Békés Megyei Népújság, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-25 / 225. szám

1982. szeptember 25., szombat o II tervteljesítés nem cél, hanem eszköz életszínvonal-politikánk megvalósításában Beszélgetés dr. Bukta Lászlóval, a SZOT osztályvezetőjével A szeptember 15-től október 15-ig tartó Békés megyei szakszervezeti hetek programsorozatának keretében e hét elején a szakszervezetek Békés megyei tisztségviselőinek, aktíváinak a Békéscsabai Konzervgyár tanácstermében tartott előadást dr. Bukta László, a SZOT közgazdasági és életszínvonal-politikai osztályának vezetője. Az „Élet­színvonal-politika célkitűzéseink megvalósításának útja jelenlegi gazdasági helyzetünkben” címmel megtartott előadás a jelenlevőket vitára, véleménycserére ösztönöz­te, lapunkat pedig arra sarkallta, hogy olvasóink nevé­ben több kérdést is feltegyen az előadónak, aki a válasz­adásra készséggel vállalkozott. 1. — A hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje hozzászok­tatott bennünket ahhoz, hogy esztendőről esztendőre jobban élhetünk. Annál nehezebben akarjuk most tudomásul venni, elhinni, hogy átmenetileg annak is örülnünk kell, ha az életszín­vonal nem száll alább, vagy csak alig érzékelhetően csökken . . . — Ne haragudjon, ha ezen a ponton közbevágok, tudni­illik, úgy érzem: a közvéle­mény még mindig rövidtávú célként fogja föl életszínvo­nal-politikánk vívmányainak megőrzését, remélve, hogy egy-két éves szigorítás után rövidesen ismét jelentősen növekszik a jólét. Pedig lát­nunk kell, hogy amit eddig elértünk, azt is csak feszí­tett ütemű és nagyon fegyel­mezett munkával tudjuk megtartani. Ez a megállapí­tás a jelen tervidőszak egé­szére vonatkozik. Különösen nagy feladat vár ránk 1983- ban, amikor áz előzetes szá­mítások szerint az ideinél jó­val nagyobb dollártöbbletre kell szert tennünk. Ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy a belföldi felhasználást, fogyasztást is jobban vissza kell fognunk jövőre, mint most, a hazai áruellátás egy­idejű szinten tartásával, a választék további bővítésé­vel. 2. — Azt hiszem, a szakszer­vezeti tisztségviselők előtt sem titok, hogy a szakemberek, a po­litikusok nagy többsége a köz­véleménynek azon részével ért egyet, amely szerint gondjaink­nak csak a kisebbik fele. old­ható meg a vásárlóerő vissza­szorításával, áremelésekkel? — A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának is az az álláspontja, hogy a csere­arányromlásra nem lehet mindent ráfogni. Kétségtele­nül meghatározó szerepe van nehézségeinkben annak, hogy amit be kell hoznunk — az olajat például — az egyre drágul, amit pedig cserébe kivihetünk — többek között a búzát — annak az ára esik. De ez nem magyarázat a munka- és termelésszerve­zés, a munkafegyelem laza­ságaira, a pazarló gazdálko­dásra, a hozzá nem értésből fakadó veszteségekre, a ké­nyelmesség miatt elszalasz­tott lehetőségekre. Vagyis két út áll előttünk: vagy képesek leszünk min­den szinten — és azt még egyszer hangsúlyoznám: min­den szinten — jobban dol­gozni, amihez természetesen megfelelő normatív szabályo­zást kell a termelésben ki­alakítanunk, hogy aki tény­leg többet tesz, az tényleg többet is kapjon, s ezzel egy időben eredményközpontúvá alakuljon át a kádermun­kánk is, vagy — s szerintem ez a kevésbé járható út — újabb vásárlóerő-korlátozó intézkedéseket kell életbe léptetni. 3. — Az előbbiekben már el­hangzott, hogy a tervidőszak végéig legalábbis érvényben ma­radnak ezek a korlátozások, ak­kor hát eleve ' eldöntöttük: me­lyik utat választjuk? — Két dolgot kell elkülö­nítenünk egymástól, ha konk­réten a fogyasztói árak emel­kedéséről beszélünk, a belső fogyasztás visszafogása kap­csán. Az egyik, a dinamikus gazdálkodást jellemző termé­szetes áremelkedés, ami el­kerülhetetlen, a másik az egyensúlyi helyzetet javító intézkedések következménye. Nálunk az a sajátos helyzet alakult ki, hogy 1981-ben ter­vünk ellenére nőtt a bérki­áramlás, ezt az elkövetkező években mindenképpen visz- sza kell „szívnunk”, ezért is fogja meghaladni egy-két százalékkal az idén is, és 1983-ban is az árszínvonal emelkedése, a bérszínvona­lét. Ez viszont nem érint minden réteget egyformán. 4. — Közelebbről ez azt je­lentené, hogy a teherviselést egyre inkább a jövedelmekhez szabnánk? —■ Ez csak egyik része a kérdésnek, s ha az előkészí­tés alatt álló új lakbérrende­letre gondolunk, feltétlenül igaz is, hogy a társadalmi igazságosságot csak akkor tudjuk érvényre juttatni, ha valós képet kapunk végre a különböző rétegek jövede­lemviszonyairól, és ehhez igazítjuk a szociálpolitikán­kat, kezdve az üdültetéstől, a közétkeztetésen át egészen a közterhekhez való hozzá­járulásig. Ehhez az eddigi­eknél még jobban kell épí­tenünk a kisebb kollektívák, helyi közösségek önállóságá­ra, kezdeményezésére, pon­tosabb információra. A kérdés másik fele pedig az — és ez legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb —, miként azt az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Havasi Ferenc is megfogal­mazta a közgazdasági egye­tem évnyitó ünnepségén el­hangzott beszédében, hogy az elosztás folyamatos „meg­faragása” helyett próbáljunk meg most már valóban haté­konyabban, takarékosabban, eredményesebben dolgozni. 5. — Ez a hármas jelszó mos­tanában nagyon sokszor elhang­zik, de mit jelent ez valójában, hiszen takarékosság alatt ért­hetjük azt is, ha két párhuza­mos feladatú intézményt össze­vonnak az ott dolgozók számá­nak csökkentésével, de népgaz­dasági szempontból hozhat meg­takarítást az is, ha a már em­lített üdültetésben, közétkezte­tésben a teljes önköltséget meg­téríttetik a dolgozókkal. — Az eltelt több mint há­rom évtized alatt teremtet­tünk magunknak egy vív­mányrendszert, amit ha alapjában csorbítatlanul meg tudunk őrizni, ebben a nem akármilyen mélységű gazda­sági válságban, az igazán nagy tett lesz. E vívmány- rendszerben legalapvetőbb a teljes foglalkoztatottság biz­tosítása, ezt azonban a to­vábbiakban össze kell kap­csolnunk a hatékony munká­val. Vagyis ez esetben a ta­karékosság azf jelenti, hogy a munkaerőt akkor és ott foglalkoztassuk, amikor és ahol a legtöbb hasznot hoz­za. Ehhez szigorítani kell a követelményrendszert, kor­szerűsíteni, célirányosabbá tenni a bérszabályozást, az érdekeltségi rendszert, s ha ez utóbbiban valóban me­rünk differenciálni, akkor nincs mitől tartanunk, ha differenciáltabbá tesszük a szociálpolitikánkat is. Mindez nem mond ellent annak, hogy a fölösleges költségektől meg kell szaba­dulunk, járjon ez a fűnk­éi ójukvesztett intézmények leépítésével, az ügyintézés egyszerűsítésével, a túlduz- zasztott termelő egységek szerkezetének, irányításának ésszerűsítésével és így to­vább. 6. — Szó esett a teherviselés­ről, mi vidéken élők úgy érez­zük, hogy a vidék az átlagosnál többet vállal a terhekből, így van ez valójában? — A közlekedés és áram­szolgáltatás díjainak külön­bözősége valószínűleg tovább erősítette ezt az érzést, amit egyébként fokozott a vidék­re telepített gyáregységek­ben kialakult alacsonyabb bérszínvonal is. Tudni kell azonban arról is, hogy a nagyvárosok lakói meg úgy érzik: vidéken a háztájizás révén könnyebb megőrizni az elkövetkező években az ed­dig elért életszínvonalat. Eb­ben is van valami, de az igazság akkor is igazság ma­rad: a nagyvárosokba össz­pontosult iparnak, ha élni akar a mostani viszonyok között, el kell mennie* a munkaerő után vidékre, js vinnie kell magával a leg­korszerűbb technikát, meg a megfelelő bérszínvonalat is. A jövőben ugyanis, ha a bé­rek alakulását a vállalati jövedelmezőséghez igazítjuk, akkor minden ehhez igazod­va rendeződik át a termelés­ben szerkezetileg és területi­leg is. Természetesen emel­lett vannak olyan megoldás­ra váró feladatok, mint pél­dául a vidéken építkezésre vállalkozók fokozottabb tá­mogatása, segítése is. 7. — Még egy kérdés: miképp tud majd számolni a tervezés az emígyen elindított folyama­tok konkrét eredményével? — Szerintem a tervezés­nek elsősorban az életszín­vonal lehetséges, elérhető szintjét kell bemérnie rövid, közép- és * hosszú távra, s ennek függvényében meg­szabnia a termelés felada­tait. Mi egy kicsit fetisizál­tuk a tervteljesítést, pedig világos kell legyen, hogy a termelés, s annak tervezése, a tervek teljesítése — jele­nünkben a népgazdasági egyensúly helyreállítására tett minden erőfeszítés — nem cél, hanem eszköz: életszínvonal-politikánt meg­valósításában, ami most egyet jelent nagyszerű vív­mányaink megőrzésével. Kőváry E. Péter Fotó: Fazekas László A legújabb időben lezajló belső folyamatainkat orszá­gos méretben figyelő kutatás előterébe került a település- fejlesztés. A települések sor­sát érintő racionális szándék a ’70-es évek elején kor­mányhatározatot eredménye­zett, ezzel jogszabály rang­ra emelkedett az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció (OTK). Egy ilyen intézkedés természetesen súlyt ad a kérdésnek. A kormányszintű településfej­lesztési döntés hátterében pe­dig az áll, hogy a VI. ötéves terv időszakának kezdetére elérte hazánk azt a gazdasá­gi fejlettségi fokot, amely szükségessé tette a feudál- kapitalista korszakban ná­lunk felhalmozódott területi aránytalanságok gyorsabb ütemű mérséklését. E mér­séklés viszont annál inkább időszerűvé vált, mert a fej­lettség egy magasabb fokán a helyi létesítményi egyenlőt­lenség érzékelhetőbbé válik, újratermelése pedig tudati zavarokat okozhat,. azaz az elhanyagoltság visszatet­szést szül. A települések újszerű fej­lesztésének igen szerteágazó kérdései közül az egyik a mezőgazdaság szerepe a fo­lyamatban. A kérdés tudo­mányos vizsgálatára a tör­ténettudomány a kezdeti lé­péseket teszi, ami érthető, mert az újszerű történés ala­nya a mezőgazdaság szocia­lista átszervezésével létre­jött mezőgazdasági termelő- szövetkezet. A gazdasági egység településre gyakorolt hatása pedig nem oly rég ér­vényesülhetett, a történettu­domány odafigyelése most válik időszerűvé. A témán belül összefüggő kérdések egymás mellé állí­tásakor, több adat alapján egyértelműen megállapítha­tó: a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek komoly mér­tékben kapnak szerepet a helységek alakításában, mi­nél kisebb a település, annál nagyobbat. A helyi és az országos történetírás ennek az egyszerűnek látszó ob­jektív ténynek a részleteit fogja elemezni. A következőkben a té­mán belül kialakítható vizs­gálódási körök közül raga­dunk ki néhányat. A mezőgazdaság szocialis­ta átszervezésének kezdeti pillanataiban intézkedés tör­tént, amely a gazdasági ér­deknek alárendelt új irány­ba terelte a tanyás települé­sek eddigi útját. Meg is akasztotta a korábbi vonula­tát. Arról van szó, hogy a magyarországi tanyásodás újuló hullámainak szélén el­helyezkedett még egy a fel- szabadulás után. A földtu­lajdon-kérdés évszázados vi­tájának forradalmi lezárását követően az újgazdák közel nyolcvanezer új tanyát épí­tettek a falvak és városok határában. Majd ezekre is kiterjedt a tanyaközpontosí­tás intézményes irányításá­nak feladatával 1949-ben munkához látott Tanyai Ta­nács.. intézkedési joga. Kez­detét vette a tanyarendszer felbomlása, illetve korábbi formáinak felváltása újak­kal (tanyaközség, tanyaköz­pont, tanyadűlő, sortanya). A Tanyai Tanács megszűné­se (1954) után más keretben, különösen a ’60-as években felgyorsult a tanyák eltűné­se, mert a mezőgazdasági nagytábla, a modern üzem kialakítását gátolta. Békés megyében ekkor a tanyán la­kók 45 százaléka döntötte el tanyai életvitelének felszámo­lását, és az elköltözést a- kö­zeli-távoli zártabb települé­sekre. A ’70-es' években or­szágosan tovább tart a ta­nyacsökkenés, de mértéke visszafogottabb. Az évtized végére 1 km’-re 20 tanyá­nál több nagyobb foltokban már csak Bács-Kiskun, Pest •és Szabolcs-Szatmár megyé­ben található. Legkisebb a tanyasűrűség az ősztől ta­vaszig sártengerbe ragadó, vasúttól vagy szilárd burko­latú úttól távoli övezetekben, a makói, a szentesi, a gyo­mai stb. határban. Úgyszin­tén éppen a ’70-es években válnak masszívabbakká a változásnak ellenálló tanya­maradványok, elsősorban ott, ahol ezt a gazdasági érdek — a munkaerő helyben tar­tása — szükségesebbé teszi, s ehhez a termelőszövetkezet közvetlen vagy közvetett tá­mogatást nyújt. Az évtized végén kb. 800 ezer ember él tanyán az országban, a ter­melőszövetkezetek vonzás­körében. E tanyák a tsz-ek jóvoltából villanyhálózatba bekapcsoltak, és az urbani- zálódás felé haladnak. „Ahol villany van, ott minden van” — hallható a ’70-es évek vé­gén a Hazafias Népfrontnál szervezett tanyagyűléseken. Milyenek a tanyák a ’80-as években? Hogyan alakul funkciójuk? Hogyan rétege- ződik át a tanyai népesség? — íme, néhány izgalmas kérdés, amelyet főleg a hely- történeti kutatás válaszolhat meg, s amellyel segítheti az országos kutatást. A falvak és a városiasodó helyek fejlődése a ’70-es években az országos koncep­ció (OTK) tartalma szerint, s az azt tartalmazó kor­mányhatározat szabályozta mechanizmus alapján zajlik. Eszerint a települések sze­repkörüknek kijáró hie­rarchikus rendbe soroltak, és fejlesztésük anyagi alapja is ennek megfelelő. Különö­sen gondot jelent a ’70-es évektől, hogy az ország'ősz- szes települése kb. 60 száza­lékának fejlődésére nézve keveset nyújt a terület- és te­lepülésfejlesztési kormány- határozat, elsősorban a jog­szabálytól alsófokúnak és szerepkör nélkülinek neve­zett (besorolt) apróbb falvak ezek. Számuk Békés megyé­ben a ’70-es években 72, Ba­ranyában 316, Szabolcs-Szat- márban 221, Vasban 217 stb. Mivel ide jut a legkevesebb a központi fejlesztési keret­ből, e községekben az intéz­mények és a lakossági alap­ellátás nem fejlődtek kellő mértékben, gyengült a lakos­ságot megtartó képesség, kö­vetkezésképp komoly mérté­kűvé vált az elvándorlás ezekről a helyekről.' A termelőszövetkezetek te­lepülésfejlődésben érvénye­sülő részvétele ezeken a te. lepüléseken létkérdés, és a formája sokféle. Közvetve a városi és községi hozzájáru­lással — VKH, a zárszám­adásban kimutatott bruttó jövedelem 1 százalékával — vesznek részt a tanácsok költségfedezetének kialakítá­sában. Ennek a hozzájáru­lásnak — amely központi alapba gyűlik — az 50 száza­léka kerül vissza a helyi ta­nácsokhoz, a megyei taná­csoktól megállapított arány­ban. Az 1 százalék 50 száza­lékának összege Békés me­gyében az V. ötéves tervidő­szakban 61.1 millió forintot jelentett, pl. Pest megyében 174,4 milliót. A tanács tsz részéről történő támogatásának köz­vetlenebb módja a beruházá­si célú fejlesztési alapátadás, olyan infrastrukturális léte­sítmények létrehozására és fenntartására, amelynek használatában részt vesznek a termelőüzem dolgozói. Az üzemek — köztük a tsz-ek — átengedett évi pénzössze­gének átlaga Békés megyé­ben 2 millió forintnyi a ’70- es évek második felében. 1980-ban Mezőberény taná­csának a helyi vállalatok 14 millió forintot bocsátottak rendelkezésére alapjukból, szemben a tsz 166 ezer fo­rintjával. Ugyanide Zsadány- ban az ipari vállalatok 10, a tsz-ek 20 ezer forintot. Bé­kés megye nem tartozik az iparosodottabb megyék kö­zé, ezekből az adalékokból megmutatkozik, hogy a ta­nácsok anyagi bázisa erő­sebb helyi ipar esetén, s ke­vésbé anélkül. Viszont a bé­kési táj helységeinek egy ré­szében a tanács egyedüli he­lyi bázisa a tsz. A támogatás módjának másik csoportját alkotják azok az esetek, amikor a ter­melőszövetkezet pénzeszköze és műszaki bázisa vesz részt a helyi kommunális létesít­mény telepítésében, karban­tartásában, illetve intézmény és szervezet működtetésében. A Békés megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság a ’70-es évek elején 13 termelőszövetkezet­ben tartott tematikus vizs­gálatáról készített dokumen­tuma csoportosítja azokat a vállalásokat, amelyeket az üzemek rendszeresen visel­nek Okányban, Bucsán. Kö- rösnagyharsányban, Füzes­gyarmaton, Orosházán, Csa- nádapácán. Mezőkovácshá- zás stb. Egyetlen évben a helyi művelődési ház építé­séhez és fenntartásához ösz- szesen 283 ezer forinttal já­rultak hozzá, óvodafenntar­táshoz 42 ezerrel, sportköri támogatásra 217,5 ezer forin­tot adtak, s az úttörőt, a KISZ-t, illetve a nőbizottsá­got 61 ezer forinttal segítet­ték. Ezekkel az adatokkal in­kább csak érintjük a gazdag változatokban élő formákat. Milliárdokban mérhető orszá­gos összesítés esetén, különö­sen a ’70-es években a ter­melőszövetkezetek támogatá­sa a falu kommunális léte­sítményeihez. S végül a települést támo­gató termelőszövetkezeti ak­ció harmadik köre az érde­kével szorosan összefüggő részvétel az infrastrukturális létesítmények telepítésében. Ebbe a körbe sorolható a la­kásépítésben játszott szerep, az ún. alaptevékenységen kí­vüli bevételi forrást teremtő üzlet és szolgáltatás létreho­zása — amely a helyi lakos­sági alapellátást előnyösen érinti —, illetve az üzem részvétele a célcsoportos meg üzemi pormentes utak, a vil­lany, a telefon hálózatának építésében. A termelőszövetkezetek te­lepülést szolgáló részvállalá­saik közben gyakorta állami feladatokat oldanak meg, s a velük szemben érvényesülő helyi várakozás túlzott mér­tékű. A gazdasági szabályo­zók szorításába került tsz.ek- ben az V. ötéves tervidőszak végén kritikai hangok is hall­hatók az áldozatvállalás egyensúlyba hozása érdeké­ben. E kritikai hangok or- ' szágot összegező tömör meg­fogalmazásait az' érdekkép­viseleti szervezet, a Terme­lőszövetkezetek Országos Ta­nácsa 1981. évi elnökségi üléseiről készült jegyzőköny­vekben találja meg a kutató. Dr. Virágh Ferenc Városiasodó község

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents