Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-25 / 122. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG t MEGYEI PáRTBIZOTTSlG ES I MEGYEI IINttCS URH 1983. MÁJUS 25., SZERDA Ara: 1,40 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 122. SZÁM Kádár János fogadta Andreasz Papandreut A Békéscsabai Állami Gazdaság telckgcrendási gépműhelyében az utolsó ellenőrzéseket végzik a zöldborsókombájnokon, így biztosítva a jövő héten kezdődő betakarítás zökkenőmentességét Fotó: Fazekas László Zrenjanini orvosdelegáció érkezett megyénkbe Andreasz Papandreu, a Görög Köztársaság miniszterelnöke, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon, keddi programját budapesti városnézéssel kezdte: a budai várban. majd a kelenföldi lakótelepen járt. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke kalauzolta a vendéget, és elkísérte Dobos István, hazánk athéni nagykövete is. A program délelőtt a Halászbástyán kezdődött, ahonnan Budapest panorámájában gyönyörködött vendégünk, majd betért a most is sok hazai és külföldi érdeklődőt vonzó Mátyás- tefnplomba. Ezután — miként a házigazdák mondták — a főváros legnagyobb középületeként számon tartott, újjáépítésével nemzeti kulturális intézmények otthonává lett Budavári Palotában a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét és kiállításait tekintette meg. Elismeréssel szólt a középkori palota maradványait és emlékeit reprezentáló, a középkori Buda királyi várpalotája és gótikus szobrai című kiállítás kincseiről, látványáról. A vendéglátók a görög kormányfő érdeklődésére elmondták: hazánkban a művelődési kormányzat kiemelkedő feladatának tekinti, nagy anyagi áldozattal is elősegíti, hogy kulturális örökságünk nemcsak szellemi, hanem tárgyi értékeit is megőrizzük, s ne csak népünk. hanem a világ elé is tárjuk. Látogatását Andreasz Papandreu a kiállítás vendégkönyvébe tett bejegyzésével is emlékezetessé tette. Ezt követően a Magyar Nemzeti Galériában várták- fogadták .a görög miniszterelnököt. aki — rövid program keretében — a Mátyás király és a magyar reneszánsz címmel látható gyűjteményes tárlatot nézte meg. A múzeumi sétákról a várban éló Makrisz Agamemnon szobrászművészhez vezetett Papandreu útja. A görög származású idős mester, Kossuth-díjas kiváló művész bemutatta a szívé-' lyesen fogadott vendégnek műtermét, készülő alkotásait. A miniszterelnök városnéző útja — a kora délutáni órákban — a kelenföldi lakótelep megtekintésével zárult. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden délután a KB székházában fogadta Andreasz -Papandreut, a Görög Köztársaság miniszter- elnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, és véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel az európai biztonság és együttműködés problémáira, Elégedetten állapították meg, hogy országaik együttműködése gyümölcsözően fejlődik, és megerősítették készségüket a kölcsönösen előnyös kapcsolatok további elmélyítésére, amely megfelel a magyar és a görög nép érdekeinek. A találkozón jelen volt Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, Karolosz Pa- puliasz, a Görög Köztársaság külügyminisztériumi államtitkára, valamint Dobos István, hazánk athéni és Pan- télisz Ekonomou, Görögország budapesti nagykövete Délután kétoldalú megbeszélésekre került sor az Andreasz Papandreu kíséretében levő személyiségekkel. Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese fogadta Joannisz Pottakisz nemzetgazdasági minisztert. Találkozójukon vélemény- cserét folytattak a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok alakulásáról, áttekintették a két ország .gazdasági együttműködésének helyzetét és -fejlesztésének lehetőségeit. Veress Péter külkereskedelmi miniszter ugyancsak Joannisz Pottakisszal tartott megbeszélésén a kétoldalú árucsere-forgalom bővítéséről tárgyalt. Tétényi Pál akadémikus, a Minisztertanács tudománypolitikai bizottságának titkára Geor- giosz Lianisz kutatási és technológiai miniszterrel, Urbán Lajos közlekedés- és postaügyi minisztériumi államtitkár Kosztasz Aszlanisz közlekedési minisztériumi államtitkárral folytatott megbeszélést. Este Andreasz Papandreu Lázár György társaságában megtekintette a Belügyminisztérium Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Duna művészegyüttese ének-, zene- és táncszámokból ösz- szeállított folklórműsorát a BM Zrínyi utcai művelődési házában. Az előadáson jelen volt a görög miniszter- elnök kíséretének és a magyar tárgyaló csoportnak több tagja. A vendégek nagy tetszéssel fogadták a színes kulturális programot, amelynek további kedves színfoltja volt a magyarországi göröglakta , Beloiannisz falu gyermek énekkarának szereplése. Békeaktivisták kitüntetése Az Országos Béketanács hagyományaihoz híven minden májusban, a béke- és barátsági hónap alkalmából elismerésben részesíti azokat a személyeket és kollektívákat. akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a mozgalom céljainak valóm váltásához, kiemelkedő eredményeket értek el a termelésben, valamint a béke építésében. A mozgalom országos elnöksége ebben az- évben — figyelembe véve a társadalmi és tömegszervezetek javaslatait — 120 személyt és 65 kollektívát tüntetett ki. A Hazafias Népfront 'Belgrad rakparti székházéban kedden megtartott ünnepségen 54-en vették át a magyar békemozgalom kitüntető jelvényét Sebestyén Nán- dornétól, az Országos Béketanács elnökétől. A kitüntetettek egyike. Galambos Lajos, 60 esztendős kaposvári pipafaragö ajándékképpen egy békepipát készített Romes Csand- rának, a Béke-világtanács elnökének. A díszesen faragott ajándékot a keddi ünnepségen nyújtotta át Sebestyén Nándornénak, azzal a kéréssel, hogy ajándékát juttassák el Romes Csandrá- nak. Hagyománnyá vált, hogy minden év tavaszán, az új menetrend életbe lépése előtt a Volán 8. sz. Vállalat vezetői. tájékoztatást adnak a megye autóbusz-közlekedését érintő változásokról, valamint az elmúlt időszak jelentősebb vállalati eredményeiről, a napi feladatokról, a közeljövő terveiről. Tegnap, kedden délelőtt a megyeszékhelyen Vándor Pál igazgató sajtó- tájékoztató keretében ismertette a menetrendi változásokat. A tájékoztatóra meghívták az utazási irodák és a nagyobb fuvaroztató partnerek képviselőit is. A VI. ötéves terv második évének személyforgalma a vártnak és a tervezettnek megfelelően alakult, bár szeptember 1-től a helyközi forgalomban a díjszabásemelés következtében jelentős forgalom-visszaesés történt — kezdte a bevezeA jugoszláviai Zrenjanin- ból, Békéscsaba testvérvárosából háromtagú orvosdelegáció érkezett tegnap, május 24-én Békéscsabára. A delegáció vezetője dr. Martinon Maksza, a Zrenjanini Egészségügyi Intézmények vezérigazgató-helyettese, tagjai: dr. Dautovity Milán pszichiáter és dr. Godó Antőben Vándor Pál, majd az elmúlt év személyszállítását vázolta. Tavaly * a Volán 47,5 millió utast szállított, 1,4 millióval többet, mint az elmúlt évben. A vállalat személyszállításának jelentős részét a megyeszékhely adja, ahol az utóbbi évtizedben az utasszám megnégyszereződött. Ez azt jelenti: 1982-ben 21,5 millió utas vette igénybe a megyeszékhely helyi járatait, vagyis 80 ezren utaztak nap mirit nap, többen, mint a város lélekszáma. Ezt követően a járatok rendszerességéről beszélt az igazgató. Néhány adat : csaknem 1 millió 29 ezer menet- rendszerű járat indult megyénkben, ebből mintegy 1200 busz közlekedett késéssel, s minden 1753 járatból egy kimaradt. A Volán személyszállítási feladatait tavaly 269 autóbusszal oldotta meg. A meMegérkezésük napján •Fekete Jánosné, Békéscsaba város tanácselnök-helyettese fogadta a vendégeket. Ezt követően kezdődött meg a háromnapos Békés megyei program: ennek keretében ellátogatnak a békéscsabai városi és a gyulai megyei kórházba, megismerkednek a két város és Mezőhegyes nevezetességeivel. netrend szerinti autóbuszforgalomba a megye valamennyi települését bekapcsolták. A tájékoztató részletesen foglalkozott a helyközi közlekedésben történt áremeléssel is. Mjnt ismeretes, 1982. szeptember 1-vel emelkedtek a tarifák a helyközi autóbusz-közlekedés árai viszont ezt megelőzően 31 esztendőn át változatlanok voltak. — A kulturált utazás, a kiszolgálás színvonalának emelését mindig kiemelt feladatunknak tekintettük. Most azonban e nagyarányú áremelés után az utazóközönség a magasabb viteldíjak ellenében jogosan jobb szolgáltatást vár. Ennek érdekében a vállalat minden tőle telhetőt igyekszik megtenni — hangsúlyozta Vándor Pál. A tájékoztató további részében a menetrendi változásokkal -foglalkozott. Mint elhangzott, a kérések többsége a. menetidő-változásra irányult, s részben a vasúti csatlakozás, valamint az egyes autóbuszjáratok csatlakozásainak biztosítását szorgalmazták. Az új menetrendben növelték a szabadnapokon közlekdő járatok számát. Ezzel igyekeztek lehetőséget nyújtani a hét végi bevásárlások lebonyolítására, valamint a megnövekedett szabad idő kulturáltabb eltöltésére. A különböző fórumokon, a tanácstagi beszámolókon, a tanácsi szervek vezetőivel folytatott megbeszélések ered0 Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozata Afrika napja alkalmából A Magyar Szolidaritási Bizottság Afrika napja alkalmából nyilatkozatot tett közzé. Húsz éve annak, hogy a; gyarmatosítás elleni, hosszú és sok áldozatot követelő harc eredményeként függetlenné vált harminc afrikai állam képviselői egységes dokumentum elfogadásával megalapították Addis Abebában az Afrikai Egységszervezetet. A résztvevők május 25-ét Afrika függetlensége napjának nyilvánították azzal, hogy e napon örökre emlékezzenek népeik évszázados gyarmati elnyomására, a gyarmatosítás minden formája elleni küzdelem szükségességére és kifejezésre juttassák az afrikai népeknek a független, demokratikus fejlődésre irányuló akaratát. Az égész haladó' emberiség szolidáris Afrika népeinek igaz ügyével, ezért saját ünnepeként emlékezik meg erről a napról — mondja a nyilatkozat, majd a továbbiakban rámutat:. Az eltelt húsz év nagy jelentőségű változásokat hozott a kontinensen. A portugál gyarmatbirodalom összeomlásával alapvetően sikerült felszámolni a gyarmati rendszert a földrészen. Több országban jelentős belső társadalmi összefogással törekednek arra, hogy valódi politikai, gazdasági függetlenségüket a szocialista fejlődési út megvalósításával biztosítsák, ezt tükrözi többek között Angola, Mozambik, a népí^ Kongó, Etiópia népeinek történelmi jelentőségű választása is. Erősödnek a kapcsolatok számos afrikai állam és a szocialista országok között. Afrika déli részén a Dél-Afrikai Köztársaság — az Egyesült Államok és szövetségesei támogatásával folytatja apartheid politikáját, üldözi az afrikai többségi lakosság világszerte elismert szervezetét, az afrikai nemzeti kongresszust. A környező független országok ellen politikai, gazdasági,. katonai felforgató .tevékenységet folytat. Fegyveres bandák kiképzésével, olyan terrorakciók támogatásával, mint a csehszlovák szakemberek és családjaik, portugál, szakemberek túszként való fogva tartása akadályozza a békés építőmunkát. A DÁK a tőkés világ szélsőséges köreinek teljes támogatásával hosszú évek óta akadályozza Namíbia függetlenné válását és kegyetlen irtóhadjáratot folytat a SWA- PO vezette namíbiai íelszabadítási mozgalom megtörésére. A Dél-Afrikai Köztársaság kormánya gátlástalanságában odáig merészkedett', hogy május 23-án nyílt bombatámadást intézett a függet Mozam- ' bik fővárosa ellen. A történtek a nemzetközi jog normáinak semmibevételét jelentik, és a világ haladó közvéleményével együtt az MSZB is tiltakozik a Mozambiki Népi Köztársaság szuverenitását sértő ag- ressziós cselekmények ellen. Az MSZB'a magyar közvélemény nevében további sikereket kíván Afrika napján a kontinens népeinek politikai, gazdasági függetlenségük megőrzéséért és megszilárdításáért vívott harcukban. Kifejezi az apartheid ellen, a nemzeti függetlenségért, népeik demokratikus és emberibb jövőjéért küzdő felszabadító mozgalmaikkal való szolidaritását — fejeződik be a bizottság nyilatkozata. (MTI) tál osztályvezető főorvos. Növekedett a személyszállítás és a teherfuvarozás Sajtótájékoztató a Volánnál Vándor I’ál igazgató tájékoztatót tart Fenő: Szekeres András (Folytatás a 3. oldalon)