Békés Megyei Népújság, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
1982. szeptember 18., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Kiállításról kiállításra Reklámcsomag mindannyiunknak Tétova lendítésgyakorlat a III. biennálé ürügyén Mi egy CSOMAG jellemzője?^ mérete és a súlya. Mi a CSOMAG rejtelme? A tartalma, vagyis a csomagolás fedte dolgok. Nos, a III. békéscsabai alkalmazott grafikai biennálé embléma- és csomagoláskiállítása hűen a bevezető mondatban írt, tán kisstílűnek hangzó megállapításhoz, effajta meglepetéssel várja október utolsó napjáig a közönséget a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Megdöbbentés és sokkolás, káröröm és a ,,minek” céltalan aposztrofálása. a drukkolás közös dolgainkért. és a műközöny ellenkezéseinek hamissága csap össze mindenki fölött, aki ellátogat az országosan is mind nagyobb jelentőséggel bíró múzeumba. „Az alkalmazott grafikai reklám, a reklám pedig elsősorban az újdonsággal tud figyelmet kelteni” (...) „A plakátok úgy ahogy jók, a különféle szórólapok, katalógusok, prospektusok, árucédulák, emblémák azonban meglehetősen közepes színvonalúak, olykor igen- gyöngék.” — írja Vadas József A forma tartalma című tanulmánykötetében. (Kossuth. 1981., 94-95. old.) Profanitás lenne most, e tárlat kapcsán az idézett szavakat stílszerűen emblémaként, avagy szentenciaként társítani. Noha nagy a kísértés, mégis itt többről, másról van szó. Újról, vagyis az „ŰJ”-ról; az áttörés ritkán sikerülő kísérletéről. Tényszerűen: hazánkban az elmúlt év kezdetén több mint 156 ezer védjegy részére kértek oltalmat, ebből másfél százezer a külföldi, nemzetközi eredetű árué. Vagy: külkereskedőink minduntalan a külföldre eladatlanná lett termékeknél indoklásként a korszerűtlen, elavult, érdektelen csomaSzekeres István: Búvár Klub (embléma) Dr. Vissy Gábor: Kőbányai Gyógyszerárugyár (embléma) ill U 1 ^ Ki X i°ü ] fxl| IM Gyurkovics Bea: Tömegközlekedési sorozat (piktogramok, részlet) golást, színvonaltalan reklámot jelölik meg. A hazai alkalmazott grafika most kiállító közel száz alkotója tehát a tett, az újítás ötletétől vezérelve a hazánkat, iparunkat, kereskedelmünket érő kellemetlen és gátló tényezők megváltoztatásán dolgozik. Belátásból, üzleti megfontolásból — most ez közömbös. Ezért is tartom stílszerűnek, ötletesnek, találónak a csabai múzeum nagytermében elhelyezett több mint száz köbméteres „csomagot”, s mellette egy aprócska fekete poszta- mensen azt a tejeszacskót, amely nem véletlenül képezi szimbólumként a megváltoztatásra érdemes elmaradottságot, a negatívot. A hazai alkalmazotti művészet legjelesebb képviselőivel találkozhatunk. Kiváló dolog, felemelő érzés. Együtt, egy kiállító csarnokban, egy ■időben, azonos témában. A szándék egyöntetűsége mégsem feltételezi a kivitelezés és az adott esetben oly fontos — néha talán a művészi szabadság korlátozásának vett — „célfeladat” határozott és azonos, a jogosan diktáló megrendelő feltételeinek eleget tevő megvalósítását. Az üzlet, vagyis a kül- és belkereskedelem törvényei azonban úgyis lecsiszolják ezeket a sallangokat, elsüllyesztik, a bár jószándékból és művészi intuícióra született, de mégis feleslegessé és alkalmatlanná minősült emblémákat, csomagolásokat. piktogra- mokat, jelzéseket, védjegyeket; grafikákat. A biennálé ez évi megjelenítése azonban valahol so- kadrangú. Az első a nagyterem párhuzamos két falán, abetikus sorrendben, fűrészfogszerűén, pozitív—negatív tükrözésben elhelyezett védjegyek sora, a „nagycsomagban” elhelyezett csomagolásminták kelleme és a szomszédos kisteremben, kiváló optikai vezetéssel nyilvánosságra tárt piktogramok, árucímkék, védjegyek bemutatása. „A kiállításon látható pozitív példák még korántsem jellemzőek csomagolószer-gyártásunk egészére, s átlagos grafikai teljesítményekre” — írja a biennálé katalógusának első Molnár Gyula: 100 éves a Balatonfüredi Hajógyár, 1981 Muray Róbert: MAVAD (embléma) előszavában (három lévén; ki tudja, mivégből. . .) Acsay Judit. Annak azonban mégis örülnünk, sőt: örvendeznünk kell, hogy valami jóra- szépre. sőt anyagilag is fel- mérhetően hasznosra nyit ez a bemutató. S hogy a valóság korántsem . . .? A jelen — amelyet mindenképpen, hibáival együtt kiválóan reprezentál ez a tárlat — mégiscsak olyan „lázadást” jelent, amely a nagy számok törvénye szerint is adhat valami többet, akár forintot-dollárt valameny- nyiünknek. „Környezetünk nagysze- rűsítői”, vagyis . az alkalmazott grafikusok nem tudnak kevesebbet, mint a sokat csodált-dicsért, sokszor or- zásra hajlamosító külhoniak. Talán a lehetőségekben van a hiba?! Véleményem szerint inkább az úgynevezett közfelfogásban. Konkrétabban: hogy hazánk sok ezer vállalata közül alig néhány tucat vezetőségénél „kattant”, hogy ezt a duzzadó, valóban „alkalmazható” művészeti ágat parlagon hagyni egyszerűen vétek. Hogy cT művészi kivitelezésű, találó — s hogy az legyen: akár pályázaton meghirdetett. és így a legjobbnak minősített — védjegy valóban a mesterművek címere, a KÁF-emblémások garanciát fokozó jelvénye legyen. Hogy a jó bornak jó cégért csináljunk ma is. Hogy nemzetközi hírnevünket ilyetén kis beruházással és nagy haszonnal fokozzuk. Hogy értsünk a végső soron valamennyiünk életszínvonalát fokozó, hatékony és eredményes külkereskedelem fellendítéséhez . . . Ha sorozatról van szó, akkor' valahol a jövőről is szót kell ejteni. Talán elhiszi az olvasó, hogy nemcsak a lokálpatriotizmus mondatja velem: itt van jövő, szép és „alkalmazott” jövő lehetséges. Nemcsak azért, mert megyeszékhelyünk ad otthont az évenkénti alkalmazott grafikai művésztelepnek, s hogy plakátmúzeum létrehozásán munkálkodnak a Munkácsy Mihály Múzeum vezetői. Azért sem, hogy több jeles, megyénkben élő grafikus, képzőművész érdemelte ki, hogy kiállíthasson ezen a biennálén is. (Nevek nélkül, hiszen itt az összkép, a szándék, a jó és a nemes akarat az érdekes!) Azért sem, mivel megyénkben tevékenykedik a hazai csomagolóanyag-szükséglet zömét biztosító Kner Nyomda. Egyszerűen csak abban bízhatunk a „jó, és fejlődést hozó jövő”-t illetőleg, amit a mostani biennálé is sejtet. Nevezetesen: csírájában töretlenül és következetesen hordozza a mindenkori „feltámadás”, a tettre- készség akaratát, ha .. . Igen, ha a megrendelő, a „mecénás”, vagyis az ipar és a kereskedelem úgy gondolja, azaz belátja. Ennyi és nem több. „Partnerekké szeretnénk válni” — fogalmazott az egyik kiállító. S ebben a megkövesedettség-, begyö- pösödöttségellenes mondatban benne foglaltatik a mostani kiállítás jelmondata, lényege is. Igen, a nyitás még ma egyoldalú. Ugye, nem lesz az túl soká? . . . Nemesi László Szitás Erzsébet: Jó pásztor £. Kovács Kálmán: A börtönből kisétálva 1933-ban Nincs munkám., hát nem dolgozom, nincs kenyerem, hát nem eszem, nincs ágyam, erdőben alszom. A szeretőm is elhagyott. Nincs reményem, nem remélem, hogy holnap tán jobb lesz nekem. Nincs hitem, hát nem hihetem, hogy megsegít majd egy isten. Málna virul domboldalon rájárnak a nincstelenek. Jót húzunk a forrásból, és megfürdünk egy kis patakban. Verset mondok koldusoknak, mielőtt standjukra mennek. Megvan érte a jutalom, mint bolondot kinevetnek. Hívnak azért maguk közé, betanítnak, adnak helyet. Mennék is, csak az a hiba, hogy nem hajlik a derekam. Kanizsa József: Szerelem Élő tiltófa vérző szerelem Piros rózsát véd a tenyerem Csókot a csókra Izzó szerelem Jót a jóra rakjál tenyerem Szitás Erzsébet: Erdélyi faluban
