Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-26 / 278. szám
o Ki tárolja a gabonát? \■ ■.. j • • ' & * '■'* ■ * Egy MÉM pályázat sikere cmsma----------------------------Az utóbbi időben mintha kevesebbet foglalkoznának a mezőgazdaság egyik örökzöld témájával: a gabonatárolással. Eddig az volt a gyakorlat, hogy az üzemek évről évre — alighogy betakarították és megszárították a kalászosokat, a kukoricát — vitték teherautókkal harminc, ötven, nyolcvan kilométerekre a gabonaforgalmi vállalatok hatalmas központi tárolóiba. Vitték, mert mást nem tehettek. Sem elegendő pénzük nem volt ahhoz, hogy egyik évről a másikra megőrizzék a termést, sem elegendő tárolójuk. Vittek mindent, a téli takarmánynak valót is. És aztán vásároltak keveréktakarmányt, benne mások által termelt és szárított gabonát. Nemcsak azért volt helytelen ez a gyakorlat, mert így meg kellett fizetni a forgalmazó jó néhány százalékos árrését, hanem azért is, mert így jószerivel soha nem lehetett tudni, hogy valójában mit etetnek az állatokkal. Mert búza és búza, kukorica és kukorica között óriási a különbség. Fajtától, termesztéstechnológiától, szárítási módtól függően. A betakarítási csúcsok idején erőltetett menetben üzemelnek a terményszárítók. A földekről ömlik be a nyerstermény, s ha a szárítót nem kapcsolják maximális, de még azt is meghaladó teljesítményre, bizony előfordulhat: a hegyekbe gyűlő, szárításra váró nedves kukorica befülled, megromlik. A túlhevített szárító viszont tönkreteszi a kukorica legértékesebb tápanyagainak jelentős részét! Csakhogy ez senkit sem érdekelt. A tápanyagromlás csak műszeres vizsgálattal mutatható ki. De kinek volt ideje — no és műszere — minden zsák gabona beltar- talmi értékének megállapítására — betakarítási csúcsidőben? Jó ideje azonban egyre több üzem maga tárolja, őr- li és keveri saját állatainak a takarmányát. Az évente megetetett hétmillió tonna keveréktakarmány fele immár évek óta így készül, és a Gabonatröszt vállalatai is erőfeszítéseket tesznek a műszerezettség javítására, a béltartalom szerinti áruátvétel mind szélesebb körű megvalósítására. Végre a gabonatárolók építésének évtizedes, és sokak által megváltoztathatatlannak hitt gyakorlata is megváltozik. Az év elején a Mé- zőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium pályázatot írt ki a mezőgazdasági üzemek körében gabonatárolók építésére, az állami támogatás elnyerésére. Az évtizedes gyakorlat szerint mindeddig a gabonatárolók nagy része célcsoportos beruházásként, tehát egy-egy régió központjában és óriási méretekben, szinte kizárólag állami pénzeszközök felhasználásával épült. Azok az üzemek, amelyek ennek ellenére is függetleníteni akarták magukat az országos gabonaforgalomtól, mentesülni akartak az átvevőhelyeken a több órás várakozástól, a visszavásárolt keveréktakarmány beltartalmi bizonytalanságaitól, építettek maguknak tárolókat — csekélyke támogatásból, vagy anélkül. Már akik megtehették, mert hitelképesek voltak. 1975. és 1980. között 1,1 millió tonna termény befogadására alkalmas üzemi tárolók épültek fel így. A gazdasági nehézségek hatására viszont az idén már alaposan csökkent a mezőgazdaság jövedelme, s a módos gazdaságok sem gondolhatnak arra, hogy saját erőből építkezzenek. S hogy idén és jövőre mégis fölépülhet 387 ezer tonna termény befogadására alkalmas üzemi tároló, az a MÉM imént említett pályázatának köszönhető. Idén 58 gazdaság kapott lehetőséget pályázata révén, hogy 30 százalék állami támogatást igénybe véve, építkezhessen. Jövőre újabb harminc üzem élhet a jó alkalommal. A tény több szempontból is örvendetes. Az üzemek zöme saját erőből a lehető legolcsóbb, legésszerűbb szerkezetű tárolókat építi; egy tonna befogadására alkalmas tárolótér így átlagosan 1800— 2000 forintba kerül. A költségvetés ebből 600 forintot térít. Ugyanakkor a célcsoportos beruházásokból épült óriástárolók tonnánként átlag 3200 forintot emésztettek föl. A költségvetésre nehezedő teher így alaposan csökkent. A másik lényeges körülmény: ha a gabonának mind nagyobb részét tárolják a termelés helyén, megspórolható a fuvarozási költségek tetemes része. Nem mindegy, hogy a szántóról a szárítóba, majd közvetlenül a szomszédos tárolóba kerül a termény, vagy sok tucat kilométert utazik. Az üzem így másként, pontosabban szervezheti a betakarítást. Ez pedig adott esetben százezer forintokat, sőt milliókat jelenthet. S folytatható a sor. Ha a mezőgazdasági üzem nem a központi átvevőhelyre zúdítja a terményt, hanem maga tárolja, maga gazdálkodik vele, érdekelt lesz abban, hogy ne csak nagy mennyiségű, hanem mindenekelőtt jó minőségű szemet takarítson be, s ezt a minőséget megőrizze a szárítás, a tárolás során. Ezért gondja lesz rá, hogy a különböző minőségeket elkülönítse, hogy a takarmánybúza véletlenül se keveredhessen a kenyérgabonával, hogy a kukoricát valóban a tápanyagtartalmat teljesen megőrizve szárítsák meg. Mindez persze nem jelenti a Gabonatröszt trónfosztását. A gabona zömét ezután is a trösztön keresztül forgalmazzák. A pályázat útján fölépített gabonatárolók tulajdonosait kötelezték arra, hogy öt évre szóló bértárolási szerződést kössenek a Gabonatröszttel. Vagyis az üzemekben tárolt gabona az országos vállalat tulajdona. S az üzemek egy részének ez végső soron áldás, hiszen a készletek finanszírozására változatlanul nincs elég forgótőkéjük. Vagyis nem kell attól tartani — ha nem volna kötelező bértárolás, akkor sem —, hogy a gabonakészleteknek egyre nagyobb része kikerül az állami ellenőrzés alól. A készletezés, a lehető legésszerűbb és leggazdaságosabb felhasználás központi vezérléssel nem oldható meg. A közvetlen anyagi érdekeltség megteremtésével viszont igen. Azok az üzemek, amelyek az állatállomány egy%ki- ló súlygyarapodását az országos átlagnál kevesebb takarmánnyal érik el, nagyobb részt maguknak termelik, szárítják, tárolják és keverik a takarmányt. Ez a sok milliárdos érv rengeteget nyom a latban. Gádor Iván 1982. november 26., péntek Húst, bőrt, szőrt, vért... I Mindent pénzzé tesznek A Gyulai Húskombinát termékeit határainkon túl is jól ismerik. A 3,8 milliárd forint termelési értéket produkáló üzem több mint félszáz féle készítményt és egyéb félkészárut, tőkehúst ad a fogyasztóknak. Van miből, hiszen évente mintegy 560 ezer sertést és 25 ezer vágómarhát dolgoznak fel. A húskombinát termékeit tehát jól ismerik, ám melléktevékenységéről, a hulladék feldolgozásáról, annak hasznosításáról csak kevesen tudnak. — Jelentős a vágott, feldolgozott jószágok száma, s bizony ilyen mennyiségnél tetemes hulladék, vagyis emberi fogyasztásra alkalmatlan részek is keletkeznek — kezdi a beszélgetést Csíki József vezérigazgató. — A kormányhatározat a beruházás időszakában bennünket arra serkentett, hogy részt vegyünk a hazai fehérjeprogram megvalósításában, vagyis a vágóhídon keletkező, a korábban nem, vagy csak részben hasznosított melléktermékeket gazdaságosan használjuk fel. Ez annál is inkább indokolt, mert a hazai állatállomány növekedett, többlethúst gazdaságosan csak több és jobb minőségű, fehérjedús takarmánnyal lehet előállítani. A húskombinát beruházási programjának részeként mintegy 140 millió forintos költséggel, saját kezdeményezésre, a DEVITA céggel közösen — az összköltségeknek nem érte el a 10 százalékát — valósult meg a hús- lisztüzem. Termelését főként az emberi táplálkozásra alkalmatlan részek, a valamilyen oknál fogva elkobzott hús, bél, csont, bőr, vér stb. feldolgozása jelenti. Az elmúlt évben például 2 ezer 870 tonna húlisztet, 88 tonna vérlisztet, és csaknem 1700 tonna ipari zsírt állítottak elő. Hogy mindennek mi az érdekessége? Nos, a legfontosabb az, hogy a húsliszt előállításával a kombinát jelentős importot váltott, illetve vált ki, az ipari zsírból évente nemcsak a belföldi felhasználóknak adnak, hanem 450 tonnát tőkés exportra is szállítanak. De nemcsak a hulladék húst, bőrt, vért, csontot dolgozzák fel. A sertésszőrből — kopasztás után, mosottan — évente 85—90 tonnát szállítanak a kárpitosiparnak. A marhafarok szőrzetéből kefe és ecset készül. Gyógyászati célra — mélyhűtve — májat, sertéstüdőt és epét szállítanak. Aztán nem mellékes még a húskombinát és a Kőbányai Gyógyszerárugyár együttműködése sem. A Heparin- üzemben a bélnyálkahártyából és hulladékbélből évente több mint 20 ezer kilogramm gyógyszeralapanyagot készítenek. — A heparin üzem teljes berendezését a gyógyszerárugyár adta — magyarázza Szabó László műszaki főosztályvezető. — Kiváló minőségű alapanyagot gyártunk, a 92—94 százalékos víztartalmú bélnyálkából alig kétszázalékos víztartalmú száraz áru készül. Így aztán természetesen ezt sem kell importálni a népgazdaságnak. — Még mi jelentős? — A hulladék feldolgozása számottevő környezetvédelmi szempontból. ' Korábban óriási gondot jelentett az emberi fogyasztásra alkalmatlan anyagok megsemmisítése. Ha nem épült volna fel ez a húslisztüzem, akkor évente a beruházási költségeknek talán a többszörösét is kifzietnénk bírságra. az anyagok elszállítására, megsemmisítésére, s mindezekkel óriási mértékben károsítanánk a környezetet. Mindezek mellett a húslisztet továbbra is importból kellene beszereznünk. A húskombinát profilja így egészült ki a húsliszt- gyártással — folytatja Szabó László. Persze, ez a gyulai példa és módszer a húsiparban sem általános még. A húsz nagy feldolgozó üzem közül csupán négyben dolgozzák fel, hasznosítják a hulladékot. A többiben pedig . .. A feldolgozó- és húsliszt- üzemet 100—120 méternyi csőrendszer köti össze, ezen keresztül sűrített levegő segítségével jut át a húsliszt- üzembe az alápanyag. A húslisztüzem zárt rendszerű, vagyis csak a végtermékkel kerülnek közvetlen kapcsolatba az itt dolgozók. A kerítésen túl betonépület magasodik. A hatalmas üzemcsarnokban egykedvűen mormolnak a gépek, csővezetékek kúsznak a falon, a levegő tömény zsírszagtól telített. A padló szintje alatt tartályokban gyűjtik az ipari zsírt, zárt üstökre emlékeztető berendezésekben meghatározott ideig főzik a hulladékot, utána szárítják, majd darálják, végül pedig papírzsákokba csomagolva kerül a raktárba, onnan a felhasználókhoz. Az itt dolgozók csupán a berendezéseket figyelik, teljesen automatikus a feldolgozó sor. A A húslisztüzem automatikus vezérlésű Fotó: Szekeres András zsírprést lrimiás István gépkezelő dirigálja. — Minden beérkező anyagból előbb kipréseljük a zsírt, csak azután dolgozzuk tovább — jnagyarázza. — A technológiai folyamatot így ketté választjuk, pontosabban ez a berendezés feladata — teszi kezét a nyolcmillió forint értékű masináKovács lstvánnétól, a húslisztüzem vezetőjétől megtudjuk, hogy négyféle minőségű húslisztet gyártanak, egy-egy tonna koncentrátum ára 10 ezer 700 forint és 13 ezer 500 forint között mozog. — Az általunk készített húslisztet takarmányokhoz keverve, főként a fiatal, fejlődő állatok etetésére használják — magyarázza az üzem vezetője. Persze itt is, mint a húskombinát más területén, nagyon ügyelnek a minőségre, már a gyártás közben vizsgálják, ellenőrzik a koncentrátum fehérje- tartalmát. A készterméket papírzsákba csomagolva szállítják a megrendelőnek — Pontosan vizsgáljuk a legyártott húsliszt fehérje-, zsír-, hamu-, víz- és sótartalmát, a vizsgálati eredmények alapján keverjük, vagyis állítjuk be a koncentrá- tumot — hangsúlyozza Lipcsei Zoltánná laboráns. — Munkánk nagy figyelmet igényel, ugyanis egy-két százalékos tévedés sok ezer forintos kárt jelenthet — summázza. A Gyulai Húskombinát húslisztüzemének termelése a teljes termelési értéknek csak töredéke. Ennek ellenére mégis jelentős, ami jól összefér a vállalati és a népgazdasági érdekekkel. S, ha a kombinátot összességében vizsgáljuk — tréfásan szólva — való igaz az a mondás, hogy csupán a sóhajtás nem hagyja el csomagolva a feldolgozó üzemet. Szekeres András Lúbabdara a csirketápban Rugalmas termelésirányítás A pecsenyecsirkék gazdaságosabb takarmányozására kísérletsorozatot végeztek Mosonmagyaróvárott, az agrártudományi egyetem állat- tenyésztési tanszékén. A csirkék tápjába szájaiiszt helyett lóbabdarát kevertek. Hatezer csirkét hizlaltak meg ily módon, s a kísérletek eredményesek voltak. Kiderült, hogy a magas fehérje- tartalmú lóbab alkalmas'pecsenyecsirke nevelésére, etetése nem hatott kedvezőtlenül sem a súlygyarapodásra, sem a hús minőségére. A mosonmagyaróvári egyetemen kidolgozott módszer elterjesztésével jelentős meny- nyiségű tőkés importból szár- inozó szójalisztet lehetne megtakarítani. A lóbab pedig az ország több vidékén sikeresen termeszthető. A Kisalföldön például az idén már több ezer hektáron termesztettek lóbabot a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok. Egymilliárd-százmillió forint értékű exportmegrendelésnek tesz eleget az esztendő végéig a Balassagyarmati Kábelgyár. Ez a nagyüzem teljes termelésének több mint a fele. Az export egynegyede földkábel, szovjet megrendelésre, a többi úgynevezett szabadvezeték, amelyet Olaszországba, Svédországba, Finnországba és Iránba szállítanak. Ezt az eredményt úgy érték el, hogy a termelés irányítói és a munkások hétről hétre, néha napról napra készenlétben álltak akár a legtürelmetlenebb megrendelő szállítási igényeinek kielégítésére is. A korábban megszokott kényelmes tervezési gyakorlattal szemben a döntő a havi, még inkább a heti program lesz. Nem ritkán még ez utóbbiak is kiegészülnek, megváltoznak. Hiszen, ha ma azzal jelentkezik egy megrendelő, hogy két hét múlva várja az árut, csak egy válasz lehetséges: időben ott lesz a szállítmány, mégpedig a szigorú szabványok szerinti minőségben, s a kért mennyiségben.
