Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-17 / 64. szám

ENCI: növelni a kivitelt Az Endrődi Cipészszövet­kezet vezetősége a közel­múltban számolt be csaknem 1200 dolgozójának az elmúlt évi eredményességről. Ebből megtudhattuk, hogy a szö­vetkezet az elmúlt évben ke­vés híján 1 millió 100 ezer pár cipőt értékesített, vagyis ennyit termelt a dolgozó kollektíva. Igaz, ez némi visszaesést mutat a korábbi évekhez viszonyítva, ám az elemzésből kiderül, hogy a tavalyi termelést sok kedve­zőtlen jelenség befolyásolta. Évek óta tartó folyamat, hogy csökken a kollektíva létszáma, s nem volt ez ta­valy sem másként, csaknem ötvenen kerestek más mun­kalehetőséget. Ezzel arány­ban azonban az egy foglal­koztatottra jutó termelési ér­ték mintegy öt százalékkal növekedett. Tavaly a piaci arányok is jócskán megváltoztak: míg a nem rubelelszámolású orszá­gokba több mint 122 ezer pár cipővel kevesebbet értékesí­tettek, mint 1980-ban, addig a rubelelszámolású export jelentősen nőtt. Az előbbiekhez még any- nyit: a tőkés megrendelések zömét kis szériás termékek teszik ki, s igen jelentős az utánrendelés is. A széria­nagyságrend pedig- a gazda­ságos termelést veszélyezteti. Éppen ezért fogalmaztak úgy a szövetkezet vezetői: továbbra is növelni kell a szocialista országokba irá­nyuló exportot, de ugyan­ilyen fontos a nem rubel- elszámolású országokba irá­nyuló kivitel, amit 1982-ben több mint 10 százalékkal kí­vánnak növelni. A tüzödc. A korszerű munkakörülmények ellenére sokan „elhagyják” a szövetkezetei Kép, szöveg: Jávor Péter Mezőgazdasági termelési-szállítási szerződések A MÉM-ben elkészítették a tél végi összesítést arról, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek és a kistermelők az idén milyen áruk, termények és termékek előállítására vállalkoznak. A szerződések egybevetése azt mu­tatja. hogy a gazdálkodók a központi tervekhez, elképzelé­sekhez igazították saját elképze­léseiket, és így az országos terv- előirányzat, valamint a szerző­désekben realizált ..felkínálás” összhangban van. Csaknem va­lamennyi áruféléből lesz elegen­dő, legalábbis erről tanúskodnak a már aláírt írásos megállapo­dások, néhány termékfélére azonban utólagosan is kötnek szerződéseket, mindenekelőtt a kézimunka-igényes zöldség- és gyümölcsfélékből várnak még áruajánlást, ezekből ugyanis jók a hazai és külföldi értékesítési lehetőségek, és a kereskedelem, valamint a tartósítóipar szíve­sen fogad a későbbiekben több­leteket is. A kalászos gabonára a szerző­déskötések csaknem mindenütt befejeződtek, az- elmúlt évinél mintegy 8—10 százalékkal több terményt ajánlottak fel a gaz­daságok, élve az idén kedvezőbb értékesítési, anyagi érdekeltségi lehetőségekkel. Az olajos növé­nyek előirányzatát is rögzítették a szerződésekben, az adatok sze­rint a tervezettnél még valami­vel nagyob is lesz az idén a termőterület. A további ipari nö­vények, például a cukorrépa és a dohány termelése iránt szin­tén élénk az érdeklődés, az ipar várható szükségleteit a szerző­déses termelők fedezik. Minden évben a legnagyobb érdeklődés a zöldség- és gyü- mölcstcrmeltetési megállapodá­sokat kíséri. Az idén a kereske­delem és a tartósítóipar 1,2 mil­lió tonna zöldséget vesz majd át a gazdaságoktól, legalábbis abban az esetben, ha az időjá­rás nem lesz szélsőségesen ked­vezőtlen. Nagyjából a tavalyihoz hasonló a termelők kínálata — legalábbis ..papíron” — ámbár egyes cikkekből, például papri­kából. uborkából több is elkel­ne. Az általános kép ezeknél a növényeknél sem kedvezőtlen, viszont az ország bizonyos te­rületein a gazdaságok egy része nem szívesen kötött ezekre a növényekre szállítási megállapo­dást. és a kieséseket — az ed­digiek szerint — az év folyamán majd távolabbról kell pótolni, ami bizonyos többletkiadásokkal jár. A gyümölcsszerződések mennyiségi adataival elégedettek a felvásárlók és a feldolgozók. Néhány gyümölcsfajból, például a barackból, szilvából, körtéből és bogyós gyümölcsökből az ed­dig írásban rögzített mennyisé­gen felül szintén szívesen fo­gadnának a vállalatok. Az állami termékekből: a hús­ból. a tejből, a tojásból a ter­melők fedezik a lakosság szük­ségleteit és a szerződésekben rögzített árukból exportra is jut. Miről ír a Kertészet és Szőlészet? Hazai közvéleményünk a spárgát az ínyenc növények közé sorolja. Talán mert olyan ritkán kapható a bol­tokban. A spárga azonban házikertekben is sikerrel ter­meszthető. A talaj-előkészí­tésről, a magvetésről és az ápolásról jelent meg részle­tes cikk a lap e heti számá­ban. A karfiolhajtás tennivalói­ról, elsősorban az áruterme­lésre berendezkedőknek szól a Karfiolhajtás számokban című írás. Gyomirtó szer és kapa nél­kül is lehet gazt irtani a kertben, ha valaki csirketar­tásra is berendezkedik. A csirkék szívesen csipegetik a gyomokat. Az eljárás kettős haszonnal jár: egyrészt meg­menekülnek a gyomirtás fá­rasztó munkájától, másrészt a természetes körülmények között tartott csirkék húsa különlegesen jó. tétlenül bő az áruskála. Az utánpótlás általában a sai- goni bábrezsim 1975-ös ösz- szeomlásakor, vagy az azóta külföldre távozott rokonok küldeményeiből, az USA-ból. Kanadából, Franciaországból származik. Szétzúzott múlt Nem tűnt el tehát nyomta­lanul az egykori életforma. A rendszerváltozásnak — az elmenekuíteken kívül is — megvoltak a kárvallottjai. Az életszínvonal csökkenése, az ország általános nehézsé­gei délen is hatnak. Ám ta­gadhatatlan az a folyamat, mely az 1975-ös győzelem­mel, s az egy évvel későbbi hivatalos országegyesítéssel kezdődött, több, alapvetően fontos szakaszán mégis túl­jutott már. Mindenekelőtt sikerült szétzúzni az előző, gyökeresen eltérő társadalmi berendezkedés gazdasági-po­litikai alapjait. Megtört a komprádor nagytőke hatal­ma. az ipari termelés döntő részét már a szocialista szektor adja. Jórészt felszá­molták az erős családi ha­gyományokra támaszkodó ke­reskedő burzsoáziát — a kis­kereskedők és a magánter­melők működésére azonban a munkaerő lekötése és a lakosság ellátása érdekében ma is szükség van. A nagybirtokot felosztot­ták, alakulnak a szövetkeze­tek. A nagyüzemeket álla­mosították, a kisebbeknél azonban sok esetben vegyes * (közös állami-magán) tulaj­donforma mellett döntöttek, meghatározott részt juttatva a vállalkozás hasznából a volt tulajdonosnak. Hatal­mas erőfeszítéseket tettek a lakosság ideológiai átnevelé- sére, a közoktatás és az egészségügyi hálózat kiépíté­sére. Eltűntek a kábítószer egykori rabjaj, visszaszorí­tották a. prostitúciót. Továbbélő nehézségek Mindennek ellenére hiba lenne egyoldalúan az ered­ményeket hangsúlyozni. A két országrész közt fennálló különbségek, dél speciális nehézségei letagadhatatlanok. Eltérőek a tulajdonviszo­nyok, más a bér- és az árrendszer. Délen nincs ér­vényben a szűkös kvótájú, de mégis valamelyest bizton­ságot jelentő jegyrendszer. Az örökölt, jobbára össze­szerelő üzemeket a nyugati alkatrészektől, technológiá­tól megfosztva nem sikerült működésben tartani. A leg­nagyobb gondok forrása azonban kétségtelenül a me­zőgazdaság, illetve az élel­miszerellátás. A Mekong vi­dékén, amely a szakértők szerint túlzás nélkül egész Vietnam „éléskamrájává” válhatna, ma is alacsony ha­tékonysággal folyik a terme­lés. Kicsik a termésátlagok, s távlati cél még az évi többszöri aratás általánossá tétele. Elhúzódó feladatnak tűnik a kisparaszti gazdasá­gok szocialista átszervezése: egyelőre csak a családok 9, a földterületek 7 százaléka tartozik délen termelőszövet­kezetekhez. r—Twn 11« « tttt—n------1----­A z amerikai uralom ide­jén mesterségesen felduz­zasztott Saigon lakossága még ma is nagyobb az opti­málisnál; az 1975-ös 4,5 millió feletti csúcsról lecsök­kent ugyan, de még mindig 3—3,5 millió között mozog, (összehasonlítási alapul: Ha­noi népessége a főváros köz- igazgatási körzetébe tartozó mintegy 270 faluval együtt is csak kétmillió körül jár.) A munkanélkülieket a mező- gazdaságba kellene irányíta­ni, az új gazdasági területek­ről azonban sokan — inkább a nélkülözést is vállalva — — visszaköltöznek a város­ba. Ellentmondásos, nehéz I küzdelem folyik hát a régi | és az új között a déli or- i Szágrészben, sajátos, bonyo- I lult problémákkal. Ki kell | tartani a mezőgazdaság át- | szervezése mellett, fel kell 1 éleszteni az ipari kapacitá-1 sokat. Nagy reményeket fűz- I nek a kontinentális talapza-1 ton folyó kőolajkutatáshoz. 8 Gondos kultúrpolitikával | meg kell nyerni az itteni. | viszonylag nagyszámú értei- I miség támogatását. Új kör- 8 zeteket kell művelés alá | vonni, összességében: egysé- | ges gazdasági-politikai vér-1 keringésbe kell kapcsolni | északot és délt. E folyama-1 tok révén remélhető csak, 1 hogy idővel az egykori Sai-1 gon szimbolikus értelmében | is Ho Si Minh-várossá vá- 8 lik. Szegő Gábor 1 (Következik: 3. Az együtt- 1 működés lehetőségei.) | 1982. március 17, szerda Ki kap többet? Vélemények a mozgóbérről meg a jutalomról A fiatalasszony arca elko­morul. Ö jutalmat? Hogy mikor kapott? Tizennégy esztendeje dolgozik ennél a vállalatnál, de. még csak egy­szer volt íésze benne, úgy három évvel ezelőtt. Már nem is emlékszik pontosan mennyit, talán 500—600 fo­rintot adtak npki. De azóta semmit, pedig hát tavaly is 175 ezer forinttal nagyobb forgalmat ért el az egysze­mélyes kis üzletben, mint ahogy tervezték. — Ha kell, bejövök már hajnalban, készítem a ko­szorúkat, virágcsokrokat, so­ha nem mondom a vevőnek, hogy nem. A főnököm meg azt mondja: „Ki kért rá, Erzsikéin?!” Mit lehet ilyen­kor tenni? Hiába érzem úgy, hogy többet érdemelnék, azt csak nem kérhetem, hogy adjanak nekem is jutalmat! Meg, hát őszintén szólva, nem is azért csinálom. ♦ Árad belőle a keserűség, s bár fékezi magát, érződik, rosszul esik, ha nem méltá­nyolják. — Ki kapja akkor a ju­talmat? — kérdem. — Aki közel van a tűz­höz, a központban dolgozik, jól „adminisztrálja” magát. Mi sokszor nem is tudunk a jutalomosztásról, csak vélet­lenül jut a fülünkbe. A kétgyermekes, barna asszonynak viszont csak nyolc általánosa van, nem tud jól beszélni, eligazodni se nagyon azon, amit a vál­lalat belső szervezeti rend­jéről mondanak neki. Dolgo­zik’ lelkiismeretesen. Vérében van a munka. De valahol, a lelke mélyén keserűség lap­pang, az igazságtalan elbí­rálás fájó érzete, ami bizal­matlanságra inti mindenki­vel szemben, aki „felülről” jön, vagy „felülre” kerül. Ahoev hallgatom, arra gon­dolok: vajon megvalósítha­tó-e eCZ ösztönzésnek olyan nagyobb teljesítményre ser­kentő rendszere, mely men­tes az elfogultságtól, mely­ben az anyagi és erkölcsi el­ismerés ideális módon kiegé­szíti egymást? ♦ — Tudna-e jobban dol­gozni? — kérdem a presszó sarkában füstbe burkolódzó, középkorú művezetőtől. Egy­ből rávágja: — Tudnék. — Akkor miért nem telje­sít többet? — Nem éri meg. Próbál­tam már. A kollégáim fúr­nak, mert emiatt tőlük is * többet követelnek. Előnyöm csupán egy forró kézszorítás — ami azonban néha a megfelelő embertől többet ér, mint a boríték — vagy az sem. Valakinek azonban haszna van belőle, és ez en­gem mégis becsületes, precíz munkára sarkall. A követke­ző fázis dolgozóinak, akiknek munkája az enyémre épül, gyorsabb, jobb és könnyebb lesz a dolguk ezáltal. A kérdés csak' az: lehet-e magasabb szinten teljesíteni hosszabb távon anélkül, hogy bármi jelét adnák az elismerésnek? Meddig ellen­súlyozhatja a lelkiismeret a csalódások szőtte fásultsá­got? A férfi elgondolkodva kortyol kávéjából. Néhány esztendeje még egy falusi szövetkezet vezetője volt, most egy kisváros nagyüze­mében dolgozik. — Negyedévenként kapunk prémiumot: Hiányzik azon­ban a közvetlen kapcsolat a végzett munka és a fizetett pénz között. Ez a prémium nem arra késztet, hogy gyor­sabban és jobb minőségben dolgozzunk. Ez csupán arra „ösztönöz”, hogy a kiadott munka elkészüljön. Az érde­keltség tehát formális. Differenciált bérezés, moz­góbér, jutalom — ha az kapja, aki munkája alapján nem érdemelné meg, kétsze­resen is rossz. Megerősíti a hitében a szerencsés, de csak fél gőzzel dolgozót, hogy csak így tovább! Ugyanak­kor társainak azt sugallja: nem érdemes törni magad! És, ahol megtalálják az útját-módját, hogyan kell objektiven, igazságosan dön­teni, az egész kollektíva bi­zalmát megnyerni és meg­tartani? Ott nem kell a munkaerő-vándorlástól fél­ni, de attól sem, hogy a ter­melés nem hozza majd a várt eredményt. ♦ Gyári karbantartó mun­kásokkal, lakatosokkal be­szélgetek. Rajtuk múlik, hogy a termelés folyamatos legyen. Nem ritka, hogy en­nek érdekében az éveken át megállás nélkül üzemelő ke­mencékbe is be kell menni­ük, mozgást nehezítő speciá­lis ruhában dolgozni. A tíz­fős csoportok egy-egy mun­ka után változó nagyságú mozgóbért kapnak. A cso­portbizalmi és a csoportve­zető osztja szét a pénzeket. — Hogyan? — A legfontosabb szem­pont, hogy ki, hogyan áll hozzá a munkához. Űgy^e, hogy más is hozzáférjen? — mosolyodik el a szőke fiatal­ember. — És, hogy milyen mun­katerületen dolgozik, melegé ben, hidegben vagy éppen a műhelyben? — emeli rám tekintetét a csoportvezető. — No, és az sem mind­egy, mennyire kell irányíta­ni az illetőt, önálló-e, vágy mindent meg kell magya­rázni beki — fűzi hozzá a KISZ-titkár, ak'i egyébként szintén beleszólhat az elosz­tásba. Egy „egyszerű” csoporttag­hoz fordulok. — Elégedett az elosztás­sal? — Igen, és nemcsak én. Kérdés olykor van, hogy ez miért, vagy amaz miért nem, de éles vita, sértődöttség eb­ből még nem fakadt. Nagyon fontos az, hogy az emberek elismerjék1 egymást, őszintén bevallják, hogy igen, X töb­bet tud nálam, megérdemli a pluszt. Övják az elosztás tisztasá­gát, ami végső soron egyet jelent a csoporttagok mun- „kakedvének megőrzésével. Elégedettek. És nemcsak a pénz miatt, egyöntetűen vall­ják. hogy egy-egy nagyobb teljesítmény után mondott egyszerű „köszönöm” többet ér, mint száz—kétszáz fo­rint. Persze, a legjobb azért az, ha a kettő egymást erő­síti. ♦ A nyilatkozók névtelenek. De nem azért, mintha nem mernék vállalni véleményü­ket. A tapasztalatok, ame­lyeknek hangot adnak, ta­nulságosak. Ebben az eset­ben úgy véljük, nem az a lényeges, hogy ki és hol, ha­nem az, hogy mit és hogyan mondanak el a megkérde­zettek. Szatmári Ilona Gyulai bútorosok Kuvaitban Gyulán az utolsó simítá­sokat végzik a középkorban épült téglavár mellett, a SZOT—Csepel Gyógyüdülőn, Iparkodni kell, mert nyáron, az üdülési szezonban megér­keznek az első vendégek. Többféle szakma dolgozói összehangoltan serényked­nek, hogy határidőre átad­hassák az épületet. A Bú­toripari Vállalat gyulai gyár­egységének asztalosait az első emeleten találjuk, a fal­burkolatokat illesztgetik, gyalulják, fűrészelik. A tavaszi napsütésben szikrázik a fény a gyulai vár fokán, benn is kelleme­sebb a hőmérséklet, de azért nem annyira, hogy ingujj­ban lehessen dolgozni. A gyalupadnál két mokány fia­talember, Petrina János és Mészáros András. — Azért sem fázunk, mert hajtani kell, hogy a mi mun­kánk is haladjon, hiszen ha elmaradnánk, másokat is késleltetnénk. Ne mondja senki ránk, hogy azért nem tudnak dolgozni, mert mi nem készülünk el a mun­kánkkal. A másik, hogy ve­zetőink a legjobbakat küldik az ilyen külső szerelésekre — mondja Petrina János. Mészáros András még hozzá­teszi: — Meg aztán Ku- vaitba is kell menni, azért^ is szeretnénk ezen mielőbb túlesni. Mindketten a vállalatnál kezdték elsajátítani a szak­mát, mindketten bútoraszta­losok, és mindketten április­ban útra kelnek Kuvaitba, ahol egy szálloda bútorzatát fogják beépíteni. — Másfél évtizede vagyunk a cégnél, és ragaszkodunk is a vállalathoz — toldja meg Petrina János. — 1971-ben lettem párttag, majd három évvel később kértem felvéte­lemet a munkásőrségbe. Az­óta rádiósként tevékenyke­dem. Amikor meghallottuk, hogy bennünket is figyelem­be vettek a külföldi munkák végzésénél, természetes, hogy megörültünk. Bár ezt nem mondhatom el a feleségem­ről, meg a két gyerekről. Az­tán úgy-ahogy ... beleegyez­tek. Nem a világ az a két hónap, amit külföldön töl­tünk majd el. A két dolgozóról jó véle­ménye van Perei Jánosnak, a vállalat párttitkárának is. — Amikor a vezetés ösz- szeállította az utazók névso­rát, esetükben nem volt kü­lönösebb vita. Egyértelmű, hogy mindenképpen megér­demlik a jutalomúttal felérő kiküldetést. Szakmailag és emberileg is élen járnak. Ezért is esett rájuk a válasz­tás. ist még Gyulán dolgoznak, áprilisban azonban már tban .. __ K u-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents