Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

1983. január 8., szombat iZUdlJlTlIci „Nevezetes tünemény a magyar literalúrában...” Szörnyű nagy számú kalendáriumuk Különleges könyvészeti eseményként a Komárom megyei könyvtár hasönmás kiadásban megjelentette a híres komáromi nyomdász, Töltési István „Christus Urunk születése utáni ltll. Esztendőre való Ujj Kalen- dáriom”-át. Eszerint And­rás havának első hetére szá­raz, szeles, hideg idő várha­tó, éjjeli faggyal: november 8-tól azonban nedvessé, igen lággyá válik az idő, „szomo­rú szellővel”, „mellyet követ hideg, szél, hóval,.Lássuk hol lesznek mindenszenteki vásárok, azaz „Sokadalmok, Felső s Alsó Magyar Or­szágban, és egész JErdélyben is”: Földv., Alsó-Palota, Esz­tergomban, Hanosfalván, Szerencsen, Károlyban, Szep- siben, Putnakon, Berzevitzen, Diószegen, Berekszászon, Brassóban... A Magyar Chronika — az évforduló- naptár — a többi között ar­ról tudósít, hogy: „ .. . 744. A Magyarok másodzor jőnek ki Magyar Országba .. . 959. Ist­ván Magyar Király lőtt, és regnált 49 esztendeig . . . 1676. 12. Ápril. Szepesben és Li- pótságban mondhatatlan nagy hó esett, ki sok házak fedelét le-rontotta . . ” Világi olvasmányok Évszázadokon át a kalen­dáriumok voltak a betűt már ismerő, de — különböző megfogalmazások szerint — műveletlen pórnépek, a sze­gényebb néprétegek, falusi, emberek, parasztok, polgárok és köznemesek egyedüli vilá­gi olvasmányai. Ott volt a helyük a Biblia, a zsoltáros vagy imádságos könyv mel­lett. Később az érdeklődőb­beknél már meg lehetett ta­lálni az Álmoskönyvet, ne­tán a Vőfélykönyvet, Argirus királyfit is. A csízió- és kalendárium­történeti munkák az első magyar kalendáriumot az 1530-as évekhez kötik; a legrégibb fennmaradt, nyom­tatott magyar nyelvű kalen­dárium 1538-ból származik. Benczédi Székely István ad­ta ki Krakkóban. A XVII, századi — nagyjából ha­sonló. — könyvek közül a lő­csei kalendáriumok voltak a leghíresebbek. A naptárak el­ső virágkorukat a XVIII. és a XIX. század első felében élték; a felvilágosodás és a reformkor legszélesebb kör­ben olvasott kiadványai vol­tak. S ily módon a nyomdá­szok legbiztosabb és legjö­vedelmezőbb üzletének szá­mítottak. Versengtek is a ki­adás jogáért, s a XVIII. szá­zad elején mind többen for­dultak privilégiumért az uralkodóhoz. Az első ilyen kizárólagos jogot 1705-ben éppen Töltési István komá­romi nyomdász kapta meg. Joggal vagy jog nélkül — mindenesetre a korabeli fel­mérések szerint az 1770-es években évente mintegy 70 ezer példányban adtak ki ka­lendáriumokat. 1809-ben vi­szont már így ír a Hazai és Külföldi Tudósítások króni­kása : „Nevezetes tünemény a magyar literatúrában, hogy szörnyű nagy számú kalen­dáriumok jelennek meg, és szerencsésen el is kelnek. Landerernél Pesten és Po­zsonyban 15 000. Győrött Streibignél 30 000, Vácon Gottliebnél 20 000. .. Rövid szóval Magyarországban el- kél kalendáriumból több 150 000-nél. Ennek bizonysá­ga a pesti augusztusi vásár, melyet. .. méltán kalendári­umvásárnak nevezhetnek . .. amikor a két magyar újság­ból — a Tudósításokból és a Magyar Hírmondóból — meg nem vészén 2000 exemplárt, fontos könyvekből pedig 500-at. ..” A kalendáriumok hosszú ideig a lőcseiek formájára és mintájára készültek, ti- zenhatodrét — azaz 10x8 centi — vagy tizenkettedrét alakúak voltak, s a tarta­lomnak mintegy felét-harma- dát a naptári rész adta. Bő­séggel szerepeltek itt babonás asztrológiai magyarázatok, idő- és csillagjóslások is. amely jövendölések később, a felvilágosult eszmeiség ha­tására lassan kimaradtak. A naptári részt közhasznú tud­nivalókat tartalmazó állandó rovatok követték. Elmarad­hatatlan kellékei voltak a kalendáriumoknak a vásárok jegyzékei, a postajáratok rendje, a pénzátszámítási táblázatok, a főként városi olvasóknak szánt kiadvá­nyokban a schematizmusok, azaz a tiszti címtárak. S mindegyik kalendáriumban meg lehetett találni Magyar- ország történetének kiemel­kedő eseményeit, az újab­bakkal évenként kiegészítve. Közművelő szerep Nem kevésbé fontos — ha nem fontosabb — szerepet töltöttek be — ma így mon­danánk — a közművelődés­ben az állandó rovatokat kö­vető vegyes tartalmú, úgyne­vezett toldalékok, amelyek aktuális hazai és külföldi hí­reket, ismeretterjesztő írá­sokat, szórakoztató, s gyak­ran irodalmi igényű történe­teket, verseket tartalmaztak. A legelső ismeretterjesztő írások egészségügyi tanácsok voltak, s újdonság volt már az 1708. évi nagyszombati kalendáriumban a gazdasági rész, a „Major Kalendári- om”. Ezzel együtt azonban valószínűleg teljes joggal ír­hatta a kolozsvári Hell Mik­sa 1774-ben a bécsi lídvarhoz lejuttatott emlékiratában: „ ... a naptár — a benne el­helyezhető sok hasznos cikk által — igen fontos tényező­jévé válhat a népnevelésnek és a tudományos ismeretter­jesztésnek, de csak abban az esetben, ha terjesztését és értékesítését kiveszik a nyomdatulajdonosok kezé­ből ...” A népnevelés fontos té­nyezőjévé is Avált, részben központi intézkedések nyo­mán, s részben azért, mert a nemzet nagy gondolkodói is felismerték a kalendáriumok lehetséges szerepét. Mária Terézia például kitiltotta be­lőlük a babonás meséket a napfogyatkozásról, s az érvá­gásra, a purgációra vonatko­zó tudománytalan magyará­zatokat. II. József az egyházi búcsúk hirdetését tiltotta meg. Cenzoraik ceruzája vas­tagon fogott, különösen ak­kor, ha a nép elégedetlen­ségét növelő, tekintélyrom­boló írások kerültek elő ... Hódít a ponyva A kalendáriumok — mi ta­gadás — legnépszerűbb ol­vasmányai közé tartoztak a sekélyes történetek. az anekdoták, a ponyvák. Kis János 1799-ben Pozsonyban megjelent naptárában azon­ban fordításban már Schil­lert, Barthélémyt is olvasha­tott „a nép". A Fazekas Mi­hály szerkesztette, 1819-ben induló Debreczeni Magyar Kalendáriumban a Lúdas Matyi írójának felvilágosult szellemű versei, prózai írá­sai, az 1830-as komáromi ka­lendáriumban Czuczor Ger­gely versei jelentek meg. Széchenyi Magyar Gazdasági Egyesületének 1840-től ki­adott Mezei Naptára tudato­san harcolt a babonák ellen, ezenkívül évente csokrot nyújtott át a reformkor ne­ves költőinek — Kisfaludy Károlynak. Bajzának, Vö- rösmartvnak — a verseiből. Ismertette az új törvényeket is, intézményeket, egyesülete­ket mutatott be. és nagyon sok gyakorlati gazdasági tud­nivalót közölt. Az 1841-ben az olvasóhoz intézett Intés ígv szólt: ..A mezei gazdá­nak ha boldogulni akar, ta­nulnia, ésoedig folyvást ta­nulnia kell...” A kiegyezés után. a kapi­talizmus hazai térhódításával második virágkorához ért el a kalendáriumkiadás, a szá­zadfordulón, századunk első évtizedeiben pedig valósággal elburjánzott. Naptárt jelen­tetett meg úgyszólván min­den felekezet, sőt püspökség is, minden egyesület, a la­pok, kiadók karácsony előtt ingyen példányt juttattak el előfizetőiknek ... Maradt az évszázadok so­rán kialakult papírkötésű borító, változott, nőtt azon­ban a forma; maradtak a klasszikus rovatok, de nőtt a terjedelem — és a példány­szám. A kalendáriumok ol­dalaira beszökött a reklám, a hirdetés, s testesebbé vált az üres oldalak rovata, amely­be feljegyezhette a maga gondolatait az olvasó. A ka­lendáriumoktól később füg­getlenítette magát a naptár, önállósult a kártyanaptár, az asztali naptár, a falinaptár, a kéményseprő naptár, az ilyen meg olyan váHalati naptár .. . S már napjainknál is vagyunk. Amikor is újból virágkoru­kat élik a kalendáriumok, az évkönyvek. Korunk ka­lendáriumait is lehet egy tel­jes''esztendőn át lapozgatni, de — miként elődeik — az év múltán ezek is múlttá válnak, elvesztik aktualitá­sukat. Ám ha valahol vélet­lenül megmaradnak, lehet, hogy kétszáz év múlva fak­szimilében újra megjelennek. Deregán Gábor Múzeumi kiállítóhely Nagyrédén Ebben a Heves megyei fa­luban a jómódot teremtő szorgalomról tanúskodik minden. A két-három szo­bás otthonok errefelé már nem számítanak sikknek, hi­szen az emberek szemgyö­nyörködtető villákat építe­nek, szinte versengve azért, hogy kinek a pénztárcájából futja még szebbre, még. dí­szesebbre. Megérdemlik, te­hetik, mert tisztességgel meg­dolgoztak érte. Ebből a pompázatos együt­tesből kirí az Erzsébet téri zsellérház, amely újjávará­zsolt voltában is a múltra, a messze tűnt századokra, a nevükről is alig ismert elő­dökre, azok küzdelmektől terhes sorsára utal, amolyan közhasznú mementóként. . . A község 1779-ben készí­tett pecsétjét álló csoroszlya és ekevas díszíti. Ez is hír­adás a távoli, az érzéklete­sen már nehezen felidézhető időből, aligha vitatható ta­núvallomás a hajdani ősök kivételes igyekezetéről, a leg­nagyobb nehézségeken is úr­rá levő teremtő akaratáról. Az öreg falak, a tenyérnyi ablakszemek arra emlékez­tetnek, hogy az itt megtele­pültöknek sohasem volt köny- nyű: sokféle birtokos váltot­ta egymást, többféle nézetet vallottak, de abban mara­déktalanul egyetértettek, hogy jobbágyaik kárára gaz­dagodjanak. Az Aba nem­zetség — híres, királyunk le­származottai voltak — Rédey ágának minden tagja neve­zetes lett sanyargató törek­véseiről, noha egyiküket 1657 végén Erdély fejedelmévé választották. Sokat tűrt az itteni nép, de kitartott a legzivatarosabb korszakokban is. 1544-től a törökök pusztítottak, évtize­dek múltával sem szűnő len­dülettel. 1550-ben már mind­össze négy házat számlálnak Nagy- és Kisrédén, s ezek­ben hét házaspár él gyerme­keivel. A többiek elmenekül­tek. messzire távoztak, de nem véglegesen, hiszen amint lehetett, újból vissza­tértek, s megpróbáltak cso­dát varázsolni a kicsiny par­cellákból is. A mai lakosság büszke le­het a régvoltakra, hiszen ők, ha kellett, ha már nem bír­ták elviselni a nyers erősza­kot, akkor lázadtak, nem tartva a biztos kudarctól, a tragikus következményektől. Zseniális színésznőnk, a toll- forgatásban is jeleskedő Dé­ryné jegyzi fel, hogy Rédey Ferencet 1774 karácsonyán megsebesítették elégedetlen­kedő jobbágyai, s csak fele­sége szoknyája mögé bújva menekült meg a népharag­tól. Állunk a ház előtt, bekuk­kantunk a szobába, a pitvar­ba, s szárnyra kap fantázi­ánk, messze tűnt napok ké­pei villannak fel előttünk: az egykori tulajdonosokat, a kisembert, a zsellérgazdákat látjuk, akik dolgoztak látás­tól vakulásig, s foggal-kö­römmel védték nehezen meg­szerzett jogaikat. Nyaranta az Alföldre kalandoztak, és summásként álltak helyt. A szülőfalutól azonban nem tudtak elszakadni. Kevés volt a föld. a tenyérnyi szőlő nem biztosította a megélhetést? Nos, ötletességért nem men­tek a szomszédba, hanem felfedezték a viszonylag el­fogadható jövedelmet hozó művelési módokat, gyümölcs­fajtákat.' így honosodott meg náluk a málna, s így sajátí­tották el lankadatlan türe­lemmel az oltványtermesztés fortélyait. Arra a munkára buzdító címerre gondolhattak talán,, amely szépapáikat is .mind többre sarkallta. Valószínűleg a XVII. szá­zad végén emelték ezt az aprócska, inkább kunyhónak titulálható házat: szűkös anyagi lehetőségeikből csak egy kis szobára, pitvarra és kamrára futotta. Később a Balázs család élt itt, s utol­só tagja, Ilka néni 1971-ben halt meg. A távoli í'okonság nem tartott igényt erre a szerény hajlékra. Ma már nyoma se lenne, ha a rédei- ekben fel nem ébred az egészséges lokálpatriotizmus, s el nem határozzák, hogy mindenképpen megmentik. A helybeliek őseik példája nyomán hisznek abban, hogy a múlt jelenünk és jövőnk szerves része, s tudják, hogy nemcsak a ma ifjúságát, ha­nem az utána következő nemzedékeket egyaránt ne­veli a község pecsétje által is jelképezett töretlen szor­galomra . . . Pécsi István Amikor még... Táplálkozás — Háztartás Mit készíthetünk almából? Ha ma babákra gondolunk, tulajdonképpen csupa babagye­rek jut az eszünkbe- olyanok, melyeket anyukájuk pelenkáz- hat és számtalanszor felöltöztet­het. levetkőztethet, sétálni vi­het, fésülhet, csinosíthat, de fő­leg szerethet. A babákról alkotott elképzelé­sünk azonban egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint hinnénk. Ükanyánk még nagyon különösnek tartotta volna. An­nak idején ugyanis, talán 100 vagy 150 évvel ezelőtt a babák még ..felnőttek” voltak. A megmaradt babák többsége ma gyűjteményekben vagy mú­zeumokban. üveg mögött látha­tó. Szabályos arcuk finom szí­nei és vonalai egyszerre sejtet­nek drágaságot és törékenysé­get. Gyönyörű látványt nyújta­nak ódivatú, bő ráncú ruháik­ban. Álmodozva, de kissé hű­vösen néznek ránk a ragyogó, mozdulatlan szemek. A finom kezek elárulják, hogy sok baba­hölgy egész testét világos kecs­kebőrből varrták. Az ember szívesen kézbe ven­ne egv ilyen babát. hogy el­játsszon vele. de attól. fél. hogy puszta érintésével tönkreteszi azt a szépséget, vagv leejti, s a törékeny porcelánfej darabokra törhet. Egészen biztos, hogy ük­anyánknak kisgyerek korában ugyanilyen érzései voltak az ilven babák megpillantásakor. Szerencsére segített magán egy maga készítette rongybabával vagv egy újszerű fabábuval, me­lyeket néhánv krajcárért a pia­con lehetett kapni: ezekkel iga­zából játszhatott. A babák még hosszú ideig a tehetős szülők gyermekeinek ..vasárnapi játékszere” marad­tak — mert sokan nem enged­hették meg maguknak az effaj­ta játékot. A művészi kivitelű babák számára egyesek kis há­zakat is építtettek, melvekből semmi qem hiányzott, csak ép­pen nem lehetett velük játsza­ni. csak nézni és csodálni lehe­tett őket. Az első, igazán játéknak való babák csak a múlt század köze­pe táján jelentek meg — talán azért, mert a felnőttek rájöttek, hogy a gyerek világa szebb és szeretetreméltóbb, mint az övék. SÜLT ALMA TEJSZÍNNEL Hozzávalók személyenként: 8 dkg alma, 1 tojás sárgája, fél kávéskanál cukor, fél evőkanál tejszín, 1 kávéska­nál mazsola, vagy 1 kávéska­nál eperlekvár. Az almát meghámozzuk, négyfelé vágjuk és kimagoz­zuk. Lapos tűzálló tálba tesz- szük, megszórjuk cukorral, és sütőben sütjük, amíg szép aranybarna lesz. Majd a to­jás sárgáját habosra kever­jük cukorral, hozzákeverjük a mazsolát, illetve az eper­lekvárt és a tejszínhabot. Az almára öntjük, és ismét visz- szatesszük a sütőbe, rövid ideig átsütjük. SÜLT ALMA MOGYORÓVAL Hozzávalók fejenként: 14 dkg alma, 2 kávéskanál cu­kor, fél kávéskanál őrölt mogyoró, 3 kávéskanál lek­vár, 2 evőkanál méz. Az alma magházát éles késsel kivágjuk. A magház helyére cukorral összekevert mogyorót vagy fahéjas cuk­rot, esetleg sűrű lekvárt töl­tünk. Kevés vizet teszünk alá, és a sütőben megsütjük. Ne legyen túl puha. Mézzel, vagy folyékony lekvárral le­öntve' tálaljuk. Leönthetjük mogyoróval elkevert mézzel is, amit előzőleg felfőzünk. ALMA ÉS SÜTŐTŐK Hozzávalók személyen­ként: 10 dkg sütni való tök, 5 dkg alma, 4 kávéskanál cu­kor, 1 kávéskanál víz, 1 evő­kanál mogyoró, kevés vaj. A sütnivaló tököt és az al­mát egész apró kockákra vágjuk. Kevés vízen vajjal és cukorral lábasban puhára főzzük. Mogyoróval megszór­va tálaljuk. TÖLTÖTT ALMA .Hozzávalók: 10 db alma, 3 evőkanál cukor, meggylek­vár, meggykompót, rum. Krémhez: 2 tojás sárgája, 8 dkg cukor, 2 evőkanál liszt, 5 dl tej. Az almákat meghámozzuk és félbevágjuk, magházát el­távolítjuk. Kizsírozott for­mába tesszük. Megszórjuk cukorral, és 15 percig sütő­ben sütjük. Miután lehűlt, az almák magháza helyére meggylekvárt töltünk, és egy nagy tálra tálaljuk. Elkészít­jük a krémet: a tejet felfor­raljuk, belekeverjük a tojás sárgáját, cukrot és lisztet ke­verünk hozzá. Addig forral­juk, amíg sűrűsödni kezd. Majd a tálra rakott töltött almákat leöntjük a krémmel, a meggykompóthoz hozzáönt­jük a rumot, és szintén az almákra öntjük.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents