Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
1983. március 5., szombat Rendkívüli A világ nagy érdeklődéssel tekint a rendkívüli nyugatnémet választások elé. A szó, „rendkívüli”, már segít is betekinteni az események szövevényébe. Tavaly ősszel bomlott fel a szociál-liberális — a Helmut Schmidt és Hans-Diet- rich Genscher vezette — koalíció. A Szabaddemokrata Párt, ígérete ellenére, éppen a két választás közötti félidőben szakított a szociáldemokratákkal. Vezetőinek ez a lépése kimerítette volna a hűtlen elhagyás fogalmát, ha a politikában ilyen érzelmi motívum valamelyest is nyomna a latba. A szétválásnak azonban mélyebb — gazdasági és nemzetközi — okai voltak. Nézeteltéréseik kirobbanása nem alkalmazkodott az alkotmányban előírt választási időponthoz, nem vártak 1984 őszéig. Így jött létre Bonnban a liberálisok parlamenti átállásával az új keresztény- szabaddemokrata kormány — azzal az ígérettel, hogy hamarosan új választásokat tartanak. Ennek a dátuma lett 1983. március 6-a. Gazdasági háttér Az NSZK-ban már javában zajlik a kampány. A jobboldali ikerpár — a Kohl vezette Kereszténydemokrata Unió és a Strauss irányította Keresztényszociális Unió — azzal vádolja az előző, a szociáldemokraták vezette kormányzatot, hogy a múlt tizenhárom év alatt gazdaságilag tönkre tette az országot. 1969-ben, amikora jobboldal kénytelen volt nekik átadni a kormányrudat, választások az NSZK-ban (Fotók: AP—MTI—KS) még sem munkanélküliség nem volt, sem államadósság, pénzromlás még kevésbé — hangzik választási érvük. Valójában, a kétségtelenül nyomasztó tények mögött a minden országot sújtó világjelenségek húzódnak. Schmidték ujjal mutathatnak a rekord amerikai munkanélküliségre, és az angol gondokra, pedig mindkét helyen igencsak konzervatív a gazdaságpolitikai gyakorlat. Amíg a gazdaság felfelé ível, viszonylag könnyű pénzelni a beruházásokat, és a szociális hálózat fejlesztését egyszerre, de ha a válság minden oldalról szorítani kezd, fellobbannak, sőt robbanhatnak az ellentmondások. Nézzünk példát. A munkanélküliségnek — amely az NSZK-ban két és fél millió embert súlyt — két fő oka van: az általános világválság, a keresletcsökkenés, valamint a strukturális változás, melynek során az elektronika százezrek munkahelyét veszi el. Miként enyhítsenek a gondokon? A jobboldal elsősorban a tőke beruházási kedvét akarja növelni, adókedvezményekkel, a vállalatok szociális kötelezettségeinek csökkentésével. A szociáldemokraták - a piacgazdálkodás keretei között! — nagyobb szerepet szánnak az államnak, mind a beruházásoknál, mind az alapvető szociális juttatások védelmében. Rakétadilemma Ez a szemléleti eltérés volt az őszi szociáldemokrata-liberális szakítás oka. A középvállalkozói érdekeket képviselő Genschefék a gazdaságpolitikában a kereszténypártok oldalán álltak, de a szétválásba belejátszott a nemzetközi helyzet is, főképpen a rakéták ügye. Ez utóbbi lett a választási harc fő kérdése. A szabad- demokraták ebben is ahhoz a Helmut Kohlhoz csatlakoztak, aki fenntartás nélkül támogatja Washingtont. A szociáldemkoraták kancellárjelöltje, Hans-Jochen Vogel árnyaltabban fogalmaz. Persze, kár lenne félreérteni a helyzetet: a szociáldemokraták is csak a NA- TO-ban tudják elképzelni az NSZK helyét, mégis, törik a fejüket, miként lehetne enyhíteni a két világhatalom közötti feszültséget. Igyekeznek rávenni az amerikaiakat,- hogy — válászul Ju- rij Andropov decemberi indítványára — tegyenek ők is kompromisszumos javaslatot a közép-hatótávolságú rakéták csökkentésére. Vogel köztes álláspontjának lényege: nagyobb rugalmasságot ajánl az Egyesült Államoknak, és további engedményeket vár a Szovjetuniótól. Európa tehát feszült érdeklődéssel tekint a nyugatnémet választások elé, bár nem szabad azt várni, hogy március 6-án, holnap megoldódnak földrészünk gondjai. Szociáldemokrata győzelem esetén izmosodnának azok a nyugati erők, amelyek rugalmasabb magatartást kívánnak Reagan kormányától. A kereszténydemokrata elsőség az amerikai elnök dolgát könnyítené meg. Végeredményben azonFranz-Josef Strauss ban sem az egyik, sem a másik, új nyugatnémet kormány nem felejti majd el, hogy az NSZK nem a tengeren túl, hanem Európa közepén, a Varsói Szerződés határainál terül el. Esélyek - remények Végezetül szóljunk az NSZK-beli választások tényleges esélyeiről. Valószínűleg a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió ikerpár marad a legerősebb, de abszolút többséget aligha kap, szükségük lehet tehát a Szabaddemokrata Pártra. Ez utóbbi azonban nem biztos, hogy bekerül a parlamentbe. A Szociáldemokrata Párt a második helyet foglalja majd el (abszolút többsége elképzelhető, de nem valószínű). Kérdés, hogy ebben az esetben elfogadja-e Hans-Jochen Vogel, jelen kijelentései ellenére, a zöldek támogatását. Végül: felbukkant mostanában egy kisebbségi kereszténypárti kormányalakítás gondolata-le- hetősége is. Azt mindenképpen látni kell, hogy régóta nem volt ilyen bizonytalan a nyugatnémet választások kimenetele. Mint ahogy az is, hogy ha a világot nem is váltják meg, a választások eredményéből következtetéseket lehet majd levonni a nyugatnémetek, talán kissé a nyugat-európaiak hangulatát illetően is. S földrészünk jövője szempontjából egyáltalán nem mellékes, hogy milyen előjelűek lesznek ezek a következtetések. Tatár Imre Folytatás vagy útelágazás? „Városról városra visz- szan'yerni Franciaországot!” — Chirac párizsi polgár- mester pártjának, a republikánus RPR-nek plakátjai valósággal elárasztják a francia városokat. Giscard d’Estaing volt elnök pedig úgy véli, hogy holnap, március 6-án, a helyi közigazgatási választások első fordulóján, majd egy héttel később, a második fordulón az ország valóságos útelágazáshoz érkezik. A jobboldali ellenzék szerint a választások nem helyi, hanem országos jelentőségűek, ennek megfelelően félretette belső ellentéteit: a. legtöbb helyen közös jelölteket indít. Franciaország több, mint 38 ezer városában, falvában hatévenként újraválasztják a helyi közigazgatás tisztségviselőit. E voksolás hagyományosan az ellenzéknek kedvez. A nagy kérdés: vajon ezúttal is érvényesül-e a papírforma? Tény, hogy már a tavalyi járási választások is a baloldal visszaeséséről tanúskodtak. 1983 elején pedig a jobboldal óriási hangerővel jövendölte meg, hogy a mostani választásokon földcsuszamlásszerű győzelmére lehet számítani. Chirac választási beszédeiből például a francia tömegek arról értesülhettek, hogy a jobboldal, amennyiben visszaszerzi a politikai hatalmat, meg fogja semmisíteni mindazokat a társadalmi reformokat, amelyeket Mitterrand 1981 óta életbe léptetett. Chirac szerint visszacsinálják az államosításokat is. Egyszerűsítenénk a képet, ha mindebből arra következtetnénk, hogy csupán jó vagy rossz választási taktikáról van szó. A jobboldal valódi csalódottságra, bizonytalanságra épít, hisz Franciaország gazdasági válsággal küzd, valutáját két év alatt kétszer kellett leértékelni. Tavaly a külkereskedelmi mérleghiány megközelítette a 100 milliárd frankot. Az 1983-as évkezdet adatai még aggasztóbbak: 9 milliárd frankos hiány egyetlen hónap alatt, csaknem egyszázalékos inflációs rátával — súlyos figyelmeztetés, és ráadásul nem a legjobb választási érv a baloldal számára. Michel Rocard, a tervezés államtitkára, a Szocialista Párt egyik legtekintélyesebb közgazdásza, szándékosan kemény hangot ütött meg, nem győzte hangoztatni: a gazdasági bajok a jövőben fokozódnak, a francia gazdaság még nem látja az alagút végét. A külkereskedelem válságából csak nagyon szigorú, sőt, fájdalmas szerkezeti változtatásokkal lehet kilábalni, az államadósságok csökkentéséhez verseny- képessé kell tenni a francia termékeket. A szocialisták nyomatékosan hangoztatják: ha szavazótáborában vannak is csalódottak,- akik könnyebbnek hitték az utat az 1981- es nagy győzelem után, ezek a szavazópolgárok mégsem tartózkodhatnak, mert ezzel csak a jobboldalt erősítenék. A Francia Kommunista Párt szintén leszögezte. hogy a tartózkodás nem lehet a baloldal választási fegyvere. A baloldal egyébként — szocialisták, kommunisták. környezetvédők —, néhány kivétellel a legtöbb városban, községben már az első fordulóban közös listát indít. Kétségtelen, hogy a helyi voksolás jelentősége nem vetekszik az ugyanaznap tartandó nyugatnémet parlamenti választásokéval. Sőt, Franciaországban is félszemmel Bonnra figyelnek. A francia választások ezúttal elsősorban belpolitikai jelentőségűek, de két évvel a nagy baloldali eyő- zelem után mégis óriási a tét. Az eredmények nem módosíthatják a parlamenti vagy a kormánytöbbséget, ám képet adnak az ország politikai hangulatáról. Szécsi Éva El nem kötelezett mozgalom Húsz perc története Hetek óta nagy a diplomáciai sürgés-forgás Üj-Delhi- ben. És ez nem csoda: március 7—11. között az indiai főváros ad otthont az el nem kötelezett országok csúcskonferenciájának. Majdnem száz ország állam- és kormányfője, valamint két felsza- badítási mozgalom, a PFSZ és a SWAPO magas rangú képviselői foglalnak majd helyet az impozáns tanácskozási teremben. Az el nem kötelezettek mozgalma több mint huszonegy évvel ezelőtt Belgrádban bontott zászlót. Lényegét tekintve a dekolonizáció gyermeke volt, hiszen akkor gyorsult fel az a folyamat, amelynek során történelmileg rövid idő alatt felbomlott a klasszikus gyarmati rendszer. Belgrádban még csak huszonöt ország államférfi ai gyűltek össze. A kezdeményezők, Nasszer, Nehru, Tito, Szukarno, a második világháború utáni korszak jelentős egyéniségei ma már nem élnek. A mozgalom tovább fejlődött, még ha a megváltozott világpolitikai körülmények közepette az egykor szorosabbnak látszó szálak ma lazulni látszanak. A volt gyarmatok hamar fölismerték, hogy az alkotmányjogi függetlenség nem sokat ér, ha gazdaságilag nem tudnak megállni saját lábukon. Ezért a mozgalom, akárcsak a múltban, a jelenben is az igazságosabb gazdasági világrendért száll síkra. Az elmúlt időszakban egyre több ország kérte fölvételét az el nem kötelezett országok közé. Ezzel kétségtelenül sokszínűbb lett a mozgalom, de egyúttal gazdaságilag és politikailag elmélyültek a törésvonalak. A gazdasági fellendüléshez fűzött remények nem váltak valóra. Az olajárrobbanás nagymértékben sújtotta azokat az országokat, amelyek nem rendelkeztek „fekete arannyal”, ugyanakkor mérhetetlenül gazdaggá tette a szerencséseket, az értékes nyersanyaglelőhelyek birtokosait. Az éles gazdasági különbségek politikai ellentétekkel párosultak. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen a mozgalom egyik lényeges alapszabálya csak azt mondja ki, hogy a tagállamok nem vehetnek részt semmilyen katonai tömb tevékenységében. A társadalmi berendezkedésre vonatkozóan azonban nincsenek megkötések, és így az el nem kötelezettek soraiban épp úgy megtaláljuk a szocialista Kubát, mint a tőkés berendezkedésű Thaiföldet, amelynek szoros kapcsolatai vannak az Egyesült Államokkal. Ez a sokféleség szükségszerűen magával hozza az érdekek ütközését és ezzel együtt az eltérő véleményeket is. Ennek következtében az el nem kötelezett országok különböző szintű összejövetelei nem mentesek a vitáktól. Az ASEAN-országok — a Fü- löp-szigetek, Indonézia, Thaiföld, Malaysia és Szingapúr — élesen támadják Vietnamot azért a katonai segítségért, amit a kambodzsai hazafias erőknek nyújtott. Kambodzsa képviselete még ma sem tisztázott. Úgy tűnik, hogy a délkelet-ázsiai ország helye üresen fog maradni Üj-Delhiben. Ez kétségtelenül a haladó országok sikerének számít, hiszen sok Amerika-barát ország azt javasolta, hogy Kambodzsa képviseletében a Szihanuk herceg vezette emigráns ellenforradalmi kormányt hívják meg. Hasonlóan komoly nézet- eltérések mutatkoznak az Afganisztán körüli helyzet megítélésében is. A Nyugatbarát kormányok szeretnék az el nem kötelezettek fórumát arra felhasználni, hogy valamilyen formában beavatkozzanak Afganisztán belügyeibe. Ez történt egy évvel ezelőtt is, amikor a külügyminiszteri értekezleten a hangadóknak — így például Pakisztánnak — sikerült elérniük, hogy a kiadott dokumentum nemtetszését fejezze ki az afganisztáni állapotok miatt. Valószínűnek látszik azonban, hogy a csúcstalálkozón ilyen megfogalmazás már aligha kerülhet be a megszerkesztendő záróközleménybe. A jelentősebb problémák között, említhetjük még a latin-amerikai kérdést. A csúcstalálkozót megelőzően a térség problémáját az el nem kötelezettek koordinációs irodája 1983 januári ma- naguai értekezletén tekintette át, amelyen a résztvevők elítélték az Egyesült Államok politikáját, rámutatva arra a felelősségre, amely Washingtont terheli a Latin- Amerikában kialakult feszültséggócért. És még nem is beszéltünk az Afrika déli részének helyzetéről és a körülötte dúló vitákról, vagy akár Egyiptom szerepéről, a Közel-Keletről, az Indiaióceán kérdéséről stb. A viták, ellentétek dacára az a tény, hogy sor kerül a mozgalom legmagasabb szintű tanácskozására, feltétlenül eredménynek számít. A meglevő nehézségek, a mozgalom megosztására irányuló imperialista erőfeszítések a politikai repedéseket nem tudták szakadékká szélesíteni, és így remény van arra, hogy a csúcstalálkozó újabb lendületet ad majd a mozgalomnak, amely eddigi pozitív állásfoglalásaival már jelentős tekintélyt vívott ki a nemzetközi politikában, a béke megőrzéséért, a leszerelésért, az emberiség jobb jövője biztosításáért vívott harcban. G. Fehér Péter A történet, amelyről a Li- tyeraturnaja Gazeta nemrégen számolt be, ha nem lenne annyira tragikus, úgy hangzana, mint egy mese, mert akkora szerepe van benne a véletlennek. Még a múlt évben történt, hogy a jereváni víztároló gátjáról egy utasokkal teli trolibusz a vízbe zuhant. A szerencsétlenségről a szemtanúk rögtön értesítették a rendőrséget, a mentőket. Ahhoz, hogy a mentőosztagok a helyszínre érkezzenek, húsz percnek kellett eltelnie. Végtelenül hosszú idő ez ahhoz, hogy valakit is életben találjanak a 8-9 méteres mélységben fekvő jármű utasai közül. A tragédiát végül húszán élték túl. Megmenekülésüket annak köszönhették, hogy véletlenül arra járt egy ember. Savars Karapetjannak, a víz alatti gyorsúszás tízszeres örmény világcsúcstartójának nevét az egész Szovjetunióban és külföldön is jól ismerik e sportág kedvelői. Bár az aktív versenyzéssel felhagyott, s tudományos kutatóként dolgozik, a húszas éveinek végén járó férfi még ma is az egyik legnépszerűbb sportember a Szovjetunióban. Hogy kondícióját megtartsa, munka előtt naponta 20 kilométert fut. Azon a napon már éppen teljesítette az előírt távot, s testvérével, •más sportolókkal együtt hazafelé tartott a víztároló partján, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett. Látva a történteket, öccsével, Kamó- val együtt néhány másodpercen belül már a hideg vízben volt. Lemerült, s azzal a különleges tájékozódási készséggel, amely hosszú évek versenytapasztalatai alapján alakult ki benne, a zavaros vízben megtalálta a trolibuszt. Lábával rúgta be a hátsó szélvédőt, beúszott a trolibusz belsejébe, s megragadta az első feléje úszó alakot. Felmerült, s átadta a megmentett nőt öccsének, aki a vizet taposva tartotta felszínen magát. Még tizenkilencszer merült le, tizenkilenc embert hozott ki a trolibuszból, adott át öccsének, hogy tőle aztán mentőcsónakok vigyék őket pártra. A húszkilométeres futástól, az ablak betörésekor szerzett vérző sebeitől, a hideg vízben végzett embertelenül kimerítő munkától elgyöngülve huszadik alkalommal már csak arra volt ereje, hogy a közben megérkezett darus kocsi mentőkötelét a trolibuszra erősítse. S még a felszínre küzdje magát. A szerencsétlenség bekövetkeztétől a trolibusz kiemeléséig csak húsz perc telt el. Savars Karapetjan húsz ember életét mentette meg. Ezután 45 napig feküdt eszméletlenül, tüdőgyulladástól, vérmérgezéstől betegen. Ma már ismét egészséges. Hans-Jochen Vogel Helmut Kohl (középen)
