Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-12 / 60. szám
1983. március 12-, szombat Kambodzsa üresen maradt helye Kubai mezőgazdaság Narancs és KGST Citrusosztályozás exportra Pinar Del Rio tartományban (Fotó: Horizont—KS) Kínai hadsereg Immár 101 országnak, illetve nemzeti felszabadítási szervezetnek „van helye” az el nem kötelezettek mozgalmában. Üj-Delhiben, a csúcsértekezleten azonban csak 100 helyet foglalhattak el a tagországok képviselői — egy hely üresen maradt: Kambodzsáé. Azóta, hogy 1979 elején a vietnami csapatok bevonultak Kambodzsába, és döntő segítséget nyújtottak a hazafias erőknek Pol Pót rendszerének elsöpréséhez, a kambodzsai kérdés — „kérdés”. Vietnam — állítják egyesek — megsértette az el nem kötelezettség alapelveit, amikor hozzájárult a lázálomszerű terror uralmának megbuktatásához, és megteremtette a lehetőséget, hogy a khmerek ismét - hozzálássanak egy emberi társadalom építéséhez. A vietnami csapatok még mindig Kambodzsában vannak — mondják a „beavatkozás” ellenzői. De éppen ezek az országok azok,- amelyek vagy segítséget nyújtanak a még mindig harcoló polpbtista fegyveresek csoportjainak, vagy területüket engedik át azoknak, akik éppen a bukott rendszer nevében akarnak visszatérni Kambodzsába. Viétnam —mint azt többször deklarálta — távozna már az országból, de éppen a „beavatkozók” miatt nem teheti. Amikor elterjedt tavaly a hír, hogy KambodzsábóL kivonják a vietnami csapatokat, a lakosságon úrrá lett a félelem, aranyat vásároltak az emberek, és féltek. A jövőtől. Havannában 1979-ben az el nem kötelezettek csúcs- értekezletén olyan döntés született, hogy Kambodzsa helye maradjon üresen. Akkor még túlságosan friss volt a megdöbbenés annak a rendszernek a bűnei felett, amely „helyét” reklamálta. Világos volt az is, hogy a kambodzsai kérdés okán éppen az el nem kötelezettség alapelvei kerültek mérlegre. Azok az országok, amelyek semmi áron nem akarták elfogadni a „beavatkozást” — az alapelvekre hivatkoztak. De a polpotista rendszer helyének őrzésén munkálkodó országokat nem annyira a magasztos elvek, mint inkább „praktikusnak” nevezhető megfontolások, és saját érdekek vezérelték. Mint ahogy Norodom Szi- hanuk volt államfő, vagy Són Sann, a „demokratikus” ellenzék képviselője — mindketten Pol Poték régi ellenségei — a hatalomért készek voltak szövetkezni azokkal, akik korábban lel- kiismeretfurdalás nélkül likvidálták volna őket. Havanna után megindult a kambodzsai ellenzék szervezkedése. Kínai közremű- ködésse.l sikerült egy „koalíciót” összeütni, amelynek élén az évek óta magát gyakran meggondoló Szihanuk herceg áll. Szihanuk nem olyan régen — de nem sokkal az el nem kötelezettek új-delhi értekezlete előtt — kambodzsai területen tanácskozott „koalíciós kormányzatával”, és a polpotista fegyvereseknél vendégeskedett. Teljesen világos volt, hogy Üj-Delhiben Kína — és erős ösztönzésre az ASEAN-tag- országok is — ennek a „koalíciónak” akarta juttatni Kambodzsa helyét. És hogy ennek az aligha erősnek nevezhető szövetségnek a hitelét a maga súlyával még jobban megerősítse, ötpontos kambodzsai „rendezési tervet” terjesztett elő, amelynek lényege megint csak a vietnami csapatok kivonása lett volna. Űj-Delhiben az volt a tét, hogy vajon sikerül-e ebbe az új „koalícióba” tömörített, de a régi ^neveket felvonultató ellenzéknek és a mögöttük álló erőknek meggyőznie az el nem kötelezett országokat arról, hogy ők képviselik Kambodzsát. Nem sikerült. Kambodzsa helye üresen maradt, és bár Heng Samrin kormánya sem foglalhatta el a széket, de ez idő szerint a legfontosabb mégis az, hogy a „koalíció” nem kapta meg az el nem kötelezettség hivatalos beiktatását az új-delhi fórumon. Előbb-utóbb pedig mindig a realitások győznek. Kambodzsa kormányának, tekintélyét az idő és az eredmények fogják elismertetni. Fodor György A Havannából Cienfugas- ba a tengerparton vezető új, nyolc nyomsávos autópályán haladva az utazó kétoldalt végtelen nádültetvényeket lát. A cukor tudvalévőén Kuba fő exportcikke, kivitele fedezi a karibi szigetország behozatalának túlnyomó részét. Egy órai utazás után változik a táj: narancsligetek tűnnek fel. Előbb kisebb, három évesnél fiatalabb fácskák, amelyek még nem hoznak gyümölcsöt, később régebbi ültetvények, amelyek már vitamindús narancsokkal pompáznak. A kubai parasztok régebben is termesztettek narancsot, grapefruitot és mandarint. Egyes kedvező klímájú és talajú vidékeken kisebb ültetvényeket is létesítettek. Az Egyesült Államok azonban nem volt érdekelt a kubai citrusfélék behozatalában, mert szükségletét a kaliforniai és floridai ültetvények bőven fedezték. A külföldi és hazai tőke ezért nem ruházott be ebbe a gazdasági ágba, ezért erősödött meg az egyoldalú, monokultúrás cukortermelés. A forradalom évében, 1959-ben Kuba egész citrustermése mindössze 58 ezer tonna volt, s ebből 16 ezer tonnát exportáltak. A forradalom győzelme után a kormány határozatot hozott citrusprogram végrehajtására. Az ültetvényeket főleg a bozótos területekre és részben a korábban legelőnek használt rétekre telepítették. Ehhez azonban kiterjedt öntözési rendszert is ki kellett építeni. Persze a vízen kívül sok egyébről is gondoskodni kellett: műtrágyáról, gépekről, hűtőházakról, osztályozó- és csomagolóberendezésekről. Mindezt Kuba a KGST segítsége nélkül nem tudta volna beszerezni. A KGST-országok és a szigetország 1981-ben több megállapodást kötöttek, amelyek alapján Kuba 1990-ig jelentősen növelheti termelését és exportját. A tervek szerint az 1981-es 193 ezer tonnával szemben 1990-ben már 1,5 millió tonna narancsot, mandarint és grapefruitot szállítanak a szocialista országokba. A kubai citrustermés egyre növekvő részét narancs-, grapefruit- és mandarinlévé, sűrítménnyé; olajjá és más termékké is feldolgozzák. A jelenlegi kapacitás már nem elégséges, ezért Ciego deAvi- la-ban most új feldolgozó- üzemet építenek, ugyancsak a KGST-országok segítségével. g- »• Kína számára nem reális, hogy hadseregének modernizálásához külföldön vásároljon fegyvereket, vagy hogy ezeket a fegyvereket másolja: „Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy amit külföldről vásárolhatunk, nem a legkorszerűbb felszerelés. Amennyiben kizárólag import fegyverektől függünk, valószínűleg nem érhetjük el nemzetvédelmünk korszerűsítését, s azt sem kerülhetjük el, hogy mások ellenőrizzenek bennünket. Más országok fegyvereinek lemásolása szintén nem megoldás. Az egyedül járható út: hagyatkozás önmagunkra, saját tudományos és műszaki személyzetünkre”, jelentette ki Csang Aj- ping kínai honvédelmi miniszter a KKP elméleti folyóiratának, a Hungcsinak (Vörös Zászló) a hét végén megjelent 5. számában. A miniszter „helyesnek” nevezte azt a döntést, hogy a kínai kormány a pénzügyi és anyagi erőforrások legtöbbjét a gazdasági építésre fordítja, ezen belül is előnyben részesítve az energia-' ágazat és a szállítás fejlesztését. A „korlátozott meny- nyiségű pénzt” — írta a miniszter — a legfontosabb katonai területekre kell fordítani, „amelyek érintik az általános helyzetet, például hadászati rakétákra, nukleáris fűtőanyagokat és eszközöket előállító központokra”. Az önerőre támaszkodást és a műszaki modernizálást erőteljesen hangsúlyozó írás áttekintette a kínai rakéta- és nukleáris ipar eddigi teljesítményeit, s azt állította, hogy a kínai hadiipar minden „műszaki áttörése” „a független próbálkozásokból” született. Kírj^, írta Csang Aj-ping, azért fejlesztett ki nukleáris fegyvereket, hogy „megtörje a szuperhatalmak nukleáris monopóliumát”. Egyes pekingi megfigyelők szerint Csang Aj-ping cikke az utóbbi időkben a kínai nukleáris programot támogató legegyértelműbb megnyilatkozás, és feltűnően háttérbe szorítja a maoi „népi háború” elméletét. Csang Aj-ping szerint a kínai hadsereg modernizálását csakis a népgazdaság ' fejlődésével és teherbíróképességével arányban szabad végrehajtani, de „a védelemre költött összeg arányának túlságosan alacsonynak sem szabad lennie, mivel előre nem látható fejlemények esetén kedvezőtlen helyzetbe kerülnének, és a veszteségek felmérhetetle- nek lennének”. A miniszter a kínai hadsereg fejlesztését azzal indokolta, hogy „az imperializmus és a hegemo- nizmus még mindig létezik. A szuperhatalmak gigantikus, korszerű hadiipart építettek ki. Továbbra is törnek ki helyi háborúk, és még mindig létezik egy újabb világháború veszélye. A szuperhatalmi hegemo- nizmus elleni küzdelem, a kínai békés építés és a világbéke megóvása, a szükséges politikai és diplomáciai küzdelmek megvívása miatt erős nemzetvédelemre van szükségünk” — hangsúlyozta Csang Aj-ping. Palesztin vélemény Hogyan tovább a Közel-Keleten? Egy libanoni palesztin menekülttábor — romokban Kilenc napon át ülésezett a palesztin mozgalom legfontosabb képviseleti szerve, a parlament szerepét betöltő nemzeti tanács. Csaknem két évtizedes fennállása óta ez volt tizenhatodik ülésszaka, s egyúttal az első összejövetel a bejrúti csata, a PFSZ Libanonból történt kényszerű távozása, a tavaly nyári nagy próbatétel óta. BONYOLULTABB HÁTTÉR A közel-keleti válság ma bonyolultabb képet mutat, mint bármikor. Egy dologban azonban valamennyi fél egyetérthet: nem lehet továbblépni anélkül, hogy ne rendeznék valamilyen módon a palesztin problémát. Annál nagyobbak a különbségek a megoldás módjait illetően. A palesztin mozgalom meg akarja teremteni saját, független államát, Izrael 1967. június 4-i határain kívül, s e törekvésében élvezi az arab világ, a szocialista országok, valamint a nemzetközi közvélemény tekintélyes részének támogatását. A jelenlegi izraeli kormány elvet minden visszavonulást a megszállt területekről, legfeljebb homályos ön- kormányzati lehetőségeket nyújtana az ott élő palesztinoknak. Az amerikai Rea- gan-terv ugyan területi engedményeket (értsd: visszavonulást) kíván Izraeltől, de a palesztin állam helyett egy Jasszer Arafat, a PFSZ újjáválasztott vezetője jordániai—palesztin államszövetséget irányozna elő, gyakorlatilag az ammani udvar fennhatósága alatt. Libanon lerohanásával az izraeli kormány megsemmisítő csapást akart mérni a Palesztinái Felszabadítási Szervezetre és le akarta söpörni az asztalról a palesztin témát. Ez nem sikerült. Katonailag ugyan elérte célját, de politikailag vereséget szenvedett: a PFSZ nemzetközi szerepe és tekintélye ríémhogy csökkent volna, de jelentősen emelkedett. Ez visszahatott az izraeli belpolitikára is, elég a Kahan- bizottság jelentésére, a Sa- ron-ügy hullámaira utalni, s a két ország stratégiai szövetsége ellenére, taktikai ellentétek jelentkeztek az amerikai—izraeli kapcsolatokban is. Különösen lényeges hozzájárulás volt a palesztin ügyhöz, hogy az arab országok, amelyek a libanoni háború alatt nem voltak képesek hatékony lépéseket tenni, legalább a háború után megrendezték csúcsértekezletüket, s elfogadták a fezi nyolc pontot, az első reálisnak és átfogónak mondható arab béketervet. Ez fő vonásaiban megegyezik a közel-keleti válság rendezésére előterjesztett szovjet javaslattal. KOMPROMISSZUM SZÜLETETT Ilyen körülmények között gyűlt egybe a palesztin parlament mintegy 350 képviselője, s a nemzetközi érdeklődést bizonyíthatta a 120 külföldi küldöttség, köztük a magyar delegáció jelenléte. Több előtanácskozás és egy Adenben tartott vita, majd a nemzeti tanács kimerítő megbeszéléssorozata nyomán végül olyan kompromisszum született Algírban, amely még minden erő számára elfogadható volt. A legfontosabb döntéseket a következőkben összegezhetjük: 1. A nemzeti tanács elfogadta a fezi béketervet. Ezzel tulajdonképpen korrigálta a korábbi palesztin Chartát, amely tizennégy éve, más körülmények között, nem tartotta lehetségesnek egy izraeli és palesztin állam egymás mellett létezését. A Reagan-terv visszautasításban részesült, de a nemzeti tanács többsége érzékeltette: nem vetné el, ha Washington lépéseket tudna és akarna tenni azért, hogy Izrael kezdje meg visszavonulását a megszállt területekről. 2. Megerősítést nyert, hogy a palesztinok nevében csak a PFSZ jogosult és hivatott tárgyalni. Jordániával lehetségesek a különleges kapcsolatok, akár az államszövetség is, de csak államok szövetségeként, tehát az első lépés a palesztin államiság megteremtése. ' 3. A palesztinok szoros kapcsolatokat kívánnak az arab világgal, s különösen Palesztin harcosok (Fotók: AP—MTI—KS) fontosnak tartanák a Szilárdság Frontjának megfelelő működését. Ez egyúttal jelzés lehetett arra is, hogy a PFSZ a nézeteltérések teljes elsimítására törekszik Szíriával és Líbiával. 4. Az ENSZ-határozatok elismerésének hangsúlyozásával és a palesztin ügyben esedékes világkonferencia támogatásával a parlament új lendületet adott a politikai harcnak, ugyanakkor — több szervezet kívánságára — rámutatott: a jelenlegi helyzetben nem mondhat le a küzdelem katonai eszközeiről sem. 5. A leglényegesebb szervezeti változás, hogy a megszállt területeken „az iszlám, nacionalista és baloldali erők részvételével” megalakítják a Palesztinái Nemzeti Frontot, amely kereteket biztosítana a csaknem másfél millió ott élő palesztin közös harcához. Korábban már volt egy kísérlet közös vezetés létesítésére a Nemzeti Orientációs Bizottság formájában, de azt betiltották az izraeli hatóságok. KEDVEZŐ GYORSMÉRLEG •A határozatok megerősítették a mozgalom derékhadának számító Fatah-szervezet helyzetét a mozgalomban, a tanácsba behívott új tagok többsége is a PFSZ Végrehajtó Bizottságának élére újjáválasztott Jasszer Arafat támogatójának számít. Jóllehet, maradtak véleménykülönbségek a különböző szervezetek között, az elfogadott program a palesztinok közös cselekvésének alapjául szolgálhat. A nemzeti tanács ülésének első gyorsmérlegét így kétszeresen is kedvezőnek tarthatjuk. Képes volt biztosítani a palesztinok egységét, s felsorakoztatni a mozgalmat a közel-keleti válság rendezése érdekében.
