Békés Megyei Népújság, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-24 / 95. szám
1982, április 24., szombat-EH2SÖ Éljen a Szovjetunió, a haladás és a béke szilárd támasza! Púja Frigyes találkozott Mauno Koivistoval TELEX • LAGOS Alhaji Shehu Shagari, a Nigériai Szövetségi Köztársaság elnöke pénteken fo-, gadta Ábrahám Kálmán magyar építésügyi és város- fejlesztési minisztert, aki a magyar—nigériai kormányközi vegyes bizottság második ülésszakára utazott La- gosba. A találkozón megállapították, hogy a vegyes bizottság 1980 szeptemberi budapesti ülése óta elért sikereknek köszönhetően a két ország együttműködésében a kapcsolatok fejlődése jelentősen meggyorsult. A nigériai államfő 1981 júniusi magyarországi látogatásának eredményeként kiszélesedtek az együttműködés területei. • LONDON A Falkland (Malvin)-szi- getek felé közeledő brit flottán pénteken védelmi készültséget rendeltek el — jelentette be Londonban a brit hadügyminisztérium egyik szóvivője. A „védelmi készültség” a teljes harckészültséget megelőző utolsó fokozat. • PÁRIZS Szeles körű hullámokat vert fel Franciaországban a csütörtökön Párizsban elkövetett merénylet, amelynek egy halálos áldozata és 63 sebesültje volt. Mitterrand elnök, Defterre belügyminiszter, Fiterman közlekedésügyi miniszter felháborodottan ítélték el a barbár merényletet, az elnök erélyes utasítást adott, hogy a rendőrség mindent kövessen el a tettesek kézre kerítésére. • HÁGA Tömeges beruházások és a munkaidő csökkentése — ez a nyugat-európai szakszervezetek programjavaslata' a rekordméretű munkanélküliség csökkentése és a gazdasági fellendülés érdekében. Az Európai Szakszervezetek Szövetsége (CES) pénteken véget ért kongresz- szusán átfogó gazdaságpolitikai programot fogadott el. • TOKIO A nemzetközi helyzetről, valamint a kétoldalú védelmi és gazdasági természetű problémákról tárgyal sziget- országi vendéglátóival George Bush amerikai alel- nök, aki péntek este érkezett háromnapos hivatalos látogatásra a japán fővárosba. Innen Dél-Koreába, Szingapúrba, Ausztráliába és Üj-Zélandba visz az útja, hogy — akárcsak Japán esetében — biztosítsa kormányának szövetségeseit az Egyesült Államok szilárd biztonsági elkötelezettségének fenntartása felől. • NEW YORK A Biztonsági Tanács több mint 10 órás vita után nyilatkozatot fogadott el, amelyben követeli a dél-libanoni tűzszünetet fenyegető „fegyveres támadások” azonnali leállítását. A dokumentum minden érdekelt felet felszólított a dél-libanoni tűzszünet betartására. A Biztonsági Tanács összehívását Libanon kérte az izraeli légitámadás miatt. A nyilatkozatot egyhangúlag hagyták jóvá. Az Egyesült Államok ENSZ-képviselője, Kirkpatrick asszony az ülés vége előtt egy órával kivonult a tanácsteremből, de helyettese végig jelen volt a nem hivatalos tanácskozáson. A dokumentumot nem bocsátották szavazásra, formálisan csak a BT soros elnökének nyilatkozata. Púja Frigyes külügyminiszter pénteken, finnországi látogatásának utolsó napján a finn lappföld központjába, Rovaniemibe látogatott, amely szoros testvérvárosi kapcsolatokat ápol Veszprémmel. Veikko Sállá, a városi tanács elnökhelyettese ebéden látta vendégül a magyar külügyminisztert és kíséretét, majd megmutatta nekik a világhírű építész, Alvar Aalto tervezte kultúrközpontot. Púja Frigyes ezután helikopterrel Muonio-Särkijärvi- be utazott, ahol a szabadságát töltő Mauno Koivisto köztársasági elnök fogadta a magyar diplomácia vezetőjét. A két politikus nagyon szívélyes, baráti beszélgetést folytatott. Negyven perces eszmecseréjük során Púja Frigyes röviden ismertette a magyar kormány Varsóban, tegnap délelőtt folytatta munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának nyolcadik plenáris ülése, amely gazdasági kérdésekkel, s azok társadalmi vetületeivel foglalkozik. Az ülés első napján, csütörtökön két referátum hangzott el, az egyik a poli- \tikai bizottság, a másik pedig a kormány nevében. Újdonság a LEMP KB plenáris ülésének gyakorlatában, hogy a referátumok elhangzását követően nem általános vita kezdődött, hanem a plenáris ülés résztvevői kilenc tematikus munkacsoportban kezdték meg a tanácskozást a részletekről. Egy7egy munkacsoportban átlagosan 15—20 felszólalás hangzott el. Az ülés témaköre messze túlmutat a szorosan értelmezett. gazdasági kérdéseken. A válság eredményes leküzdése ugyanis nagy mértékben függ attól, hogy mennyire rendelkezik a párt a jövőbe mutató konkrét programnál, mennyire ismeretesek az elérni kívánt politikai és társadalmi célok. A több, mint húsz pénteki felszólalásban- visszatérő téma volt az, hogy milyen feladatok várnak a párt szerveire a gazdasági élet stabilizálásának előmozdításában. Szó esett arról, hogy egyes helyen még a gazdasági vezetők sem ismerik eléggé a Nem csoda, ha Washingtonban komoran figyelik a salvadori eseményeket. Már az általuk szorgalmazott választási komédia is balul ütött ki. Március 28-án ugyanis Napoleon Duarte pártja, a kereszténydemokraták mindössze 24 mandátumot szereztek a hatvantagú nemzetgyűlésben, a többi hely a szélsőjobboldalnak jutott. Az az amerikai törekvés, hogy szalonképesebbé tegyék a salvadori rezsimet, az első fordulóban kudarcot vallott. Most a második menetre került sor, s ez sem hozott sikert a washingtoni elképzelések számára. Az alakuló ülésen ugyanis Roberto d’Aubuisson-t, a Szélsőjobboldali Nacionalista Köztársasági Szövetség (ARENA) vezetőjét választották az alkotmányozó nemzetgyűlés elnökévé. Személyében Salvador egyik leghírhedtebb figurája került magas közjogi méltóságba. A nyugállományba helyezett őrnagy korábban a biztonsági szolgálat vezetőjeként vált a salvadori társadalom, felfogását a nemzetközi helyzet főbb vonásairól. A finn elnök kifejtette az északi atomfegyvermentes övezet finn koncepcióját. Egyetértettek abban, hogy az európai népek akarata olyan irányba hat, hogy az atomfegyvermentes övezetek kérdése ' állandóan napirenden marad. A délutáni órákban Púja Frigyes befejezte finnországi látogatását és Rovaniemiből hazarepült Budapestre. * * * Pénteken valamennyi finn* lap fényképekkel illusztrált tudósításokat közölt Púja Frigyes csütörtöki sajtóértekezletéről, amelyről egyébként a finn rádió és televízió is beszámolt. A tudósítások idézték a magyar gazdasági életről mondott szavait, és a nemzetközi helyzet magyar megítélésének kifejtését. gazdasági reform problémakörét. A munkaönkormányzati szervek tevékenységét még a szükségállapot ideje alatt fel kell újítani, ahol erre lehetőség van. A felszólalók rámutattak ugyanakkor, hogy a december 13-a előtti időszaktól eltérően semmiképpen sem szabad megengedni, hogy a munkásönkőr- mányzat intézményei a politikai harc színterévé váljanak, mint ahogyan azt annak idején, a „Szolidaritás” kiprovokálta. Sok szó esett a mezőgazdaság fejlesztéséről, minden megművelhető földterület kihasználásáról, mert ez az egyik feltétele annak, hogy az ország egy idő után képes legyen ellátni magát élelmiszerrel. A LEMP KB nyolcadik teljes ülése pénteken délután befejezte a vitát a Politikai Bizottság, illetve a kormány által a csütörtöki ülésen előterjesztett két referátum fölött. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának nyolcadik teljes ülésén a vita Wojciech Jaru- zelskinak, a Központi Bizottság első titkárának zárszavával ért véget. Jaruzelski hangsúlyozta: a KB-ülés a maga gazdag tartalmával a párt életének fontos eseménye volt. Hangot adott annak az óhajnak, hogy a tanácskozás a gyakorlatban is meghozza eredményeit. elsősorban a haladó erők első számú közellenségévé. Ügy tudják, ma is jelentős létszámú magánhadsereget tart fenn, s a Halálbrigádok nevű félkatonai szervezet egyik vezetője. Talán jellemzésül elegendő annyi, hogy Carter idején az USA kormányzata „mániákus gyilkosaként emlegette. Változnak az idők, természetesen Salvadorban is. A