Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

1983. március 19., szombat NÉPÚJSÁG II szocialista országok gazdaságáról Bogomolov akadémikus nyilatkozata Hazánkba látogat Dmitrij Usztyinov A Magyar .Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa meghívásá­ra a közeli napokban hiva­talos baráti látogatásra ha­zánkba érkezik Dmitrij Usz­tyinov, a Szovjetunió Kom­munista Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió marsallja, honvédel­mi miniszter. TELEX BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte dr. Hernan Siles Zuazot, a Bolíviai Köztársa­ság elnökét 70. születésnapja alkalmából. ♦ * * Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására március 17—18-án látogatást tett Budapesten Antoniosz Ambatielosz, a Görög Kom­munista Párt Politikai Bi­zottságának tagja, a Közpon­ti Bizottság titkára. A görög vendéggel Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára folytatott megbeszélést. * MOSZKVA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására pénteken Moszkvába érke­zett az Iraki Nemzeti Ta­nács küldöttsége Naim Had­dadnak, a tanács elnökének vezetésével. A küldöttséget a repülőtéren Vitalij Ruben, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa nemzetiségi tanácsá­nak elnöke és más hivatalos személyiségek fogadták. ^ VARSÖ Varsóban pénteken Adam Lopatka miniszter, a lengyel állami egyházügyi hivatal vezetője fogadta Luigi Pog- gi érseket, pápai nunclust, aki több napos látogatást tesz az országban. A talál­kozón az állam és az egy­ház viszonyáról és más, köl­csönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről volt szó. Poggi érseket előzőleg fo­gadta Stefan Olszowski küL ügyminiszter, aki a többi kö­zött II. János Pál pápa jú­niusra tervezett lengyelor­szági látogatásának előké­születeiről tárgyalt vele. *£ MADRID János Károly spanyol ki- rálv pénteken fogadta a hi­vatalos látogatáson Madrid­ban tartózkodó Isidoro Mal- mierca- kubai külügyminisz­tert. A szigetország, diplomá­ciájának vezetője átadta a spanyol királynak Fidel Castro államfő kubai látoga­tásra szóló meghívását. A szocialista országok gaz­dasági fejlődésének néhány kérdéséről szólt pénteki moszkvai sajtóértekezletén Oleg Bogomolov akadémikus, a Szovjet Tudományos Aka­démia Szocialista Világrend- szer Gazdasági Intézetének igazgatója. A szocialista országok leg­fontosabb gazdasági felada­tának Bogomolov a fejlődés intenzívvé tételét nevezte. Az intenzitás hiányával ösz- szefüggő negatív jelenségek között említette egyes gaz­dasági források korlátozott­ságát, a termelés és a fo­gyasztási igények közötti ki­egyensúlyozatlanságot. Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy ma több szocialis­ta országban nem sikerül maradéktalanul kielégíteni a lakosság igényeit mezőgaz­dasági és élelmiszeripari ter­mékekből. Az egyensúly helyreállításának legbizto­sabb módja — mondotta Bogomolov — a mezőgazda- sági termelés további nagy­arányú növelése, a KGST-n belüli mezőgazdasági együtt­működésben rejlő lehetősé­gek jobb kihasználása. Utalt arra, hogy szükség lenne egy jobban egyeztetett, a mező- gazdasági termékek cseréjét a jelenleginél inkább ösztön­ző KGST-árrendszer kidol­gozására. Az intenzív gazdaságfej­lesztést elősegítő fontos té­nyezők között említette Bo­Pénteken Budapesten meg­beszélést folytattak a Szak- szervezeti Világszövetség eu­rópai tagszervezeteinek ve­zetői. A találkozón részt vet­tek a bolgár, a ciprusi (PEO), a csehszlovák, a francia (CGT), a magyar, az NDK, a román, a szovjet szakszer­vezetek vezetői és az SZVSZ főtitkára. A megbeszélésen megvitatták és elfogadták az SZVSZ mellett létrehozandó Európa-bizottság megalakí­Európa-bizottsági Kibővített Európa-bizottsági ülés kezdődött a DÍVSZ szék­házában pénteken, a Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség“ 25 európai tagszervezete képviselői­nek részvételével. A tanácsko­zás napirendjén szerepel a vi­lágszövetség 11. közgyűlése óta végzett munka értékelése, vala­mint az elkövetkezendő idő­szakban sorra kerülő akciók elő­készítése. A résztvevők megvi­tatják: hogyan járulhatnak hoz­zá a DÍVSZ ifjúsági leszerelési világkampányának továbbfej­gomolov akadémikus az egyes KGST-tagországok ter­melővállalatai közötti köz­vetlenebb kapcsolatok létre­hozását. Erről már született elvi döntés, de a gyakorlati megvalósításban mindmáig nem sikerült számottevő eredményeket elérni. Itt an­nál is inkább szükség van a gyors előrelépésre, mivel a KGST-ben a jövőben még nagyobb szerepet kap a gép­ipari gyártmányok, a fejlett műszaki színvonalú ipari késztermékek cseréje, közös gyártása, s e téren csak a termelők közötti közvetle­nebb együttműködés révén lehet számottevő sikert elér­ni. Bogomolov kitért a szocia­lista országok világgazdasá­gi kapcsolataira is, megálla­pítva, hogy a KGST-tagálla- moknak lényeges következ­tetéseket kell levonniuk a nemzetközi helyzet kiélező­déséből, a tőkés világgazda­ság válságos helyzetéből. Ne­hezebbé váltak a kelet— nyugati kereskedelem felté­telei, s ennek már nemcsak politikai, hanem lényeges, tisztán gazdasági okai is vannak. A nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok negatív —vonásai között említette, hogy a KGST és az Európai Gazdasági Közösség közötti kapcsolatokban mindmáig nem történt semmiféle elő­relépés, mivel az EGK elzár­kózik minden ilyen irányú törekvés elől. fására előterjesztett javasla­tot. A bizottságnak az a fel­adata, hogy a X. szakszer­vezeti világkongresszus szel­lemében kezdeményezzen és járuljon hozzá Európában a sokoldalú, a szakszervezeti egység felé vezető kapcsola­tok kialakításához. Az SZVSZ európai tag- szervezeteinek tanácskozása Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának zárszavával fe­jeződött be. ülés a DlVSZ-ben lesztéséhez; az egyes tagszerve­zetek milyen módon kapcsolód­nak az idei béke- és leszerelési akciókhoz. A DÍVSZ fontos sze­repet játszik az idén júniusban Prágában összeülő ,,A békéért, az életért, a nukleáris háború elhárításáért" elnevezésű világ- közgyűlés ifjúsági programjának kidolgozásában — erről is szó lesz a tanácskozáson. Azt is megtárgyalják, hogyan fejleszt­heti tovább a szövetség munka- kapcsolatait a háborúellenes és békemozgalmakkal. Hz szvsz európai tagszervezetei vezetőinek tanácskozása „A mérték betelt, védekezünk a munkanélküliség ellen” — hirdeti a bremeni (NSZK) dol­gozók menetének egyik transzparense. A felvonulók a város több száz munkását fenyegető elbocsátás miatt tiltakoztak (Teiefotó) HÍREK HÍREK HÍREK Új tárgyalási javaslat? Reagan amerikai elnök pénteken összehívta a nem­zetbiztonsági tanácsot, hogy megvizsgáljon egy, a közép­hatótávolságú rakéták kor­látozásával foglalkozó genfi tárgyalásokra szánt „új tár­gyalási javaslatot”. Mint a New York Times pénteken „magas rangú hi­vatalos személyiségekre” hi­vatkozva jelentette, a meg­beszélésen Reagan elé ter­jesztik a nyugat-európai or­szágok által követelt „köz­bülső megoldás” három le­hetséges variációját, nem biz­tos azonban, hogy az elnök nem ragaszkodik-e a „nulla­változathoz”. A lap forrásai szerint az esetleges új amerikai tárgya­lási pozíciónak három vál­tozata van. Az első értelmé­ben mindkét fél 100-ra kor­látozná közép-hatótávolságú rakétáinak számát és 300-ra a nukleáris robbanófejek szá­mát. A második változat, amely mindkét fél számára 75 ra­kéta, valamint 150 bombá­zógép megtartását engedé­lyezné. A harmadik változat lé­nyegében az elsőnek egy va­riációja, amely szerint a Szovjetunió addig csökken­tené rakétáinak számát, az Egyesült Államok pedig ad­dig folytatná saját rakétái­nak Európába telepítését, amíg a számok ki nem egyenlítődnének, majd ez­után kezdenék leszerelni az egyenlő számú rakétákat. Banditizmus Dngolában Megrázó, drámai hírek ér­keztek a héten Angolából. Alto Catumbelo város köze­lében hatvannégy csehszlo­vák állampolgárt elrabolt az Unita nevű ellenforradalmi szervezet. Huszonegy gyer­mek — köztük három öt éven aluli — került a fegy­veres banda fogságába. A férfiak: csehszlovák szakem­berek, mérnökök, egészség- ügyiek, akik húsz portugál társukkal együtt az Unita foglyai. Angolában a függetlenség kivívásának több mint hét éve alatt nem szűnt meg a dél-afrikai támogatást élve­ző Unita bandáinak garáz­dálkodása. Két másik szaka- dár szervezet már felszámo­lódott, de a pretoriai fajül­dözők fontosnak tartották, hogy fokozzák Jonas Savim- bi martalócainak támogatá­sát. Jósé Eduardo dós San- tos angolai elnök nem tit­kolja: a nem utolsósorban éppen határainak és területi integritásának hatékony vé­delme indokolja a kétoldalú megállapodás értelmében a kubai csapatkontingens ide­iglenes állomásoztatását An­golában. Az ellenforradalmi bandák garázdálkodása következté­ben a három angolai vasút­vonal közül csak egy mű­ködik biztonságosan. Luanda súlyos gazdasági gondokkal bajlódik, a gazdaság fejlesz­tésére szánt keretekből a lu- andai kormány kénytelen vé­delmi célokra áldozni, ami hátráltatja az országépítő tervek megvalósítását. A szocialista országok sok­oldalú támogatásban részesí­tik az antiimperialista, szo­cialista orientációjú luandai kormányzatot, amely elisme­résre méltó lépéseket tett a gyarmati múlt örökségének fölszámolására. Kétoldalú megállapodások értelmében több európai országból — így Csehszlovákiából is — dolgoznak szakértők Angolá­ban. A mostani emberrablás banditizmusa világszerte mélységes fölháborodást vál­tott ki. Joggal: az efféle erő­szakos gaztettre nincs és nem is lehet semmiféle ma­gyarázat. Gyapay Dénes MA: JÓZSEF NAPJA A Nap kél 5.51 — nyugszik 18.54 órakor A Hold kél 8.14 0 — nyugszik 23.17 órakor ÉVFORDULÓ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1858. március 19-én született, és 66 éves korában, 1924-ben halt meg Tagányi Károly történész, a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagja, 1920-tól a Magyar Néprajzi Társaság elnöke. * — BÉKÉSCSABÁN, a Me­gyei Művelődési Központ nagytermében ma, szomba­ton délután 2 órakor rende­zik meg a Dl-osztályos ver­senytáncosok területi talál­kozóját, ahol 34 pár méri össze tudását. A legjobbak továbbjutnak az április ele­jén Gyulán megrendezésre kerülő országos fordulóra. — A SZARVASI járásban működő MHSZ honvédelmi klubok ezekben a napokban tartják klubközgyűléseiket. A már megtartott közgyűlé­seken a klubok áttekintést adtak az eddig végzett mun­káról, megemlékeztek az MHSZ 35 éves évfordulójá­ról, és meghatározták az előttük álló feladatokat. — BÉKÉSCSABÁN az ifjú­sági és úttörőházban hol­nap, vasárnap délután 4 óra­kor kezdődik a „Gazdálkodj okosan!” című vetélkedő, me­lyen egyaránt részt vehetnek általános iskolás korú gyere­kek és szüleik is. A verseny­re csaknem 20 család neve­zett be. — A VÉSZTŐI községi könyvtárban fnárcius 22-én, kedden este 6 órakor Miklya Jenő, a TIT néprajzi szak­osztályának titkára a Sárrét népművészetével ismerteti meg az érdeklődőket. — A GYULAI Erkel Ferenc Művelődési Központban már­cius 21-én, hétfőn este 7 óra­kor kezdődik az Országos Filharmónia bérleti hangver­senyének előadása. A Békés­csabai szimfonikus zenekar — Antal Mátyás vezényleté­vel — Mozart és Haydn mű­veiből játszik a zenekedve­lőknek. Hárfán Maros Éva, fuvolán pedig Antal Mátyás működik közre. — A GYULAI KÖVIZIG- nél egy éve alakult meg a vállalat Vízügyi Ifjúsági Klubja, s máris szép ered­ményekkel büszkélkedhet. A közeljövőben néhány jelen­tősebb rendezvényre készü­lődnek, többek között a köl­tészet napján a Somogy fo­lyóirat főszerkesztőjét és munkatársait hívják meg a helyi értelmiségi klubba, s ugyanakkor rendezik meg Székelyhídi Attila festőmű­vész kiállítását. — A GYULAI Román Gim­názium díszudvarának két falát Nádler István festőmű­vész most elkészült szín­reliefje díszíti. A modern épülethez jól illő nonfigura­tív alkotás 40 négyzetméter­nyi falrészt borit. A relief a román és a magyar nemzeti színeket használja fel, s a két nép barátságát jelképezi. — ÍRÓ- ÉS MUZSIKUS- PORTRÉ A KÉPERNYŐN. A hazai irodalom és a zene egy-egy kiemelkedő képvise­lőjéről készítenek portrét a televízió munkatársai a kö­zeljövőben.. A Karinthy Fe­rencről szóló műsorban az író többek között arról be­szél, kik voltak eddigi éle­tében azok a barátok, akik­nek véleménye értékmérő volt számára. A Mihály And­rásról készülő portréban a nézők egyaránt megismerhe­tik a sokoldalú muzsikust és a zenei közéletben aktív sze­mélyiséget. Hírügyeletünk telefonszáma: */“OOU Felhösödés Várható időjárás ma estig: átmenetileg erősen megnövek­szik a felhőzet, de inkább csak északon várható kisebb eső. Napközben helyenként élénk lesz a délnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 2, 7, kora délután 12, 17 fok között alakul. * BÉKÉS MEGYEI a IjíHUiJKfllcJ két Dombegyházán — ELMARAD A „KAK­TUSZ VIRÁGA” című elő­adás ma, szombaton este a békéscsabai Jókai Színház­ban. — BÉKÉSCSABÁN, a Korzó étteremben március 20-án, vasárnap délelőtt 9 órától Móka-bárt rendeznek. A mű­sorban fellép a Kaláka együttes is. — BUDAPESTEN, a KÉV Metró Klubjának kupolater­mében (VII., Dohány utca 22.) március 21-én, hétfőn es­te fél 6-kor nyílik meg a Bé­késcsabán is ismert Somogyi István festőművész kiállítá­sa. A megnyitó után — me­lyet Cseri István miniszter- helyettes tart — ünnepi mű­sor következik. A kiállítást április 1-ig, naponta 16 és 20 óra között tekinthetik meg az érdeklődők. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 11. he­ti lottósorsoláson a követke­ző nyerőszámokat húzták ki: 5, 7, 65, 68, 83. — GYULÁN, a TIT termé­szettudományi előadótermé­ben március 22-én, kedden este fél 6-kor biológiai estet rendeznek. Starcz Rezső, a TIT biológiai szakosztályá­nak alelnöke az egészségte­len (magyar) táplálkozásról tart előadást. — A BÉKÉSCSABAI Tégla- és Cserépipari Vállalat Jó­zsef Attila Művelődési Háza tovább folytatja rocksoroza­tát. A két évvel ezelőtti nagy sikerű koncertjük után, is­mét a „Téglában” játszik a P. Mobil együttes. A rock­hangversenyre március 24- én, csütörtökön este 6 óra­kor kerül sor. — A MÁV ÉRTESÍTI az utazóközönséget, hogy vá­gányzárási munkálatok mi­att március 2I-én és 22-én — hétfőn és kedden — reggel 7 órától délután 3 óráig Gyula—Sarkad állomások kö­zött a vonatok közlekedteté­sét szüneteltetik. Ez- alatt az idő alatt Gyula—Sarkad ál­lomások között az utasokat vonatpótló autóbuszokkal szállítják. A vágányzár ide­je alatt a Gyula-Városerdő megállóhelyen az utasforga­lom szünetel.

Next

/
Thumbnails
Contents