Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-04 / 53. szám
o 1982. március 4., csütörtök Hírlapárusító Hétfő délelőtt van. Az előző hét végén a hírlapárusító pavilonok polcain alaposan lecsökkent a napilapok és a folyóiratok száma. Most, télen a szombatok és vasárnapok egy részét szívesen töltik hírlapolvasással az emberek. Ha tudják, megvásárolják a számukra legmegfelelőbb újságot. De vajon hogyan elégíti ki a lakosság igényeit a békéscsabai posta? Erre a kérdésre igyekeztem Nagy Lajossal, a Békés megyei Lapkiadó Vállalat terjesztési szakelőadójával együtt a hírlapárusító pavilonokban választ keresni. A 4-es számú (a postahivatallal szemben levő) pavilonban Gyebnár Lajos kissé különösnek tartja, hogy a Békés megyei Népújságból szombaton 160-ból 62 példány maradt meg. A váltótársa volt itt. A vasárnapi szám már kora délelőtt egy szálig elkelt. A Népszabadság vasárnapi számából 10 példány maradt eladatlan. A hetilapok közül a Nők Lapjának a pénteken érkezett számából vasárnap már egyetlen példány sem volt. Rövid idő alatt fogyott el a Rádió-Tv Újság, . a Képes Újság is, és Szabad Föld sincs. A 2-es számú (a Centrum Áruház előtti) pavilonban a Népújság szombati számából 13 maradt meg, a vasárnapi számból pedig a keresettnél kevesebb volt. Népszabadságból 19 maradt a polcon. — A hetilapok közül a Képes Újság, valamint a Rádió-Tv Újság már szombaton elfogyott — tájékoztat még Zlovszki Mihályné és Alt Jánosné. Gondot jelent számukra, hogy kevés a polc, nincs megfelelő hely a lapok áttekinthető elhelyezésére. A Hivatal 2. számú pavilon (az 1-es számú postahivatal épületében) igen kellemes benyomást kelt, de Kondacs Andrásáé panaszkodik: — Szombaton nem kaptam Népújságot. Most a kérésemre tizenötöt hoztak, amivel az állandó vevőimet akarom kiszolgálni. Egyébként vasárnap öt helyett két Népszabadságot és 20 helyett ugyancsak két Népújságot kaptam. — Máskor is előfordul, hogy kevesebbet adnak? — Előfordul — de nálunk „reklamációnak helye nincs” —, ha például nem kapok Népszavát, vagy Magyar Nemzetet. A hetilapok közül ma a Nők Lapjából még öt, a Képes Újságból kilenc, a Szabad Földből pedig három van. Rádió-Tv Újságból egy példány sincs, mint ahogy a História című folyóiratból sem. Legalább 40 kellene belőle, és legutóbb hatot kapott. Sokan keresik a Heti Világgazdaságot, a Nagyítót és az Új Írást, de hiába, mert Kondacs And- rásné nem kap annyit, amennyit igényel, hanem annál jóval kevesebbet. Ha a város lakossága máshol nem kapja meg azt a hírlapot, folyóiratot, amit keres, idejön a központba. Ez érthető. Sokszor azonban itt is csalódás éri. Az 1-es számú (Munkácsy utcai) pavilonban Kaczkó Mátyásnénak nincs különösebb panasza. Némelyik hetilapból, folyóiratból kellene több, így az Ország-Világból, a Tükörből, a Rádió- Tv Újságból, a Históriából, a Heti Világgazdaságból. Egyszerre ketten dolgoznak a vasútállomási pavilonban : Kovács Mátyás és Vandlik Mihály. — A Népszabadság szombati és vasárnapi száma elfogyott. A Népújságból szombaton hét példány maradt — tájékoztat Kovács Mátyás. Valaki Nők Lapját kér. — Már nincs — hangzik a válasz. pavilonok Békéscsabán Ötven év gőzmozdonyon A Kárpátoktól az Adriáig Több kellene ebből, a Heti Világgazdaságból, a Szabad Földből. A História annyira keresett, hogy 15 példány helyett 50—60-at is el tudnának adni. — Pult alatt mit tartanak? — kérdezem. — Rádió-Tv Újságot, amiből az igényelt 350 helyett általában 250-et kapunk. Az állandó vevőknek félreteszünk belőle. — Mennyi a havi forgalom? — 400 ezer forint. — Mennyi lehetne? — Legalább 500 ezer forint, ha igénylés szerint kapnánk lapokat. Gondot jelent, hogy a külföldi lapokat nem tudják kellően propagálni. Szükség lenne olyan állványra, amelyen ezek a lapok áttekinthetően elhelyezhetők. A 4-es számú (Lencsécsi úti) pavilonban a Népszabadság és a Népújság szombati, valamint vasárnapi száma hamar elfogyott. Még ma is vennének, de nincs. — Rendszerint kevés van ebből a két napilapból — állapítja meg Baráth Jánosné eladónő, és folytatja: — Nemrég ugyan emelték a példányszámot, de az is kevés. — Mit tart pult alatt? — A Rádió-Tv Újságot, de História még a pult alatt sincs. — Hogy mennek a képeslapok? — Kevés a Nők Lapja, több kellene belőle. A Képes Újság még-még elég, de kevés a Heti Világgazdaság és az Autó-Motor is. Előfordul ugyan, hogy valamelyik lapból egy marad, és azt visszaadjuk. Ezután azonban a városi hírlaposztály vezetője a lapból tízet leemeltet. Vagy például a Dör- mögő Dömötörből azelőtt 300 példányt kaptunk. El is adtuk. Aztán mégis leemeltek belőle százat, és még elvittek 25-öt. Pedig nagyon keresett a Dörmögő Dömötör, mert sok a gyerek ezen a lakótelepen, és az épülő új házak, amelyekbe sorra- rendre költöznek be a családok, a felnőttek és a gyermekek száma egyaránt nő. Mi a tanulság a tapasztaltakból? Tudvalevő dolog, hogy a lakosság hírlapigényének a kielégítése a postai szolgáltatás körébe tartozik. Szolgálni kell tehát a lakosságot, hogy mindenki könnyen hozzájusson a kedvelt lapjához. Ezt a feladatot hivatottak elősegíteni a hírlapárusító pavilonok. De vajon képesék-e, ha nem kapnak annyi lapot, ameny- nyit a hírlaposztálytól igényelnek? Úgy tűnik, mintha egyes pavilonok igényét a hírlaposztály figyelembe se venné. Legalábbis néhány lap — így a Heti Világgazdaság, vagy a História — vonatkozásában. Pedig az összigény jelzi, hogy melyik lapot érdemes fejleszteni, több példányszámban előállítani. Az pedig egészen furcsának tűnik, hogy vasárnap délelőtt a Békés megyei Népújságból a megyeszékhelyen néha egyetlen példányt sém lehet találni. „Az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba” — állapította meg az antik görög filozófia, felismerve, hogy ami körülöttünk van, változik, de változunk mi magunk is. Minden környezetével kölcsönhatásban levő rendszerre jellemző, hogy egyszerre rendelkezik (ha élni akar) a változás, az alkalmazkodás és ugyanakkor a megőrzés képességével, vagyis — a mindig viszonylagos — állandóság tulajdonságával. Elmondható ez az emberről, mint egyedről, és az ém- beri közösségekről, a társadalomról is. A kapitalizmust megelőző társadalmakban az emberek a természettől készen talált feltételeknek alárendelődtek, vagy hozzájuk passzívan alkalmazkodtak, így a társadalmi viszonyok és struktúrák mereven ellenálltak a változásnak, az állandóság mozzanata bennük döntő volt. Az iparosodáshoz kötődő „burzsoá korszakot” — a Kommunista Kiáltvány jellemzése szerint — minden előbbi korszaktól a termelés folytonos átalakítása, az ösz- szes társadalmi állapotok szakadatlan megrendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg. S ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy a kapitalizmus, mint történelmi alakulat, hogyan maradhatott fent a termelőerők állandó forradalmi átalakulásai, a törvényszerűen újratermelődő gazdasági, politikai és ideológiai konfliktusok ellenére (vagy éppen következtében), miért tudta vágyait — bár világtörténelmileg egyre inkább defenzívába Már csak a látogatás után gondolkodtam el azon, vajon hány kilométert tehetett meg összesen az az ember, aki mintegy fél évszázadon át mozdonyvezetőként dolgozott. Ám Zöld Imre esetében talán nem is ez a „kérdések kérdése”, hanem az: hogyan sikerült megőriznie egészségét, fizikai-szellemi frisseségét 95 éves koráig? Hiszen többen vannak olyanok, akiknek a gyakori éjszakázás, az egy helyben állás, vagy a nagy hőingadozás, esetleg az állandó huzat any- nyira megviseli szervezetét, hogy egy-két évtized alatt akár bele is rokkanhatnak munkájukba. Csöngetésemre a nyugdíjas főmozdonyvezető nyitotta ki annak a békéscsabai háznak a kapuját, amelybe — mint később megtudtam — pontosan 50 esztendővel ezelőtt költözött. Felesége a konyhában éppen a „sparheldet” samottozta, míg a gázrezsó mellett egy nagytermetű, macska dorombolt. — Hogyan került Imre bácsi a vasúthoz? — Azzal kezdém, hogy Csikdelnén születtem, ahol édesapám hentes és mészáros volt. Az akkori szokásoktól eltérően nem az ő mesterségét folytattam, hanem a csiksomlyói gimnázium IV. osztályának elvégzése után 1900-ban elmentem a vasúthoz dolgozni. A tanműhelyben kitanultam a géplakatos szakmát, majd Piskibe kerültem, ahol a mozdonyszereidében álltam munkába. Azután mozdomyvezetőtanonc; illetve fűtő lettem, és 1914-ben kineveztek mozdonyvezetőnek. kényszerül — túlélni, nem kerülhetjük meg a tőkés rend nagyfokú történelmi alkalmazkodó képességének tényét. Ez az alkalmazkodás pedig elválaszthatatlan a reformoktól, azoktól az átalakításoktól, amelyekkel a társadalom legkülönbözőbb szféráiban, intézményeiben alkalmazkodni tudtak a feltételek, a körülmények változásaihoz, a belső és külső kihívásokhoz anélkül, hogy a rendszernek fel kellett volna adnia szerkezetének alapvonásait, önmagával való azonosságát. A tőkés társadalmak az elmúlt évtizedek során megreformálták a gazdaság működését, s a piac mellett az . államot is meghatározó gazdaságszabályozó intézménnyé tették. Megreformálták az oktatást, a munkakörülményeket, a munkaerőpiacot, a jövedelmek elosztását. Ezáltal olyan szabályozó mechanizmusokra és eszközökre tettek szert, amelyek felhasználásával a burzsoázia mint uralkodó osztály képessé vált — ha nem is békésen — együttélni a gazdaság ciklikus és szerkezeti válságaival, a tudományos-technikai forradalom kibontakozásával, a szervezett munkásosztály bérharcával és követeléseivel. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a reformoknak a tőkés osztály tagjai egyértelműen csak haszonélvezői, kedvezményezettjei lennének. Már csak azért sem, mert a reformok jelentős részét hosszan, tartó és éles küzdelmekben kellett a tömegeknek kicsikarniuk, a burzsoáziára rákényszeríte— Hol teljesített szogálatot az első világháború alatt? — Akkor is a szakíftában dolgoztam. Ugyanis a mozgósítás idején és azután is nagyon nagy ' szükség volt mozdonyvezetőkre. így a katonai szolgálat alól felmentettek és a Kárpátoktól az Adriáig sok-sok helyen megfordultam. — Mikor nősült, és hányban kerültek Békéscsabára? — Tizenkilencben kötöttünk házasságot. Egy évre rá feleségemmel Nagyszebenbe, majd 1921-ben Békéscsabára kerültem. Az akkori MÁV- palotában kaptunk lakást. Onnan 1932-ben költöztünk ide, a mostani Fürst Sándor utcába. Sajnos, 1944-ben azokat a MÁV-épületeket lebombázták ... —r Melyik vonalszakaszon vezette a szerelvényeket? — Általában a Lökösháza —Budapest útvonalon vittem és hoztam a vonatokat. A második világháború évei alatt bizony előfordult, hogy 10—14 napig sem kerültem haza. Csak azt mondhatom, hogy a szakma szépsége-' és a munka szeretete győzte le a mozdonyvezetéssel járó nehézségeket. Szorgalmamat, kitartásomat több ízben méltányolták feletteseim, amit például ez a Sztahanovistaigazolvány is bizonyít. A vasútnál töltött ötven évi szolgálat után mentem nyugdíjba. Emlékszem, a 327 120- as mozdonnyal jártam az utolsó hat évben. Egyébként legjobban a gyorsteherszállítást szerettem, mert ezt jól megfizették. — Mivel tölti Imre bácsi a hétköznapjait? niük. S egyben ezek a reformok nem csak a dolgozók gazdasági helyzetét, életkörülményeit javították, bizonyos értelemben politikaihatalmi pozícióját is erősítették. Számos refdrm — ha konkrét megvalósítása során a tőkés alapviszonyokba be is épül, s így azokat stabilizálja--— olyan tendenciák hordozója, amelyek a fennálló hatalmi struktúrák és intézmények meghaladásának irányába mutatnak. Nyilvánvaló példa az ún. „ipari demokrácia” reform- törekvése körüli harc. A munkások vállalati szintű beleszólási vagy együttdöntési joga — bár egyértelmű konfliktuselsimító funkciója van — voltaképpen a tőke magántulajdonán alapuló struktúrákat kérdőjelezi meg. Végeredményben ez a kettősség, ez az ellentmondás: a tőkés társadalom és gazdaság konfliktusait elsimítani szándékozó funkció és. az uralkodó viszonyokon — legalább részben — túlmutató tendenciák a mai kapitalizmus szinte minden jelentősebb reformtörekvésénél jelen van. Az állam gazdasági és szociálpolitikai szerepével, a tervezéssel, az államosítással, a politikai rendszer demokratizálásával, a társadalmi juttatások kiterjesztésével, a felsőfokú képzés általánossá tételével stb. kapcsolatban is tetten érhető. A reformoknak ez az objektíve meghatározott kettőssége az alapja annak, hogy mind a burzsoázia, mind a munkásosztály politikailag megosztottak a reformokkal kapcsolatban. Míg a polgári erőket a magántulajdon szabadságáról és korlátozásáról vallott — tényleges érdekeken alapuló — nézetek különbsége állítja szembe mint reformereket, liberálisokat, illetve konzervatívokat, addig a munkásosztály is reformista és forradalmi mozgalmakra oszlik. Az előbbiek célja az, hogy helyzetüket az adott keretek között fokozatosan javítsák, s a közvetlen, részleges jellegű érdekekből indulnak ki. A forPásztor Béla Fotó: Veress Erzsi Reformizmus és reformpolitika I. A reformok kettőssége a kapitalizmusban — Amíg tisztáin láttam a betűket, sokat olvastam. Mivel magam is erdélyi va* gyök, különösen Tamási Áron könyveit kedveltem, de szívesen vettem kezembe Jókai, Gárdonyi és Móricz regényeit is. Amikor jó idő van, kimegyek a Kossuth térre, ahol barátokkal, ismerősökkel találkozom és elbeszélgetek velük egy kicsit. No és a feleségemnek szintén szoktam segíteni. — Vannak gyermekeik? — Sajnos nincsenek. Amennyire csak lehet, igyekszünk tartani a kapcsolatot a rokonságunkkal. Legnagyobb örömünkre szolgál, ha meglátogatnak bennünket. Különben, néhány évvel ezelőtt még magam is ellátogattam Székelyf öld re ... A beszélgetés után körbejártuk a házat, amely megérett már a tatarozásra. Az idős házaspárnak nagyon be kell osztania a 3 ezer forint nyugdíjat, hogy a létfenntartáson, ruházkodáson kívül jusson az ilyen munkákra. Amint mondották, televíziót nem tudtak vásárolni, s ezért főként a rádió és az egy-két képeslap jelenti a szórakozást, kikapcsolódást, számukra. Kép, szöveg: Bukovinszky István radalmi munkásmozgalom a proletariátusnak mint osztálynak az érdekeiből általánosít, és a tőkés viszonyok radikális meghaladását, egy új társadalom felépítését tűzi ki célul. A forradalmár, kommunista pártok a reformok tekintetében nem abban különböznek a reformista, szociáldemokrata jellegű mozgalmaktól, hogy elvetik a reformokat, hanem abban, hogv a reformokért folytatott küzdelmet a polgári társadalom radikális átalakításának perspektívájába helyezik. Ebből adódik, hogy a reformokért vívott politikai küzdelmekben a kommunisták és a szociáldemokraták között (sőt, bizonyos esetekben a polgári reformerekkel is) az együttműködés lehetséges, sőt szükséges. Súlyos, katasztrofális következményekhez vezetett a fasizmus hatalomra jutását megelőző években részben á sztálini dogmatizmus, részben a szociáldemokrata vezetők körében felülkerekedett anti- kommunizmus következtében kiélezett konfrontáció a munkásmozgalom két szárnya között. Napjaink pozitív példája a francia — és már jó néhány éve a finn — kommunisták közös kormányzása a szocialistákkal, illetve szociáldemokratákkal. Ideológiailag, a történelmi folyamat megítélését, a célokat illetően természetesen ezen a területen is az ellentét a meghatározó. Ezért az együttműködés sem lehet vitáktól, a szembesítés mozzanataitól mentes. A marxizmus—leninizmus mindig is megkerülhetetlennek tartotta a reformizmus, mint a tőkés rend alapstruktúráit megváltoztathatatlan adottságként elfogadó politika és az e politika ideológiai alapjául szolgáló revizionizmus elvi bírálatát. Ez azonban nem zárja ki az együttműködést a tömegek helyzetét javító, és a tőke pozícióit visszaszo- • rító reformokért folytatott küzdelmekben. G. Márkus György
