Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

1982. október 16., szombat Mezei Mária köszöntése A ..bujdosó lány’’ évekkel ezelőtt — betegsége miatt — " a zajló világból elbujdosott egy csendes kertben álló, repkénnyel befuttatott, ked­ves házba. Kínzó légszomját oxigénpalack enyhíti — azt hihetnők, ez köti őt az élet­hez. Meg az ablakain bekö­szöntő falombok, a hegyek kéklő taraja. De nem' így van. Mezei Mária ezer szál­lal kötődik az élethez, a múlthoz és a jelenhez is. A két évvel ezelőtti veszp­rémi tévéfesztivál gálaestjén Vitray Tamás kézen fogva a színpadra vezette öt. aki tíz év óta akkor jelent meg elő­ször a pódiumon. Elmondta Babits Mihály Zsoltár gyer­mekhangra című költemé­nyét. Hosszú-hosszú taps kö­szöntötte, ünnepelte. A na­gyon szép produkciót, vele a művészembert, aki gyengén, betegen is elment, mert úgy érezte, mennie kell. É<; emlékezzünk csak a Stúdió 81 műsorára, amikor a riporternő otthonában ke­reste fel; betegágya mellett beszélgetett sok mindenről: életről, pályáról, hitről, sze­rétéiről. Mezei Mária arcán nem volt festék, haját nem rakta be fodrász a kamera tiszteletére. Nem szereplés volt ez: olyannak adta ma­gát, amilyen volt. Betegnek, megtörtnek, akinek szemé­ben életerő, érdeklődés csil­logott. Nem akarta kendőzni korát: Ezért érezzük úgy. hogy tőlünk sem udvariat­lanság megírni: 70. szüle­tésnapján köszöntjük Mezei Máriát. Nagyon nagy élet van mö­götte, s nemcsak korban. Na­gyon nagy utat járt be. Sok fényes siker és sok szenve­dés jutott osztályrészéül. Kecskeméten született, s mindössze kéthetes volt. amikor édesanyját elveszí­tette. Tanárnak készült, szí­nész lett. Rózsahegyi Kál­mánnál tanult, Sebestyén Mihály miskolci társulatánál indult pályája. 1935-ben lett pesti színésznő. Klassziku­sokban játszott és éjszakai lokálokban lépett fel; beska­tulyázták a végzet asszonyá­nak és francia vígjátékok könnyű nőcskéinek. Pedig mindig nehég fajsúlyú volt. A színészvilág és az akkori sznobizmus irattá, nyomtat­ta vezetéknevében az i-t y-ná. Ö viselte a ráaggatott címkéket, és befelé fordulva élte át szenvedéseit. A tes­tieket és a lelkieket. Sokat volt súlyos beteg. És sokszor volt elviselhetetlennek tűnő helyzetekben. Ifjúkori rövid házassága, súlyos műtétéi, apjának elvesztése fiatal éveire esett. A háború bor­Mczci Mária énekel zalmaj elől elmenekült. Ami­kor náci tankok vonultak a pesti utcán, s elszabadult az embertelenség, ő a tátrai magányt választotta. Re­génybe illően majdnem kémnőnek nézték egy len­gyel faluban, de a véletlen — ő csodának mondja — a segítségére sietett. A felsza­badítók egyenruháját viselő magyar fiú képében jelent meg. aki felismerte őt. A volt vampnak, a nagy­világi nőnek hazatérése után a bizalmatlansággal kellett szembenéznie. Nem törte össze. Csinálta, amit lehetett. Járta az országot. Verset mondott, énekelt. Az­tán a Madách, a Petőfi, majd a Nemzeti Színház tag­ja lett. Játszotta Rebekát a Rosmersholmban, Mását a Három nővérben, a Szín­ház Júliáját, Az ifjúság édes madara Alexandra del Há­góját. Warrennét. Kitüntet­ték, Bejárta Amerikát. Fil­mezett, már 1936 óta. Egyszer a klinikai halálból hozták vissza. De ő játszott tovább, holott tudta: az éle­tével játszik. Aztán egy vé­letlen — ő ezt is csodának nevezi — hozzájuttatta egy budakeszi házhoz és kert­hez. És melléje rendelt egy olyan társat, aki jóságával veszi körül, óvja, gondozza. Aki azt hiszi, hogy tuszku- lánumában remeteként él. téved. Ránk köszön a lemez­boltok kirakatából koszorú- fonatos arca a Bujdosó lány borítójáról. És ír is. Nem kí­méli önmagát, másokat sem. De nem bánt, nem vádol senkit. Hetvenedik születésnapján bizonyára sokan megkeresik telefonon, levélben, távirat­tal. virággal, jó szóval. Ez a néhány sor tartozzék közé­bük. Kívánjuk, hogy életét végiggondolva, még sok szü­letésnapján érezze úgy: ér­demes volt. Erdős Márta Ki volt Kenézy Lajos? E rövid írás a Békés megyei Levéltár alapításának 25«. évfordulója alkalmából lát napvilágot. Napjaink szellemi életének egyik legfontosabb jellemzője a távo­labbi, közelebbi történelmi múltunk iránti érdeklődés fo­kozódása. Levéltárunk, mely forrása Békés megye tör­ténelmi emlékezetének, igyekszik mindent megtenni a megnövekedett érdeklődés kielégítésére. Egyik legfontosabb felada­tunknak tekintjük azon ré­teg életének, munkásságának feltárását és megismerteté­sét, amely a mindenkori ha­zai progresszív társadalmi, szellemi mozgalmak derékha­dát képezte. Békés megye látszólag messze fekszik az ország azon centrumaitól, el­sősorban a fővárostól, ahol történelmünk folyamán a ha­ladó társadalmi, kulturális központok létrejöttek. Vajon azonos-e a földrajzi és a szellemi távolság? Feltehető­en nem. csak roppant nehéz pontos és teljes képet adni a progresszió helyi képviselői- . nek erejéről, megmutatni azt. milyen mélyen hatolt be Bé­kés megye társadalmába egy- egy új eszme, világnézet. Az új gondolatok vajon milyen fejlődési fokokat jártak meg. míg a kedvező történelmi pillanat lehetőséget adott a cselekvésre. Arról a rétegről van szó. amely az Athenaeum, a Pes­ti Hírlap, később a Nyugat, majd a népi írók olvasója, követője és egyben eszméi­nek további terjesztője volt. Azokról az emberekről, akik itt vívták a mindennapok hol eredményes, hol .. muszáj- Herkulesek” helyi méretű másaként eleve kudarcra ítélt harcukat a mindenkori ha­talom ellen. Jelen írás a teljes.feledés homályából a reformkor és a forradalom egy jelentős me­gyei alakjának képét kíván­ja felidézni, nevezetesen Ke­nézy Lajos gyulai református segédlelkészét. Ebben az esetben a rendelkezésre álló források segítenek választ adni az előzőekben felvetett kérdésekre. Kenézy Lajos Kenézy Pál hajdúböszörményi reformá­tus lelkész és tanító fia volt. A debreceni kollégiumban teológiai és jogi tanulmányo­kat végzett, majd ugyanitt az alsóbb osztályokban fran­cia és angol nyelvet tanított. Előbb Füzesgyarmaton, majd 1848-ban Gyulán lett refor­mátus lelkész. Rendkívül értékes forráso­kat hagyott az utókorra, ta­nulmányairól készült jegyze­teit, valamint egy olvasó­naplót. Szellemi fejlődésének állomásait pontosan követni tudjuk. Különösen érdekes a Kenézy által olvasott művek kivonatait, bírálatait, a fel­vetett problémák továbbgon­dolását tartalmazó olvasó­napló. Kenézy olvasmányai műfa­ji tekintetben változatos ké­pet mutatnak, bár a szépiro­dalom aránya messze meg­haladja a tudományos, isme­retterjesztő és egyéb műve­két. A szépírói munkák több­sége regény, olvasta Eötvös József, Jósika Miklós, Pet- richevich Horváth Lázár. Fáy András műveit. A re­formkori magyar drámairo­dalom jelentékenyebb alko­tásai közül ismerte Szigligeti német- és zsarnokellenes ten­denciájú műveit, Nagy Ignác megyei, feudális viszonyokat bíráló vígjátékát, a Tisztújí­tást. Kedvenc olvasmányai közé tartoztak Kisfaludy Ká­roly művei is. Mint versírás­sal próbálkozó ember külö­nös figyelemmel fordult a költészet felé, Csokonai ra­gadta meg elsősorban, de jól ismerte Berzsenyi. Kölcsey, Vörösmarty és Vajda Péter verseit is. Kenézy irodalmi tájéko­zottságát gyarapították azok a gyűjteményes kötetek, al­manachok^ folyóiratok is, amelyekben a kor szinte minden írójától jelentek meg versek, rövidebb prózai mun­kák, de regények, színmű­vek, sőt kisebb számban tör­téneti, politikai jellegű köz­lemények és tudományos ér­tekezések is. (Budapesti Ár­vízkönyv, Magyar Életképek, Nemzeti Almanach. Rajzola­tok.) Politikai érdeklődését az aktuális magyarországi poli­tikai. társadalmi, gazdasági problémák körüli harcok ha­tározták meg. Különös figye­lemmel kísérte Kossuth Pesti Hírlapja és Széchenyi Kelet Népe között kirobbant vi­tát. E burjánzó vita követése során Kenézynek volt alkal­ma az akkori Magyarország valamennnyi égető kérdését megismerni. Mint előzőekben említet­tem ő maga is megpróbálko­zott az írással, verseit, pró­zai munkáit közölte a Pesti Divatlap, valamint az Élet­képek. 1846-ban Debrecen­ben önálló verseskötete je­lent meg. Sokirányú tevékenységére máshol is felfigyeltek, az 1848. év elején Csurgóra hív­ták papnak s professszor­nak. a gyulai református egyházközség azonban nem engedte el. sőt második pap­nak választották. Hosszú felkészülés után 1848. március 15-e hozta el Kenézy számára is a cselek­vés várva várt, pillanatát. Azonnal belevetette magát a helyi politikai küzdelmekbe, sőt gondolatai számára or­szágos fórumot is talált. Ez az országos fórum a legra­dikálisabb lap, Táncsics Mi­hály Munkások Üjsága volt. Hét hosszabb cikket és egy verset írt Táncsics újságjá­nak. E cikkek pontos képei adnak a forradalom és sza­badságharc alatti tevékeny­ségéről. Kissé csalódottan látta, hogy a forradalom egy csapásra nem változtatott meg mindent, nem követke­zett el azonnal a ..szabad­ság és egyenlőség” áltála el­képzelt formája. Emiatt az új törvények, jogok parasz­tokkal való megismertetését és azok gyakorlásának elsa­játíttatását tűzte maga elé célul: „Iskolában bottal ver­ték kendtekbe a tudományt, azért gyűlölték azt; e mellett sem az eke szarvánál, sem a műhely mellett az ész és ér­telem nemigen míveltetett. Mi azért, kiknek a jó Isten megengedte, hogy eddig töb­bet olvashattunk, mint kend- tek. s tán többet is gondol­kozhattunk polgártársaink jó­létéről: feltettük magunkban, hogy a kendtek világosításá- ra. boldogítására mindent el­követünk.” Az idézettek szellemében cselekedett végig, fáradha­tatlan terjesztője volt a Munkások Újságának, mely a megyei vezetés akarata el­lenére. sőt félelmére mély rezonanciát váltott ki Békés megye lakosságából. Ö maga törvényjavaslatokat közölt a lapban, s időről időre beszá­molt a gyulai eseményekről, legkeserűbben az első képvi­selőválasztásról,"amelyen je­löltette magát, de visszalép­ni kényszerült. Úgy érezte, a népképviseleti országgyű­lésről épp a nép képviselői maradnak ki: „Mert ha a tekintetes urak megtámad­nak egy papot, valyon egy szegény földművest fel en­gednének-e menni? (t. i. az országgyűlésre). így hazug­ság lesz a szabadság és egyenlőség.” A nemzetőrség szervezése­kor Kenézy is beállt nemzet­őrnek. Becskerekről való visszatérte után tábori pap­ként ápolta a sebesülteket. A sebesültek között kitört tí­fusz őt sem kerülte el. 1849. március 15-én még lelkes be­szédével ünnepelték Gyulán a forradalom első évforduló­ját, március 25-én az egyhá­zi gyűlésen már utóda sze­mélyéről tárgyaltak. Erdész Adám levéltáros | Beszéljetek, gyerekek! Anyanyelvi nevelésünk egy fontos kérdéséről Sokszor elhangzik nevelé- sünk-oktatásunk során ez a mondat: „Ne beszéljetek, gyerekek!” S kevesebbszer, mint kellene az ellentéte, pedig anyanyelvi nevelésünk egyik sarkproblémája épp a beszédképesség, -készség fej­lesztése. Rögtön az elején ki kell mondanunk: baj van a beszédkészséggel. Itt és a ké­sőbbiekben is különbséget kell tennünk a fecsegés, a társalgás és a beszéd mint az emberi kommunikáció ez ideig legtökéletesebb formá­ja között. Tehát, amikor azt mondom, hogy nem megfe­lelő a gyerekek beszédkész­sége, akkor nem arra gon­dolok, hogy beszélő szervei­ket nem tudják használni, esetleg beszédhibásak, ha­nem arra, hogy gondolatai­kat az életkori sajátosságok figyelembevételével nem ké­pesek önállóan, értelmesen, összefüggően kifejezni. Meglepő például, hogy a jól felszerelt óvodákból az általános iskolákba kerülő hatévesek milyen kevés ver­set, dalt. mondókát, mesét tudnak. Még inkább az, hogy jó részük egyszerűen nem szeret, nem- is tud beszélni. Ez utóbbi az általános és kö­zépiskolai tanulókra is vo­natkozik. Mi lehet az oka? Azt hi­szem. nem járok messze az igazságtól, ha egyik okként az audiovizuális eszközök használatának sokszor indo­kolatlan túlsúlyát említem az élőbeszéddel szemben. Ezek a modern tanítási eszközök, amelyek a képi szemléltetést segítik, egyidejűleg gépi úton hatva a hallás szervrendsze­rére is, • önmagukban nem oldják meg, sőt helytelen használatuk egyenesen gátol­ja az anyanyelvi nevelés cél­jainak megvalósítását. Többé-kevésbé elfogadható magyarázat mégis van rá, hogy a pedagógusok nagy többsége miért választja az anyanyelvi nevelésben a fen­tebb említett audiovizuális módszert, holott tudja, hogy beszédkészséget csak az élő­beszéd segítségével lehet fej­leszteni. Először is: a gyerekek megszólaltatása, a nyelvileg nem tökéletes beszéd javítá­sa, csiszolgatása jóval idő­igényesebb. Megvalósítása a magas csoport- és osztálylét­számok mellett néha rend­kívüli nehézségekbe ütkö­zik. Gondoljuk meg. a 30— 40 gyerek ha csak 1—1 per­cet beszél is, vége a tanítá­si órának. Jóval könnyebb és gyorsabb az órán, mert az előkészületben ez is sok időt követel a pedagógustól, a vetítő, írásvetítő, magnó stb. bekapcsolása, s ilyenkor még „csend” is van az osz­tályban. Másodszor: az audiovizuá­lis eszközök használata olyan jól mutat, a helytelen szem­lélet következtében néhol még ma is egyenlő a mo­dern oktatással, a korszerű óravezetéssel. Hangsúlyozom, nem a kor­szerű eszközök, hanem azok indokolatlan és helytelen használata ellen szólok. Mert például, ha a diavetítés so­rán a tanulók önállóan ta­lálnak ki a képekhez törté­netet, s ezt el is mondják: vagy nem elégszünk meg a diafilmen látható szöveg el­olvasásával, hanem több ta­nulóval, saját szavaikkal is elmondatjuk azt, már nagyon is helye van az anyanyelvi órákon. Ugyanez vonatkozik a többi „ilyenfajta” eszköz használatára is. A lényeg: eszköze, s ne célja legyen az anyanyelvi nevelésnek! Hogy komoly feladataink vannak a beszédfejlesztés­ben, úgy gondolom, az ed­digiekből is kitűnik. Itt most csak néhány, főként az ál­talános iskolára vonatkozóa- kat emelem ki. így: a lényeg megláttatása és kiemeltetése a szövegkörnyezetből; az ele­mi mondatvisszaadási, kiegé­szítési, mondatfűzési gyakor­latok; a tömörítés és bőví­tés módjainak gyakorlása. A beszédtechnikai gyakorlatok köréből pedig csupán kettőt: a gondos és tiszta hangkép­zést, különös tekintettel a hosszú magánhangzókra, és a helyes mondatvégi hang- súlyozást, ami a felnőtteknél is problémás. S mi a helyzet a serdül- tebb ifjúság beszédkultúrájá­val? Meg kell állapítanunk, hogy a fiatalok gondolkodá­sa és nyelvhasználata között ellentmondás van. Jóval csi­szoltabb a gondolkodásuk, mint ahogyan azt nyelvi for­mába tudják önteni. Pedig úgy gondolom „elvárhat­nánk”, hogy beszédük „jól öltözött” legyen, hiszen rend­szeresen hallgatják a rádiót, nézik a tv-t, a filmeket, s így- ismeretek tömkelegét kapják, méghozzá legtöbb­ször változatos szókincs se­gítségével, világos, érthető mondatokban, helyes szöveg- szerkesztésben. Ennek elle­nére sajnos, nyelvünkből csak egy keskeny „szókincs- sávot” használnak, s azt most csak mellékesen emlí­tem meg, hogy szinte állan­dóan drasztikus „kötősza­vakkal” fűszerezve, ami csak rontja az amúgy is szegé­nyes szóhasználatukat. Miért van ez az ellent­mondás? Mert alig-alig be­szélnek. A sportpályák, a beatklubok zajos forgataga, az utcák, a tanítási szünetek feszített életritmusa, de még a művelődési házakban szer­vezett tanfolyamok, elfog­laltságok sem képesek biz­tosítani a nyugodt, meghitt beszélgetés körülményeit. S igaz a többek .által megálla­pított tény is/ hogy általá­ban a családokban sem kap­ják meg a serkentést a he­lyesebb, tisztultabb beszédre, sőt sokszor a megszólalásuk is nehézségekbe ütközik. Kutycj Lajos MOZI 0 karatéző Cobra A vad. időnként már ne­vetésre ingerlő karatejelene- teket leszámítva, mintha egy szokványos hollywoodi krimit láttunk volna. Umed- zsí Inoue — a film írója és rendezője — ismerős sablon­figurákból. történetből gyúr­ta össze filmjét. A főszerep­lő, a rettenthetetlen felügye­lő (Dzsiró Tamija játszotta) nemcsak autóversenyzőket megszégyenítő gyorsasággal és ügyességgel rodeózik, de félelmetes karatézó, nagysze­rű detektív, e nők bálványa, s hogy némi könnycseppet se sajnáljunk érte, még re­ménytelenül szerelme«; is fő­nöke feleségébe. No, és a mindenre elszánt banda sem hiányzik. Akik a maguk szakmájában, a gyil­kolásban legalább annyira profik, mint ellenlábasuk, a Cobra néven ismert felügye­lő. A történet- is igen közna­pi, bár a kezdő képsorok szexjelenetei kissé szokatla­nok a más hagyományú, eb­ben a témában jóval sze­mérmesebb japán filmekben. Ha mást nem, de emiatt csodálkozást sikerült néhány másodpercre kicsikarni « Kurosawa, Kobayashi- film­jeihez szokott igényesebb né­zőből. Bár, ha tekintetbe vesszük a japán filmgyártás ■'60-as éveitől jól nyomon követhető elüzletiesedését. hogy egyre nagyobb szám­ban ontják az amerikai, eu­rópai sémák alapján gyár­tott filmeket, akkor ezen sem volna szabad csodálkoz­ni. Ha a kopott, agyonszab­dalt kópia miatt lehetett volna, akkor inkább a film színeiben, mint a történet- * ben találhattunk volna né­mi vigasztalást. Kár, hogy a nézőt ettől is megfosztották. Nehéz olyan filmről írni, ami jóformán szót sem ér­demel. De meditálni mégis lehet rajta, hogy a jóval ér­tékesebb, igazi művészi al­kotásokkal szemben miért van mégis nagyobb közön­ségsikere. Bizonyára a tö­mény erőszak, a hétköznapi életben ritkán felfedezhető abszolút tökéletes ember ha­mis képe, a semmi fejtörést nem igénylő történetek vonzzák a nézőket. Pedig krimiben is lehet valaki —- egy hazai televíziós műsor címével élve — tudós. Ha már a Cobránál tartunk, például a nem is olyan ré­gen játszott: A Kobra nap­ja című olasz film. Vagy ha már a napnál tartunk, ak­kor A Sakál napja ... Szó­val lehetne sorolni, ha nem is olyan hosszan, mint az ellenkező példákat. Umedzsi Inoue, hogy az amerikai sémát valamelyest is elkerülje, tette karatebaj­nokká a gáncs nélküli fel­ügyelőt. Ha már szamuráj­já nem léphetett elő — ezért ugyanis hazájában ha­rakirit kellett volna elkö­vessen —, hát igyekezett va­lami „népiesch” jelleget be­lelopni a filmbe, s ezt a ka­ratéban lelte meg. Rosszul. Amiben azért kételkedés nélkül lehetett hinni, az a női szereplők különleges bá­ja, szinte rejtélyes szépsége. De ez sajnos nem elegendő egy filmhez. Ja, és ki ne fe­lejtsem a japán autóipart! A filmben száguldozó kocsik ötletes, esztétikus formája szintén figyelmet érdemlő volt. S a japán emberek se- matizálhatatlan, különleges gesztikulálása. Igen. ennyi maradt megjegvezhető ebből a filmből. S kritikának ke'l-e több? B. Sajti Emese

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents