Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
NÉPÚJSÁG 1982. november 20., szombat Tóth-Máthé Miklós: Sárkánymese Történt egyszer, valamikor nagyon rég, hogy a hétfejű Sárkány hetedik feje megzavarodott, és ezt a kijelentést tette: — Nincs is Sárkány! A másik hat fej összenézett. Mit mondott ez itt? Egyáltalán jól hallották? — Mire alapozod ezt? —• tudakolta az első fej. — Indokold meg részletesebben. — A Sárkányt csak az emberek találták ki — mondta a hetedik fej —, meséket hazudva egyrhásnak. A hat fej hatalmas hahotájától visszhangzott a barlang. — Vicces kedvedben vagy ma — mondta a második fej —, de azért jó lenne, ha ezt nem hangoztatnád többet. Még válaki meghallhatja, és az se neked, s'fe nekünk nem tenne jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott közöttünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyítaná. De a hetedik fej nem hallgatott az intelemre, továbbra is makacsul tagadta Sárkány voltát. Ekkor a hat fej úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas isy de kénytelenek likvidálni a megőrült koponyát. Álomba ringatták a különc fejet bivalyvérbe kevert altatóval, aztán tüzet okádva rá, szépen leégették. — Szegény — sóhajtott fel a hatodik fej —, pedig hogy tudott fütyülni, ha jó kedve volt. Még a rigókat is megtévesztette a trilláival. — Már az sem volt méltó egy Sárkányhoz — mondta az első fej —, kezdett túlzottan ember módra viselkedni. Ezután egy ideig semmi különös nem történt. Egyszer aztán megszólalt a hatodik fej. — Azóta is csak töprengek ezen a dolgon, amit szerencsétlen szomszédom állított. Jó lenne, ha többet beszélgetnénk erről. Abban még semmi sincs, ha megpróbáljuk helyére tenni magunkat a világban. És ha netán arra a következtetésre jutnánk, amire ő. úgy legokosabb ezzel a ténnyel szembenézni. — Te is kételkedsz a Sárkány létezésében? — Az első fej hangja keményen csattant. a szeme szikrázott. — Ne beszélj mellé, hanem mondd ki nyíltan! Van Sárkány, vagy nincs? — Van is, meg nincs is — motyogta a hatodik fej. — A mesében van, a valóságban nincs. Márpedig, ha a valóságban nincs, akkor úgy gondolom, egyáltalán nincs. Az öt fej komoran összenézett, majd következett a bivalyvérbe kevert altató és a tüzes lápiszolás. Ettől kezdve a hangulat megbomlott. A fejek bizalmatlanul méregették egymást. Mit gondolhat erről az egészről a másik? Az elhullott fejekkel rokonszenvezik-e vagy pedig továbbra is kitart sárkánysága mellett? — Nem bírom tovább! — tört ki egyszer az ötödik fej. — Hazugságban élünk, és ezt tudjuk mindannyian. Sárkány nincs, és nem is volt sohasem! Miért nincs merszünk ezt elismerni?! — Bizony így van — helyeselt a negyedik fej —, ezért a legnagyobb igazságtalanság történt társainkkal, akiknek ezt volt bátorságuk kimondani! — Csak ember van — kontrázott a harmadik fej —, aki a képzeletében megteremtette a Sárkányt, hogy minden rosszat a számlájára írjon. Gonosz szörnyeteg a mesében, aki fiatal lányokat hurcol a barlangjába, hogy élvezettel széttépje őket. Pedig a magam részéről még a húst ' sem szerettem sohasem. vegetáriánus vagyok, békés természetű. Eddig nem szóltam erről, de néha verseket gondolok ki. Meghallgatnátok egyet? Az első és második fej egymásra villantotta a szemét, aztán cselekedtek. — Hétfejű Sárkányból kétfejűvé lettünk — mondta az első fej —, és nagyon remélem, hogy közöttünk már nem lesz több vita. Vagy te is a többi sorsára akarsz jutni?----Ugyan, dehogy — tiltakozott rémülten a második fej. de az izgalmak annyira megviselték, hogy azon nyomban elájult. Az első fej nézte egy darabig, aztán kitátotta nagy száját, és leharapta maga mellől, mert bizalmatlanságot érzett iránta. — Igazatok volt — mondta később —, kezdettől fogva tudtam, hogy nincs Sárkány, de ehhez előbb meg kellett szabadulnom tőletek. Mert hogyan lettem volna emberré hét fejjel? Kisétált a barlangjából, és a közeli városba ment, ahol ruhát csináltatott magának, korszerűt, divatosat. Aztán megszállt a fogadóban, és figyelte az embereket. Ismerkedett az életükkel. a szokásaikkal. Többnyire békés polgárok laktak itt, bort ittak, énekeltek, és csak néha püfölték el egymást, akkor is puszta kézzel, vagy jobb esetben egy acélpengével hadonászva, amit maguk között kardnak neveztek. Nevetséges — gondolta a Sárkány —, és főleg unalmas. így legfeljebb csak egyet-kettőt ölhetek meg, és ez igen szaporátlan. Nem azért jöttem közéjük, hogy itt is csak üljek, mint a barlangomban, és bort vedeljek. Egy házat vásárolt a városban, abban műhelyt rendezett be. és fegyvereket készített. A tüzet, amit eddig a száján okádott ki, igyekezett kisebb és nagyobb vascsövekbe zárni, hogy most már onnan robbanjon elő pusztítón n. Az embereknek megtetszettek ezek a tüzes csövek, és nem sajnálták az aranyat értük. A Sárkány meggazdagodott. és a vagyonát csak növelte, hogy elvette egy módos polgárnak a lányát, aki szép hozományt vitt a házhoz. Ebből a frigyből hét fiú született, és amikor felnőttek, elindultak szerencsét próbálni a világban. — Fiaim — mondta nekik az öreg Sárkány —, ne feledjétek, hogy én mindig csak a rosszra tanítottalak titeket. Mert a jó unalmas, gyönyörűség csak a gonoszban van: vérben, halálban, pusztításban! Menjetek és cselekedjetek! És a fiúk mentek és cselekedtek. Vérzett a föld. ahová léptek, házak dőltek össze, amerre néztek, és a szelíd mezőket hullák csúfították. Ahol megfordulták, ott megszűnt a nevetés, emlékké vált a csók, és a béke csendességébe ' veszett farkasként üvöltött bele a háborúság. Évszázadok teltek el így. A Sárkány ivadékai elszaporodtak. és velük nőtt mérhetetlenül nagyra a pusztulás. Már régen múzeumokba kerültek a kisebb és nagyobb tüzes csövek, helyettük még soha nem tapasztalt fegyverek ontották a halált. Olyan is akadt már, amelyik a levegőt égette meg, és egyetlen szempillantás alatt százezrektől rabolta el az életet. Aztán egyszer csak nem volt tovább. Á föld kiégett pusztasággá változott, lakatlan, halott bolygóvá. Csupán hét ember menekült meg a pusztulásból, és amikor összetalálkoztak, igen megörültek egymásnak. Csak a hetedik, a legfiatalabb volt komor és lehangolt, majd váratlanul ezt a kijelentést tette: — Nincs is ember! A többiek megütközve néztek rá. Mit mondott ez? Egyáltalán jól hallották? — Mire alapozod ezt? — tudakolta a legidősebb. — Indokold meg részletesebben. — Az embert csak a sárkányok találták ki — mondta a hetedik —, meséket hazudva egymásnak. A hat ember hatalmas hahotában tört ki. — Vicces kedvedben vagy ma — mondta a második legidősebb —, de azért jó lenne, ha ezt nem hangoztatnád többet. Még valaki meghallhatja és az se neked, se nekünk nem tenne jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott közöttünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyítaná. De a legfiatalabb nem hallgatott az intelemre, továbbra is makacsul tagadta ember voltát. Ekkor a hat másik úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is, de kénytelenek igazat adni neki. Mert valóban nincs ember, csak Sárkány van. És megegyeztek abban, hogy egyesülnek egy hétfejű sárkánnyá. Amikor ez megtörtént, elindult a hétfejű Sárkány, hogy társat keressen magának. Talált is nemsokára egy tizenkétfejűt, akivel egymásba szerettek, és ebből a szerelemből utódaik születtek. A föld kihűlt közben, jéghegyek keletkeztek mindenütt, de az elszaporodott szörnyek nem törődtek az időjárással. Megannyi monstrumként ténferegtek ott, ahol azelőtt emberek éltek. Unalmukban a sziklákat görgették, és hatalmas hógolyókkal dobálták egymást. Aztán egy napon kicsiny, szőrös ember mászott elő a barlangjából. Pucér testét állatbőr takarta. Dideregve körbekémlelt a barátságtalan tájon, majd gallyakat kapir- gált csomóba, és két követ sokáig egymáshoz dörzsölve, tüzet csiholt. Meggyújtotta a halomba rakott gallyat, leguggolt elébe és melegedett. Miután megmelegítette átfagyott testét, visszamászott a barlangjába, markába fogta kőbaltáját, és elindult megküzdeni az elszaporodott sárkányszörnyekkel, hogy újra birtokába vehesse a földet. Kéri László: Kis téri helyzet Patay László: Szomjúság Verasztó Antal: Szelíd dombok közt Szelíd dombok közt: elfelejtett ösvény, csalán és fodormenta egy görnyedt hátú öreg meggyfa jöttömre, tűzpiros csengettyűkkel csenget így teljesednek ki színek, órák, percek az emlékezés kézzelfoghatatlan képe. Szememben öreg házak ablakfénye, fülemben gyógyító füvek hallgatása tenyeremben a gyermekkori kavicsok mása. A patakra hajló fűz tövén a harmat, hűs árnyéka az időmarta falnak, csak hallgat, hallgat, ...és emlékezik. Hidas. 1982. Képzőművészeti irányzatok az impresszionizmustól napjainkig Utak, keresztutak 13. Vissza a természethez A történelem azt mutatta, hogy az ember fokozatosan elszakad a természettől, melyben kezdetben szervesen benne élt. felfedezi és vizsgálni kezdi. Aztán tudatosan magával egyenrangú félként kezeli, végül követni kezdi, s mesterséges úton állítja elő azt. amit a természet — követve szigorú törvényszerűségeit — évmilliók óta létrehoz. A láttató művészetek igen sokféleképpen közelítették meg a természetet. Miben különbözik a mi korunk művészetének a természethez Való viszonya minden addigitól? A fejlődés vonala nyilván az. hogy a példának, eszköznek, dekorációnak használt természet mellé az ember előbb partnerül szegődött. aztán teremtő társul. Járjunk utána a természeti formák születésének, funkciójának, s talán így a természetből kiindulva magunk is alkothatunk úgy, mint a természet — ez a modern művészet és tudomány e/vik fontos tétele. A művész tehát teremtsen úgy. mint ahogyan a természet teremt a protoplazmákkal, sejtcellákkal, s akkor ugyanúgy saját törvényszerűségeikkel rendelkező „objektív -művek” állnak elő, mint a természetben — azaz, a művészi, a zenei, festői, irodalmi kép önálló valóság lesz, nem utánzat. Űjabb művészeteink nagy áhítattal teszik magukévá a természet formáit. Az alkotók kavicsokkal, fák gyökereivel veszik körül magukat, s szobraikat például szívesebben látják kint a természetben. mint a kiállítótermek falai között. „Nem akarjuk a természetet utánozni. Nem akarunk másolni, alkotni akarunk. Ahogy a növény gyümölcsöt terem, s nem másol. Mi közvetlenül és nem közvetve akarunk teremteni. Miután ebben a művészetben nyoma sincs az absztrakciónak, konkrét művészetnek nevezzük. A konkrét művészet ne viselje szerzője névaláírását. Ezek a festmények, ezek a szobrok — ezek a tárgyak — maradjanak jeltelennek a természet nagy műhelyében, mint a felhők, a hegyek, tengerek, állatok, emberek. Igen — az embereknek is be ke'l illeszkedniük a természetbe. A művészeknek olyan közösségben kellene dolgozniuk, mint dolgozott a középkor művésze . . . Testvéreink keze. ahelyett, hogy segítene, mint a sajátunk, az ellenség keze lett. Amonym művészet helyett a híres mű, a mestermű lett uralkodó. A bölcsesség halott... Másolni annyi, mint utánozni, színházasdit játszani, kötélen táncolni ... A konkrét művészetnek meg kellene változtatnia a világot és elviselhetőbbé kellene tennie. Meg kellene váltania az embert a legveszélyesebb őrülettől, a hiúságtól, s egyszerűvé kellene tennie az ember életét. A konkrét művészet elementáris, természetes. egységes művészet. s ahová belép, onnan elköltözik a bánat fekete sóhajtásokkal teli szürke bőröndjeivel." — írta Hans Arp, a mai szobrászat egyik úttörője. Egészítsük ki ezt a hitvallást Henry Moore, a nagy angol szobrász szavaival: „A természet megfigyelése a művészi létezés egy része. Gazdagítja a formaismereteket, frissen tartja a művészt, s megóvja attól, hogy formulák szerint dolgozzék, táplálja képzelőerejét. Legmélyebben az emberi alak érdekel, de felismertem tanulmányozásuk közben a természet alakzatainak, kavicsok, sziklák, csontok, fák, növények törvényszerűségeit is. A .kavics és szikla azt szemlélteti, ahogy a természet a követ megmunkálja. Sima, a tenger által csiszolt kavicsok a csiszoló, dörzsölő munkára és az aszimmetria alaptörvényeire mutatnak, á sziklák a kő ütéssel formált alakjára, s nyugtalan, szaggatott tömbritmusuk van. A csontnak csodálatos a strukturális ereje és kemény formai feszültsége, finom átmenet egyik formából a másikba, és sok változatosság a részekben. A fák törzse a növekedés alaptörvényeiből születik, a csuklók, könyökök erejét könnyű átmenettel viszik egyik formából a másikba. Ideális példái a faszobrászatnak, a feltörő mozgásnak. A kagylók a természet' kemény, mégis üreges formáira (fémplasztika) utaljak, és minden egyes darabjuk csodálatosan tökéletes. A természetben megtaláljuk az alakzatok és ritmusok határtalan sokféleségét (a teleszkóp és mikroszkóp kitágították ennek a birodalomnak a határait). melyből a szobrász bővítheti formai tapasztalatait.” (1934) Moore szobrászata a betel- jesítője annak a közeledésnek, melyet a művészet a természet felé tett. S éppen, mert nem másolása a természet adta formáknak, hanem tudatos újrateremtés — egyedülálló. Moore alapélménye a lét folytonossága, az élet egésze, teljessége, az élő és holt világ, ember és természet egysége. Sokat említett szobra: „A külső és belső forma”. Lényege egy felbontott külső burokból feltetsző belső. s abban újabb és újabb formációk szigorúan zárt szobrászi rendszerben, olyasformán, hogy sehol nem érzünk töHenry Moore: Király és királynő (1932—ö”> rést közöttük. Arról van itt szó, amit a tojásban növekedő csirkeembrió mutat számunkra, a rejtő és rejtett formáról, látszat és lényeg összefüggéséről, a látható és nem látható formavilág közösségéről. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni: azoknak a művészeti törekvéseknek, melyek a természetet követik, s azt tekintik forrásuknak, a természetesség a legjellemzőbb stiláris jegyük. A- zenében hangutánzással is ábrázolhatjuk a természet jelenségeit (erdőzúgás, vízcsobogás. cirpelés), de mélyebb és zeneibb, a zene szomatikus jellegénél fogva a természet ritmikai újjáte- remtése. (Bartók: Az éjszaka zenéje.) Irodalomban a természet mint téma jelentkezik: megemberiesített állatokban, panteisztikus át- lényegülésben, játékos metamorfózisokban,- átváltozásokban. A képzőművészet, iparművészet, építészet ábrázolhatja is a természetet (impresszionizmus), keresheti a mélyebb összefüggéseket a jelenségek között (szürrealizmus), de követheti. a maga eszközeivel újból megformálhatja a természetadta formákat. Minden művészet számára megújhodást jelenthet a természet, a kötöttségektől való szabadulást és formai-tartalmi gazdagodást. bőséget. Koczogh Ákos (Következik: Szürrealizmus.)
