Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

1983. január 8., szombat NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ fjf í#/ ! KULTURÁLIS MELLÉKLET A műfordító Wessely László Nem lokálpatriotizmus; egészséges hagyományőrzés, ha egy szűkebb közösség számon tartja fiait, akikre emlékezni érdemes — és Wessely László feltétlenül közöttük van. Ez a neves műfordító, aki­nek ihletett tolmácsolásában a klasszikus orosz és a mai szovjet irodalom sok rangos szerzőjének jeles 'alkotásait ismerhettük meg — Oroshá­zán született. Életpályája ön­magában is figyelmünkre méltó, mert eseményekben oly gazdag, megpróbáltatá­sokban annyira bővelkedő, és a mindig újrakezdésből örök példaként szolgálhat. „Halni torlaszokon! —: fiatal, víg szívvel elesned: testvér, hetvenöt év sebeivel — sike­rült!” — ezt az epigrammát szenteli Illyés Gyula idei kö­tetében, a Táviratokban az egykori jó barát, harcos­társ emlékére, akiről a Hu­nok Párizsban és a Beatrice aoródjai műveiben is ír. Idézzük most fel életének fontosabb állomásait; Már középiskolás korában tagja lett az MSZDP-nek. részt vett a Galilei-kör te­vékenységében. 1918 óta a szocialista munkásmozgalom­ban szolgált. A Tanácsköz­társaság idején a KIMSZ VIII. kerületi szervező titká­ra volt. Á Tanácsköztársaság megdöntése után bebörtönöz­ték, és — mivel kicsapták Magyarország összes iskolá­jából — kitanulta a motor­szerelő-szakmát, majd újabb elfogatástól tartva külföldre ment. Emigrációjának szín­helyei : Németország, Luxem­burg, majd Franciaország. Itt a Sorbonne-ra járt, tagja lett a Francia Kommunista Párt­nak, ezenkívül egy kommu­nista diáklap szerkesztője volt, és cikkeit (1924—1925- ben) rendszeresen közölte a L’ Humanité. Közben kom­munista írótársak műveit tol­mácsolta franciául. Ekkori­ban írta önálló műveit is: az elsőt 1927-ben az öltözködés szociológiájáról, a másodi­kat, doktori disszertációját négy év múlva (francia nyel­ven, már Brüsszelben) a bel­ga agrárkérdésről. Brüsszel­be úgy került, hogy fentebb vázolt baloldali tevékenysé­géért kiutasították Franciaor­szágból. Itt az egyetemen közgazdaságtant hallgatott, belépett a Belga Kommunis­ta Pártba, 1929-től 1932-ig pedig a Citroen Autógyárban üzemszervező volt. Azonban hasonló okok miatt ebből az országból is távoznia kellett; rövid berlini tartózkodás után Moszkvába ment. Itt kezdett el fordítani rendsze­Vajnai László versei: Szókratész Ne képzelj Nap — fényt, hiszen alkonyul. Ne képzelj csendet, a zaj nő s vadul. Ne képzelj kegyelmet, hozzák a méregpoharat. ftélőid ellen, balgán ne keress indokokat. Vedd át szótlanul a színig telt serleget, és idd ki fenékig, mert egyebet nem tehetsz. Vers prózában / Sirályok nélkül is el tudnám képzelni a tengert. Tenger nélkül is el tudnám képzelni a sirályokat. Mégis mindkettő együtt igazán igaz a sirályok és a tenger — a föld és az ember Benyó Judit: Hideg csillagok alatt A hold bevilágít ablakomon és függönyöm mintáit visszaveri. Nagy éj! Februári világosság! Az éjszaka jó, befogad vacogva, rám borítja végtelen kabátját ez a sokcsaládú Univerzum! A hold fénye az i,, íjamon, beosont ma éjjel hogy játsszon velem — emelem fejein az öscsillagzatok felé. Hallgatok, a mindenséget hallgatom, kristály-tisztaságát figyelem és elszenderít ez a hatalmas éj! résén oroszból, először fran­ciára. Főállásban a Moszkvai Autójavító Tröszt szervezési osztályát vezette. 1937—1938- ban pedig ő volt a tröszt mű­szaki igazgatója. Ekkor — mint annyi mást — koholt . vádak alapján letartóztatták, és jó tíz évre eltűnt a szín­ről, hozzátartozói azt sem tudták, él-e, hal-e. Rehabili­tálták, visszatérhetett szám­űzetéséből, ahol kórházveze­tő volt és orvosi teendőket is ellátott. 1948-ban végleg hazatért. 1951-ig a Külkeres­kedelmi Minisztérium köz- gazdasági osztályát vezette, 1951-ben ő lett az Üj Ma­gyar Könyvkiadó (a mai Eu­rópa Könyvkiadó elődje) iro­dalmi osztályvezetője. Élete végéig az Európa Kiadóban dolgozott, a műfordítás hiva­tásává vált. Aki ismerte, nem felejti el megemlíteni, hogy a sok megpróbáltatás mit sem változtatott kedves mo­dorán, szeretetre méltó egyé­niségén. Ami mármost Wessely László orosháziságát illeti: azzal, hogy itt született, és kisgyerekként egy-két nyarat itt töltött, kapcsolata Oros­házával lényegében meg is szűnt. Mivel születése révén azonban mégis orosházi, il­lő. hogy szűkebb pátriájában is ismerjük a nevét. 1977-ben a Szovjet Iroda­lom riportere megpróbálja a ködbe vesző gyerekkort fel­idéztetni a már idős ember­rel. azonban — emlékképek híján — vajmi keveset tu­dunk meg. A tény, hogy Wes­sely László Orosházán szüle­tett. sokakban most tudato­sul először, és ehhez még egy apró adalék járul: megtud­juk, hogy a nagyanyja szlo­vákul beszélt. Csak kevéssel toldhatjuk meg meglevő ismereteinket: Wessely (akkor még Wes­sel) valóban Orosházán szü­letett, 1904. május 14-én, a III. kerület 343 sz. házban. Ezt nemcsak az anyakönyvi bejegyzés bizonyítja, hanem a korabeli szokásoknak meg­felelően az Orosházi Üjság Népmozgalmi statisztika ro­vata is hírül adja (1904. jú­nius 5-i szám). Szülei az ő születése idején budapesti la­kosok, a gyermeknek kifeje­zetten az itt élő apai nagy­szülők kívánságára kellett Orosházán születnie, lévén az első fiúunoka a családban. Az apa Wessel Miksa, a fiú születésekor az anya­könyvi bejegyzés tanúsága szerint foglalkozása keres­kedelmi utazó, 1872-ben szü­letett Orosházán. Anyja Löwy Malvina, az Arad megyei Barakonyban született 1882-ben, iskolába Nagyszalontán járt. Wessel Miksával kötött házassága után budapesti lakos. Az apai nagyszülők oros­házi lakosok, apai ágon Né­metországból (talán Lübeck- ből), anyai ágon Szlovákiá­ból (Galgócról) származnak. A nagyapa Wessel Dávid, ta­kács volt, szőtteseket és rongyszőnyegeket készített házi szövőszékén. Az Oroshá­zi Üjság 1910. szeptember 4-i számában olvasható, hogy Wessel Dávid rőfös kereske­dő 79 éves korában, végel­gyengülésben elhunyt — 1831-ben született tehát. Fel­tehetőleg a zsidó temetőben nyugszik, a temető elhanya­golt állapota miatt azonban erről lehetetlennek tűnik megbizonyosodni. Az Orosházi Űjságban még egyszer olvashatjuk Wessel Miksa és Véssél (sic!) Dá­vid nevét: az 1901-es képvi­selőválasztáson mindketten a kormánypárti jelöltre sza­vaztak. (Október 6.. október 13-i szám.) A családi legen­da szerint őseik között 48- as honvédek is voltak, és a nagyapának szerepe volt a Kossuth-szobor felállításá­ban. Hogy pontosan milyen, erre — legalábbis egyelőre — nincs adat. Az biztos, hogy a bizottsági tagok kö­zött nem volt, mert azok ne­ve fel van sorolva az Oros­házi Üjság 1902. május 25-i számában. A nagyanya, a szlovák anyanyelvű Weinberger An­na, süteményeket, pereceket sütött, meg a híres orosházi kenyeret is. Nemcsak sütöt­te, hanem árulta is ezeket az orosházi piacon, meg Gyopá­roson. Férje halála után egyik fiához költözött Nagy­károlyba, és itt élt 1916-ban bekövetkezett haláláig. Jó kapcsolataik lehettek; erre vall az is, hogy a háborús években Wessely anyja több­ször leutazott Orosházára, s az innen felvitt élelem bevé­teléből pótolta a fronton le­vő férje után járó hadise­gélyt, ami kevés volt a két fiú nevelésére. (W. László öccse. Wessel András textil­mérnök, 1926 óta Franciaor­szágban él. Kolozsvári Grandpierre Emil: Az utolsó hullám című regényében W. Bandi néven szerepel.) Az 1960-as évek közepe tá­ján az anya és két fia ellá­togatott Orosházára, de a nagy változások miatt nem­igen ismertek rá a régi he­lyekre, és mindössze egy is­merőssel találkoztak. Ha belépünk Wessely László egykori, budapesti, Szabadság-hegyi otthonába, és körbepillantunk a szobán — az íróasztalon ott hever doktori disszertációja, meg a hetvenéves Illyést köszöntő Üj Tükör, körben a polcokon, a szekrényekben mindenütt szótárak, könyvek — az az érzésünk támad, hogy nem hiányozhatna a sok könyv közül az ő életének regénye sem. Talán épp a barokk író­asztal rejti azokat a feljegy­zéseket, netán naplót, ame­lyekből ki lehetne pótolni a hiányzó láncszemeket, és amelyekből kikerekedhetne egy regény, vagy akár egy a Tények és tanúk sorozatba illő kötet. Wessely László 1978. március 31-én halt meg Budapesten. Halála után — fordításai mellett — egy ala­pítvány őrzi a nevét: a Wes- sely-díj, melyet az idén har­madszor adtak ki. Békés megye, Orosháza sem feled­kezhetne meg róla. Somi Cva Feldmann Tibor: Táj I. Hegyesi János: Életem Törékeny mécs e gyarló test, melybe szív ad égő olajt: Szív, melyet a reménykedés kicsiny gyújtó-szikrája hajt. A lélek a mécses bele, ami szívja fel az olajt: Vígan lobog, ég a lángja, míg a szívben, s olajban tart. Megtörténhet, hogy előbb is, bár olaj még volna bőven, — Alszik a láng, mert a mécses eltörik a sors kezében. Ám ennél is rosszabb eset, mikor a mécs már kiszáradt, — És a bél még egyre pislog, — de fény helyett kormot áraszt. Én azért csak arra kérem, ki mécsemet égve tartja: Fújja el vagy törje össze, — Csak pislogni sohse hagyja! Vagy mikor majd a legszebben lángol s önti szét sugarát: Mikor fénye áthasítja ezt a vak magyar éjszakát: Seperjen el mindenestől egy felséges nagy viharral! Csak a szelek suttogják, hogy: Kevesebb lett egy magyarral! 1941. Feldmann Tibor: Táj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents