Békés Megyei Népújság, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

NÉPÚJSÁG

1982. augusztus 20., péntek

o

A gözbika a tanyába lassan becammog. Most már olyan maguktól járó gőzbikák is vannak, amelyek az .úton szinte megdöbbentik az embert, ha az akácfák alul pihentéből feléjük tekint. Si- vítnak ezek a gépek, a szaga sem kellemes egyiknek sem. Amelyik .olaj már a kerekein elunta magát, az adja ezt az alkalmas szagot.

De azért még nem minden gép ilyen. Megvannak a régiek is. Amelyek még maguktól nem járnak az úton, hanem ökrök húzzák. Ez az igazi, mert amaz nem a szegény embernek való. Ugyan emez sem. Egy ember nem szokta megvenni, öten-hatan állnak össze, hogy egyet megvehessenek. Ez olyan kis részvényes üzlet. A gép aztán sorra járja a tulajdonosokat, s mindenütt elcsépel. Mikor mindezt bevégezte, akkor elmegy pénzért csépelni, vagy pedig részt kap a csépelt búzából. Gépész, már olyan valóságos. nincsen hozzá, hanem valamelyik tulajdonosnak a legényfia oda fönn járt Pesten, es kitanulta a masinisztasá- got, amelynek különböző gőzgépkezelői tanfolyam a neve. No. aztán esakúgy elvégzi a dolgát, mint a valóságos masiniszta. legalább eddig nem durrant szét a gép a keze alatt.

— Ha kis baja van a gépnek — vélik —. ö is elintézi. Hii pedig nagy baja van. úgy sincs abban okos em- bör.

Anogy a szerfölött komoly ökrök a gépet a tanyába behúzzák, a gyerekek mind összeszaladnak a láttára. Aki a lovakat őrzi a semlyéken. az is befut, mert el nem tudja gondolni, miféle nagy állat lehet az, amely most érkezett. (Tán csak nem elefánt. akit az iskolában is tanítanak?) Széles és mély nyomokat vág a tanyaudvar szikes homokján a gépkerék.

— Apám. mi ez? — kérdezi egy kurta férfiú.

— Hát mi volna — mondja az apja. — Masina.

Az ám. csakugyan masina. A gyufa is masina, a gép is masina, minden masina, ami furcsa és csodálatos. A gyufán az a csodálatos, hogy ha a falon végighúzzák, meggyullad, a gépen pedig az a furcsa, hogy szalmával alágyújtanak, s akkor azonnal forog a kereke, hogy hajtsa a cséplőt. A cséplőn pedig ismét borzasztó sok kerék van egymásba akasztva, az mind forog, lármáz, zakatol. Egy egész halom búcsúfia. $gy egész kendőnyi vásárfia nem hozott volna ilyen gyönyörűséget a gyerekeknek, mint ez a masina. Bár csak messziről nézik.

Tömörkény István:

Etel a dobban

mert mellőle elparancsoltat- nak. ,

Az emberek pedig tesznek- vesznek a gép körül. A legény, aki „odafönt a Pestbe" a masinrisztaságot kitanulta, rendelkezik. Most ő az úr. Máskor az. ilyenfajta fiatalember az öregebbek előtt nemigen szavalhat, aminthogy az nem is illendő, miután amazok részén van az ősz haj és a tapasztalat. De hát itten mégiscsak ő tud legtöbbet. Ahogy aztán a szíj a kerekekre kerül, a munka megindul.

Valamely ember, bizonyos nevezetű Fehértói Mihály, aki részvényes a gépben, kedvtelve nézi a gép forgását. Lám, már fütlyent is. s ahogy az első kévéket a cséplőbe dobja az etető, mérges bugása azonnal hallatszik.

A hangok hallatára az udvarban a kutya fölüti a feni, mivel a lónak mindösz- sze néhány szava van, s azt is csak a járatosabb kocsisok értik. Hanem maguknak az embereknek, akik távolabbról hallják, a fütty és a bödülés igen furcsa. Pár év előtt ilyen hangok még nem laktak a tájékon. A kalászból a szemet a lovak patája taposta ki. és nem a dob sze- lelte ki a búzát, hanem lapáttal vetették 'a szérűn a szél ellenében. Legföljebb a nagyobb kisbirtokokon akadt olyan gép, amit beleástak a földbe, és a vasrúdjaik is a föld alatt szolgáltak a cséplőig. Amolyan szelíd masina volt az- még. a felesek görhes lovai vontatták körbe, s közben még maguk is nyomtattak. Lassan fol>ü vele a munka, szíj nem volt, ami elkaphatta volna sebes forgásában az embert, tüzelni nem kellett alá, szénszag. kormos gépész, sivító fütyüAntalfy István:

Seholsincs-kert

Nézem a kertet, mely ríincs is sehol. Sorra veszem a nemlétező fákat, melyek tövében szegénység honol, szegénység árnyai. De nem a bánat.

Agyamba fúródik egy lövedék; a háborúból indult el talán, s egy nincs-is-ablakon. melyet az ég tár elébem, most kihajol Anyám ...

jét. és néhányat vakkant azon ismeretlen ellen, aki így kiáltoz. A semlyéken a tehén abbahagyja a legelést. s föltekint. A tehénnek ez szokása, mert a nagy fehér búböcék kíváncsiak, ök azt is meg szokták nézni, hogy az úton ki halad el, miféle kocsival, és hosszasan néznek utánuk.

Lehet, hogy a ló sokkal komolyabb, semhogy hasonló dolgok az agyának munkát tudnának adni. lehet azonban, hogy az onnan van. hogy a ló sokat utazik. Jár különféle vidékeken a kocsi előtt, bemegy a városokba, szaladgál uradalmi földeken, s így előtte a gép füttyenge- tései. a cséplő dobjának mély bődülései ismert dolgok lehetnek. Nem lehet ezt tudlés. tűzveszedelem és emberi szerencsétlenség — mind, mind hiányzott. Nem nagyon régen volt. de nem tegnap volt, az bizonyos.

Azon időközhöz képest csodálatos, hogy tájakon, amelyeken sohasem járt. íme, a vasbika az ő minden toldalékul víiI megjelen. — Szava_ olyan rendkívül furcsán. szokatlanul fut végig a nádasok, mezők és tarlók fölött : s a gyümölcsfás szőlő levelei közé beérve, az emberek, asszonyok bizonyos megütődéssel hallgatják és mondják:

— Hejnye, ez mán tpégis- csak igazán furcsa dolog.

Csakugyan az. Még a szarka is megrebben a diófán. Egy öregember azt mondja: No. nézd el.

nézd .... Míg mások a házakba sietnek, hogy a fali órát a fütyüléshez igazítsák. Mert a gép éppen tizenkét órakor fütyül, bár hogy aztán a gépnek ki fütyüli azt meg, hogy mikor van igazság szerint tizenkét óra. azt már nem tudja senki.

A gépfütyülés ideje előtt akkor volt pontban tizenkét óra, mikor az ember a napon a tulajdon árnyékának a fejére rá tudott lépni. Bár hiszen ez sem az igazi, mert egyiknek hosszabb a lába. mint a másiknak, ismét meg a másiknak hosszabb a nyaka, mint az egyiknek. Ki lehetne az ilyesmiben okos?

. .. Jár a gép. Omlanak bel a keresztek, más oldalon telnek a zsákok. A szalmát kazlakba rakják, s minden ember kétannyit 'pipázik, mint máskor, mivelhogy most nem szabad. Jó szerencse, hogy aki a gépet eteti, az nem dohányos. A gépet lány eteti. Kormányos Etel nevezetű, és mit tárgyaljuk tovább a dolgot, a gép egyszer nagyobbat bődül, mint szokott, és vad iszonyatos sikoltás van ezzel elegy. Sárhányó Pál éppen nyújtaná át a szekérből a - keresztet a gépre az Etel elé, mikorlátja, hogy mint valamely kereszt, Etel is becsúszott. Ordítja Sárhányó Pál:

— Megállj!

Hát hiszen igen. Már megálltak. Többen a cséplőre másznak, és Kormányos Etelt kiemelik. Ez nem nehéz munka. A madárhúsú Etel ezelőtt sem lehetett valami nagyon súlyos, most pedig még könnyebb, mert lábai neki már nincsenek.

Vér önti végig a cséplőt, vér a búzát, a szalmát, de még a polyvát is. A föld tiszteletére egy leány l'ölál- doztatott.

r A kocsi, amely a testét vinné az útra, a tanyából lassan hajt ki. Az úton a járók kérdik:

— Mit viszöl?

— Etelt.

— Hát mit esött az Ételiül?

A kocsis int egy nagyot a kezével arrafelé, amerre a masina áll, és azt mondja:

— A gép . ..

E nap a környéken hiába bizakodtak a népek, hogy a gép majd este hat órakor megfütyüli a pontos időt. Nem fütyülte, mert állott, így a cséplő sem dolgozott, s nem bőghetett, mert ki kellett belőle tisztogatni az embervért, és elvégre valahol ■ csak meg kellett találni Etel lábait is.

De holnap már majd fütyül megint, s akkor azok a népek, akiknek órás tanyájuk van, ismét utána igazíthatják az óra tetején a cir- kalmokat.

Fekete Gyula:

Szombat este

Szombat van. este hét óra.

Apu valahová készül. Anyu valamiért haragszik.

Katica az asztalnál ül, és egy fürt szőlőt szemelget. Már harmadszor kérdezi: ..Marikának fájt a hasa. mert sok szőlőt evett? .. . Anyu!... Ugye. anyu?...— de semmi válasz. Katica most figyelmesebben megnézi az anyját, majd az apját, és ő is elhallgat. Apró ujjai tétován babrálnak a szőlőszemeken.

Kis idő múlva cinkosán az. anyjára villan a szeme, és hangosan súgja:

— Haragban vagytok?... Anyu.:. Ugye, haragban vagytok ?

Nincs válasz. Az anyja fel sem néz: az ő tavalyi kockás szoknyácskájával babrál. kiteregeti, elsimogatja a térdén.

Katica most halkabbra fogja, s úgy kérdez, a szemével is, szöszke fejbólintá- saival is:

— Igen?... Anyu... Haragban vagytok?... Igen?

Türelmetlen mozdulattal felel az anyja, de Katicának elég ennyi, máris tovább nyomoz-:

— Miért vagytok haragban ? ... — Anyuuu . . .

Csend.

Az apja a ruhásszekrényben motoz, kiránt egy nyakkendőt.

— Jól van már. Egyél . .. Jóban vagyunk.

— Neeem — húzza a szót Katica, s gyanakodva az. apjára nevet. Öt ne akarják

becsapni, ő úgyis tudja, -hogy haragban vannak. Újra az anyját kérdezi, már nem kíváncsian, csak a tisz- * ta bizonyosságért:

— Ugye, Anyu, nem igaz? .. . Ugye. haragban vagytok?

— Mert apád nem szeret minket — mondja az anyja hirtelen, s még jobban a kis szövetszoknya fölé hajol. El kell az alját bontani, le kell engedni, mert Katica sokat nőtt tavasz óta.

Dühösen bevág valamit a szekrény aljába az apja.

— Jó nevelés! Beszélj csak a gyereknek!

Katica megrebben, hol egyikükre, hol másikukra pillant, s elgondolkozva egy hamvaspiros szőlőszemet dug a szájába.

Valami eszébe jutott, egyszerre az öröm izgalma derül fel az arcán. Kerek, nagy szemét az apjára függeszti, de az anyjának súgja, az előbbi, hangos sug- dolódzással:

— Anyuuu . .. Akkor elváltak ti is?

. —- Halgass már. és egyél!

