Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-16 / 89. szám
1983. április 16., szombat amerikai zsarolás Genfi kilátások Gromiko szovjet külügyminiszter moszkvai sajtóértekezletén bírálta Reagan „közbülső javaslatát” Kemény harc folyik a világpolitika kulisszái mögött, amelyben a Fehér Ház a jelek szerint a lélektani háború és a stratégiai zsarolás legváltozatosabb eszközeit használja fel. A lélektani háború újabb szakaszának nyitányát Reagan nem sokkal húsvét előtt Floridában mondott beszéde jelentette, amelyben a Szovjetuniót „a rossz” megtestesítőjének nevezte, és az egész világpolitikát a legprimitívebb módon „a jó és a rossz küzdelmére” vezette vissza. Az ehhez hasonló kirohanások időzítése nem véletlen. Az európai közép-hatótávolságú rakéták telepítése az év végén egybeesik az amerikai elnökválasztási kampány hivatalos kezdetével. Egyelőre azonban nagyon is kérdéses, hogy véget ér-e addig az Amerikát is magas munkanélküliséggel sújtó gazdasági válság. Reagan taktikája ennek megfelelően a külpolitikára és a „szovjet veszély” hangoztatására összpontosul. Évente tíz százalékkal akarja növelni a katonai kiadásokat, ám a demokrata többségű képviselőház e helyett négy százalékot fogadott el. Még a szenátusban is komoly harc várható, noha ott az elnök pártja, a republikánusok megtartották többségüket. Az elnöknek számolnia kell azzal, hogy a szenátus is csak 6-7 százalékos emelést javasol. Ez is óriási összeg — politikai értelemben azonban mégis Reagan eredeti törekvéseiének visz- szaszorulását jelezné. Még világosabb az ellenállás Nyugat-Európában, ahol — a békemozgalmakon túlmenően — a kormányok aggodalma is fokozódik. Mind Bonnban, mind a többi érintett NATO-ország- ban világosan látják: a tervezett amerikai rakétatelepítés hatalmas belpolitikai feszültséget gerjeszt majd. Ennek az aggodalomnak számos jele van. Legnyilvánvalóbb az úgynevezett „közbülső megoldás” sorsa. Reagan javaslata csak vonakodva, és kifejezetten a nyugat-európai kormányok nyomására született meg. Ám az ajánlat csak formai visszalépést jelent a hírhedt „nullamegoldástól”, amely az összes szovjet közép-hatótávolságú rakéta megsemmisítését követelte az új amerikai rakéták telepítéséről való lemondás fejében. A „közbülső megoldás” szerint az USA hajlandó kevesebb rakétát telepíteni, ha a Szovjetunió megfelelő számú rakétát megsemmisít. Gromiko első miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter a javaslatot sajtóértekezletén utasította vissza. Rámutatott arra, hogy az amerikaiak csak szárazföldi rakétákat számolnak, és nem veszik figyelembe a tengerről vagy stratégiai bombázókról kilőhető tölteteket. Másodszor: nem hajlandók figyelembe venni az önálló francia és brit atomütőerőt. Harmadszor: kötelezni akarják a Szovjetuniót, hogy a Távol-Keleten felállított rakétáit is semmisítse meg, noha ezeknek semmi közük az európai egyensúlyhoz. A „közbülső megoldás” tehát csak a szovjet oldalon jelentene csökkentést. Genfben a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői a kérdésről zárt ajtók mögött tárgyalnak. A megbeszélések a húsvéti szünet után, május 17-én kezdődnek újra, s az amerikai fél akkor esetleg a „közbülső megoldás” konkrét, számszerű részleteivel áll elő. Ez mindenképpen mutatja, hogy a kulisszák mögött a Washingtonra gyakorolt nyomás tovább tart. A látszólagos egyetértés ellenére Nyugat- Európa sem tartja igazán kielégítőnek az eddigi amerikai javaslatokat. Fontos lépés lehet Kohl nyugatnémet kancellár moszkvai és washingtoni útja is. hiszen az NSZK központi szereplője az egész amerikai rakétatelepítési tervnek. Mindez azt mutatja, hogy május 17-ig — és valószínűleg a rákövetkező hetekben is — a vita kiéleződésével kell számolni,' még mielőtt bármiféle kompromisszumos megoldás körvonalai kialakulhatnának. (—i —e) Húsvéti béketüntetés az NSZK-beli Gcilenkirchenben (Fotó: AP — MTI — KS) jjltl II palesztin remény Mészáros György, az MTI hírmagyarázója írja: Izrael tavaly elüldözte a PFSZ-t Libanon jórészéből. Az idén kudarcot vallott az amerikai kezdeményezés, hogy a meggyengített PFSZ helyett Jordániának szerezzék vissza a megszállt arab területeket, s a független palesztin állam alakítására vonatkozó arab tervek — ezek sorában a legutóbbi a fezi béketerv — mögött nem áll sem arab egység, sem hitelt érdemlő arab erő. Sokan azok közül, akik hosszabb ideje követik nyomon a Közel-Kelet helyzetét, úgy vélik, hogy ez a helyzet ma visszatért oda, ahol a palesztin reneszánsz előtt tartott — azzal a különbséggel, hogy Izrael azóta békét kötött Egyiptommal, a PFSZ katonai ereje pedig (legalábbis Izrael határai közelében) gyakorlatilag jelentéktelenné zsugorodott. Washingtonban és az Egyesült Állantbkkal szövetséges arab országokban — itt nyíltan, ott burkoltan — a PFSZ-t vádolják: miért nem ragadta meg a mostani helyzetben az egyetlen reálisnak feltüntetett lehetőséget, miért nem fogadta el Reagan tavaly szeptemberben meghirdetett tervét a Jordániával társult palesztin önkormányzatra, miért nem adott a jordániai királynak felhatalmazást, hogy e terv alapján tárgyalásokat kezdeményezzen Izraellel? Noha sok jel mutat arra, hogy az amerikai terv tulajdonképpen csak blöff volt — Izrael kereken elutasította, hogy akár csak a Reagan-terv keretében lemondjon teljes ellenőrzéséről a megszállt területek fölött, s az amerikai kormány semmit sem tett az izraeli álláspont enyhítéséért —, sokan úgy vélekednek, hogy a blöfföt is „le lehetett volna hívni”: még akkor is legalább új helyzet, új esélyek alakultak volna ki. A PFSZ vezetősége azonban, úgy látszik, másként vélekedett. Ezt a nyugati fővárosokban Szíria, meg a radikális palesztin erők nyomásával próbálják magyarázni. Valószínűbb azonban, hogy a PFSZ elutasítása mögött az a megfontolás húzódik meg, hogy a jordániai uralkodó bekapcsolódásával — legalábbis a Reagan-terv keretei között — semmivel sem jutottak volna közelebb az alapvető cél, a független állam eléréséhez. Vagyis: a Reagan-tervvel, vagy nélküle — ez a jelenlegi helyzetben szinte mindegy a palesztin mozgalom számára. A > jelenlegi nehéz helyzetben, a „mag a hó alatt” mostani állapotában egyetlen reménye lehet a függetlenségi mozgalomnak: ha legalább egységét megőrzi. S ha az egység megőrzésének ma egyetlen módja, hogy a vezetőség elutasítja a palesztin függetlenséget amúgy is tagadó amerikai elképzeléseket, akkor ez nem tűnik túl nagy áldozatnak a jövőre nézve, bármilyen távolinak látszik is az napjainkban. Újabb Disznó-öböl? Nicaragua — veszélyben A Biztonsági Tanács vitájában többen a Disznó-öbölnél Kuba ellen indított támadáshoz hasonlították mindazt, ami az elmúlt hetekben Nicaraguában történt. Mintegy kétezer ellenforradalmár szivárgott be Hondurasból, s kezdett fegyveres akciókat — nem is annyira a sandinista népi hadsereg, hanem elsősorban a békés települések lakossága ellen. Megkezdődött volna — ahogyan már jó ideje rebesgették — az invázió az alig három és fél éve győzedelmeskedett baloldali rendszer megdöntésére?' Elhúzódó feszültség A feszültség Nicaragua körül valójában már azóta állandósult, mióta az ország népe 1979 nyarán elűzte a Az elfogott cllenforradalmárok felszerelése is amerikai segítségről árulkodik * «gurum . \ S \ KHMIUIN J ; M «1 wr 7 V*S *r9»7vX*r .s'" J fi . "{ .X | * V» ■ «V i N\. “í“ ^y'Í -v Mj • SOM0Z.I STA X-5“ jp X TIBOROK \ f WX BESZIVA'RGOTT <?0 ELLENFORRADALMI^ ^ EöySE'&EK n/C/f John Negroponte, az USA hondurasi nagykövete, a Nicaragua elleni akciók „koordinátora” (Fotó — Newsweek — KS) Washingtont kiszolgáló diktátordinasztiát. Az Egyesült Államok, amely hosszú ideig elhanyagolta a kizárólagos érdekszférájának tekintett közép-amerikai „hátsó udvart”, ekkor kongatta meg a vészharangot. Washington azóta a társadalmi konfliktusoktól sújtott, gerillamozgalmak harcaitól forrongó karibi térség minden baját szovjet—kubai—nicaraguai beavatkozással magyarázza. A Fehér Ház a sandinista kormányzat ellen bevetette a gazdasági és a politikai nyomás teljes fegyvertárát. Megtagadta az élelmiszersegélyeket a természeti katasztrófáktól és az elhúzódó polgárháborútól lerombolt, kifosztott országtól. Demonstratív hadgyakorlatok sorát szervezték Nicaragua határainál. Floridai táborokban és a hondurasi határ mentén folyik a nicaraguai ellenforradalmárok, elsősorban a hírhedt somozista nemzeti gárda katonáinak kiképzése. Fellázították az Atlanti'-óce- án partvidékén élő miszkitó indiánok egyes csoportjait is. flz USA szerepe Managua tárgyalási ajánlatok sorát küldte már a hondurasi kormányzatnak, ám ezeket egymás után visszautasították. így már tavaly kénytelenek voltak bevezetni a rendkívüli állapotot az állandó külső fenyegetés miatt. Most márciusban minden korábbinál súlyosabb harcok kezdődtek, s már nemcsak a határvidéken, hanem az ország belsejében is. Az ellenforradalmárok nem kevesebbet tűztek ki célul, mint hogy — megvetve lábukat Nicaragua északi vidékein — ellenkormányt hoznak létre, s nyárra általános felkelést robbantanak ki. Reagan amerikai elnök és tanácsadói azt a látszatot szerették volna kelteni, hogy Nicaragua „belső konfliktusáról” van szó, s hogy a tömegek megelégelték a sandinisták „uralkodását”. Ezt a hamis képet azonban még Washington nyugat-európai szövetségesei és a latin-amerikai államok többsége is kereken elutasítja — annál is inkább, mivel egyre ismertebbek már a Nicaragua ellen folyó titkos háború részletei és főszereplői. Az elfogott ellenforradalmároknál talált amerikai fegyverek, felszerelések, a foglyok vallomásai egyértelműen bizonyítják az Egyesült Államok beavatkozását. Legutóbb a Time magazin leplezte le, hogy a jelenlegi harcokat hármas főparancsnokság irányítja: a ranglétra legalján a volt nemzeti gárda tisztjei állnak, őket hondurasi és argentin szakértők Nicaragua térképe, s a legutóbbi támadások színhelyei (Fotó — KS) utasítják. A csúcson pedig amerikaiak — CIA-szakér- tők és a Panamában székelő déli főparancsnokság képviselői állnak. Az együttműködést John Negroponte, az USA hondurasi nagykövete koordinálja. Tömegtámogatás nélkül Nicaragua vezetése persze nem tagadja, hogy vannak ellenzékiek az országon belül, bármennyire is igyekeztek megőrizni a felszabadító harcban kialakult széles nemzeti egységet. A meghirdetett baloldali célkitűzések már sértik bizonyos burzsoá, földbirtokosi körök érdekeit, s szembefordult a kormányzattal az egyház felső vezeté' se is. Mindezek azonban csak a kisebbséget képviselik! A többség kész megvédeni megszerzett jogait és vívmányait. A gyűlölt nemzeti gárdisták, akik a félévszázados zsarnokságot, és a terrort testesítik meg a ni- caraguaiak szemében, nem találnak támogatásra. A sandinista kormányzat mindenesetre nagy önmérséklettel válaszolt a támadásokra, nem hajlandó ürügyet szolgáltatni az Egyesült Államok nyílt katonai beavatkozására. Különösen, mivel az amerikai ínterven- , cióról rövid történelme során Nicaragua már háromszor szerzett keserű tapasztalatokat. Elekes Éva
