Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-15 / 112. szám

1982. május 15., szombat minimagazin Küldöttként Egerben A fiatal pedagógusok és közoktatási dolgozók orszá­gos szintű parlamentje a közelmúltban Egerben volt. A tanácskozásnak a Ho Si Min Tanárképző Főiskola adott helyet. A vendéglátók legjobb igyekezetükkel arra törekedtek, hogy a feltétele­ket maximálisan megteremt­sék az eredményes munká­hoz. A feltételek adottak vol­tak, a tartalmi munka pedig azon a 300 küldöttön múlt, akiknek társaik bizalmat sza­vaztak. Meggyőződéssel állí­tom, hogy feladatunkat leg­jobb tudásunk szerint telje­sítettük, nem a saját, ha­nem mindannyiunk közös érdekét képviseltük. Békés megye fiatal pedagógusai és közoktatási dolgozói nevé­ben hatan vettünk részt a tanácskozáson: Csiaki And­rás, Békéscsaba, 611. sz. Szakmunkásképző Intézet, Dányi Lászlóné, Békéscsaba, 3. sz. Általános Iskola, Nyer­ges Pálné, Oroosháza, Könd úti óvoda, Petraskó Tamás, Tarhos, kisegítő és foglalkoz­tató intézet, Varga Gusztáv, Mezőkovácsháza, 1. sz. Álta­lános Iskola és Zátonyiné Fazekas Erzsébet, Békéscsa­ba, egészségügyi szakközép- iskola. Az ülés Hanga Mária mi­niszterhelyettes szóbeli ki­egészítőjével kezdődött. El­mondta, hogy az alsóbb szin­tű parlamenteken a legfon­tosabb kérdések közé a bér- és lakáshelyzet került, s ke­vésbé kapott hangsúlyt az oktatás tartalmi munkájának emelése. Foglalkozott a csa­lád szerepével. Kijelentette: az iskola nem pótolhatja a család szerepét. Ezt nem le­het, s nem is szabad el­várni oktatási intézménye­inktől. Fontosnak tartotta a pályakezdők közérzetének ja­vítását. Ehhez három fontos tényező járul hozzá: a mun­kasikerek, a nevelőtestület hangulata, az iskolai élet de­mokratizmusának fejlettsége. S erre minden vezetőnek nagy figyelmet kell fordíta­nia. Felszólalásának befejező részében hangsúlyozta, az if­júsági parlamentek betöltik szerepüket, az ez évi alsóbb szintű parlamentekre is a demokratikus szellem volt a jellemző, a beszámolók ön­kritikusak voltak, az előké­szítést gondosan végezték. Ügyelni kell azonban a még jelentkező elszürkülésekre, s a jó néhány kérdésben je­lentkező tájékozatlanságra. Ezt követően a Pedagógus­szakszervezet képviselője, majd a KISZ KB tagja tette meg hozzászólását. A plenáris ülést a szekciók tanácskozása követte. Késő estébe nyúló ' vitákon vizs­gáltuk meg a kiadott intéz­kedési tervjavaslatot. A szek­ciókban természetesen azok a kérdések kerültek előtér­be, melyek az adott réteget elsősorban érintették (ált. isk.; középisk.; szakmunkás­képző: óvoda; egyéb: kisegí­tő isk.; nevelőotthon stb.). Az öt szekció véleményezése alapján készült el az új in­tézkedési terv, amely jó né­hány kérdésben új határo­zatot, vagy a meglevő pon­tosítását tartalmazta. Úgy érzem, a parlament eredményes munkáját első­sorban a megszületett hatá­rozatok bizonyítják, melyek munkánk minden, területét, érintik. Több pont tartal­mazza azokat az elváráso­kat, hogy a minisztérium gondoskodjon a dokumentu­mok kellő időben történő megjelentetéséről (új tanter­vek, 5 napos munkahét stb.), s a bevezetést követően kér­je ki a gyakorló pedagógu­sok véleményét, korrigálva a meglevő hibákat. A tan­könyvek használatánál pedig tegye lehetővé alternatív tan­könyvek használatát. Az in-, tézkedési terv 23. pontja így szól: „Feltétlenül javítani kell az oktatásügyi dolgozók lakáshelyzetét. Ennek érde­kében a minisztérium — az MSZMP KB lakáspolitikai irányelvei alapján kidolgo­zásra kerülő új jogszabályok megalkotása során — kezde­ményezi és szorgalmazza a pedagógusok lakásépítési kölcsönének korszerűsítését, ennek keretében a kölcsön­összeg fölemelését, az eddig biztosított kedvezmények fenntartását, a kölcsön kiter­jesztésének, lakásvásárlásra történő felhasználásának le­hetőségét ...” A bérkérdé­sekkel foglalkozó határoza­tok egyike a 25. pont: „A minisztérium kezdeményezi az oktatási dolgozók alap- béremelését . .., bérrendsze­rének felülvizsgálatát. Ennek során megvizsgálja: a túl­órák, helyettesítési díjak rendszerét, a bérarányos óra­díjak biztosítását, az ünnepi és éjszakai szolgálat, vala­mint ezek díjazásának ren­dezését, a vezetői és műkö­dési pótlékok kiterjesztésé­nek, növelésének, a délutá­ni műszakpótlék bevezetésé­nek lehetőségét.” A „zára­dékában megfogalmazódott: „Az intézkedési tervet meg­küldjük a megyei tanácsok­nak, KISZ-bizottságoknak, a Pedagógusok Szakszervezete bizottságainak, és gondosko­dunk közzétételéről.” Mi küldöttek abban a re­ményben hagytuk el a főis­kolát, hogy a határozatokat a megvalósítás is követni fogja. Ehhez minden fiatal pedagógusnak, közoktatási dolgozónak hozzá kell járul­nia. Elsősorban azzal, hogy megismerje a határozatokat, s a legtöbbet megtenni azért, hogy mindezek eredményt hozzanak. Természetesen vár­juk azt is,, hogy az állami és mozgalmi szervek egyenran­gú félként, irányítóként ve­gyenek részt velünk együtt a megvalósításban. Szemfüles, Látó Már hiányoztak. Mármint a középiskolás diáklapok, ame­lyek közül a napokban ve­hettem kézbe á szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskola lapját, a Lá­tót, s egykori iskolám, a gyu­lai Erkel Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola lapját, a Szemfülest. S ha meglepetés, legyen . mindjárt nagy, megérkezett a szeghalmiak ballagóújságja is, a Visszapislantó. Bocsá­nat, nem illik ide a többes szám, hiszen a lap szerzői kizárólag a IV. C-ből verbu- • válódták. Kezdem is mindjárt a Visszapislantóval. Szellemes rajzok, tréfás és komoly ön­jellemzések, visszatekintések, diákköri dolgozatok, történé­sek, azaz a IV. C 35-ről 32-re apadt kis kollektívájának „önarcképe" tekintett rám a lap 44 oldaláról. Érett embe­rekhez illő stíusban, diákok­hoz méltó dévaj kedvvel, friss, kritikus és önkritikus szemmel pilantottak bele a tükörbe. S bár ez a tükör funkcióját tekintve vissza­pillantó, a múlt idézgetése közben a mai negyedikesek lopták a szívembe — s gon­dolom, „művük” minden ol­vasójának szívébe — magu­kat. Megerősítve abban a tu­datban; hogy csak annyira van baj a mai fiatalsággal, amennyivel mi — a generá­ciók óta öröklődő sztereotip sóhajt, korholást visszhang­zók — öregebbek lettünk. Mielőtt azonban túlzottan elérzékenyednék, áttérek a „komolyabb” sajtótermékek­re. A Látó — immár kollek­tiven — búcsúztatja a végző­söket. Hiába, ez a tény most mindenképpen az első oldal­ra kívánkozik. Aztán követ­keznek a kis hírek, egy könyvajánlás, majd a salgó­tarjáni diákparlament tanul­ságainak összegzése. A lap hírbősége arról győ­zött meg, hogy pezsgő élet folyik a szeghalmi „Péter Andrásban”. S ahogyan egy „könnyen . falható” újsághoz illik, igye­keznek egyre több és rövi- debb írásban beszámolni éle­tükről. A Szemfüles hasonlóan öt­letes, színvonalas számmal rukkolt elő. Már mindjárt az első oldalon figyelemfelkeltő „ablakkal” indítanak. Itt sem hiányzik a megyei és az országos diákparlament ta- pasztalatainak összegzése. (Bár egymástól‘kissé távol helyezték el a szerkesztők.) Aztán ugyancsak érdeklődés­sel olvastam a diákújságírók „fejtágítójáról”. (Mint a lap­ból kiderül, a gyulaiak nem hiába vettek részt.)- S ami ugyancsak örvendetes: nem sikerült -elrontani” őket. Nem váltak felnőttessé, túl komolykodóvá. Ezt bizonyít­ja is a Drága Kázmérom cí­mű, valószínű nem fiktív le­vél ... S most hadd személyes­kedjek. A Levél Petőfi Sán­dorhoz című remekmű, ter­mészetesen versbe szedve, boldogult diákkorom nagy­becsű — nem saját készíté­sű — munkáját, a Karcag- pusztászt juttatta az eszem­be. Nyugodt vagyok. Nincs hiány j;ehát az utánpótlás­ban. Valamiféle titok lappang­hat amögött, hogy itt is a IV. C írt — bár sajnos, csak apró részletek közlésére futotta —, osztálykrónikát. Olvasásakor régi emlékképek ragadtak meg... Bízva abban, hogy a Szem­füles új rejtvénypályázatát képes leszek megoldani, vá­rom e két diáklap újabb je­lentkezését. S szemlém tár­gyának negyedikes alkotóitól pedig szeretettel búcsúzom. B. Sajti Emese Dányi Lászlóné November óta tanulnak úszni Békéscsabán, a Kölcsey utcai óvoda nagycsoportosai. Most, a jó idő megérkezésével már a nyári medencében lubickolnak hetente egy alkalommal, Ju­hász Lászlóné űszóedző vezetésével, aki társadalmi munká­ban oktatja a kicsiket Fotó: Veress Erzsi CMC OcirtXCi>ic/yC<XlV Farkas Andrea játékba, így aztán mindjárt érdekesebb lett az gégész. Jó ötlet volt a kaszinó be­rendezése, ahol üdítőt, virs­lit, szendvicseket árultak, le­hetett zenét hallgatni, ját­szani, sőt, táncolni is ... s a felszolgálók rendkívül udva­riasak és előzékenyek vol­tak ... Aztán a többi prog­ramot is lehet sorolni: tom­bola, sakkszoba, palacsinta­sütés és -evés, Nagy Bandó András előadása, Táncsics- Broadway, countrysaloon, diaporáma ... Ez utóbbi mindenki tetszését meg­nyerte, alkotója Kató Zol­tán, Pálfai Tamás és Nagy Gábor... S közben egy há­romtagú zsűri árgus sze­mekkel figyelte a lányokat, hogy este ki hirdet tessék: megtalálták a szépségkirály­nőt: Farkas Andrea III. A osztályos tanuló személyé­ben, aki megkapta a szala­got, címet és koronát. * * * — Esztendőre újra meg­rendeztessék a diáknap! — így mondja a hagyomány. Mivel az idei diáknap ugyancsak jól sikerült, bi­zonnyal ismét sor kerül er­re, amelyhez máris lehet gyűjteni a jobbnál jobb öt­leteket. — fb — Fotó: Kató Zoltán — Választassák diákigaz­gató! — így mondja a ha­gyományt őrző íratlan diák­napi törvény, amelyet vala­mikor, még a hetvenes évek derekán alkottak meg.. s az­óta is él. Egy napra a' stan- csicsbeli deáki népé az os­kola, hadd tanulja az önkor­mányzatot, hadd . alkosson magának programot, hogy aztán lesse az tanárok véle­ményét, vajon jó-e, amit tet­tek? így történt az idén is. Megállapíttatott, hogy amit tettek, jól tették, emlékeze­tes nap marad az orosházi . Táncsicsban az idei rendez­vény. No, de ne hamarkodjuk el ; a. dolgot, mert előbb volt a hagyományos korteskedés, a diákigazgató-jelöltek bizony­gatni igyekeztek jeles képes­ségeiket; hogy mennyivel jobb lesz a deákság sorsa, ha őreá adják a voksukat. Volt aztán sok-sok plakát, meg az iskolarádióban több részes különadás és csínad- ratta .. . Szóval, így zajlott a Vikingek és a Husi-pár­tiak között a nagy és ne­mes vetélkedő. A két jelölt pedig: Lászik András, a IV. C-ből és Bodzsár Mihály, a III. B-ből. Hogy mi lett az eredmény, a voksolás eldön­tötte: Lászik András lett az igazgató, Bodzsár Mihály pedig a helyettese. Lászik András — Adassék jó program a deákságnak! — mondja ki az íratlan törvény, ami per­sze már eleve meghatároz­hatja a diáknap sikerét, il­letve a bukását is. Amikor ünnepélyesen átvette Lászik András az iskola jelképes nagykapukulcsát, bizony egy kicsit gondterhelt volt. Egy napon át bizonyítani kellett. Szerencsére úgy alakult, hogy a közös program az erők arányos elosztását is jelentette, s amit vállalt va­laki. azt végezte is. Persze, i.tt nem csupán két személy állott az érdeklődés közép­pontjában, hanem két osz­tály is, akik most vizsgáz­tak is, s jól vizsgázott a IV. C és a III. B. S a program? Címszerű felsorolása is figyelemre méltó. Emlékezés Táncsics Mihályra, koszorúzás, prog-. ramismertetés, vetélkedő. Itt érdemes egy pillanatra megállni. Ügyességi, széllé-- mi vetélkedőre került sor mindjárt a délelőtt folya­mán, miközben megkezdő­dött az erre az alkalomra alapított Táncsics Kupa- mérkőzés. A vetélkedő sike­rének bizonyítéka az is, hogy az osztályokból ala­kult csapatok a tanári kar jelentős részét is bevonták a Bodzsár Mihály »PO«,: Le a falappal Tizenhetedik rész, amelyben egy állati klassz kajáidéba hívnak Eszembe jutnak a mesehősök. Jeles cse­lekedetek, példás haditettek, küzdelem a sárkánnyal, meg miegymás, s azután min­dig pompás lakomát csapnak. No, és ott van a mesebeli tündérszép királykisasz- szony, akiért a legkisebb királyfi oly cso­dálatosan küzd, legyőzi a rusnya vasorrú bábát, a tizenkét, de még a harminckét fejű sárkány tüzes kénköveket okádó fe­jeit is lecsapja egyetlen kardcsapással. S miért történik mindez? Ugye, hinnénk, hogy a királyleány és a királyfi boldog sze­relemben egyesüljenek, ezért van minden. De aztán kiderül, hogy nem. A végén ugyanis hetedhét országra szóló lakomát csapnak. Ügy tűnik lassan az egész, mint­ha minden csak azért lenne, hogy lako- mázni lehessen. Lakoma hát a mesében és lakoma az ember életében. Mert hozzátartozik napja­inkhoz ez is, persze módjával, mert a hét­köznapok nem arra alkalmasak, bár azt tartják, hogy amit elfogyasztunk egy egy­szerű kis „munkaebéden”, az valaha akár lakomával is félért. Mindez miért jutott eszembe? Mert meg­hívtak egy kajáidéba, ahol állítólag állati klassz silót adnak. Az ilyen étkezési célok­ra létesített alkalmatosságokat régen hív­ták: fogadónak, vendéglőnek, kisköcsmá- nak. kisvendéglőnek, étteremnek, vendég­látóipari egységnek, kifőzdének, gyorsbü­fének, bisztrónak, s ma van „kajálda”. Próbálom behelyettesíteni: a kajálda vala­mi gyors étkezési lehetőséget takar. Aztán hirtelen elnémult a sokaság (mert hát voltunk egypáran ebben a ka­jáidéban), megjelent a fehér kabátos fő­nök. Mélázva megállt, áttekintett minden­ki feje fölött, majd el. Egy idő után is­mét megjelent, és minden szó nélkül le­tett az egyik asztalra egy levesestálat, (igaz, hogy a térítőt ott is illő lett volna lerázni legalább). Társaim mindjárt ma­gyaráztak is: — Azok ott menüsök, leginkább diák­menüsök. örülnek, hogy idejében kapnak... mert ugye lehet itt várakozni egy órát is ... Nemrég az egyik leányka rekla­mált ... úgy tűnt, lett is eredménye . ■. egy hétig . .. Utána? Előfordult, hogy egy jó órát várt, csak a levesre ... másodiknak mindig mást hoztak, mint amit kért.. . sőt, még egy raflfinált fogással is éltek. .. megvárták, hogy az étel kellően kihűl­jön ... így nem sütötte meg ... Aztán a mi asztalunkhoz sétált. Nem szólt, csak megállt. Mondjuk neki, hogy az abrosz, mire ő megkérdi, hogy más még. Mire még kérünk egy étlapot is. Aztán el. Később vissza, lekapja az abroszt, előttünk kirázza, aztán vissza. Egy idő után lesz ét­lap is, választunk, mire ő közli, hogy az már elfogyott, mást kérünk, az sincs .. . s mi van hát... Hát valami mégis lesz. .. de oda az illúzió... Ez tényleg állati klassz! Azt is érdemes megnézni, hogyan visel­kedik a vendég. Egyik tapasztalásomat írom le ez alkalommal, ami, azt hiszem, tanulságos is lehet. Kisebb asztaltársaság. Ügy eléggé csap- zottak, de ez egyébként divatos tartás ma­napság ... ám ezt hagyjuk. Szóval letele­pedtek, s alig hogy a széket maguk alá húzták, máris ütögetni kezdték a pohara­kat. Megérkezett a pincér, akit egyszerű­en hapikámnak szólítottak, majd kértek imigyen: — Hozzál, kiskomám, két pirított étla­pot, megtűzdelve egy-egy fél cseresznyével, meg egy barackkal. No, egyelőre ennyi, de a lábad a nyakadban, s már ide is gurul­tál, mert másként nem lesz többletzsozsó... A levessel ugyancsak igyekezett a pincér a konyháról, mert a kiürített italospoha­rakkal rögtönzött koncertet rendeztek, majd megrendezték a szürcsölőhangver- senyt. Amikor figyelmeztették arra, hogy miként illik viselkedni, akkor ugyancsak szikrákat szórtak, hogy őket ne oktassák, meg különben is, úgy kajálnak, ahogyan jólesik, ha valakinek nincsen ínyére az egész, akkor el is mehet... íme a kajálda két oldala. Mesével kezdtem. A lakoma valaha, úgy tűnik, az ember életének szerves része volt, ünnep. Én azt hiszem, nem is a nagy eszem-iszom volt a lényeg, hanem ez egy lehetőség a társasági életre, ahol beszél­gethetnek, megismerik egymást. Az eszem- iszomban is az örömöket keresték, és ke­resi ma is az ember. A vendéglő is alka­lom lehet az ilyen eseményre. Ám, ha valamely fél elrontja ezt az alkalmat, ak­kor ténylegesen csak kajálás lesz mind­ebből, s utána a bosszankodás. Vagy van, akinek csak a kajálás a lényeg. Ha így lenne — bármelyik oldalról is legyen szó —, akkor az igen nagy hiba.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents