Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-10 / 84. szám
I 1983. április 10-, vasárnap NÉPÚJSÁG BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Tarhoson T arhos fiatal község, önálló mindössze 27 esztendeje lett. A felszabadulásig Békés város nagy határaként tartották számon. A tarhosi pusztán az emberek a grófi nagybirtok cselédeiként éltek és dolgoztak. A kis település fejlődése az 1970-es évektől indult meg igazán. Jelenleg csaknem 1200 ember él itt. Többségük a békési Egyetértés Tsz-ben, a Hidasháti Állami Gazdaságban, a Gyulai Erdőgazdaság területén, a gyógypedagógiai intézetben és a felnőtt szakmunkásképzőben dolgozik, de sokan eljárnak a békési ipari üzemekbe is. A környékről sokan beköltöztek a faluba, a tanyavilág azonban még mindig jellemző erre a tájra. A tanyák nagy részében már ég a villany, és az emberek korszerű körülmények között élnek. A község teljesen közművesített, felépült az ivóvíz- és szennyvízhálózata, a járókelők betonjárdákon és -utakon közlekedhetnek. Az árvíz keserű emléke élénken él még mindenkiben: „Akkor tudtam meg, hogy 3 nap és 3 éjjel tud talpon maradni egyfolytában az ember” — mondja Herpai Sándor, a tanácselnök. Az 1980. július 28-i gátszakadás hullámsírba temetett jószágokat és terményt, tanyákat, egy-egy család összegyűjtött vagyonkáját. Ma már mindenfelé újra az építés, a fejlődés nyomait látjuk. Orvosi rendelő, anya- és gyermekvédelmi létesítmény épült megfelelő felszereléssel. Tízezer kötetes könyvtár, ifjúsági ház van a községben. Gond még a közművelődés irányítása, a kulturális élet fellendítése, hiszen nehéz alkalmas és vállalkozó embert találni erre. Az ifjúsági ház programjait a községi KISZ- szervezet próbálja alakítani. Tarhos nevét az 1946-ban alapított énekiskola tette országosan ismertté. A rövid ideig oktató intézmény hagyományainak emlékére az utóbbi években (az idén 7. alkalommal) nemzetközi és országosan híres zenészekkel és eseményekkel rendezik a békés-tarhosi zenei napokat. Kamut, Murony és Bélmegyer mellett 1975-től Tarhos város- környéki községe lett Békésnek. A fejlődő fiatal város, ha szükséges, a kisebb települést segíti gondjában-bajában, osztozik örömében. A kisiparosok igyekeznek gyorsan és jól dolgozni Épül az flBC-áruház — Kérem, hetek óta vadászok szifonpatronra. Végre sikerült szereznem. A boltos azt mondja: egy kartonnal kapott, amelyet néhány óra alatt elkapkodtak. Különben is. szorít a raktárkészlet, nagyon vigyázni kell, nehogy túllépje, mert akkor jön a büntetés... Mondja, hogy lehet így kereskedni? A monológ ismerős. Nem csupán tarhosi jelenség. Különösen a kisebb települések szenvednek e kettősség szorításában. A vevő panaszkodik, hogy ez sincs, az sincs, viszont a kereskedőnek a gazdaságosságra is figyelni kell. Tény: Tarhoson sem megfelelő az áruellátás, az üzlethálózat. A Békés és Vidéke ÁFÉSZ igyekszik a nehézségeken úrrá lenni, holott nincs könnyű helyzetben. Egy éve kezdtek hozzá Tarhoson a 300 négyzetméteres, 3 millió forintba kerülő ABC-áruház építéséhez. A tanács közművesített telket adott. A rengeteg téglától, födémtől alig látszanak az emberek. Szinte mindent kézzel csinálnak. A négy kisiparos: Szamos Lajos, Gézárt László, Csávás Lajos kőműves és Mucsi István ács vállalkozott a falak felhúzására, a tetőszerkezet elkészítésére. A belső szakipari munkák az ÁFÉSZ-re várnak. — Egy kicsit késünk a határidővel — szólal meg a magasban Mucsi István. — A szövetkezet nem kapott idejében áthidalókat. Rajtunk nem múlik, azon leszünk, hogy minél hamarabb átadjuk a munkaterületet, és november elején már itt vásárolhassanak a tarhosiak. Megfogják a lapát nyelét — Könnyű a tarhosiaknak, az árvíz után annyi pénzt kaptak, hogy nem tudják elkölteni ... — Igen, ez a legenda járja, csakhogy a fele sem igaz — mondja Herpai Sándor tanácselnök. — A lakosság, az intézmények odaadó, önkéntes munkája nélkül nem sokra mennénk. A Hazafias Népfronttal közösen mozgósítjuk az embereket. — Ilyen egyszerű lenne? — A többséggel nincs gondunk, szívesen megfogják az ásó, a lapát nyelét. Egyetlen példa: 1979-ben 124 forint volt az egy emberre eső társadalmi munka, tavaly ez a szám elérte a 236 forintot. Igaz, a legnagyobb eredményt 1981-ben értük el, az árvíz utáni évben. De az itteniek sohasem fukarkodtak, ha a község fejlesztéséről, szépítéséről volt szó. Jöttek óvodát, iskolát, sporttelepet építeni, parkosítani, csatornákat, járdákat karbantartani. — Láttuk, új portalanított út készül. — Már hagyomány nálunk, hogy az útépítésnél a földmunkákra társadalmi munkások jelentkeznek. Megnyertük a megyei tanács pályázatát, amely 200 ezer forintot jelent. Hozzáteszünk még 320 ezer forint értékű társadalmi munkát. Most a Kossuth utca alsó szakaszán dolgozunk, ahol 300 méter hosszú, 4 méter széles aszfaltút épül. Tavaly év vegén adták át a régen várt, korszerű posta épületét a tarhosiak örömére Uj tehenészeti telep az Egyetértés Tsz-ben Hivatalsegéd volt a békés-tarhosi énekiskolában Kevés a gyerek Az üres iskola kongó termei őrzik a gyermekek kéznyomát, a helyiségeket betölti a kréta, a tábla, a könyvek szaga. A gyerekek bánatára hamarosan újra be kell ülni a padokba, vége a tavaszi szünetnek. A pedagóguskollektíva 13 tagú, többségük törzsgárdatag már ebben az iskolában. Az idén Kiss Józsefné igazgató két állást hirdetett szolgálati lakással, de jelentkező egy sem volt. — Az idősebbek máshol állapodtak meg, a fiatalok meg válogathatnak, keresik a helyüket — mondja az igazgatóhelyettes, Hortobágyi József, aki a községi alapszervezet párttitkára is. Bizonyos, hogy a pályakezdők jelentkezését a kis gyereklétszám is gátolja. A legnagyobb osztálylétszám most még 16, a jövő azonban kevésbé biztató. Volt olyan esztendő, amikor 8—10, vagy még kevesebb gyermek született a községben. Nehéz lesz ilyen létszámmal egy- egy osztályt összeállítani. Pedig az iskola jól felszerelt, van elegendő terem, tornaszoba, szépen kialakított sportudvar. A kis települések hagyománya szerint Tarhoson is a pedagógusok közül kerülnek ki a kultúra ügyintézői, az önkéntes tűzoltóparancsnok, a helyi sportélet és az MHSZ vezérkara. A csaknem • 40 kisgyereket befogadó óvoda vezetője, Hegyesi Józsefné maga is tarhosi diák volt. Nagy gondot fordít az iskola-előkészítő munkára, no és a zenei nevelésre. A kórusénekléstől, a zene szerete- tétől nem tud, nem akar elszakadni, évek óta énekel a békési munkáskórusban. A békési Egyetértés Tsz-t 1980 nyarán csaknem teljesen elvitte a víz. Mintegy 300 hektár vetés elpusztult, megrongálódtak az istállók, a különböző berendezések. A tarhosi emberek éjjel-nappal A kétaknás fejőház * védték falujukat, otthonukat és a közöst. Most csend és nyugalom van. Megállunk a falu szélén. Zöldell a határ, itt a