Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-12 / 60. szám
1983. március 12., szombat o A program és az együttműködés hiánya ^és -**eln8ll,áltás ulin Nem jutottak el a megállapodásig Rendeződnek a sorok a Hunyadi Tsz-ben „Ígéret van, cső nincs — hangzott el a közelmúltban egyik Békés megyei egyeztető tárgyaláson. — Márpedig csövek nélkül nem lehet gázvezeték-hálózatot építeni, Ígéretekből nem valósulhat meg egyetlen program, így az energiaracionalizálási program sem.” A teljes igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a csövek és szerelvények hiánya miatt sem szüneteltek az energiaracionalizálási beruházások. Egy-egy kivitelezés rövidebb-hosszabb időre félbeszakadhatott, késhetett ugyan, de az egész program nem maradhatott abba. Közvetlen és hosszabb távú országos és vállalati érdekek fűződtek, és ma is ez a helyzet, a folytatáshoz. Sokan úgy vélik — tegyük hozzá, nem teljesen .alaptalanul —, ha a beruházásokhoz minden rendelkezésre állt volna, se lenne sokkal jobb a helyzet. A munkák gyors befejezését ebben az esetben kivitelezők hiánya akadályozná. Ezt .igazolja az a tény is, hogy a program kezdetekor a megye vezetői a DÉGÁZ-zal folytatott egyeztető tárgyalások után a munkákra vállalkozót kerestek. Négy gazdálkodó szervezet, a DÉLÉP, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság, a KE- VI ÉP és a békéscsabai Lenin Tsz döntött gázcsőfektetéssel, szereléssel foglalkozó részleg létrehozása mellett, vállalva a betanítással és az eszközök vásárlásával járó költségeket. A szándékot tett követte. Ám az újdonsült kivitelezők hamarosan bejelentették, ha semmi sem változik, visszafejlesztik részlegeiket: a DÉGÁZ diktálta együttműködésből nem kérnek. Így tulajdonképpen az a helyzet alakult ki, hogy míg a kisebb szakértelmet, kevesebb munkaerőt igénylő vezetékrendszer építésére van, addig a belső szerelési munkákra nincs vállalkozó. Pontosabban az energiaracionalizálási program beruházásaihoz nélkülözhetetlen vezetékrendszert megépíti ugyan a DÉGÁZ, de a többi munka végzéséről és a lakások fűtéséhez szükséges gáz bevezetéséről gondoskodjon mindenki erejéhez mérten. Ha tud persze! Az „új” kivitelezők nyilatkozata azonban arra enged következtetni, hogy tevékenységük folytatására, megkezdésére csak akkor van remény, ha ők is részesednek a „zsírosabb falatokból”. A legutóbbi, közelmúltban megtartott egyeztető tárgyaláson a kölcsönösen előnyös megegyezés reményében ültek össze az érdekeltek, ám nem jutottak el a megállapodásig. Nem is juthattak el, hiszen ahhoz, hogy ez megtörténjen, a résztvevők egyikének - másikának túl kellett volna lépnie a közvetlen vállalati érdekein. Az előrelátás, a hosszú távú gazdasági érdekek felismerésének hiánya azonban így legfeljebb csak bizonyítéka lehet annak, mi történt volna az elmúlt évben, ha van elég gázcső, import szerelvény. A megye vezetőinek aggódása érthető. Különösen most, hogy az idén a tavalyinál várhatóan több cső, szerelvény áll majd rendelkezésre. Egyáltalán nem szónoki tehát a kérdés: több, vagy kevesebb energiaracionalizálási beruházást látnak-e el az év végén áthúzódó jelzővel, mint 1982- ben? Az elmúlt év szeptemberéig, a tavaly és tavalyelőtt megkezdett 25 beruházás közül hét nem készült el határidőre. Azt azonban már nem lehet tudni, hogy a befejezett és megkezdett munkák közül mennyire kértek korábban előzetes időpont-módosítást, különböző okok — pénz, anyag és kivitelezést végzők hiánya — miatt. Az viszont már a tények közé tartozik, hogy Békés megyében a kormányprogram kezdete, 1981 óta 101 gazdálkodó szervezet nyújtott be pályázatot, hogy elnyerje a kedvező hitelfeltételeket. Ezekből hatvanegyet fogadtak el. A vállalkozók többsége mezőgazda-> sági üzem, és általában tüzelőolaj gázzal történő kiváltására szánták rá magukat. A beruházások gyors befejezése vállalati érdek is, hiszen a kölcsönt adó szervezet a kivitelezés elhúzódása esetén szankciókkal élhet, és így könnyen elúszhat a remélt haszon. Az üzemek nemegyszer kényszermegoldást választanak. „Készüljön el a gerincvezeték — mondják, a többit majd valahogy megoldjuk.” Az elmúlt évben még volt is mire hivatkozni, ha megakadtak a munkák: az anyaghiányt, mint okot mindenhol elfogadták. Hogy mi lesz a helyzet, ha lesz elég cső, szerelvény? A kérdésre legfeljebb feltevésekkel válaszolhatunk. De történjen ezen a területen bármi is, a két programnak, az energiaracionalizálási és a lakásépítési programnak egymással párhuzamosan kell megvalósulnia. S arról a lakossági igényről sem feledkezhetünk el, hogy ahol erre lehetőség van, ott újabb utcákba, lakásokba jusson el a vezetékes gáz. Békés megyében ma még csaknem 80 ezer olajkályhát üzemeltetnek a háztartásokban, s fűtésre évente 38 ezer tonna olajat használnak el. A feladatok önálló elvégzésére egyetlen szervezet, így a DÉGÁZ sem képes. A gázcsövek fektetésére és a szerelésre berendezkedett vállalati részlegek fenntartása ugyanakkor, ma úgy tűnik, csak az érdekek kölcsönös figyelembevételével és jó együttműködéssel képzelhető el. Kepenyes János Miről ír a Kisten vésztők Lapja? Baromfikilátások 1983-ban; Földi Péter, a MÉM főelőadója a piaci lehetőségek és a hazai termelés összehangolásáról írt időszerű cikket a Kistenyésztők Lapja márciusi számában, amely várhatóan március 15-én kerül az olvasókhoz. Az angóranyúl-tenyésztéssel évek óta foglalkoznak nagyüzemeink, még sincs megfelelő fejlődés. A miértre ad választ a lap másik írása. Ünnepel a nyú- lász klub; a veresegyházi nyú- lászok klubja tízéves fennállásának rendezvényeiről képes riport számol be. A prémesállattenyésztés sorozatban ezúttal a nyérc betegségeiről és gyógyításáról esik szó, s „Csettegők. kerti traktorok” címmel új sorozat kezdődött a saját készítésű mezőgazdasági munkagépekről, szállítóeszközökről. Ezenkívül háziállataink vitaminellátásáról, a libamájtermelésről, a vörösróka-befogásról, a rovarkártevők elleni védekezésről stb. olvasható a lap márciusi számában. A termésátlagokkal, a hozamokkal a hunyai Hunyadi Tsz-ben sosem volt különösebben nagy baj. Ez a közös gazdaság az alig két és fél ezer hektár szántójával napjainkban már a kisebb mezőgazdasági üzemek közé sorolódik, s a földek viszonylagosan jó minősége is elegendőnek bizonyult e tájékon ahhoz, hogy a szaktudás meg a szorgalom a tsz- gazdák javára kamatozzon. Ha abból a leegyszerűsített tételből indulnánk ki, miszerint: nagy üzem — nagy gond, kis üzem — kis gond, nehezen érthetnénk meg, hogy mitől szaporodtak meg az elmúlt esztendőben Hunyán is a nehézségek. A tavalyi eredmények és problémák elemzéséhez tehát más kiindulópontot kell keresnünk. KIS ÜZEM — KIS GOND? Kezdjük azzal, hogy mindazok a kedvezőtlen gazdasági hatások, amelyek fokozott erőfeszítéseket követeltek valamennyi termelő, gazdálkodó egységtől, a Hunyadi Tsz dolgát is megnehezítették 1982-ben. Elegendő lenne ehelyütt csupán arra hivatkoznunk, hogy a hunyai közös gazdaság két lábon álló állattenyésztésében az egyik „láb” a baromfitartásé, amely az utóbbi időkben sehol nem bizonyult biztos támasznak — ebből máris érzékelhető a szövetkezet gondjainak természete, legalábbis felerészben. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a hunyaiak az évi 600 tonna csirkehús értékesítését célul tűző vállalkozás mellett egy olyan, a saját méreteikhez képest nem kis programot is elindítottak, amelynek keretében a háztáji csirkehizlalást kiterjedt területen szervezték meg — akkor már kellőképpen világos: mi mindent vettek vál- ' lukra: Ne részletezzük, mert a téma egy külön cikket is megér, elég legyen most csak annyi, hogy az ágazat terveinek teljesítését az ismert piaci viszonyok mellett szerződést szegő partner is lehetetlenné tetteA számítások szerint a szövetkezet nyereségét az előbbiek — a tervhez képest — mégsem csapolták meg annyira, mint amennyire attól tartottak. A 110 ezer előnevelt tenyészjérce — ha nem is gond nélkül, de — pótolta a csirkehizlalás veszteségeit, amit viszont a 300 hektáron termesztett napraforgó — egyébként az egész megyében pusztító — betegsége további elmaradó forintokkal tetézett. Az érzékeltetés kedvéért érdemes megjegyezni, hogy ha a szóban forgó két ágazat is eléri az eredeti előirányzatokat, az össznyereség mintegy hárommillió forinttal lehetett volna nagyobb a múlt év végén Hunyán. Természetesen az ördög — mint mondani szokták — mégsem olyan fekete, amilyennek itt most lefestettük. Hiszen a végeredmény: a 15 és fél millió forintos össznyereség egyrészt önmagáért beszél ezen a két és fél ezer hektáron (miután volt olyan téeszünk tavaly, ahol kétszer ekkora területen fele ennyi nyereséget állítottak elő), másrészt a tsz 1982-es tervében szereplő jövedelmet jó 21 százalékkal haladja meg. NEM OLY FEKETE AZ ÖRDÖG Akik mélyebben ismerik mezőgazdasági szövetkezeteink termelési viszonyait, most arra gondolhatnak, hogy a hunyaiak, látva a dolog ilyetén alakulását, kaptak gyorsan fűhöz-fához, és a növénytermesztés meg az állattartás dolgai mellett mindenféle ipari meg egyéb tevékenységgel igyekezett rendbe tenni a szénáját. Nos, nem így történt: az ipari, építőipari, szállítási, kereskedelmi ügyletekkel, meg a háztáji termékek forgalmazásával elért másfél millió forintos nyereség mindössze 400 ezer forinttal volt több a vártnál. Tudni kell azonban, hogy a háztáji gazdálkodást a Hunyadi Tsz-ben, szólammentesen, valóban csak a közös gazdálkodással lehet együtt értékelni. Különösen igaz ez a szövetkezet sertéshizlalására, amely az „alapanyagot” a portákról vásárolja fel, miután a faluban és környékén összesen 1100 kocát gondoznak a háztájiban a tagok. Ezt a létszámot a szövetkezet évi 200—400 anyaállat kihelyezésével tartja fenn. Ebben a szervezésben a szövetkezet az elmúlt évben 13 ezer 800 malacot vásárolt fel, s egy-egy év alatt 13 ezer hízót, összesen másfél ezer tonna sertéshúst értékesíthetett, hat és fél millió forint nyereséggel. Ennek köszönhetően, meg a sikeres tojójérce-értékesítés révén az állattenyésztés egésze kilencmillió forintot meghaladó eredménnyel zárhatott, ami a tervezettnél 600 ezer forinttal több. A növénytermesztés többletteljesítménye egymillió forint, a napraforgó-termesztés veszteségei miatt hiányzó két és fél millió forint szövetkezeti jövedelmet a 800 hektáros búzatermesztés másfél millióval, . az ugyancsak 800 hektáros kukorica- ágazat csaknem 400 ezer forinttal „sietett” ellensúlyozni, de nem okozott tavaly csalódást Hunyán a 200 hektárra kiterjedő cukorrépatermesztés sem. Végeredmény: 19 és fél millió forintos főágazati nyereség. NÉZZÜNK A SZÁMOK MÖGÉ IS Mindeddig csupán a termelőmunka eredményeiről, nehézségeiről szólottunk, s elsősorban piaci szemszögből- Nem feledkezhetünk meg azonban az eredmények produkálóiról sem. A siker ugyanis annak a közösségnek a sikere, amely a hunyai Hunyadi Tsz „fedőnév” mögött áll. Az itt felsorakoztatott számok megfelelő értékeléséhez azonban tudnunk kell azt is, hogy a közösségnek az adott időszakban az átlagosnál többet kellett foglalkoznia saját sorainak rendezésével. Az elnökváltás utáni hónapok határozták meg ezt az évet, nem kis mozgással: kilenc új szakembert fogadtak, személyi változásra került sor a legexponáltabb ágazat — a baromfitartás — élén és így tovább. Ugyanakkor az eredményekben az újjáalakult és feltöltődött vezetőgárda lendülete mellett az olyan állandó tényezők szerepét is fel kell fedeznünk, amilyen az évek óta motorikus brigádmozgalomé. Hat szocialista brigádban kilencvennégyen — ez a tagok jó egy- harmada — 29 ezer forint értékű társadalmi munkával segítették a tsz és 67 ezer forintnyival a község, Hu- nya céljainak megvalósulását. Más kérdés, hogy a hunyai közös gazdaság adottságainak kiaknázásában, a gazdálkodás tartalékainak mozgósításában még korántsem ért el a lehetőségek végső határához. Kőváry E. Péter am ■ 9 ■ v Mm üfftstivaii C7ftigiii nvtanonv vilii flIIIUIf flll 5£Cfjt*l llfll»||ullf vilit Pribelszki Mihály a felszabadulás előtt y-nal írta a nevét. Hogy miért tért át az i- re, azt egyszerűen így indokolja: „A demokrácia eltörölte az ipszilont.” Ezt még kiegészíti: „Az 50-es évek elején mindenbe beavatkoztak. Ebbe is. És jobb volt hallgatni.” Így kezdődik a beszélgetés, aztán ő szép sorjában elmeséli élete nevezetesebb eseményeit, amelyekhez a gondolatait is hozzáfűzi. „Szóval i-vel írom a nevem. Nekem jó így is. A lényegen semmit sem változtat. Nem törekedtem soha többnek látszani, mint ami vagyok. És tudja, mi voltam? Amolyan szegénylegény. Itt, ebben a Szarvas határában levő tanyán születtem. Apám 1916-ban elesett a fronton. Anyám nevelt fel bennünket: a nővéremet és engem. Még egész kisgyerek voltam, amikor már dolgoznom kellett... A felszabaduláskor nyolc hold földünk volt. Amikor hazajöttem szovjet hadifogságból, az volt a kérdés: miből éljünk? Mert hiába van valakinek földje, ha nincs hozzá se lova, se más eszköze. 1949-ben tehát úgy határoztam, hogy elmegyek Budapestre, a metró építéséhez. Jelentkeztem segédmunkásnak. Alapos orvosi vizsga után egészségesnek találtak, és fel is vettek. A Bazilika előtti részen kezdtük az akna építését. Erről fénykép is megjelent az újságokban. Ilyen szakma nélküli embernek, mint amilyen én is vagyok, nagyon érdekes volt ez a munka. Sok mindent láttam, tanultam. Különös emberek is voltak közöttünk. Együtt dolgoztam báróval, ügyvéddel, hozzám hasonló szegénylegénnyel, tolvajjal, patikussal, urasági inassal. Jó iskola volt azoknak, akik valamikor kerülték a munkát. Az első fizetéskor nagyot néztem, íiogy milyen szép összeg üti a markomat. Szántó-vető embernek nemigen kerül egyszerre ennyi pénz a kezébe. Érdemes volt dolgozni. Ott is maradtam 1957-ig, amikor aztán egyelőre leállt a metróépítés. Mit tehettem? Elmentem Dorogra és bányász lettem. A föld alatti munkát már megszoktam. Jól is kerestem. Sajnos azonban a 70-es évek elején azt mondták, hogy a szén helyett van gáz és olaj, nincs szükség annyi szénbányászra, mint addig volt. Azért nem mentem el a vállalattól. Ott maradtam a mélyépítésnél, amit szolgáltató üzemnek neveztek. Akkoriban egyszer ki is tüntettek. Kiváló dolgozó lettem. Tudja, én csak kisember voltam, akit nem sokszor vettek észre. Amikor 1978-ban megvolt a 25 éves munkaviszonyom, kértem a nyugdíjazásomat. Megörültem, amikor megtudtam, hogy mennyi nyugdíj jár nekem. Mondja is a postás, hogy ennyit senki sem kap a környéken. De hát több mint 18 évet töltöttem a föld alatt, igen nehéz munkában. Most — 66 éves korom óta — itthon vagyok. A nővéremmel lakom abban a tanyában, ahol születtem, éltem fiatalon, és ahová vágytam vissza a hádifogság idején, de később is, amikor Budapesten, majd Dorogon dolgoztam. A tétlenséget sohasem bírtam, de van is tennivaló a tanya körül. A földet, kertet művelem, baromfit és malacot nevelek, hogy meglegyen minden, amire szükségünk van. Tojást, baromfit el is adunk. Persze,' inkább a piacon, ahol jóval többet kapunk érte. mint az . ÁFÉSZ-felvásárló- tól. Sajnos, tavaly nyáron jó néhány tyúk és csirke eltűnt. Eleinte nem tudtuk mire vélni a dolgot. Mi lett velük? Volt egy kopasz nyakú, amelyik időnként eszeveszetten kotkodácsolt. Egyszer aztán kiszaladtunk, és megláttuk a rókát. Éppen a kopasz nyakút kapta el. No, de ez csak egy kis kitérő. Különös gondunk nincs. Jól vagyok. Sajnos, elég ké-' sőn jutottam oda, hogy ezt elmondhatom. Nem úgy, mint a mai fiatalok, akik szinte beleszületnek a jóba. Nekem egész életemben mindenért meg kellett küzdenem. Semmit sem adtak ingyen. Még egy falat kenyeret sem. Most már csak egészség legyen!” Kívánom, legyen. Pásztor Béla Dévaványán az óvoda dolgozói takarítják a gyermekintézmény parkját. Mire a kicsinyek birtokba veszik, nyoma sem marad az elmúlt télnek Fotó: Gál Edit
