Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. MÁRCIUS 19., SZOMBAT Ara: 1,80 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Idős párttagok találkozója Évről évre visszatérő, szép hagyomány, hogy a békéscsabai városi pártbizottság találkozóra hívja a város régi párttagjait. A március 18-ra szóló meghívót a napokban kézbesítette a posta a kerületekben élő időseknek, akik 1945 óta tagjai a politikai szervezetnek. Tegnap, pénteken délelőtt találkoztak a város politikai és állami vezetőivel a II. kerületi pártházban az idős mozgalmi emberek. Dr. Ábrahám Béla, az MSZMP városi bizottságának első titkára köszöntötte a vendégeket. Elmondotta, hogy a tavaszi ünnepségsorozatok időszakában méltó helyet foglal el ez a találkozó, amelyre a város fejlesztéséért, politikai jövőjének kialakításáért legtöbbet tevőket várták. Ezt követően dr- Szemenyei Sándor, a városi pártbizottság titkára tájékoztatta a vendégeket a város alapszervezeteinek tevékenységéről, a párt belső életéről, s azokról a fő feladatokról, amelyek az idős és fiatal párttagokra egyaránt várnak. Z silinszki András városi párttitkár a gazdaságpolitikai eredményekről, tervekről beszélt, majd Sasala János, a városi tanács elnöke tájékoztatta a résztvevőket a város- fejlesztési elképzelésekről. Az előadásokat követően az idős párttagok kérdéseket tettek föl a város vezetőinek. b. Zs. Ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Tegnap a Parlament vadásztermében Kállai Gyula elnökletével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A tanácskozásön részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Sarlós István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Jelen volt és felszólalt Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A testület Pozsgay Imre főtitkár előterjesztésében — az MSZMP Központi Bizottságának kérésére — megvitatta a választási rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos javaslatokat. A tanács állásfoglalásában megállapította: választási rendszerünk alapvetően jól szolgálja társadalmi céljainkat, az elmúlt évtizedekben végbement társadalmi fejlődésünk azonban szükségessé teszi továbbfejlesztését. Növelni kell a választási folyamatban is az állampolgárok aktivitását, jelölőgyűléseik szerepét. Az országos tanács fontosnak tartja, hogy az új választási törvény erősítse tovább a Hazafias Népfront szerepét, hatáskörét. Az állásfoglalás kitér az országgyűlés és a tanácsok munkája fejlesztésének kérdéseire is. Az országos tanács a vitában elhangzott javaslatokat és állásfoglalást megküldi a párt Központi Bizottságának, és vállalja a törvényelőkészítő munkában a további felelős részvételt. Megkezdődött a budapesti tavaszi fesztivál A fővárosi idegenforgalmi idény nyitányaként pénteken megkezdődött a budapesti tavaszi fesztivál, s a kőbányai vásárközpont D-pavilonjában megnyílt az Utazás ’83, nemzetközi idegenforgalmi kiállítás. Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter a vásárváros főterén tartott megnyitó beszédében megállapította, hogy ma már a lakosság 70 százaléka rendszeresen utazik, s jogosan igénylik a turizmussal kapcsolatos széles körű tájékoztatást. Ennek egyik legjobban bevált formája a kiállítás, ahol egy helyen, egyszerre áttekinthető a teljes kínálat, s élőszóban, személyesen lehet információt kérni, utakat lekötni, megvásárolni. Jó kezdeményezésnek tartja, hogy a hazai utazási irodák a kiállítás idején kedvezményesen árusítanak egyes utakat, némileg ellensúlyozva ezzel a turizmus megdrágult költségeit. A résztvevő több mint 100 hazai és külföldi kiállító az utazási ajánlatokon kívül számos programot, látványosságot, különlegességet kínál a látogatóknak. Az érdeklődők megismerkedhetnek a Videoton számítógépes információs rendszerével, amelybe a fesztivál valamennyi információját és az utazási irodák ajánlatait táplálták be. „Az omnibusztól a metróig” című kiállítás makettek, rajzok, fotók segítségével bemutatja a budapesti közlekedés 150 éves történetét. Közvélemény-kutatást is szerveznek, amelynek célja, hogy bevonják a lakosságot is a főváros közlekedésének javításába. Érdeklődésre tarthat számot a veteránautók felvonulása, bemutatója is. Az A-pavilonban a Centrum Áruház Vállalat kedvezményes szabadidőcikkvásárt rendezett, s mindennap más-más árut kínálnak olcsóbban. A kiállítást számos műsor tarkítja egyebek közt derűfesztivált, valamint idegen- forgalmi vetélkedőket rendeznek. A B-pavilon kézművesek utcájában fazekasok, bőrösök, gyékényszövők, tojásfestők dolgoznak és árusítják portékáikat. A szervezők a sportról sem feledkeztek el, a Futa- pest Klub közreműködésével négy és fél kilométer hosszú fesztiválfutást rendeznek. Ezenkívül Fesztivál Kupa teniszverseny, valamint sportszer-cserebere tarkítja a programot. Pénteken, a Fórum Szál- Jóban Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes adta át a nyerteseknek a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából rendezett kirakatverseny díjait. A mintegy 60 belvárosi versenykirakat közül a kilenctagú zsűri 17-et tartott díjazásra érdemesnek. A versenyzők három kategóriában mérték össze tudásukat, s az első három helyezettet díjazták. Ezenkívül nyolc különdíjat osztottak ki. Az élelmiszer-kirakatok közül a zsűri Lampért Gyulának, a Corvin Áruházban berendezett kirakatát tartotta a legszínvonalasabbnak. A vegyes iparcikk kategóriában Szabó László Kossuth utcai ÁPISZ-kira- kata bizonyult a legjobbnak. A textilruházati kirakatok közül Tóthné Rédey Györgyi Úttörő áruházbeli kirakata nyerte az első díjat, s ő kapta a Nemzetközi Kirakatrendező Szövetség különdíját is. A Magyar Reklám Szövetség különdíját Keresnyei László nyerte el a Kristóf téri cipőbolt kirakatával. A Hungarocamion is felkészült a nemzetközi áruforgalom legújabb eszközének, a konténernek a szállítására. Olyan gépkocsikat vásárol, melyekkel gyorsan továbbíthatók a nagy súlyú, kényes rakományok. A Hungarocamion többek között annak köszönheti jó nemzetközi hírnevét, hogy kellő időben reagált az igények változásaira és megfelelő járműparkot üzemeltet. A Hungarocamion Nemzetközi Autóközlekedési Vállalatról az 5. oldalon írunk Kitüntetések a Forradalmi Ifjúsági Kapok alkalmából A forradalmi ifjúsági napok alkalmából immár hatodik alkalommal jutalmazta az ifjúsági szövetség KISZ- díjjal azokat a 35 éven aluli fiatalokat, ifjúsági kollektívákat, akik több éven át példamutató tevékenységükkel, az ifjúság nevelésében kifejtett kiemelkedő munkájukkal járultak hozzá a fejlett szocialista társadalom építéséhez. A kitüntetéseket pénteken, a szövetség székházában megtartott ünnepségen Fejti György, a KISZ KB első titkára nyújtotta át. Az ünnepségen jelen volt Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Sarlós István miniszterelnökhelyettes, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. KISZ-díjat kapott Básti Juli, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésznője az elmúlt évek sikeres színpadi alakításaiért és több filmben nyújtott kitűnő szerepformálásáért; Körössényi Tamás szobrászművész az ifjúság érzés- és gondolatvilágát érzékenyen tükröző humanista alkotásaiért, a fiatal képzőművészek stúdiójában végzett közéleti tevékenységéért; Mezei István, a Nógrád megyei Művelődési Központ előadója a klubmozgalomban Tegnap délelőtt a békéscsabai ifjúsági és úttörőház nagytermében ünnepséget rendezett a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Békés megyei bizottsága. A rendezvényt Szabó Béla, a megyei bizottság titkára nyitotta meg. Beszédében részletesen szólt a forradalmi ifjúsági napok jelentőségéről, a „három tavasz” évfordulóinak történelemformáló erejéről, hatásáról. Az ifjúsági mozgalomban végzett több évi kimagasló munkájuk elismeréseként a KISZ Központi Bizottsága Vörös Vándorzászlaja kitüntetést érdemelte ki az orosházi Alföldi Kőolajipari Gépgyár üzemi, a Békés me- gvei Tanács gyulai kórházának, a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskola KISZ-bizottsága első, a Völán 8. sz. Vállalatának KISZ-bizottsága pedig második alkalommal. A testületek a közeljövőben külön ünnepségen vehetik majd át a vándorzászlót. A csütörtöki kitüntetésátadó ünnepségen Pataki István, a KISZ MB első titkára és Varga Sándor, a Magyar Úttörők Szövetsége Békés megyei elnöke nyújtotta át kifejtett 15 éves, kiemelkedő elméleti és gyakorlati tevékenységéért, a megyei ifjúsági klubok munkájának színvonalasabbá tételéért; Nagy Imre, a köröstarcsai Petőfi Mgtsz elnöke a korszerű gazdálkodási formák bevezetéséért és egy olyan új szakembergárda kialakításáért, amelynek segítségével az évekig veszteséges termelőszövetkezetet nyereségessé tette; Sándor István, a Magyar Televízió főmunkatársa az MTI bonni tudósítójaként és a Hét munkatársaként végzett' magas színvonalú tevékenységéért, a külpolitikai kérdések fiatalok számára is közérthető megjelenítéséért; Vámos Miklós író a társadalmi ellentmondásokat jobbító szándékkal feltáró írásaiért, a diákok, fiatal értelmiségiek életét bemutató műveiért. Négy kollektíva is elnyerte a KISZ Központi Bizottságának KISZ-díját: a bajai „Duna” fotóklub ifjúsági alkotócsoportja, a Debreceni Orvostudományi Egyetem női klinikája genetikai csoportja a Győri Balett társulata, valamint a magyar kardvívó- válogatott világbajnoki győzelmeiért és az ifjúsági szövetségben végzett munkájukért. ★ --------------a z élen járó szervezeteknek és aktivistáknak az elismeréseket. Huszonhárom KISZ- bizottság és -alapszervezet a Kiváló KISZ Szervezet Zászló kitüntetést vehette át. Varga Mihály, az orosházi Űj Élet Termelőszövetkezet elnöke és Burján Jenő, a békéscsabai MÁV körzeti üzemfőnökség mozdonyvezetője az Ifjúsági Érdemérmet kapta. A KISZ Érdemérem kitüntetést 7 fiatal kapta. A szocialista építésben elért kimagasló termelési eredményeik elismeréseképpen 18 KISZ-bizottság és -alapszervezet, illetve élen járó fiatal vehette át a megyei bizottság oklevelét és pénzjutalmát. Az úttörőszervezetekben legjobban munkálkodó aktivisták közül 8 úttörővezetőnek az Űttörővezetői Érdemérmet, tizenhármójuknak a Kiváló Ifjúsági Vezető elismerést, tíz pedagógusnak pedig a Kiváló Űttörővezető kitüntetést nyújtották át. Az ünnepség befejezéseként a megyei diáknapokon eredményesen szereplő szólisták és együttesek adtak műsort a kitüntetettek tiszteletére. N. L. Az idős párttagok figyelmesen hallgatták a tájékoztatót *Fotó: Gál Edit A csütörtöki ünnepségen vehette át a Kiváló KISZ Szervezet Zászló kitüntetést a békéscsabai Kemény Gábor Szakközép- iskola KISZ-szervezetének képviselője is Fotó: Gál Edit