Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-12 / 36. szám
Ének a kakukkról Román klub Pusztaottlakán Nyolcvan éve született Rideg Sándor Rideg Sándor, az Indul a bakterház, a Sámson, a Daruszegi vasárnapok, A tük- rösszívű huszár írója szegényparaszti sorban született 1903. február 12-én. Részt vett a munkásmozgalomban, több ízben börtönbüntetést szenvedett. Első elbeszélései a Népszavában ' jelentek meg. Elbeszélései, később regényei is, többnyire az uradalmi cselédség, a szegényparasztság sorsát ábrázolják. Hősei szembeszállnak a nyomorító hatalommal, fellázadnak; jellemük hajlít- hatatlan, akár a népmesék hőseié. Aki személyesen bár csak egyszer is hallotta Rideg Sándort, tudja, hogy ő maga is éppen ilyen volt: kemény szavú, de emberséges. Szatíra és népmeséi fantázia, groteszk és realitás olvad különös zamatú egységgé életművében. , Most lenne nyolcvan éves. Csaknem tíz esztendei Hódmezővásárhely környéki kertészkedés után, éppoly szegényen tértünk vissza 1942 őszén szülőfalunkba, Békés- sámsonba, mint ahogyan elindultunk. Ezekben az években igencsak gyéren világított a zöldségtermelő kertészek szerencsecsillaga. Nem voltak kedvezőek a háború előtti piaci viszonyok, még- kevésbé az 1940-es árvizes esztendők. Kifogytak reménytartalékaink, és jobbnak láttuk idehaza újrakezdeni szélmalomharcunkat, sorsunk ellen. „Dupla — vagy semmi” jelszóval már a következő év tavaszán nagy fába vágtuk fejszénket. Békéssámson utolsó földesurának — lovag Zselinszky Jánosnénak — A községi tanácsnál hallottunk először a pusztaottlakai román klubról. Hogy még csak nemrég alakult, s máris csaknem 40 tagja van, hogy öregek és fiatalok jól érzik itt magiakat, hogy az előadások után énekkel, tánccal ütik el az időt.. . Mert az ilyenkor, a hosszú téli estéken van bőven, s mit is csináljanak mást, hiszen az aprócska faluban nemigen akad egyéb kulturált szórakozási lehetőség. Szóval .a isok jó hallatán kedvet kaptunk utánanézni, hogyan is alakult meg a klub, s miként érte el ezt a gyors sikert. Okikért lett a klub Kása Antalné, a községi tanács hivatalsegédje szívesen csatlakozik a klubot méltatok közé. Csatlakozik, már csak azért is, mert szinte minden összejövetelen ott van. — Valamikor ősszel tartották az első klubestet. Azt a termet hamar kinőttük, hiszen a jónak hamar híre kél, s -egyre többen jöttek el e kéthetenkénti összejövetelre. Én azt csodálom, hogy az idős nénik ugyanúgy jól érzik itt magukat, .mint a gyerekek. Vagy itt az én két fiam; az egyik 18. a másik 10 éves. Mind a kettő elkísér, és jól érzi itt magát. Beszél magáról, hogy elvált asszony, s hova járhatna még szórakozni? Ennél jobb kikapcsolódás — mondja — nincs is, mint ebben a hamar összeszokott baráti társaságban elbeszélgetni, énekelgetni. belsőmajori birtokán, 15 holdnyi felesbérleti paprikaföldre kötöttünk szerződést. Kertészetünknek a majorságtól délre, a Száraz-ér két partján kaptunk helyet, a kedvező öntözési lehetőség és a jó talajadottság miatt. Itt építettük meg kertészkunyhónkat, nádkerítéssel övezett melegágyas kertünket, és itt szerelték fel az urasági gépészek, az érnek mindkét partjára vizet szolgáltató szivattyúrendszert. Ennek működtetésére eredetileg egy traktort kaptunk, de a ben- zinhiányos háborús időszakban ez rövidesen túl költséges megoldásnak bizonyult. Az egyik hajnalon — nem kis meglepetésünkre — két kormos bivalyt láttunk közeledni a major felől, maguk — Anyai ágon nálunk mindenki zenekedvelő. Már csak ezért is ott a helyem, hiszen a klubestek végéről soha nem maradhat el a közös énekelgetés, táncolás. A román szövetségtől lemezjátszót, meg lemezt is kaptunk, de van nekünk saját zenénk is. az Ottlakán Gyuri bácsi jóvoltából. Szavaiból annak a csaknem 41) embernek az elégedettsége csendül ki. akik e nevezetes csütörtök estéken örömmel keresik fel a művelődési házat. Ilki létrehozta Paulik Ferenc kulturális igazgatóhelyettest a med- gyesbodzási általános iskolában kerestük fel. Ö és felesége bábáskodott a klub újjászületésén. mert mint megtudtuk tőle. már korábban létezett Pusztaottlakán egy ilyen klub. — Mikor megtudtam, hogy két vagy három éve volt ilyen közösség, azon kezdtem gondolkodni, nem lenne-e érdemes ismét belevágni. Felkerestük Ottlakán Gyuri bácsit. vállalná-e, hogy elhege- dülgessen ott esténként. Az az igazság, akkor még rá alapoztunk mindent. Alig titkolt célunk a kulturált szórakozás biztosítása mellett, a hagyományőrzés, s a román nyelv ápolása volt. November első hetében aztán ösz- szejöttünk. A feleségem lett a klubvezető. A programokról beszél. Színesek, érdekesek. Volt ott földrajzi előadás, egészség- ügyi ismeretterjesztés, de előfordult. hogy egy román nyelvű előadásra Kétegyhá- zára utaztak. után vontatva egy járóképtelen, kiérdemesült gőzgépet. Ennek a gépmatuzsálemnek szakértő „masinisztájaként” került hozzánk Anton bácsi, akinek emberi portréja ki- törülhetetlenül emlékezetembe vésődött. Anton bácsi az I. világháború vége táján került községünkbe, mint orosz hadifogoly. Hozzáértése révén rövidesen ő lett az uradalmi cséplők, darálók meghajtására szolgáló gőzgépek kezelője, szántás idején a gőzekék kazánfűtője. Ezt a munkát nála lelkiismeretesebben, és jobb szakértelemmel senki nem tudta volna ellátni. Szorgalmánál és szótlanságánál már csak szerénysége volt szembentűnőbb. Túl volt a hatvanon, de munkabírásban, helytállás dolgában nála különb ember messze határban nem volt. A felelősségére bízott gépet az üzembe helyezés után a világért el nem hagyta volna egy percre sem. Hét végén is alig tudtuk rábeszélni, hogy Ottlakán György és a hegedű Fotó: Gál Edit — Sok segítséget kapunk a tsz-tői és a román szövetségtől. S az eredmény? Idős emberek még a messzi tanyáról is bejönnek, csakhogy köztünk lehessenek. A gyerekek meg? Már ötkor ott téblábolnak az ajtó előtt, pedig csak hatkor kezdünk. Elbeszélése nyomán szinte látjuk, amint Ottlakán Gyuri bácsi hegedűjátékára táncra perdülnek még a legidősebbek is — vagy azok csak igazán? —, s a fiatalok előbb Csak csetlőn-botlón, aztán mind bátrabban utánozzák a romános tánclépéseket. — Van, hogy elfáradnak, akkor kezdődhet az ének — folytatja Paulik Ferenc. — Dalok tűnnek fel a feledés homályából, s ha a nóta olyan régi, hogy egy-két ember ismeri csupán, hát szívesen továbbadják a fiataloknak. De volt, hogy meséltek egymásnak, persze rohazatérjen gondviselő családjához — Kis Etel néniékhez — egy alaposabb tisztálkodásin. egy rövidke pihenőre. Egyébként a hosszú hónapokig tartó öntözési idény egész tartamában éjjel-nappal a gőzgép mellett tartózkodott. Ápolta, tisztogatta, babusgatta, mint anya a gyermekét. A fűtőszalma volt a fekvő- és szálláshelye, amelynek folyamatos utánpótlásáról az uraság ökrös fogatai gondoskodtak. Az éjszakák hűvösségétől, vagy enyheségétől függően hol mélyebbre, hol kevésbé mélyre fúrta magát a szalmába, de mindenképpen csak annyira, hogy álmában is ügyelni tudjon a gőzgép működésének legapróbb neszére. Sötétedés előtt és hajnalonként hagyta el Anton bácsi őrhelyét néhány percre, amikor leballagott megmosakodni a Száraz-ér vizéhez. Esténként elfogyasztotta szerény vacsoráját, még egyszer körüljárta gőzgépét, majd elcsendesült. Ilyenkor kuporodtam néhanapján melléje a szalmára, hogy szóra bírjam távoli hazájáról, családjáról, emlékeiről. Nem szívesen beszélt életéről, sorsáról, de a kedvemért olykor feloldódott hallgatagságából. Több mint húszéves magyarországi tartózkodás után is olyan sajátos kiejtéssel törte nyelvünket, hogy azt külön szórakozás volt hallgatni. Elmesélte a háborút, fogságba esésének történetét, és azt, hogy niiért nem tért vissza hazájába. Mint mondotta, nem maradt senkije, aki haza várta volna. Megszerette a magyar tájat, az itt élő embereket, akik kenyeret, munkát és hajlékot biztosítottak számára, így hát ittmaradt magyarnak. Anton bácsit sokan megmosolyogták különös szokásaiért, zárkózottságáért, -és valóban furcsa kiejtéséért. Az én, iránta érzett rokon- szenvem teljes és végleges kialakulásához azt hiszem, másul. Hát rnit mondjak mást, legutóbb háromnegyed 10-kor jöttünk el... Akire alapoztak A kapu zörgésre dühös kutyaugatás volt a válasz. Oly elszántan csaholt a posztján megzavart házőrző, hogy csaknem visszafordultunk, ám később kiderült, Tomi, a kutya korántsem olyan barátságtalan, mint ahogy tetette magát. A ház gazdája, Ottlakán György szavára engedelmesen behúzta a farkát, s mint aki jól végezte dolgát, odébbállt. Benn a zenélésről esett szó. s arról a 30 évvel ezelőtti napról, mikor Gyuri bácsihoz átkopogott a szomszéd, hogy kell-e a hegedűje, mert ő már beleunt. — Kellett. Próbálgattam, és lassacskán beletanultam, hogy még hívtak is játszani erre-arra. Eljutottam a falun túl is. Jártam Szolnokon. Szegeden, Tihanyban . . . Nem ismerem a kottát, de úgy mondják, románosban megfelelek. Aztán felkereste Paulik Ferenc. s hívta a klubba játszani. Szívesen elvállalta. — Csinálom míg kellek — mondta nemes egyszerűséggel. — Ne hagyjuk a falut, így kért, hát eljárok csütörtökönként a művelődési házba. Ha úgy esett, a fiam is beállt mellém, bár ő még csak most tanul a hegedűn játszani. Mikor a klubban elhangzó dalokról kérdeztük, még el is énekelte a kollektíva kedvenc dalát. A kakukkról szólt. Szép, román dal volt. Végül beszélgetésünk főszereplője, a hangszer is előkerült. Ezúttal nem játszott rajta, csak gyengéden kézbe vette, megpengette a húrjait. Majd csütörtökön este . . . Akkor nem lesz néma. Nagy Agnes annak az epizódnak is sok köze volt, amelyet most, négy évtized távlatából próbálok felidézni, úgy, ahogyan történt. Mint mondottam, Anton bácsi gőzgépét az öntözési idény alatt egy percre sem hagyta őrizetlenül. Ettől a szokásától az az emlékezetes éjszakai zivatar sem tántorította el, amelynek közeledtével hasztalan próbáltuk behívni, a jó védelmet nyújtó kertészkunyhónkba. „Égi- háború idején van csak igazán masinája mellett a helye a jó gépésznek . .mondta, és olajos pokrócába burkolózva, a gőzgép mellett élte át a szokatlanul hideg éjszakai zuhanyt. A vihar el- ültével végre meg tudtuk győzni, hogy a gőznyomás szinten tartására immáron semmi szükségünk nincsen, hiszen növényeink talán hetekre elegendő vizet kaptak, a kiadós záporból. Ennek belátása után végre bejött kunyhónkba, ahol száraz ruhával, jó meleg subánk átengedésével igyekeztünk felmelengetni a teljesen átázott, meggémberedett szegény idős embert. Olyan szánalmas látványt nyújtott Anton bácsi olajosán, kormosán, a zivatartól csapzot- tan — a viharlámpa rőt fényében —, hogy mi, gyerekek szinte megrémültünk tőle. Hajnalban már köhögni kezdett, és több mint egy hétig szótlanul törülgette hideg „masináját”. A természet jó volt fiához. Mire újra öntözni kellett a paprikát, már teljes üzemi szintet mutatott a feszmérő. Egy ideig még a szokottnál is mélyebbre fúrta magát Anton bácsi éjszakánként a puha, meleg szalmába, és én őszintén örültem, hogy esténként újra odaülhetek melléje és hallgathatom szép, igaz meséit szülőföldjéről, ahova sohasem tért vissza. Jó ideje ott pihen már a sámsoni temetőben, amely békésen befogadta messziről jött fiát. Pleskonics András MOZI Egv zsaru bőréért Alain Delon (képünk) a főszereplő, a volt zsaru, a filmsztori kezdetén már rejtélyes magándetektív, irodát és szexis titkárnőt tart fenn, olyat, aki pompásan ért a lőtt sebek gyors gyógyításához az írógép és egyebek mellett. A film, melyet agyonkoptatott krimipanelekből raktak össze (a világsztár a forgatókönyvíró, a rendező és a vállalkozó is) nem okoz semmiféle meglepetést. Ügy sem, hogy más. mint a többi, mert nem más;, úgy sem, hogy unalmas, mint a többi, mert azért nem olyan unalmas; és* úgy sem, hogy jobb mint a többi, mert nem jobb. Egy ismerősöm meg is jegyezte, hogy ez inkább a „nők filmje”, mert ugyebár mindegy, hogy Delon mit csinál, csak legyen és lássák . . . Há nekik (mármint a nőknek) ez megéri, ám legyen! Persze, attól még az „Egy zsaru bőréért” is ugyanolyan tucatmunka. mint a többi. Szabad légyen megjegyeznem: nem tudom, hogy a film miről szól. A sztori nem úgy sztori, mint azt már megszoktuk, és nem is lenne baj, ha már a forgató- könyvnél kiderülne: Delon olyasmire vállalkozott, hogy megújítja a krimit, hogy eltér u szokványos gyakorlattól, hogy megalkotja a huszadik század negyedik negyedének krimi-revelációját. Hát. kedves nézőtársaim: nem alkotta meg. Az ég világon semmit sem alkotott meg ez a Valóban szimpatikus világsztár, aki úgy látszik, megunta a rendezők okoskodásait, a producerek tőkés-mosolyát, és felcsapott rendezőnek is, tőkés-moso- lyú producernek is. Ha teheti, miért ne tegye? Ennyi előnnyel indulni, sejtet valamit a munkafolyamatból: Delon nyilván összeszedte minden tapasztalatát, ötleteket csiholt, úgy választotta meg munkatársait — a színészeket, az operatőrt és egyebeket —, hogy abba kizárólag csak neki lehetett beleszólása. Mondják, alkalmasint az ilyen helyzetek meglepő eredményt produkálhatnak. még akkor is. ha nyilvánvaló: hosszú távon nem alkalmazhatók. Hogy aztán Delon mennyire vette körül magát bölcsebb tanácsadókkal, ki tudja? A mozi nézőt a végeredmény érdekli: a film. amelyen — miután megnézte — szórakozott is. meg unatkozott is. habár akadtak feszült pillanatai (különösen, ha Delon egy-egy sejtelmesen sötét, üres lakásba „hatolt be”, ahol hátulról leüthették), voltak hosszas beszélgetések (általában gépkocsiban), mert amit már nem tudtak eljátszani, azt is csak el kellett mondani a szegény nézőnek, hogy követhesse a ..volt zsaru” száguldozásait. Még szerencse, hogy a szexis kis titkárnő is (akit közben az egyik banda kedvesen megerőszakolt) bemutatta, mi van a tarsolyában, így aztán az íratlan szabályok szerint a mozinéző mindent megkapott, amire számított. Gyenge film. még szórakozásnak is másodrangú, és semmi különös. Hacsak any- nyi nem, hogy elgondolkozhatunk, mi mindenre képes egy kitűnő operatőr, mint itt Jéan Turnier. Mert a fényképezés. a színek ámulatra méltóan szépek . . . Sass Ervin Anton bácsi masinája mellett a kertészek népes családjával Unton bácsi /
