Békés Megyei Népújság, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-12 / 136. szám
1982. június 12., szombat o Fellélegzett szinte mindenki. Nem kóboráram, nem titokzatos elektromos kisülés, nem is amit a sci-fi kedvelőinek népes tábora hangoztatott az illetékes szervek tehetetlenségét minősítve, hogy ismeretlen UFO-tevé- kenység volt mindennek az oka. A járókelők demokratikus tömegeit nem annyira a rettegés, mint inkább a res- telkedés tartotta pánikban e nagy múltú és szigorú erkölcséről híres városban. Igen, a restelkedés, a szemérem, meg a bizalom hiánya; a titok és a titkolózás kegyetlen zabi gyerekei. Ki merte volna vállalni annak a kockázatát, hogy elújságolja, mi is történt vele a Gabinak becézett, s meglehetősen szépen gondozott tár kavicsos sétányain, éppen bevásárlásra menet. — Ugyan, képzelődsz! — s gúnyos röhögés, kételkedő vizslatás, csodálkozásba burkolt káröröm, miegyéb. Inkább nem! Maradjon csak magánügy, ha az maradhat: felejtsük el. Az a kék folt majd elmúlik, s ki is lehet valamit találni, hogy az asztal sarka vagy a villamoson... De éppen ott? Egészen a combtőnél? Űristen! Még októberben kezdődött az egész, amikortól jócskán megritkultak a levelek a fákon, és szokatlan módon hullani kezdtek a vadgalambok is. Egy-egy. álmos szombat délutánon, máskor hűvös reggeleken négy-öt galamb zuhant örök megnyugvásra a puha levélszőnyegre. A tér gondozásáért felelős köztisztasági dolgozó sejthette, hogy valami nincs rendben, de csak a fejét csóválta, miután elföldelte a béke madarainak e szürke tollú mártírjait a puszpángbokrok tövében. A természet körforgásának és örök megújulásának törvénye szerint e tetemek táplálják legalább az örökzöldet. E dolgozó süketnéma és enyhén debil volt ugyan, de tudta, hogy az elpusztult állatokat az embernek illik eltemetni. A furcsa jelenség talán ezért is nem tűnt fel a járókelőknek. Akik felfigyeltek, azt gondolhatták, hogy galambirtási akcióba kezdett a városgazdálkodási vállalat, s kevesebb lesz majd az orvul le- pöttyentett ember. A levélszőnyegre, télen a fehér hóra kiömlő vér sem volt zavaró, bár az ilyen durva galambirtási technológiát primitívnek tartották, de felfogták egyféle újításnak. Tapasztalhatták, hogy cinke, csóka, fekete rigó nem esik áldozatul, csak vadgalamb. Tavaszra e térről eltűntek a vadgalambok, a köztisztasági dolgozó galambtetem- hasznosítási ösztönének jóvoltából pedig szinte tombolt a sarjadás. A kertészeit ezúttal nem is trágyázták meg a bokrok tövét, azt mondták: az állomány igen jól beállt. öt-hatszáz galamb hiányát észre sem vette ez az alvó környék, pláne nem, hogy maradéktalanul teljesítette kötelességét az, akinek kellett. Fogadjuk el tényként, hogy e térről véletlenül távolmaradtak az állat- és természetvédők, s más aggodal- márok, még a gyanús jelenségeket azonnal jelentgetők is. Közbiztonságilag e környék teljesen szennyezetten, nem számítva egy-két részeg vizelőt, de ők is mindig szemérmesen eltakarták magú-' kát a kiszemelt fa törzzsel. Semmi szeméremsértés, csak megértésre méltó emberi szánandóság ebben is. . A tavasz nemcsak rügyeket, tomboló sarjadást hozott, hanem kutyasétáltatókat is. Valami különösre ezeknek a négylábú barátá- inknak a gazdái lettek figyelmesek. A kutyák csak úgy, póráz nélkül keresték az ingernyomokat, szabadon nyolcasozva a fatörzsek között, s egyszer csak visítás, kaikolás, a szetter meg us- gyi veszettül fut végig a parti sétányon és meg sem áll a temetőig. Ez testvérek között is hatszáz méter a galambtetemektől burjánzó tértől. A gazdik földben tanyáCsató Károly: A város megnyugodva fogadta zó darazsakra gyanakodtak, miután meglelték hátsójukat nyaldosó barátaikat. Majd egy tucat ilyen rejtélyes eset után eltűntek a kutyások, pedig az itteni fák alatt már nem kellett tartani a petyeg- tető galamboktól. Nem jelentették a köztisztasági részleg vezetőjének azt sem, hogy a Fazekas Gábor tér utcaseprője kifogástalanul látja el feladatát. Az igazi botrány — mármint a magánybotrányok sora — május közepén kezdődött, amikorra teljességükben kinyíltak a nők is. Igen, a kétmilliárdféle keblűek, csípejűek, fenekűek — én azért előre sorolnám —- arcúak. Férfibarátaim! Ök, az élet hordozói, meg- szülői és megtartói, néhány hónapig nem kis keserűséget okoztak nekünk. Ezt be kell vallanunk. Gyanakvást, gyötrődést, megdöbbenést, tehetetlen lemondást, cinikus belenyugvást, állatias elszabadulást, önmagunkból kivetkő- zést, értelmetlen menekülést okoztak. Mindent, mindent . . . Mert szeretjük őket. Ki-ki a magáét, ki-ki a másét is, így aztán mindany- nyiunk mindannyiunkét. A város megnyugodva fogadta a hírt, hogy mindenre fény derült, s a bűnös méltán eléri 'a méltót... De kárpótlás ez? Ami megtörtént, a jelenben már jóvátehetetlen. Hogyan lenne jóvátehető az, hogy ismeretlen emberek pillanatok alatt összepofozkodnak? Először két, magukat csövesnek tartó gimnáziumi tanuló járta meg. Esetük típuseset, ezért érdemel említést. Ülnek a pádon, s a néphadseregben rendszeresített gázálarc-hordtáskából iszogatnak. Feszes nadrágban egy bombajó nő jön, hogy a katonai nyelvnél maradjunk. ök stírölik, röhögnek, tesznek egy kettős értelmű megjegyzést, amikor az elhaladó a pompás hátsó idomához kap, de már rohan is vissza a pádhoz, és állatokat kiáltva fölképeli a tanulókat. Képzeljenek el hasonló eseteket azzal a különbséggel, hogy a hölgy az öléhez kap, másik a combjához, a harmadig megint hátra, a felképeitek pedig nyugdíjasok, egy tanácsi előadó, egy biológus, két katonatiszt, a sarki épület házmestere, egy klinikai adjunktus és mások. Négy nő bizony visszakapta a tajtékzó felindulásban kiosztott pofonokat, s ebből gyors egymásutánban három feljelentés született. Rengeteg olyan eset is előfordult, amikor a közelben, de még a téren sem- járt senki, így a magányos dühroham nem okozhatott inzultust, ' csak rémületet. A titkolt kék foltok miatt — intim helyeken — megszaporodtak a hűtlenségi vádaskodások, és bármennyire durva dolognak is számít a nők verése, elcsattantak pofonok is. De azt, hogy megyek a Gabi téren, s hirtelen egy fájdalmas ütés a jobb combomon, a közelben pedig senki, nagyon nehéz ép ésszel elhinni. — Megint hazudsz, ismerlek már! — így a férfiak. Tajtékoztak ezen a szeplőtlen fogamzással is felérő mesén. — Csak úgy, az utcán mi? — üvöltöttek, s a többit elképzelhetjük. A pofozkodások miatt tett feljelentések után a rendőr- hatóság intézkedett az áram- szolgáltató vállalatnál, de a legmodernebb kóborárpm-ér- zékelő műszerek sem mutattak ki semmit Egy fehér nadrágos hölgy — szintén pofozó és megpofozott — esete vezetett nyomra. Azon a bizonyos helyen kis szürke folt éktelenkedett. — Nadrágot le, s a laboratóriumba vele! — intézkedett a százados. Amire elkészültek a jegyzőkönyvek, csörgött a telefon: — Ölomfolt, Tónikám, ólomfolt! t Arra az egyszerű kérdésre, hogyan kerülhetett az oda, mégpedig kék foltot hagyva a testen, a szakértők minden kétséget kizáró választ adtak. Ettől kezdve az események felgyorsultak. A megfigyelőknek távcsöveket osztottak ki, a rendőrségi fényképész . teleobjektí- vet szerelt gépére. Az inzultusok jegyzőkönyvi adatai szolgáltatták a megfigyelés irányát, eszerint választották ki a legjobban álcázható megfigyelési pontokat. A rendőrség legcsinosabb női alkalmazottai hófehér nadrágban mutogatták idomaikat a Gabinak becézett téren. Pompázatos nyári nap unalmas délutánja volt, amikor a kettes pont rádiója azt jelentette, hogy a négy per bé harmadik emeleti konyhai ablakának szúnyoghálója résnyire nyílt, s egy puskacső látható. A fényképész azonnal ráirányította a tele- objektívet, s exponált. Pár pillanat múlva a sétányon szolgálatot teljesítő Liliké alhadnagy az öléhez kapott, és a fájdalomtól hangtalanul összegörnyedt. Bizonyos magatartások társadalmi jelenségként való értelmezéséhez legtöbbünkben nincs sem hajlam, sem kellő érdeklődés. A vizsgálat iratai így nem túl érdekesek. Szürkén, tényszerűen tartalmazzák a bűntény előzményeit és indítékait: Spec János 31 éves elvált, gyermektelen üzemmérnök az előző év nyarán apja gépkocsijával nyugati utazást tett. Münchenben ismerkedett meg Franz Hellerrel, aki pár napra vendégül látta édesapja farmján. Itt többek között azzal szórakoztak, hogy Walter márkájú zárt- irányzékú légfegyverekkel szexmagazinok kitépett lapjaira lövöldöztek. Spec Jánosnak igen megtetszett ez a szórakozás, ezért Franz Heller az egyik fegyverrel és kétezer lőszerrel az elválásukkor megajándékozta. A határon szétszerelt állapotban, a kint vásárolt horgász- botok tartójában csempészte át. Konyhája ablakából a résnyire nyitott szúnyogháló mögül először az őt többször lepiszkító vadgalambokra lövöldözött. Miután ezt megunta, de a galambok is kipusztultak a környékről, a téren sétáltatott kutyák hátsójára lőtt. Csak a kutyák eltűnése után vette célba az arra haladó nők altesti idomait. A tizennégy atmoszféra nyomású, sűrített levegővel működő, szeleprendszeres fegyver hatvan—nyolcvan méteres lőtávolságból, ruhán keresztül nyílt sérüléseket nem okozott, de a találat helyének környéke, mintegy tízforintos nagyságban meg- kékült. A gyanúsított a célpontként kiszemelt nők tett- legességig fajuló felháborodásán nagyokat nevetett. Vallomásában ezt viselkedésszínháznak nevezte, amelynek jeleneteit ő írta és rendezte. A fegyver irányzék- rendszerét mindig szakszerűen, a lőtávolságnak megie- lelő értékre állította be, és elmondása szerint célt nem tévesztett. A légfegyvert a megmaradt lőszerrel együtt a rendőrség lefoglalta. A kapitányság sajtó útján tájékoztatta a lakosságot, hogy a sérüléseket nem kóboráram és nem is ismeretlen UFO- tevékenység okozta, hanem garázdaság. Várják a sértettek jelentkezését. A város megnyugodva fogadta a hírt. Hónapok múlva egy szűk kör-ben ismert szociográfus-újságíró a rendőrségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy csak hat fővel többen kértek engedélyt légfegyver tartására, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ennek az információnak az értékelésével a sajtó eddig nem foglalkozott. Corini Margit: Marseillesi öböl Corini Margit: Híd a Szajnán Arcok közelről Corini Margit Utólag is nehéz lenne megrajzolni Corini Margit életének lázgörbéjét: nagy fellendülések, villámcikázások után a hallgatás, az elfele- dettség néma évtizedei. Űj meg új kezdések, hit, tört remény. Mennyi minden belefér egy emberéletbe. Különösen, ha olyan hosszúra nyúlik az élet, mint ameny- nyi idő a művésznő számára adatik. — Elöregedtem. Fáradt, megtört vagyok. Csak az ágy vonz — dől a panasz Corini Margitból. —• Mit ér az élet, ha már semmi örömet nem okoz? ősszel leszek 85 éves, azt még szeretném megünnepelni, aztán csak aludni, aludni, semmi mást se tenni. Lángoltam épp eleget, nem csoda, ha kiégett belőlem a tűz. Jó érzés, nem mondom, hogy óvnak, vigyáznak rám, de semmiféle gondoskodás nem adhatja vissza az elrohant évtizedeket. — Talán sajnálni se kár a, múltat, hiszen sok szépet adott. . . — Valóban. Több embernek elég lehetett volna az a sok élmény, amennyit megtapasztaltam. Bejártam szinte az egész világot. Az indiánok kutyhóitól a párizsi művésznegyedek bohémtanyájáig sokfelé otthonos voltam. Legtöbbet mégis az jelentett számomra, ha vásznaimon megfesthettem a valóságot úgy, ahogy én láttam. A budapesti Nemzeti Szalontól New Yorkig mindenfelé voltak kiállításaim, és mondhatom, sikeres voltam. A párizsi éjszaka festője — így neveztek kritikusaim, mert számomra akkor kezdődött az élet, amikor a bulvárokon kigyulladt a fény, és sejtelmes árnyak suhantak a sikátorokban. — A siker, a csillogás után életében is fénytelen korszak következett. — Mint minden becsületes ember életében. A második világháborúra gondolok. Párizs német megszállásakor hazajöttem Budapestre, de a borzamak elől nem lehetett elfutni. Végigsöpört a vihar egész Európán. Gyomán találtam meg azt a csendes zugot, ahol letelepedtem, ahol élni érdemes. Igaz. úgy tűnt, a festészettel végleg szakítottam. Közel három évtizedig aludták Csipkerózsika-álmu- kat a vásznaim. Aztán éppen a Békés' megyei Népújság hasábjain „fedeztek fel” ismét. Attól kezdve újra megindult körülöttem valami. Vitray Tamás filmriporto’t készített velem, s egyre több helyre hívtak képeimmel együtt. Sose hittem volna, hogy idős korban is milyen csodálatos érzés a siker. Gyomán állandó kiállítást szerveztek munkáimból, de gyakran elvitték képeimet különböző múzeumokba, és üzemi kiállításokra. Legutóbb Békésen voltak vásznaim, s úgy hallom, tetszett az embereknek. Sose sajnáltam a legdrágább festéket, hadd csillogjon a kép, szerezzen minél több örömet a nézőknek. Hirdesse évtizedek múltán, hogy volt egy asszony, az éjszaka festője, aki szerette az életet... Andódy Tibor