Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-09 / 237. szám

1982. október 9., szombat Európa aggódik II bonni válasz várat magára fl szejm vitája előtt Milyenek legyenek a szakszervezetek? Tizenhárom esztendeig szorult ellenzékbe Nyugat- Németországban a Keresz­ténydemokrata Unió, a CDU és nála is keményebb bajor testvérpártja, a Keresztény- szoíiális’ Unió, a CSU által képviselt jobboldal. A nyu­gatnémet szociáldemokraták vezetésével a bonni kormány e 13 év alatt mind hazai, mind nemzetközi szempont­ból rendkívüli megbecsülés­re méltó eredményeket ért el. Tudunk a szociáldemokra­tákkal koalícióban kormány­zó szabaddemokrta párt, az FDP politikai pálfordulásá- ról. A párt jobboldala és centruma, élén Genscher al- kancellár-külügyminiszter- rel, hátat fordított a szociál­demokratáknak, akik ilymó- don kisebbségben maradtak. Utána — az alkotmányos le­hetőséget kihasználva — a „kereszténypártok” és az FDP újdonsült szövetsége „konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal" megbuktatta a Schmidt-kormányt. így Kohl, a CDU vezetője lett a kancellár, Genscher — a pálfordulás „jutalmául” — alkancellár és külügyminisz­ter maradt. Most együtt* ké­szülnek fel a március 6-ra ígért új parlamenti válasz­tásra. Ez a fordulat voltaképpen három kérdést vet fel. Elő­ször: milyen okok sejtenek az FDP árulása mögött? Má­sodszor: átmeneti kormány­ról vagy nagyszabású poli­tikai fordulatról lehet-e be­szélni? Harmadszor: milyen következményei lehetnek az eseményeknek az európai béke szempontjából? Oz árulás háttere Ami az első kérdést ille­ti, a közvetlen ok az immár Nyugat-dMémetországot is érintő gazdasági válság elté­rő kezelése. A Schmidt kor­mány készen állott volna ar­ra, hogy az új helyzetben további áldozatokat követel­jen a lakosságtól, és meg­szorító intézkedéseket vezes­sen be. Attól azonban min­denképpen tartózkodott, hogy felbontsa az utóbbi másfél évtizedben kialakult nyugatnémet „jóléti állam" szerkezetét, és a Reagan— Thatcher kurzus módszerei­re emlékeztető szociálpoliti­kai megszorításokat alkal- mozzon. A szabaddemokrata pártban, az FDP-ben viszont ennek az utóbbi irányzat­nak a hívei kerekedtek fe­lül. Lambsdorff gazdasági miniszter, aki az új kor­mányban ugyanezt a tárcát kapta, éppen ilyen progra­mot dolgozott ki.. Ez veze­tett a Schmidt kancellár és Lambsdorff közötti össze­csapáshoz, amely a szakítást közvetlenül kiváltotta. Téves számítás A második kérdésre a vá­laszt Genscher számításá­ban kereshetjük, ö és párt­ja az árulás pillanatában ar­ra számított, hogy viszony­lag hosszú időszakra érvé­nyes koalícióra léphet a CDU—CSU-val. A Hessen- ben megtartott tartományi választás eredménye azon­ban az FDP katasztrofális vereségét hozta. Most már világos, hogy Genscher rosz- szui számított. Nagyon két­séges immár, hogy a már- 'ciusi országos választáson az FDP eléri-e egyáltalán az öt százalékot? Enélkül pe­dig nem lesznek parlamenti képviselői és természetesen nem szerepelhet koalíciós partnerként. A. furcsa helyzet első kö­vetkezménye az, hogy mos­tantól kezdve márciusig a koalícióban az FDP-nek rendkívül gyenge a tárgya­lási pozíciója. További kö­vetkezmény: az új kor­mányzópártnak, a CDU— CSU-nak olyan politikát kell folytatnia, amely márciusig viszonylag széles körű ro- konszenvet ébreszt iránta, és — legalább elméletben — módot nyújt az abszolút többség megszerzésére. Ilyen módon a „kereszténypártok­nak” mind gazdaságpolitikai kérdésekben, mind a szoci­áldemokraták által kidolgo­zott „keleti politika" ügyei­ben, mind a Nyugat-Európa és az Egyesült Államok kö­zötti stratégiai kapcsolatok ügyében mértékletességet kell tánfl^flaniuk. Tavasz és ősz Ez egyben válasz a har­madik kérdésre, amely az európai- stabilitás és béke híveinek jogos aggodalmát illeti. Emlékeztetni kell ar­ra, hogy a NATO úgyneve­zett kettős határozatát a Schmidt-kormány elfogad­ta. Tehát arra az álláspont­ra helyezkedett, hogy amennyiben a genfi szov­jet-amerikai tárgyalás 1983 őszéig eredménytelen ma­rad, akkor az NSZK kor­mánya hozzájárul az ame­rikai középhatósugarú raké­ták új generációjának tele­pítéséhez az országban. Nyil­vánvaló, hogy az új kor­mány ezt az álláspontot sok­kal lelkesebben, kevesebb feltétel beiktatásával képvi­seli, mint elődje. A márciu­si parlamenti választás azonban megelőzi 1983 őszét. Az érdemi válasz tehát eb­ben a nagy stratégiai kér­désben is kitolódik. A nyugatnémet kormány­változás és az új választás közötti öt hónap feltehető­leg nem a látványos politi­kai fordulatok, hanem a vá­lasztásra való felkészülés csendes időszaka lesz. —i—e. Egy kérdésben mindenki maradéktalanul egyetért Len­gyelországban: a szakszerve­zetek jelenléte, részvétele a közéletben rendkívüli módon hiányzik, tehát a mozgalom megújítása sürgetővé vált. Lehetetlen elképzelni a konszolidációt a szakszeíve- zetek nélkül: fontos szere­pük lehetne a gazdasági re­form megvalósításában is. Az újonnan alakuló és egy­re erősödő Nemzeti Újjászü­letés Hazafias Mozgalma (lengyel rövidítéssel: PRON) ugyancsak nem nélkülözheti a szakszervezeteket, ha a len­gyel társadalom teljes képvi­seletére vállalkozik. Új szemlélet A szükségállapot 1981. de­cember 13-i bevezetésével felfüggesztették a szakszer­vezetek ténykedését, de úgy­szólván e döntéssel egy idő­ben el is hangzott a kér­dés: milyen legyen a jövő­ben ez a mozgalom, milye­nek legyenek szervezeti ke­retei, céljai; milyen legyen a szakszervezetek viszonya az államigazgatás, a gazda­ságirányítás szerveihez? A lengyel közélet fokoza­tos normalizálódása, az anar­chia megszűnése, a felfoko­zott demagógia hatásának csillapodása lehetővé tette, hogy a minisztertanács szak­szervezetügyi bizottsága feb­ruár 22-én vitát indítson, ke­resve a társadalom széles ré­tegeinek feleletét az iménti kérdésekre. A vitát az em­lített kormánybizottság do­kumentumának nyilvános­ságra hozatala indította. A ..Javaslatok a szakszervezeti mozgalom jövőjéről szóló vi­tához” című közlemény — valamennyi akkor megjelent lengyel napilapban minde­nekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek sze­repét az ország új politikai, társadalmi és gazdasági hely­zetében új szemlélettel kell megkeresni. Az alapelv: nem lehet visszatérés sem az 1980 augusztus előtti, sem az 1981 decemberét megelőző idő szakszervezeti elveihez. Vélemények A vita immár hetedik hó- napjá tart. Véleményét el­mondhatta bárki, és el is mondták igen sokan. A saj­tó hasábjai nyitva álltak a legkülönfélébb — nem csu­pán a javasolt alapállásnak megfelelő — gondolatok előtt. Az pedig, hogy a legszélső­ségesebb szocialistaellenes csoportosulások nem nyilvá­nítottak véleményt, termé­szetes: ők már a december 13-át megelőző másfél év­ben kinyilvánították szándé­kukat azzal, hogy ellenzéki politikai mozgalommá kíván­ták formálni a szakszerveze­teket, pontosabbart az egyi­ket, a Szolidaritást. A vitában általában olyan szakszervezetek létesítését tá­mogatták a lengyel dolgo­zók. amelyek védik az érde­keiket és egyúttal az ország vezetésének partnerévé tud­nak válni, képesek részt ven­ni, együttműködni a társa­dalom- és gazdaságpolitika tervezésében, végrehajtásá­ban. Erre az együttmunkál- kodásra serkentette a maj­dan létrejövő új szakszerve­zeteket a szejm júliusi ülé­sén Rakowski miniszterel­nök-helyettes is, amikor az együttes döntések felelőssé­géről beszélt. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt IX. (rendkívüli) kongresszusának határozatai egyértelműen állást foglal­tak a szakszervezetek jövő­beni -feladatairól, amikor a szervezetekre „a dolgozók érdekeinek és jogainak vé­delmét" bízták. A határozat ugyanakkor hangsúlyozta azt az igényt, hogy a szakszer­vezeti mozgalom vállaljon közös felelősséget a nemzeti jövedelem növelésében is. Döntő szakasz A szakszervezetek jövőjé­nek kialakítását szolgáló vi­ta most döntő szakaszához közeledik (hamarosan tanúi lehetünk a szakszervezeti törvény parlamenti tárgyalá­sának). A vajdasági és városi tanácsok elnökeinek, katonai biztosainak varsói tanácsko­zásán, szeptember 24-én Sta­nislaw Ciosek szakszervezet­ügyi miniszter a következő­ket mondotta: „A szakszer­vezetek jövőjének kérdésé­ben a kiindulópont az lehet, ha visszatérünk 1980 augusz­tusához, amikor is aláírták a partvidéki sztrájkoló mun­kásokkal a független, önigaz­gatású szakszervezetek sze­repét és értelmét rögzítő megállapodást. Ugyanakkor nem veszti érvényét az az elv sem, hogy sem a decemberi, sem a tavalyelőtti, augusztu­si helyzet nem állithaty visz- sza Lengyelországban. Ennek a ma igen fontos kérdésnek a megoldását várják a dolgo­zók, s a megoldást a szak- szervezeti törvény adja majd." Szilágyi Szabolcs Varsó, 1982. október. Közel-keleti mérleg /M-bEGin Romy Schneider sorsa, világa Részletek a Bunte kiilönkiadásáböl Az elmúlt négy hónap pótolhatatlan veszteségeket ho­zott a nemzetközi filmvilág számára: Grace Kelly volt a hetedik világhírű filmművész, aki ebben az időszakban elhunyt. A tragédiák sorozata május 29-én kezdődött: ekkor találták holtan Párizsban a 42 esztendős Romy Schnei­dert. Jűnius 10-én, altató túladagolása következtében halt meg 30 éves korába Rainer Werner Fassbinder, nyu­gatnémet filmrendező. Június 18-án szívroham követ­keztében meghalt Bécsben a 67 éves Curd Jürgens. Júli­us 16-án Párizsban öngyilkosságot követett el Patrick Dewaere, francia színész. Augusztus 12-én, 77 éves korá­ban, Los Angelesben elhunyt Henry Fonda. Augusztus, 30-án Londonból érkezett a 67 éves Ingrid Bergman ha­lálhíre. Á Libanon körüli feszült­ség várhatóan, sajnos, még hosszú ideig nem csitul el. Nem hozhat igazi megnyug­vást a több nemzetiségű el­lenőrző erők újabb visszaté­rése sem. Mégis, most már megpróbálhatunk egyfajta közel-keleti mérleget vonni az elmúlt véres hónapok után. Amikor az izraeli kormány a Libanon elleni támadást elhatározta, feltehetően há­rom alaptételből indult ki. Először is. hogy a palesztinok nem képesek ellenállni Izrael katonai erejének, ütőképes­ségének. Erre sem a terep, sem létszámuk, sem fegyver­zetük nem tette őket alkal­massá. Számoltak azzal is. hogy az arab világ ölbe tett kézzel szemléli majd a fej­leményeket. mert a palesztin ügyet szívesebben támogatják szóvirágokkal, mint fegyve­rekkel. Végül Begin feltéte­lezte, hogy az Egyesült Álla­mok a haladó arab mozgal­mak sorába tartozó paleszti­nok felmorzsolását egyetértő­én fogadja. E számítások részben iga­zolódtak. Az arab világ va­lóban páholyból figyelte a történteket. Az is hamarosan kitűnt, hogy a palesztin el­lenállás hathatós helyi támo­gatás nélkül képtelen feltar­tóztatni az izraeli hadigépe­zetet. így a palesztin alaku­latok kénytelenek voltak gyorsan visszavonulni Nyu- gat-Bejrútba, s a világ döb­benten figyelte, elkezdődik-e a libanoni főváros ostroma. Ennek elmaradása semmi­képp nem a Begin—Sáron duó politikai megértésének, együttérzésének következmé­nye. Hisz az izraeli csapatok úgy bombázták ennek a vá­rosnak a lakónegyedeit, kór­házait, mintha valamennyi épület rakétakilövő vagy lő­szerraktár lenne. Az ostrom­ról amerikai nyomásra kel­lett lemondaniuk, azért az ígéretért cserébe, hogy a vá­rosból kivonják a palesztin ellenállás harcosait. A világ máig is találgatja ennek az alkunak a hátterét. Vagyis, hogy ki, kinek és mit ígért. De beszéljünk inkább a té­nyekről. A palesztin fegyve­resek fegyelmezetten elhagy­ták Bejrút térségét, hátrama­radt viszont a palesztin pol­gári lakosság. Ez volt az első fontos fejlemény. A második pedig az, hogy sikerült végre összehívni az arab vezetőket a Libanontól legtávolabb eső arab országban, Marokkóban. A bejrúti tanulságokat a megjelentek' itt úgy vonták le, hogy most már hajlandó­ak voltak elfogadni a felme­legített Fahd-tervet, vagyis az önáló palesztin államért cserébe adnák Izrael elisme­rését. A harmadik esemény ki­csit meglepő módon robbant — Reagan is béketervet fo­galmazott. Ez eltért az Arab Liga tervezetétől: nem be­szélt önálló palesztin ál­lamról; de eltért a begini koncepciótól is, sőt épp Be­gin hazai ellenzékének el­képzeléseit fogadta el, vagyis azt, hogy palesztin—jordániai föderáció keretében biztosít­sák a palesztin autonómiát. Ezután szabadult el a pokol. Merénylet végzett Libanon keménykezűnek beharango­zott elnökével, majd elindult a leszámolás és a bosszú olyan véres forgataga, amely­re a második világháború Begin a ..kiút" fonalával (Lengyel Gyula karikatúrája — KS) nagy történelmi drámái óta alig akadt példa. Ma már nyilvánvaló, hogy a brutális tömegmészárlást a jobboldali falangisták kö­vették el. Izrael „csak” sza­bad kezet engedett nekik, s a táborok köré vont gyűrű­vel „csupán" biztosította a hajtóvadászaton az ezernyi polgári személy legyilkolását. A cél ugyanaz volt, mint amiért a dél-libanoni hábo­rú elkezdődött: a fegyveres és fegyvertelen palesztinok megtörése, fizikai megsem­misítése. A következmények azon­ban felmérhetetlenek. A bej­rúti vérengzésektől még az izraeli közvélemény egy ré­sze is elborzadt. De talán mindezeknél figyelmet ér­demlőbb következmény a Washington—Tel Aviv vi­szonyban mutatkozó törés. Az amerikai külügyminisz­ter-csere már a nyár elején sejtette, hogy a begini poli­tika feltétlen támogatásának ideje elmúlt. Erről most még inkább megbizonyosod­hatott a világ a közel-keleti kérdés rendezésének ameri­kai terve kapcsán, hiszen ez lényegében megegyezik Be­gin hazai ellenzékének pa­lesztin-koncepciójával. Ónody György Romy Schneider halálát követően a Bunte nemzetkö­zi magazin különkiadással emlékezett meg a színésznő­ről; száz képpel illusztrálva mutatja be Romy Schneider, azaz Rosemarie Magdalena Albach életét, gyermekkorát, sikereit és csalódásait film­ben, szerelemben és család­ban; a világsztárt fenn és lenn, gyermekeit, az egész világon ismert filmjeleneteit, s végül a kívánságnak meg­felelő egyszerű, minden virág nélküli temetést. ahogyan maga kérte Laurent Pétint fia. David temetésekor; az utolsó utat, amelyre mind­össze 45 barátja kísérhette — s amely abba a sírba vezetett a Párizs melletti kis falusi temetőben, amit tulajdonkép­pen fiának vett meg néhány héttel halála előtt. Az alábbi részletek ebből a különszámból származnak, Maria Schell, svájci filmszí­nésznő, Romy Schneider leg­jobb barátnője írja: „De hát mit vétettem én? — Romy állandóan ezt kér­dezte magától, állandóan csak ezen töprengett. Képte­len volt túltenni magát az előítéleteken. Minden ilyen vérig sértette . . . Romy 21 éves volt, én meg 33, amikor a kritikusok rohamai végleg ellenünk, filmjeink ellen for­dultak. s munkánkat lehetet­lenné tették. Ragyogó tehet­ségét, páratlan szenvedélyét, odaadását, amely minden filmjében jelen volt, kedves szerénységét és fáradhatatlan játékkedvét klisének, giccs- nek bélyegezték. Gyalázat, amit művészetével műveltek, egyéniségét pedig örökre megsebezték. Éppen azért büntették meg, ami legna­gyobb erénye volt, az a va­rázs, az a hatás, ami szemé­lyéből sugárzott. S ugyanak­kor olyan fiatal, annyira se­bezhető és szégyenlős volt még... Én persze 12 évvel idősebb voltam, mégis ugyanaz a ránk kényszerített skatulya kínzott. Én is mindent meg­teltem, hogy tiltakozhassak ellene, míg aztán Jean Coc­teau, francia költő és festő azt nem mondta egyszer: Maria, amit a szemedre vet­nek, az te vagy! Ez a mon­dat segített, hogy megleljem önmagam, s helyem a világ­ban. Megtanultam viselni a jegyeket, amelyeket kiosztot­tak rám, s kezdtem jól érzeni magam olyannak, amilyen valójában vagyok .. . Romy — 20 évesen — még egyetlen egyszer sem talált önmagára, amikor megtiltot­ták neki, hogy az lehessen, akinek érzi magát. Egy elha­markodott ütéssel megtörték a fejlődését. Kilátástalanul küzdött a ráborított lepel el­len, folyton bizonyítani akart, s visszavágni a kritikusok­nak, de hiába. Más akart lenni, s filmjei sorban ku­darcot vallottak. Amikor Franciaországba szökött, tu­lajdonképpen önmaga elől szökött. Sajnos, egy feldúlt világba, amely még jobban összetörte. Megállítani már nem tudtuk. Akkor kezdő­dött tragédiája... Romy Schneidert félreér- > tették. Hogy ki tehet erről? A közönség nem, az biztos. A kor volt a hibás, amely­ben élt. Mert senki sem ér­tette meg, hogy Romy. aknr­Jegyesek. Romy húszéves, s először szerelmes igazán, amikor 1958-ban, Párizsban megismeri Alain Delont

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents