Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
1983. január 29., szombat Reagan — félidőben Január 20-án érkezett el Reagan amerikai elnök hivatali idejének félidejéhez. Igaz, már 1980. november 4- én megválasztották, hivatalát azonban csak 1981. január 20-án vette át. A nagy találgatás már most elkezdődött: vajon az Egyesült Államok immár 73 esztendős elnöke jelölteti-e magát még egyszer. Az amerikai törvények ezt lehetővé teszik számára. Hogy a belső politikai küzdelmek állása és a közvélemény hangulata lehetővé teszi-e — az már kérdéses. Megszegett ígéretek A félidős mérleg nem túlságosan kedvező. Reagan egyetlen sikerként az infláció csökkenését könyvelheti el. Azt azonban aligha tudja megmagyarázni, hogy ezt miért az utóbbi három évtized leggyötrőbb munkanélküliségének az előidézésével érte el. Legalább ilyen nehéz, ha nem nehezebb dolga lesz január 31-én, amikor be kell nyújtania az Egyesült Államok költségvetését. Azon a napon ugyanis „le kell nye- letnie” a kongresszussal és a közvéleménnyel az amerikai történelem legnagyobb, két- százmilliárd dolláros költség- vetési hiányát. Ráadásul be kell majd vallania azt is, hogy ezt a hiányt elnöki időszakának végéig semmiképpen sem tudja csökkenteni. Mindezt egy olyan elnöknek kell megtennie, aki a költségvetési egyensúly helyreállításának káprázatos ígéretével került hatalomra — s aki éppen ennek az egyensúlynak a nevében kurtította meg a legszegényebbek segélyeit és a leggazdagabbak adóját. Nem csoda, hogy a Washington Post hírneves belpolitikai publicistája, David Broder, akit világszerte az amerikai politikai élet szinte kegyetlenül pártatlan megfigyelőjének tartanak — így írt 1983. január 20-ának jelentőségéről: „Ezen a januári napon voltaképpen nem a Reagan-elnökség félidejének, hanem fokozatos eltűnésének tanúi vagyunk. A reaganiz- mus — ez egyre világosabb — a maga tiszta formájában csak egy évig tartott, 1980 nyarán, Reagan jelölésével kezdődött és 1981 nyarán, az új elnök első költségvetésének és adótörvényeinek elfogadásával ért véget. Aminek azóta tanúi vagyunk, az voltaképpen gyorsuló visszavonulás a reaganizmustól: egy olyan folyamat, amelyben az elnök inkább a szemlélő, mint az irányító szerepét tölti be.” Példátlan népszerűtlenség Hogy ez az elemzés Reagan félidős belpolitikai mérlegéről mennyire igaz, azt számos új jelenség igazolja. A Gallup közvélemény-kutató intézet erre az alkalomra nyilvánosságra hozott adatai szerint Reagan ma az egyébként belső nehézségekkel küzdő demokrata párt mindkét jelöltjével szemben elveszítené a választásokat. Ha Mondale volt alelnök lenne az ellenfele, akkor 52 —40 százalékok arányban veszítene — annak ellenére, hogy Mondale a Carter-el- nökség katasztrofális emlékét vonszolja magával. Ha John Glenn szenátor, a hajdani űrhajós, akkor 54—39 arányban bukna el. A történelmi tapasztalat az, hogy a lehetséges ellenzéki jelöltek ilyen nagymértékű előnye a Fehér Ház tekintélyével öve^ zett elnökkel szemben félidőben rendkívül ritka. Számos jel mutatja, hogy ezt az elnök és tanácsadói is érzékelik. Már előre kiszivárogtatták, hogy Reagan olyan ígéreteket fog tenni, amelyekkel szeretné javítani helyzetét a politikáját leghatározottabban elutasító rétegekben. Kimutatták például, hogy az amerikai nők csaknem 70 százaléka elutasítja Reagan politikáját. Nyilván erre „válaszolt” a Fehér Ház azzal, hogy a szállításügyi és egészségügyi tárca élére új, női miniszterek kerültek, s Reagan kilátásba helyezi a női munkával szemben még mindig fennálló megkülönböztető rendelkezések felülvizsgálását. Az amerikai fekete lakosság csillapítására — amely szinte frontálisan szemben áll az elnökkel — meglehetősen üres gesztusként egy ötperces rádióbeszédet intézett a napokban Reagan elnök. A harmadik politikai veszélygócra, a munkanélküliekre is vet majd egy pillantást az elnök. A jelek szerint különböző adókedvezményeket ígér majd azoknak a vállalatoknak, amelyek a munkanélkülieket hajlandók ismét alkalmazni. Kérdés, hogy mindez megváltoztat- hatja-e az elnök körül kialakult, országos méretekben egyre kedvezőtlenebb belpolitikai légkört. II valóság kényszere A világot természetesen elsősorban az érdekli, hogy az elnökség félidejében milyen a külpolitikai mérleg. Valószínű, hogy Reagan élesen szovjetellenes és konzervatív alapállása, amely egész életében meghatározta politikai magatartását — a hátralevő rövid „második félidőben” sem fog megváltozni. Itt is vannak azonban olyan jelzések, amelyek azt mutatják: a valóság kényszere rendkívül erős. A fegyverkezési és leszerelési hivatal vezetőjének, Rostownak hirtelen leváltása, a genfi rakétatárgyalásokat vezető diplomata, Paul Nitze és a szélsőséges konzervatívok közötti összecsapás hírei, Bush alelnök kényszerű nyugateurópai villámkörútja — mind arról tanúskodnak, hogy az elnök külpolitikájának valamilyen formában el kell mozdulnia a holtpontról. Reagan elnökségének félidejében elmondható, hogy az elnök a bel- és a gazdaság- politikában kénytelen volt feladni induló állásait. Ha erre kényszerülne a külpolitikában is — akkor békésebb világ körvonala bontakozhatna ki a következő két esztendőben. —i—e Kalifornia Jugoszlávia Hz autóipar utolsó mohikánjai A jelentések szerint az Egyesült Államokban 10,8 millióra emelkedett a munkanélküliek száma. Az álláskeresők jó része az egyik legfontosabb iparág, az autóipar dolgozói közül kerül ki. Február 2. immár 53 esztendeje a munkanélküliség elleni nemzetközi harc napja. Ez a küzdelem ma legalább akkora erőfeszítéseket igényel, mint 1930-ban, a nagy gazdasági válság idején. Fekete napokat, heteket élnek át az autóipari munkások Kaliforniában, Amerika egyik leggazdagabb' államában. Két esztendeje még évi 1 millió autó került itt le a szerelőszalagokról. A Ford cég nemrég azonban bejelentette, hogy bezárja San José-i üzemét, amelyet pedig a közelmúltban alakítottak át 55 millió dolláros költséggel az Escort és a Lynx kiskocsik gyártására. Mindkét modelltől azt várták, hogy versenyképes lesz az egyre jobban előre törő japán kocsikkal szemben. Évi 200 ezer autó gyártását tervezték. Ám az első esztendőben csupán 70 ezer készült, és az üzemet most, mint gazdaságtalant — leállították, 2400 munkást pedig elbocsátottak. A másik kaliforniai Ford-gyárat Pico Riverában másfél éve csukták be. A General Motors Los Angeles-i szerelőüzeméből a dolgozók felét, 2250 munkást bocsátottak el, mert a tavaly piacra dobott 50 ezer Camaros és Firebird a nyakukon maradt. Az üzemben még dolgozó 2250 munkás az egykor oly virágzó kaliforniai autóipar utolsó mohikánjai. Az elbocsátások előre vetítik a nyomor árnyékát. A General Motors másik Los i Angeles-i gyárának, a South “ Gátéi nek 4300 dolgozója körülbelül egy éve került az utcára. A szakszervezet egy ideig még folyósítja számukra a támogatást, de a határidő lassan lejár. Üjabb állásra semmi kilátásuk, s hamarosan csak a minimális állami munkanélküli segélyre lesznek utalva. Az elbocsátások különösen a fiatalok számára jelentenek súlyos megpróbáltatást. A General Motors több évtizedes munkaviszonnyal rendelkező dolgozói ugyanis nyugdíjjogosultságuk eléréséig megkapják alapbérük 50—75 százalékát, mint munkanélküli támogatást, az elbocsátott fiatalok azonban csak fél évig kapnak heti 136 dollár segélyt. S mi lesz azután?... A bezárt GM üzem parkolóterén több ezer férfi, nő és gyermek szorong. Élelmiszercsomagokat osztogatnak. Az akciót az autóipari szak- szervezet és egy egyházi jótékonysági egylet közösen szervezte. A kép elszomorító: az emberek már hajnalban gyülekeztek, mert attól tartottak, hogy a későn jövőknek már nem jut semmi. Maguk a szervezők is megdöbbentek ... A helyi szak- szervezet vezetőségi tagja, Bernice la Cour elmondta a svájci Weltwoche hetilap munkatársának, hogy csak 2—300 emberre számítottak: „Ez bizonyítja, hogy embereink éheznek. Nagy a nyomor, ha hajnaltól késő estig hajlandók élelmiszerért sorba állni”. Talán még az éhezésnél is súlyosabbak a munkanélküliség pszichikai következményei. Alkoholizmus, válások, otthonok elvesztése. A South Gate üzem bezárása óta hat munkás lett öngyilkos. A munkanélküliség különösen a férfiak számára jelent súlyos megpróbáltatást — írja Bernice la Cour. — Feleségeik és gyermekeik részéről gyakran megkapják: „Te csak fogd be a szád, nem dolgozol semmit!” Ilyenformán állásuk után önbizalmukat is elvesztik. Max Scott, egy másik szakszervezeti vezető az alkoholizmus és a kábítószerélvezet terjedéséről panaszkodik ... Az üzem bezárása óta megduplázódott az alkoholisták száma. Egyik kollégánk, aki azelőtt egy csepp alkoholt sem fogyasztott, börtönbe került, mert részegen elgázolt egy gyalogost”. A legsúlyosabb probléma az elbocsátott munkások számára, hogy belátható időn belül nem számíthatnak munkára. Kalifornia állam, a General Motors és az autóipari munkások szakszervezete 10 millió dolláros költséggel állástanácsadó- és átképzőprogramot szervezett, amelyet a South Gate volt dolgozóinak fele vesz igénybe. Ám maga a program vezetője, Henry Gonzalez sem bizakodik: „Mit ér, ha valaki megtanul egy másik szakmát, de abban sem tud elhelyezkedni. Mindenki elbocsát, senkit sem vesznek fel. Hiszen nem csak az autóipar van válságban. S ha valahol mégis lenne üresedés, nem veszik fel a mi embereinket, mert úgy vélik: a General Motors egyszer újra kinyitja a gyárát, és akkor az emberek visszajönnének, hiszen az autóipar mégiscsak jobban fizet”. Gáti István Reménytelenség (Fotó: Weltwoche — KS) Harc a kábítószercsempészés ellen Jugoszláviában erélyes harcot hirdettek meg az egyre inkább elszaporodó kábítószercsempész csoportok ellen. Jugoszlávia földrajzi helyzete alapján tranzitövezetnek tekinthető: a kábítószer-termelő országokból ott vezetnek keresztül az utak a Közel- és a Közép-Keletről a nyugat-európai „fogyasztók” felé. A Tanjug jugoszláv hír- szolgálati iroda jelentése szerint a rendőri és a vámszervek az utóbbi öt évben 896 kábítószercsempészt tartóztattak le, és összesen 7282 kilogramm különféle kábítószert koboztak el. A legtöbb esetben hasist találtak a csempészeknél. Az utóbbi években azonban egyre több heroin is megjelent a feketepiacon. Ez pedig különösen veszélyes kábítószer. A letartóztatott kábítószercsempészek és -kereskedők túlnyomórészt külföldiek. Különösen sok közöttük a török, nyugatnémet, libanoni, iraki, pakisztáni, olasz és holland. A vizsgálatok során kiderült, hogy az elkobzott kábítószer javarészét a nyugatnémet feketepiacnak szánták, de sok került belőle Olaszországba, Ausztriába, Svájcba és más nyugat-európai országba is. A veszélyes csempészet és fekete kereskedelem felgöngyölítésére a jugoszláv hatóságok erélyes intézkedéseket tesznek, az ügy nemzetközi vonatkozásai miatt szorosan együttműködnek az Intcrpollal és a kábítószer- kereskedelem ellen küzdő más nemzetközi szervezetekkel is. (g) Kezelik a Rettegés lltyját Veszélyben a Szfinx? A titokzatos mosolyú Szfinx éppúgy összeforrt az egyiptomi fővárossal, mint ahogy az Eiffel-torony Párizzsal, vagy a Colosseum Rómával. A gizehi piramisok tövében levő, több mint négyezer esztendős, a felkelő nap irányába néző alkotás a Kairóba özönlő turisták egyik fő célpontja, kedvelt látványossága. Érthető hát az aggodalom, amely a közelmúltban a szobor állapotának fokozatos romlását kísérte. Számos szakértő — s még A piramisok tövében fekvő oroszlán testű, ember fejű szoboróriás több szenzációra éhes hírlapíró — kongatta meg a vészharangot: veszélyben a Szfinx, pusztulás fenyegeti a „Rettegés Atyját!”. (Így nevezték el az arab hódítók a hatalmas, 57 méter hosszú, 20 méter magas kolosszust.) Jókora beomlás keletkezett 1981 végén a Szfinx bal hátsó lábán — 120 tégla omlott le a védőborításból —, most pedig a szobor mészkőanyagának poriadása gyorsult fel. A régészeti intézet szakértői csoportjának megállapítása szerint a sivatagi szél, az éles homokszemcsék koptató hatása mellett a talajvíz kezdte ki igazán az óriási fekvő oroszlánalakot, amelynek emberi arca a feltevések szerint Khephren fáraót ábrázolja. A homok egyébként állandó elnyeléssel is fenyegeti; utoljára 1925— 26-ban tisztították meg a környéket. A rombolásba „besegítettek” persze az emberek is az évszázadok során: az orr megrongálása például a szoborra ágyúval lövető mameluk uralkodók számlájára írható, a hiányzó szakállat pedig az angolok vitték a British Múzeumba. (Nemrég az egyiptomi kulturális miniszter szólalt fel a töredék visszaszerzéséért.) A Szfinx orvoslásáról a tudósok heves vitát folytattak. Elhangzottak szélsőséges vélemények is, például, hogy temessék ismét vissza teljesen a konzerváló homokba, vagy hogy borítsák be hatalmas üvegbúrával. Mások befecskendezéssel akarnák erősíteni a kőanyagot, amerikai régészek pedig vákuumos eljárást javasoltak. Ezzel állítólag el lehetne távolítani a Szfinx sziklatalapzatából a sót, amely a talaj- vagy esővízzel felszivárog a szobor testébe, majd az elpárolgás során kikristályosodik annak felületén. Megoldást hozhat az is, ha vízszívó téglák helyett a nedvességgel szemben ellenálló kövekkel borítanák a Rettegés Atyját. A kezelés első lépéseként a szobor nyakára kent különleges iszapréteggel szeretnék felszivatni a mészkövet pusztító ásványi sókat. A módszer remélhetőleg sikeres lesz, hiszen a Szfinx nemcsak Egyiptom, hanem az egész emberiség egyik féltett kultúrkincse. (szegő) A Szfinx homlokán töredékben maradt Ureusz-kígyó a királyi hatalom egyik jelképe volt (Fotó: Elekes EväP felvétele — KS)
