Békés Megyei Népújság, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
982. szeptember 11., szombat o *\cl Importtakarékosság és áruellátás Behozzuk vagy ne hozzuk be? Nem tudom, más hogy van vele, de számomra igen emlékezetes maradt az az egyszerű grafikon, amelyet a televízióban, a Hírháttér legutóbbi adásában láttam. Mindössze két vonalból állt; az egyik vonal a nemzeti jövedelem, a másik a belső felhasználás emelkedését mutatta. A két vonal közötti távolságból kitűnt: sok éve következetesen többet fogyasztunk, mint amennyit meg. termelünk. A műsor erről, az. egyensúlyhiány okairól, következményeiről, a gazdaságirányítás teendőiről szólt. A riporter többször is feltette a kamera előtt ülő gazdasági vezetőknek azt a kérdést, amely külföldi adósságaink, fizetési nehézségeink hallatán a nézőben is felmerült: ha mérsékelnCkell az importot, akkor mit fog ebből érezni a fogyasztó? Mit nem talál majd meg a megszokott külföldi termékek közül a jövőben az üzletekben? Erre a kérdésre a műsorban viszonylag megnyugtató választ kaptunk. Körülbelül így hangzott: lehet, hogy nem lesz majd az üzletekben mondjuk Chanel kölni. A néző itt bizonyára fel-, lélegzett. Hiszen az egyéb válaszok, tények arról győzték meg, hogy külföldi adósságaink tovább nem növelhetők, és a nemzeti jövedelem termelésének színvonalát meghaladó fogyasztás a jövőben nem tartható fenn. Amiből az következnék, hogy az import fogyasztási cikkek közül nem csupán olyanokról kell lemondanunk, mint amilyen a francia parfüm. Ha viszont mégis fennmaradhat az árukínálatnak az a mai gazdagsága, amelyet nem kis mértékben éppen a külföldi áruk tesznek változatossá, akkor hogyan kerülhet mégis egyensúlyba a termelés és a fogyasztás? A fogyasztás mérséklésének drasztikus és vulgáris módja lenne az árukínálat elszürkítése, netán mennyiségi szűkítése, A kedvező vásárlási lehetőségek fenntartása viszont még akkor is jobb hangulatot, közérzetet kelt a lakosságban, ha az emelkedő árak folytán nem tudja mindenki bármikor, bármelyik fogyasztási cikket megvásárolni. AMIT NEM GYÁRTUNK Ami pedig az importot illeti: az áruellátás ma is a hazai ipar termékeire épül. Az üzletekben kapható áruk több mint nyolcvan százalékát a magyar ipar állítja elő. Igaz, az import részaránya így is nagyobb nálunk, mint a többi szocialista országban, ami elsősorban gazdaságunk nyitott jellegével magyarázható. Behozatalunk javát olyan cikkek alkotják, amilyeneket — részben a KGSTben kialakított munkamegosztás révén — mi nem gyártunk; gondoljunk például az autóra, a fényképezőgépre, vagy a különféle órákra. Nyilvánvaló, hogy ezeket a termékeket a jövőben is külföldről kell megvásárolnunk. AMIT KICSERÉLÜNK Ugyanakkor egy sereg olyan külföldi ruhaneművel, iparcikkel is találkozunk at áruházakban, amelyekhez hasonlót a magyar gyárak is előállítanak, sőt, exportálnak. Gyártunk és más országoknak eladunk egyebek között cipőt, konfekciót, kon- zervet, bútort, hűtőgépet, híradástechnikai terméket — és azonos rendeltetésűeket egyidejűleg importálunk is. Éppen ennek az árucserének köszönhető, hogy a magyar vásárló többféle áru közül választhat, mintha a boltok csupán azt forgalmaznák, amit a hazai ipar termel. Másrészről a magyar áruk exportja teremt lehetőséget, gazdasági alapot a fogyasztási cikkek importjához. A behozatal színvonalának fenntartása mégsem egyszerű. Jelenleg a külföldi fogyasztási cikkek mintegy kétharmadát a baráti országoktól vásároljuk. Szállítási készségük — elsősorban saját belső ellátási gondjaik miatt — nem mutat növekvő tendenciát. Sőt, az államközi egyezményeken alapuló, úgynevezett kliringforgalom- ban kevesebb fogyasztási cikkét kapunk, mint korábban. Ezt azonban sikerül ellensúlyozni a választékcsere- megállapodásokkal és a kis- határmenti árucserékkel. Vagyis az országok belkereskedelmi szervei — olykor vállalatai — mind nagyobb mértékben cserélik ki egymással nélkülözhető áruikat. Talán az ennél biztonságosabb kliringforgalom csökkenésének megállítására is ki lehet dolgozni megfelelő módszereket. AMIÉRT DOLLÁRRAL FIZETÜNK És mi lesz a sorsa azoknak a fogyasztási cikkeknek, amelyeket a dollárelszámolású országokból importálunk? Csökkenthető-e fizetési nehézségeink miatt például az olyan élvezeti cikkek behozatala, amilyen a kávé, a narancs vagy a csokoládé? Csak olyan mértékben, amilyenben a vásárlói kereslet is csökken irántuk. Ezt a keresletcsökkenést célozta az említett termékek fogyasztói árának emelése. Behozatalukról azonban nem mondunk le, hiszen, ha élvezeti cikkeknek nevezzük is ezeket, fogyasztásuk szokássá vált. Ezért megvásárlásuk lehetőségét, akárcsak egy sereg más, tőkés importból származó cikkét, fenn kell tartani. És nem csupán a lakosság jó közérzetének megőrzése céljából. Bármilyen egyszerű módja is lenne tőkés fizetési mérlegünk orvoslásának a fogyasztási cikkek behozatalának megszüntetése — ez az út gazdasági okokból sem bizonyulna célravezetőnek. A műszakilag legkorszerűbb árukat többnyire a fejlett tőkés országoktól, tehát dollárért vásároljuk. Ám ezek az áruk nem csupán a foevasztást, hanem sajátos módon a termelést is szolgálják. Azzal, hogy megjelennek a hazai üzletekben, késztetik, ösztönzik a hazai ipart hasonlóan magas színvonalú, fejlett, korszerű termékek előállítására. Ezt a tényt számos példa igazolja. De kívánatos a fogyasztási cikkék importjának fenntartása más okból is. Éppen a jelenlegi különösen nehéz gazdasági helyzetben az egyik legfontosabb feladat a tőkés export dinamikus fokozása, aminek egyik eszköze a szelektív iparpolitika. Vagyis mind több olyan terméket kell itthon előállítani, ami jó áron adható el a világpiacon, s ezzel egyidejűleg az eladhatatlan, vagy csak gazdaságtalanul előállítható termékek gyártását meg kell szüntetni. Az itthon tovább nem gyártható cikkeket is importtal lehet — és többnyire kell — pótolni. AMIÉRT HATÉKONYABBAN DOLGOZUNK Nem szóltunk még a külföldi fogyasztási cikkek kínálatának egy további fontos szerepéről. Nevezetesen arról, hogy a különféle hasznos, a vásárló számára kívánatos áruk léte, megvásárol- hatósága az, ami — a magasabb személyi jövedelem reményében — az embereket a jobb, a hatékonyabb munkára ösztönzi. Márpedig mindenekelőtt az ésszerűbb, a szervezettebb, a hatékonyabb termelés enyhítheti mindazokat a gazdasági gondokat, amelyekről manapság egyre többet hallunk, olvasunk, beszélünk. Gál Zsuzsa Jelentős folyószabályozási és partbiztosítási munkát folytatnak a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói Nagyrév térségében. Kihasználva az alacsony vízállást, több millió forintos költséggel a hajóút biztosítása érdekében rendbe hozzák ezt a folyószakaszt. A munkálatokat most kezdték el, s mint minden folyószabályozás, ez is több évig tart. A képen: munkában a gépek a folyóparton (MTI-fotó — Csikós Ferenc felvétele — KS) fl minőség sokba kerül Minden elkészült erősítőt egyedileg ellenőriznek a HTV-ben A Híradótechnikai Vállalat békéscsabai gyáregységének termékei jórészt külföldre kerülnek. Nyugatra, főleg az NSZK-ba, a KGST-n belül a Szovjetunióba szállítják a legtöbbet. Exportjukat évről évre növelik, és ez azt jelzi, hogy a minőséggel túl nagy baj nem lehet. A gyáregység vezetői azonban elégedetlenek az eddig elért eredményekkel, szerintük bőven van még javítanivaló. Hz emberi tényező Az NSZK-beli Hirschmann cégnek antennaerősítőket és csatlakozó dugókat szállít a HTV. Juhász Miklós főmérnök mondja: — Vannak hasonló termékek, melyek egy részét ők gyártják, más részét mi. A hasonlóságból adódóan hasonlóak a minőségi és ellenőrzési követelmények is. Csakhogy a Hirschmanpál elég a szúrópróba szerű ellenőrzés, míg nálunk a gyártás végén minden darabot külön ellenőrzünk, és a végterméket még egy szúrópróbaszerű ellenőrzés után veszi át a meó. így tehát sokkal több időt és energiát fordítunk az ellenőrzésre, a minőség mégis ott jobb. Náluk .például olyan nem fordul elő, hogy kifelejtenek egy forrasztást, vagy véletlenül kihagynak egy alkatrészt. Hozzánk viszont már érkezett vissza olyan reklamációs darab, melybe még a hálózati csatlakozó sem volt beforrasztva, mégis átment minden ellenőrzésen. Rendkívül fontos tehát az emberi tényező, a munkafegyelem és a munkakörülmények. A vezetők szerint nagyon sok probléma erre vezethető vissza. A nemrég felszerelt Bakony—Bosch-rend- szerű szerelőszalag könnyebbé és gyorsabbá tette az antennaerősítők, szűrőváltók gyártását, de nem tette — nem is tehette — egyenletesebbé az anyagellátást és figyelmesebbé a dolgozókat. Sajnos most még gyakran előfordul, hogy anyaghiány miatt felkész állapotban, esetleg több hétre kell félretenni valamit, majd újból folytatni rajta a munkát. Ilyenkor törvényszerűen bekövetkeznek a kisebb-na- gyobb elnézések. Persze ilyen hibák normális munkamenet mellett is elég sűrűn előfordulnak. A minőségi munkának most még nincs becsülete a gyáregységben, gyakori az „ez még elmegy” szemlélet. És valóban el is megy gyakran, a hiba néha csák az NSZK- ban derül ki, onnan küldik vissza a hibás darabot. Ez bizony nem növeli egy vállalat jó hírét. Laza a tűrés Más jellegű problémákkal küzdenek a nagy berendezések előállítói. A sok szekrényből álló, több száz ampert is leadó tápáramellátórendszerek elsősorban a Szovjetunióba kerülnek, telefonközpontok részeiként. Ezeknél gyakran a különféle alapanyagok gyenge minősége, pontatlansága okozza a problémát. — Egy-egy ilyen nagy- berendezés több ezer elektromos és mechanikus alkatrészből áll össze. Mindegyik alkatrésznek megvan a maga tűrése, ez természetes, a baj csak az, hogy ezek a tűrések a legtöbbször túlságosan lazák. Ha mondjuk egy keret egy-két fokkal eltér a derékszögtől, arra sokan hajlamosak rálegyinteni, hogy ennyi nem számít! De ha két ilyen kerül egymás mellé, a különbségek összeadódnak, és jöhet a kalapálás, fesze- getés. Az olyan nyilvánvaló hanyagságokról már nem is érdemes szólni, mint amilyen az, hogy a furatokba elfelejtik belevágni a menetet vagy esetleg egy-két centi eltéréssel „találkoznak” a lyukak egymással — mondja Márton József igazgató. Persze, nem csak alkatrészekkel van baj, nagyon sok a panasz az elektronikus elemek minőségére is. A különféle tranzisztorokat, diódákat, ellenállásokat, integrált áramköröket és a többi alkatrészt vásárolják, és ezeket beérkezéskor az idegen árumeó ellenőrzi, már amennyire tudja. Mert az nyilván elképzelhetetlen, hogy több tízezer tranzisztort mondjuk egyenként megmérjenek. Bízniuk kell abban, hogy a gyártók megfelelő minőségűt küldenek nekik, de erre a bizalomra gyakran ráfizetnek. Ilyenkor kezdődhet a hibakeresés, az alkatrészcserélés, és mindazok a műveletek, melyek garantált minőség esetén elkerülhetők lennének. — Feltett szándékunk, hogy javítunk a minőségen, legalábbis azokon a területeken, amelyek rajtunk múlnak — jelenti ki határozottan Márton József. — Elvileg eddig is megvolt a lehetőségünk, hogy a selejtgyár- tókat megbüntessük, de a néhány száz forintos büntetés annyi adminisztrációval, és fellebbezés esetén annyi munkaidő-kieséssel járt volna, hogy ettől legtöbbször eltekintettünk. Most inkább a minőségi bérezés bevezetését készítjük elő. n já munka töbhet ér A minőségi bérezés kidolgozását Lukácsi Sándor üzemvezető csinálja, elképzelései jórészt már kialakultak. — Meg kell nézni, hogy mi az, ami rajtunk múlik, és ott kell lépni. Nekünk, vezetőknek biztosítani kell a folyamatos anyag- és munkaellátást, a dolgozóktól viszont meg kell követelnünk a pontos, figyelmes munkát. Eddig minőségi munkavégzés szerint nem differenciáltunk, a jövőben erre is sor kerül. Reméljük, hogy a bevezetésre kerülő hibapontos rendszer beváltja a reményeket. E rendszer szerint a munkadarabokat szúrópróbaszerűen, szigorúan ellenőrzik a gyártás különböző fázisaiban és természetesen mint készterméket is. Feltett szándékuk, hogy a legkisebb hibát, lazaságot sem nézik el, nem engednek meg olyat, hogy „nem tökéletes, de azért jól működik”. Aki a hibát elkövette, büntetőpontot kap, és a pontok alapján történik a minőségi bér szétosztása. Ezzel több száz forintos különbségek is kialakulhatnak a munka minősége szerint és érdemes lesz nemcsak hajtani, hanem gondosan és jól dolgozni is. — Nincs más választásunk. Ha a piacon akarunk maradni, fokozni kell a minőségi követelményeket, mégpedig úgy, hogy egyben csökkentsük a költségeket is. Kimenő termékeink minőségére eddig sem volt különösebb panasz, de ezt túlságosan nagy ráfordítással értük el — jegyzi meg Juhász Miklós főmérnök. — A gazdasági helyzet szorítását mi is érezzük, tudjuk, hogy a jövőben nem engedhetünk meg olyan luxust magunknak, mint a sokszori ellenőrzés és az utólágos javítgatás. Egyszer kell megcsinálni valamit, de akkor jól — ebben van az üzlet! Kép, szöveg: Lónyai László
