Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

1983. március 19., szombat

NÉPÚJSÁG

KULTURÁLIS MELLÉKLET

„Magyarország munkásaihoz és szegényparasztjaihoz”

Négy röplap 1930-ból

Nemrég egy idős munkás- mozgalmi harcossal beszélgetve került a kezembe ez a négy röplap a féltve őrzött dokumentumok közül. Kalandos módon maradtak meg. A házkutatás elől a fiatal asztalos az egyik kész bútordarabba rejtette el, abban vészeltek át 15 esztendőt, hogy a felszabaduláskor napvilágra kerüljenek.

Forró nyárról és őszről tudósítanak, a nagy gazdasági válság és a vele járó nem kisebb munkanélküliség szomorú, de harcos esztendejéről, amikor már az ipari termelés óriási visszaesése következtében állandóan nőtt a tömegnyomor. S a küzdelem is ellene. Tanúi ezek a megtört és elsárgult, stenci- lezett és nyomtatott írások, melyeket a Kommunisták Magyarországi Pártja, a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége, valamint a Munkanélküliek Országos Bizottsága adott ki, s a testi épségük és személyes szabadságuk veszélyeztetésével a párt- és szak- szervezeti tagok legjobbjai terjesztettek.

Időben az első júliusi keltezésű. Két- oldalán sűrű sorokban apró betűvel nyomtatott, s így kezdődik. „A gazdasági válság egyre mélyebben ássa alá a Horthy— Bethlen fasiszta rendszer épületét.” Majd hosszan a helyzet értékelésével folytatódik. Egyre többel szaporodik a munkanélküliek több százezres tömege, s a meg- maradtaknak egyre kevesebb a bére; teljesítményüket ugyanakkor magasabbra srófolják. Csendőrszurony és rendőrcsizma a földmunkás és ipari proletár nyomában, egyre véresebb ■ a terror, melyben a fasizmust a szo- ciálfasizmus segíti. S ezek árnyékában „ ... a rabló imperializmus legnagyobb ellensége, a forradalmi világproletariátus fellegvára, a szabad munkások és parasztok szocializmust építő proletárhazája: a Szovjetunió

ellen készítik elő a háborút.”

Az első világháborús ígérgetésből ellenforradalom lett, a szegények még szegényebbé nyomorítása, megfélemlítése, és a fegyverkezés világszerte őrült tempóban folyik. S a figyelem elterelését segítik az álbaloldali, szo- ciálfasiszta pártok is, tehát tisztán kell látni, ki a barát, ki az ellenség. S itt átfogó nemzetközi kép következik — válogatás nélküli, gúnyos szavakkal — a II. Internacionálé pártjairól. Országonként. És persze az itthoniakról is, kitérve a parlamenti szószátyárkodásra és a kapitalistákkal való lepak- tálásra. Akik „megkukul- tak”, amikor Gömbös a háborús költségvetést beterjesztette. Vagyis eladták a népet. Pedig „Közeledik az óra, amikor a válságban vergődő kapitalista rendszer újból az ágyúk haláltorka elé parancsol benneteket, hogy mentsétek meg őt, nyissátok meg számára a gazdaság új forrásait...” Majd a minden ország augusztus 1-i munkásainak és szegényparasztjainak tüntetésére mozgósít.

„Készüljetek az augusztus 1-i nemzetközi, imperialista háború elleni napra. Alakítsatok minden üzemben, minden faluban, valamennyi munkásszervezetben augusztus elsejei harci bizottságokat.” S a jelszavak, mondatok előtt, kiemelve, vastag betűkkel a felszólítás: „Vonuljatok augusztus 1-én este 1/2 8 órakor tömegesen a Mária Terézia térre, és tüntessetek a nemzetközi proletariátus forradalmi vörös lobogója alatt.”

A második, a félíves sten- cilezett röplap a gazdasági harcra buzdít, és így kezdődik: „Munkások! Testvérek! A burzsoázia újabb támadást indít meg ellenünk. Űj racionalizálás következik, gyilkos munkatempó. Üj bérletörés, munkaidő-meg- hosszabbíjás. Egy pár ezren közülünk megint az uccára kerülnek.” Aztán fölteszi a kérdést, hogy miért, s nyomban megadja a választ is: a mind nagyobb profitért. S hogy ez ne sikerülhessen, a

munkásság maga vezesse a harcot magáért. „Válasszunk műhelyenként osztályharcos bizalmiakat! Válasszunk üzemi bizottságot! Válasszunk bedóellenes bizottságot! Alkossuk meg a szervezettek és a szervezetlenek, a felnőttek és az ifjúmunkások, férfi- és nőmunkások harcos egységét!”

Legtömörebb a következő, szó szerint ez van rajta. „Munkások! Munkanélküliek! Elvtársak! Nem csendes sétára, hanem harcos, bátor tüntetésre hív benneteket szeptember 1-én a déli órákban a Nagykörútra a Kommunisták Magyarországi Pártja. Tüntessetek a régi győzelmes elszántsággal. Munkát! Kenyeret! Állami munkanélküli segélyt, a tőkések terhére! Heti tizenhat pengős segélyt minden munkanélküli számára és öt pengő pótlékot minden családtag után! Lakbérelengedést! Ingyen villamos- és vasútjegyért a munkakeresők részére! Munkanélküli bizottságok szabad választásáért! A rendőr- és csendőrterror ellen! A Horthy—Bethlen éhségdiktatúra ellen! A proletárdiktatúráért! A Szovjetunió forradalmi védelméért! Forradalmi üdvözlettel a Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Bizottsága és a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége Központi Bizottsága.” E rövid szöveg puszta elolvasása történelemórákkal ér fel.

A negyedik, hosszúkás kis papír, sűrű sorokkal. „Magyarország éhhalálra ítélt Százezreihez!” szól, s aláírója a Munkanélküliek Országos Egységbizottsága. November elsejére mozgósít, a KMP országos éhségfelvonulására, s így kezdődik: „Küszöbön a tél, amitől rettegtek! Itt a nyomortél, a Jiideg, amikorra fűt-fát, beruházást, gyorssegélyt és közmunkát ígértek nektek fasiszta kínzóitok és a szociál- f asiszta munkásárulók!”

Majd levezeti, hogy ezzel szemben a 8,5 millió lakosból 700 000 a munkanélküli, és hétről hétre nő a számuk. Mi lesz velük, rongyosokkal, mezítlábasokkal, ha már a ligetekben, s mezőkön nem lehet hálni? A válasz két szó: elpusztulhatnak, megdögölhetnek ! Az ígérgetések csak azért voltak, hogy visz- szatartsák a népet a szeptember 1-i követelések kiharcolásától.

S tételről tételre leplezi le a hazugságokat, pimasz csalásnak, szélhámosságnak nevezve. A százmilliós beruházásból még öt sem lett, mert annak nincs meg a „födözete”, s amikor milliók éheznek, főhivatalnokok 30— 50 ezer pengős fizetéseket vágnak zsebre. S ennél jóval többet sikkasztanak el. Így sorakoznak egymás után a felháborító adatok az elnyomók, a rendszer kiváltságosai ellen. A folytatás az utat jelöli meg. „Éhezők! Szeptember 1. megmutatta az utat, amelyen haladnunk kell! Elég a néma tüntetésekből! A nyomor egyre nő! Az éhség egyre pusztítóbb! A harcot fokoznunk kell! Induljatok meg az ország minden tájáról Budapest felé. Tüntetve vonuljatok Budapestre, éhségmenetben!” A befejezés pedig ez: „Emlékezzetek szeptember 1-re! Készüljetek november 1-re! Fel a harcra: munkáért, kenyérért, földért, hatalomért!”

Ma, visszatekintve a történelmi eseményekre, megható érzés olvasni ezeket a nagy tömegekhez szóló 52 évvel ezelőtti írásokat. A végsőkig felzaklatott drámai és vádló hang csak a ma emberének tűnik túlzottnak. Az akkori éhezőknek, akik nem tudtak családjuknak kenyeret adni, nemcsak természetes, de talán még enyhe is volt. S megalázottságu- kat híven kifejezte, s a velük szemben elkövetett bűnt a régi hitvitázók modorában ostorozta. Talán azért is bő- szítette fel annyira a múlt rendszer urait, s azért kellett nagyon nagy bátorság a terjesztésükhöz.

Mert az éjszaka sötétjében ott ólálkodtak a rendőr- és csendőrkopók, s akit elkaptak, azon irgalmatlanul kitöltötték a bosszújukat. Tisztelet azoknak, akik kitették magukat ennek, dacoltak a veszéllyel, mert a félelemnél is erősebben élt bennük az eszme. És a hit.

Vass Márta

Valkó Antal:

Végeredmény

Kiszűrt minden kiszűrhetöt maradt a tiszta párlat kezébe fogta s ült a tűz előtt míg szemébe hullott az idő

Váci Mihály:

Egy-rangú nép

Olyan kis ország a hazám,

— ha szívemre szorítanám: átütne rajta szívverésem, mint szivárgó vér a kötésen.

De népe, mint a többiek, egy-rangú — annyit szenvedett.

S a nép nagyságát sorsa méri.

Máson az méri, ki nem éli.

Rangját kínjában őrzi, nem porladó oszlopfőiben.

Rabsága román, gótikus zord boltíve gigantikus.

Kupolái lehulltak régen, de ott él még alatta — térden.

Dómok ívei leomolva:

— s alázatában ma is hordja.

Félelme, ahogy urat tisztel ma is: — felér egy obeliszkkel. Emlékműveit így emelte lelkében az, ki leteperte.

S dalai oszlopcsarnokában sétál: — fáraó-palotában.

Talányai és bölcsessége szfinxe énekel ezer éve.

S mert tört, botló, kérő, esendő: karjára veszi a jövendő.

Az örök veszteség erő lesz.

Ki nem veszthet már — az a győztes.

Annyi elbukott forradalma örökségéből nő hatalma:

— s szenvedett múltjával előre megváltva boldogabb jövője.

Várkonyi János; Régi épület

írások Békésből

Történelmi lecke útközben

Az Üj Aurora gondozásában színvonalas és tartalmas kötet látott napvilágot Békéscsabán. A kötet címadó írását Fábián Zoltán írta. Vallomásos riportjában szociográfiai igénnyel kutatja a Zemplén környéki falvak történelmi és irodalmi eseményeit. „Különös nevű községek jobbra-bal- ra, van amelyiken keresztülfut az út, de több az, amelyik távolabb húzódott tőle védettebb, biztosabb helyre: vagy

fel a Cserhát lapos, vízmosásoktól szabdalt oldalára, vagy le a Hernád mellé dágványoktól, patakoktól, erektől körülvett löszporongokra. Nemcsak a kalmárok, a hadak is erre vonultak. Aszaló, Megyaszó, Halmaj, Kikinizs, Csobád, Ináncs, Fügöd — megannyi falu még, amelytől furcsa, mintha valaha már egyszer, talán álmunkban érzett íz gyűlik a szájba”

Végig a községeken, végig a történelmi múlton, egyfajta Fábián Zoltán-i esztétikai hitvallás fogalmazódik meg: „A különböző történelmi kozmetikázások, elhallgatások és elfogultságok a legérzékenyebb korban levő egyéniségnek, a legérzékenyebb, még teljesen védtelen és védhetetlen rétegeit sértik meg, s az egyén — önkéntelen védekezésül — elzárkózik a történelmi gondolkodás, számadás elől —, menekül, menekül a biztosabb fogódzót ígérő érzelem- és értelemvilágát nem sokkoló egzakt ismeretek felé.”

A színes egyéniségű Fábián Zoltán gazdagon áradó prózája nemcsak a táj hagyományának feltérképezését vállalja, hanem gondolatokat is ébreszt, és gondolkodtat is egyben. Ez írásának legfőbb erénye és a szerkesztő Filadelfi Mihály is e cím mögé sorakoztatja fel a kötet többi írását, jóllehet Fábián Zoltán kitűnő prózáját kötetzáró tanulmányként adja közre.

A tájhoz való kötődés egyben körülhatárolja a könyv mondanivalóját is, és meghatározza azokat a jeles egyéniségeket, akik a szülőföld igazát, a szűkebb pátria varázsát fogalmazták meg írásaikban. így kerül a kötet élére Szabó Pál Tiszta búza című írása, amely 1932-ben, Békés István szerkesztésében, a Jövőnk című folyóiratban jelent meg, és mint ilyen, irodalmi kuriózum, hiszen a folyóiratból mindössze az első szám látott napvilágot. Szabó Pál múltat idé ző, szép ívű prózája a kötet egyik legszebb darabja. Aminthogy az Csák Gyula Adott szó című elbeszélése is, ameiy 1953-ban íródott, de tárgyismeretének gazdagságával, ábrázolásának sokoldalúságával írójára irányítja a figyelmet, aki a realizmus méltó képviselője, elkötelezett, és a tényeket pontosan értelmező és elemző író. Dér Endre Kitömött sirály című írása inkább lélektani kérdéseket boncolgat, és ennek keretén belül mutatja meg a család bensőséges világát, harmóniáját és vívódásait. Dér Endre szubjektív hangú írása, erőteljes prózája inkább a lírai ábrázolás felé tolja el a jellemeket, de mindenkor tárgyilagosan, és a tényeken keresztül vizsgálja alakjait, elemzi azoknak cselekedeteit, így vonva meg a mérleget, rögzítve írói álláspontját, vallomását.

Tímár Máté Breton rapszódia című riportja tulajdonképpen útinaplónak is beillenék, amely a szülőföld mérhetetlen szeretetéről, a vágyakról és a keserűség szavairól beszél. De vallomás ez az írás a békéről, a békességről is, és legfőbb célja az érzelmek irodalmi transzponálása. „Nyugodjál békében Pista. Hullámozza viharrá kioltott indulataidat a közeli tenger, örökítse időtlenné mosolygásodat a bőkezű atlanti napfény. Hangodat a madarak éneke, bánatodat a vigasztalan őszi eső szomorú leperdülése. S álmaidat a nászágyakat vető tavaszok. Mert a félelem a háborútól most már végérvényesen énreám maradott. S a nyugtalanság is avégett, hogy nem kívánt örökségként a fiaimra hagyjam...”

Bertalan Ágnes könnyed és szellemes karcolata egy falusi tantestület „várakozását” mutatja be. Egy tantestületét, amelynek létszáma: hat leány. És akkor megérkezik az új igazgató: Mert hogy... én vagyok az új igazgató... —

magyarázza nagyon aprólékosan, hosszan, mintha mindenképpen kedvességgel szeretné kárpótolni őket öregségéért, alacsony termetéért.”

Tóth Lajos Nehéz napok, Csoór István Tanyák, villámok, és Varga Imre Gabcsi apa Urszulái című írásában mindenekelőtt a művek realitásértéke érhető tetten, és ily módon arányosan kapcsolódnak a jelenkori történelmi leckéhez, amelynek méltó koncepcióját Fábián Zoltán fogalmazta.

Sokszínű, olvasmányos és érdekes kötet a Történelmi lecke útközben. Erényei közül a dajkáló tájhoz való hűséget, és történelmi szemléletünk gazdagodó törekvéseit kell kiemelnem, hogy így ajánlhassam szerzőit az olvasók figyelmébe.

Polner Zoltán