Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-21 / 299. szám

1982. december 21., >kedd NÉPÚJSÁG II pálya Még valamikor ősszel Bá­bolnáról érkeztek szakembe­rek a kétegyházi Béke Tsz- be, annak is a gépműhelyé­be. „Ott hátul találják a mérnököt” — mutatott a mű­hely végébe az egyik mun­kás, útbaigazítva a téblábo- ló idegeneket, akik „ott há­tul” olajos szerelőket láttak, de a mérnököt nem vélték felfedezni. Pedig ott volt ő is, a szerelők között dolgo­zott. A fiatal gépészmérnökkel, Lup Jánossal és az ugyan­csak fiatal Kosztin László közgazdásszal most itt ülünk a kétegyházi Béke Tsz egyik irodájában, hogy a pályakez­désről, a beilleszkedésükről beszélgessünk. Először is szó­ba kerül az a megyei talál­kozó, amelyet a megyei ta­nács mezőgazdasági osztálya, a tsz-szövetség és a megyei KISZ-bizottság rendezett a közelmúltban a mezőgazda­ságban és az élelmiszeripar­ban dolgozó pályakezdő fia­tal szakemberek számára. Ezen részt vettek mindket­ten, és egybehangzóan állít­ják, jó volt, hasznos volt, és szükség lenne ilyen alkal­makra a jövőben is. S nem­csak az elhangzott tájékoz­tatók, hanem a szünetekben, kisebb csoportokban folyta­tott beszélgetések miatt is. No és a vita, a hozzászólá­sok? — kérdezem, mire ki­derül, hogy az még nem az igazi, különösen az első je­lentkezők inkább csak kér­deztek, mintsem a saját gondjaikat, véleményüket adták közre. — Tulajdonképpen ez ért­hető is — fejtegeti Lup Já­nos —, hiszen ilyen sok em­ber előtt nehezebb szólni, de egyébként sem nagyon jel­lemző, hogy ki-ki elmondja, amit gondol. — Vajon miért nem? — Több okát látom. Egy­részt szégyenlősek vagyunk, úgy gondoljuk: minek un­tassak a magánproblémáim­mal másokat, talán meg se értik. Másrészt mérlegelik az emberek: jó az nekem, hogy ami a szívemen, az a szá­mon? Pedig nálunk igazán minden lehetősége megvan az embernek, hogy előre lép­jen, tegyen valamit, hogy a köz érdekében elmondhassa a véleményét. Beilleszkedés, kapcsolatok De kanyarodjunk vissza az eredeti témához. A beillesz­kedésről, a munkába állás hétköznapi gondjairól elő­ször Lup János beszél, aki a diploma megszerzése után, szeptember 1-től dolgozik ebben a tsz-ben. Egyébként a szomszéd faluba, Elekre való, onnan jár át a munka­helyére. — Az egyetemi évek alatt, amíg Gödöllőn tanult, nem szakadt nagyon el a falu­tól? — Egyáltalán nem. Szin­te minden hét végén haza­jöttem, sokszor tanulni is, vizsgák után meg elújságol­ni a sikert, hadd örüljenek a szüleim, akik arra tettek fel mindent, azért dolgoztak, hogy taníttathassanak. Meg aztán ide is udvaroltam, a Lup János kezdetén feleségem is eleki — teszi hozzá. — Az egyetemen egyébként szerencsére SZET- esekkel, tehát olyanokkal jártam együtt, akik a mun­kapad mellől kerültek a szakmunkások egyetemi elő­készítő tanfolyamára, és utá­na az egyetemre. Számukra nagyon komoly tét a diplo­ma, igazán hajtottak, és ez nagy erkölcsi húzóerőként hatott rám is. A személyük­ben nagyon komoly, nagyon okos embereket ismertem meg, akiktől sokat lehetett tanulni. Azt persze négy hó­nap után nem tudom meg­mondani, mire jó, amit az egyetemen tanultam. Ügy van ez, hogy szereztem egy halom ismeretet, de most még nem tudom, mire van szükségem, és mire nincs. Azt viszont már tudom, hogy sok mindent nem tudok. — Az, hogy a megszerzett ismeretekből mire van szük­sége itt, ebben a termelő- szövetkezetben, a napi gya­korlatban világossá válik. Bizonyára segítik majd a tsz tapasztaltabb szakemberei és közvetlen munkatársai, hogy jól tudja alkalmazni a tudá­sát. Apropó, hogyan alakul­tak emberi kapcsolatai a munkahelyén, sikerült-e be­illeszkednie? — Ügy érzem, jól kijövök a dolgozókkal. Mielőtt ide­kerültem, azt hallottam, hogy az itt élők zárt közösséget alkotnak. Valóban, nem könnyen fogadják be az ide­gent, de azután nagyon me­leg szívűek, barátságosak. Nem tudok románul, mégis eleinte csak románul beszél­tek előttem, most már ma­gyarul. Tudom, hogy nekem itt bizonyítani kell, s hogy itt, kint kell megvédeni a diplomát, ami önmagában még kevés, és csak elméleti felkészültséget adott. A gya­korlatban viszont rengeteg még a tanulnivalóm, sajná­lom is, hogy egyetem előtt nem voltam egy-két évig mondjuk traktoros. — Ezért szokott a műhely­ben együtt dolgozni a szere­lőkkel? — Ezért is. Meg volt, ami­kor sürgetett a munka, a ve­tőgép nagyon kellett. De a legfontosabb ok, — s ezt én már az elhelyezkedés előtt elgondoltam, hogy szerintem munka közben alakulhatnak az emberi kapcsolatok, ak­kor fogadják be legkönnyeb­ben az embert. Ügy érzem, nem tévedtem. Én csak a magam erejéből juthatok előre, nekem bizonyítani kell, no és türelemmel len­ni. Ellentmondások, kudarcok Szintén az idén nyáron végzett Kosztin László köz­gazdász is. A nyurga, szem­üveges fiatalember december elseje óta dolgozik ebben a tsz-ben, s míg Lup János­nak nincsenek komolyabb anyagi gondjai — felesége szüleinél kényelmes otthont kaptak, — a Kosztin-házas- pár helyzete nem könnyű, így nagy segítség, hogy a téesztől kaptak szolgálati la­kást. S míg Lup János a pályakezdés nehézségei kö­zött első helyen említi a kö­zösségbe való beilleszkedést, az emberi kapcsolatok kiis­merését és kialakítását, tár­sa az egyetemi tanulmányok és a gyakorlati élet ellent­mondásait, az ebből adódó buktatókat hangsúlyozza. — Most tudom lemérni igazán, milyen sokat számít, / hogy én minden nyáron dol­goztam, életközeiben nőttem föl és ott is maradtam. Sze­rencsére nekem jó tanáraim voltak a békéscsabai közgé­ben, nekik köszönhetem, hogy egy országos versenyen könyvvitelből 5. lettem, így sikerült bejutni az egyetem­re. Az eltelt rövid idő is elég volt ahhoz, hogy rájöj­jek: az ott tanultak és a gyakorlat egyes ellentmon­dásaira. — Nevezetesen? — A megszerzett elméleti tudás nekem itt nem sokat ér, pontosabban nem tudok mit kezdeni vele. Igaz, meg is mondták, hogy az egyetem csak indíttatást ad, nekünk kell alkalmazni tudni a ta­nultakat. Persze azt, hogy az életben, itt, az eleki Béke Tsz-ben hogyan és mit al­kalmazzunk az elsajátított ismeretekből, nem lehet az egyetemen megtanulni. Any- nyit már látok, hogy például a számvitel továbbfejlesztése szükséges. A baj talán az, hogy az egyetemi képzés nem az általános gyakorlat­hoz van igazítva. Pedig az ma már nem vitás, hogy a téeszekben is szükség van közgazdászokra. Igen, ma már nem vitás, hogy nélkülözhetetlenek a mezőgazdasági nagyüzemek­ben a felsőfokú végzettségű szakemberek, közöttük a gé­pészmérnökök, közgazdá­szok. S vannak fiatal szak­emberek, akik vállalják ezt a szép feladatot — ám nem­csak megszerezni kell őket, hanem meg is tartani, meg­adva nekik a bizonyítás, a siker, sőt a kudarc lehetősé­gét is. Tóth Ibolya Kosztin László Fotó: Veress Erzsi Nem marad egyedül a Debreczem-csalad A Gyulai Húskombi­nát egyik hűtős felépít­ményű tehergépkocsija október 14-én éjszaka Gyuláról Kecskemét felé haladt, és 4 óra 20 perc­kor a tiszaugi híd köze­lében egy vastag nyár­fának ütközött. Debre- czeni Ferenc, a gépkocsi kísérője, aki 1981. de­cember óta dolgozott a vállalatnál, a helyszínen meghalt. Dobozon, Debreczeni Fe­renc szüleinek a házában la­kik az özvegy a 9 éves Esz­terrel, a 6 éves Ferikével és az 1 hónapos Attilával. At­tila születését már nem ér­hette meg az apa, pedig nagy szeretettel várta a leg­kisebb érkezését is. Hogy milyen keserves na­pokat élt át a család, azt leírni nem lehet. Ám a mér­hetetlen fájdalmat némileg enyhítette az embrei segí­tőkészség számos megnyilvá­nulása. A baleset hírét Kecske­métről október 14-én reggel telefonon közölték a hús­kombinát ipari szállítási csoportjával. A készüléknél Csomós Mária teljesítmény­leszámoló volt, aki