Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
1982. március 13., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Cs. Pataj Mihály kiállítása a békéscsabai múzeumban Filadelfi Mihály : Túrócszentmárton, 1978 Szivárványt láttam őseim földjén, Lányok fenekét gusztáltam épp az utcán az elveszített éden ürügyén ... Előttem néhány bibliográfia, melyben néhány rokonom (mind protestáns konok!) hagyta ott névjegyét. .. Ülök egy korláton, , rovom e fölösleges sorokat, közben félkörívvé teljesül a Látvány ... Megnéznek engem is, mint futóbolondot; nem tudhatják: nem vagyok turista, s míg a könyvtárakban bűnbakot keresünk, fölénk hajol az ív-szivárvány ... r Uj Aurora-füzetek Filadelfi Mihály: A szavak udvarát kutatom Méltó hely, a Munkácsy Mihály Múzeum fogadta Békéscsaba méltó festőjét, Cs. Pataj Mihályt. Szép szokás szerint a város szülötteit kiállításon látja vendégül, így Cs. Pataj Mihály is áz elmúlt évtizedekben immár negyedszer jelentkezik, ezúttal is új, legújabb alkotásaival. Jellemző rá a megújulás, az, hogy bizonyos lehetőségeket analizál, kimerít, s utána azonnal új lehetőségek után kutat. Az sem lényegtelen, hogy ez jubileumi bemutatkozás, hiszen Cs. Pataj Mihály hatván esz-' tendővel ezelőtt született Békéscsabán, 1921-ben. Azóta sorra hódította meg pedagógiai és festői állomásainak magaslatait, az egykori Rud- nay-tanítvány, aki 1947-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Egy ideig rajztanár volt a szarvasi és szegedi tanítóképzőben, most a szegedi tanárképző főiskola tanszékvezető tanára. Egyéni kiállítással mutatkozott be eddig nemcsak Szegeden, Gyulán, Hódmezővásárhelyen, Szarvason, Budapesten, hanem Itáliában, Luxemburgban, Jugoszláviában és Pozsonyban. Mi az, ami megragadja képei előtt a tárgyilagos szemlélőt? Elsősorban friss energiája, amivel megragadja az élet rendre feltámadó színes híreit, megragadja és pazar közvetlenséggel kifejezi, átülteti a kép végleges nyelvére, így alakítja közkinccsé azt az értéket, mely e metamorfózis nélkül elveszne. Kimeríthetetlen színraktára, szövetségese, forrása a rengeteg virág, növény, természeti alakzat, melyet fantáziájának áramlásaival ötvöz képi együtthatókká. Ezen ‘ attribútumok azonban nemcsak élményeken alapulnak, hanem szerkesztőerejének kifogástalan és mégis könnyed tömörítésein. Mintha azt éreznénk; szüntelen virágvasámap az élet a színek tündöklésében ; egyszerű, hétköznapi, mindenki által meghódítható csodák között élünk. Ahogy Proustot a tea illata, Cézanne-t a Sainte Vic- toire-hegy, úgy Cs. Pataj Mihályt, egy 1860-ban faragott békéscsabai szuszék lendített alkotásra. E tárgy köré gyülekezett az idő, az élet, erre rajzolta fel képzeletének szülötteit értelmes festői változatokban. A születő és távozó idő összetett egységeit tartalmazza a Kút" gém és virágok özönlésével felújjongó színes bokor. Mindig valami keletkezik és búcsúzik a Cs. Pataj-képen, akár tanya, tavasz, domb a környezeti háttér. E lágy invázió hirtelen kiemel önmagából egy színváltozatot, egy formát központi motívumként. Temperasorozata virágokat állít előtérbe úgy, hogy a tér színes ékszereinek, lágy, szelíd megnyugvásainak láttatja —■ csöndes, szótlan társainknak. Kontrasztjai nem élesek, sokkal inkább harmonikus egységekre osztódnak éppen a komplementer színek találkozásai során. A rajztudás rejtetté válik azáltal, hogy a képzelet bő áradása telítetté dúsítja a felületet, nincs hiány finomságokban, minden a helyére kerül. Újdonságot jelent ablak- ciklusa. Az ablak kinyitja számunkra a világot és egyúttal elhatárolja a teret, választóvonalat jelent külső és belső táj között. Cs. Pataj Mihály arra keres itt választ, talál alkalmat, hogy jelezze és kifejezze az idő színes és nosztalgikus részleteit, gótikát, parasztmúltat a hajdani petrollámpával és emberjelző sárga, piros virágok . növényfej'eivel. Kipattantak e bimbók, pergetik a megszerzett, megszerkesztett derű óráit, amenyire lehet. Ol- .dottan, önfeledten, visszafogott méltósággal. Lazának tűnő, mégis szigorúan komponált képmondatai mellérendelésben fogalmazzák meg vizuális eszméit erős kerítésekről, koporsó alakú tanyai házakról, a személytelen növényi létezés hömpölygő hullámzásáról. E petárdás feszültség igazi karneváli hangulatot áraszt, színes örömmel bélelt teret épít, nyugtató időt, melyben újra otthon vagyunk, otthon lehetünk különös elvágyódásainkkal egytemben. Így értelmezi egyik szuszék változatán a Cantata profana problematikát, ezen összetettséggel, hiszen nemcsak visszaérkezünk lehetetlen ifjúságunk tájaira, képtelenség ettől a világtól elbúcsúzni igazán. Megújulásai erősebbek, mint nosztalgiái, s bár e két mozzanat ellentéte jelenti a kép végeredményét, a derűtöbblet számottevő, így ez adja meg művészete alaphangját, lényegi tónusát. A drámai elem feloldódik a kép ünnepében, ez az ő igazi atmoszférája. Nemcsak ábrázolja a világot, csöndesen beleavatkozik a Cs. Pataj-kép az élet történéseibe, hogy tisztább és boldogabb legyen, lehessen életünk a színes világ felfedezése és meghódítása révén. Hol a szivárvány? Még akkor is megleli, ha eső után felszívódik a nap sugaraiban, megleli a. házak piros, zöld, fehér alakzatainak lágy kocanásaiban, megleli és felmutatja. Megmenti minden Cs. Pataj-kép, megmenti életünk színes szivárványát. Feltámasztja a színek szuny- nyadó erőit, minden tavaszi domboldal mózesi időt sugall égő csipkebokraival, nem biblikus teret, hanem tömény inváziót; fény, föld színeket szülő erejét. E képalkotó szelídség és termő szorgalom feloldja a világ görcseit, harmonizálja. A színözön itt valóságos békét jelent, a békesség születését, a világ természetes állapotát, valóságot és eszményt, jelent és holnapot. Az sem lényegtelen, hogy Cs. Pataj Mihály iskolázott és kulturált festő, telítve tudással, leleménnyel. Különös a technikája: egyéni. Vízszintesen festi a kép felületét, gyorsan. Gyűrt papírt, helyez rá, 'terpentinnel leönti. Meggyújtja a képet, aztán eloltja. Egy perc alatt a tűz hozzáadja a kép színeihez a maga energiáit, az ember, a festő szövetségese lesz visszavonhatatlanul annak bizonyságára, hogy a művészet nemcsak a létezés önmegvalósulása magasabb szinten, emberi fokon, hanem a Mindenség erőinek összefogása és találkozása is. Losonci Miklós Az utóbbi hetekben négy új füzettel gazdagodott az Üj Aurora sorozata, ezek közül az egyik Filadelfi Mihály: A szavak udvarát kutatom című kis kötete, versekkel, jegyzetekkel. Az utánozhatatlan tipográfiai stílus, a Kner-féle könyvek hangulata az első, ami megragadja a könyvbarátot, az irodalombarátot, amikor kézbe veszi ezt a füzetet is, hogy aztán belelapozva, nekiülve, egyhosz- tomra elolvasva hozzátegye: íme. a hagyományosan elegáns, szép forma mögött üzeneteket hozó, véresen komoly, megrendítő tartalmak kínálják magukat megértésre, átélésre, gondolatokat ébresztő meditációra. Filadelfi és szerkesztője, a könyv tervezője Petőcz Károly olyan, verseket válogatott a „hét séta” prózai (?!) szövege mellé, melyek a múltból érkező életfolyam jelenidejűségét, az egymás mellé illesztődött földrajzi helyeken az egymás mellett élő, más-más nemzetiségű emberek jelképes, erős kézfogásának múlhatatlanságát is hangsúlyozzák. Amolyan Filadelfi könyvét, amelyben el is mondja, hogyan hallja vissza a hangját „egy szé- rüskert felől ahol tót dalokat dalolt nekem anyám”, és ahol megtanulta a „szavak udvarát” kutatni, meglelni újra „azt az első szót, amely fölemelt”. Ez a vers, és az azonos című „hét sétába” sűrített elmélkedés, a gyermekkor éyeinek, sokféleségének meg- idézése mégsem nosztalgikus, úgy legalábbis nem az, ahogyan a nosztalgiát ma előszeretettel emlegetik. De tanulságot osztó és keményen emlékeztető, figyelmeztető és az igazság után kiáltó-áhí- tozó, mint Filadelfi egész, költészete, költői tartása. Hogy ezt a fajfa költői arcéit is jól rajzolja föl ez a kis könyv, nagy nyeresége ez. És bizonyíték, hogy a jó válogatás fél siker, a rossz válogatás pedig a még erőteljes mondandót, a még oly kivételes tehetséget is beárnyékolhatja, visszahúzza. -Véletlen-e, hogy az első vers után a „Sorok a csabai tájházban” című következik, ez a hiánytalannak érezhető költői vallomás a földről, a helyről, ahová érkezett, ahol él. Ahol azért ugyanúgy, mint más helyén ez ország'- nak-világnak „naponta újra ölre menni öletve is ölel- ni-ölni” kell, és „gyürközni a tűzzel a vízzel a józanítá messzeséggel”, perbe szállva „a perc-hüvelyknyi puszta léttel" . .. Külön-külön is, soronként, belső, gondolati egységként is mind egy-egy választ kereső, hatalmas kérdőjel, és a mósíthatatlanban megnyugvó, mégis dacos felkiáltójel. De más nem is lehet, mert Filadelfi költői világa ilyen; így kapcsolódik a valósághoz, így érzi át azt, és így felel. Ha le is írja, hogy „nincs más út csak békülj meg a széllel a karókba húzott felhők mögötti kékkel”, valahol másutt mégis így jajdul fel: „áldott legyen, aki megfagyott s másokat fagyni mégsem hagyott”. És ami lényege: „bolondság vagy hihető álom e szívemre ■ írt borzas lábnyom hogy száz ősömbe visszaérzek hogy száz ősömmel együtt vérzek ...” A kis könyv első két verse még mindez, az utána következők csokra pedig a teljesség felé tereli az olvasóban felrajzolódó arcot Filadelfi Mihályról. Az „Áchim”, az „Utazás, állomások” a „Lomnic”, a „Túrócszentmárton, 1978”, a Dévény” és a „Monológ” teljes íve a szerkesztés elképzelésének, hogy ezúttal a „híd” üzeneteit hozza elsősorban, előtérben. Ahogy a „Dévény”-ben írja: „kapuvá nyílok égtájak között s az örök vízben oldódik az ég”. Valahogy így oldódik részünkké Filadelfi A szavak udvarát kutatom című kötete, mely — és ez is megjegyzendő — a Kner Nyomda fennállásának centenáriumi évében, 1982-ben készült. Sass Ervin Gál Farkas: Utóhang a télhez Zúzmarás tél, deres tél ingemben mit kerestél? Jégszilánkkal vert erdőt, véraláfutás mezőt, libabör sivatagot, kihűlt mellbimbó-napot? Köldök krátert, csont-hegyet, megkövült szerelmeket, karbonkori csókokat meleg lánykéz-lenyomat pókhálós szerkezetét, bikanyállal írt mesét? Piros tó^a fájdalom, partján bömböl egy barom tüskés szőre, szarva van, mégis emberarca van. Arca mégis az enyém. Csak néz, csak néz, feketén. Nem-fúj, földet nem kapar, elszaladni nem akar... !■ Ezt kerested, ezeket? Lihegtél és remegett minden csontod, porcikád jéghegyes Grönland-pofád. Csurgó nyálad megfagyott azt hitted halott vagyok. Azt gondoltad szerelem omlott kútja a szívem, döglött vulkán, hómező jégkopjafás temető ... Hozzád értem s százezer volttal égettelek el.
