházi támadás végén Kökény 22 Méteres lövését az ötösön álló kapus a bal sarokba tolta, 1—0. 78. perc: Özét gólhelyzetben szabalytalanul akadályozták. A büntetőt Ladányi biztosan az orosházi kapuba lőtte, 1—1. A nagy kánikulában nagy akarással küzdött mindkét csapat. Gólhelyzeteket sikerült kidolgozniuk, de ezeket rendre elpuskázták. Az eredmény igazságos. Jó:. Nagy. Pisont. Tapasztó. ill. Guba, Mező, Öze. S. M. LAJOSMIZSE— NAGYSZÉNÁS 2—1 (1—0) Nagyszénás, 700 néző. V: Búbod. Lajosmizse: Kripkó — Pió- dermarszki, • Rózsa, Mányoki, Heicz ’— Márkli, Vajda, Kocsiß — Domokos (Kiss), Soós (Janó), Kállai. Edző: Bende József. Nagyszénás: Frák — Czető, Sza- bovik. Varnyu. Verböczi — Bállá. (Lukács), Zábrák, Czimrák (László) — Szász, Gurzó, Balogh. Edző: Burázs György. 10. perc: az előrevágott labdára Domokos rácsapott, majd Május 25-én, szerdán délután 17 órakor rendezik meg Orosházán a Körös csoport—Tisza c Riport területi válogatottak labdarúgó-mérkőzését. (Előtte 15 órától: H. Dózsa—OMTK barátságos mérkőzés.) Amennyiben a Körös csoport győz, június 1-én döntőt játszhatnak az MLSZ által kijelölt helyen. Kánikula és harminchárom gól Békéscsabán 11 gólnak tapsolhattak a nézők, amelyből tízet a hazai agyagipariak értek el a sereghajtó Gyulavári ellenében. A rangadónak ígérkező Mezőhegyes—H. Dózsa SE találkozón tudósítónk szerint: „a csapatok táblázaton elfoglalt helye nem tükröződött a játék színvonalán” — de az eredményen sem (1—1). Egyébként a kánikulai 27. fordulóban sok gól esett, szám szerint: 33. Legtöbb, mint említettük, a megyeszékhelyen, de nem panaszkodhattak a medgyesbodzásiak és a tótkomlósiak sem, ahol ötször- ötször rezdült meg a háló, míg Kondoroson és Kétegy- házán négyszer nyúlhattak a kapusok maguk mögé. Gádoros—Szeghalom 2—0 (0—0). Szeghalom, 300 néző. V.: Tari. Gádoros: Gulyás — Lőrincsik, Garai, Kondacs, Mihók (Rékasi) — Kaluzsa (Udvardi), Nagy, Orbán — Héjas, Podmaniczki, Szőke. Edző: Lenti József. Szeghalom: Pálinkás — Balázs, Bakos, Vakarcs, Elekes — Kovács I. (Hegyesi), Kun (Tóth), Bress — Zsombok II., Tar, Bernáth. Edző: Búza Barna. Kitűnő játék- vezetés mellett, sportszerű mérkőzésen megérdemelt vendég- győzelem született az erőtlen hazaiak ellen. G.: Podmaniczki, Szőke. Jó: Kondacs, Nagy, Podmaniczki, ill. Pálinkás, Baláae, Elekes. (Papp Gyula) Medgyesegyháza—Kétegyháza 3—1 (2—1). Kétegyháza, 500 néző. V.: Simon. Medgyesegyháza: Machlik — Hódi (Horváth), Mi- sota, Kiss, Néveri — Mocsári, Tóth, Bálint — Siflis, Smidt (Ki- tuljak), Vágó. Edző: Tóth Miklós. Kétegyháza: Szelezsán — Málik, Hrubás, Szuromi (Búkor), Grósz — Tereszán, Papp, Bányai — Somogyi, Block, Je- pure (Kundic). Edző: Bakó Lajos. A gyengén játszó hazai csapat otthonában megérdemelt vendéggyőzelem született. Gyenge játékvezetés. G.: Smidt 3 (kettőt 11-esből), ill. Grósz. Jó: az egész vendégcsapat, ill. Grósz. (Bencze László) . Mezőhegyes—H. Dózsa SE 1—1 (1—1). Mezőhegyes, 650 néző. V\: Ancsin. Mezőhegyes: Bányai — Morár, Szatmári, Molnár, Kovács F. — Popon, Köteles (Gál), Csordás J. — Csordás S., Pepó, BorosS (Kertmegi). Edző: Dúl Árpád. H. Dózsa: Gencsi — Szabó, Kucsera, Csilek, Zsombok — Bakai, Pintér. Kiss — Koszó (Fejes), Pálhidai, Rácz (Radócz). Edző: Zalai Antal. A csapatok táblázaton elfoglalt helye nem tükröződött a játék színvonalán. G.: Csordás. S., ill. Bakai. Jó: Szamári, ill. Pintér. (Kató János) Medgyesbodzás—Békésszentand- rás 4—1 (2—0). Medgyesbodzás, 300 néző. V.: Szaszák. Medgyesbodzás: Tasnádi Zsadány, Oláh J., Serfőző (Dankó), Kocsis — Hajas. Szekeres (Papp), Zielbauer — Deák, Sódar, Oláh O. Edző: Ogrincs Pál. Békés- szentandrás: Hévízi — Paraszt, Fazekas, Hamza, Szabó — Ben- csik, Hemző (Molnár). Horváth — Kiss (Szin), Virágh I., Vi- rágh II. Edző: Farkas Alajos. Közepes színvonalú mérkőzésen a hazai győzelem megérdemelt.* G.: Oláh O. 2, Dankó, Zielbauer (ll-esből), ill. Molnár. Jó: Deák, Tasnádi, Sódar. A vendégek közül senkit sem lehet kiemelni. (Csűri Ferenc) Kondoros—Csorvás 3—1 (2—0). Kondoros, 500 néző. V.: Szarvas. Kondoros: Búzás — Szász, Ku- rucz, Viszkok, Ladnyik II. — Kosa (Ladnyik I.), Kóródi, Zöldi — Filipinyi, Sztvorecz, Pető (Czesznok). Edző: Petrovszki Mihály. Csorvás: Gombkötő — Ivanics (Zana), Kovács, Eva- nics I., Hürkecz — Bencsik, Eva- nics II., Tógyi — Varga. Popon, Kaszai. Edző: Losonczi Zoltán. Az első félidőben többet támadó hazaiak megérdemelten nyertek a lelkes vendégek ellen. G.: Szász, Pető, Kóródi, ill. Tógyi kapura húzott, és a tétovázó védők között 8 méterről megszerezte a vendégek vezető gólját, 1—0. 46. perc: kezdés után Szűcs jó labdát kapott, majd nagyszerű cselekkel kapura húzott. Már lövésre lendült a lába, amikor a büntetőn belül felvágták. A 11-est Balogh értékesítette, 1—1. 51. perc: két-háromméteres leshelyzetből Soós a kapujából kifutó Frák mellett szép kapáslövéssel gólt szerzett, 2—1. Közepes iram jellemezte a találkozót. A hazaiak csapatjátéka döcögött, többnyire egyéni akciókkal akarták bevenni a foggal-körömmel küzdő és a jó napot kifogó Kripkó hálóját. A A játékvezető téves ítéletei többször fölborzották a közönség idegeit. A 42. percben büntető területen belüli kezezés után a vezető bíró sípja néma maradt. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. A játékvezető három sárga lapot kiosztott, és a 3 perces hosszabbítást megelőzően kettős kiállításhoz folyamodott. Márklit és Nagyot kakaskodás miatt le- küldte a játéktérről. Jó: Kripkó, Mányoki. Domokos, ill. Zábrák, Szűcs, Szabovik. Szabó Árpád H. KUX B. SE— GYULAI SE 3—1 (1—1) Kiskunfélegyháza, 800 néző. V: Abonyi. Kun B. SE: Tóth J. — Kárász, Kollár, Balázs, Lipták — Miskovecz, Fenyvesi (Bara- nyi), Katona — Gál, Harsányi, Pásztor (Márton). Edző: Kurucz István. Gyula: Szilágyi — Mohácsi. Csorba, Otott. Cseh- — Ottlakán. Tóth, Hirka (Szabó) — Csathó. Jónás (Hevesi). Cserháti. Edző: Himer István. A kemény belemenésekkel tarkított összecsapáson a hazaiak erővel jobban bírták, jól hajráztak. s jobb erőnlétüknek köszönhetik győzelmüket. G : Fenyvesi. Márton. Harsányi. ifi. Csorba. Jó: Gál (a mezőny legjobbja). Tóth J., Márton, Harsányi, kárász, ill. Csathó, Ottlakán. Kiállítva: Cserháti. reklamálásért. DÉLÉP SC— FÜZESGYARMAT 1—0 (1—0) Szeged. 100 néző. V: Halász. G: Feleki. További eredmények: SZVSE— Dömsöd 5—0 (1—0). KTE—Mindszent 4—1 (2—0). A 1. Körös csoport Szabó L. SE 25 állása: 15 7 3 53-17 37 2. B€‘kósi SE 25 13 8 4 42-20 34 3. DÉLÉP SC 25 12 10 3 39-24 34 4. KTE 26 12 9 5 50-39 33 5. Gyulai SE 25 13 7 5 49-41 33 6. OMTK 26 12 8 6 33-27 32 7. Szarvas 26 12 6 8 54-36 30 8. Kun B. SE 25 7 9 9 40-39 23 9. SZVSE 25 7 9 9 29-32 23 10. Dömsöd 25 7 9 9 28-37 23 11. Sz. Dózsa 25 7 8 10 51-42 21 12. Lajosmizse 25 6 6 13 31-36 18 13. Nagyszénás 25 4 6 15 25-52 14 14. Mindszent 25 5 4 16 25-59 14 15. F.-gyarmat 25 1 6 18 19-67 8 Szabadnapos: Szabó L. SE. (ll-esből). Jó: B"uzás\ Pető, Kóródi, ill. Gombkötő, Kaszai, Ivanics I., Varga. (Sztvorecz János) Tótkomlós—Gyomaendrőd 4—1 (0—1). Tótkomlós. 450 néző. V.: Szabó. Tótkomlós: Bordás — Szpisják, Czirle, Karasz (Lóczi), Racskó — Dávid, Mitykó I. (Krecsméri), Poljak — Serfőző, Kvasznovszki, Mitykó II. Edző: Nagy Ferenc. Gyomaendrőd: Czinanó — Kovács, Gonda,' Po- lányi, Bán — Barna, Rácz, Takács — Polonyi, Tokaji, Forgács. Edző: Lós József. 0—1 után a hazaiak minden erejükkel a győzelemre összpontosítottak. Ez a második félidőben sikerült is, kitűnő játékvezetés mellett. G.: Dávid 2. Mitykó II, Kvasznovszki, ill. Bán. Jó: Dávid, Mitykó II., Lóczi, ill. Czinanó (a mezőny legjobbja), Gonda. (Hovor- ka György) Bcs. Agyagipar—Gyulavári lo—1 (6—1). Békéscsaba, 300 néző. V.: Guti. Agyagipar: Uhrin — Szlá- vik, Kiss, Molcsányi, Rimovszki (Győri) — Nagy*, Jegyinák, Kúti (Jagyugy), Bárány — Tűrések, Gálik. Edző: Kovács György. Gyulavári: Tóth K. — Szentesi (Gombkötő), Szobek, Görög, Tóth S. — Szabó, Hegedűs, Petrovszki, Domokos — Kurucz, Rostás. Edző: Hegedűs Károly. A jó formában levő Agyagipar tetszés szerint lőtte góljait a sereghajtó gyulaváriak ellen, s ilyen különbségű győzelmük is megérdemelt. G.: Tűrések 3 (mesterhármas), Jegyinák 2, Szlávik 2, Kuti, Bárány, Gálik, ill. Rostás: Jó: az egész hazai csapat, ill. Tóth K., Rostás. (Uhrin János) Mezőkovácsháza—Battonya 0—0. Mezőkovácsháza, 300 néző. V.: Pintér. Mezőkovácsháza: Égető — Bállá, Pócsik, Völgyi, ökrös — Reinhardt. Zámbori, Bartyik — Török, Kiss, Szakái (Her- jeczki. Nagy). Edző: Erdős Ferenc. Battonya: Lung — Barta, Lehóczki, Dohányos, Moós — Juhász, Serfőző, Hajdara — Tóth (Fekete), . Szabó, Hábán (Ludai). Edző: Szűcs Ferenc. A meddő hazai fölény ellenére a pontosztozkodás igazságos, kitűnő játékvezetés. Jó: Bartyik-, Kiss, Nagy, ill. Lung, Juhász, Serfőző. (Matula Miklós) Ifjúságiak: Szeghalom—Gádoros 6—2, Bcs. Agyagipar—Gyulavári 7—0, Kétegyháza—Medgyesegyháza 1—1. Kondoros—Csorvás 11—2, Tótkomlós—Gyomaendrőd 2—2, Medgyesbodzás— Békésszentandrás 0—5, Mezőkovácsháza—Battonya 0—1. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: ill. IVJunkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz,, 5061. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem örzünk meg és nem küldünk vissza.