Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-07 / 262. szám

NÉPÚJSÁG

1982, november 7., vasárnap

o

Ünnepi megemlékezés Békéscsabán

(Folytatás az l. oldalról)

újvilággal terhes Oroszország fékezhetetlen mozgásban volt. Az új naptár szerinti 1917. november 7-e éjszakáján kirobbant az a fegyveres felkelés, amely győzelemre vitte a régóta érlelődő, sokszor megkísérelt és mindig eltiport forradalmat. Azwn a 65 évvel ezelőtti sorsdöntő vitáktól és ágyúdörgésektől hangos, félelemmel és bátor akarással telt rideg novemberi éjszakán megszületett az új Oroszország.

Az orosz proletariátus kemény harcban vívta ki győzelmét. azt a győzelmet, amely megnyitotta az emberiség legújabb kori történelmébe vezető utat. azt, amely — jól tudjuk — elképzelhetetlen lett volna, ha a forradalmat nem a marxizmust alkotó módon elhalmozó, osztályharcban edződött forradalmi párt vezeti. Ennek a győzelmet jelentő harcnak, társadalmi mozgásnak volt kiemelkedő Irányítója Lenin.

Jelenet az ünnepi műsorból

Nagyfokú elméleti felkészültsége és forradalmi tapasztalata adta Leninnek azt a szilárd biztonságot, állhatatosságot, amely által alkotó módon tudta alkalmazni a marxizmust és megtalálni a konkrét helyzet konkrét elemzésével a forradalom győzelméhez szükséges döntő láncszemet.

A hitetlenkédők, a munkások, a parasztok és a katonák forradalmának bukását remélők fennhangon hirdették: mindaz, ami Oroszországban történt, csak véletlenek játéka, ingatag átmeneti állapot, máshol megismételhetetlen egyedi esemény, holmi bolsevik kaland.

Az elmúlt 65 év bebizonyította, hogy a kételkedők jóslata, vagy talán reménye szertefoszlott. Az átmenetinek, egyedinek és megismé- telhetetlennek hitt szocialista forradalom véglegesnek, mi több: más népek számára is követendő példának bizonyult.

A szovjet hatalom úgyszólván születése pillanatától tevékenysége lényegének tekintette a béke megteremtését, megóvását. A Szovjetunió napjainkban is úttörő szerepet vállal a béke. a biztonság megvédésében, a feszültségek békés úton történő rendezésében. Egész politikájának, diplomáciai törekvésének célja, hogy a szocialista országokkal

Fotó: Kovács Erzsébet

együtt a béke és biztonság terén megszilárdítsa eredményeit. Az SZKP XXVI. kongresszusán elfogadott békeprogram is konkrét intézkedéseket írt elő a ’80-as évek európai békéjének megőrzése érdekében. A Szovjetunió és a szocialista országok, a nemzetközi munkásmozgalom, a népek szabadságáért fellépő erők mind szélesebb frontba tömörülve hirdetik a békét és biztonságot.

A napjainkban lezajló világpolitikai eseményekből kitűnik: az imperializmus 65 évvel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után sem tudja leplezni legbensőbb lényegét, törekvését: a szocializmus, a nemzeti felszabadító mozgalmak erejének visszaszorítását, a háborús konfliktusok szítását. Feszültséggel terhes napjainkban közvetlenül érzékelhető: az enyhülés folyamata megtorpant, és úgy tűnik, Helsinki óta nem jutottunk túlságosan messzire. Európa számára ez azt jelenti, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok között elcsendesedtek a politikai párbeszédek, meggyengültek a gazdasági kapcsolatok, felerősödtek a szocialista országok belügyeibe való beavatkozások, diszkriminációs intézkedések.

A . haladó világ előtt világos: ebből az aggodalomra okot adó, feszült helyzetből csakis egyetlen út vezethet ki, az, amelyet Helsinkiben alapoztak meg.

Kedves Elvtársak!

A jelenlegi nemzetközi helyzet negatív tendenciája társadalmunk dinamikus fejlődésének fékezője. Zavarforrásai gazdasági életünknek, életszínvonalunk alakulásának, esetenként lazítják tudati viszonyainkat. Tapasztalataink mind markánsabban igazolják, hogy ebből a bonyolult, ellentmondásokban túlságosan is bővelkedő helyzetünkből a kivezető út megtalálása nemcsak gazdasági — gazdálkodási tényezők függvénye.

Nemzetgazdaságunk kiegyensúlyozott fejlődése

ugyanis nem nélkülözheti tudati viszonyaink. szocialista közgondolkodásunk elmélyítését, kulturális életünk dinamikus fejlesztését, valamint szövetségi politikánk következetes megvalósítását. Szakmai-politikai ismeretben. emberségben példát mutatók lehetnek csak századunkban olyan méltó kortársak, akik a kort — amelyben élünk — nemcsak magyarázni, hanem megváltoztatni is képesek — mondotta befejezésül köszöntőjében dr. Szemenyei Sándor.

A köszöntő után Rencz Antal rendezésében az alkalomra szerkesztett ünnepi műsor került bemutatásra. A három tételben előadott emlékműsorban közreműködtek a .Jókai Színház művészei. Pál Olga és a békéscsabai munkásdalkör Sutyinszki János vezetésével.

—sz—

Díszelőadás az Erkel Színházban

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója alkalmából szombaton ünnepi előadáson mutatták be az Erkel Színházban Bejárt három balettjét. A hazai táncművészet kiválóságai a neves koreográfus Stravinsky, valamint Richard Strauss zenéjére alkotott koreográfiáját vitték színre.

Az előadáson részt vett Benke Valéria, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke és Maróthy László, az MSZMP budapesti bizottságának első titkára. a Politikai Bizottság tagjai. valamint Várkonyi Péter, a Központi Bizottság titkára; megjelent a kormány több tagja, köztük

Púja Frigyes külügyminiszter. továbbá a politikai és a társadalmi élet számos más vezető személyisége. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője, köztük Vlagyimir Nyikolajevics Eazovszkij, a Szovjetunió

budapesti nagykövete és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége. Jevdokija Fjodorovna Karpova alel- nök vezetésével.

Dmatör művészek kiállítása Orosházán

Tegnap, november 6-án délelőtt Orosházán, a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében nyílt meg a Megyei Művelődési Központ és az orosházi Petőfi Művelődési Központ közös rendezésében a Békés megyei amatőr képző- és iparművészek kiállítása.

Sándor Antal, az MSZMP orosházi városi bizottságának titkára megnyitójában hangsúlyozna: örömmel vállalkozott a város a hagyományos kiállítás megrendezésére. Ez alkalommal 76 alkotó mintegy 300 munkájából választotta ki a 3 tagú zsűri azt a 106 alkotást — festményeket, kisplasztikákat. kerámiákat, faliképeket és szőtteseket — amelyet láthatnak az érdeklődők.

Forradalmárok — reformerek

M

ai, gazdasági gondokkal küszködő társadalmunkban aligha van gyakrabban — és a korra jellemzőbben — használt kifejezés, mint ez: stagnálás. Stagnál — néhány százalékos növekedéstől és csökkenésektől, meg az ágazatonkénti eltérésektől eltekintve — az ipari termelés, a nemzeti jövedelem növekedése, a beruházások, az export és import. És stagnál a hetvenes évek végére elért életszínvonalunk átlaga ...

Más kérdés, hogy az efféle stagnálással a mai, hosszan elhúzódó tőkés világgazdasági válság közepette nagyon elégedettek, boldogok lennének nem egy gazdaságilag sokkal fejlettebb kapitalista ország dolgozó — azazhogy munkanélküli — tömegei is. A függő fejlődő országok katasztrofális helyzetéről, az ottani milliók korábbinál is mélyebb nyomoráról nem is szólva. Nem önmagunk vigasztalásaképpen, de azért érdemes fél szemmel odafigyelni a világnak ezekre az összehasonlításra alkalmat adó tényeire, jelenségeire is.

Ám maradjunk az önvizsgálatnál. He- lyes-e, igaz-e, igazságos-e viszonyainkra a stagnálás kifejezését használni? Valóban ez jellemzi-e jelenlegi nehéz éveinket? Ha csak az összegezett számokat, s statisztikai adatokat nézzük, akkor természetesen igen. Csakhogy e stagnálás felszíne alatt roppant méretű eleven mozgás tapasztalható. Friss áramlatok figyelhetők meg, bőséges források tárulnak fel a mélyben, gyakorta észrevétlenül. A vállalatok, szövetkezetek jobbik (!) részében (mert azért sajnos korántsem mindenütt), meg a társadalomirányítás központi és helyi vezető intézményeiben igen komoly szellemi energiák lendültek és lendülnek mozgásba. Ésszerű kezdeményezések, jó ötletek, okos indítványok kapnak sokkal gyorsabban zöld utat, mint a kevésbé zord időkben, legyenek bár műszaki, gazdasági vagy éppenséggel társadalmi jellegűek. És közben sérthetetlennek hitt — vagy puszta kényelmességből kerülgetett — korlátokat távolítanak el az útból, amelyek akadályozzák a kilábolást a gondok közül.

Igen, nem árt odafigyelnünk arra, amiről a gondok közepette érthető mód kevesebb szó esik: a gondok megoldásáért tett — központi és helyi — erőfeszítésekre. Amelyek nélkül a most stagnálást mutató mérce bizonyára sokkal kedvezőtlenebb, alacsonyabb színvonalat mutatna. És amelyek révén az esetleges tovább romló körülmények sem érnek bennünket felkészületlenül. Mindenesetre nem lenne meglepő. ha utólag nem a stagnálás éveiként, hanem a megerősödés, a rugalmas alkalmazkodás, a teherbíróképesség és megújulni tudás sikeres vizsgaidőszakaként jellemezhetnénk majd gazdaságunk és társadalmunk nyolcvanas szűk esztendeit. Nem lehetünk felelőtlenül és felhőtlenül „optimisták”; a szó igaz értelmében vett optimizmusunkat azonban alátámasztják

ezek az erőfeszítések.

Nem kizárólag a gazdaságban, hanem a társadalmi élet más terepein is biztató folyamatok bontakoznak ki. Nemcsak a népgazdaság stabilitásáért, a vállalat vagy szövetkezet talpon maradásáért, a közösség létbiztonságáért folyik a küzdelem, hanem közben a szocialista és demokratikus társadalmi élet fejlődéséért is. Nagyobb felelősséget és önállóságot, kezdeményezőkészséget, problémaérzékenységet és problémamegoldó leleményt, szellemi aktivitást követelnek mai körülményeink mindenkitől, vezetőktől és beosztottaktól, egyénektől és testületektől mindenütt, sr pártszervezetekben, az állami és társadalmi szervekben egyaránt. És egyre több helyen tudnak okos gondolatokkal és életrevaló tettekkel felelni — megfelelni a kor e kihívásának.

Bizonyára senkinek sem jutna eszébe ezt a gazdasági és társadalmi életben tapasztalható pezsgést, belső átrendeződést — reformnak nevezni. Nálunk a reform fogalma hozzákötődött a gazdaságirányítás csaknem másfél évtizede bevezetett reformjához. Amely már régóta nem „új”, hanem megszokott, és még csak nem is „mechanizmus", hisz a legkevésbé sem mechanikus, hanem nagyon is alkotó, az új iránt fogékony gondolkodásmódot és cselekvő reagálást feltételez. Nem tekinthetjük a legkevésbé sem valamiféle „modellnek”, csak a mi sajátosságainknak megfelelő eszköznek; azt sem mondhatjuk, hogy mindig nyílegyenesen, *,zsinórban” érvényesült volna. Vagy hogy mindenütt, a gyárkapun belül is, igészen az egyéni érdekeltségig, a munkával arányos differenciált anyagi ösztönzésig mélyen kibontakozott volna. Vagy hogy éppen most, a nehéz időkben egyes kényszerű intézkedéseink is teljesen összhangban volnának alapelveivel. De az tény, hogy a vállalati önállóság és érdekeltség nagy lendületet adott gazdaságunk fejlődésének, még akkor is, ha ennek öröklött vagy később felhalmozódott strukturális gyengeségei, nehézkessége, nem kielégítő hatékonysága épp az utóbbi három-négy esztendőben,

e vizsgaidőszakban került éles megvilágításba.

És még valami. A mai, felszín alatti biztató erőfeszítések arra mutatnak, hogy a reform gondolata mára valóban gondolkodásunk reformjává vált. A közgondolkodás nagy területeire jellemző a szilárd szocialista alapokon álló, rugalmas re- formeri szemlélet és magatartásmód. Olyan társadalmi és ideológiai eredményünk ez, amely nélkül ma aligha birkózhatnánk a siker reményében külső és belső eredetű gazdasági bajainkkal. Igenis reformkor ez a mai, még ha kevésbé illetjük is ezzel a jelzővel, mint a tizenöt-tíz évvel ezelőttit. És igenis reformer nemzedék ez a mai, életkortól függetlenül, a fiatalok, a középkorúak és a friss szellemű idősebbek évjáratai együttvéve.

Már rég-rég túl vagyunk azon a néhai iskolás nézőponton (hogy dogmatikust ne mondjunk), amely a forradalom és reform, a forradalmár és reformer fogalmai között valami tértől és időtől független, állandó, hierarchikus rangsort tételezett fel. Vagy amely a reform fogalmát és refor- meri magatartását éppenséggel a forradalom antipólusának gyanújába keverte, vagy legalábbis lekicsinyelte jelentőségét.

A szocializmus építése során szerzett tapasztalataink birtokában meggyőződésünk, hogy itt és most — a mai nemzetközi és nemzetközi-gazdasági viszony közepette, a a mai Magyarországban, ebben a szocializmus útján járó, de kicsiny, laboratórium méretű országban — csak úgy lehetünk örökösei és folytatói a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, ha híven az alapelvekhez, a lenini eszmékhez, de a mai kor kihívásainak megfelelve, szocialista reformed gondolkodásmóddal és magatartással dolgozunk. Most hatvanöt éve indult el útjára a szocializmus, vált tudományos előrelátásból és eszmerendszerből valósággá, gyakorlattá; és vált azóta világrendszerré, amihez — bármily szerény részben — hozzájárult mintegy három és fél évtizede a magyar társadalmi viszonyok alapjainak forradalmi átalakítása is. Amikor tisztelettel adózunk Lenin forradalmár nemzedékének — s az évfordulón az övéké mellé odahelyezzük gondolatban a magyar forradalmárok, Sallai, Fürst, Schönherz és mások portréit —, meggyőződésünk, hogy művük folytatása ma permanens reformed magatartásra kötelez bennünket.

A világ forradalmi átalakításának, az új társadalom megteremtésének munkásai csak így lehetünk. Saját keserves tapasztalataink tanítottak meg arra bennünket, de mozgalmunknak a világban másutt is — korábban is. ma is — tapasztalható történései is arra figyelmeztetnek, hogy ahol a tüzes és- következetes forradalmi- ság nem párosul a szívós, újítani kész reformed munkálkodással, ott a forradalmi vívmányok kerülhetnek veszélybe. Ott a rugalmatlanság és restség nyomában a feszültségek és ellentmondások felhalmozódása jár.

Nem szeretjük a nagy szavakat, a forradalmat annak tartjuk, ami: a-régi társadalmi viszonyok felváltásának az új, az emberiség holnapját jelentő viszonyokra: a történelem mai periódusában szocialista, majd kommunista, a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló, kizsákmányolástól mentes, közösségi viszonyokra. A forradalmi magatartást eszerint ítéljük meg. nem pedig külsődleges jegyek alapján. A legnagyobb áldozat sem segíti elő a forradalmat, ha a szó lenini értelmében nincsenek meg időszerűségének feltételei. És a legharciásabb felszín is takarhat tévedést vagy reakciót, ha a történelmi mozgással ellentétes irányba mutat, ha a polgári „szabadság” zászlója alatt a szocializmus erőit próbálja szétzilálni.

A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet jelenkori sajátossága, hogy csakis békében, a két világrendszer fegyveres összeütközése nélkül, egy termonukleáris világháború nélkül, az emberiség létének kockáztatása nélkül mehet végbe. A szocialista forradalom szinte első szavával a békét deklarálta, erős fegyvereivel mindig is csak önmaga létét védte; a világ haladó és békeszerétő népeinek szemében ezért jelent ma is egyet a béke és a szocializmus. A szocializmus vívmányait megvédeni, gyarapítani, kiteljesíteni, fejleszteni, presztízsét és vonzerejét növelni — csakis békében lehet és kell. A folytonos újításra és megújulásra kész, szocialista reformed magatartás ezért kapcsolódik szervesen a forradalmár elődök példájához. Ez sem kíván kevesebb szívósságot,. következetességet. elvi tisztánlátást, hűséget. És ez sem kínál kevésbé vonzó perspektívát a ma — ifjú és már nem ifjú — nemzedékeinek.

S

tagnálás? Nem. A mai, felszín alatt zajló folyamatok, energiával teli áramlatok abba az irányba törnek, amerre 1917 októbere jelölte ki az utat.

Koncz István