Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-26 / 48. szám
1983. február 26-, szombat „Mest végre felröppenhet a szabad szó piros rakétáfa a fekete magyar égre.” (NÉPSZAVA, FEBRUÁR 18.) Lapszemle 1945 kora tavaszáról Műszaki fejlesztés a lakásépítésben Beszélgetés dr. Szabó János államtitkárral Február 22-én, csü- j törtökön jelenik meg _____ a Népszavában a „ Belövés” címet viselő írás: „Naponta többször megtörténik, hogy robbanásszerű zajra leszünk figyelmesek. Az utcán néhány ember egy pillanatra megáll, de a legtöbb közönyösen dolga után siet. Tudják, hogy az oroszok robbantanak beomlott házakat, közlekedési akadályokat. Akad azonban mindig valaki, aki „nagy szakértelemmel” megállapítja, hogy ez a mennydörgésszerű hang belövéstől származik. Természetesen német belövéstől. Hogyan tudnak a németek Komárom és Székes- fehérvár környékéről Budapestre belőni, az őt legkevésbé érdekli. Neki csak az a fontos, hogy nyugtalanságot keltsen, bizonytalanságot az őt hallgató asszonyokban, akik félelemtől dobogó szívvel mennek tovább. Ezek a bárgyú stratégák voltak azok, akik mikor Buda kapitulált és a vár ormára kitűzték a vörös lobogót, azt a hírt terjesztették, hogy a németek Jjjpesten átjöttek a Dunán, és a Nyugati pályaudvar felé nyomulnak előre. Ezek voltak azok, akik a körülzárt Budapesten a „felszabadító” hadsereg megérkezéséről regéltek és kijelentették, hogy annak egyik páncélos éke már befutott az Üllői útra. Hogy miért éppen az Üllői útra, ez az ő titkuk maradt. Vigyázzatok, elvtársak, ezekre a veszedelmes pánikterjesztőkre, akik még mindig fel-felbukkannak a bűzös Szálasi-rendszer mocsarából, és bánjatok velük érdemük szerint.” Élelmiszer érkezéséről ad hírt a Népszava február 23- án, pénteken: „Orosháza népe ismét tanúbizonyságot tett mindig segíteni akaró testvéri érzelmeiről. Szarvas lakóival ösz- szefogva újabb nyolc vagon élelmiszert juttatott el Budapest lakosságának. A szállítmányból 43 000 kiló Orosháza népének adománya, főleg kenyér, liszt, búza és bab, de van a szállítmányban zsír, szalonna, kolbász, füstölt hús, vágott baromfi és 30 000 tojás is. A főváros betegei részére még két zsák magyar teát is küldtek. Orosháza népe a jövőre is gondol: nagy lelkesedéssel megindította az építőmunkát és máris részletes tervet dolgoztak ki arra, hogy a falu határában egyetlen talpalatnyi föld sem maradjon bevetetlenül.” Egyes közszükségleti cikkek házilagos előállítását szorgalmazza a Népszavában február 24-én, szombaton napvilágot látó javaslat: „Nincs gyufa!... könnyen pótolható, ha felújítjuk az acél-kova-tapló hármast, modern kiadásban. Az acél megmarad, kovakő helyett bármilyen más kemény ásvány vagy kőzet használható, sőt vas is megteszi. A tapló helyettesei: használt filmsza- lagcsíkok, celluloid, amit a fogkefe nyeléről kaparunk le. Nincs elem! A zseblámpát kukoricacsutkával pótolhatjuk, ha izzásba hozzuk. Már az izzást fokozó anyagokkal való átitatás nélkül is elég erős és tartós fényt ad a csutkaparázs ahhoz, hogy akadályokat átlépjünk, lép- rsőt, fordulót észrevegyünk. Ha elaludni készül a parázs, mozgassuk a csutkát. Nincs cukor! A cukor pótlására házilag előállítható az úgynevezett „szaladós” — vagy ahogy Jókai nevezi Aranyember című regényében, „Felséges mézédes csíramáié”. Konkolytól megtisztított és egy éjszakán át áztatott búza csírájából készül. Indul az élet, épül a régi romjain. És az asszonyok? Hol vannak ők? Erre válaszol a Szabadság riportja: „Nézzétek, ott mennek a XIV. kerületben. Számba- vesznek minden elhagyott orvosi rendelőt, tápszert visznek a csecsemőknek, napközi otthont szerveznek a gyermekeknek, közösen mosnak. A VIII. kerületben élelmiszert gyűjtenek, a VII.-ben székházat, fészket vernek, a VI.-bán most szervezkednek, a IX.-ben gyűléseznek. Ezekről beszélgetünk a Magyar Nők Demokratikus Szövetségében tömörült asz- szonyokkal. Még nem székházukban, a Vilma királynő úton, mert ott még a rom- eltakarítás munkái folynak. Egyre új és új asszonyok érkeznek tanácsért, útbaigazításért vagy azért, hogy végzett munkájukról beszámoljanak. Kopott kabátos fiatalasz- szony veri le magáról a havat, és előadja, miként képzeli el az elhagyott és elárvult gyermekek felkutatását, összegyűjtését, felnevelését. Közben sok szó esik szögről, ablaküvegről, kályháról, tüzelőről, romról és romeltakarításról. Aztán fehér hajú, kék kötött kabátos munkásasszony mondja mosolyogva: — Én Pest-Szentlőrincről jöttem. El akarom mondani, hogy nálunk miként folyik a munka. Van már iskolánk, napközi otthonunk, tíz csecsemőt látunk el, felkutatjuk a rejtett élelmiszereket, ezért van 10 métermázsa cukrunk ... és van, képzeljék el asszonyok, van öt tehenünk is. Tudunk tejet adni a gyerekeknek.” Február 25-i, vasárnapi számában a Népszava hírül adja: „A főváros támogatása lehetővé tette, hogy a „Pontos idő” óraüzem a város főbb helyein ismét üzembe helyezze a nyilvános órákat. Elsőként a Nemzeti Színház előtti órát kapcsolják be, majd pedig fokozatosan kerül sor a többi hat órára.” összeállította: Tuza István A napokban jelent meg lapunkban írás a lakásépítésről. A közelmúltban Békéscsabán járt dr. Szabó János építésügyi és városfejlesztési minisztériumi államtitkár. Ez alkalommal az előző témához kapcsolódva beszélgettünk vele. Hogyan is történt? Válaszol: dr. flntos Jstvánné Éppen szünetelt a szőnyegbombázás. Az utcán vagy inkább az utca romjai között ismerős gyerekekkel találkoztam. Rongyosak, piszkosak, kiéhezettek és elhagyatottak voltak. „Ide hallgassatok — mondtam nekik. — Itt van a Damjanich utcában a német birodalmi iskola. Engem kibombáztak, ti is hontalanok vagytok, gyerünk oda. Ha jók lesztek, vigyázok rátok. Túléljük a háborút, a szovjetek már egészen közel vannak.” Mire az iskolához értünk, egész kis hadsereget alkottunk, mert magunkkal hívtuk az utcán kóborló gyerekeket. De jöttek maguktól is, egyre többen, mintha harangszó csalogatná őket. Amikor a felszabadító szovjet katonák hozzánk is eljutottak, több száz gyereket találtak a volt német birodalmi iskola három épületében. Elhívtak a szovjet parancsnokságra, a Benczúr utcába. Megkérdezték, miben segíthetnek. Élelmet, ruhát, gyógyszert kértem. Le is írták pontok szerint a „kívánságlistát”. Ahogy visszaérkeztem, ott gőzölgött az udvaron két hatalmas bogrács gulyásleves. Szovjet kiskato- nák hozták, de a kapuőrök nem engedték kiosztani, mondván, erre csak Erzsi pajtás adhat engedélyt. Engem neveztek a gyerekek pajtásnak, mert tanárjelölt létemre bizonyára fiatalosan nézhettem ki. Semmi sem lett a lakmá- rozásból. Visszaküldtem a bográcsokat gulyáslevessel együtt, sarkonfordultam, és ismét a parancsnokságra mentem. Megmondtam, ilyen kiéhezett gyerekeknek nem hús kell, meg más effajta nehéz koszt, mert attól rosz- szul lesznek, hanem tejpor, szárazabb kenyérfélék. Igazat adtak, és azonnal intézkedtek. Állandóan éreztük a szovjet emberek támogatását. Nemcsak élelmezték az elhagyatott és elárvult gyerekeket, de amint áz idézett újságcikkben is szó esik róla, felszerelésükről, tüzelőjükről is gondoskodtak. A parancsnokság szerződést kötött velünk, amelynek magyar nyelvű szövege így szólt: „Átengedjük dr. An- tos_ Istvánnénak a német-birodalmi iskolát a nemzetközi jog alapján, hogy ott a demokráciát erősítő intézményeket létesítsen”. Aláírta Zamercev városparancsnok, Komarov és Nyikolajev, a Szovjetunió magyarországi vagyonát kezelő hivatal két gazdasági vezetője. Ünnepélyesen felavattuk az ifjúsági és — amint az elnevezést később kiegészítettük — kul- túrtelepet, amely hivatalosan is felvette Petőfi nevét. — Önhöz tartozik a műszaki fejlesztés. Jelen pillanatban a megyék építőiparát milyen problémák foglalkoztatják? — Elsősorban . a meglevő termelőeszközöknek a mikénti hasznosítása. Az építőipar műszaki fejlesztését egy dinamikus növekedéshez terveztük és alakítottuk ki. Ezt éppen akkor valósítottuk meg, amikor a beruházásoknál a teljes visszafogás vált jellemzővé, s ugyanazok a termelőeszközök a megváltozott feladatokhoz viszont nem alkalmazhatók. Csak egy példát említek: a lakásépítésben a lakásépítés termeléseszközeit alakítottuk ki. Ebben most gazdasági lehetőségeinknek, településpolitikánknak megfelelően más építési feladatok jelentkeznek. Az, ami rendelkezésünkre áll, azt most megfelelő fejlesztésekkel át kell állítanunk az új feladatokhoz. • — Ezek szerint, ha jól értelmezem a műszaki fejlesz- | tés megelőzte a lehetőségeket, vagyis szabad kapacitások vannak? — Nem egészen jó a megítélése. A műszaki fejlődés egy más területrendszerhez alakult ki. Tehát: egy nagyobb növekedési ütemhez, erőteljesebb beruházáshoz, a lakásépítéshez, és egy korábbi városépítési elképzeléshez. Most ebből a beruházási építés helyett erősebbé vált az ipari rekonstrukció, a városépítés helyett a kisebb településeknek az erősítése, és a tömeges lakásépítéssel szemben a magánerőnek a részvétele. Most mindezekhez a feladatokhoz kell igazodnunk. Egy dolog maradt, amelyben a műszaki fejlesztésnek, ebben az új feladat- rendszerben is lényegében azonos tennivalói vannak: ez | pedig az infrastruktúra. — Említette a lakásépítést. A korábbi időszakban egy nagyarányú házgyári fejlesztés valósult meg. Korszerűsödtek a poligon üzemek, ezzel együtt háttérbe szorul az egyik legolcsóbb, a középblokkos technológia. Ezt ön hogyan ítéli meg? Ennek szükségességét hogyan látja? A telepre látogató szovjet katonák, tisztek sokat meséltek a pionírokról, s tulajdonképpen a felszabadulás pillanatától kezdve érlelődött a gondolat, hogy új magyar gyermekszervezetre van szükség. A Gyermekbarátok Egyesületének rendezvényein már pajtásnak szólították egymást a lányok, fiúk, 1945. november 20-án pedig, a mi gyerekeink részvételével, a felszabadulás után elsőként zászlót bontott a József Attila úttörőcsapat. — A megítélése nem köny- nyű, mert vannak olyan gondok, amik a megítélést nehezítik. Az állami és a valóságos népgazdasági, egyébként indokolt ráfordítások között nagyon nagy az eltérés. Az egyes technológiákhoz szükséges eszközök túl kedvező áron jelennek meg a döntésben, s a köztudatban, mások pedig túl rosz- szul. A házgyári lakásépítésben az állami támogatás lényegesen kisebb, mint a hagyományos építkezésnél. Nem mindenki tudja, hogy az állam minden egyes téglához, minden kiló cementhez és minden egyéb építőanyaghoz milyen mértékben járul hozzá. Ha e vonatkozásban egy radikális árrendezést hajtanánk végre, mindenféle kompenzálás nélkül, akkor olyan mértékben vetné visz- sza a magánlakás-építést, amely esetleg országos érdekeket sértene. Ezért csak akkor szabad ezt megtenni, ha valahogy rekompenzálni tudjuk. Másrészt arra kell vigyázni: ha bizonyos, hagyományos építőanyagok árát rendezzük, akkor esetleg azokból kisebb igény lesz, mint ahogy ma versenyképessé válik például a házgyárral rendelkező vállalatoknak egy olyan törekvése, hogy jobban idomuljanak ezzel a termékkel a lakásépítéshez. — Monopolhelyzetben vannak a házgyárral rendelkező vállalatok. Ezek olykor rákényszerítik a vásárlóra a terméküket, úgy is fogalmazhatunk, diktálnak a piacnak. Békés megyében van poligon és blokk. Köztudott: a téglablokk helyi anyagból készül, lényegesen olcsóbb a házgyári elemnél. Békésben mégis megszűnt a blokkgyártás, pedig ez a legkeresettebb termék ... — Különösebb ok nem volt arra, hogy megszűnjön. Ha sajátosságok miatt Békés megyei vizsgálódásba merülünk, akkor csak abból lehet kiindulni, hogy Békés megyében reálisan milyen értékkel jelenhet meg a panel... S mi a valóságos ráfordítás. A torzítás erősebb ebbe az irányba, s ezért látszik olcsóbbnak. Ha ezt igazán olcsónak tekinteném, akkor az lenne a kötelességünk, mint építésügyi minisztériumnak, vagy államnak, hogy fejlesz- sze az ilyen kapacitásokat. Tehát hozzon létre több téglagyárat, vagy több tégla- blokkgyártó kapacitást. Abban a pillanatban, amikor létre akarja hozni, akkor a következő gonddal találja magát szemben: ezeket a fejlesztéseket önfinanszírozó fejlesztésként senki nem tudja megoldani. Nem tudja megoldani hitellel sem, mert a kölcsön visszafizetésére nincs lehetősége, akkor, ha olyan árat tudna megállapítani a termékre, ami a hitel visszafizetésére fedezetet teremt. Megvalósítani csak állami támogatással lehet. De kérdés, hogy szabad-e? Ha .csak állami támogatással lehet olyan építőanyagkapaci- tás-növelést létrehozni, amely egyébként élőmunkaigényes, akkor ilyen döntést csak akkor lehet megtenni, ha ez adott esetben az élőmunka foglalkoztatásának az egyedül járható útja. Ezt nagyon érdekes megnézni Békés megyében. — Ügy tűnik: újra keresett termék lett a téglablokk. A Szolnok megyei ÁÉV is visszatért bizonyos területeken a blokkos termékek építésére. Ennek a jövőjét ön hogyan látja? közöltük azt velük: semmiféle felmentést nem adunk az alól, hogy építési engedélyt csak olyan épületre lehet kiadni, amely a hőtechnikai előírásoknak megfelel. Márpedig ezt kisméretű téglából nem lehet megoldani. — És a blokk esetében? — Attól függ, hogy milyen?! Ha a blokkot, mondjuk jobb hatásfokú téglából csinálják, például poroton, vagy más hasonló jellegű téglából, akkor már érdekes. Nagyon vigyázunk arra, mennyi az a minimális habarcs, amelyet elhelyeznek, ami tulajdonképpen nagyon megváltoztathatja az egésznek a hőtechnikai tulajdonságát. Ha tehát valaki azt mondja: ő csinál olyan téglablokkot, amely önmagában is, és összeépítés után is a hőtechnikai előírásoknak megfelel, és ezzel verseny- képesen elégít ki lakossági igényeket, ezt az ÉVM akadályozni nem fogja, és nem is akarja. — Ez következik abból, amit az előbb mondtam: ahol ezt önfinanszírozással meg lehet oldani, tehát anélkül, hogy állami támogatást igénybe vennének, ilyen konstrukciót létre tudnak hozni, és ennek az ára, árbevétele ezt az építési módot finanszírozni képes, ezt nem akadályozná meg senki sem. Az ÉVM semmiféle kezdeményezést nem akadályoz meg, amely összhangban áll a lakossági igényekkel, és amelyeknek különleges, sajátos finanszírozási problémái nincsenek. — A blokk állítólag úgy került le a napirendről, hogy a hőtechnikai tényezői nem megfelelők... — Ez kézenfekvő. Akár téglából, akár panelból, de bármiből építenek, a hőtechnikai előírásoknál semmi engedményt nem tehetünk. Csak egy példa: a Vas megyei vezetőkkel folytatott beszélgetéseink, tárgyalásunk során azt kérték: ne kény- szentsük őket arra, hogy a megyéből a kisméretű téglát kiszállítsák, amíg ezt az építkezésnél fel tudják használni, addig maradjon. Erre — És támogatja? — Támogatja, annyiban, hogy nem akadályozza meg. Pénzügyileg nem tudja támogatni. Egy fillérrel se ... Nincs rá anyagi lehetőségünk. Tehát: megakadályoztuk azt, a tanácsokon keresztül, hogy olyan épületre adjanak ki építési engedélyt, amelyek nem teljesítik a hőtechnikai követelményeket. Ha valaki vállalja, hogy előnyösen hoz létre téglablokkot, s ezzel előnyösen épít, ehhez meg is van a munkaereje, hiszen a téglablokkos épületeknek a befejező munkáknál lényegesen nagyobb az élőmunka-igénye, mint egy panelos épületnél — csinálja. Ha ezt mind vállalja, s ezzel versenyképes, akkor áldásunk rá. — Vállalataink kényelmesek? — Szerintem igen! Ezt nyugodt lélekkel mondhatom. Nekik is meg szoktam mondani, hogy nem költségérzékenyek, még mindig nincsenek eléggé kényszerítve arra, hogy a piachoz orientáljanak. A békéscsabai tárgyaláson is szóltam a budapesti lakásépítési ütemtelenségről, amely által keletkezett többletköltségek nem jelentkeznek gondként a vállalatoknál. Adott esetben, kicsit az építtető is ludas ebben, hogy ütemtelenség van. Tehát inkább elismerteti a költségeket, mintsem hogy elkezdjen viaskodni. És ennek következtében érdekes módon, azoknak a vállalatoknak, akik a térségben érdekeltek, minden költségüket elismerik, és nem az a céljuk, hogy ezeket csökkentsék. — Visszatérve a középblokkra: vannak hagyományai itt a megyében. Bizonyos területeken csak ebből építhető lakás. Ha a megyében a középblokk fejlesztésére partner lenne, és az lenne az OTP, ezt az ÉVM hogyan ítélné meg? — Semmiféle anyagi támogatást ilyen fejlesztésre az ÉVM központi alapjából nem tud adni... sem állami támogatást, semmit... Ha valaki, vagy valakik az érdekeltségi körben ezt előnyössé tudják tenni, akkor áldásunk rá. Tehát nincs az a merevség, amely néhány évvel ezelőtt volt — mondotta befejezésül dr. Szabó János államtitkár. Szekeres András