— szól rá az apja. Bosszúsan kioldja a nyakkendőt, s a tükör előtt újra megköti.

— Hányszor mondjam már.

hogy evés közben nem szokás beszélni. Igaz... No. hát akkor egyél szépen.

Katica engedelmesen sze- melgeti a szőlőt, de közbe- közbe oldalt les. Amikor egészen a tükörhöz fordul az apja,- fészkelődni kezd, megint elönti az a boldog izgalom. Már újra egy kis kofa. az arca csupa titokzatosság: az anyjához hajol, és aprókat bólintva, halkan sugdossa:

— Ugye. ti is elváltok?... Anyu?... Ugye elváltok?...

Mert a Marika apukája és anyukája is elvált. (Azt mondta róluk Anyu: ..Nem szerették egymást.") És az a legérdekesebb, hogy azóta nem is egy házban laknak, és Marika azt mondja, hogy már két apukája lesz: a régi meg egy új. Rengeteg csokit kap Marika; az az ember. aki majd apukája lesz. mindennap eljár hozzájuk, és mindig hoz valamit neki. Vasárnaponként meg a régi apuka jön érte, és egyenesen a cukrászdába viszi. Pedig régen nem szokta vinni a cukrászdába, de most vasárnap elviszi, és annyi krémest, minyont, tortaszeletet ehet. amennyit akar.

Csengetnek.

Anyu sóhajt, leteszi a kis szoknyát és kisiet. Katica is lecsúszik a székről, de csak az ajtóig szalad, mert a szemetesvödör ‘ koccanásából tudja már, hogy a házmester jött a szemétért. Nem szereti a házmestert, mindig rákiabál a gyerekekre.

Közben az apja a tükörtől az ajtóhoz sétál.

Sötét van már odakinn. fúj a szél. Az utcalámpa fényében esőcseppek futnak lefelé az ablaküvegen.

Katica szeretné megkérdezni, hogy elmegy-e máshová lakni. Most rögtön elmegy? És ha csakugyan elmegy más házba lakni, ő is érte jön .minden vasárnap, és cukrászdába viszi?

De aztán mégsem kérdez semmit, mert apu még egyre kifelé néz, nem fordul hátra, és így nem lehet tudni, haragszik-e vagy sem.

Amikor Anyu- visszajön. Apu azt mondja az ablaknál :

— Ehh, pocsék idő. . . — Kihúzza az inggallérból a nyakkendőt, és visszateszi a szekrénybe.

„Apu mégse megy el lakni" — gondolja Katica, és ennek is megörül, mert akkor meg lehet játszani vele.

S csakugyan: az apja átöltözik. és vacsoráig bújócskát játszanak az asztal alatt.

Anyu pedig a kis szoknyát varija, jókat mulat rajtuk, és ha a szőnyeget összegyűrik, azért sem haragszik.

Mohácsi Regős Ferenc: Grafika II.

Mohácsi Regős Ferenc: Grafika III.

Bónus István :

KenyerekSoknak az ízét megkóstoltam.

Mig kenyerem javát megettem.

Anyám sütötte barna cipók Kalács-ízét mégse feledtem!

Két kosár lisztből négy kenyér lett S eltartott mindig három hétig. Gyermekszemmel a kenyérsütést.

Mint szent szertartást néztem végig.

Este kovászolt élesztővel,

S éjfélkor, ha a kovász megkelt: Dagasztott és kemencét fűtött.

Ébren várta Anyám a reggelt.

Négy nagy kenyér a kemencében.

Öt kisgyermek a puha ágyban.

Pihenni mellénk ült az Édes S dalt dúdolt, nagy-nagy boldogságban.

Mi volt jó kenyerének titka?

A párélesztő finom korpája Mely favirággal, komlóval készült? Senki azt már ki nem találja!

Csak én sejtem: mit Anyám sütött Azért kelt nagyra, hasadt fel szépre: Termékeny élete örömét Dagasztotta a négy kenyérbe . . .