Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-26 / 48. szám

0- 1983 február 26-, szombat Az olló szárai... Diszkó, ORI-műsor, „fővárosi művészek felléptével”, nagytermi rendezvény: ismert fogalmak, s nemcsak a közművelődés szakemberei előtt. Hasonlóképpen ismer­tek ezek a szavak, szókapcsolatok is: takarékosság, ma­gánszervezők, növekvő költségek, három nyolcvanas ki­lométerpénz... E két fogalomkör mindinkább összefügg egymással. S úgy viselkedik, mint az olló két szára. És ezekben az években pedig egy nyíló ollóé... 175 éve született Daumier, a politikai szatíra mestere Kell, egyre inkább kell a nagytermi rendezvény. Mi­lyen? Elsősorban persze a szórakoztató jellegű. A pla­káton pedig szerepeljen leg­alább egy „név”, amely mág­nesként vonzza a közönséget. A műsort azonban meg kell szerezni. Hogyan? A legegy­szerűbben és a „leghivatalo­sabban” az Országos Rende­ző Irodán, vagy kistestvérén, a nemrégiben alakult IRI-n, vagyis az Ifjúsági Rendező Irodán keresztül. A kisebb művelődési házaknak is évente 4—6, felnőtteknek és ugyanannyi gyermekeknek szóló programot illik szer­vezni — az egy-két százezer forintos költségvetésből. De ezt a költségvetést eleve ter­heli a ház fenntartási (fűtés, világítás stb.) és személyi (munkabér, kiscsoportok ve­zetőinek tiszteletdíja stb.) költsége. Egy ilyen nagyter­mi rendezvény ára pedig 10 —25 ezer forint között mo­zog .. . Van más forrás is! Hakni­nak mondják sokan, bár egy­re inkább nem fedi ez a név a valóságot. Igen, az úgyne­vezett magánszervezőkről van szó. Az ő ajánlataik jó­val alacsonyabbak, s ugyan­azokkal a nevekkel dolgoz­nak. A jóval-sokkal az ŐRI —IRI-árak egy-kétharmadát is jelentheti. Hazánkban hi­vatalosan egy magánszemély rendelkezik szervezői enge­déllyel, aki ezért a tevé­kenységéért 300 forintot kér­het, kaphat. A többiek szá­ma talán a százat is megha­ladja. Nekik valamilyen elő­adóművészi engedélyük van. Tehát hivatalosan mégis fel­vehetik a pénzt. Csak éppen nem a szervezésért, hanem „valami másért”, bár gya­korlatilag csak szerveznek, s nem előadóként működnek közre! Mi történik akkor, ha vi­tára kerül sor a műsort meg­vásárló művelődési ház és az „eladó” között? Ha az ŐRI—IRI szervezésű, nincs is semmi baj. Az úgyneve­zett magánszervezők eseté­ben — mint azt a sokszor kiszolgáltatott népművelők vallják —, jobb a békesség, a gyors és azonnali, s főleg: a szóbeli kompromisszutn. S ami a minőséget illeti. A tapasztalat az, hogy szinte semmi különbség nincsen a „hivatalos” és a nem hiva­talos” műsoros estek, ren­dezvények színvonalasságá- ban. Ha!... Ha van a „név”, aki jelenlétével, központisá- gával kimondatlanul is meg­követeli, hogy a vele együtt fellépők is tudásuk legjavát adják. Van még egy nagyon is kézzel fogható biztosíték. A magánszervezők ebből él­nek! Vagyis vigyázniuk kell a színvonalra, hogy a legkö­A múltkor véletlenül egy év­tizedek óta nem használt szó jutott az eszembe, de ahogy felbukkant a mélyből, úgy visz- sza is süllyedt. Annyi maradt meg az egészből, hogy elgon­dolkoztam: mennyi-mennyi olyan szó kiveszett, amely ré­gen mindennapos volt. „Ilyen pacuhán nem mehetsz ki az ut­cára . . .” figyelmeztették az asz- szonyok falun a kisebb-nagyobb csemetéjüket, főleg a lányokat, ha rendetlenül, lomposan akar­tak kilépni az ajtón, azaz a kis­kapun „Már megint csak ülsz paszitában, te nagy cula, ahe­lyett, hogy csinálnál valamit” — rótt meg anyám kamaszkorom­ban, ha napközben olvasni lá­tott, s nem az éppen esedékes házimunkát csinálni. Ha a leg­nagyobb fényű (11-es) petróle­um lámpával valami baj volt, akkor pizslán égett, s biztos azért, mert a lámpabelet nem tették rendbe. Mindenki tudta, értette, miről van szó, akár az értelmező szó­tárból győződött volna meg a zelebbi alkalommal is szóba álljon velük a népművelő. Természetesen mindkét ellá­tási forma esetében vannak rossz tapasztalatok. Az egyik ilyen az, amikor keveredik a két szervezési forma. Vagyis az adott nap­ra „ORI-fedőnévvel” a mű­vészek leszerződnek két elő­adásra, s maszek szervező segítségével másik kettőre is egy-egy közeli községben. Ennél a szendvicsmódszernél lehet igazán tanulmányozni és megérteni a műsorellátás megannyi baját, gondját. A megyei tanács állásfog­lalása szerint csak akkor le­het gépkocsi-kilométerpénzt fizetni (személyautóra kilo­méterenként 3,80-at, mikro- buszra 6 forintot), ha tech­nikai berendezéseket is szál­lítanak. Ellenkező esetben csak a vonatjegy ára illeti meg a fellépőket. Csakhát megyénkben is nem egy olyan település van, ahová nem is vezet el sínpár, de aztán a MÁV-menetrend sem alkalmazkodik a közművelő­dés szokásaihoz ... Külön­ben is: mit lehet nevezni „technikai felszerelésnek”?... Meg aztán legyünk őszinték: hogyan lehet elvárni egy-egy kiváló, érdemes vagy éppen Kossuth-díjas művésztől, hogy Budapestről levonatoz­zon Mezőhegyesre vagy ép­pen Biharugrára? S a gép­kocsipénz 400 km-t számol­va 1520 forint. Plusz a gázsi (kiemelt művészeknek 2500 fotTnt, legalább egy techni­kus 3—600 forint, zongora­kísérő 600—1200 forint), s nem egyszer az adókulcs sze­rinti összeg is terheli a mű­velődési ház zsebét, pénz­tárcáját. Igen, az ŐRI—IRI árában minden benne van. Bizonyá­ra a kockázati alap is. Jó, kell, nem vitás. De ezek a tarifák egy kis településnek csillagászatiak. A műsor pe­dig kell. Mi marad? A ma­gánszervezők ajánlatai... Évekkel ezelőtt a nagyter­mi rendezvényeket pénzszer­zési forrásnak használták a házak. Ma, hogy így legyen, negyven—száz vagy még en­nél is több forintért kell (-ene) adni a jegyeket. És csak akkor, ha száz százalé­kos a jegyeladás. Egy vala­mi azonban még mindig maradt: a diszkó. De csak akkor, ha ismert a lemezlo­vas, ha megfelelően nagy­méretű terem áll rendelke­zésre, s nincs konkurrencia a helyi vendéglátóipari egy­ségek részéről. Van nem egy olyan megyénkben -művelő­dési ház, amely ebből jóval több mint százezer forintot (éves költségvetésének jelen­tős részét!) is inkasszál tisz­ta nyereségként évenként! jelentéséről. Mert a szótár sze­rint is, a „pacuha” lompos, ren­detlen öltözetet jelent, meg ugyanakkor lomha, rest, lusta ember is. A pizslának ejtett „pisla” gyengén világító, pislá­koló valamit. A „paszita” már egy kis átalakuláson ment ke­resztül, mivel valójában a ke­resztelő alkalmával tartott ven­dégség értendő alatta, ám a fent idézett mondatban képletes az említése. Nagyon logikusan, mert ez az értelme: úgy ül ott a sül­dőlány, mintha vendégségbe len­ne, vagyis munka nélkül. A sül­dőlány? Nem. A, nagy cula, s ennek a jelentése már összetet­tebb. Ez a kifejezés ugyanis le­het ringy-rongy, batyu, motyó, züllött erkölcsű nő, viszont fej­lődésben levő leánygyermek is, mint az idézett mondatban. De más szavak is felötlenek. Arra mifelénk, a nem éppen előkelő öregfaluban, ahol főleg az ifjabb férfinemzedék általá­ban