Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
o 1983. január 29.. szombat Lengyelországi változások Q Mit akart a Szolidaritás? George Cukor 1899—1983 Aranykeretes szemüvege mögül a világot maliciózusan szemlélő George Cukor egyedülálló jelenség volt. Ezt vallotta: „Ha csak egyetlen rendező marad, aki nem maga írja a filmjeit, az én leszek. Hány alkotás vált elhibázottá pusztán azért, -mert a rendező írónak hitte magát. Mindenki maradjon meg a maga mesterségénél: nekem a magamé is épp elég nehéz”. Cukor életműve viszont éppen azt sugallja, hogy a rendező számára minden könnyen ment. Filmjein sosem érezni az erőlködését, elegáns s hatásos megoldások mestere volt. Egy magyar bevándorló fiaként 1899-ben született New Yorkban. Művészi pályafutását 1918-ban kezdte Chicagóban, színházi segédrendezőként. Csak 1930-ban került a filmhez, előbb dialógrendező, majd asszisztens, végül rendező lett. Termékeny művész volt, úgyszólván műfaji megkötöttség nélkül dolgozott, s különösen a színészvezetésben remekelt. Egyesek azt mondták róla, hogy ő tudja igazán, hogyan kell a színésznőket rendezni... A harmincas—negyvenes években olyan hírességek álltak kamerája elé, mint Katherine Hepburn (Adám bordája, Búcsú a szerelemtől. Philadelphiai történet) — vele egyébként nyolc filmet is forgatott —, Ingrid Bergman (Gázláng), Judy Garland, (Egy csillag születik), Rita Hayworth, Greta Garbo (A kétarcú asszony, Camille, A végzet asszonya — Kaméliás hölgy) Joan Craw- ford, Lana Turner, később Marilyn Monroe és Audrey Hepburn. George Cukor nem fogadta el „a nők rendezője" címkét Válaszképpen olyan férfi színészeket említett, mint: Spencer Tracy, Carry Grant, Bill Holden, James Mason, Jimmy Stewart vagy Ronald Colman. Az igazság az — mondogatta —, hogy azért tartják a nők rendezőjének, mert régebben Hollywoodban szívesebben szerepeltették a női sztárokat, ők voltak a tömegek bálványai, nem a férfiak. Közönség- és kasszasikerei ellenére a filmkritikusok valódi elismerését nem sikerült elnyernie: míg filmjeivel ösz- szesen 18 Oscart „szerzett másoknak” — ő maga csak egyet kapott a kis aranyozott szoborból: az 1964-ben készült My fair ladyért — több mint harmincéves rendezői pályafutás után ... Egyszer megkérdezték tőle, milyen tanácsot adna a fiatal filmrendezőknek. Ez volt a válasz: „Dolgozzanak keményen, hogy minden munkájuk könnyednek hasson. S ami a kezdő színészeket illeti, nekik Spencer Tracy tanácsát adom tovább: „Tudjátok a szöveget, és ne ütközzetek a díszletekbe”. Cukor még tavalyelőtt is forgatott. Utolsó filmjének címe: Gazdagok és szegények. Főszereplői — nők: Jacqueline Bisset és Candice Bergen. A cselekmény egyszerű: Liz és Mary a legjobb barátnők a magánéletben, de kemény ellenfelek a szakma világában. Végül is a pezsgő békíti ki őket — egy régebbi filmjében a pezsgő csinált valódi asz- szonyt a puritán Katherine Hepburnből .. . A kép. amely az illetékes lengyel vezetőkkel folytatott beszélgetéseken kibontakozott, egyértelműen bizonyítja: Lengyelország a hetvenes évtized végére súlyos társadalmi, politikai, gazdasági válságba került. Az okok tudományos elemzése még folyik, de a lengyel értékelésekből azért már annyi kitűnik*, a munkásosztály mozdult meg, és követelt radikális változásokat — saját munkáshatalmától, pártjától. . Ennek nyomán kezdődött el, nem kevés tétovázás, bizonytalanság közepette az a reformkorszák, amely hivatva volt az újjászületés feltételeinek a kidolgozására, egy új alapokra helyezett nemzeti egyetértés megteremtésére. Ezt a folyamatot szinte csírájában fojtotta el — a nyugati világ bizonyos köreinek tapsa és buzdítása közepette — a szocialistaellenes erők nyílt fellépése. Nem lehet a fejleményekről beszélni -'a Szolidaritás tevékenységének elemzése nélkül. Rakowski miniszterelnök-helyettes mondotta: „A mi célunk ma az, hogy visszanyerjük a lakossági a társadalom bizalmát. Egy olyan társadalomét, amely ma, és itt adva van. Húsz éven át beképzeltek, önteltek voltunk. Politikánkban sok volt a megvetés az emberekkel szemben. A történelem úgy hozta, hogy ezért a számlát a Szolidaritás nyújtotta be — amely később a szocialistaellenes erők kezébe került. Keserű fizetség volt.” A Szolidaritásnak a lengyel munkásosztály majdnem teljes egészében tagja volt. Ez a közel tízmilliós szervezet nagy reménységet ébresztett a munkásokban. Nemcsak' anyagi helyzetük gyors javulását. haA közös tervezés, a hosszú távú energetikai, számítás- technikai és közlekedési együttműködés kérdései szerepeltek a KGST V. B. legutóbbi, moszkvai ülésének napirendjén. A tanácskozás kapcsán érdemes mérleget vonni a szocialista országok gazdasági közösségének tevékenységéről. ELŐRELÁTÓ TERVEZÉS Tavaly a budapesti ülésszakon a tagországok megállapodtak az 1986—90-es évekre szóló Tervkoordináció feladatairól. Ennek megfelelően megkezdődtek a konzül- tációk, amelyek elősegíthetik a tagállamok gazdaságpolitikájának közelítését, a közvetlen kapcsolatok bővülését. A szorosabb együttműködés A tagországok árucseréjében nő a fogyasztási cikkek részaránya. Képünkön: csehszlovákiai harisnyagyár (Fotó: CTK—KS) nem a társadalom erkölcsi megújulását is hirdette. Elhibázott volna az a sommás megítélés, hogy kezdettől reakciós célok szolgálatában állt. Rakowski miniszterelnök-helyettes elmondotta, sokáig meggyőződése volt, lehet találni közös platformot, kialakítható az a partneri viszony, amelynek alapján együtt lehet működni a Szolidaritással az ország számára előnyös változtatások, egy új Lengyel- ország felépítése érdekében. Élete legnagyobb csalódásának nevezte azt, hogy egy pillanatban rá kellett jönni, erre semmi remény nincsen többé. A fordulat akkor következett be, amikor a Szolidaritásban a szélsőséges, nagyrészt értelmiségi elemek lettek a hangadók. Olyanok, akik közül nem egyet külföldön készítettek fel a szocializmus elleni politikai harcra. Partnerkapcsolatok? Egy idő után már nem lehetett erről beszélni — de nem a párt hibájából. Jellemző epizódot mond el erről Rakowski: „1981 júliusában meglátogatott a Szolidaritás egyik főtanácsadója. Leült, keresztbe tette a lábát, majd nyugodtan kijelentette: Nos, miniszterelnök-helyettes úr, Lengyelországban napirendre került a hatalomért való harc kérdése.” Mit tehetett ezután a párt? Hallgassuk meg Stanislaw Cioseket, a szakszervezetekkel való együttműködés ügyeinek miniszterét. Elmondja, hogy ő maga miért volt a Szolidaritás feloszlatásának a híve: „Eljött az ideje —■ érvelt —, hogy egyszer és mindenkorra véget vessünk annak, hogy egy 35 milliós nép narkotikus álomban él. A giereki politika álmodozása az úgynevezett segít a világgazdaság változó követelményeivel összhangban álló termelésszerkezeti változtatásoknál is. Változatlanul központi kérdés a nyersanyag- és energiaszükséglet kielégítése, a rendelkezésre álló erőforrások kihasználása. A tagországok hosszú távú programot valósítanak meg az energiaellátás biztosítására, az egyik legfontosabb fejlesztési iránynak tartva az atomenergia fokozott fel- használását. Az atomenergia részarányának további növelését segíti az atomerőművi berendezések gyártásának szakosítására kötött sokoldalú megállapodás. Ennek teljesítését épp a KGST budapesti ülésszakán tekintették át. A széniparban az együttműködés az új lelőhelyek feltárására és a kitermelés korszerűsítésére összpontosít. A kőolaj- és gázipari bizottság javaslatokat dolgozott ki a tagországok igényeinek fedezésére az 1990-es évekig. KÜLKERESKEDELMI „FELFEDEZÉSEK” Az árucsere-forgalomban a kölcsönös szállítások — az egyes népgazdaságok belső gondjai miatt — nem nőttek olyan dinamikusan, mint a' korábbi években. Előrelépés történt azonban azon a téren, hogy a szállított termékek már jobban igazodtak az egyes népgazdaságok igényeihez, teherbíró-képességéhez. A tervezési, külkereskedelmi és ipari szakemberek folyamatos tanácskozásainak eredményeként sikerült számos olyan terméket „felfedezni”, amelyet korábban tőkés országoktól vásároltak a tagállamok. A'z elmúlt esztendőben újra bebizonyosodott: különömásodik Lengyelországról:, a gyönyörű jövőről, teljesen demoralizálta a népet. Azzal, hogy a fogyasztáscentrikus gazdaságpolitika eredményeként áramlott az emberekhez a jövedelem. Jött az áru is, főként Nyugatról. Ötven százalékkal nőtt az életszínvonal — stagnáló hatékonyság mellett. Drága pénzen megvásárolt nemzeti konszenzus volt ez. Hogyan válaszolt erre 1980? A Szolidaritás tovább álmodta ezt az álmot. Kongresszusuk 50 százalékos nemzeti jövedelem-növekedést ígért 3 év alatt. Ismert Walesa tervez- getése arról, hogy Lengyel- ország lesz Európa Japánja. Mi ez, ha nem a korábbi álmok továbszövögetése? A lázálom megmarad, csak a narkotikum változik. De úgy is fogalmazhatunk, hogy e program mögött már az ellenforradalom nyílt támadása bontakozot ki, hiszen valóra váltásának feltételéül azt követelték,, vonuljanak ki a kommunisták a politika színteréről.” Ismert, hogy Lengyelországban a Szolidaritást, úgy mint a többi szakszervezetet is, feloszlatták. De nem vetették el a független, önigazgató szakszervezet gondolatát. Az új szakszervezeti törvény, amelynek szövege még a szükségállapot előtti időkben keletkezett, jó feltételeket biztosít ehhez. Az 1982. október 8-án elfogadott szakszervezeti törvény alapelvei szerint joga van a dolgozónak önálló szakmai szervezeteket létrehozni. Vallják a mai vezetők: a szocializmus nem abban különbözik a kapitalizmustól, hogy nem lehetnek társadalmi konfliktusok — közte ellentétek. — a munkáltatók, az állam és a dolgozók között. A különbség abban áll, hogyan oldják meg ezesen fontosak testvéri kapcsolataink rendkívüli helyzetekben. A KGST-országok például segítettek Lengyel- országnak a szabad kapacitások kihasználásában a gép-, vegy- és könnyűipar területén. Ugyancsak jelentős az előrelépés a szabványosításban, tavaly mintegy 400 új szabványt fogadtak el. SÜRGETŐ FELADATOK Az 1982-es esztendő természetesen jó néhány megölhet a konfliktusokat. Most törvényes keretet teremtettek a konfliktusok ellenőrzött, kulturált kezeléséhez. A törvény biztosítja a sztrájkjogot is, de előírja az előzetes egyeztető eljárást, amelynek során nagy valószínűséggel megoldhatók a vitás kérdések munkabeszüntetés nélkül is. Mit jelent a .szakszervezetek függetlenségének hangsúlyozása? Semmiképpen sem jogi platformot egy ellenzéki erőcsoportosulás létrehozásához. Jelenti viszont azt, hogy önállóan járhat el a dolgozók jogainak érvényesítésében, mentesen az állami befolyásolástól, s ugyanakkor- a párt sem kényszerül arra. hogy feltétlenül politikai ügyként kezeljen, és állást foglaljon nem politikai természetű kérdésekben. Nagyon pontosan fogalmazta meg ezt az alapelvet Ryszard Smialew, az Ursus traktorgyári szakszervezeti előkészítő bizottság öttagú vezetőségének a tagja: „Elismerjük a párt irányító szerepét a társadalomban, de a szakszervezet független az állami, politikai, társadalmi intézményektől. így szól az alapszabályunk, amelyet hosszú viták után fogadtunk el. Magában foglalja éz az alapszabály a korábbi ágazati szakszervezetek és a Szolidaritás alapszabályainak az elemeit is.” Smialew is beszélt róla, de országos tapasztalat, egyelőre bizalmatlanság fogadja az új szakszervezeteket. A már kétszer csalódott dolgozók harmadszor nagyon meggondolják a csatlakozást. Egyébként semmi sem sürget, mert ahogyan éppen Smialew fogalmazta meg: nem érzik a szakszervezetek hiányát. A feladatokat részben a pártszervezetek, részben a vállalatvezetés szociális intézményrendszere egyelőre megoldja — szakszervezet nélkül is. (Következik: 3. Az egyház és az érdekközösség.) T. Varga József dást sürgető problémát is felvetett. Az egyik: lassú az előrelépés a gyártásszakosításban. Sokszor előfordul, hogy gazdaságtalan egyik vagy másik termék, de mégis folytatják termelését. Sok még a javítanivaló a tudományos-műszaki együttműködésben, a kooperációkban is. Az eddig aláírt megállapodások inkább kétoldalú szerződések, s még kevés igazán sokoldalú megállapodás született. Ezek a kiragadott példák is mutatják: sok a megoldásra váró kérdés, feladat van bőven. A KGST fennállása óta eltelt 34 évben változtak a követelmények, módosultak a feltételek és a módszerek. Eltérő mechanizmusok, irányítási rendszerek jöttek létre, amelyeknek összehangolása elengedhetetlen követelmény. Ugyancsak gondot okoznak a különböző árrendszerek, a pénzforgalom bonyolultsága és nehézkessége. Sürgető feladat olyan módszerek kidolgozása, amelyek segítségével a lényegében még ma is kétoldalú árucserét a részt vevő országok többoldalú külkereskedelmi kapcsolata váltaná fel. A sok megoldásra váró probléma ellenére egy dolog változatlan: az együttműködés szükségszerűsége. Ez. a felismerés fogalmazódott meg a Varsói Szerződés Prágában megtartott januári csúcstalálkozóján, illetve a KGST V. B. legutóbbi moszkvai ülésén is. Faragó András ís: Az energiagondok megoldása fontos feladat. Képünkön: szénszállító szalag az NDK-beli Bärwalde bányájánál (Fotó: ÁDN/ZB—MTI—KS) KGST-mérley
