Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-13 / 37. szám

1982. február 13., szombat

JEHiiUl-fíTd

Nem lehet megunni...

Beszélgetés Sas István reklámfilmrendezővel

Az egyetem bölcsészkarán pszichológiából diplomázott. Először dramaturg volt a MAFILM-stúdióban, majd ugyanitt reklámfilmeket csinált, eddig szám szerint hatszázat. Ahhoz képest, hogy mindössze négy éve jegyezte el magát a szakmával, nem kis teljesítmény. A tavalyi magyar reklámfilmszemlén a plakettek nagy részét elvitte, kijutott Cannes-ba, ahol az erős nemzetközi mezőnyben szintén díjakat kapott. Legutóbb a Magyar Reklámszövetség megyei szervezetének meghívására Békéscsabán járt. A Szabadság moziban bemutatót tartott a hatvan- hetvenes évek reklámfilmjeiből, és a maiak közül is levetített néhányat. Az előadás után beszélgettünk a sikeres filmrendezővel.

— Egy óráig néztem a rek- lámfilmeket. Gondolja, hogy kedvet kaptam a vásárláshoz?

— Szó sincs róla! A reklámot nem szabad túl komolyan venni. Hibát követünk el, ha „kozmikus” jelentőséget tulajdonítunk neki. A reklám a szélsőséges indulatok forrása. Senki sem szereti, ha valamiben befolyásolják, spontán ellenállás alakul ki benne. Nem is a filmre haragszik, hanem eszébe jut az udvariatlan eladó, az a bántó magatartás, amellyel esetleg egy-egy üzletben találkozik. Amikor bútort népszerűsítünk, egyáltalán nem biztos, hogy mindenki lakást akar berendezni. Az a fontos: a közönség emlékezzen a filmre! Az emberek szórakozni akarnak, humort, derűt várnak, olykor összekacsintanak a reklámmal.

— Nem drága mulatság ez?

— Bizonyára ellentmondást érez, de az előbbi értékelésem nem zárja ki a felelősséget. a jó, ha a szakemberek komolyan veszik a reklámot. Láthatta, húsz év alatt óriásit fejlődött a technika. Mégis a 15—30 másodperces reklámfilmben rengeteg munka van. Ennyi idő alatt kell villogni-csillogni, megfogni, érzékeltetni a kellő pillanatot, kedvet csinálni’ szimpatikussá tenni a terméket. És ez sokba kerül. Egy ilyen színes reklámfilm értéke 100 ezer forint, ennek 70 százalékát nyersanyagra költik, csupán 25 százalék jut a látványosság megkomponá- lására. Ebből egyértelműen következik, hogy a legkisebb ráfordítással szükséges a legnagyobb hatást elérni.

— Mindez nem megy az . ötlet, a művészi színvonal

rovására? Egyáltalán lehet itt művészetről beszélni?

— A pénz, a film ára kétségkívül befolyásolja a minőséget. A gazdasági kényszert viszont tudomásul kell venni. A ' reklámfilm nem valóságfeltáró, autonóm művészet, inkább az alkalmazkodás művészete, hiszen a közönséget szolgálja. Ugyanakkor meg kell maradnia az ízlésesség határain belül.

— A hurkareklámot ízlésesnek tartja?

— Vannak, akik a kákán is csomót keresnek. Sokáig azt hittük, hogy 'ez jó reklám. A kritika azonban elmarasztalta. Azzal érveltek, hogy gusztustalan evésre buzdítjuk az embereket, a gyerekek kézzel fogják a véres hurkát, az ujjúkat nyalogatják. Szerintem némely kicsinyeknek szóló mese ennél sokkal riasztóbb. Azt is kifogásolták: mi az, hogy Traubit akarunk! Agresszivitásra neveljük a felnövekvő nemzedéket? A rendező ilyenkor sem adja fel, to» vább dolgozik.

— Megéri? A műveit szavalják, éneklik, ön pedig a háttérben marad.

— Ez engem nem zavar. Szeretem, amit csinálok, még szórakoztat is. Enyém az ötlet, a szöveg, a dramaturgia, élvezem a trükköket, a rendezést. Furcsa lenne, ha egy félperces film után megjelenne az egész stáb, az operatőrtől a zeneszerzőig.

— Mit jelent a zene a rek' lámfilmekben?

— Nagyon sokat. A jó ritmusra, a dallamra sokáig emlékezünk, jobban megjegyezzük a szöveget. Az ismert együttesek foglalkoztatása a reklámfilmekben mindig elkeserít. Ez a módszer lelketlen, és pénzszaga van. Hiányzik a meggyőzés, az érvelés, nem az áru van előtérben.

— Kik szerepelnek a reklámfilmekben?

— Általában a megrendelő cégek adják a manökeneket. Ilyen többek között a Skála, a Caola. Egyébként nehéz megtalálni a jellegzetes figurákat. Még akkor is, ha több száz statisztából, segédszínészből lehet válogatni.

— Nem értem, hiszen sok kiváló színészünk van.

—- Létezik egy rendelet, amely előírja: elsőrangú művészek nem szerepelhetnek

reklámfilmekben. Ugyanakkor azt sem tartják ildomosnak, hogy tévészemélyiségek ilyesmire adják a fejüket. Megítélésem szerint aligha lenne érdektelen, ha egy-egy híres színészünk olykor-olykor lehetőséget kapna. Persze, nem nagyon törik magukat a reklámért.

— A pénz sem csábító?

— Ne higgye, hogy mesés összegeket fizetnek. A statiszták 300 forintot kapnak egy filmért,.a nevesebb művészek esetleg 2 ezret. Eny- nyiért nem adják a nevüket.

— Ez mind a pécsi kesztyű... Keddtől keddig... Nem lehet megunni... Hogyan születik egy sikeres reklámfilm?

— Néha hetekig bámulom a plafont és gondolkodom. A Pécsi Kesztyűgyárban azt mondták: sok termék raktáron maradt. Az exporttal semmi bajuk nincs, de itthon megállt az üzlet. Nevet kellett csinálni a pécsi kesztyűnek. Ne vegye szerénytelenségnek, ma már ez az áru fogalom.

— Milyennek tartja a magyar reklámot általában?

— Nehéz erre válaszolni.

Mindenesetre, az utóbbi időben sokat fejlődött. Ha csak a reklámfilmet nézzük, köny- nyű a válasz. A szocialista országok között abszolút elsők vagyunk, de a többi államokkal is felvesszük a versenyt. Egyetlen példa: az

1981-es cannes-i reklámfilmfesztiválon az NSZK 150, Magyarország 5 filmmel indult. Mindkét ország egy-egy bronzérmet nyert.

— Kellemetlen, ha fütyül a közönség?

— Szerencsére tapsolnak is. Cannes-ban nagy tetszést aratott a Derby kozmetikai családot reklámozó filmem. Ugyanakkor megbukott a Da- niella-sorozat. Ma már nyugaton a ruhátlan nők után sem nagyon fordulnak meg, nemhogy a pulóvert viselő hölgyek után. Mesterkéltnek tartották az ötletet.

. Milyen gondjai vannak ennek a szakmának?

— Nem jó, hogy mindenki, mindenáron reklámozni akar. Azt hiszik, ha egy cég bekerül a televízió reklámblokkjába, híres lesz, kapkodják a termékeit. Az kevés, hogy megmutatjuk magunkat, vagyunk, létezünk. Valami érdekesre, hasznosra, speciális dologra kell ráirányítani a figyelmet. Ez a reklám lényege.

Seres Sándor

Naponta kétezer perecet, több száz túrós táskát, ízes buktát, finom péksüteményt készítenek a székesfehérvári Vántus Károly Szakközép- és Szakmunkásképző Intézet péktanulói. A gyakorlati oktatáson húszféle termék gyártását sajátítják el. Szakvizsgájuk után a dunaújvárosi és a Fejér megyei pékségekben helyezkedhetnek el. A képen: Tálas Tibor péktanuló fényesre keni a pereceket (MTI-fotó: E. Várkonyi Péter felvétele — KS)

Országosan is a legjobbak között

Stróbl Pál kádármesternek már a nagyapja is hordókat készített Lajosmizsén. A kiveszőben levő szakmát űző kádármester jelenleg a hagyományos termékeken kívül virágosdézsákat és kicsi díszhordókat is készít. Munkáját néhány művelet gépesítésétől eltekintve az évszázados, hagyományos módon végzi. A képen: a dongák felmelegítése után lehet az abroncsokat szorosra húzni

(MTI-fotó: Tóth Bálint felvétele — KS)

Lakóhelyi társadalom

Az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága és a Fogyasztási Szövetkezetek Békés megyei Szövetsége — jól bevált hagyományként — tavaly is meghirdette a takarékszövetkezetek közötti biztosítási munkaversenyt. A napokban Békéscsabán, a MÉSZÖV székházában megtartott takarékszövetkezeti elnökök és főkönyvelők értekezletén Alexa János, az AB megyei igazgatóságának üzleti osztályvezetője értékelte a múlt évi biztosítási versenyt. Az ülésen bejelentette: a tavalyi év eredményei alapján a kis szövetkezetek kategóriájában a verseny első helyezettje a kon- dorosi takarékszövetkezet. így elnyerték a MÉSZÖV által alapított vándorserleget, és átvehették az első helyezést tanúsító oklevelet, valamint az AB megyei igazgatósága 5 ezer forintos pénzjutalmát.

E szövetkezet kollektívája ugyanis 1981-ben 1021 új biztosítást kötött, és beszedett 1 millió 100 ezer forint biztosítási díjat. Ezen belül is különösen a Casco és a lakásbiztosítási módozatokban ért el kiemelkedő eredményt a Kondorosi Takarékszövetkezet. mely a múlt évi versenykiírás lényegét képezte. A második helyezést a Magyarbán-: hegyes és Vidéke Takarékszövetkezet Szerezte meg.

Egyébként tavaly a megye 10 takarékszövetkezete 27 ezer 500 új biztosítást kötött, és beszedtek 34,4 millió forint biztosítási díjat. Ezzel az eredménnyel — hallottuk Galambosi Lászlótól, a MÉSZÖV Takarékszövetkezeti Titkársága vezetőjétől — az ország három legtöbb biztosítási ügyletet kötött megyéje között foglalnak helyet a Békés megye,i takarékszövetkezetek.

Balkus Imre

A nagy, az egész országra kiterjedő társadalom mellett kezdünk foglalkozni a helyi társadalmakkal.

Mi ennek az oka? Egyrészt a helyi társadalmak mindig is meg akarták „mutatni magukat”, s erre mostanában több lehetőségük van. mint korábban. Másrészt a nagy társadalomnak egyre inkább szüksége van arra a hajtóerőre, amelyet a jól működő helyi társadalmak szabadítanak fel.

Mi is hát a helyi társadalom?

A helyi társadalom — kereteit tekintve — az emberes kisebb-nagyobb csoportjait jelenti, akik egy adott területen élnek. Ám mielőtt a kérdésre bővebben válaszolnánk, vessünk egy pillantást a közösség fogalmára, hiszen a helyi társadalom mindig közösség is.

Megítélésem szerint ,a helyi társadalom valamiféle laza, „sánta közösség”, amelyben a közösség jéllem- zői közül a közös érdekek és célok, továbbá az identitás — vagyis összetartozás — tudat van jelen, a közös érdekek és célok felismerése mellett elsősorban a helyhez való kötődés és a kölcsönös kommunikáció és ismeretség lehetősége. Feltétel még a helyben eltöltött idő, a helyben élés. A helyi társadalom kiterjedése földrajzi értelemben a fentieknek megfelelően korlátozott.

Közös érdekek és célok. Az adott helyhez valamiképpen kapcsolódó erős érdekekről és fontos célokról van szó, amelyek mellett a helyi társadalom tagjainak és csoportjainak természetesen számos egyéb érdekei és céljai lehetnek. Helytől függetlenül közös érdekei és céljai lehetnek a nagy társadalomban szétszórtan élő egyéneknek és csoportoknak, akiket együttesen akár a nagy társadalmon belül „résztársadalomnak” is nevezhetünk (például a „pedagógustársadalom”, a „horgásztársadalom” stb.), ezek azonban nem tekinthetők helyi társadalomnak. (Akkor

sem, ha közös értékrendjük vagy „mi-tudatuk” is van.)

A helyhez való kötődés. Ennek legfontosabb feltétele a megérkezettség tudata, a hellyel való jelentős mértékű megelégedettség.

Megjegyzem, hogy a helyhez való kötődés a helyi társadalomban a nagy társadalomban funkcionáló nemzeti érzéssel és hazaszeretettel rokon, és ennyiben egyúttal ezek alápját is képezi. A helyhez kötődésnek jelentős pillére az ingatlan tulajdon, elsősorban a lakóház. Idegenben a helyi társadalom tagjai „földinek” tekintik egymást.

A kölcsönös kommunikáció és ismeretség lehetősége. Nem ismer mindenki mindenkit, a hely kiemelkedő személyiségeit azonban mindenki ismeri. A látásból való ismeretség a helyi társadalomban szinte akadálytalanul átváltható laza személyes ismeretséggé, köszönő viszonnyá. Szükség esetén — közös ismerősökön keresz7 tül, vagy akár közvetlenül is — bárkivel kapcsolat teremthető.

Helyben élni. Alkalmazásban álló, nem helyben dolgozóknál ez azt jelenti, hogy a munkaidőn és az utazáson túl megmaradó idejüket túlnyomórészt lakóhelyükön töltik, nemcsak aludni mennek haza. A munkahelyükre naponta ingázók ennek a feltételnek nem felelhetnek meg, ők csak a „hétvégi társadalomba” sorolhatók, szinte úgy, mint egy üdülőhely telektulajdonosai. Ide tartozik a tartalmas helyi közélet megléte is, az ebben való részvétel, továbbá a közvetlen környezettel

(szofnszédság) fenntartott, nem okvetlenül szoros, de állandó és rendszeres kapcsolat.

Földrajzi kiterjedés. A helyi társadalom kiterjedésének felső határa az a területnagyság, amelynél az egyének kölcsönös kommunikációval egymást még képesek elérni. Ez hazai viszonylatban legfeljebb kisvagy közepes város lehet, de például Ausztráliában országrésznyi területre is kiterjedhet; amelynek lakóit elsősorban a rendszeres és kölcsönös rádiótelefon-összeköttetés segíthet helyi társadalommá szerveződni.

A helyi társadalom természetesen nem azonos a köz- igazgatási egységekkel. Magyarországon a helyi társadalom legkisebb reprezentánsai lehetnek egy falun belül az alvég, a eigánysor, egy volt majorsági telep, vagy például egy tanyacsoport, egy szőlőhegy lakóinak társadalma, a városi perifériák egy-egy utcája, vagy egy régi típusú városi gangos ház lakóinak közössége.

Az újjáépítést követő erőltetett iparosítás idején a központi hatalom igyekezett minden erőt az ipar fejlesztésére koncentrálni.

Később az extenzív fejlődés földrajzi mobilitása (lakóhelyváltása) mellett a mai napig jellemző az elégtelen lakáshelyzet, aminek következtében a lakóhely sokak számára csak átmeneti jellegűnek számít. Különböző okok miatt a munkahelyváltás is gyakori volt, nem volt tehát az egyén számára olyan fix hely, aminek bázisán a helyi társadalom kialakulhatott volna. Ezt az állapotot csak tetézte a jelentős arányú ingázás.

A helyi társadalmak kialakulását tehát a központ egyrészt tudatosan, közvetlenül is akadályozta, másrészt az extenzív fejlesztési politika következményei szintén a helyi társadalmak kialakulása ellen hatottak.

Az intenzív fejlődési szakaszra való átmenet idején, amikor a nagy társadalmi mozgások lelassulnak és a centralizációt a decentralizáció, a diktatúrát a demokrácia irányába vinni történelmi szükségszerűség, megnyílik a lehetőség a helyi társadalmak kialakulására. Az intenzív fejlődés csak akkor lehet sikeres, ha fel tudja szabadítani többek között azokat a húzóerőket is, amelyek a helyi társadalmakban rejlenek. Ennyiben tehát a helyi társadalmak kialakulása és megfelelő funkcionálása továbbfejlődésünk egyik elengedhetetlen feltétele.

Akszentievics György