Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-16 / 63. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TflNÁCS LnPJA 1982. MÁRCIUS 16., KEDD Ára: 1.40 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Ülést tartott a gazdaságpolitikai munkabizottság Tegnap, hétfőn Csatári Bélának, a megyei pártbi­zottság titkárának elnökleté­vel ülést tartott a megyei párbizottság gazdaságpoliti­kai munkabizottsága. Első napirendi pontként Kiss Sán­dor, a pártbizottság osztály- vezetője tett jelentést a ki­emelten megfigyelt ipari üzemek termelési szerkezeté­nek és exporttevékenységé­nek alakulásáról. A megyei pártbizottság 1976. július 27-i határozata alapján a MEZŐGÉP válla­lat, a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat, az Üvegipari Művek orosházi gyára, a Kner Nyomda, a Békéscsabai Kötöttárugyár, a Gyulai Húskombinát, a Bé­késcsabai Baromfifeldolgozó Vállalat, a Békés megyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat, a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet, és a gyomaendrődi ENCI Ci­pész Szövetkezet gazdálkodá­sát fokozott figyelemmel kí­sérik. Megállapította a munkabi­zottság, hogy a megfigyelt üzemek termelési szerkezete általában megfelelően kor­szerűsödött, exportjuk is nö­vekedett, bár az utóbbi évek­ben több gátló körülmény is nehezítette tevékenységüket. Az üzemek számos esetben nem rendelkeznek elegendő külpiaci ismerettel, és ezek beszerzésében és átadásában a külkereskedelmi vállalatok továbbra sem kellően érde­keltek. Az élelmiszeripari vállalatok stratégiai döntése­it nehezíti, hogy az elszámo­lás általában tröszti szinten történik, így a megfelelő adatok nem állnak rendelke­zésükre. Balogh János, a Békés me­gyei ZÖLDÉRT igazgatója számolt be második napiren­di pontként a vállalat tevé­kenységéről. A ZÖLDÉRT-et továbbra is döntő felelősség terheli a megye zöldség-gyü- mölcsellátásáért, á húsüzem pedig a tőkehús- és felvá­gottellátásban segít. A ZÖL­DÉRT az idei évtől teljes kö- . rű önállóságot kapott, de ez azzal is jár, hogy csak meg­felelő nyereség esetén üze­melhet tovább. A jövőben tehát még nagyobb figyel­met kell fordítani a körülte­kintő szerződéskötésekre, a megfelelő felvásárlási tevé­kenységre, és a gondos áru- terítésre. A gazdaságpolitikai munkabizottság feladatául szabta a ZÖLDÉRT-nek, hogy tegyen meg mindent az esetleges exportlehetőségek felkutatására,. és kihasználá­sára. Végül — harmadik napi­rendi pontként — Kiss Sán­dor adott tájékoztatást a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériummal, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériummal, az Orszá­gos Takarékpénztárral, és az Országos Vízügyi Hivatallal folytatott egyeztető tárgyalá­sokról. L. L. Magyar küldöttség a szovjet szakszervezeti kongresszuson Ma délelőtt a, Kreml kongresszusi palotájában több mint ötezer küldött és mintegy háromszáz külföldi vendég jelenlétében meg­nyílik a szovjet szakszerveze­tek XVII. kongresszusa. A 130 millió szervezett dolgo­zót képviselő delegátusok megvitatják a szakszerveze­tek ötéves tevékenységének eredményeiről és a követke­ző öt évre szóló feladatairól készült beszámolót, amelyet Sztyepan Salajev, a szovjet szakszervezetek központi ta­nácsának elnöke terjeszt elő. A külföldi vendégek között lesz a Magyar Szakszerveze­tek Országos Tanácsának küldöttsége, Gáspár Sándor­nak, a SZOT főtitkárának vezetésével. A delegáció va­sárnap érkezett a szovjet fővárosba. Hétfőn a magyar küldöttek a kongresszus más külföldi vendégeivel együtt koszorút helyeztek el V. I. Lenin mauzóleumán. és az ismeretlen szovjet katona sírjánál. A szovjet szakszervezetek XVII. kongresszusát megelő­zően — múlt év 'augusztu­sától kezdve — megtartották a különböző szintű szakszer­vezeti testületek beszámolóit, újjáválasztották a vezető szerveket. A több mint 3 millió szakszervezeti csoport, a félmilliót meghaladó mű­helybizottság, a 750 ezer alapszerv taggyűlésein, az ágazati, területi szakszerve­zeti kongresszusokon mint­egy 20 millió felszólaló fej­tette ki véleményét, tett ja­vaslatokat a szakszervezeti munka továbbfejlesztésére. Dz országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülése Magyarországon a jogal- tási feladatok hosszabb /ú tervezése, a jogszabá- )k megalkotásának több re szóló programozása be- ltotta a hozzá fűzött re- ínyeket. A további jog- ibályok előkészítésében és ;ghoza tálában is alapjá- n ezt a módszert célszerű vetni. E tényekkel, ta- sztalatokkal és törekvő- ekei jellemezte jogalkotó­nk helyzetét dr. Markója • re igazságügy-miniszter tfőn az országgyűlés jogi, izgátási és igazságügyi bí­rságának ülésén. A jogalkotásról, amelynek jdményeiről és további mivalóiról várhatóan szó íz a parlament tavaszi jsszakán is, úgy nyilatko- tt a képviselőket tájékoz- :ó miniszter, hogy az el­üt évtizedben széles kör- n hatályba léptetett új ^szabályokkal szinte meg­üt a jogrendszerünk. Syanakkor a korábbinál ységesebbé, áttekinthetőb- ■ is vált, azoknak az új •vényeknek, törvényerejű ideieteknek és más, ma- s szintű szabályoknak, pa- grafusokba foglalt rendel- zéseknek az eredménye- nt, amelyeket két ciklusra lolgozott kodifikációs program szerint — 1971. és 1974. között, illetőleg az 1975—80-as időszakba!! —al­kottak. Így elmondható, hogy hazánkban megvannak a fejlett, szocialista társada­lom építésének korszerű jo­gi alapjai. A jogalkotás to­vábbi terveinek az a köz­ponti gondolata, hogy fő­képpen magas szintű jog­szabályok kidolgozásával le­het és kell még jobban se­gíteni a társadalmi-gazdasá­gi fejlődés soron levő fel­adatainak megoldását. Dr. Szilbereky Jenő, a Legfelsőbb Bíróság elnöke arról szólt az ülésen, hogy a következő évekre programba vett jogszabály-előkészítések, kodifikációs feladatok volta­képpen kerettervet jelente­nek, ez a kormányzati ko­difikációs program azonban nem zárja ki, hogy az al­kotmány adta lehetőségekkel élve, menet közbene más té­mákban, társadalmi , viszo­nyokban is kezdeményezhet­nék jogszabályalkotást álla­mi és társadalmi szervek, sőt, maguk, az állampolgá­rok is. A miniszteri tájékoztatót és választ a képviselői indít­ványokra a bizottság elfo­gadta. Az ülés az elnöklő dr. Gajdócsi István zársza­vával ért véget. Környezetvédelmi feladatok Békéscsabán Békéscsaba város operatív bizottsága március 15-én, tegnap délután 2 órai kez­dettel tartotta ülését a városi tanács épületében. A tanács­kozáson, melyet Vantara Já­nos, a városi tanács általá­nos elnökhelyettese nyitott meg, az ez évi környezetvé­delmi feladatokat tárgyalták meg, majd jóváhagyták a bi­zottság munka- és intézkedé­si tervét. Vantara János többek kö­zött elmondta, hogy hasznos hagyomány a megyeszékhe­lyen az évente május 1-e előtt megrendezett tavaszi tisztasági hónap. Az idén április 2-án kezdődik az ak­ció. Programja a parkok, közintézmények, üzemek előtti közterületek, föld­utak, tanyai gyalogjárók fel­újítása, fásítás és a virágos óvoda-iskola mozgalom. A lakótelepeken április 20-tól 25-ig a lomtalanítási akció­ban összegyűjtött szemét el­szállításáról gondoskodnak. (L. S.) A z 1848—49-es pol­gári forradalom és szabadságharc évfordulóján hétfőn or­szágszerte koszorúzási ünnepségeken, ifjúsági nagygyűléseken emlékez­tek ifjúmunkások és diá­kok, felnőtt dolgozók százezrei a 134 évvel ez­előtti történelmi esemé­nyekre, a forradalmár elődökre. Koszorúzás a mezőberényi Körös-parti Petőfi-emlékműnél Fotó: Fazekas László Koszorúzások, ünnepségek, nagygyűlések március 15-én a fővárosban és megyénkben Az ünnep reggelén főváro­si fiatalok százezrei gyűltek össze a nemzeti színű és vö­rös zászlókkal díszített Már­cius 15. téren. Petőfi Sándor szobránál koszorúzási ünnepségen tisz­telettel adóztak a költő és forradalmár emlékének. A 'Himnusz hangjai után elhe­lyezték koszorúikat a szobor talapzatán az MSZMP,, a KISZ és a Hazafias Népfront budapesti bizottságának, a fővárosi fegyveres testüle­teknek és Budapest ifjúságá­nak képviselői, majd felcsen­dült a Szózat. Budapesten a Múzeum kertben mintegy hatezer fia­tal sorakozott fel a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizott- • sága rendezte nagygyűlésen. 1848-as daloktól, indulóktól volt hangos a kert, ahol a forradalmi ifjúsági napok nagyszabású demonstrációjá­nak elnökségében volt Ko­rom Mihály, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, továbbá a párt-, az állami, a társadalmi, a tömegszerveze­tek, a fegyveres erők és tes­tületek számos vezetője. A Himnusz hangjai után az elnöklő Varga Sabján László, a KISZ Központi Bi­zottságának titkára üdvözöl­te az egybegyűlteket, majd Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mondott beszédet: — Az 1848-as forradalom és szabadságharc évforduló­ja a szocialista Magyarország nemzeti ünnepe, haladó múltunk igaz, a mában is élő' nemzeti öröksége. Láng­lelkű forradalmárok és ha­zafiak, Petőfi, Vasvári, Iri­nyi, Táncsics, Kossuth, a né­pi tömegek, a nemzet leg­jobbjai indultak harcba 1848 tavaszán az ország független­ségéért, a feudális tulajdon- viszonyok és előjogok eltör­léséért. Küzdelmük elválaszt­hatatlanul kapcsolódott a ko­rabeli európai forradalmi mozgalmakhoz. Tetteik és harcuk maradandó, lelkesí­tő tanulságul szolgál mind­azoknak, akik a haza és az egyetemes emberi haladás ügyéért szálltak és szállnak síkra. A történelmi igazság az, hogy március nagy eszméi­ért, a haza és a haladás ügyéért mindenkor azok küzdöttek , töretlenül, akik felismerték, hogy a nemzet függetlensége, felemelkedése és egysége az alapvető tár­sadalmi változásokkal, a nemzetközi haladás erőivel együtt oldható meg. Ezen eszmék sarkallták cselekvés­re a XIX. és a XX. század magyar forradalmárait. Eb­ben a szellemben küzdöttek a néptömegek 1918-ban, 1919-ben, és az ellenforradal­mi rendszer évtizedeiben is. A továbbiakban hangsú­lyozta : történelmünk során nemegyszer tettek erőfeszí­téseket a nemzeti erők ösz- szefogására, de erős, széles társadalmi alapon nyugvó egység csak a szocialista Magyarországon jöhetett lét­re. Napjainkban megvalósul­nak mindazon álmok, vá­gyak, célok, amelyért né­pünk legjobbjai valaha küz­döttek. — Népünk nagy utat tett meg hazánk felszabadulása óta: a szocialista haza jogai­ba helyezte a népet, a dol­gozó embert, emberi létet, biztonságot teremtett szá­munkra. Szocialista vívmá­nyainkra büszkék vagyunk, közös erővel gyarapítjuk gaz­daságunkat, kultúránkat, anyagi és szellemi értékein­ket. Az ünnepi megemlékezést követően koszorúkat helyez­tek el az 1848. március 15-i Három nagy tavaszi ün­nepünk közül az elsőt, már­cius 15-ét tegnap megye- szerte koszorúzásokkal, kü, lönböző kulturális és sport- rendezvényekkel köszöntöt­ték a forradalmi ifjúsági na­pok keretében. . A megye- székhelyen. a Kossuth-szo- bornál a KISZ és a Hazafias Népfront városi bizottsága rendezett ünnepséget, ahol Rdcz Gábor, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának munkatársa tartott ünnepi beszédet. Ezt követően he­lyezték el az emlékezés vi­rágait a városi pártbizottság, a városi tanács, a Hazafias Népfront városi és megyei bizottsága, a KISZ megyei bizottsága, a megyei úttörő- elnökség, a megyeszékhely ifjúsága, a fegyveres erők, és testületek képviselői. eseményeknek emléket állító márványtábla alá. Az MSZMP Központi Bizottsá­ga nevében Korom Mihály és Pozsgay Imre, az MSZMP KB tagja, művelődési mi­niszter; a KISZ Központi Bi­zottsága képviseletében Fejti György, a KISZ KB első tit­kára és Varga Sabján László koszorúzott. A Hazafias Nép­front Országos Tanácsának koszorúját Szentistványi Gyuláné és Horváth Győző, a HNF OT osztályvezetője helyezte el. A történelmi em­lékbizottság és a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége nevében Kállai Gyula, a HNF OT elnöke és Barcs Sándor, a Magyar El­lenállók, Antifasiszták Szö­vetsége Országos Bizottságá­nak tagja koszorúzott. Budapest ifjúságának ün­nepi nagygyűlése 1848 szelle­mét, forradalmi lendületét idéző műsorral és a KISZ központi művészegyüttesé­nek táncjátékával zárult. Szintén Békéscsabán, a tegnapi napon, az ifjúsági házban rendezte meg a KISZ megyei és békéscsa­bai , városi bizottsága, az SZMT, a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya, a megyei művelődési központ és a KÓTA megyei szerve­zete a forradalmi dalok fesz­tiválját, s egyben a Vándor Sándor-kórusszemle megyei döntőjét, valamint a közép- iskolás kórusok számára az Éneklő Ifjúság megyei szem­lét. A fesztiválon Ambrus Zoltán, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályveze­tő-helyettese mondott meg­nyitót, majd 16 kórus, össze­sen mintegy 700 fiatal lépett pódiumra. Vendégként részt vett a rendezvényen a Cseh­szlovákiából érkezett Klad- nói Fémművek férfikara is. (Folytatás a 3-as oldalon) A forradalmi dalok fesztiválján. Énekel: a békési Szegedi Kiss István Gimnázium leánykara

Next

/
Thumbnails
Contents