tavasz, virágoznak a barackfák. Amott építők dolgoznak: készül a tehenészeti telep. A földszintes épületben nagy a sürgés-forgás. Fábri András telepvezető URH-adóvevő készüléken beszél a központtal. Adatokat sorol. Körbejárjuk a meglevő színeket, az épülő kukoricasilót. — A beruházás 1981-ben . kezdődött — tájékoztat a fiatalember. — A füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz építőbrigádja azt ígéri, hogy év végére átadja a 40 millió forintba kerülő telepet, amely 672 férőhelyes lesz. Teheneket, növendék üszőket, és itatásos borjúkat nevelünk. Az NDK-ból importált SMR- állomány jó fajtának ígérkezik. A kétaknás fejőházban 300 tehenet fejnek egyszerre. A tej közvetlenül a két, egyenként 6 ezer literes tartályba folyik, innen szállítja el a tejipari vállalat. Jelenleg az egy tehénre jutó évi átlagos tejhozam meghaladja a 4 ezer litert, amelynek 4,1 százalékos az átlagos zsír- tartalma. — Természetesen ezt nem tekintjük véglegesnek. A tervek szerint szeretnénk elérni a 4800 literes tejhozamot, és javítunk a zsírtartalmon is — bizonygatja a telepvezető, és szalad az irodába, mert ott is sok a munka. Sokan és sokszor írtak már a Gulyás György javaslatára 1946. november 5- én alapított békés-tarhosi énekiskoláról. Békés képviselő testületé örömmel fogadta az iskola gondolatát, és egyetértett nevelési célkitűzéseivel: a zenei anyanyelv kialakításának, a helyes magyar beszédre nevelésnek, a kóruséneklés örömének, a hagyománytisztelet kialakításának gondolatával. Az iskola egykori növendékei a küzdelmes, szép esztendőkre így emlékeznek: „A kis szürke ló húzogatta a szánkót, mert azzal jártunk az erdőbe fáért... Meg kannában vittük a vizet a mosakodáshoz az artézi kútról, mert nem volt akkor még vízvezeték sem ... Az első „Aladdin lámpa”! Az első csoda! Maximlámpa volt. Hogy nézte mindenki! Emlékszem rá, hogy 70 gyermek tanult egy lámpa mellett.” A tarhosi énekiskola felejthetetlen emléke minden ott élőnek; a Szikszai házaspárnak is. Sanyi bácsi 1951- ben hivatalsegédként állt munkába, Róza néni az itteni eseményekkel csak ismerkedett. — Szigorú ember volt a Gulyás György, féltek tőle és szerették — meséli Szikszai néni. — Követelte a fegyelmet, a rendet. Emlékszem, egyszer kérdezte a férjemtől, van-e zsebkendője. Ha van, vegye elő, és sirassa meg a virágokat, mert a gyomnövények már betemették azokat. Sanyi bácsi nehezebben szólal meg, pedig a múlt számtalan emlékét őrzi ő is: — Olyan tanárok éltek itt, mint a Mezőék, Mányai Éva, járt nálunk Kodály Zoltán, játszott a hegedűművész, Zatureczky. A diákok sorában Szokolay Sándor, az író Csukás István, mostanában is látom a tévében Bartalus Ilonát. Büszkék voltunk, hogy a mi lányunk is itt tanult. Kezdetben a kis kastélyban vezényelt Gulyás György, a pavilont csak 1953-ban avatták fel. A gyerekek mindenfelé laktak, az uradalmi épületekben, a mostani tsz-irodában. Lassanként összehoztak ennivalót, hangszert, berendezték a termeket. Amikor össze kellett pakolni a holmikat, bánatosan széledtek szét a tanárok és a diákok. Bennünket hívott magával Gulyás György Debrecenbe. — Meggyökeresedtünk itt, nem mentünk sehová — magyaráz Róza néni. — Én 10 éve portás vagyok a gyógypedagógiai intézetben, az uram meg asztalos. Maradtunk régi bútornak, ott, ahol eddig is éltünk. Az írásokat Bede Zsóka és Seres Sándor, a fotókat Veress Erzsi készítette