halálbrigádokra támaszkodva mindenesetre sok mindent ki lehet csikarni a terror légkörében senyvedő országban. S aligha kétséges, hogy d’Aubuisson él majd a lehetőséggel. Az alkotmányozó nemzet- gyűlésre vár a feladat, hogy megfogalmazza Salvador új alkotmányát, megválassza az ideiglenes államfőt, és kiírja az általános választó' sokat. Az elnök személyével kapcsolatban máris óriási vita kezdődött a pártok között. Olyannyira, hogy a hadsereg ultimátumot intézett a nemzetgyűléshez: csakis az általuk előterjesztett három személy közül kerülhet ki az államfő. ÁlBefejeződött az SPD kongresszusa A Német Szociáldemokrata Párt külpolitikájában a nyugati szövetségi rendszer mellett kötelezi el magát, és egyúttal a szocialista országokkal való biztonságpolitikai partnerségért, a kelet- nyugati leszerelésért száll síkra — jelentette ki Willy Brandt, a párt elnöke, az SPD müncheni kongresszusának befejezésekor elhangzott beszédében. Tízpontos „müncheni nyilatkozatában” Brandt az SPD legfontosabb belpolitikai célkitűzésének a szabaddemokrata párttal való kormányszövetség megerősítését és folytatását jelölte meg. Az SPD változatlanul az NSZK vezető politikai ereje akar maradni, bizalmát fejezi ki Helmut Schmidt kancellár politikája iránt, s a jelenlegi nehézségek ellenére új lehetőséget lát a szociálliberális koalíció megszilárdítására — mondta Brandt. Az SPD elnöke óvott attól, hogy az NSZK vezetését a konzervatív erők vegyék át, mivel más nyugati országok példája bebizonyította, hogy ez csak még nagyobb szegénységet hoz a dolgozó tömegek számára. Az SPD álláspontja szerint a munkanélküliség leküzdése, a szociális eredmények megvédése és a környezet- védelem érdekei szükségessé teszik, hogy az állam még aktívabban vegyen részt a gazdasági folyamatok irányításában. Az SPD müncheni kongresszusa megerősítette, hogy a Német Szociáldemokrata Párt képes a megújulásra, az ország jövőjének alakítására — fejezte be beszédét Willy Brandt. Brandthoz hasonlóan pozitívan értékelte a kongresz- szus lefolyását és eredményét Schmidt kancellár is. Erre minden oka megvolt, mert az első megfigyelői értékelések szerint az SPD minden alapvető kérdésben, így elsősorban a külpolitikában és az atomenergiafelhasználásában, nagy többséggel megerősítette a bonni koalíciós kormány irányvonalát. Egyértelműen leszögezhető, hogy a müncheni kongresszus hozzájárult az SPD egységének megerősítéséhez. Hogy ennek hatása már a közeljövőben felmérhető lesz-e a közvéleményben, azt a júniusi hamburgi és a szeptemberi hesseni választások mutatják majd meg. lítólag Rene Fortin Maga- nat, a Demokratikus Akció jelenlegi vezetője a legesélyesebb: őt nemcsak a kereszténydemokraták és a Nemzeti Egyetértés Pártja, hanem Washington is nyíltan támogatja. A nemzet- gyűlés újdonsült elnöke viszont hallani sem akar a másik két jelöltnél liberálisabb hírben álló politikusról. Alighanem igazuk van a közép-amerikai megfigyelőknek: Salvadorban a hatalmi rivalizálás miatt a helyzet tovább bonyolódik. Egyelőre semmiféle jel nem utal arra. hogy az USA számára rokonszenvesnek talált „nemzeti egységkormány” létrejöjjön. Ebbe ugyanis Washington szerint a keresztdemokratákat is be kellene vonni, hogy ezáltal az amerikai törvény- hozásban ne támasszanak nehézséget a katonai segélyek elfogadtatásánál. A San Salvadorban fölülkerekedett szélsőjobboldal viszont hallani sem akar erről. Számukra a szalonképessé válásnál fontosabb a hatalom birtoklása, a haladó erők elleni brutális harc folytatása. Gyapay Dénes Véget ért a LEMP KB Vili. plénuma Szalonképes Salvador? hírek hírek hírek MA: GYÖRGY NAPJA A Nap kél 5.40 — nyugszik 19.46 órakor A Hold kél 6.24 — nyugszik 20.33 órakor ÉVFORDULÓ Százhúsz évvel ezelőtt, 1862. április 24-én született Pápán, és 84 éves korában, 1946 júniusában hunyt el Budapesten Beke Manó matematikus, egyetemi profesz- szor, akadémikus. Elhunyt Hornját Irén Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Kohlját Irén elvtársnő, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, a Társadalmi Szemle nyugalmazott felelős szerkesztője, a szerkesztő bizottság tagja, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alelnöke, Rózsa Feremrdíjas újságíró április 22-én elhunyt. Komját Irén elvtársnő hamvasztás utáni búcsúztatása május 4-én (kedden) 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, volt munkatársai 13.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. Az MSZMP Központi Bizottsága, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége — SZARVASON, az Erzsé- bet-ligetben április 25-én, vasárnap nemzetközi kutyakiállítást rendez á Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetsége. (lj) — AZ ÖRMÉNYKÚTI Fel- szabadulás Termelőszövetkezet évente tíz hónapon keresztül biztosít tagjai számára üzemi étkezést. A központi étkezésen kívül- öt munkaterületre szállítják ki az ebédet, (szj) — A MEZÖKOVÁCSHÁZI társastáncklub négy párosa képviseli — Antal Zoltán táncpedagógus vezetésével — megyénket az április 25-én, vasárnap Győrben sorra kerülő „E” és „D” kategóriájú társastáncversenyen, (szj) — AUTÖBUSZ-ÖSSZESZE- RELÖ ÜZEM építéséről írt alá a napokban hosszú lejáratú kooperációs megállapodást a MOGÜRT és az Ikarus a líbiai Bus and Truck Vállalattal. A szerződés alapján évi 600 jármű összeszerelésére alkalmas gyárat állítanak fel, amihez a komplett technológiákat, gépeket, szerszámokat, készülékeket a magyar ipar szállítja a helyszínre. A líbiai munkásokat részben hazánkban, részben pedig líbiában magyar szakemberek képezik ki. — MEGNÖVEKEDETT a kereslet a világpiacon a természetes illóolajok iránt. A Csongrád megyei ZÖLDÉRT Vállalat szatymazi kisüzemében értéktelen erdei hulladékból kezdték meg az illóolaj gyártását. A tervek szerint az elkövetkező hetekben több mint 500 kiló olajat állítanak elő. A szatymazi feldolgozó üzem termékét luxusszappanok, fürdősók, samponok és egyéb kozmetikai cikkek készítésénél használják fel. Változó felhőzet Előrejelzés az ország területére ma estig: gyakran változik a felhőzet. Pénteken még elszórtan, szombaton már csak néhány helyen fordul elő zápor, esetenként hózápor. Többfelé megélénkül, szombatra egyre több helyen megerősödik az északi szél. Folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —3, plusz 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 10 és 15 fok között alakul. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Kondoroson — A BÉKÉSCSABAI Konzervgyár az idén 47 dolgozója számára biztosít családos üdültetést 10 napos turnusokban. A családok —elsősorban fizetővendég-szobákban. — Szentendrén, a Balatonnál és a Mátrában pihenhetnek, (lj) — A BÉKÉSSZENTAND- RÁSI postahivatalt az 1981. évi eredménye alapján a Szegedi Postaigazgatóság dicséretben részesítette. A dolgozókból alakult szocialista brigád ezüstkoszorús jelvényt érdemelt ki. Hangya Imre belterületi kézbesítő Kiváló Dolgozó kitüntető jelvényt kapott, (pb) — CSORVÁSON, a művelődési központban április 24- én, szombaton gálaműsort tartanak a helyi általános iskolások. A szülői munka- közösséggel közösen szervezett rendezvényen a tanulók különféle hangszereken játszanak, énekelnek, szavalnak majd. (lj) — BÉKÉSCSABÁN, a megyei rendőr-főkapitányságon április 22-én, csütörtökön, Lenin születésének jubileuma alkalmából bélyegkiállítás nyílt. A 10 napig nyitva tartó tárlat anyaga Lenin életével, munkásságával kapcsolatos. (Ij) — A KONDOROSI lányok, asszonyok körében népszerű az egyesített művelődési intézmények és a Hazafias Népfront által szervezett kondicionáló torna. A hét- főnkénti mozgáslehetőséget egy-egy alkalommal 20—30 leány és asszony veszi igénybe, (lj) — A GYOMAENDRÖDI Déryné Művelődési Házban április 25-én, vasárnap délután 6 órától tartják a Gyomaendrődi Képzőművészeti Kör alakuló ülését. Tagjait Gaburek Károly festőművész patronálja majd. (vl) /