Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-29 / 124. szám

1982. május 29., szombat Bajban az OPEC Lefelé „robbanó” olajár Az idei év már minden­képpen a nagy fordulat esz­tendeje a nemzetközi olajke­reskedelemben. Alig néhány hónap telt el 1982-ből, máris olyasmik történtek, amik ko­rábban elképzelhetetlennek tűntek. Például legutóbb, május első napjaiban a Kő­olaj-exportáló Országok Szervezete, az OPEC elhatá­rozta, hogy a jövő év de­cemberéig befagyasztja a je­lenlegi olajárat. CSÖKKEN A BEVÉTEL A döntésben két érdekes­ség is van. Az egyik ma­napság már köztudomású: ezúttal a világ legnagyobb olajszállítóit nem a fogyasz­tókat és az egész világgazda­ságot kímélő önmérséklet ve­zette, hanem kizárólag az ellen a veszedelem ellen vé­dekeztek, amely őket magu­kat fenyegeti. Korábban ugyanis, a felfelé rohanó olajárak idején, az OPEC — mindig nagy viták után — azért fagyasztotta be az ára­kat, hogy — a józanabb olaj- exportálók rábeszélésére — ne tegye végképp tönkre a világ olajfogyasztóit és a nemzetközi gazdasági viszo­nyokat. Most viszont zuhan az olaj világpiaci ára, s az OPEC-tagok mind keveseb­bért tudnak csak vevőt ta­lálni a fekete aranyra. Ami­ért aztán persze rohamosan — és már-már riasztóan — csökken a bevételük. A mos­tani befagyasztással tehát az érvényes alapár (34 dollárba kerül egy- hordó nyersolaj) védelmére keltek. A másik érdekesség ezzel szorosan összefügg. A nagy olajfellendülés idején elfo­gadott befagyasztások min-* dig rövid időre, legfeljebb fél évre szóltak. Most vi­szont másfél évre előre pró­bálják megszabni napjaink legfontosabb' fűtőanyagának árát. Próbálják — de maga 'az OPEC sem biztos benne, hogy ez sikerül. A szervezet egyetlen eszköze ugyanis az alapár megvédésének nehéz küzdelmében a termelés csökkentése. Ennek a lehe­tőségnek azonban mostaná­ban már igencsak a végén járnak az olajexportálók. Könnyen felmérhető, hogy miért. Az OPEC-államok alig két éve még közel napi 30 millió barrelt (hordót) ex­portáltak, míg ma a kivite­lük alig 16 millió naponta. Csökkenő árak mellett ez legalább 50 százalékos be­Az OPEC legutóbbi miniszteri ülése Becsben vételcsökkenést jelent, ami a legszilárdabb gazdaságú országokat is megrázná, nemhogy a köztudottan fő­ként, vagy kizárólag az olaj- termelésre alapozott, fejlet­len iparú olájállamokat. A FEGYVER VISSZAÜT Hiteles információk sze­rint 1982 dereka felé köze­ledve a 13 OPEC-állam kö­zül már csak négynek nincs deficitje. Tehát a többi — hajdan irigyelten gazdag olajállam! — elkezdett el­adósodni, s manapság, a nemzetközi gazdasági pangás idején nem könnyű hitele­ket szerezni. Egyes olájor- szágoknak ezért gyökeresen át kell alakítaniuk az olaj- boom idején született nagy- ralátó gazdasági terveiket. A leggazdagabb OPEC-társak — mint Száúd-Arábia, vagy Kuvait — csak átmeneti időre húzhatják ki a bajból segélyeikkel az olyan, pénz­ügyi katasztrófához közele­dőket, mint Nigéria, amely­nek olaját a nemzetközi olaj- társaságok a magas ár mi­att egyszerűen nem veszik át. A kőolaj-exportálók szer­vezete ekként fennállásának legsúlyosabb válságát éli át. Részben saját hibájából. Mostanában ütnek ugyanis vissza az’ elmúlt esztendők túlhajszolt olajárai. 1973-tól 1981-ig még a viszonylag legolcsóbb maradt szaúdi olaj ára is a tizenhatszoro- sára emelkedett: kettőről harminckét dollárra. Ez pe­dig olyan óriási nyomással nehezedett a fogyasztókra, (Fotó — AP — MTI — KS) hogy radikálisan takarékos­kodniuk kellett. A fogyasz­tás visszafogása mellett gyorsan fellendült a más energiahordozókat kiaknázó ipar. Kifizetődő lett a szén- termelés, a vízi és az atom­energia felé fordulás. Emel­lett a legnagyobb fogyasztók óriási olajtartalékokat hal­moztak fel. Mindennek kö­vetkeztében az elmúlt esz­tendőben rohamosan esett vissza a kereslet az olaj iránt. A tendencia tartósnak bizonyult, s ezt a magasra tornászott olajárak sínylet­ték meg. ROMLÓ KILÄTÄSOK ' Ma már a 34 dolláros hor­dónkénti árat is csak egy nemzetközi gazdasági fellen­dülés erősíthetné meg, erre viszont nincs sok kilátás. Az OPEC pedig kínlódva csök­kenti — szinte havonként — az exportot, hogy a nemzet­közi olajkínálat szűkítésével védje az árat. Hogy ez a fegyver meddig használható, az nagyon is bizonytalan. Irán például máris bejelentette, hogy nemsokára növelni fogja ter­melését, hiszen a háború mi­att nagy szüksége van az olaj bevételekre. Könnyen le­het, hogy a katasztrofális helyzetbe jutott Nigériának is bele kell majd mennie a drasztikus árcsökkentésbe és a termelésnövelésbe. Hiába határozott el tehát befa­gyasztást az OPEC, ha a szervezet egységét hamaro­san szétzülleszthetik a gaz­dasági kényszerűségek. A. K. Egy hír háttere! Salisbury-Harare! A zimbabwei kormány az or­szág fővárosának nevét Salis- bury-ről Harare-re változtatta. Harare szó shona nyelvjárás­ban annyit jelent: férfi, aki so­hasem alszik. Azt a helyet, ahol 1890-ben a város megépült, az afrikaiak már régen ezen a néven ismer­ték, ugyanis azon a magasla­ton, mely a fehér telepeseket is ide csábította, korábban egy idős, „sohasem alvó” híres va­rázsló élt. S a domb előtt el­haladó afrikaiak üdvözölék így neves varázslójukat. Az 1890-es években Dél-Afri- kából bevándorló fehér telepe­sek alapították a várost és Lord Salisbury miniszterelnök tiszteletére Fort Salisbury-nek nevezték el. 1935-ben a település városi rangot kapott. A máso­dik világháború évei alatt in­dult jelentős fejlődésnek az ipar (élelmiszer, textil, arany), mert a háborús körülmények akadályozták az anyaországból — Nagy-Britanniából — szárma­zó behozatalt. Az iparosítással párhuzamosan növekedett a lakosság is, az 1960-as években meghaladta a háromszázezret (ebből 90 ezer európai), 1970-re megközelítette a félmilliót, napjainkra pedig túlhaladta a hatszázezret. Az 1000 m magasan fekvő, kel­lemes klímájú városra elsősor­ban az angol építészeti stílus a jellemző. Környékén számos ter­mészeti érdekesség (nemzeti park, vízesés stb), valamint az afrikai népek kultúrájának em­lékei (szikla-, barlangfestmény) találhatók. A főváros * után számos más település nevének afrikanizálá- sa is várható, összhangban a többségi fekete kormány törek­vésével, a gyarmati múlt fel­számolására. Kölcsönös érdekek Peking és Tokió jó viszonyra törekszik — Bárhogy alakuljanak a kínai—amerikai kapcsola­tok, Peking jó viszonyra és együttműködésre törekszik Japánnal. A kétoldalú vi­szonyt oly módon kell to­vább erősiteni, hogy ne le­gyen kitéve a nemzetközi diplomáciai hullámzások ve­szélyeinek — egyebek kö­zött ezt hangsúlyozta japán újságírók előtt a közelmúlt­ban Csao Ce-jang, kínai miniszterelnök. A pekingi kormány veze­tője május 31-én, hatna­pos hivatalos látogatásra Tokióba érkezik. S bár a diplomáciai naptárban az ilyen gyorsaság szokatlan­nak számít, Szuzuki Zenko japán kormányfő már szep­temberben viszonozni akar­ja e látogatást: Pekingbe utazik, hogy részt vegyen a kínai—japán diplomáciai kapcsolatok felvétele 10. év­fordulójának ünnepségén. EGY KORSZAK LEZÁRULT A két magas szintű láto­gatás jelzi, hogy Kína és Japán között véget ért a bizalmatlanság időszaka. A diplomáciai kapcsolatok fel­vétele óta a normalizálódás — kisebb zökkenőktől el­tekintve — töretlen. Fontos állomás volt ebben 1978. augusztusa, amikor a két or­szág „béke- és barátsági szerződést” kötött egymással. Az államközi konzultáció tutlajdonképpen ettől az idő­ponttól vált rendszeressé, s a politikai-diplomáciai ér­dekegyeztetés mellett min­denekelőtt gazdasági és ka­tonai területre terjed ki. Tokióban megkülönbözte­tett jelentőséget tulajdoní­tanak Csao Ce-jang kínai miniszterelnök látogatásá­nak. A pekingi Vendég több ízben tárgyal majd Szuzuki Zenko kormányfővel, s fo­gadja őt Hirohito császár is. A felfokozott japán ér­deklődés aligha szorul külö­nösebb magyarázatra. Né­hány hónap óta ugyanis olyan politikai áramlatok érezhetők, amelyek nagy ha­tással lehetnek az ázsiai, és ezen keresztül az egész nem­zetközi helyzet alakulására. S minthogy, a kétoldalú kap­csolatok kiegyensúlyozottak, a japán érdeklődés közép­pontjában a kínai—amerikai, illetve a kínai—sz.ovjet vi­szony jövője áll. E kapcso­latok alakulása elválasztha­tatlan Japán érdekeitől. JAPAN KÖZVETÍT? A kínai—amerikai kapcso­latok vonatkozásában Tokió a közelmúltban több ízben adott hangot aggodalmának amiatt, hogy Tajvan kapcsán feszültség támadt Peking és Washington viszonyában. A japán kormány mindent el­követ a tajvani fegyverszál­lítás okozta viszály elsimítá­sára. Még közvetítő szere­pet is vállal. Megfigyelők nem utolsó sorban a tokiói erőfeszítés sikerének tudják be azt, hogy a Reagan-kor- mány — bár kitart a kato­nai felszerelés leszállítása mellett— elállt a legkorsze­rűbb fegyverek, elsősorban modern vadászgépek Taj­vannak történő eladásától. A japán fővárosban min­den bizonnyal megkönnyeb­büléssel vették tudomásul, hogy a pekingi fenyegetőzés ellenére — legalább egyelő­re — nem értékelték le a * kínai—amerikai kapcsolato­kat. Másfelől viszont hiába szólította fel Peking „kül­földi barátai” között Japánt arra, hogy vállaljon közvetí­tő szerepet a Tajvannal va­ló újraegyesítés céljából — Tokió ez ügyben nem moz­dul. Annyi mindenesetre bi­zonyos, hogy Tokió kizáró­lag a tajvani probléma bé­kés megoldásában érdekelt. VÄLASZT várnak A japán vezetők több íz­ben hangoztatták azt is, hogy erősen érdekeltek a szovjet—kínai . kapcsolatok normalizálásában. Tokióban most azt várják Csao Ce- jangtól, hogy minden eddigi­nél világosabban fejtse ki ez ügyben a pekingi álláspontot, nevezetesen azt, hogy mi­képp reagál Kína a Leonyid Brezsnyev által előterjesz­tett bizalomerősítő; a kétol­dalú viszony javítását célzó javaslatra? Vajon a koráb­binál valamelyest „határo­zatlanabb” pekingi elutasí­tás jelenthet valami válto­zást Kína „Szovjetunió-poli­tikájában”?- Vagy Peking csak az Egyesült Államok­kal szemben próbálja kiját­szani a „szovjet kártyát”? A japán fővárosban választ várnak arra is, hogyan véle­kedik Kína a kétoldalú fegy­verkorlátozással kapcsolatos szovjet, illetve amerikai el­képzelésekről. Végezetül a napirend szin­tén nem mellékes pontja: Peking leküzdte „gazdaság­kiigazítási”, illetve fizetési nehézségeit és most már újabb japán hitelek folyósí­tását szeretné. Tokió' pedig szintén érdekelt — nem utol­só sorban kínai nyersanya­gok miatt — a kínai piacon. Pietsch Lajos Olasz kereszténydemokrácia Hatalom, mindenáron Nehezen szállt fel a füst Rómában a kereszténydemokrata párt, a DC „pápaválasztó konklávéjáról”. A kongresszusi szavazás végül is azt eredményezte, hogy a voksok 51 száza­lékával Ciriaco de Mita 54 éves politikusnak, a balszárny je­löltjének juttatta a főtitkári széket. A győztesnek — lova- giasan — elsőként Arlando Forlani, a párt volt elnöke gra­tulált, aki a konzervatív áramlatok támogatásával jelöltette magát. A DC kongresszusa több okból is megkülönböztetett figyelemre tarthatott igényt Olaszországon belül éppúgy, mint külföldön. A harminc­öt éve megszakítás nélkül kormányon levő keresztény- demokraták politikai irány­vonalának meghatározása — még a mai gyengébb pozíci­ókból is — döntően befolyá­solja a belső válsággal küsz­ködő Olaszország sorsát. A VIETNAM Több gyümölcskonzerv exportra Vietnam déli részén, a Me- kong-delta vidékén különö­sen gazdag gyümölcsöskertek terülnek el. Ezen a vidéken fejlett a konzervipar is. Az itt termő gyümölcsösök kö­zül a külföldi vevők legin­kább az ananászt keresik.­Az év első negyedében minden eddiginél nagyobb mennyiséget exportáltak kül­földi megrendelőiknek a Kien Giang-i konzervgyár­ból: 2034 tonna gyümölcs- konzervet, azaz kétszer any- nyit, mint az előző év ha­sonló időszakában. (BUDA- PRESS — KCNA) krízis nem kerülte el a DC-t • sem, amely a mély megosz­tottság jegyében kezdte kongresszusát. Az olasz vá­lasztók mintegy egyharma- dának támogatását élvező kereszténydemokrácia tekin­télye hanyatlott. A pártve­zetés csúcsain lelepleződött korrupciós ügyek, a terro­ristákkal fenntartott kapcso­latok megingatták az eddigi jobboldali vezetés helyzetét. Tavaly júliusban pedig meg­történt az elképzelhetetlen: a második világháború óta el­ső ízben nem keresztényde­mokrata politikus a kor­mányfő, hanem a républiká- nus Spadolini vezeti a kabi­netet. Az ötpárti kormányban ugyan még mindig a DC a hangadó, a miniszterelnöki tiszt elvesztése azonban vég­leg megtört egy eddig érint­hetetlennek tűnő politikai tabut. A DC kézzelfogható presztízsveszteségéből' a töb­bi párt is hamar levonta a következtetéseket. Űj politi­kai szövetségek, koncepció és új irányvonalak születtek. A kereszténydemokrácia ha­nyatlását és a kommunisták tartósnak ítélt kirekesztettsé­gét felismerő szocialisták — Bettino Craxi vezetésével —• nem tartják kielégitőnek je­lenlegi részesedésüket a ha­talomból. Craxiék igényt tar­tanak a kormányfői posztra, és cserében hajlandónak mu­tatkoznak a DC-vel kettes­ben, esetleg kis pártokat is bevonva kormányozni. A kommunista párt vi­szont, a Moro halála után végbement jobbratolódás nyomán lemondott a keresz­ténydemokratákkal kötendő „történelmi kompromisszum­ról”, vagyis arról, hogy az ország választóinak mintegy 70 százalékát képviselő két nagy rpárt közösen irányítsa Itália sorsát. A „történelmi kompromisszumot” felváltó kommunista elképzelés — a demokratikus alternatíva — már arra irányult, hogy a DC-t a hatalomból kire­kesztve, a baloldali pártok jussanak kormányra. A mér­leg nyelveként magukat nél­külözhetetlennek tartó szo­cialisták viszont a jelek sze­rint politikailag kifizető­dőbbnek tartják, ha a meg­gyengült kereszténydemok­ratáknak nyújtanak jobbot, s így kevésbé rögös úton ér­keznek el céljaikhoz. A szocialistákkal fenntar­tott kapcsolatok központi he­lyet kaptak a kongresszusi vitában. A DC jobbszámya úgy vélte: csupán kettejük összefogása tarthatja távo] a hatalomtól az Olasz Kom­munista Pártot. A de Mita vezette győztes balszárny vi­szont a Craxi pártjával fenntartott privilegizált vi­szonyban veszélyeket lát: a kereszténydemokrácia meg­állíthatatlan hanyatlásától, jobbracsúszásától tart. A szo­cialisták előretörésének el­lensúlyozására alkalmas esz­köznek véli a jelenlegi öt- párti koalíció fennmaradá­sát. De Mita nem kerülte meg az úgynevezett „kom­munista kérdést” sem: az új főtitkár szerint figyelemmel kell követni az OKP „fejlő­dését”, s a kormánypártok­nak közösen kell elemezni a vele fenntartott viszonyt. A kereszténydemokrata balszárny győzelme hosszabb távon bizonyára érezteti majd hatását a lehetséges kor- mányfarmulák kidolgozásá­ban. Azt már jóval nehezebb megjósolni, hogy az intéz­mények, a terrorizmus és a gazdaság válságától sújtott olasz választópolgárok mi­kor és mennyit érzékelheti nek a még mindig meghatá­rozó kereszténydemokrácia csúcsain történt változások­ból. Major László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents