Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-12 / 85. szám

1983. április 12., kedd Befejeződtek a magyar—iraki gazdasági tárgyalások TELEX X MOSZKVA Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisz­tertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter, hétfőn Moszkvában megbe­szélést folytatott Leo Tinde- mants belga külügyminisz­terrel, aki rövid munkaláto­gatásra vasárnap érkezett Moszkvába. A nyílt, tárgy­szerű légkörben lezajlott ta­nácskozáson a két külügymi­niszter időszerű nemzetközi kérdéseket, és a szovjet— belga kapcsolatok alakulását vitatta meg. A két külügymi­niszter megelégedéssel szólt a szovjet—belga kapcsola­tokról, amelyekre a stabili­tás jellemző. % AMMAN Husszein jordániai király vasárnap Ammanban beje­lentette: a jordániai—Palesz­tinái tárgyalások befejeződ­tek, és országa „a PFSZ-re, valamint a palesztin népre hagyja annak eldöntését, hogy miképpen alakítja sor­sát, és milyen módon sza­badítja fel területeit”. A jor­dániai minisztertanács rend­kívüli üléséről kiadott köz­lemény világossá tette, hogy Jordánia nem lép be a Wa­shington által irányított kö­zel-keleti tárgyalásokba. „Jordánia kezdettől fogva el­utasította azt, hogy a palesz- tinaiak nevében tárgyaljon, így sem külön, sem bárki helyett nem lépünk fel bár­miféle közel-keleti béketár­gyaláson” — hangzik az Ammanban vasárnap közzé­tett kormánynyilatkozat. BEJRUT A libanoni nemzeti ellen­állási front osztagai hat egy­mást követő fegyveres táma­dást hajtottak végre az iz­raeli megszálló csapatok el­len Bejrut peremvidékén és Dél-Libanonban. A kézifegy­verekkel, távirányítású po­kolgépekkel, gránátokkal és aknavetőkkel intézett táma­dások során egy izraeli kato­na meghalt, hat megsebesült. Közben a Kelet-Libanonban húzódó szíriai—izraeli fron­ton sem csökken a feszültség. Bejrúti sajtótudósítások sze­rint az izraeli támadásra szá­mító szíriai egységeket riadó­készültségbe helyezték, és minden eltávozást, szabadsá­golást leállítottak. * BANGKOK Az Egyesült Államok légi- hidat létesített a Thaiföldre irányuló amerikai fegyver- szállítások meggyorsítására. Hétfőn a bangkoki repülőté­ren egymás után két C—5 jelzésű óriás szállítógép szállt le, fedélzetén nyolc darab 155 mm-es, messze hordó (27 kilométeres lőtávolságú) ta­rackkal, valamint lőszerek­kel. Ezt megelőzőleg a légihí- don lézer vezérlésű föld-le­vegő rakéták érkeztek Thai­földre. $ PÁRIZS Ismeretlen személyek va­sárnap lövéseket adtak le az Aeroflot szovjet légitársaság Marseilles-i képviseletének épületére. Mint a TASZSZ szovjet hírügynökség jelen­tette, a lövések jelentős káro­kat okoztak az épületben. 24 órán belül másodszor intéz­tek támadást szovjet intéz­mény ellen Marseilles-ben. % ÜJ-DELHI Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök intézkedéseket jelentett be a zavargások ál­tal legutóbb sújtott Asszám és Pandzsám államok társa­dalmi és egyéb jellegű prob­lémáinak megoldására. Az indiai szövetségi álla­mok kormányzóinak tegnap befejezett tanácskozásán el­hangzott beszéde szerint a tervek közt szerepel a leg­szegényebb rétegek életszín­vonalának emelése, s lépése­ket tesznek á munkanélküli­ség visszaszorítására, az ok­tatás és az egészségügyi el­látás színvonalának emelésé­re. Magyar—iraki jegyzőkönyvet ben A magyar—iraki gazdasá­gi együttműködési állandó vegyes bizottság április 9—11. között Budapesten tartotta meg IX. ülésszakát, Marjai Józsefnek, a Minisz­tertanács elnökhelyettesének és Hasszán Alinak, a Forra­dalmi Parancsnokság Taná­csa tagjának, kereskedelmi miniszternek, a vegyes bi­zottság társelnökeinek veze­tésével. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke fogadta az iraki kül­döttség vezetőjét. Hasszán Ali találkozott Púja Fri­gyes külügyminiszterrel és Veress Péter külkereskedel­mi miniszterrel is. A szívélyes, baráti légkörű és az együttműködés szelle­mében megtartott tárgyalá­sokon tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, s át­tekintették a kétoldalú kap­csolatok alakulását. Véle­ménycserét folytattak a nemzetközi helyzet és a vi­lággazdaság kölcsönös ér­deklődésre számot tartó idő­szerű kérdéseiről. Elítélték az egyetemes békét veszé­lyeztető imperialista törek­véseket, amelyek növelik a feszültséget Európában és a A világ megdöbbenéssel fogadta a portugáliai gyil­kosság hírét. Az albufeirai halálos lövés újabb bizony­ság arra, milyen indulatok­tól és ellentétektől fortyogó katlan a közel-keleti térség 1983 zaklatott tavaszán. Mi­ért ölték meg Isszam Szár­tavit, a PFSZ neves utazó diplomatáját? Az indítékot a tettes személyazonosságának ismerete nélkül is sejthetjük. Bruno Kreisky osztrák kan­cellár például így látja a merénylet hátterét: „Ez a kiváló és bátor férfi a meg­békélés politikáját hirdette, és ezért kellett meghalnia.” Ügy tűnik, a Közel-Kelet­tel kapcsolatos, ugyancsak széles politikai skála mind­két szélén akadnak olyan erők, amelyek semmitől sem irtóznak jobban, mint a ki­bontakozás valódi lehetősé­gétől. Szártavi életét akkor oltotta ki a gyilkos golyó, amikor — egyebek között éppen az amerikai elnök dü­hödt hangú reagálásából — nyilvánvaló volt, hogy a Reagan nevével fémjelzett terv nem tartozik a valódi lehetőségek közé. Nem sok­kal a portugáliai merénylet híre után ugyanis a jordá­niai kormány sértődött han­gú nyilatkozatban jelentette írtak alá hétfőn a Parlament­közel-keleti térségben egy­aránt. Állást foglaltak a fe­szültség csökkentése, a bé­kés megoldások érdekében teendő erőfeszítések folyta­tása mellett. Mindkét rész­ről megelégedéssel állapítot­ták meg, hogy a vegyes bi­zottság 1982. márciusi nyol­cadik ülésszaka óta tovább mélyültek és szélesedtek a Magyar Népköztársaság és az Iraki Köztársaság kap­csolatai, s azok keretében jelentősen fejlődött a gazda­sági együttműködés. Kifejezték kormányaik szándékát a kölcsönösen elő­nyös gazdasági együttműkö­dés további fejlesztésére. Megvizsgálták annak általá­nos és konkrét lehetőségeit, a fejlődést befolyásoló ne­hézségek megoldásának mó­dozatait. A létrejött megál­lapodások elősegítik az együttműködés elért ered­ményeinek megőrzését és a kapcsolatok fejlesztését a jövőben is. A vegyes bizottság kilen­cedik ülésszakának eredmé­nyeit a felek jegyzőkönyv­ben rögzítették, amelyet Marjai József és Hasszán Ali írt alá. Hasszán Ali és kísérete hétfőn elutazott Budapestről. be: abbahagyja a PFSZ-szel folytatott tárgyalásokat. Az amerikai elnök közel- * keleti terve tehát súlyos ku­darcot szenvedett. Hisz ez a terv éppen azt célozta, hogy az a PFSZ, amelyet az ENSZ-ben is, az arab világ­ban is a palesztin nép kép­viselőjének fogadtak el, le­szoruljon a színpadról, és a főszerepet vegye át Husszein Hasemita uralkodó.. Vagyis a palesztinoknak gyakorlatilag mind területi, mind fogalmi értelemben fel kellett volna adni, amiért évtizedek óta küzdenek, és önálló állami lét helyett beérni egy olyan gázai-ciszjordániai autonó­miával, amely engedelmes­séggel tartozik Ammannak. A PFSZ ezzel szemben nem zárta ki Jordánia szerepvál­lalását, de nem azon az áron, hogy engedjék mellőz­ni a szervezet létfontosságú követeléseit. Jasszer Arafat a türelmes párbeszéd híve, és — ha vele nem is mindig teljes szink­ronban — az volt Isszam Szártavi is. Halála azokat szolgálja — és ilyenek van­nak mindkét póluson —, akik igazi párbeszéd és iga­zi rendezés helyett konfron­tációra törekszenek. Harmat Endre Afganisztáni —pakisztáni megbeszélések Genfben Genfben, a nemzetek pa­lotájában hétfőn megkezdő­dött az afganisztáni—pakisz­táni tárgyalások második fordulója. A találkozó napi­rendjének főbb témái között szerepel annak megvitatása, hogy a pakisztáni területen tartózkodó afgánok önkéntes hazatelepülése milyen körül­mények között történjék — jelentette a TASZSZ a sváj­ci városból. A tárgyalások Diego Cor- doveznek, az ENSZ-főtitkár különmegbízottjának közve­títésével folynak, úgy, hogy a két ország küldöttségei közvetlenül nem találkoznak egymással. Pakisztán ugyanis nem hajlandó törvényesnek elismerni az afgán kormányt. Az Afgán Demokratikus Köz­társaság küldöttségét Sah Muhammed Doszt külügy­miniszter, a pakisztáni Isz­lám Köztársaságét Jakub Khan külügyminiszter ve­zeti. Mint a Reuter jelenti, a bizalmas tárgyalások máso­dik fordulóját kéthetesre tervezték. Az UPI amerikai hírügynökség szerint az ENSZ-különmegbízott által a két küldöttség elé terjesz­tendő napirend témái között, a becslések szerint három­millió afgán menekült sor­sán kívül szerepel „a külföl­di csapatok Afganisztánból való kivonása, az ország bel­üg vei be való be nem avatko­zás és a külső beavatkozás megakadályozását biztosító nemzetközi garanciák”. Afganisztán vezetése azt szeretné, hogy tárgyalásos úton rendezzék egyrészt a szomszédos országban élő af­gán állampolgárok helyzetét, másrészt megszűnjenek a Pakisztán területéről kiindu­ló ellenforradalmi támadá­sok. Amerikaiak levelei Andropovhoz A Pravda hétfői száma válogatást közölt azokból a levelekből, amelyeket ame­rikai állampolgárok írtak Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának. A levélírók — munkások, tudósok, jogászok, orvosok, papok, s gyakran egészen fiatal gyerekek — ha más­más formában is, lényegé­ben ugyanazt a gondolatot fejtik ki: a nukleáris hábo­rú -veszélye reális, és min­dent meg kell tenni a ka­tasztrófa elhárítása érdeké­ben. A levélírók ezért azt kívánják, hogy sikerrel jár­janak a fegyverkezési haj­sza megfékezéséről folyta­tott szovjet—amerikai tár­gyalások, s kerüljön sor egy legmagasabb szintű szovjet— amerikai találkozóra. Sok levél arról tanúsko­dik, hogy az amerikaiakat félretájékoztatják a Szovjet­unió külpolitikájáról. Töb­ben például arra szólítják fel Jurij Andropovot, hogy támogassa a szovjet és az amerikai nukleáris fegyver­zet befagyasztásának gon­dolatát. Pedig a Szovjetunió már több ízben határozottan síkraszállt a hadászati fegy­verzetek befagyasztásáért. „Biztosíthatom önt, hogy sok kérdésben egyáltalán nem támogatom a Szovjet­unió politikáját, de soha nem támogattam a jelenle­gi amerikai kormányzat dur­va, primitív politikáját sem” — hangzik az egyik levél. Az amerikaiak nem akar­ják feláldozni magukat egy nukleáris háborúban a kom­munistaellenes keresztes had- jártot hirdetők eszméiért. A háborús veszély megszűné­sét, nyugalmat, biztonságot akarnak — írja a levelekhez fűzött kommentárjában a Pravda. A tanácskozás egyik francia résztvevője próbálja kitapintani a vasárnap lelőtt palesztin politikus érverését Halál fllbufeirában MA: GYULA NAPJA A Nap kél 6.03 — nyugszik 19.28 órakor A Hold kél 6.08 — nyugszik 18.28 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan évvel ezelőtt, 1903. április 12-én kezdődött meg a Magyarországi Szoci­áldemokrata Párt X. kong­resszusa, amely elfogadta a párt új programját és szer­vezeti szabályzatát. * — FOGADÓNAP. Araczki János, a Békés megyei Ta­nács elnökhelyettese április 14-én, csütörtökön délelőtt 9-től 12 óráig hivatali helyi­ségében (Békéscsaba, Felső Körös sor, irodaház, I. eme­let 7.) ügyfélfogadást tart. — A BÉKÉS MEGYE BE­MUTATKOZIK akció kere­tében vasárnap a megyei dí­szítőművész szakkör tagjai vasárnap, hétfőn pedig a nyugdíjasklubok vezetői töl­töttek egy-egy napot Szolno­kon, tapasztalatszerző láto­gatáson. — SZARVASON a művelő­dési központban holnap, szerdán a Népszínház tart előadást. A Márkus mester című gyermekelőadást 15 órától, a Liliomfit pedig 19 órától tekinthetik meg a szarvasiak. — BÉKÉS MEGYÉBEN az építőipari javítás, karban­tartás ebben az évben dina­mikusan, mintegy 16 száza­lékkal növekszik. Ennél erő­teljesebb a hagyományos ipari javítás és a méretes egyedi termékek előállítása. — A GYULAI Fa- és Fém- bútoripari Szövetkezet dol­gozói az idén már a szövet­kezet saját üdülőjében nya­ralhatnak a Balaton északi partján, ahol háromszintes üdülőt vásárolt a cég. így oldották fel a kevés üdülte­tési beutaló és az üdülni vá­gyók nagy létszáma közti el­lentmondást. — GYOMAENDRÖDÖN az ötnapos munkahétről és az életszínvonal-politikáról tart klubelőadást dr. Romvári László, a megyei tanács pénzügyi osztályának veze­tője csütörtökön 18 órakor a pártpropagandisták és TIT-előadók klubjában. — AZ EGYESÜLT ÁLLA­MOKBAN pusztító áradá­sok eddig 11 halálos áldoza­tot követeltek. A hét végén ismét felhőszakadások sú­lyosbították a helyzetet Louisiana, Mississippi, Ala­bama és Missouri szövetségi államokban. A megáradt fo­lyók több tízezer embert tet­tek hajléktalanná. A Missis­sippi vízállása néhány he­lyen a szokásosnál három méterrel magasabb. — ŐSI NÖVÉNY virágzik a Dél-AIföldön, a Volga men­ti hérics. A boglárkafélék családjába tartozó védett nö­vény aranysárga szirmait bontogatja. A jó minőségű mezőségi földet kedvelő rit­kaság a jégkorszak utáni időkből maradt fenn, ha­zánkban csupán Csongrád és Békés megye határos vidé­kein lelhető fel, előfordulá­sának nyugati végpontja van itt. A Volga körüli löszpusz­ták flórájának jellegzetes növénye valamikor dúsan tenyészett az Alföldön, de napjainkra alig néhány száz tő maradt fenn a 14 eszten­deje védetté nyilvánított nö­vényből. — HALÁLOS BALESETEK. A hét végén 90 személyi sé­rüléssel járó közúti közleke­dési baleset történt, ebből három halálos, 39 súlyos, 48 könnyű sérüléses kime­netelű volt. Hírügy el etünk ... telefonszáma: 4/"mÖU Szeles idő Előrejelzés az ország területé­re ma estig: délnyugat felől erősen megnövekszik a felhő­zet és egyre több helyen kell számítani esőre, záporra, ziva­tarra, egy-két helyen jégeső is lehet. A déli, délnyugati szél sok helyen megerősödik, he­lyenként viharos széllökések is lesznek. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 9, 14*, a leg­magasabb nappali hőmérsékfet nyugaton 14, 19, keleten 19, TÍ4 fok között valószínű. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a hét közepén erős északi széllel lehűlés várható, majd a hét végére ismét meleg­szik az idő. Eső, zápor főleg a hét közepén valószínű, a he­gyekben hózápor is lehetséges. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet szerdán 6, 11, majd 1, 6, az időszak végén 4, 9 fok kö­zött lesz. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet eleinte 9, 14, később 13, 18 fok között vár­ható. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az or­szág területének 70 százalékán várható. * — RITKÁN látható tömeg­ben lepték el a vízi mada­rak a Fertő-tavat. Ezrével fészkelnek itt a parti futó­madarak, seregestől érkeztek a különböző récefélék és sok a daru. A tó környékén és az egész nyugati ország­részen benépesültek a gó­lyafészkek. A hansági ter­mészetvédelmi területen, a Szigetközben, a vasi és zalai nedves réteken gólyacsapa­tok keresik napközben az eleséget. — MEGTALÁLTAK a ron­csait annak a belga magán­repülőgépnek, amely pénte­ken lezuhant a francia Al­pokban. A légi járművön a szerencsétlenség idején 6 ember volt. Ebből négynek a holtteste a roncsok köze­lében hevert, kettő pedig eltűnt. — GYULA város lakónépes­sége a statisztikai számítá­sok szerint 2000-re 39 ezer 700 lesz. Ez mintegy 15 szá­zalékos növekedést jelent az 1980-as népszámlálás adatai­hoz képest, mely szerint 34 ezer 533 lakosa volt a tele­pülésnek. — LOTTÖKÖZLEMÉNY. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság májusra olyan elő­fizetéses lottószelvényeket is kibocsátott, amelyen rajta van a nyári tv-lottó is. így ezzel a szelvénnyel öt szám­sorsoláson és két tárgynye- reményhúzáson lehet részt venni. A nyári tv-lottó kü­lön szelvényként április 25- én kerül -forgalomba. — TŰZ a Déli pályaudvar új épületén. Hétfőn a kora délutá­ni órákban a Déli pályaudvar háromemeletes új épületének tetején engedély nélküli, sza­bálytalan hegesztés miatt tűz keletkezett. Égett a klímaberen­dezés műanyag hűtőrácsa és a tető hőszigetelése. A tűz igen erős füsttel járt, és emiatt Is igen sokan jelezték, amiért a tűzoltóság köszönetét fejezi ki. A tűzoltóság gyorsan eloltotta a tüzet. A kár jelentős. A tűzeset körülményeit a tűzoltóság és a rendőrség közösen vizsgálja. valutaÁrfolyamok (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÉRVÉNYBEN: 1983. ÁPRILIS 12-TÖL vételi eladási árf. 100 egys. Pénznem forintban Angol font 6056,97 6431,63 Ausztrál dollár 3499,70 3716,18 Belga frank 84,01 89,21 Dán korona 468,13 497,09 Finn márka (a) 737,03 782,61 Francia frank 555,37 589,73 Görög drachma (b) 46,13 48,99 Holland forint 1482,23 1573,91 Japán yen (1000) 168,53 178,95 Jugoszláv dinár (a) 50,67 53,81 Kanadai dollár 3289,79 3493,29 Kuvaiti dinár 13 787,27 14 640,09 Norvég korona 558,62 593,18 NSZK-márka 1664,29 1767,23 Olasz líra (1000) 27,98 29,72 Osztrák Schilling 236,52 251,16 Portugál escudo 41,37 43,93 Spanyol peseta 29,54 31,36 Svájci frank 1943,56 2063,78 Svéd korona (a) 536,59 569,79 USA-dollár 4037,58 4287,32 (a) vásárolható legmagasabb bankjegycím­let: 100-as. (b) vásárolható legmagasabb bankjegycím­let: 500-as. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-i közlésnek megfele­lően vannak érvényben.

Next

/
Thumbnails
Contents