mellőzte a válogatott kife­jezéseket, olyan is elhangzott, ha valaki meghalt, hogy „be­Az előadóművészek tevé­kenységét szabályzó ren­delkezés negyedszázados; 116 1958. MM-számú utasí­tás. Évenként megjelenik a hazánkban tevékenykedő, en­gedményes előadóművészek névsora, gázsi besorolási jegy­zéke. Ez utóbbi már a meg­jelenés napján elavult! S ha úgymond „rámenősen” ér­deklődik a műv. ház-igazga­tó? Kapásból jön a válasz: ha nem kell, ha maga kuka- coskodik, ne vegye! Elég nagy az ország!... A Megyei Művelődési Központ is foglalkozik mű­sorellátással. Központi, álla­mi támogatás hiányában a korábbi évek népszerű, kis­településeket segítő, „árked­vezményt” is nyújtó akciója elmaradt. A megyénkben élő előadóművészek — zömében a Jókai Színház tagjai — igen keresettek ezen a sa­játságos piacon. S nemcsak azért, mert színvonalas prog­ramot ajánlanak ők is, ha­nem mert rendezvényeik költségét érthetően nem ter­helik oly mértékben a szál­lítási, utazási költségek. Ta­valy a „kötelező” két ajánló­jegyzék helyett kilencet vitt el a posta megyénk telepü­léseire. Az idei legfrissebbét ezekben a napokban több mint háromszáz címre küld­ték el. Az amatőrök azon­ban nem kellenek! Az em­lített, nem éppen rózsás anyagi lehetőségek miatt _ a művelődési házak biztos'ra mennek. A fővárosi, távoli megyék nemzetközi hírű amatőr csoportjainak előadá­sait pedig azért nem vásá­rolják, mert az utazási költ­ség — a csoportok érthető­en nagy létszáma miatt — már-már megfizethetetlen. S az sem biztos, hogy bejön rá a közönség... A megoldás? Szükséges lenne a műsorellátás hazai egységesebb és egyértelműbb szabályozása. Nem ártana, ha amolyan jogsegélyszolgálatot szerveznének a kisebb mű­velődési házak vezetőinek, népművelőinek felvilágosítá­sára, gondjaik megoldására. Erre kitűnő lehetőséget biz­tosítana a Magyar Népmű­velők Egyesületének területi szervezete, illetve ennek in­tézményes kerete. A másik dolog, hogy a bizony borsos árú műsorokat turné formá­jában szervezzék meg. Vagy­is fűzérszerűen, községről községre. így megoszlana legalább az útiköltség. Az sem ártana, ha a Megyei Művelődési Központ minden műsorról — legyen az akár­milyen szervezésű — tudna. Ma a megyénkben sorra ke­rülő rendezvényeknek csu­pán egyharmad (!) részéről van tudomásuk. S persze az sem-árt, ha minden népmű­velő megfelelő személyes kapcsolatot tud kialakítani a szervezőkkel, a megyénkben is gyakorta megforduló elő­adókkal. S persze a „szom­szédvárak”, a művelődési há­zak is egymással. Kell a műsor — kell az ŐRI, kell az IRI, sőt: azért kellenek a magánszervezők is. A műsorellátást persze úgy formálva, alakítva, hogy az olló szára végre már ne nyíljék tovább. Arra is kell legyen lehetőség, hogy zár­juk a szárakat... muritolt”. Az meg, hogy „Jaj, de gyeszora ez a gyerek”, vagy „Na, ez is gyeszorán sikerült, pedig jobban is meg lehetett volna csinálni _ ..” (ha munká­ról volt szó), számtalanszor el­hangzott. Vagyis a falu szótára szerint a gyeszora gyengét, le­romlott állapotút jelentett, vagy sikeretlen dolgot. Kíváncsian ke­restem ezt és a másikat a „hi­vatalos” helyeken, de a nagy értelmező szótárban sincs em­lítés egyikről sem. Marad a tű­nődés, vajon kik és mikor ho­nosították meg? Mikor lehetett új szó egyik is, másik is, mint mostanában az „elkövető”, a jó öreg „tet­tes” helyett. Az a kifejezés, amely a legutóbb kiadott — az 1980-as — nagy szótárban sem szerepel, annál többet és annál inkább a rendőri jelentésekben. S ha sokáig hallják az embe­rek, a szakzsargonból a köz­nyelvbe is átmegy, holott a tet­tes az igazán találó, mert a bűn­tett elkövetőjét röviden, frap­pánsan és nagyon szemléletesen jelöli meg. De hát, ilyen a szavak élete: születnek, élnek, halnak. Vass Márta Százhetvenöt éve született Honore Daumier, francia festő és karikaturista, aki­nek születésnapját a Béke­világtanács felhívása már negyedszázada világszerte — ünneppé avatta. Életműve emlékezetes példája annak, hogy miképp szolgálhatja egy rajzolóművész a társa­dalom haladásáért vívott harcot. Az egész életében nyo­morral küszködő művész ki­futóként tanult meg rajzol­ni. A litográfia vezető mes­tere lett. Már pályafutása elején szembefordult kora társadalmának visszásságai­val; Lajos Fülöpöt, a pol­gárkirályt mindent felfaló Gargantua óriásként ábrá­zoló karikatúrája miatt bör­tönbe jutott. Kiszabadulása után sem hagyott fel a társadalomkri­tikával, a Caricature és a Charivari élclapokban jelen­tek meg nagyszerűen kom­ponált, kitűnő politikai gúnyrajzai. 1835-ben az ügyészség betiltotta a politi­kai tartalmú újságrajzokat, ettől kezdve a polgári társa­dalom képmutató erkölcseit vette tolla élére, kifogyha­tatlan ötletességgel, gyilkos igazmondással, szatírák gran­diózus sorozatát alkotta meg a népelnyomó rendszer ellen. Mindent észrevevő, hihetet­lenül éles szem, maró, érzé­kenyen találó gúny és bá­mulatos kifejezőerő, a tarta­lomhoz igazodó, realista stí­lus jellemzi műveit. Kari­katúrái a társadalom széles köreiben táplálták a népet kizsákmányoló és a nagytő­kére támaszkodó reakciós politika elleni felháborodást, így vált Daumier művésze­te jelentős mozgatójává az áprilisi felkelésnek, majd később az 1848-as francia forradalomnak, amelyet a legforróbb lelkesedéssel üd­vözölt. Egész életében- éberen fi­gyelte a világpolitikai ese­ményeket is, éppúgy tiltako­zott a nagyhatalmak erősza­kos politikája ellen, mint ahogy például az egységes olasz állam megvalósulását ünnepelte. Az uralkodóosztály meg­érezte Daumierben a vesze­delmes ellenfelet. Politikai karikatúráinak közlését be­tiltották, leghatásosabb li­tográfiái köveit összezúzták. Ekkor a mester új utakon új tematikát keresett, megte­remtette a polgári élet sok­színű, áfogó szatíráját, ame­lyek korát éppoly giganti­kus módon tükrözik, mint robusztus kortársának, Bal- zacnak regényei, aki őt Mi- chelangelohoz hasonlította. Munkásságában feltűnik a feltörekvő munkásosztály áb­rázolása, főleg festményein (Mosónő, 1860—1862), Víz­hordó, 1860) és monumentá­lis, nagy formákban össze­foglalva (Család a bariká­don, 1848). Az idős Daumier — bár keze meg volt kötve — kül- detésszerűen tovább folytat­ta harcát a haladásért, a né­pek békéjéért. A porosz— francia háború hónapjaiban hazaszeretettől fűtött, iszo­nyatos képeket rajzolt a romba dőlt országról, 1871- ben, a párizsi kommün ki­kiáltásakor pedig művészete minden eszközével hitet tett a forradalom mellett. Kora nem tette lehetővé, hogy nagyméretű táblaké­pekben és freskókban is ki­fejthesse képességeit. Fest­ményeit nem becsülték, pe­dig a század egyik legna­gyobb festő lángelméje volt. Kevés szín, széles ecsetjárás, monumentális, megragadó fény- és árnyékhatás, gon­dolati mélység, drámaiság jellemzi kevés művét, de az élclapok hasábjai közé szo­rítva is hatalmas, ma is ér­zelmeket kiváltó életművet hagyott ránk. 1870-ben megvakult. Nyo­morában világhírű festőtár­sa, C. Corot mentette meg az éhenhalástól, egy kis házat vásárolt számára Valmon- doisban, és a köztársasági kormánytól szerény járadé­kot eszközölt ki számára. Daumier művészi és embe­ri alakja úgy áll előttünk, mint egy boldogabb, ember­ségesebb kor úttörőjéé, aki életét, tehetségét az emberi­ség fejlődésének, jobb jövő­jének szolgálatába állította. Brestyánszky Ilona Szerelem Montrealban Akar ön egy kiadósat zo­kogni? Szereti-e ön a szív­szaggató történeteket? Ra­jong-e ön a szén timen tál ista leányregényekért? Amennyi­ben igennel válaszol ezekre a kérdésekre, akkor a sok évi böjtölés után most lehe­tősége nyílik arra, hogy ilyen élményben legyen része. A Szerelem Montrealban címmel vetített színes és ma­gyarul beszélő kanadai film eredeti címe: Yesterday. A Beatles óta szinte mindenki tudja ezen angol szó magyar jelentését: tegnap. Ismét egy találó példa arra, hogy a magyarítás mennyire tönkre tudja tenni az eredeti cí­met. Mert az új banális, semmitmondó. A film nem annyira az. Az eredeti vala­hogyan jobban fedi a lé­nyeget. Hiszen a néző „ka­pásból” asszociál az ismert Beatles-dalra, annak tartal­mára. Bizonyára Larry Kent ren­dező is így lehetett vele, amikor kezébe vette a forga­tókönyvet. Ö valóban a teg­napot akarta filmre venni. Azt a bizonyos nagy betűvel írt tegnapot, amely 1967-ben történt... Igen, Vietnam, az amerikaiak szégyenteljes há­borúja kiteljesedésének egyik éve. Bár, ha ez lenne a központi fonala ennek a Tegnapnak, akkor... Nos, akkor nem kellene előszedni a negatív, a pejoratív jelzők szótárát. Matt orvostanhallgató a kanadai nagyvárosban, de USA-polgár. Gábriellé a he­lyi francia kisebbség tagja, a képzőművészeti főiskola hallgatója. Szerelem az első látásra. Lőve story a la Ca- nada. Ennyi. Aztán nagy ha­zafias belehevülés. Először kanadai, aztán USA-beli mó­don. Az elsőnek egy súlyos égési sérülés, a másiknak a vietnami háborúban való részvétel az eredménye. Közben történteknek pedig egy aranyos kisgyerek. És néhány nacionalista szólam. Amit még senki nem hitt el a világon. De semmi gond, kérem! Van happy end, azaz igencsak boldog a vég. Bár az is könnyekkel terhesen boldog. Mert a holtnak — és nemzeti hősnek! — hitt Matt él, bár egy elfekvőben, nyo­morékon. De arcán ott ra­gyog Uncle Sam dicsfénye... Bocsánat, kicsit tán elra­gadtattam magamat. De ha azt nézzük, hogy egyre gyak­rabban teszik föl a kérdést: ezt vajon miért kellett Ma­gyarországon bemutatni, for­galmazni, akkor mégis eny­héknek ítélhetők kifejezése­im. Mert például a televízió­ban nemrégiben véget ért Sandokan című olasz sorozat igen bájos gyerekfilm volt, bár ki tudja, miért kellett pénteken oly későn sugároz­ni. A Kék lagúna című szí­nes mozifilm pedig felfog­ható volt igen jó minőségű természetfilmnek is, amely •csodás technikájával bemu­tatta a csendes-óceáni szi­getvilág növényzetét, tengeri és szárazföldi állatait. Ha­sonlóan nagy sikere volt a gyerekek körében a Csilla­gok háborúja és a Birodalom visszavág című áltudomá- nvoskodó filmcsodáknak is. De ez a kanadai film?... Nemhiába csak 14 éven fe­lülieknek ajánlott! Ilyet még egy „magyar” filmben sem lát az ártatlan lelkületűnek tartott gyermek. S főleg: nem így!.., N. L. Marokkói és lova Nemesi László A szavak élete Család a barikádokon (Készlet)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents