Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-16 / 13. szám

1983. Január 16., vasárnap a z 1840-es években több dohánytermelő községet, köz­tük Nagykamarást és Almáskamarást telepítették az Arad megyei síkságra. A két település viszontagságos sorsa, egy harmadikéval, a szomszédos Bánkúiéval fonódott össze. Almásra az eleki német családokból, Kamarásra pedig a közeli magyar falvakból, s az ország távoli megyéiből ver­buválták a lakókat. Versengtek az önálló községi rangért a települések, s az itt élők tanúi lehettek a bánkúti adós pa­rasztok kiűzetésének, földönfutóvá válásának is. A vagyoni, nyelvi, nemzetiségi különbségek sokáig gátolták az együtt­működést Almás és Nagykamarás között. Az élet törvény­szerűsége, a történelem alakulása később másként alakítot­ta a két község életét. Családi kapcsolatok, közös intézmé­nyek létesültek, munkásbarátságok szövődtek az eljárók kö­zött, s a munkásmozgalmi múlt még szorosabbra fűzte a kötelékeket. A felszabadulás után hosszú ideig viselte Almáskamarás a nem éppen dicsérő jelzőt: „telepes falu”. Tizenöt éven át a lakossága állandóan cserélődött. A háború után kivándorolt, kitelepített német családok házaiba világ vándorai költöztek, akik hamar odébbálltak, nem tudtak megbarátkozni a nehéz földművessorssal, munkával. A község tulajdonképpeni fej­lődését a tsz megerősödésétől, az 1960-as évektől számítják, addigra a falu lakói is megállapodtak. Az építkezések az 1970-es évek közepétől kezdődtek, egyre takarosabbak lettek a porták, felépült az ABC-áruház, minden utcában szilárd burkolatú lett a járda, biztosították a jó közvilágítást. A Me- zőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ jól gondoskodik a kereske­delmi ellátásról, s a jövőben, remélik, az itt lakók a vendég­látóipari egységek körülményeinek javítását is. A kétcsopor­tos óvodába 64 kisgyermek jár, az iskola tanulói létszáma 180 körüli. Megfelelő az egészségügyi ellátás, s ha a társköz­ségek közös fogorvosi állását sikerül betölteni, az iskolafo­gászati gondok is megoldódnak. A fejlődés törvényszerűségei azt diktálták, szervezzék kö­zös tanáccsá az almáskamarásit és a nagykamarásit. 1982. január 1-e óta Köböl András a társközségek tanácselnöke, s Almáson kirendeltségvezető intézi az ügyes-bajos gondokat. Egyre több a közös szolgálat, intézmény, s a munkalehetősé­get, megélhetést biztosító Ságvári Tsz is a két községé. így él és dolgozik egymás szomszédságában a nagykamarást 2400, s az almás! 1570 ember. Klubkönyvtár a közművelődés színtere Olyan fiatal még a klub- könyvtár vezetője, Szabó Piroska, hogy vígan beso­rolhatna a középiskolás diá­kok közé. Tavaly augusztus­ban bízták rá az almáska- marási közművelődés szín­terének, a klubkönyvtárnak az irányítását. Azelőtt az óvodában dolgozott, s bi­zony azóta is visszasírja az apróságokat, bár szeret itt lenni. Kellemesen berende­zett könyvtár, ifjúsági klub. úttörőszoba és nagyterem várja a község lakóit. Főként persze a gyerekekre, s az idősekre számíthat a fiatal népművelőjelölt. A fiatalo­kat leginkább csak a diszkó vonzza, azt soha nem unják. A nyugdíjasok a legaktívab­bak. Az ő klubjuk rendsze­resen tartalmas programo­kat, TIT-előadásokat igé­nyel. Dolgozik még díszítő- művészeti szakkör és ifjúsá­gi klub a könyvtárban, s a KISZ-esek is itt találkoznak rendszeresen, Az olvasók több mint hét és fél ezer kötet közül választhatnak. Sokan eljárnak dolgozni, tanulni a faluból, talán őket a legnehezebb a klubkönyv­tárba csábítani. Színházi program, nagyobb kulturális rendezvény helye a nagyka- marási művelődési házban van, ahová az almásiak is szívesen elmennek. Előfor­dult, hogy a nyugdíjas ta­lálkozó résztvevői tsz-busz- szal mentek a társközségbe, de gyalog akartak hazasé­tálni a jó hangulatú ren­dezvényről. Ez a klubkönyvtár a nagy- kamarási általános művelő­dési központ része. Gazda­sági, módszertani segítséget, irányítást a nagyobb telepü­lés nyújt a kisebbnek. Nem túl biztató az anyagi hely­zetük, bár sok segítséget ad a mezőkovácsházi ÁFÉSZ, a Ságvári Tsz és a tanács. A KISZ-esek is szívesen meg­fogják a lapát nyelét, ha társadalmi munkában kell a segítség. Szükség is van az összefogásra, hiszen a mű­velődés feltételeit együtt kell javítaniuk, fejleszteniük az itt élőknek. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Almáskamaráson Aki hajtja, az javítja A tágas, szépen rendben tartott műhelycsarnokban balról egy Rába 200-ast sze­rel két fiatalember, mögöt­te egy Claas-kombájn vágó­szerkezeténél forgolódnak többen is, a jobb oldalban meg IFA-k, két MTZ vár sorára. A nagykamarási Ság­vári Tsz gépműhelyében va­gyunk. Amióta Ságvári né­ven egyesült a nagykamará­si és az almáskamarási tsz, jó néhány almási is itt dol­gozik. — Most éppen ez a Rába, meg a Claas nagyjavítása fo­lyik — mondja Illés István műhelyvezető-helyettes —, az IFA-k és a két MTZ pe­dig nagy-, illetve középjaví­tást kap. — Nincs szakmunkáshi­ány? — Szakmunkás az nem kevés van itt, csak az a baj, hogy a mezőgazdasági gép­szerelő szakmunkásunk ke­vés. Egyébként a többség fia­tal — mutat körbe — 18 és 37 év közötti az átlag. A gé­peket egyébként általában az javítja, aki a határban is dolgozik vele. A műhelycsarnokban — Milyen volt a tavalyi év? — Kifejezetten jó, leg­alábbis a gépek szempontjá­ból, meg reméljük, gazdasá­gilag is. Az időjárásra iga­zán nem lehetett panasz, ta­vasszal könnyű volt a vetés, az aratás és az őszi beta­karítás is simán ment, de­cember elejére befejeztük a répaszállítást, és fel is szán­tottunk mindent. Szegedi András gépparkos egyike az itt dolgozó né­hány idős embernek. — Milyenek ezek a mai fiatalok? — Hát, nézze, alapjában véve semmi baj belük. De néha azért rosszul esik ez- az, nem mindig számít ne­kik az öregebb szava. Ha­ragszanak, ha nem engedem be őket, de hát nem úgy megy az, hogy egy milliókat érő gépet csak úgy sárosán lehajítunk a többi mellé. Szó­val, a megbecsülés ... „II víz a fő téma” Az idős Szabó házaspár és Tériké II postán — Jó napot kívánok, tessék! — nyitja ki a kisablakot a pos­tán Rehák Sándorné hivatalve­zető. Elmondom, mi járatban va­gyok, s készséggel egyezik bele a beszélgetésbe, annál is in­kább, mert ezekben a déli órák­ban alig van forgalom, legalább­is ma. — Tegnap, tegnapelőtt viszont annál több dolgunk akadt, fi­zetésnapokon ugyanis sok a pénzbefizetés, a legtöbben igye­keznek azonnal föladni az ilyen­olyan részletet, tartozást. A hivatalvezetőnő, középkorú, őszülő asszony, hét éve lakik és dolgozik a faluban, szolgá­lati lakást kapott. — Csanádapácáról kerültem ide — meséli , és őszintén mondom, megszerettem itt a falut is, ezt a munkahelyet is. Jól összejött ez a kis kollektí­va, s ez nagyon sokat számít. — Mennyi újság jár a falu­ba? — Hogy is? Kétszázötvenhárom napilap, plusz a havi- és heti­lapok, folyóiratok, szóval össze­sen 1050 előfizetőnk van. A leg­nagyobb gondunk egyébként je­lenleg ennek az épületnek a fel­újítása. A pénz megvan rá vagy három éve, és egyszerűen nincs, aki elvállalja! Nyílik az ajtó, Völgyesi László- né hozza a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ helyi ABC-jének bevételét. A hivatalvezetőnő át­veszi a pénzt, számol, pecsétel. — Takarékosak-e az almáska- marásiak? — A betétállomány után ítél­ve, igen, de nem csak gyűjtik, föl is használják a pénzt, a leg­többen építkezésre. Ez az utca tulajdonképpen csak fél utca, hiszen a falu- szélen húzódik. Keskeny be­tonjárdán