megren­dültén vette tudomásul a tragikus eseményt. A hírt mindjárt közölte Vass Lász­ló csoportvezetővel, akivel megbeszélte a tennivalókat is. — Tudtuk — mondja Cso­mós Mária —, két gyermek van, és az asszony várja a harmadikat is ... Pénzre van szükségük, hogy addig se le-- gyen gondja a családnak, amíg (a hivatalos ügyek el­intéződnek. A csoport, majd az osztály is egyetértett ez­zel, és össze is adtunk csak­nem nyolcezer forintot. Vass László csoportvezető most is megindultan beszél az elhunytról: — Becsületes, segítőkész, szorgalmas, nagy munkabí­rású ember volt. Ha a vál­lalat érdeke megkívánta, a kötelezőnél jóval több mun­kát is vállalt. Mindig számí­tani lehetett rá. Magatartása mindenki számára példaké­pül szolgált. A Mező Imre Szocialista Brigád tagja volt Debreczeni Ferenc. Radóczy András, a brigád vezetője elérzéke- nyülten szól: — Akkor éjszaka a kombi­nát egy másik tehergépko­csiján ugyancsak árut szál­lítottak Budapestre. A veze­tő és a kocsikísérő — a bri­gád tagjai — találtak rá a nyárfának ütközött és ösz- szeroncsolódott tehergépko­csira. Ferit ki akarták sza­badítani, de nem tudták. Akkor már halott volt. A gépkocsivezető, aki ott tar­tózkodott csak azt hajtogat­ta: „Mi van Ferivel, mi van Ferivel...” — Ismerték a családi kö­rülményeit? — Igen. Tudtuk, hogy két gyermeke van, és azt is, hogy a felesége a harmadik gyermeket várja. Ilyen hely­zetben nem lehetett várni. Másnap feladtunk az özvegy címére táviratilag 4 ezer 500 forintot. Ez persze csak a kezdet volt. — Mit terveznek még? — Ferinek egy családi ház építése volt az álma. Elha­tároztuk, segítünk az épíke- zésben. Részt veszünk az anyagszállításban is, ha a vállalat biztosítja a feltéte­leket. A brigád szolgálatban nem levő tagjai vállalták, hogy a három gyermeket nagykorú­ságuk eléréséig a lehetőség szerint támogatni fogják. A család megélhetésének gond­ját alapvetően a társada­lom vállalja magára. De az osztály és a brigád közvet­len segítsége is fontos. Ez­zel kapcsolatban mondja Ra­dóczy András: — A brigádban minden­kinek van egy vagy két gyermeke, átérezzük az ár­ván maradt Debreczeni csa­lád sorsát. Amikor a napok­ban náluk voltam, a kisfiú hozzám bújt és ezt mondta: „Apu megígérte, . hogy kis- vonatot hoz karácsonyra.” Megsimogattam a fejét és azt mondtam: — Megkapod tőlünk a kisvonatot. Vágréti Lászlóval, az SZMT munkavédelmi fel­ügyelőjével felkeressük Szat­mári Jánost, Doboz község tanácselnökét. Tudja, hogy milyen tragédia érte a Deb­reczeni családot, és az öz­vegy családi ház építési szándékáról is tájékozódott. Ki is jelenti mindjárt: — A tanács ingyen adja a telket, csak a közművesítés (a villany- és a vízvezeték árát) kell megfizetni. Ez pe­dig mintegy hétezer forint­ba kerül. Elmondja még, hogy a ta­nács kétezer forint rendkí­vüli segélyben részesíti a családot abból az alkalom­ból, hogy a középső gyerme­ket felvették az óvodába. (Több mint ezer forintba ke­rült a felszerelés.) Azt is megígéri, hogy a család éle­tét figyelemmel kíséri. Lehe­tőség van arra is, hogy az özvegy segélyben részesül­jön. Természetesen kap majd a család árvajáradékot, az asz- szony özvegyi nyugdíjat, a vállalattól pedig kártérítést. Az ügyek intézését az ÉDOSZ megyei bizottsága kezdeményezésére az SZMT jogsegélyszolgálata is figye­lemmel kíséri. Nem marad egyedül a Debreczeni család. Pásztor Béla Hatvanéves a Szovjetunió A halászbárkától a tartály hajóig... Lett Szocialista Szovjet Köztársaság A Szovjetunió észak-nyu­gati részén, Észtország, Be­lorusszia és Litvánia között fekszik Lettország. Partjait a Balti-tenger mossa. Zászlaján kék szalag jel­képezi a tengert. Régi mon­dákban Borostyán-tengernek nevezték, mert nagy viharok után a parti fövenyben ke­resték Riga lakói a szeren­csét hozó „napsugárköve­ket” ... A köztársaság 63 ezer hétszáz négyzetkilomé­ternyi területének majdnem a felét tölgyesek, ligetek, parkok és erdők foglalják el. Kék vizű folyója a Dau­gava, amelyről sok száz nép­dal született- A sekély záto­nyokat és fenyveserdőket el­hagyva a széles folyó Dau­gavpils városhoz ér. A régi, jellegtelen vidéki hely ma fontos ipari központ, a köz­társaság második legna­gyobb városa. amelyet moszkvai szakembe­rek terveztek, leningrádi és ukrán gépgyárak berendezé­seivel szereltek fel. Több mint 2,5 millió rádiót gyárt évente. 1985-re az első osz­tályú és osztályon felüli rá­diókészülékek gyártása a je­lenleginek háromszorosára növekszik. Tovább fejlesztik a tengeri szállítást és a hal­feldolgozó ipart: bővítik a rigai kikötőt, ezenkívül a fő­városban két nagy halfeldol­gozó gyárat helyeznek üzem­be. A nyolc évszázada nö­vekvő és fejlődő lett fővá­ros lakóinak száma rövide­sen eléri az egymilliót. Jö­vőjét a tervezők a Daugava folyó szigeteinek beépítésé­vel képzelik el. A folyó fe­lett átívelő hidak, a gránit­tal borított rakpart és a műemlék házak mellett ma­gasépületek, iskolák, kórhá­zak, üzletek épülnek. Üj rá­mágneses hidrodinamika, a polimerek mechanikája, a magas olvadáspontú vegyü- letek plazmakémiai szintézi­se. A mágneses hidrodinami­ka területén végzett kutatá­sok lehetővé tették, hogy a fizikai kutatóintézetekben dolgozzanak ki folyékony halmazállapotú fémek és elektrolitok szivattyúzására és adagolására elektromág­neses pumpát. Ezeket a be­rendezéseket alkalmazzák a bratszki alumíniumkombi­nátban és más üzemekben is. A licencia eladása után Spanyolországban és Algé­riában is ilyen berendezése­ket fognak használni. Jelentős eredményeket ér­tek el a lett vegyészek. Lét­rehozták többek között a magas olvadáspontú vegyü- letek plazmokémiai szintézi­sének technológiáját. Ered­ményeik felhasználásával már megkezdték egy, a kü­lönlegesen szilárd acél meg­munkálására alkalmas szer­szám készítését. Ez az új szerszám a munka termelé­kenységének háromszoros emelését teszi lehetővé. A cellulózkémiai kutató- intézet tudósai megtalálták azt az eljárást, amely alkal­mas az égerfa, a rezgő nyár­fa, a topolyafa puha fa­anyagának a „nemesítésére” és ezáltal értékesebb, kemé­nyebb faanyag nyerhető. Kidolgozták még a cellu­lóz és alkotórészeiből kivon­ható különböző termékek előállítási módszereiét. Ilyen például a penoplasztok és a lignomból nyert festékek. A szerves szintézissel fog­lalkozó intézet új gyógy­szeripari termékeket állított elő. A körülbelül hatvanfé­le készítményt már bevezet­ték az orvosi gyakorlatban- Külföldön nagy elismerést aratott többek között a rák vegyi terápiás eszköze, a ftorafur. A Szovjetunió Állami-dí­ját 1981-ben Gunár Csipensz, az intézet igazgatója, a Lett Tudományos Akadémia le­velező tagja, valamint mun­katársai kapták a peptid bio­A 2 millió 521 ezres lélek­számú Lettország a Szovjet­unió népességének csak egy százalékát teszi ki, de olyan fejlett iparágakról híres, mint a gépgyártás, rádió- technika, elektronika, hír­adástechnika. A köztársaság a Daugaván épült erőmű­vektől kapja a villamos energiát. Az egyik legismer­tebb erőmű a pljavinszki, dió- ég tévéközpont, 60 ezer fős stadion, jégpálya és nyi­tott sportuszoda, valamint vidámpark építését tervezik. A gyárakat fokozatosan kite­lepítették a városközpontból. Régebben a Sztraume gyár kéményei 26 kerület levegő­jét szennyezték, most vala­mennyi részlegét a városon kívüli ipartelepre vitték­Tudomány a hétköznapokért Napjainkban a Lett Tudo­mányos Akadémia 15 tudo­mányos kutatóintézetet, 4 kí­sérleti üzemet, öt tervezőin­tézetet, egy rádiócsillagásza­ti obszervatóriumot, egy bo­tanikus kertet, valamint egy kiadót fog össze. Tudósaink vezető szerepet töltenek be olyan területeken, mint a A Lett Tudományos Akadémia atomreaktora

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents