Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-16 / 63. szám
1982. március 16-, kedd NÉPÚJSÁG TELEX ^ BUDAPEST Eldarova Róza Bászirova, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége osztályvezetőjének vezetésével hétfőn küldöttség érkezett Budapestre. A küldöttség egyhetes magyarországi tartózkodása során az országgyűlés irodája, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács hivatala tevékenységével ismerkedik, és látogatást tesz területi és helyi tanácsi szerveknél. A küldöttséget a nap folyamán a Parlament épületében fogadta dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke, és tájékoztatást adott a magyar tanácsi szervek tevékenységéről. * * * Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására tegnap Budapestre érkezett az Ecuadori Kommunista Párt küldöttsége, amelyet René Maugé, a párt főtitkára vezet. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vivetője fogadta. WASHINGTON Az Egyesült Államok hajlandó fontolóra venni a közép-amerikai helyzet rendezésére vonatkozó mexikói béketervet. de láthatólag csak időnyerés céljából. A terv lényege az, hogy amerikai—kubai—nicaraguai tárgyalásokat kellene kezdeni a. salvadori polgárháború befejezésére, továbbá meg nem támadási megállapodást kellene kötni az Egyesült Államok és Nicaragua, illetve Nicaragua és szomszédai között. * 11ÓMA Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai főosztályának vezetője tegnap délután hivatalos látogatásra az olasz fővárosba érkezett. A vezető politikust Emilio Colombo külügyminiszter hívta meg. Kaddumi tárgyalásokat folyhat Enrico Berlinguerrel, az Olasz Kommunista Párt, Bettino Craxival, az Olasz Szocialista Párt és Flaminio Piccolival, a kereszténydemokrata párt főtitkárával. Előreláthatólag fogadja őt Pertini köztársasági elnök is. ^ BONN Bonnban tartózkodik a James Buckley külügyminiszter-helyettes vezette amerikai küldöttség, amely újabb kísérletet tesz arra, hogy Washington nyugateurópai szövetségeseit rábírja: csatlakozzanak az amerikai politika szovjet- és lengyelellenes lépéseihez. A delegáció, amely az NSZK után Nagy-Britanniát, Franciaországot, Olaszországot és Belgiumot keresi fel, vasárnap érkezett Bonnba. # LONDON Nagyszabású tiltakozó gyűlést tartottak vasárnap Londonban a dél-afrikai rezsim faji megkülönböztetést alkalmazó politikája ellen. A rendezvény egy háromnapos apartheid-ellenes tanácskozás záróeseménye volt. A gyűlésen neves afrikai személyiségek is felszólaltak, köztük Sam Nujoma, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke, Olivier Tambo, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elnöke. A megmozdulás előtt bomba robban az apartheid- rendszer ellen küzdő ANC londoni irodájában. Személyi sérülés ugyan nem történt, de az anyagi kár jelentős. :£ TOKIÓ Sandro Pertini olasz államfő befejezte Japánban tett látogatását, és vasárnap hazautazott a szigetországból. Pertinit fogadta Hi- rohito japán császár. Az olasz köztársasági elnök tárgyalt Szuzuki Zenko kormányfővel és beszédet mondott a japán parlamentben. Erich Honccker, az NDK állam fője, az NSZEP KB főtitkára meglátogatta a lipcsei vásár magyar kiállítását (Telefotó) Afgán pártértekezlet kezdődött Az SZKP KB üdvözlete a szovjet szakszervezeti kongresszus küldötteihez Kabulban vasárnap megkezdődött az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt kétnapos országos értekezlete. A több mint 60 ezer tagot számláló párt 841 küldötte az ország valamennyi társadalmi rétegét, nemzetiségét és törzsét képviseli. Az 1978 áprilisi forradalom győzelme óta első ízben megrendezett nagyszabású tanácskozás napirendjén két fő kérdés szerepel : az elkövetkezendő évekre szóló pártprogram tervezete, valamint a szervezeti szabályzat módosítása. Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt országos értekezlete jóváhagyta a Központi Bizottság beszámolóját, amely a párt akcióprogramjának tervezetével, valamint a párt és a nép közötti kapcsolatok erősítésével foglalkozott. Az értekezlet jóváhagyta a Központi Bizottság politikai irányvonalát és eddigi tevékenységét. Felhívta a Központi Bizottságot és a Nemzeti Hazafias Frontot, hogy erőfeszítéseit a katonai-politikai, a társadalmi-gazdasági, a pártépítés és az ideológiai munka halaszthatatlan feladataira összpontosítsa. * * * Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban üdvözölte az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt országos értekezletét. Az SZKP Központi Bizottsága üdvözletei intézett a szovjet szakszervezetek Moszki'ában ma megnyíló XVI. kongresszusának küldötteihez. A párt nagyra értékeli a szakszervezetek sokoldalú, eredményes tevékenységét — állapítja meg az üdvözlet. — A szakszervezeteket a szovjet társadalom befolyásos erejének, saját megbízható támaszának, és olyan tényezőnek tekinti, amely elősegíti a demokrácia fejlesztését, és a dolgozóknak az állam ügyeinek irányításába való bevonását. A Szovjetunió Kommunista Pártja változatlanul arra törekszik, hogy a fejlett szocializmus körülményei között tovább növelje a szakszervezetek szerepét és jelentőségét. A szovjet szakszervezeteknek most az a legfőbb feladatuk, hogy az SZKP XXVI. kongresszusán hozott határozatok végrehajtására mozgósítsák a dolgozókat, hozzájáruljanak a szovjet népgazdaságnak az intenzív fejlődés útjára történő ráállításához. Az SZKP Központi Bizottságának szilárd meggyőződése, hogy a szovjet szakszervezetek továbbra is megbízható segítőtársai lesznek a pártnak a kommunista építésben — hangoztatja az üdvözlet. * Az indiai kormány meghívására hivatalos látogatásra Indiába érkezett Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere (középen). Az új-delhi repülőtéren Venkataraman indiai honvédelmi miniszter fogadta (Telefotó) Az elnök nem utazik Hoszni Mubarak egyiptomi elnök hivatalosan bejelentette: elhalasztja a közeljövőre tervezett izraeli utazását. Ha egy államfő lemond egy utazást, arra általában felfigyelnek. Erre az esetre ez a szabály a szokásosnál is sokkal jobban érvényes. A múlt és a jelen ismert történéseinek fényében a túlzás veszélye nélkül kijelenthetjük, hogy Egyiptom és Izrael viszonya egészen sajátos, mondhatnánk, egyedi jelenség — a világsajtó által rendkívül intenzíven nyomon követett államközi kapcsolat. Egy elnöki látogatást elméletben sok mindenért el lehet halasztani. Ilyen esetekben* a hivatalos indoklás — nyugodtan állíthatjuk — nem minden esetben esik egybe az igazsággal. Ezúttal minden jel szerint igen, a Mubarak-féle halasztás ilyen szempontból is szabályt erősítő kivétel. • Kairó nem csinál titkot abból, hogy a látogatás az úgynevezett „jeruzsálemi kitérő” miatt marad el. Egyiptom számára rendkívül kényes kérdésről van szó, különös tekintettel Mubarak elnök szándékaira. A dolog háttere: Izrael az emlékezetes 1967-es villámháború során katonailag Jeruzsálem keleti, vagyis arab részét is elfoglalta. 1980-ban pedig „jogilag” is bekebelezte és Izrael fővárosának deklarálta. Ebből mint várható volt, nagy nemzetközi vihar lett. Jeruzsálem a földkerekség egyik legérzékenyebb pontja; elég arra gondolnunk, hogy a város három nagy világvallás központja, ennek minden érzelmi-politikai következményével. Az ügy horderejére jellemző, hogy a legtöbb Izraellel szorosan együttműködő nyugati ország is megtagadta, hogy diplomáciai képviseletét Tel Avivból áthelyezze „az új fővárosba”. Elképzelhetjük, mit jelentene Jeruzsálem meglátogatása annak a Mubaraknak a számára, aki szeretné megszüntetni vagy legalábbis csökkenteni országának a szadati politika nyomán bekövetkezett, az arab világtól való szinte teljes elszigeteltségét. Mondjuk ki: ha az egyiptomi elnök felkeresné Jeruzsálemet, az általa tervezett folyamatra maga mérné a legnagyobb, valószínűleg kivédhetetlen csapást. De miért kellene odalátogatnia? A válasz rendhagyóan egyszerű: azért, mert a Begin-ka- binet a nemzetközi diplomáciában példátlan módon ragaszkodott hozzá! „Nem tartozik éppen a diplomáciai normák közé — nyilatkozta a halasztás indokolásául Egyiptom államfője —, hogy valamely ország előírja egy látogatást tevő elnöknek, milyen helyeket kell meglátogatnia.” Egy kérdésre válaszolva az elnök azt is kijelentette, hogy „Egyiptom visszatérése az arab világba nem történhet az Izraellel fenntartott kapcsolatok kárára.” A „jeruzsálemi incidens” és á nyomában bejelentett halasztás újra azt bizonyítja, a közel-keleti darázsfészekben egyszerűen képtelenség mindenkinek a kedvére tenni és néha elkerülhetetlenek a nehezebb döntések. A látogatás lemondása ilyen döntés volt. Harmat Endre HÍREK HÍREK HÍREK MA: HENRIETTA NAPJA A Nap kél 5.56 — nyugszik 17.50 órakor A Hold kél -----— nyugszik 9.21 órakor ÉVFORDULÓ Huszonöt évvel ezelőtt, 1957. mácius 16-án halt meg — 82 éves korában — Moly Tamás újságíró, író, műfordító, rendező. * Március 23-án temetik Bernáth Aurélt „Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy súlyos veszteség érte művészeti életünket. 1982. március 13-án, életének 87. évében, hosszú betegség után elhunyt Bernáth Aurél festőművész, kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendjének kitüntetettje. A magyar értelmiség legjobbjaival együtt a történelmi emlékbizottság tagjaként aktívan részt vett a magyarországi antifasiszta küzdelmekben. Meghatározó személyisége volt fel- szabadulás utáni művészeti életünk újjászervezésének. Több művészgeneráció kimagasló hatású mestere és nevelője, a magyar festészet tradícióit megújító, gazdag életű alkotó egyéniség, fontos müvészetelméleti írások szerzője. Temetése 1982. március 23-ánv kedden fél 1-kor lesz a Farkasréti temetőben. Emlékét életműve; művésztársai, tanítványai, barátai és tisztelői megőrzik. MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM MAGVAR KÉPZÖ- ÉS IPARMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE MAGVAR KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MŰVÉSZETI ALAPJA” — A BÉKÉSCSABA és Vidéke ÁFÉSZ élelmiszer-feldolgozóiban az elmúlt évben 1388 tonna vágott csirkét és mintegy 208 tonna aprólékot daraboltak, osztályoztak és csomagoltak belföldi és exportfelhasználásra. (vl) — GYULÁN az Erkel Művelődési Központ és a Kotlán Múzeum Baráti Köre közös rendezésében kerül sor ma, kedden este 6 órai kezdettel a kladnói férfikar és a gyulai Erkel Ferenc vegyes kar hangversenyére a Kohán Múzeumban, (bse) — A JÓZSEF ATTILA-la- kótelepen Békéscsabán az azonos nevű iskolában ülésezett a körzeti' népfrontbizottság március 15-én. A téma: a tavaszi környezetvédelmi feladatok és a tűzbiztonsági előírások ismertetése, megvitatása volt. (b. zs.) — BUDAPESTEN március 18-án délelőtt a Royal Nagyszállóban nyitják meg a Békés megye bemutatkozik című élelmiszeripari kiállítást. A patinás szállóban megismerkedhetnek az érdeklődők a Békéscsabai Hűtőház és a konzervgyár, az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat és a Békés megyei Üdítőitalipari Vállalat termékeivel, (ss) — BÉKÉSCSABÁN, a Kemény Gábor Szakközépiskolában tegnap, hétfőn kamarakiállítás nyílt Mladonyicz- ky Béla szobrászművész munkáiból. A diákok nemcsak az érmekkel és szobrokkal ismerkedhetnek meg, hanem találkozhatnak az alkotóval is. A művész-diák találkozóra csütörtökön kerül sor. (gk) — BÉKÉSCSABÁN a 2-es számú általános iskolában március I7-én, holnap délután 3 órától Fekete János- né, a városi tanács elnökhelyettese tart előadást család- és ifjúságvédelmi feladatokról. A rendezvényen a pedagógusok mellett részt vesznek a szülői munkaközösségek vezetői is. (bi) Napos idő Várható időjárás az ország területén ma estig: folytatódik a napos, derült, száraz idő. Az időnként megélénkülő északi, északkeleti szél egyre több helyen fordul délnyugatira. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —3 és plusz 2, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 11 és 15 fok között valószínű. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte időnként megnövekszik a felhőzet, de számottevő csapadék még nem várható. Az időszak második felében már több lesz a felhő, sokfelé várható eső, záporeső. Legalacsonyabb hőmérséklet eleinte —1, plusz 4, később plusz 2, plusz f> fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között, jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. * — A BÉKÉSCSABAI Konzervgyárban készülnek az új szezonra. Már néhány hete folyik a síkrakodólapok javítása, s várhatóan május végére befejeződik.' A munkában a békéscsabai Május 1. Tsz dolgozói is részt vesznek, jelenleg 36-an segédkeznek a javításban, (vl) — A BÉKÉSCSABAI építők művelődési házában ma a szocialista brigádklub szervezésében sportversenyt rendeznek. A résztvevők női és férfi asztalitenisz-mérkőzésen vetélkednek, (vl) — KISMAMATORNA a Szabó Pál. téri iskolában. Békéscsabán. Március 16-án, kedden délután 18 órától rendezik a várva várt kondicionáló mozgástanfolyam első foglalkozását. A torna felkészít a szülésre, s a későbbi felesleges súlytöbblet leadásánál is segít. Orvosi véleménnyel jelentkezhetnek a kismamák terhességük harmadik hónapjától, Valamint azok, akik már megszülték gyermeküket, (b. zs.) — A NÉPSZÍNHÁZ e héten négy alkalommal vendégszerepei megyénkben. Kodály Zoltán daljátékát, a Háry Jánost 16-án és 17-én Orosházán, 18-án Gyulán, 19-én pedig Nagyszénáson adja elő a budapesti vándortársulat» Gík). — A GYOMAENDRÖDI Viharsarok Halászati Szövetkezet dolgozói szép eredményeket értek el az elmúlt évben a társadalmi munkaakciók során. A szocialista brigádok tagjai 6 ezer 300 óra társadalmi munkát végeztek, amelynek értéke mintegy 290 ezer forint volt. (vl) — GYULÁN a művelődési központ németvárosi öregek napközi otthonában működő németek klubja március 18- án, csütörtökön tartja következő összejövetelét. Ez alkalommal a német kézimunkákkal ismerkedhetnek meg az idelátogatók, (gk) — GYOMAENDRÖDÜN az elmúlt hét végén kezdődtek meg a megyei közművelődési mozgalomba benevezett brigádok munkahelyi és összevont elődöntői. Április 2-ig összesen 12 munkahelyi döntőn mérik össze tudásukat a munkásbrigádok, (gk) — GYULÁN az általános iskolai könyvtárakban 31 ezer 700 kötet áll a gyerekek rendelkezésére. Az elmúlt évben a tanulók 59 százaléka volt rendszeres látogatója a könyvtáraknak, (vl) — MEGYEI KÖZÜTI INFORMÁCIÓ. A 44-es számú főút békéscsabai bevezető szakaszán levő vasúti—közúti szintbeni keresztezésben a delta vágányon 15-én 9 órától 16-án 9 óráig vonat- forgalom lesz, a Sziklai Sándor utcai vasúti átjáróban levő vágányzár miatt. A delta vágányon levő átjárót csapórudas sorompó biztosítja, a forgalmat annak működtetésével fogják irányítani.