lépkedünk, balról takaros öreg parasztházak — jobbról pedig a havat váró szántóföld. Árpád utca 23. Helyben vagyunk, ebben a fehérre meszelt, példásan rendben tartott, immár há­romszobásra bővített házban lakik az idős Szabó házaspár — a bácsinak már a nagy­apja is ebben a házban élt — és itt lakik asszonylányuk, Tériké is a családjával. Há­rom generáció talált otthont egy födél alatt. A konyhában régimódi tűzhely ontja a meleget, de a másik sarokban ott a gáz­tűzhely is, azon fő az ebéd. — Csak az a baj, hogy oda az egészség — panaszolja Szabó János bácsi, amikor leülünk beszélgetni — két éve, hogy agytrombózist kap­tam. a feleségem meg tíz­egynéhány éve nem tud jár­ni, csak segítséggel. Így az­tán nemigen tudnék már ki­mozdulni itthonról, ha akar­nék se. de nem is nagyon kívánkozok, mióta ilyen nyomorékféle lettem. Mond­tam a párttitkárunknak is, mikor az orvossal együtt el­jött meglátogatni, hogy ezért nemigen tudok menni a tag­gyűlésekre se. De meg is ér­tette. A falu dolgai azért érdek­lik Szabó János bácsit. — Most a víz a fő téma, azt beszéljük, ha a közeli boltban összetalálkozunk, vagy erre járnak az ismerő­sök. Tudja, talán meglesz a vezetékes víz, legalábbis na­gyon reménykedik mindenki. Később a szokatlan idő­járásra terelődik a szó. — Emlékszem olyan idő­re — igazít egyet ellenzés sapkáján Szabó bácsi —, mikor is? 1922 tele volt ilyen, hogy február 6-ig na­gyon enyhe, aztán jött a hó, a fagy. a hideg tél, mégis rendesen lett tavasz. A ré­gi öregek úgy mondták, még márciusban is többet ér egy méteres hó, mint egy csöpp eső. Hát, majd meglátjuk, az idén hogy lesz, ezt ugyan nem lehet szabályozni! Ebben maradunk. Bölcsödéből öregek napközije Sallai Károly, aki hosz- szú éveken át az almási ta­nács elnöki tisztét viselte, egy dunántúli kiránduláson látott öregek napközi ottho­nát. Megtetszett az ötlet, s találkozott a szándékkal, hogy az elnéptelenedő köz­ségi bölcsődéből öregek nap­közijét lehetne alakítani. A gondozónők maradtak a ré­giek, Mészáros Mihályné és Sipos Lászióné, s a kicsik helyett most már az idősek­kel törődnek. A sok szobás, tisztán tar­tott, egyszerűen, kényelem­mel és ízléssel berendezett épület tágas előterében bá­csik és nénik beszélgetnek, kártyáznak, nevetgélnek. Jó hangulatban vitatják az ese­ményeket, életük dolgait. Van itt fürdőszoba, társal­gó, pihenőhely, tévé, rádió, kellemesen melegítő kályha is. A község körzeti orvosa hetenként két alkalommal látogatja az öregeket. A legnagyobb helyiségben egy néni szundikál a sarok­ban. Elfáradt, odahaza nagy­mosást rendezett, itt piheni ki a számára már megeről­Az oldalt írták: Tóth Ibolya és Bede Zsóka. A fotókat Veress Erzsi készítette. tető munkát. Laci bácsi vi­dáman nevető kék szemmel tekint a világba, szívesen beszélget az asszonyokkal, akik körülveszik a pihenő nénit. Akinek kedve és ere­je van a munkához, segíthet is a ház körül, úgy,, mint Té­riké néni. Mosogatni, teríte­ni, rendet rakni, a kertben dolgozgatni, néhányan szíve­sen vállalkoznak az ilyen feladatokra is. — Amilyen nehezen ala­kult ez a napközi, most már olyan nagyon nagy sikere van — mondja az egyik gondozónő. — Húsz idős ember találja meg itt a tár­saságát, kényelmét és szóra­kozását. Többen alig vár­ták, hogy véget érjenek az év végi ünnepek. Akkor ugyanis zárva tartottunk. Egy szemüveges asszony az asztalnál kézimunkázik. Mondják, sok szép térítőt hímzett már, jutott belőle a rokonságnak is. Hét végén, ünnepeken a hozzátartozói­kat keresik fel, látják ven­dégül az idős emberek. Még­is szívesen várják a hétköz­napokat, amikor tárva a második otthonuk ajtaja. Jóízű az ebédre készített zöldborsófőzelék

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents