Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-17 / 64. szám

NÉPÚJSÁG 1982. március 17., szerda Leszerelt katonákat búcsúztattak Orosházán Tegnap délelőtt leszerelt katonákat búcsúztattak Orosházán, a városi tanács nagytermében Fotó: Fazekas László Tegnap leszerelési ünnep­séget tartottak Orosházán, a városi tanács nagytermében, ahol a párt", állami és tár­sadalmi szervek képviselői mellett az elnökségben he­lyet foglalt Juhász András alezredes, a Békés megyei Hadkiegészítési és Terület- Védelmi Parancsnokság pa­rancsnoka is. Barta Imre tanácselnök­helyettes üdvözölte a fiatalo­kat, és nagy elismeréssel szólt a katonai szolgálat si­keres teljesítéséről. Név sze­rint is megemlítette azokat, akik kitüntetéssel, kiváló, élenjáró címmel, illetve tiszthelyettesi rendfokozattal szereltek le. Ezután rátért a város fejlődésének, gondjai­nak ismertetésére; majd arra kérte a párt- és állami ve­zetés nevében a leszerelt ka­tonákat, hogy a hadseregben szerzett ismereteiket, ta­pasztalataikat hasznosítsák a polgári életben. Kiemelte továbbá, hogy a család, a munkahely, a lakókörzet ha­sonló szorgalmat, fegyelmet kíván tőlük. Noha a katona­fiatalok a • szolgálat ideje alatt sem szakadtak el telje­sen a társadalmi környezet­től, mégis elő kell segíteni beilleszkedésüket a civil életbe. Ebben sokat segít­hetnek a párt, a KISZ, va­lamint az MHSZ tagjai is. A beszéd elhangzása után levetítették az Orosháza múltjáról, jelenéről szóló fil­met, majd Nagy Miklós, al­ezredes, a megyei hadkiegé­szítési és területvédelmi pa­rancsnokság részéről a jo­gaikkal, kötelezettségeikkel kapcsolatban tájékoztatta a leszerelt katonákat, akiknek lehetőségük nyílt személyes problémáik ismertetésére. —y—n Munkavédelmi vetélkedő A Békés megyei építő­ipari lakossági szolgáltató szervezetek — tizenhat tág­ból: 13 költségvetési üzem­ből, 1 szövetkezetből és 2 válalatból álló — társasága a Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat szervezésében a na­pokban munkavédelmi ve­télkedőt rendezett, amelyen 9 tagszervezetből 1-1 há­romtagú csapat vett részt. A versenyzőknek főként a kö­zelmúltban megjelent új munkavédelmi rendelkezé­sekkel kapcsolatos kérdések­re kellett választ adniuk. A vetélkedő győztese a Gyomaendrőd községi költ­ségvetési üzem csapata lett, amely 3 ezer forint értékű vásárlási utalványt kapott, második helyre a Gyulai Kertészeti és Városgazdálko­dási Vállalat csapata, har­madik helyre pedig a Sarkad községi költségvetési üzem csapata került. Jutalmuk 2 ezer 400, illetve 1800 forint értékű vásárlási utalvány volt. p_ b. Halászújítók Gyomaendrődön Az ország halászati terme­lőszövetkezetei közül tavaly a gyomaiban nyújtottak be legtöbb újítást. Ezért az or­szágos szövetség elnöksége azzal bízta meg Csorna An­talt, a gyomaendrődi Vihar­sarok Halászati Termelőszö­vetkezet elnökét, hogy már­cius 16-án vállalja a házi­gazda szerepét a halászújítók országos értekezletén. Az újítók tanácskozásán részt vevő újítási felelősök megbeszélték a Gyomaend­rődön bevezetett újítások je­lentőségét, gazdasági hatá­sát, majd a májusban ösz- szeülő országos újítási ta­nácskozásra maguk közül küldöttet választottak. A vi­tában felszólalók gondolatai­kat egy nagyon fontos hatás­kör megjelölése köré csopor­tosították. Ma még több ha­lászati szövetkezetben tisz­tázatlan az a keret, amely a munkaköri kötelesség újí­tásra vonatkozó hatáskörét megjelöli. Ez egy kicsit bi­zonytalanná teszi az újító­mozgalom továbberősítését. Arra kérték Gál Lászlót, a gyomaendrődi halászati szö­vetkezet újítási felelősét, hogy az országos tanácsko­záson fejtse ki az ágazati megbeszélés tapasztalatait, és kérjen segítséget- a vitatott gondolatkör rendezéséhez. D. K. Brigádvetélkedő Sarkadkeresztúron (Tudósítónktól) A közelmúltban a sarkad- keresztúri Egyetértés Terme­lőszövetkezet párt- és gazda­sági vezetésének kezdemé­nyezésére a szocialista bri­gádok vetélkedőt tartottak a községi pártházban. A ver­senyben 7 kis kollektíva vett részt. Három-három bri­gád a termelőszövetkezetet és a TSZKER csonthéjas­feldolgozó üzemét, egy bri­gád pedig a Sarkad és Vi­déke ÁFÉSZ-t képviselte. Nagy József párttitkár vé­leménye szerint az ilyen összetételű vetélkedő meg­rendezésének az a célja, hogy a különböző gazdálko­dó egységek dolgozói köze­lebb kerüljenek egymáshoz a tanulásban és a munká­ban. A versenyt a termelőszö­vetkezet Dózsa György Szo­cialista Brigádja nyerte meg. Második helyezést a csont­héjas-feldolgozó üzem Szabó Pál és Arany János Szocia­lista Brigád vegyes csapata érte el. Harmadik helyen a Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ Zója Szocialista Brigádja végzett. Drozdik József KISZ-esek segítsége az iskolának (Tudósítónktól) Az elmúlt napokban adták át a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet dévaványai asz­talosüzemének KlSZ-fiatal- jai a helyi 2-és számú álta­lános iskolának a társadalmi munkában készített kémiai mosogatóállványt. Az üzem és az iskola jó kapcsolata régebbi, hisz a dolgozók többsége itt végez­te el az általános iskolai ta­nulmányait. Az iskola okta­tástechnikai feltételeinek ja­vításában már sok segítsé­get nyújtott az üzem kol­lektívája, melyet jól példáz­nak a korábban átadott pa­dok, szemléltető eszközök. A most elkészített munka több mint 2 ezer forint ér­tékű. Ágoston Sándor Gépkocsiátvételi sorszámok: 1982. MÁRCIUS 15-ÉN . Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 12 064 Trabant Lim. (Budapest) 8467 Trabant Lim. (Győr) 6666 Trabant Lim. (Debrecen) 4299 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 7053 Trabant Lim. Spec. (Győr) 6642 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 3273 Trabant Combi Budapest) 3678 Trabant Combi (Győr) 3129 Wartburg Lim. (Bp.) 7308 Wartburg Lim. (Győr) 4037 Wartburg de Luxe (Bp.) 8629 Wartburg de Luxe (Győr) 4270 Wartb. de Luxe tolót. (Bp.) 1447 Wartb. Lim. tolót. (Bp.) 1040 Wartburg Tourist Bp.) 3134 Wartburg Tourist (Győr) 1612 Skoda 105 (Budapest) 5573 Skoda 105 (Győr) 4548 Skoda 105 (Debrecen) 4549 Skoda 120 (Budapest) 7340 Skoda 120 (Győr) 5193 Skoda 120 (Debrecen) 4161 Lada 1200 (Budapest) 15 746 Lada 1200 (Debrecen) 10 057 Lada 1200 (Győr) 2316 Lada 1300 (Budapest) 6498 Lada 1300 (Debrecen) 4660 Lada 1300 (Győr) 1280 Lada 1500 (Budapest) 7277 Lada 1500 (Debrecen) 5503 Lada 1500 (Győr) 1881 Lada Combi (Budapest) 3891 Lada Combi (Debrecen) 1552 Lada 1600 (Budapest) 2828 Lada 1600 (Debrecene) 1411 Moszkvics (Budapest) 11 352 Polski Fiat 126 (Bp.) 11 487 Polski Fiat 126 (Győr) 4121 Polski Fiat 1500 (Budapest) 2581 Dácia (Budapest) 4865 Dácia (Debrecen) 4311 Zastava 299 Uj lakónegyedeink távlatai Sajtótájékoztató az ÉVM-ben Az építésügyi tárca a szak­emberek széles körének be­vonásával részletesen ele­mezte a tömeges lakásépítés­sel alkotott új lakótelepek egyhangúságának okait és az egyéb hibákat kifogásoló társadalmi méretű vitát, az észrevételeket és a javasla­tokat. A tanulságokat és el­sősorban a vitatott gyakor­latot megváltoztató új építé­szeti és környezetformálási megoldásokat ismertette ked­den Jantner Antal építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszterhelyettes az ÉVM-ben rendezett sajtótájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt másfél évtizedben 1,2 millió lakásból 300 ezer épült paneles technológiai eljárás­sal, és elsősorban ezekből , alakították ki az új lakóne­gyedeket, városrészeket, ame­lyek ellen sok volt a kifo­gás. A jogos észrevételek el­lenére is jelentős a fejlődés az új otthonok korszerűségé­ben, komfortosságában. Az eredményeket a szakképzett munkaerő és a hagyományos építőanyagok hiánya miatt nem érhették volna el a tö­meges lakásépítés korszerű módszere, a paneles techno­lógia nélkül. Az 1 építésügyi tárca tehát vállalja és nem tgaadja meg a lakásépítésnek ezt az időszakát, ám a jogos bírálatokat, észrevételeket is megszívlelte. E tanulságok alapján dolgozták ki számos intézet, egyetem közreműkö­désével a lakásépítés műsza­ki tervezésének és tipizálá­sának fejlesztési irányelveit. Az új felfogás szerint a jövőben a tervezőknek a dif­ferenciált igényeknek jobban megfelelő lakásegységek egy­más mellé illesztésével kell kialakítaniuk a lakóházakat, épülettömböket. Kisebb ter­vezési egységekből ugyanis az épületformálás és szint meg­számlálhatatlan változatát valósíthatják meg, s így megszüntethetik az egyhan­gúságot. A sivár városkép elkerülé­sét szolgálja az a megoldás is, amely szerint a 10—15 ezer lakásos új városrésze­ket egy-kétezer lakásos, te­hát kisebb lakótelepi egysé­gekből, s ezen belül változa­tosabb magasságú épületek­ből formálják meg. Ennek a megoldásnak a hatékonysá­gát lehet növelni azzal, hogy a változatosság érdekében a városrész minden lakótelepi egységének kialakítását más tervezőre és kivitelezőre bíz­zák, tehát versenyeztetik egy­mást. A lakótelepi egységek nem egyszerre épülnek fel, hanem egymást követően, s ípv alkalom nyílik az idő­közben jelentkező új igények kielégítésére is. A korszerű tervezési irány­elvek megvalósítása mái" nemcsak lehetőség, hanem kötelezően érvényesítendő feladat. így Budapest ká­posztásmegyeri új lakóne­gyedében és vidéken is több helyen már ily módon ter­vezik az új lakótelepeket. Tegnap délelőtt nyílt meg a Cs. Pataj Mihály festőművész 21 képét bemutató kiállítás az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolában. A kiállítást az iskola fennállásának 50. évfordulója tiszteletére rendezték meg, amelyre éppen ez alkalomból meghívták a gimnázium egy­kori diákjait is. Megnyitó beszédet Fülöp Béla, az iskola igazgatóhelyettese mondott. Képünkön: az alkotó rögtönzött tárlatvezetést tart a megnyitón részt vevő diákoknak Fotó: Fazekas László Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) A közoktatás, közművelő­dés tárgyi feltételei alacsony szintűek, az iskolák, óvodák 70—80 éves épületekben mű­ködnek, felszereltségük kor­szerűtlen. Az elmúlt évben a volt szükségtanteremből két tantermet alakítottak ki, és bővítették a napközi ebédlőjét. Jelenleg délelőtt a diákotthonban is tanítanak, szeptembertől pedig a mű­velődési és ifjúsági ház egyik szakkörének helyiségét is igénybe kell venni. Az óvo­dák ellátottsága sem jobb, jelenleg két óvodai csopor­tot lakásban helyeztek el. Ezen a helyzetem segít, hogy a Lenin Tsz vállalta, a volt leánydiákotthon épületéből háromcsoportos óvodát ala­kít ki. Azért, hogy a szűkös anya­gi eszközöket hatékonyabban felhasználják, valamint a közoktatásban, a közművelő­désben egységes elvek érvé­nyesüljenek, a nagyközségi tanács 1971-ben létrehozta az akkor még országosan is egyedülálló integrált intéz­ményt. Ebben az oktatási és közművelődési intézményeket közös irányítás alá vonta. Integrált intézményüket a múlt év szeptemberétől a Művelődési Minisztérium országos kísérleti intézmény­nek jelölte. Az integráció je­lentős eredményeket hozott, tapasztalatait tanulmányoz­zák. A vitából egyértelműen ki­csendült, hogy a nagyközség — amely az V. ötéves terv­ben valamennyi gondját sa­ját erőből, illetve a terüle­ten tevékenykedő gazdasá­gi egységek segítségévei ol­dotta meg — az elmúlt évek­ben jelentősen fejlődött. Eredményesen hajtotta végre a tanácsi munka' korszerűsí­tését, körzetesítését, az in­tegrációt, és jól szervezte a gazdasági munkát. A végre­hajtó bizottság elismerését fejezte ki a testületnek, a bizottságoknak és az appa­rátusnak, eddigi eredményes munkájáért. A tűzvédelem helyzetéről és feladatairól szóló beszá­moló — amelynek vitájában részt vett Forgács Géza, a BM Tűzoltóság Országos Pa­rancsnokságának osztályve­zetője — megállapította, hogy a közrend és a közbiz­tonság részeként a megye tűzvédelmi helyzete jó. Eh­hez hozzájárult a gazdasági vezetők szemléletváltozása, a megvalósult beruházások, felújítások, amelyeknél meg­teremtették az elvárható tűz­biztonságot is. A tűzoltóegy­ségek az elmúlt öt évben a megye területén 1680 tűzeset­hez, 202 káresethez vonultak. A szomszédos megyéknek 263 alkalommal nyújtottak segítséget. A tűzesetek so­rán 153 életveszélybe került embert mentettek ki. Külön elismerésre méltó az elemi csapásoknál a kárelhárítá­sokban való közreműködés, mint legutóbb az árvíz ide­jén. Az állami tűzoltóságnál az eredményes munka személyi feltételei kedvezőek, de a tárgyi feltételek csak mér­sékelten javultak. Az V. öt­éves tervben az állami tűz­oltóság részére 8 darab gép­járműfecskendőt, a középma­gas épületek' védelmére egy tolólétrát szereztek be. A megelőzési, tűzoltási és kár-' elhárítási feladatok végre­hajtását nagymértékben se­gítették az önkéntes és vál­lalati tűzoltóságok. Ezek az egységek valamennyi község­ben és nagyobb vállalatnál működnek, több mint 4300 fővel. A jövőben itt is in­dokolt a felszerelés javítása és korszerűsítése. A beszá­molót elfogadva a végrehaj­tó bizottság megállapította, hogy a közepes technikai fel­tételek mellett magas szinten teljesítette feladatát a tűzol­tóság. Elismerését fejezte ki az árvíz idején tanúsított helytállásért, s hasonlókép­pen szólt a többi 4 ezer ön­kéntes tűzoltóról. , Következő napirendként Kiss G. János újságíró tájé­koztatta a végrehajtó bi­zottságot a Magyar Hírlap tevékenységéről, különös te­kintettel a tanácsokkal fog­lalkozó írásokra. Évenként rendszeresen visszatérő napirend követ­kezett ezután,... a szocialista munkaverseny értékelése a tanácsi vállalatoknál és in­tézményeknél. Tavaly a ta­nácsi szektorban jó eredmé­nyek születtek a munkaver­senyben, amelyhez vala­mennyi vállalat, 8 költségve­tési üzem és 11 intézmény csatlakozott. Az előző évek­hez képest nagyobb hang­súlyt kaptak a minőségi ja­vításra, a nyereség növelé­sére vonatkozó vállalások. Ezeket zömmel sikerrel tel­jesítették, a vállalatok nye­resége 19, a 8 költségvetési üzemé pedig 82 százalékkal növekedett. Ehhez társult a 26 millió forint értékű anyag- és energiamegtakarítás. A brigádok 234 ezer óra tár­sadalmi munkát végeztek, 7,5 millió forint értékben, amit elsősorban a gyermek- és ok­tatási intézmények, sportlé­tesítmények fejlesztésére for­dítottak. Az eredmények mellett akad tennivaló is, így többek között az Alkotó ifjú­ság pályázat szélesítése, a balesetek számának csökken­tése. A végrehajtó bizottság elismeréssel szólt a tanácsi vállalatoknál - és intézmé­nyeknél folyó murik'averse- nyekről, a szocialista brigá­dok tevékenységéről. A végrehajtó bizottsági ülés bejelentésekkel zárult. S. F. Művészeti bemutató Szeghalmon A szeghalmi Péter András Gimnázium és Ipari Szak- középiskola KISZ-bizottsága a KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója alkalmából ma, szerdán egész napos is­kolai programot szervez. Délelőtt 8-tól 2 óráig nyílt tanítási napra várják a ven­dégeket. Délután 2-től 4-ig sportversenyeket rendeznek a tornateremben. Este fél 7-től az úttörő­és ifjúsági házban kulturális programra várják a fiatalo­kat és a felnőtteket. A kö­zépiskola tanulóinak közre­működésével művészeti be­mutatót rendeznek, melyen kamarakórusok, hangszeres szólisták, vers- és próza­mondók, társpstánccsoportok, népi táncosok és vidám je­leneteket bemutató színját­szó csoportok szórakoztatják a nézőközönséget. G K. Meghosszabbított kiállitás A Szépművészeti Múzeum ju­bileumi kiállítását még két hétig, március 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A múzeum fennállásának 75. évfordulójára megnyitott kiállítást, amelyen a múzeum történetét, a gyűjtemé­nyek keresztmetszetét, illetve a legfrissebben vásárolt, vagy res­taurált képzőművészeti alkotá­sokat mutatják be, eddig 154 800- an keresték fel.

Next

/
Thumbnails
Contents