Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-15 / 62. szám

NÉPÚJSÁG 1983, március 15., kedd Szerényen Kommunista munkások­kal beszélgettem a minap. Politikáról, gazdaságról, tár­sadalomról. Vitatkoztunk is. Abban viszont egyetértet­tünk, hogy jó módunkban gyakran elfeledkeztünk ma­gunkról, leszoktunk arról, hogy naponként szembenéz­zünk ' önmagunkkal, vizs­gáljuk szavaink, tetteink hi­telét. Hozzáteszem: nem egyszer éppen emiatt elmu­lasztottuk kisiklásainkat idejében kiigazítani. Egyre több helyen ki­mondták: nem csupán a cserearányok romlása, meg a kedvezőtlen időjárás okoz­hatja gondjainkat, hanem olykor a vezetők alkalmat­lansága is. Szóba került olyan nagyvállalat, ahol több, mint egy tucat fő- és osztályvezetői beosztást szüntettek meg. Kapkodták is a fejüket sokan. Egysze­rűen nem hittek a szemük­nek. Pedig csak el kellett volna olvasni a Központi Bizottság állásfoglalását, miszerint: „A központi irá­nyítás támaszkodjon, épít­sen a vállalatok, a szövet­kezetek, a tanácsok vezetői­nek kezdeményezésére és felelősségére.” Ebből is ki­világlik, hogy a párt számol a vezetők személyes felelős­ségével. De hogyan érvényesülhet ez a követelmény? Mert ez már nem csupán jogi kate­gória. Sokkal több annál. Az alkalmatlanság megítélése ugyanis aligha könnyű fel­adat. Igaz, a vezetői alkal­masságra vannak elfogadott normáink: a politikai szi­lárdság, a szakmai hozzáér­tés és a vezetőképesség. Ezek meglehetősen bonyolul­tan és nehezen mérhetők. Az iskolai bizonyítványok, a káderlapok sem nyújtanak egyértelmű támpontokat. Mindezekhez sok érzék, fi­gyelem, meggyőződés, szer­vezőkészség, rugalmasság, és nem utolsó sorban ember­ség szükséges. És, akiből hiányoznak ezek a képességek? — tette fel a kérdést az olajos kezű fiatalember. Nemcsak em­berileg, hanem politikailag is fontos ennek a megvála­szolása. Feltételezve persze, hogy jószándékú vezetőkről és nem karrieristákról van szó. Akadnak, akik belátják: már hátráltatják a fejlődést, és önként állnak félre. Akik nem jutnak erre a felisme­résre, azoknak segíteni kell. Elvi következetességgel, nagy bölcsességgel, és sértés nél­kül. A nagyobb figyelem azonban azok felé fordul, akik maradnak, és vállalják az okosabb, a felelősebb, a keményebb munkát. Az biz­tos : kevés kivételtől elte­kintve, senki sem irigyli őket. Mert jogos a kívána­lom: higgadtan, erőik és le­hetőségeik számbavételével nézzenek szembe a világgaz­daság kihívásával. Már menni készültem, amikor egyikük megfogta a vállamat. Szabadkozott, ne­hogy valamiféle gyenge lel­kületűnek, érzékenynek gon­doljam, de miért nem be­szélünk manapság a sze­rénységről. Tanult marxiz­must, tudja, hogy a klasszi­kusok többsége éppen erről volt híres, ennek is köszön­hették népszerűségüket, nagyságukat. Manapság pe­dig egyesek úgy lépnek fel, mintha megfellebbezhetetlen hatalom lenne a kezükben. Elmondott egy történetet. • Éppen a főnök előszobájá­ban várakozott, amikor meg­csörrent a telefon. A titkár­nő hirtelen zavarba jött. Mint később megtudta: a minisztériumi főosztályve­zető hívatta a vállalati igaz­gatót. Szintén a titkárnőjé­vel. A vita azon volt, hogy ki, kinél jelentkezzék be, kinek nagyobb a beosztása? Ez a csipcsup ügy is mutat­ja: vajon a kelleténél is fontosabbnak tartja-e magát az, aki állandóan méricskéli, másokéhoz hasonlítja a sa­ját szerepét, szakmai súlyát. Gyanítom, nem csupán erről van szó. Az ilyen ember fontosságáról óránként újabb bizonyosságot akar szerezni, csöppet sem törődve azzal, hogy ennek semmi köze nincs a munkával kiérde­melt elismeréshez. Tévedés ne essék, nem az egészséges szakmai tartás, büszkeség ellen kell hadakoznunk. Be­szélgetőtársam sem erre gondolt. Inkább arra volt kíváncsi: hol a határ? Az igazán értékes ember az, aki saját dolgát a legjobb tudá­sa szerint teszi, és a máso­két is tisztelni tudja. Aki csak a sajátját tartja lé­nyegesnek, az egy egész er­dő látványától fosztja meg magát, egyetlen fa miatt. Veszélyes játék ez. A sze­rénytelenséget, a nagyképű­séget csak egy lépés választ­ja el a cinizmustól. Hogyan lehet itt kommunista példa- mutatásról beszélni? Külö­nösen most, amikor a sze­rénység a leginkább kívá­natos viselkedési mód. A lé­nyegre tapintott tehát a pártcsoportvezető, amikor arra figyelmeztetett, hogy vigyázni kell a túlzott tisz­telettel. A vezetőket és egy­általán az embereket tény­leges erényeik, nem pedig beosztásuk alapján szabad értékelni. Vajon létezik-e tökéletes, csalhatatlan veze­tő és beosztott? Semmiképp. Persze, adjuk meg a neki járó tiszteletet mindenkinek. Ugyanakkor ne feledjük: a rang óriási felelősséggel jár. Erre akkor is érdemes figyelmeztetni, ha tíz közül csak egyetlen vezető feled­kezik meg róla. Mondjuk ki kereken: a párt tekintélyé­ről is szó van. Semmikép­pen nem válik a társadalom hasznára a basáskodó, ha­talmi mámorban szenvedő vezető. Kedvelt gyerekjáték a „Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk ...” De már a kicsinyek is tud­ják: dombocska ' nincs, az csak játék. Seres Sándor Miről ír a Lakáskultúra? Fantázia, ötletesség, cél­szerűség, esztétikum — tö­mören ez jellemzi a Lakás-' kultúra most megjelent idei első számában bemutatott lakásokat, lakrészeket. A lap középpontjában ez­úttal nyolc, a legapróbb részletekig megtervezett für­dőszobával ismerkedhet meg az olvasó; a hatásos képe­ket szakszerű, érdekes ma­gyarázatok egészítik ki. Gondolatébresztő, tervezésre és továbbfejlesztésre ösztön­ző az a panellakás, amelyet tulajdonosai az ezerszer lá­tott elemes bútorokkal va­lóban egyénien rendeztek be. A „Minilakások” sorozat­ban ezúttal egy olyan, mind­össze 25 négyzetméteres, fa­házat mutatnak be, amely két felnőttnek és három gyermeknek ad ideiglenes otthont végleges lakásuk fel­építéséig. A mindennapi élet kényelmének szolgálatába állítható, az apránként gya­rapodó házi könyvtárral együtt bővíthető négyféle, az igények szerint továbbfej­leszthető polcrendszerről is tájékoztatást ad a lap. Ezeken kívül bemutatja a barkácsoló gyermekorvos iparosokéval vetekedő minő­ségű lakásberendezését, a kincseit használó műgyűjtő lakását, ismerteti, hogy mennyi hely kell egy lakás­ban a társalgáshoz, az al­váshoz, és tanácsot ad a szobai sport eszközeinek megválasztásához, használa­tához. Jön a Coop-Hotel Szövetkezzünk üdülésre! Plakátokon, újságokban ol­vashatjuk a felhívást: szö­vetkezzünk üdülésre! A SZÖ- VOSZ elnöksége ugyanis 1980 februárjában határoza­tot fogadott el a tagsági rész­jegyekkel megvalósítható üdülőszövetkezetek szervezé­séről, fejlesztésének lehetősé­geiről. Az eddigi tapasztala­tokról kérdeztük dr. Pál Jó­zsefet, a SZŐ VOSZ lakásszö­vetkezeti osztályának vezető­jét. — A részjeggyel létreho­zott üdülők szövetkezeti tu­lajdonban vannak. A tagok nem tulajdon-, hanem időle­ges használati jogot szerez­nek, amely évente 28 napot jelent. Ez természetesen nem esik a tulajdorfszerzést kor­látozó rendelkezések hatálya alá. Vagyis: emellett még sa­ját nyaraló is építhető vagy vásárolható. Ugyanakkor a szövetkezeti üdülőrész örö­kölhető és eladható. Megfelelő garancia — A tagokat az ország minden részéből toborozzák. Hogyan lehet így a szövetke­zet működését hosszú távon garantálni ? — Nagyon fontos, hogy az építkezés, a fenntartás min­den részletét erre alkalmas tervező és beruházó vállalat ellenőrizze, intézze. A forgal­mazásban pedig elengedhe­tetlen egy vagy több idegen- forgalmi hatóság közremű­ködése hosszú lejáratú szer­ződés alapján. A SZÖVTERV és a Cooptourist bekapcsolá­sával sikerült a szövetkezők bizalmát megnyerni, hiszen ezek a szervezetek megfelelő érdekvédelmi, jogi, gazdasá­gi és anyagi felelősséget vál­lalnak. — Úgy tudom, hogy a szer­vezés módszerei sem mindig váltak be. Mi erről a véle­ménye? — A központi szervező iro­dánkat itt Budapesten, a Sal- lai utcában a SZÖVTERV nyitotta meg annak idején. De nem Volt idegenforgalmi kapcsolata, tapasztalata. Ezt a feladatot a szövetkezeti utazási iroda vette át. Ma már egy-egy üdülőszövetke­zet a helyi tanács, a MÉ­SZÖV segítségével . alakul meg. — Mi az előnye ennek az üdülési formának? — Mindenekelőtt a kedve­zőbb anyagi feltételek. Min­denki tudja: egyedül épít­kezni nagyon költséges. A személyi tulajdonú nyaraló­kat csak a szabadság ideje alatt, a hétvégeken veszik igénybe. Itt a részjegytulaj- donos évente négyhetes pi­henésre jogosult a teljesen berendezett lakosztályban. A szövetkezeti üdülőket főként eeész esztendőben hasznosít­ható termálvizek mellé tele­pült fürdőhelyeken szerve­zik. folyamatos üzemeltetés­sel. — Viszont az üdülési jog­ról le is lehet mondani. — Igen. Ebben az esetben az utazási \iroda kiadja az üdülőt. A bérleti díj — az adó levonása után — a szö­vetkezet tagját illeti. Pontos szabályozás — Tehát az üdülőrészeket vagyongyarapításra is fel le­het használni. — Alapvető célunk az üdülés segítése, bővítése. Kétségtelen, vannak olyanok, akik üdülési jogukat „értéke­sítik”. A bükfürdői tapaszta­latok szerint a tagok 5—10 százaléka tőkebefektetési cél­ból lépett a szövetkezetbe, s többen 5—10 részjegyet is vettek. Befektetésük elsősor­ban az idegenforgalmi hasz­nosítás révén 'kamatozik. A Cooptourist azonban ponto­san szabályozza a hasznosí­tás feltételeit. — Mit jelent az, hogy az üdülőszövetkezet önfenntar­tó? ­— A lakásszövetkezeti el­veknek megfelelően nem le­het nyeresége, ezért adót sem • fizet. A szobák 25 százalékát általában a Cooptourist hasz­nosítja. Ebből a bevételből fedezik a személyzet munka­bérét, az üzemeltetési költ­ségeket és a felújítási kiadá­sokat. A már kész üdülőré­szeket a vállalatok bérbe ve­hetik, s a szövetkezettel tár­sulást hozhatnak létre. Országos hálózat Bükfördőn 2700 tagja van az üdülőszövetkezetnek. Most szervezik a zalakarosit, a gvulait, a hévízit, az agárdit. De lesz ilyen üdülő Hajdú­szoboszlón, Szegeden, a fővá­rosban és Egerben is. A szer­vezésről, az országos társulás megalakításáról beszél dr. Simkó Miklós, a Cooptourist osztályvezetője. — Irodánk tavaly decem­* bér 1. óta működik. Egyik fontos feladatunk az üdülő- szövetkezetek és tagjaik ál­tal felajánlott szobák szállo­daszerű értékesítése. Ha el­képzeléseink megvalósulnak, a tervidőszak végére 15 ezer üdülőegységgel leszünk gaz­dagabbak. Ez több mint 14 ezer ember pihenési lehető­ségét teremti meg. Arra tö­rekszünk, hogy kialakuljon a részj egyes üdülőszövetkeze­tek országos hálózata, amely lehetővé teszi a csereüdülte- tést is. Eddig Bükfürdő, Gyu­la és Agárd jelentkezett be­lépési szándékkal. — Ugyanakkor a szövetke­zeti szállodák sincsenek tel­jesen kihasználva. — Tudunk róla. Ezért Coop-Hotel néven országos társulást alakítunk. Jelenleg 16—20 kisebb-nagyobb szö­vetkezeti szálloda van, ame­lyik kevés költséggel vagy anélkül bekapcsolható a szer­vezett turizmusba. Ilyen töb­bek között a mátrafüredi Avar, az orosházi' Alföld Szálló. A szállodalánc lehe­tőséget ad arra is, hogy az üdülőszövetkezeti tagok egy meghatározott időszakot más-más üdülőben, szállodá­ban töltsenek. Gyulán is elkezdték Gyulán is megalakult az üdülőszövetkezet: kész az alapozás, most 5 vázszerke­zetet szerelik. — A kemping és a Várfür­dő közelében, az Élővíz-csa­torna partján 276 üdülőegy­ség építése folyik — tájékoz­tat dr. Salka László, a MÉ­SZÖV lakásszövetkezeti tit­kárságának vezetője. — Ki­sajátítási huzavona után végre megkezdhette a mun­kát az ÁÉV és a KÖVIZIG. Az első 92 üdülőegységet 1984 júniusában adják át. — Milyen lesz egy-egy üdülőépület? — A három szinten egy és másfél szobás, összkomfortos lakrészeket alakítanak ki be­lépőelőtérrel, főzőszekrény­nyel, fürdőszobával, mosdó­val. A negyedik szinten kö­zös gyermekjátszó, társalgó lesz. Az egyszobás részjegy ára 55, a másfél szobásé 75 ezer forint. S. S. Felettünk a Lomnici-csúcs Gyomaendrödiek vendégeskedése Kassán és a Tátrában Hajnal volt és fél 5, ami­kor beállt a busz a központ elé. Az utazók még frisseb­bek voltak, már negyed öt táján együtt volt a csapat dr. Mindák Zoltán, a gazda­ság párttitkárának vezérlete alatt, hogy nekivágjon a nagy útnak, egészen Kassá­ig, majd onnan is tovább, fel a Tátrába. Az előzményekhez annyi tartozik, hogy a gyomaend- rődi Körösi Állami Gazdaság és a kassai nagyidai, ugyan­csak állami gazdaság között évek óta baráti, jó a kapcso­lat ; kezdődött szakmai ta­pasztalatcserékkel, folytató­dott erőgépek, kombájnok kinti és itteni munkájával, majd abban is megegyeztek, hogy évente két alkalommal kirándulást szerveznek innen is, onnan is, melynek során a kassaiak a gyomai stran­don pihennek, a körösiek pedig megmásszák — per­sze, a függővasút segítségé­vel — a Lomnici-csúcsot... Amikor fél 5 után pár perccel elindult a kék színű Ikarusz, és előttünk álltak a szép, tartalmas órák, a leg­többen csak találgatták: mi lesz, hogyan lesz? Kilenc körül Miskolcon jártunk, és háromnegyed li­kőr már a nagyidai étterem­ben mondta az első köszön­tőt Metz László, a vendég­látók igazgatóhelyettese. Nagy taps és tízórai: érke­zésnek nem akármilyen pil­lanatok. A körösiek között akadtak olyanok, akik már másod­szor jártak Kassán és a Tát­rában is: ők tehát, a keve­sek, a beavatottak biztonsá­gával meséltek erről-arról, legfőképpen a szlovák sör szuperklasszis minőségé­ről ... Metz László velünk uta­zott fel a Tátrába, közben arra is volt figyelme, hogy elmondjon néhány jellemzőt a gazdaságról, melynek ven­dégei lehettünk. Újdonságo­kat is, hiszen már nem Nagyidán, hanem Sacán te­lepül a központ, ez amo­lyan elővárosféle Kassán, szállodája például elsőren­dű, a közelmúltban épült. A négy kerület közül egy-egy 1800—2000 hektáros, és kif- liszerűen öleli körül a kelet­szlovákiai vasmű elnevezésű gyáróriást, melynek salakhe­gyéi valóságosan hegyek az országút mentén ... Gyorsan futott az Ikarusz, úton a Tátrába Eperjesen, majd Lőcsén keresztül falta a kilométereket. Senki sem gondolt a hajnali indulásra, senki sem volt fáradt: a lát­nivalók egyre-másra jöttek, és a. jókedv sem volt éppen hiánycikk ezen a buszon. A Velka Lomnica-i agro- klubban ütöttük fel szállás­helyünket, az étteremben estebéd várta a társaságot, majd a frisebbek és érdek­lődőbbek felderítőútra in­dultak a Magas-Tátrától ta­lán 20 kilométernyire épült kis faluba. Gyönyörű, tiszta idő volt, előttünk — szinte karnyújtásnyira — a Lomni­ci-csúcs csillogott, és olyan kék volt mögötte az ég, mint nyáron az Adriai-ten­ger ... A látvány elképesz­tően csodálatos. Az idő pe­dig kegyes, a levegő szinte moccanatlan: bizalmat su­galló a másnapi, lomnici ki­rándulásra. Este még megnéztük a kis falu egyetlen, igazi neveze­tességét, a középkorban épült Szent Katalin-templomot, melynek belső berendezése a modern ízlés és az évszáza­dokon át alakuló-formálódó stílusjegyek kellemes ötvö­zete; látszik, hogy szakmá­jukat mesteri szinten értő restaurátorok, hozták rend­be. Képeslapokat veszünk, és írunk haza: biztosan meg­érkeznek, miután mi is meg­érkezünk ... A 'Lomnic: megdöbbentő és lélegzetelállító. Sorban állunk a lanovka alsó állo­másánál, aztán már nincs visszaút: annak is jönnie kell, aki inkább választaná a biztos talajt, idelent... Né­gyen egy apró, himbálózó kosárban, lebegve ég és föld között, erre a mélység, amarra a kék tündöklésbe vesző csúcs; alattunk óriás fenyők ághegyei, felettünk a sirregő acélhuzal. No, a fen­ti állomáson, ahogy megér­kezünk a 2632 méter magas dolomitcsúcs alá, van dolga a sör- és kokakólaárusnak. A nap újra csak kegyes volt hozzánk. Nem is hét, hanem tizenhét ágra sütött, bundában, télikabátban na­poztunk és néztük a síelő­ket. A látvány, ahogy teljes iramban, nagy S betűket ír­va száguldanak lefelé, ki­csalta belőlünk az őszinte szót: szebb ezt nézni, mint csinálni... Hogy kinek volt igaza, ne- künk-e vagy a síelőknek, megkérdezhettük volna attól a pöttöm kisfiútól is, aki a világ tegtermészetesebb módján cipelte vállán a lé­ceit, aztán felcsatolta azo­kat, és nekivágott a fehér­porcukor, csillogva sziporká­zó lejtőnek. ö a síelésre szavazott, lát­hatóan. Harmadnap a Csorba-tó­nál jártunk, melynek vize jégpáncéllá merevült, és hó­Körösiek a Lomnici-csúcs alatt... val takarózott, aztán a síug­rósánc világa következett, ahol az egyéb látványossá­gokon kívül azt is megbá­multuk, t miféle türelemmel várnak, felcsatolt síléccel, ar­ra a felvonóra. Nem öten, tizenöten. Több százan. Gyorsan múltak az órák, a napok; igen, ennek kell most következnie, ez a mon­dat minden kirándulás, uta­zási napló végén feltünede­zik. Bizony, gyorsan telt, és gyorsan fogyott a korona is, különösen Kassán, a nagy­áruházban. Kassán, ahol a múzeum ' szíves-kedves munkatársnője kalauzolt néhányunkat a dómhoz, Rákóczi sírjához, és mondta el a fejedelem és az ott porladó Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós életének, küzdelmeinek, számkivetett- ségének dióhéjtörténetét. Gondolatban mi is letet­tük a sírra — a többi mellé — szalagos koszorúnkat, és elhoztuk ennek a percnek múlhatatlan -varázsát. Még egy közös ebéd, kö­szöntők, ajándékcsere, egy utolsó séta a szálloda előtt, valaki még elfut egy üzlet­be, hogy labdát vegyen, az­tán indulás. Éjjel két órakor Gyoma- endrőd, központ. A Tátra, ugye, felejthetetlen, és a ba­rátság szavai is azok. Más­nap pedig megkezdődtek a nagy mesélések: mi volt, merre jártunk, mi történt velünk?... Sass Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents