Békés Megyei Népújság, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-11 / 213. szám

1982. szeptember 11., szombat Kitűnő csapatban dolgozom Ha azt mondjuk: közmű­velődés, akkor itt, Békéscsa­bán, meg a megyében is északtól délig és kelettől nyugatig hozzátesznek né­hány nevet, olyanok nevét, akikkel a sző, hogy közmű­velődés annyira összetarto­zik, mint gyümölccsel a mag. Az egyik név ezek közül fel­tétlenül Ambrus Zoltáné. Pe­dig nem is olyan régóta hi­vatásos népművelő, ha jól megszámolja, éppen egy tu­cat éve. — 1970-ben az egyetem után visszakerültem Békés­csabára: a megyei tanács művelődésügyi osztályára hívtak, jöttem. Kineveztek intézményi főelőadónak. Az­óta végig itt vagyok, itt kap­csolódtam be a megye köz- művelődésébe, itt derült ki, hog" a valóság és az egye­temista álmok nem mindig találkoznak ... Ambrus Zoltán tehát ha­zajött. Mondja, hogy nem azért, mert már akkor érez­te „a vállalás felelősségét”, egyszerűen természetesnek tartotta, hogy ahol gyermek­korát töltötte, ahol középis­kolás diák volt, ahol balla­gott, neki ott van dolga, ott kell élnie. Jó választás volt ez a hazajövetel? — Egyetlen szó a vála­szom: igen! És az időpont is, akkor kezdődtek a hetvenes évek, amelyekről mostanra már pontosan tudjuk, hogy fordulatot hoztak a közmű­velődésben, a kulturális élet­tel kapcsolatos szemléletben isi Tulajdonképpen akkor fo­galmazódott meg az, hogy újra kell értékelni az egész kulturális tevékenységet; a közművelődést közelebb hoz­ni a valóságos élethez, a tár­sadalmi, politikai, gazdasági változásokhoz: múlhatatlan feladatunk. Kitűnő csapatba érkeztem, a művelődésügyi osztály munkatársai, vezetői valamennyien tudták, a nagy váltás következik. Jó iskola volt ebben a közösségben dolgozni. Amikor a beszélgetésben idáig érünk, tévedhetetlenül érzem: Ambrus Zoltánt nem hiába emlegetik azok között a kevesek között, akik az itt élő emberek művelődéséért a legtöbbet teszik, akik eh­hez a még nem is olyan túl-' ságosan régen lenézett mun­kához szerteágazó, elmélyült szakértelemmel, gyakorlati érzékkel közelítenek. És akik így is művelik: hittel és küz­delmek árán. megingathatat­lanul. Persze, ha mindazt el­mondtam volna, amit fen­tebb leírtam, bizonyos, hogy tiltakozik. Igen, a szerénység jogán és okán is, meg azért, mert minden válaszában a „csapatot”, a művelődésügyi osztály közösségét hangsúr lyozza. Egyszóval — és ta­lán kissé szokatlanul.— több­ször mondta azt, hogy „mi", mint azt, hogy „én". — Tapasztalataim? Mon­dok egy nagyon jelentősei. Hamar rájöttem erre. Sem­mit nem ér a munkám, a legszebb terv kivitelezése sem, ha mindez amolyan „közművelődés a közművelő­désért”, hogyha az csak ne­kem öröm, és mindegy, hogy másoknak az-e? Tehát a közművelődésben sem lehet l’árt pour Párt dolgozni. Ez törvény! Betartottuk és be­tartjuk. Csak így vált lehet­ségessé, hogy — kicsit túl­zás talán, azért mégis igaz — tudományos alapokra he­lyeztük a megye közművelő­désének irányítását, tervezé­sét. Közben a központi tö­rekvések is ezt sugallták, mi több: ezt mondták ki, ezzel a mi dolgunk megkönnyeb- bedett. De korántsem lett könnyű. Aki közelebbről látja-tud- ja a közművelődés dolgait, azt is látja-tudja, hogy a tárgyi feltételek, a lehetősé­gek hiánya, kezdetlegessége majdnem leküzdhetetlen visszahúzó erő. Hogyan lát­ja ezt Ambrus Zoltán? — Ügy, hogy ideje érke­zett tovább bővíteni — még ha roppant nehéz is — eze­ket a feltételeket. Nincs megfelelő megyei művelődési központunk. Nem is emlege­tem, ' milyen a szolnoki, a kecskeméti, a • nyíregyházi, debreceni... A régi „Balas­si”, az egykori kisbirtokos szövetség székháza, negyed- százada elavult. Amilyen a megyei könyvtár is volt. Az új épület azonban készül, és csodálatos színtere lesz a ki­bontakozó könyvtári munká­nak, mely — nyilván — nem merülhet ki csak a kölcsön­zésben. Ezeket látni kell! Vé­gül is, úgy érzem, mostanra jutott el a megyénk odáig, hogy minden nehézsége el­lenére országosan is hallat­ja a hangját, hogy képző- művészete, irodalma, könyv­kiadása, zenei élete, színháza újra vagy először lép ki az országos színtérre. Hogy en­nek részese lehettem, hogy ebben a folyamatban tehet­tem valamit, igazán tiszta örömöm. Ambrus Zoltán, a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyának helyettes vezetője Köpeczi Béla művelődési mi­nisztertől vette át augusztus 19-én a budapesti Vigadóban a Kiváló Népművelő kitünte­tést. Sass Ervin Fotó: Veress Erzsi Tv-sorozat a világ nagyvárosairól A világ nagyvárosait be­mutató filmsorozatot tűz műsorára szeptember 18-tól, szombat délutánonként a Magyar Televízió. A fiata­lokat és idősebbeket egy­aránt képernyő elé invitáló 11 részes francia dokumen- tumfilm-széria nyitó epizód­ja Rómába kalauzoljá el né­zőit.. A több mint kétezer éves, „örök város” történe­téről utcái, terei, szobrai; egykori épületeinek romjai vallanak, képet adva a mo­dern, 3 milliós metropolisról is, ahova évente milliónyi turista zarándokol. A sorozat további állomá­sai — a vetítés sorrendjé­ben —: Madrid, Lisszabon, London, Párizs, Varsó, Le­ningrad, Budapest, Mexikó City, Montreal és San Fran­cisco. Megújhodása társadalmi érdek Előtérben az általános iskola Búvópatakszerű vita folyik pedagógiai berkekben az általános iskolákról, mely csak ritkán tör felszínre — egy-egy indulatos cikk vagy tanulmány formájában —, ezért a közvélemény, jóformán mit sem sejt a rejtett csatározásokról. A kívül álló ember, ha netán elégedet­len is a környezetében tevő általános iskolák oktató­nevelő munkájának színvonalával, minden bizonnyal más következtetésekre jut a hétköznapi fogyatékosságok láttán, mint egyik-másik vitázó kutató az íróasztal mel­lett. Például nem vonja kétségbe a nyolcosztályos alap­iskola létjogosultságát, nem ajakbiggyesztéssel válaszol a több mint három évtizedes út eredményeire. Nagy jelentőségű társadal­mi-politikai kérdés volt köz­vetlenül a felszabadulás után a régi uralkodó osztá­lyok műveltségi egyedural­mának megtörése. Elszánt harc eredményeként szüle­tett meg az általános- isko­la, amely kezdettől fogva si­keresen oldotta meg azt a feladatát, hogy a felnövekvő nemzedékek ‘ számára meg­adja a műveltség legfonto­sabb alapjait, Társadalmi szükséglet hívta életre, mint ahogy napjainkban is első­rangú társadalmi érdek fű­ződik a megújhodáshoz. Közhelyszámba megy, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés, -a tudományos-tech­nikai forradalom fölgyorsu­lása nemcsak a termelésben támaszt újabb és újabb igé­nyeket, hanem az oktatásban is. Ma, amikor a szűkebb és tágabb világról szerzett is-' meretek soha nem látott iramban gya'rapodnak, kor-' szerűsítenünk kell közokta­tásunkat is — a társadalmi követelményekkel összhang­ban. Az újító törekvések ki­indulópontja csakis az álta­lános iskola lehet, hiszen a további iskolafokok mind­mind az itt megalapozott műveltségre, tudásra építe­nek. Már az emlékezetes 1972- es párthatározat is az álta­lános iskolai oktatás színvo­nalának emelését tartotta a magyar közoktatás legsürgő­sebb tennivalójának, a tar­talmi munka javítását ösz- szekapcsolva az egyes isko­lák közötti színvonalkülönb­ség fokozatos kiegyenlítésé­vel. Azóta számos intézke­dés történt az előbbre lépés’ érdekében, ezek közül az új tantervek, s a rájuk épülő A’hat hónappal ezelőtt át­adott Budapest Sportcsar­nokban eddig is gyakran ka­pott helyet zenei, balettprog­ram a sportarénában, de a következő félév terveit néz­ve több figyelemre méltó rendezvényről is számot ad­hatunk. Augusztus 14-én 20 órai kezdettel a magyar tá­jak jellegzetes dalait és tán­cait mutatta be a Magyar Állami Népi Együttes „La­kodalmas” címmel. A hazai csemegék mellett a délszláv nemzetiség legismertebb táncait is bemutatta a Zsu- ráfszky Zoltán vezette kar. A nagy érdeklődésre számot tartó műsort először Buda­pesten mutatták be, majd a szegedi ünnepi játékok ese­ményeként a Dóm téren megismételték. Szeptember 19-én a sport- csarnok a komolyzene-ked­velőké. Ferencsik János ve­zényletével Verdi Requiem- jét a Magyar Állami Hang­versenyzenekar és a Buda­pesti kórus szólaltatja meg. Az előzetes zenekari próbák bizonyították, hogy a néző­tér akusztikailag tökéletes, így a jövőben lehetőség nyí­lik más zenekari mű bemu­tatására is. Október 8-t.ól négy este a balett kap otthont a Buda­új tankönyvek bevezetése volt a legjelentősebb. (Rövid idő alatt mintegy ezer új tankönyv jelent meg az ál­talános és középiskolák szá­mára.) Mennyiben lett korsze­rűbb, a társadalmi igények­nek hogyan felelt meg az általános iskola a legutóbbi évtizedben? Az MSZMP Központi Bizottsága április 7-i. ülésén mérlegre tette az időszak közoktatási eredmé­nyeit, és egyebek között, el­ismerőleg szólt az iskolázás nagyarányú kiterjesztéséről, a lemorzsolódás csökkenésé­ről, a szakrendszerű okta­tás szélesedéséről, az egyes szaktárgyak tanításában al­kalmazott pedagógiai mód­szerek nemzetközileg is el­ismert használhatóságáról. A fejlődés más területeken is jól érzékelhető, ám ez ko­rántsem jelenti azt — mi­ként a Központi Bizottság állásfoglalása leszögezi —, hogy „az'iskola hiánytalanul teljesítette, illetve teljesíte­ni tudja a művelődési esély­egyenlőtlenségek, vagy az induláskor fennálló társadal­mi-kulturális hátrányok csökkentésében rá háruló funkciókat". Van még ^en­nivaló jócskán e téren, s a következő években elsősor­ban ezekre kell a közoktatás és a társadalom erőit össz- nnntosítani. Esztendőkön át az jelle­mezte á korszerűsítési mun­kálatokat, hogy időről időre gyökeres változtatásokra ke­rült sor, szinte mindegyik tanévre jutott valamiféle lé­nyegesen új pedagógia; teen­dő. Nem titojc, hogy az egy­mást követő nagyszabású fel­adatokkal együtt járó kap­kodás esetenként zavart is okozott, alaposan megboly­pest Sportcsarnokban. A Győri Balett „Don Juan ár­nyéka rajtunk” című műso­rát mutatja be, Markó Iván rendezésében és főszereplé­sével. A tervek szerint ez a kap­csolat hosszabb távon is gyümölcsöző ’ lehet, már folynak az előzetes tárgyalá­sok 1983 tavaszára a Győri Balett vendégszerepléséről. Az ifjabb korosztálynak is akad nézni- és hallgatnivaló. gáttá az iskolák életét, elbi­zonytalanította a pedagógu­sokat. Márpedig a névelés olyan természetű folyamat, amelynek mindenekelőtt nyugalomra, azaz biztos me­derre és nem változó célok­ra van szüksége. Ezt szem előtt tartva az elkövetkező években mindennemű fej­lesztésnek kulcsszava lesz a stabilitás megőrzése. Hosszú távra szóló munká­nak minősítette a Központi Bizottság az iskola által közvetített műveltségi anya­gok tartalmának és a taní­tás módszereinek folyamatos megújítását, nem feledve, hogy „az egységes alapisko­lának minden tanuló számá­ra biztosítania kell a társa­dalmunkban kívánatos és az egyén szempontjából nélkü­lözhetetlen alapműveltséget, a. tankötelezettség megvaló­sulását és a jelenleginél ma­gasabb minőségi követelmé­nyeket támasztó továbbta­nulásra való felkészítést”. Számos időszerű feladat eredeztethető ebbői a köve­telményből, közülük az anyanyelvi képzés kívánko­zik az első helyre. Ki ne tudná, hogy az anyanyelvi kultúra alacsony szintje az egyik oka az általános isko­lai kudarcoknak, és a gyer­mekkori gyenge beszéd- és olvasási készség kihat a to­vábbi tanulmányokra is. Sajnos, rengeteg olyan csa­lád van még, amelyben nem támad fel az igény a kultú­rára, ennélfogva gyerekei­ket sem tudják a műveltség megszerzésére ösztönözni. Az iskola nem hagyhatja ma­gukra az igénytelen környe­zetből érkező tanulókat, akiknek elsősorban kifejező­készségük szorul fejlesztésre. Nem ismeretlenek a peda* gógusok előtt a folyamatos korszerűsítés egyéb tenniva­lói sem. Fáradozásuk azon­ban csak akkor lehet sike­res, ha a társadalom, főkén- nen a család is fölsorakozik az iskola mellé. A megúju­lás úgyis jóval többet jelent a tananyag kicserélésénél, vagy a tanítási módszerek felfrissítésénél: a nevelés minden területére ki kell terjednie. Ezért van szük­ség összefogásra. Augusztus végén a Kraft­werk együttes itt folytatta 1981-ben elkezdett magyar- országi sikersorozatát. No­vemberben pedig a 20 éves születésnapját ünneplő Ome­ga lép fel — a tervek sze­rint négy este — jubileumi műsorával. A programokra jegyet vidékről is a sport- csarnok pénztárában lehet igényelni. A Budapest Sportcsarnok nemcsak a fővárosiaké. MOZI II vidéki lány Nyilván senki sem számol­ta meg, hányszor és hány­féle módon dolgozták fel el­eddig a témát: vidéki lány a nagyvárosban. Készült eb­ből kacagtató film, szomo­rú melodráma és valósághű, megdöbbentő tragédia is. írt a témáról Kosztolányi (Édes Anna), egyik legjobb magyar filmünk is sikerre vitte (Ba­karuhában), édes-bús kup­iék, sanzonok állítottak em­léket a vidékről a nagyvá­rosba vetődő lánynak, sor­sának, élete vargabetűinek. Most a francia és a svájci filmesek igyekeztek bővíte­ni’ a kört, mert ugye nem csodálni való, hogy „a vidé­ki lány és a nagyváros” kül­földön is örökzöld. Persze, ha jobban a dolgok mögé né­zünk, akkor az is kiviláglik hamarosan, hogy a vidéki lány a tiszta emberi tartás hordozója, a nagyváros pe­dig a bűnös, a morális szét­esés megtestesítője . abban a szimbólumrendszerben, mely ezt a kettőt előszeretettel azonosítja a gyakorlati szi­tuációval: a vidéki élet és a városi élet különbözősé­geivel. De csak ez-e a jellemző az életnek e két ol­dalára? Nem is készteti kü­lönös töprengésre az embert a válasz, amely igen rövid: nem. Mégis, a mi és más né­pek irodalmában is szinte egyforma erővel és szinten alakult ki az alaphelyzetben rejlő lehetőség felismerése és kibontakoztatása; remek­művekkel és selejttel is meg­ajándékozva a jcözönséget. A vidéki lány című fran­cia—svájci filmet nem kü­lönösebben ismert csapat ké­szítette. Nem is adtak sem­mi újat az alaphelyzethez, melynek azt a változatát vá­lasztották, amelyben a vi­déki lány — aki itt Christi­ne, a műszaki rajzoló — erős marad, megőrzi önbecsülé-' sét, belső tisztaságát, nem hódol be a nagypénzűeknek, az élet napfényes oldalán sütkérezőknek, hanem ugyanolyan szegényen és nyomorultul, ahogyan Pá­rizsba érkezett, hazamegy vi­dékre, Lotharingiába. Köz­ben sematikus és ötletteli módon megkomponált élet­helyzeteken'halad át; közben egyre jobban megismerjük ezt a tipikusan francia lányt, aki — és ez ar leggyönyörűbb benne! — tragikus mélysé­gek közben és után is mo­solyog, ’valami megmagya­rázhatatlan bizakodás, re­mény sugárzik egész lényé­ből. Ezt azonban már — túl a forgatókönyvön, a helyen­ként ámulatba ejtő fotogra- fáláson (operatőr Philippe Rousselot) — a film a Chris- tine-t alakító pompás szí­nésznőnek, Nathalie Baye- nek köszönheti. És mi is, akik megnézzük, és hagy­nunk kell magunkat, hogy átvegyük a film hangulatát, hogy kinyissuk magunkat ar­ra a kis időre egy százezer­szer, milliószor megismétlő­dő emberi sors történeteinek. Mozi után aztán az ember" végiggondol sok mindent. Azt is, hogy mit jelez: ha olyan filmet vetítenek, amelyben tisztán és- fénylőn csendülnek fel igaz emberi dolgok, barátság, szerelem, társkeresés, magány: miért indul meg a közönség egy részének csörtető, másokat zavaró, pimasz szövegű ki­vándorlása a helyiségből? Mindig is voltak és lesznek érzéketlen, mondjuk csak ki: durva lelkű emberek. De, hogy a „szembenállásuk” ilyen agresszív legyen, * az igencsak tűrhetetlen. S. E. P. Kovács Imre Nemcsak a budapestieké „Lakodalom’ a Budapest Sportcsarnokban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents