Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-22 / 68. szám

1983. március 22., kedd Megyénkben is több ezren utaznak be nap mint nap vo­nattal, autóbusszal Békéscsabára. Ezek az emberek a me­gyeszékhelyen találnak munkát, megélhetést. Jelentős a különböző oktatási intézményekbe bejáró diákok száma is. A következőkben néhány ingázót mutatunk be. Mindig a közéletben Orosházáról kora reggel in­dul a vonat. Az egyik kocsi­ban egymással szemben egy idősebb és egy fiatalabb fér­fi ül. — Mióta ingáznak? — szó­lítom meg őket. — Én már több mint har­minc éve, 1951 óta utazom vonattal Telekgerendásra — mondja az idősebb. — Bau- dermann Imrének hívnak, a Békéscsabai Állami Gazda­ság ellenőrzési osztályvezető­je vagyok. — Ezerkilencszázhatvanöt óta utazom nap mint nap Békéscsabára — kapcsolódik a beszélgetésbe Igriczi Gyula, aki a megyei Távközlési Üzem hálózatos osztályának vezetője. — Nem fárasztó az utazás? — Már megszoktuk. Gyor­san eltelik az idő a vonaton, beszélgetünk a napi esemé­nyekről. Sajnos, a körülmé­nyek az elmúlt évtizedekben nem sokat javultak. Most is koszosak az ablakok, jó né­hányszor rossz a fűtés, hide­gek a kocsik — folytatja Baudermann Imre. — Történet... — IVÍég a gőzmozdonyok jártak, 1969-ben történt. Le­húztam az ablakot, és egy koromdarabka a szemembe csapódott. Odajött hozzám Verőfényesek a mezőgyá- ni utcák ezen a tavaszon. A napsütés az asszonyokat is kicsalta a kertbe, ásnak, ve- teményeznek. Néhányan a kapuban állva beszélik meg napi gondjaikat. Biró Jó­zsef, a Magyar—Bolgár Ba­rátság Tsz elnöke már az irodájában vár bennünket. Szívesen csatlakozik hoz­zánk, hogy a téeszben dol­gozó asszonyokat munkahe­lyükön keressük meg. — A 186 aktív dolgozó kö­zül csak 33 nő van a téesz­ben — mondja. — Hárman gyesen vannak, 11-en dol­godnak az irodában, a töb­biek tevékenykednek a ter­melésben. Nálunk gondot je­lent a nők állandó foglal­koztatása. Küszködünk a belvízveszéllyel, a sok kár miatt nem tudunk nőknek való munkahelyet, mellék­üzemágat kialakítani. Kí­sérleteztünk már ugyan lá­daüzem telepítésével, de va­lahogy nem jöttek össze a dolgok. Szabad munkaerő lenne a faluban, de a leg­több asszonyt leköti az ott­honi állattartás, a fóliás kertészkedés. Néhányan be­dolgozóként kesztyűkötést vállalnak a gyomai házi­iparnál. örülünk, hogy az idén már egy kis nyereséget is tudtunk fizetni a tagja­inknak. Idővel, ha megvaló­sul a melioráció, a belvíz sem okoz akkora kárt, több egy csinos lány, és a zseb­kendőjével kivette a sze­memből a szennyeződést. Nos, egy jó fél év múlva megesküdtünk, ő lett a fele­ségem. Hát ennyi történt — mondja nevetve Igriczi Gyu­la. A következő kocsiban öt diáklány ül. Valamennyien a békéscsabai 635-ös számú Kulich Gyula Szakmunkás- képző Intézet diákjai. Nőiru- hakész(tő tanulók. — Én Gádorosról utazom Csabára. Ma is öt órakor kel­tem — kezdi a beszélgetést Fazekas Gyöngyi. — Elég fárasztó az utazás, én az idén végzek. Majd ott­hon a szüleimnél fogok dol­gozni — mondja az alacsony termetű Madarász Ildi. — Szeretnék továbbtanulni a ruhaipari szakközépiskolá­ban — kapcsolódik be a be­szélgetésbe a barna hajú orosházi Juhász Kati. — Hogyan telik egy nap? — Reggel negyed hatkor kelek, és délután 5 óra, mire hazaérek. Nagyszénásra. Megvacsorázom, és azután nekiülök a könyveknek — mondja Szente Etelka, aki szintén a nyáron fejezi be ta­nulmányait. Az öt lány közül a legfiá- talabb Lőcsei Julianna, ő most másodéves. lehet a pénzünk is a fejlesz­tésre. Az asszonyaink most a birkanyírásnál segédkez­nek. Ennek az ágazatnak hagyományai vannak ná­lunk, érdemes is ezzel fog­lalkozni. A birkahodályban sűrű a levegő a kintről betérőnek. Az egyik elkerített részben hangos bégetéssel nyomják odébb egymást a nyírásra szánt állatok, a másik sa­rokban már hófehér alsóra vetkőztetve sorakoznak a birkák. A villanyborotvát irányító férfikezek lenyűgö­ző gyorsasággal forgatják ki őket a bundájukból. Az asszonyok az állat lekötözött lábát vagy fejét fogják, ko­sárba gyűjtik a gyapjút. A kosarakban mérik a súlyát a vastag bundának. Kakas Antalné sürög-forog a nyí­rópadok között, hol a ko­sarakat emeli, hol a zsákba gyömöszöli a levágott gyap­jút. 1977-től tagja a téesz- nek: — Ez a munka még eltart egy darabig — mondja. — Az elnökhöz gyakran me­gyünk, hogy dolgozni aka­runk, mi a feladatunk? Zsákfoltozás, takarítás, hol ez, hol az, valami mindig akad, csak a keresetünk nem valami sok. Ami hiány­zik, otthoni, háztáji mun­kával pótoljuk. Én minden reggel fél négykor kelek, hogy ellássam a jószágo­— Ha jövőre nem jönnek a lányok, bizony nehezebben telik majd az idő. Szeren­csére lesz egy első éves ta­nuló Nagyszénáson, és így vele utazok a megyeszék­helyre. Egy másik kocsiban őszes hajú, középkorú férfi ül, ke­zében újságot tart. — Csepregi Mihály va­gyok — mutatkozik be. A megyei tanács művelődés- ügyi osztályának főmunka­társaként dolgozom. Már ki­lenc éve járok be Orosházá­ról Békéscsabára. Számomra nem fárasztó az ingázás. Ol­vasgatok, beszélgetünk az is­merősökkel, gyakran úgy el­szalad az idő, szinte észre se vesszük, s már Csabán va­gyunk. Tobább haladok a kocsi­ban. Az egyik fülkében hár­man ülnek. Egyikük Bús Mihály, a 8-as számú Volán gépkocsivezetője: — Én 1971 óta járok be Csorvásról. Megszoktam már az utazást. Vannak társak, el-elbeszélge- tünk. Bús András szintén a 8-as számú Volán dolgozója, így vélekedik: — Korábban ne­hezebb volt a közlekedés. Akkor még lassabban menta vonat, télen hidegek voltak kát, a három tehenet. Ide fél 8-ra jövünk, a munka­idő 5-ig tart. A három lá­nyom közül kettő elkerült a faluból. Nevelem a két unokámat, gondozom az öreg apósomat, beteges a férjem is. Egyszóval, raj­tunk, asszonyokon elég sok a teher, nem igaz? — kérdi a többieket. — Szórakozás? A televízió és a kézimun- kázás. Szívesen nézem pén­tekenként az Ablakot, meg a szegedi stúdió műsorait, így legalább kicsit én is ki­nézhetek a nagyvilágba, mert másként nemigen ju­tok el sehová. A tömqtt kosarat fiatal- asszony helyezi a mérlegre. Papp Lajosné 12 éve dol­gozik a téeszben, 18 éves korától. A 10 forintos óra­bért ő sem sokallja. A szabad idejét bőven kitölti a család, a két kislánya, az otthoni munka. Veres Gá- borné nagy figyelemmel írja, ki hány birkát nyírt, meny­nyi a gyapjú súlya. Közben válthatunk csak néhány szót arról, hogy ő még csak tavaly év elején lépett a téeszbe. Azelőtt otthon tar­tott állatokat, a keresetét abból pótolta. Szappanos Jánosné is azóta dolgozik, mióta az eszét tudja. Két nagy fia közül az egyik ka­tona, a másik Békéscsabán telepedett le. Sok fiatal tesz hasonlóképpen, elmegy a fa­luból. Mesélik, hogy van, akit az itteni szórakozási le­hetőségek nem elégítenek ki, de van, aki maradna, csak munkahelye nincsen. Mgsok ragaszkodnak a falu­hoz; a téeszelnök, s az egyik a kocsik. Ma már egy fél óra alatt beérünk. — Munka után hány órára ér haza? — Ez mindig változó. A munkától függ. Gyakran já­runk vidékre tehergépkocsi­val — mondja a középkorú férfi. Kaczkó György szintén csorvási, a Békés megyei Ál­lami Építőipari Vállalat üve­gezője. — Én még fiatal ingázó vagyok, csak 1981 óta utazom a vonattal Csabára. Sajnos, mikor hazaérek már hat óra van, nem sokat lehet otthon segíteni a ház körül — vá­laszol a barna hajú fiatal­ember. A következő kocsiban két tizenéves diáklány ül. — Melyik iskolában tanul­tok? — szólítom meg őket. — A békéscsabai Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet el­sősei vagyunk — kezdi a be­szélgetést a fehér blúzos Szántó Andrea. — Csak a múlt év szep­tembere óta ingázunk, nem vettek fel a kollégiumba. Ilyenkor, utazás közben be­szélgetünk és átolvassuk a tananyagot. Ha végzek, majd cukrász szeretnék lenni —je­lenti ki határozottan Andrea társnője, Gutyán Ági. Oláh József és Barakonyi György már több mint tíz éve jár Csorvásról a megye- székhelyre. — Mennyit változtak az utazási körülmények? — Nem sokat. Amióta be­fejezték a vasúti pálya kor­szerűsítését, azóta csökkent a menetidő — mondja Oláh József, aki a BÁÉV műveze­tője. — Számomra nem fárasztó az utazás. Beszélgetünk, ul­tizunk, gyorsan eltelik az idő — kapcsolódik a beszél­getésbe Barakonyi György, aki asztalosként dolgozik a békéscsabai városi tanács költségvetési üzemében. Ami a körülményeket illeti, az megérne egy külön fejezetet, de hagyjuk — mondja, s ke­zével lemondóan legyint. juhász fia mezőgazdásznak tanul és haza készül. Több már a szakember a téesz­ben, és már nem csoda az sem, hogy nőt neveztek ki az állattenyésztési és a nö­vénytermesztési ágazat élé­re. A közelmúltban kénysze­rűségből ment rokkantsági nyugdíjba Tóth Imréné, a helyi téesz és a megyei té- eszszövetség nőbizottságának vezetője. Ez az asszony jól ismeri a múltat, össze tudja hasonlítani a jelennel, s ta­lán a jövőt is sejti. A fa­lut, a téeszben dolgozó nő­ket családjaként szereti, s eszerint is dolgozott velük, értük. Míg aktívan tevé­kenykedett a téesz társadal­mi, politikai szervezeteiben, sokat gondolkodott a mező- gyáni asszonyok sorsán is. — A legtöbben az ottho­ni munkájukkal sokat tesz­nek a népgazdaság asztalá­ra: jószágot, terményt, to­jást, tejet. A gond az, hogy állandó munkahelyük még- sincs, ha megöregednek, nem számíthatnak nyugdíj­ra. A fiatalabbja közül so­kan elpályáznak a városba, a nagyobb településekre. Jobban kellene számítanunk azokra, akik sajnálják más­sal felcserélni az itteni éle­tet, a falusi közösséget. Ami­kor szeretettel búcsúztattak a kollégáim, igen jólesett. Biztatónak látom, hogy jön­nek utánunk fiatalok, akik felvállalják a közéleti gon­dokat, a helyünkre állnak. Hiszen tőlünk, nőktől, a mi munkánktól is függ a tele­pülésünk jövője. Bede Zsóka Badar Bálint nyugdíjas gá­dorost párttitkár A népfronttitkárok gárdo­nyi továbbképzésén felfigyel­tem egy vékony hangú, mo­solygós tekintetű és nyílt szívű idős emberre, akiről később kiderült, hogy 18 éven át ő volt a községi párt- bizottság titkára Gádoroson. Mivel egészségi állapota na­gyon leromlott, öt esztendő­vel hamarabb ment nyug­díjba. Az utolsó három év­ben több időt töltött kórház­ban, mint odahaza, és egye­bek között a hangszálát is meg kellett operálni. Búcsú­záskor megígértem, hogy al­kalomadtán egyszer majd felkeresem. Hogy mennyire köztiszte­letben álló emberről van szó, erről csak akkor győződtem meg, amikor Badár Bálint­tal az utcán összetalálkozva beszédbe elegyedtem. Noha sok volt a kerékpáros és a gyalogos, de senki sem ment el úgy mellettünk, hogy ne üdvözölte volna, s ne váltott volna néhány kedves szót vele. Rögtön meg is állapí­tottam magamban, ez az em­ber csakugyan megszolgál­hatta, sőt kiérdemelte azt, hogy őszinte, közvetlen lég­kör vegye körül még nyug­díjas korában is. Találkozásunk előtt lányá­val, Csernus Istvánnéval be­szélgettem, aki kellő mérték- tartással szólt édesapja moz­galmi múltjáról, valamint jelenlegi sokrétű elfoglaltsá­gáról. Megtudtam, hogy Ba­dár Bálinték tizenketten vol­tak testvérek, de ma már csak ketten élnek közülük. A szegényparaszt családból származó fiú a négy elemi elvégzése után a Werner- uradalomba került, ahol a felszabadulásig cselédként dolgozott. Előbb a Szociálde­mokrata Pártba lépett be, de ezt a hatóság 1933-ban fel­Az MHSZ Békés városi ve­zetősége titkári értekezletet tartott a napokban az MHSZ honvédelmi, a tartalékosok honvédelmi, a rádiós és a modellező klubok titkárai­nak. Az értekezlet első napiren­di pontjaként Drienszky Már­ton, városi titkár emlékezett meg a szövetség megalakulá­sának 35. évfordulójáról. Ezt követően értékelte az 1982. évi hazafias honvédelmi ne­velő munkát. A klubok egy­mástól eltérő körülmények között dolgoztak, de az ak­tívahálózat önzetlen munká­ja eredményeként jónak mondható Békésen a hazafi­as honvédelmi és internacio­nalista nevelés. A munkához a párt-, álla­mi és társadalmi szervek je­lentős segítséget adtak. Szó volt a gondokról is. Elhelye­zési gondja van a Viharsarok Tsz, a muronyi községi és a kamuti területi honvédelmi kluboknak. A Békés városi kispuskás lőtér elavult, szük­ség lenne fedett kilövőállás­ra. Az elmúlt évben a 15 klub 700 főnyi tagsága sta­bilizálódott. Erősödött a kap­oszlatta. A gádorosiak, akik közé Bába István, Bénián József, Szűcs József is tar­tozott, az orosházi sejtrend­szerrel vették fel illegálisan a kapcsolatot. Baloldali szer­vezkedésért Badár Bálintot is letartóztatták, egy ideig a szegedi Csillag börtönben tartották fogva. (Párttagsá­gát 1938-tól ismerték el.) A keserű tapasztalatok inkább megedzették, semmint ked­vét szegték a közösség javá­ra, az emberek boldogulására irányuló törekvéseinek. Ez nemcsak a téesz-alapításkor (1949), hanem az 1956-os ese­mények idején is megmutat­kozott. Miijt az illegalitás éveiben, az ellenforradalom idején szintén akadtak lelkes segítők, mint például Pataki András téesz-elnök, Bottyán János téesz-párttitkár. Ki­rály János agronómus, Mol­nár János könyvelő, akiknek nem csekély szerepük volt abban, hogy nem oszlott fel a szövetkezet. Rossz volt a föld, hiányzott a takarmány, ami az állattartókat sújtotta leginkább, s előfordult, hogy semmit sem tudtak adni a tagoknak. Másfél évig Ba­dár Bálint sem kapott fize­tést, mégis azt tette, amit tennie kellett: szervezett, agitált, igyekezett mindenkit meggyőzni arról, hogy bízni kell a jövőben, amelyért ér­demes küzdeni. A politikai, gazdasági és társadalmi helyzet konszoli­dációja után továbbra is je­lentős feladatokat vállalt és fontos tisztségeket töltött be a falu közéletében. Például ma is küldött az ÁFÉSZ- nél, a községi kistermelők­nél a vezetőségben tevé­kenykedik. Népfronttitkár is volt egy ideig, ma pedig az alelnöki funkciót látja el. Ezenkívül tagja a járási és a helyi pártbizottságnak. Azt vallja: amig él, addig nagy örömmel és teljes odaadással csinálja. Felesége, aki nem­rég hunyt el, mindig meg­értette férjét, s nagyobb sze­repet vállalt a gyermekneve­lésben és a ház körüli mun­kákban. Badár Bálint több magas kitüntetés tulajdonosa. Nyug­díjba vonulásakor, 1966-ban vehette át a Szocialista Ha­záért érdemrendet, s meg­kapta a Munka Érdemrend arany fokozatát is. Ezeken kívül még számos emlékpla­kett, oklevél és egyéb ki­tüntetés bizonyítja, hogy ál­dozatvállalásának, becsületes helytállásának elismerése nem váratott magára ... csolat a lakossággal, külö­nösen az ifjúsággal. A „Ne­kem szülőhazám” honvédel­mi játék lezajlott fordulói jól segítették a fiatalok értelmi és érzelmi nevelését, vala­mint a különböző szervekkel való kapcsolat erősödését. Ezt követően az 1983. évi feladatok kerüllek meghatá­rozásra. Alapvető cél: az el­múlt időszakban elért ered­ményekre alapozva a meny- nyiségi mutatók mellett a minőségi munka előtérbe ke­rülése. A politikai munkában hangsúlyt kell, hogy kapjon az MHSZ megalakulásának 35., Békés várossá nyilvání­tásának 10. évfordulója, a „Nekem szülőhazám” hon­védelmi vetélkedő és a név­viselési engedéllyel rendel­kező klubok hagyomány- ápolása. A képzési munka során az eredmények javítá­sa a meghatározó, míg a tö­megsport területén a minél nagyobb tömegek megmozga­tása, a fizikai állóképesség javítása érdekében. Az értekezlet a feladatterv megvitatásával fejeződött be. V. L. Ingázók, bejárók. Különös, nem irigylésre méltó életforma képviselői. Nap mint nap vállalják a fárasztó utazást. A munkahelyeiken valamennyien becsülettel dolgoznak. Jó né- hányuk a hazaérkezés után még otthon, a ház körül is so­kat tesz. Verasztó Lajos Fotó: Veress Erzsi Mezőgyáni pillanatkép A nőkön is múlik Kép, szöveg: Bukovinszky István Eredményes a honvédelmi nevelés Békésen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents