Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-23 / 249. szám
0 1982. október 23., szombat Bemutatjuk a szegedi Móra Ferenc Múzeumot Nyilasy Sándor Kapás asz- szony című festménye a Szeged képzőművészete kiállításról A múzeumalapítás gondolata Szegeden a szabadság- harc idején vetődött fel. El is készítették az akkori gyűjteményt bemutató szekrényeket, a forradalom bukása azonban elfojtotta a szép kezdeményezést. Az 1879. évi nagy árvíz utáni gátépítési munkák során tömegesen kerültek elő régészeti leletek; halaszthatatlanná vált bemutatásuk, egy közki nccsé tételükre alkalmas intézmény alapítása. A Somogyi Könyvtár Szegedre kerülése adta a végső lökést; megalakult a Városi Múzeum és a Somogyi Könyvtár. Az első kiállításon honfoglalás kori és őskori régiségeket mutattak be a harmincöt évvel korábban készült szekrényekben. A múzeum első igazgatója, alapítója Reizner János, Szeged törnéteteírója volt, aki hamarosan sikeres ásatásokat is folytatott Szeged környékén. Mint minden múzeum, a szegedi is elsősorban régészeti gyűjteményként indult, további fejlődését azonban vezetőinek szakértelme, ügyszeretete jelentősen meggyorsította. Tömörkény István a régészeti mellé megalapította a néprajzi gyűjteményt, mely a Szeged környéki hagyományos gazdálkodás, népélet ma már pótolhatatlan emlékeit őrzi; a természettudományos képzettségű Móra Ferenc pedig a természetrajzi gyűjteményt istápolta. Természetesen a régészet, az éremtan sem maradt mostoha gyermek. Ásatásaik híre messze túljutott határainkon. Mindmáig példamutató a múzeumügyet, a szűkebb haza szeretetét propagáló tevékenységük. A magyar irodalomban azóta sem született ennyi és ilyen színvonalú múzeumi tárgyú novella, tárca, karcolat, mint Tömörkény és Móra tollán. A magángyűjtők adományai s a város vezetőinek nagyvonalúsága a század elején lehetővé tették a képzőművészeti gyűjtemény létrehozását is. Rendszeresen vásárolták a kiváló hazai mesterek alkotásait. 1896- ban kezdték építeni a Köz- művelődési Palotát (Steinhardt és Lang tervezése), amelyben helyet kapott a múzeum. A gyűjtemény rohamos növekedése zsúfolásig megtöltötte a kiállítótermeket. A helyszűkén keveset enyhített az épület bővítése az ötvenes években, mégis ekkor nyílt először mód korszerű kiállítások bemutatására. A raktárakban több mint negyedmilló tárgyat őrzünk. kiállításainkon ezek legjavát mutatjuk be. (A múzeumnak külső kiállítóhelyei is vannak: a Nemzeti Történeti Emlékpark Ópusztaszeren; a dorozsmai szélmalom, a szegedi vármaradvány; a szegedi képtár a Horváth Mihály utcában s a Fekete ház.) Áz intézmény falai között jelentős tudományos munka folyik, melynek eredményei elsősorban saját kiadványunk, a Móra Ferenc Múzeum Évkönyve lapjain válnak közkinccsé. A szegedi múzeum egyúttal a Csongrád megyei múzeumok központja is, kiállításaink nemcsak Szeged, hanem az egész megye muzeális anyagába is betekintést nyújtanak. Koszta József: Leányfej, a Lucs-gyűjteményből A kupolacsarnokban Vágó Pál hatalmas festménye az 1879. évi árvíz emlékét idézi. Kissé eldugva az oszlopok között Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményének vázlatai függnek. A mester e képéhez Szeged környékén válogatta modelljeit. A kupolacsarnokban időszakos kiállításokat is rendeznek. Az első emeleti . folyosón a múzeum törzsgyűjteményének legszebb festményei láthatók; a díszteremben az elhunyt szegedi mesterek alkotásai kaptak helyet. Közülük Károlyi, Nyilasy, Szőri, Diny- nyés festményei emelkednek ki, bizonyítva, hogy a helyi képzőművészet lépést tartott Európa szellemi áramlataival. A mellette levő teremben a Lucs Ferenc-gyűjte- mény a hazai képzőművészet XIX. és XX. századi remekeiből ad keresztmetszetet. A múzeum leggazdagabb része a régészeti gyűjtemény, amelyből Hunok, avarok, magyarok címmel a Kö- zép-Európa történetére igen nagy hatást gyakorló három sztyeppéi eredetű nép hagyatékát mutatjuk be. Hangsúlyozzuk mindazt, ami közös volt életmódjukban, de azt is, ami megkülönbözteti őket egymástól. A tárlat kiemelkedő érdekességei a szeged-nagysóstói aranylelet, mely az egyik hűn király sírjából került elő; az előkelő avar és magyar viselet; a vallási' élet maradványai, az államalapítás korából származó faragványok, ötvöstárgyak. Állandó kiállításon mutatjuk be Buday György grafikusművész életművét, aki nemcsak a magyar, hanem az egész európai grafika kiemelkedő egyénisége. Az épület másik szárnyának egyik nagy termében Csongrád megyei parasztbútorokat és népviseleteket láthatunk. Betekinthetünk egy Szeged környéki tanya belsejébe is, úgy, hogy még a padlásra is föl lehet menni. A kiállítások sorát a természettudományi kiállítás zárja, mely az Ember és-- környezete címmel természetes környezetünk védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet. A múzeum mögötti vármaradványban a középkori kőemlékeket bemutató kőtár látható. Az épület belsejében Szeged múltja, jelene, jövője címmel építésztörténeti kiállítás van, amely nemcsak Szeged múltját, az árvíz utáni újjáépítést tárja a látogatók elé, hanem a város fejlesztésének távlati terveit és makettjeit is. Trogmayer Ottó múzeumigazgató Saroktéka 1795-ből a Csongrád megyei parasztbűtorok című kiállításról Pályázni gyerekekkel? A fiatalasszony négy évig volt gyermekgondozási segélyen, a kisebbik után járó három évből csak egyet vett igénybe. Alig kezdte el a munkáját vállalatánál, egy borítékot tett le az illetékesek asztalára: jelentkezik az Alkotó Ifjúság pályázatára. Az illetékes kibontotta a borítékot, mondván, hogy a pályázat nem jeligés, de a borítékból két fénykép hullott ki, egy négy-, és egy egyéves gyerek fényképe, valamint két hitelesített másolat a gyermekek születési anyakönyvi kivonatáról. Az illetékes értetlenül nézett a fiatalasszonyra: „Ügy tudom, a születési segélyt már megkapta. Mit akar ezekkel?” „Mondom, az Alkotó Ifjúság pályázatra jelentkezem — felelte a fiatalaszony —, ők a pályamunkáim. Ügy érzem, nemcsak szépek a gyerekeim, hanem a négy év alatt mindent megtettem, hogy egészségesen fejlődjenek, testileg és szellemileg is. Igaz, nem egyedül „alkottam” őket, noha kihordásuk, megszülésük érthetően rám maradt, és nevelésükben is nagy szerep jutott az apjukra, szóval nem egészen egyedül dicsekedhetem velük, de ha ez akadály, akkor közösen pályázunk a férjemmel. Mert megbeszéltük, ha tőlem egyedül nem fogadják el, akkor közösen pályázunk gyermekeinkkel”. A fiatalasszony „pályamunkáját” természetesen nem fogadták el. Természetesen? Amikor először hallottam a történetet, jót mosolyogtam rajta, aztán elgondolkodtam az indítékain. Az övén is, az elutasító illetékesén is. Kezdjük az utóbbiéval, hiszen az ő álláspontja a szokványos. Arra ugyanis még nem volt példa, hogy valaki ilyen pályázatot adjon be. S amire nincs példa, azt könnyen el lehet utasítani. A gondot — ha jelentett neki egyáltalán — csak az okozhatta, hogy nincs rá példa, ami persze nem zárja ki lehetőségét. Mert ha lehetséges, és úgy utasítja el, akkor magát hozza kellemetlen helyzetbe, kétszeresen is. Ha az asz- szony nem nyugszik bele az ő elutasításába, kiderülhet, hogy helytelenül járt el, ha pedig engedélyezi a lehetségest, akkor precedenst teremt, az pedig magát a poklot szabadítja el. Mi lenne, ha minden kismama születési anyakönyvvel pályázna az Alkotó Ifjúságon? Hogyan bírálják el az összes mama „alkotását”? Hogy melyik szebb? Melyik okosabb? Mindkettő változékony tulajdonság, ezeknek bírálata eleve magában hordja a szubjektivizmus lehetőségét, meg a sértődésekét. Ki merné magára vállalni, hogy X.-né kapja a díjat, mert az ő gyereke a sikerültebb? S az is lehetetlen, hogy mindegyik nő megkapja a jutalmat. Mert ugyan azokat még ki lehetne zárni, akik verik a gyereküket, nem gondozzák, ámbár ezek bizonyítása is nagyon nehéz, de egy-kettő kivételével mindegyik sikerrel pályázhat. De melyik elismerő bírná ezt anyagilag, erkölcsileg? Mert mennyivel lehet díjazni egy jól sikerült gyereket? ötszáz forinttal? ötezerrel? Képtelenség, hiszen legnagyobb kincsünk a gyermek! Ha a legnagyobb kincs, akkor megfizethetetlen. Logikus, ha megfizethetetlen, akkor nem kell fizetni érte, s a probléma megoldódott. Ám nézzük a fiatalasszony indokait is. ö történetesen közgazdász, de lehetne bolti elárusító, tanárnő, kesztyűgyári kivarró vagy növény- termesztő. Négy év alatt bármelyikük készíthetett volna pályamunkát az Alkotó Ifjúságra — saját munka- területéről. Ha nemcsak elvégzik a napi teendőket, hanem elgondolkodnak a napi teendők logikáján, célszerűségén. hasznán. Mert hogy semmi sem tökéletes a világon, amit ember végez, munkájuk is célszerűsíthető, egyszerűsíthető, javítható — azaz nevezhető az Alkotó Ifjúság pályázatára. ök úgy gondolják: ez a négy év ne menjen „veszendőbe”. Igaz, munkájuk „csak” a gyermekszülés, -nevelés volt ebben az időszakban. Munkájuk „eredménye” azonban nemcsak a családi örömöket és gondokat növeli, hanem a gyerekkel együtt állampolgárt is szültek, indítottak el. Vállukra akasztották a tarisznyát, abban a hamuban sült pogácsát. A jelképes tarisznyát és a jelképes pogácsát — amiből életükön keresztül meríthetnek útra- valót a gyerekek. Űtravalót a helytállásra, a felelősségre, az életre magára. Lehet, hogy az anyák tudják, lehet, némelyikük nem, de ők is nagyot cselekszenek: az emberi lét első éveiben alakul igazán az ember, akkor alapozódik meg egyénisége, jelleme, ezen belül másokhoz való viszonya, érdeklődése, akarata — egyik sem elhanyagolható állampolgári tulajdonság. ök úgy gondolják, hogy alkottak — nemcsak embert, hanem lehetőséget is: lehetőséget gyermekük számára az alkotásra. Némelyikük talán annyira elfogult „alkotásával” szemben, hogy benne látja a XXI. század Szent- Györgyijét, József Attiláját. Lehet ily elfogult bármelyikük, mert a jövő századnak is szüksége van tudósra, művészre, igazságosabb rendért küzdőre. S munkásra is szüksége van: ezért mindegyik anya alkot, s éppen anyasága által. * * * Apaként, rokonként, barátként örülünk minden kisgyereknek. Főnökként, munkatársként már kevésbé: megint kiesik egy nő a termelésből, nem alkot semmit. Pár évezredes gyakorlat szerint az asszony gyerekszülő, -nevelő tevékenysége házi tűzhely körüli magán- tevékenység. Nem volt ez mindig így, s nem is kell így lennie mindig. Egyre több vonás rajzolja ismét közüggyé, társadalmi tevékenységé az anyaságot. Bodó László Hús, tej és gyapjú A juh- és bárány hús a világ összes hústermelésének csupán kis hányadát adja, ennek ellenére fontos választékbővítő szerepe van, igen sok országban a lakosság nélkülözhetetlen tápláléka. Fogyasztása — mint ahogy termelése is — elsősorban azokban az országokban terjedt el, ahol a marhahús a legkedveltebb húsfajta. Emellett a bárányhús, amely az egyik legdrágább — és igen ízletes — hús, a maga nemében luxuscikknek számít. A világ juhhúsexportjának zömét — majdnem 80 százalékát — két tengerentúli ország, Üj-Zéland és Ausztrália adja, ahol a juhtenyésztés elsődleges célja a gyapjú-előállítás, s a hús csak ennek mellékterméke. A hetvenes évek elejéig ez a két ország szinte kizárólagosan uralta a világ exportpiacát (Ausztráliában 1970- ben a 180 milliót is meghaladta a juhok száma), de ezt követően rohamos állománycsökkenés indult meg, ami a kivitelt is visszavetette. Európában három szocialista ország — Románia, Magyarország és Bulgária — a legfontosabb juh- és bárányhúsexportőr (a Szovjetuniónak is jelentős, az ausztráliait megközelítő juhállománya van, de nem tartozik a nagy exportőrök közé.) Hazánkban évente egyszer — tavasszal — körülbelül 2,5 millió birkát szabadítanak meg téli bundájától (ennek sajnos csak 50 —55 százaléka használható a finomabb fésűs termékek előállítására). Persze nagy dilemma előtt állnak a hazai juhtenyésztők, hiszen az őshonosnak számító cigája juh kétszer annyi tejet ad, mint a magyar juhállományt alkotó merinói fajta. A juh- tej, illetve a belőle készülő kaskavál sajt iránt pedig külföldön nagy és tartósnak ígérkező a kereslet. Ugyanakkor a racka juh bárányának prémje a perzsával azonos minőségű szőrmét ad. Az őshonos, de Magyarországon mintegy 200 éve élő juhfajtának, a ciktának viszont olyan hosszú a gyapja, hogy évente kétszer kell nyírni. ß J A hazai juhtenyésztés „fellegvárának”, a Hortobágynak egyik korszerű juhtenyésztő telepét láthatjuk
