Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-24 / 46. szám

1982. február 24., szerda NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Öfcötvívó-csapatbajnoki forduló - Békés Békés—Bács-Kiskun 14:14 Karácson Állam (balra) döntő fölénnyel nyert a Bács-Kis- kun megyei Rácz ellen Szekeres András felvétele A gyulai első csb-forduló után Békés adott otthont a következő ökölvívótalálko- zó-sorozatnak. amelyen Bé­kés megye válogatottja fo­gadta Bács-Kiskun megye csapatát. A békési csapat­ban gyulai és békési ver­senyzők léptek kötelek közé, míg a Bács-Kiskun megyeiek gárdáját a KSC és a H. Kun Béla SE legjobbjai képvi­selték. Ezúttal a mérlegelés már jobban sikerült, végül is 11 pár küzdött meg egy­mással. Ez annyit is jelent, hogy a mérkőzés ezúttal hi­vatalos találkozó volt. A második párosként kö­telek közé lépő Reszelő hoz­ta az első nagyobb közönség- sikert. miután pontozással legyőzte Konkolyt (Bács megye). A két fiatal eddigi találkozóik során váltakozó sikerrel szerepeltek, ezúttal a békési fiú nagy iramot diktált, s győzött. Az ifjúságiak közül egyik legérdekesebb mérkőzés az Apáti—Rácz M. összecsapás volt. A békési fiú első éves ifjúsági. Rácz pedig másod­éves, az országos bajnokság dobogósa. Apáti taktikusan öklözött, balkezes ütései jók voltak, tulajdonképpen ez­zel nyert. A békési Karácson Adám egy újabb Rácz fiút kapott •ellenfélül. Rácz a kezdet­ben többször is sarokba szo­rította és megsorozta a bé­kési fiút. de aztán elfáradt. Ekkor föltámadt Karácson, s egy hatalmas ütéssel az el­ső menet vége felé kiütötte ellenfelét. A felnőttek mezőnyében a 71 kilogrammosok súlycso­portjában Elek nehéz ellen­felet kapott: Gált. A békési fiú erősen kezdett, irányí­totta a mérkőzést, már-már győztesnek látszott az IBV- helyezett, ifjúsági bajnok Gál ellen, aki meg is sérült, de úgy tűnt, ez idő alatt kipihente magát, taktikát változtatott, s egy sorozás után Elekre rászámoltak. Igaz, a békési fiú, ha meg­késve is, de jelezte, hogy folytatná, ám a bíró kiszá­molta. Az utolsó mérkőzésen a békési Gergely már az első menetben padlóra küldte a jó kvalitású ellenfelét, Sán­dort. Ettől kezdve a Bács- Kiskun megyei fiú fogásba menekült, s a harmadik me­netben le is léptették. Eredmények (elöl a Békés me­nyei öklözök): Serdülök: 48 kg: kovács a mérlegelésnél átesett, győz Csikós ellenfél nélkül. 0:2. GO kg: Karácson M.—Kozák. Karácson a harmadik menetben fa.. 0:4. 67 kg: Reszelő—Kon­koly. 0- Sy.. 2:4. ifjúságiak: 51 kg: Karácson J. mérkőzés nél­kül győz Baranyi ellen. 4:4. 57 kg: Apáti—Rácz M.. p. sy.. 6:4. 63,5 kg: Antóni—Rádi. Rádi első m. fa.. 8:4. 67 kg: Karácson Á.—Rácz E. első m. k. o.. 10:4. 75 kg: Haskó—Kormányos. p. gy.. 12:4. Felnőttek: 51 kg: Sza- lontai mérkőzés nélkül győz. 14:6. 57 kg: Lecskő—Kincses, p. v.. 12:8. 60 kg: Makula—Rácz Z.. p. V., 12:10. 63,5 kg: Héczei— Farkas. Héczei harmadik m. fa.. 12:12. 71 kg: Elek—Gál. győz Gál a második menetben. 12:14. 8l kg: Gergely—Sándor. Sándort a harmadik m. leléptetik. 14:14. Ülést tartott a Bcs. Előre Spartacus elnöksége Tegnap, kedden délelőtt kibővített ülést tartott a Bé­késcsabai Előre Sp. elnöksé­ge. A tanácskozáson többek között megjelent: Fekete Já- nosné, a városi tanács el­nökhelyettese, Karcag Jó­zsef, az MSZMP városi bi­zottságának munkatársa, Faragó Géza, az MTSH el­nökhelyettese és Fellegvári­né Priskin Terézia, a VTSF elnöke. Kádi Károly, az egyesület ügyvezető elnöke fűzött szóbeli kiegészítést az elmúlt évi munkát értékelő írásos beszámolóhoz. Hang­súlyozta, sokat fejlődött a klub és az oktatási intézmé­nyek között kialakult kap­csolat, ám néhány területen még gondok vannak. A sze­mélyi feltételekről elmon­dotta, sikerült számszerűleg biztosítani a szakembergár­dát, most már a minőség javítása a közeljövő felada­ta. Kiemelte: a bázisválla­latokkal jó az együttműkö­dés, el kell érni, hogy egy- egy üzem egy-egy szakosz­tály hatékony támogatójává váljon. A klub sportolói ta­valy a legeredményesebb évüket zárták, s így az or­szágos kiemelés kézzel fog­ható közelségbe került. Vé­gül arról beszélt, az egye­sület idén ünnepli fennállá­sának 70. évfordulóját, s ezt az elért eredményekkel te­gyék méltóvá a klub spor­tolói. A résztvevők ezután meghallgatták a számvizs­gáló bizottság jelentését. A hozzászólók a létesítmény­gondok megoldásának szük­ségességéről, az anyagiak tervszerűbb, hatékonyabb felhasználásáról szóltak. Az elnökség elfogadta a beszá­molót és a számvizsgáló bi­zottság jelentését, valamint az 1982. évi tervet. Az ülés végén az elnökség tagjai so­rába kooptálta dr. Hankó Mihályt, a békéscsabai Le­nin Tsz elnökét. Az egyesü­let elnöksége döntött a ba­ráti kör létrehozásáról is, amely ma 16.30 órakor tart­ja alakuló ülését, a klub Kórház utcai székházában. Hét végi labdajáték-eredmények Asztalitenisz Népújság-kupa A XXV. Békés megyei Népújság Teremkézilabda- tornán — melynek összecsapásait Mezőtúron rendezték — a következő eredmények születtek. Férfiak. I. osztály: Tisza- fölilvári TSZSK—Bcs. Volán 35—23 (17—10). Ld.: Danku 9, Vereb 8, ill. Ökrös 6. Bánszki 5. A jól védő Vo­lán-kapus mentette meg csapatát a még nagyobb kü­lönbségű vereségtől. Bcs. Előre Spartacus—Bcs. Volán 40—30 (18—14). Ld.: Felföl­di 16. Orosz 10, ill. Hanó 9, Such, Ökrös 6—6. Mindkét csapat csak a támadást erőltette, végül is az Előre biztosan nyert. Törökszent­miklósi SE—Gyulai Húsipar 30—24 (13—14). Ld.: Zsig- mond 12, Benedek 7, ill, Ju- honyák 8, Vidó 7. Helyzet- kihasználásban a Török- szentmiklós jobb volt. Ha­tárőr Dózsa—Túrkeve 18—15 (11—12). Ld.: Kristóf 5, Raffai, Mórocz 4—4, ül. Le- goza. 7. Egyenlő erők küzdel­me, a befejezés az oroshá­ziaknak sikerült jobban. Bes. Előre Spartacus—Szeg­halmi SE 18—28 (21—12). Ld.: Felföldi 17, Turbucz 9. ill. Tóth 11, Gibai 7. Az elérések minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. Nők. NB-s csoport: Szeg­halmi SE—Bcs. Előre Spar­tacus 23—19 (9—6). Ld.: Vi­zemé 6, Kovács 5, ill. Bul­la 7, Géczei 5. Nehezen nyert az NB Il-es csapat a lila-fehér fiatalok ellen. Kondorosi TSZSK—Túrke- vei Városi Spartacus 21—20 (10—9). Ld.: Zöldiné 7. Ka- sik 6, ill. Nagyné 6, Ratkai- né 5. Szoros mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Orosházi MTK—Túrkevei Városi Spartacus 26—6 (11—1). Ld.: Kokovecz 9. Tóthné 6, ill. Nagyné 3. Az orosháziak tetszés szerint érték el góljaikat. Gyoma- endrődi STK—Mezőtúr 20— 17 (8—7). Ld.: Szosznyák 10, Zrák 6, ill. Szabó 12. Ala­csony színvonalú mérkőzé­sen a mezőtúriak- 8 hétmé­terest hibázlak. A Jászladá- n.vi Egyetértés—Martfűi Ti­sza Cipő mérkőzés elmaradt. A martfűi csapat utazási ne­hézségekre hivatkozva nem jelent meg. * * * Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnáziumban a Béke Kupa te­rem kézi labda-torna 7. fordulójá­ban a következő eredmények születtek. Nők, tömegsportcso- port: Oh. (512. sz. ITSK—Oh. Mg. Szakiskola 22—18 (9—12). Ld.: Szokolai 13. ill. Bozsö 11. Üveg­gyár— Csanádapáca 17—13 (11—5). Ld.: Sonkolyos 14. ill. Harango­zó. Skoperda 5—5. Csanádapáca —Oh. Mg. Szakiskola 24—20 (15 —12). Ld.: Skoperda 12, ill. Bo- zs,\ 8, Szabó 7. Székkutas—Oh. (512. sz. ITSK 40—8 (21—4). Ld.: Bila 12. Labádi 10. ill. Priskin 4. Leány I. kos.: Oh. József A. Alt. Isk. I.—Oh. Kulich Gv. Alt. Isk. 21—9 (9—3). Ld.: Zsiga 11. ill. Tóth 5. II. kcs.: Bcs. Előre Spartacus I.—Csanádapáca 27—1 (17—1). Ld.: Petri. Hoczra.iter r—(5. Bcs. Előre Spartacus II.— Oh. 3. sz. Alt. Isk. 10—9 (7—5). Ld.: Bohus 5, ill. Rideg 4. Férfiak, tömegsportcsoport: MEZŐGÉP—Gerendás elmaradt, mert a gerendásiak nem jelentek meg. Ifjúságiak: Oh. 612, sz. ITSK—Oh. Mg. Szakiskola I. 39 —28 (21—10). Ld.: Hegedűs 9. Multyán. Ribárszki 8—8. ill. Lo- pusnyik 12. Kontra 7. Oh. 612. ITSK—Oh. Mg. Szakiskola II. 41 —27 (21—13). Ld.: Multyán. Sár­közi 12—12. Hegedűs 9. ill. Mol­nár 11. Csatlós 7. Fiú, I. kcs.: Oh. Kulich Gy. Alt. Isk—Oh. 3. sz. Alt. Isk. 24—19 (12—10). Ld.: Nagy 14. ill. Tóth 11. II. kcs.: az Oh. József A. Alt. Isk.—Oh. 3. sz. Alt. Isk. mérkőzés elma­radt. mert a 3. sz. iskola csa­pata nem jelent meg. Csabai győzelmek Bcs. Előre Spartacus— Mohács-Vcménd 3:0 (13, 2, 0). NB II. Női. Mohács. V: Pál. Bar- kóczy. Előre: Buzássy. Zoltánnc. Hrabovszki, Varga. Mordel. Litavszki. Csere: Nagy A.. Szikes. Fésűs. Oberschall. Edző: Buzássy Béla. Az első játszmában magabiztosan kez­dett a csabai együttes, és 10 li­es vezetésre tett szert. Ezután váratlanul szorossá vált a küz­delem. A mohácsi csapat fel­javult. és ebben az időszakban minden sikerült nekik. Az is igaz viszont, hogy a csabaiak kissé könnyelműek voltak. A kö­vetkezmény: 13:12 a Mohács ja­vára. A végküzdelemben a rutin döntött. A következő két játsz­mában már jobban összpontosí­tottak. vigyáztál,' a lila-fehérek, amit az eredmény is bizonyít: 15:2. 15:0. NB Il-es női ifjúsági bajnoki mérkőzés: Bcs. Előre Spartacus —Mohács-Véménd 3:0 (12. 19. 7). Bcs. Volán—H. Steinmetz SE 3:2 (—13, 12, 9, —11, 7). NB II. Férfi. Pécs. Bcs. Volán: Tomo- nicska. Képiró. Pásztor. FIÁTH. HAJDÚ. SZABÓ. Csere: Drávái. Kollár. Edző: Fiáth Miklós. A tartalékosán felálló volánosok küzdelmes mérkőzést játszottak a (lelkes katonacsapat otthoná­ban. Az ötödik játszmában Sza­bó kemény támadásbefejezései biztosították a Volán . győzelmét. A békési kosarasok a kiesés szempontjából igen értékes győ­zelmet arattak a mezőtúriak ellen Fotó: Szekeres András Szolnoki Vegyi Művek—Gyoma- endrödi STK 3:0 (12, 5, 12). NB II. Női. Gyomaendröd. V: Jakab, Burai. Gyomaendröd: Szűcs, Kovács. Aranyos. Szarka. Nagy. Diós. Csere: Jenei. Sz.mola. Beinschróth. Joó. Pap. Aranyos A. Edző: Szmolnik Lajos. Kelle­metlen közjáték előzte meg a mérkőzés megkezdését. A játék­vezető jegyzőkönyvezte a terem és az öltözők előkészítetlenségét. l. játszma: az éllovas Szolnok ellen bátran és eredményesen kezdtek a hazaiak, 4:3-ra. 8:4-re vezettek, s csak ezután tudtak felzárkózni a vendégek. 10:10 után a szolnokiak kihasználták lendületüket és rutinjukat. s nyertek. 1:0. 2. játszma: a szol­nokiak kitűnően «■ sáncoltak. ez ellen a GYESTK nem találta meg az ellenszert. 2:0. 3. játsz­ma: ismét kiegyensúlyozottabb volt a küzdelem. A GYESTK csak nehezen adta meg magát. A vendégcsapat csak 12:12 után kerekedett felül. 3:0. A vereség ellenére az első és a harmadik játszmában színvonalas játékot produkáltak a hazaiak a bajnok­aspiránssal szemben. NB Il-es női ifjúsági mérkő­zés: Gyomaendrődi STK—Szol­noki Vegyi Müvek 3:0 (4. i0. 9). * * * Üjabb mérkőzéssel folytatódott Békéscsabán a városi szakszer­vezeti röplabdabajnokság. Ered­mények: Vásárhelyi Pál SK— AGROBER 3:1. Földhivatal—AG- ROBER 3:2. 99 szarvasi kosár Mezőberényi ÁFÉSZ— Törökszentmiklósi SE >2:50 (36:21). NB II. Női. Törökszentmik- lós. V: Fodor. Néniéi. Braun (18). Kun (3), Hoffmann (8). Galló (3). lván.vi- né (18). Csere: Borg (2). Székely. Szénási. Edző: Iván.yi László. A második félidő közepéig a jól játszó herényiek tetemes előny­re tettek szert (48:31). A mérkő­zés hajrájában viszont a pon­tatlan dobások és a rossz véde­kezés felhozta a haaziakat. Szarvasi FSSC—Nyíregyházi Mg. Főiskola 73:58 (35:24). NB II. Női. Szarvas. V: Káplár. Pa- tay. Szarvas: Lestyán (15). Ro- hony (8), Frankó (12). Vajgel (8), ökrös (12).. Csere: Eleiánty (6). Valent (8). Hámori (2). Fa­zekas (2). Tóth. Edző: Szirony Pál. Lestyán Eszter. Közepes színvonalú mérkőzésen a szarva­siak végig vezettek — néha 20 pontal is —. a szépítés a csere- játékosok szerepeltetése alatt si­került a vendégeknek. Szarvasi FSSC—Nyíregyházi Mg. Főiskola 99:93 (52:45). NB II. Férfi. Szarvas. V.: Patay. Káplár. Szarvas: Farkas (12). Sulymosi (14). Szalontai (7). Földvári (36). Kuli (20). Csere: Bakos (10). Győri, Dani. Faze­kas. Hovorka, Dancsó. Edző: Szirony Pál. Szalontai György. A szép számú és lelkes közön­ség biztatása mellett megszüle­tett a meglepetés: jó játékkal, csaknem 100 pontos dobótelje­sítménnyel nyert az esélytele­nebb hazai együttes. Békési ÁFÉSZ—Mezőtúri FFSC 57:51 (21:20). NB II. Férfi. Bé­kés. 50 néző. V.: Gerda. Dob- ronyi. Békés: Lipcsei (23). Ba­lázs (18). Kovács (8). Zima (6), Fazekas (1). Csere: Knyihár (1). Báliké. Adamik. Mészáros. Hé- gely. Edző: Békési Mihály. A kiesés szempontjából igen érté­kes győzelmet arattak a ha­zaiak. Szolnoki Olajbányász—Mezőbe­rényi Spartacus 104:51 (61:25). NB II. Férfi. Mezöberény. V.: Darida. Csuta. Spartacus: Hoff­mann L. (23). Filozóf (2). Szi­lágyi (9). Boczonádi (4). Tán- ezos (4). Csere: Gulyás (6). Hi­dasi (2). Iványi-(l). Hoffmann S.. Kiss. Edző: Tánczos Imre. A bajnökesélyes Olajbányász köny- nyedén győzött a hazaiak ellen. Hunyadi Kupa Békésszentandráson a Hunyadi Kupa nagy­pályás labdarúgótorna zárófordulójának ered­ményei : Nagy.szénási TSZSK—Kun­szentmárton 4—2 (0—1). V.: Csi­pái. G.: Szűcs. B. Tóth 2-2. ill. Németh. Vörös. Szarvasi FSSC—Békésszent- andrási Hunyadi 7—0 (5—0). V.: Búzás. G.: Magyar. Filyó. So­mogyi 2-2. Kupeczki. A Hunyadi Kupa végeredmé­nye: 1. Szarvasi FSSC 6. 2. Nagyszénási TSZSK 3. 3. Bé­késszentandrási Hunyadi 3. 4. Kunszentmárton 0 ponttal. * * * A kondorosi téli kispályás labdarúgókupa 7. fordulójának eredményei: Lenin KISZ—Che Guevara KISZ 3—0. Hunyai KTC—Kandó Vasas 4—2. Oroshá­zi Üj Élet Tsz III.—Santos 2—1, Volán SC—Ságvári TMK 3—0, Szabó LSC—Nimród 3—0. ÁFÉSZ KISZ—Ajax '82. 3—0. Békéscsabán a Rózsa Ferenc Gimnáziumban rendezték meg az 1982. évi városi újonc serdü­lő- és ifjúsági egyéni és páros asztalitenisz-bajnokságot. Eredmények. Üjonc, fiú: 1. Mátrai Tibor, 2. Gyurkó, 3. Se­res, 4. Gujkás (valamennyien Bcs. Konzerv). Leány: l. Oszaczki Gyöngyi, 2. Hursán, 3. Klokocs, 4. Mari (valamennnyien a Bcs. 1. sz. Iskola versenyzői). Serdülő fiú, egyéni: 1. Bo­tyánszki Csaba. 2. Karaba (mindkettő Bcs. Konzerv.), 3. Várfalvi (Bcs. Előre Sp.), 4. Ancsin (Bcs. Konzerv.). Páros: 1. Botyánszki Csaba—Karaba Oyörgy (Bcs. Konzerv.). 2. Várfalvi—Orbán (Bcs. Előre, Bcs. Konzerv.). 3. Ancsin 'A.— Ancsin G., 4. Gyurkó—Mátrai (mindkét pár Bcs. Konzerv.). Leány egyéni: 1. Oszaczki Gyöngyi. 2. Klokocs (mindket­tő 1. sz. Alt. Isk.). 3. Hursán (2. sz. Alt. Isk.), 4. Nyári (Sza­badkígyós). Páros: 1. Oszaczki— Klokocs (1. sz. Alt. Isk.), 2. Nyári—Felföldi (Szabadkígyós), 3. Hursán—Sisák (2. sz. Alt. Isk.), 4. Szász—Mári (1. sz. Alt. Isk.). Ifjúságiak, fiú egyéni: 1. Andódy Tibor. 2. Bagi (mind­kettő Bcs. Konzerv.), 3. Mézes (Bcs. Előre Sp.). 4. Karaba (Bcs. Konzerv.). Páros: 1. An­dódy Tibor—Bagi Attila. 2. Bo­tyánszki—Karaba (valamennyi­en Bcs. Konzerv.), 3. Mózes— Farmosi (Bcs. Előre Sp.). 4. Várfalvi—Kovács (Bcs. Előre Sp.). Leány, egyéni: 1. Monori Gyöngyi. 2. Tolnai (mindkettő Bcs. Előre Sp.). 3. Balogh (Szabadkígyós). 4. Dudoma (Bcs. 611. sz. ITSK). Páros: 1. Mono­ri—Kvasz (Bcs. Előre Sp.). 2. Balogh—Petri (Szabadkígyós). 3. Hursán—Dudoma (Bcs. 2. sz. Alt. Isk.. 611. sz. ITSK). 4. Oszaczki—Mári (Bcs. 1. sz. Ált. Isk.). Vegyespáros: l. Andódy Tibor—Dudoma Hermina ‘7Bcs. Konzerv.. 611. sz. ITSK). 2. Mézes—Monori (Bcs. Előre Sp.), 3. Kovács—Tolnai (Bcs. Vásár­helyi Pál Szk.). 4. Várfalvi— Oszaczki (Bcs. Előre Sp.. Bcs. 1. sz. Alt. Isk.). A serdülő egyéni első két helyezettje: Botyánszki és Karaba. Párosban is ők vé­geztek az élen Tömegsport A napokban rendezte meg asztalitenisz-, és sakkversenyét a dévaványai szakmaközi bi­zottság. Csaknem 40 asztalite- niszezö küzdött a helyezésekért, amelyet végül is egyéniben Ko­vács Attila (Üt-Vasút) nyert meg. Borsós és Kovács J. előtt. A férfi párosban Kovács A.— Kovács J. végzett az élen. Az ÁFÉSZ kistermében le­zajlott több fordulós sakkver­senyre 26-an neveztek, amelyet -Csekő Zsigmond (MÁV) nyert meg 2. Szabó (ÁFÉSZ). 3. dr. Gaál (Eü.). A szakmaközi bizottság már­ciusi sportprogramjában lövész­és tekeverseny megrendezése szerepel. 1 11 Totőtippjeink 1. Bakony—Kaposvár x 2 2. PVSK—Keszthely 1 3. Olajb.—Dunaújváros 1 x 4. Szekszárd—Bauxitb. 1 x 5. Eger—Kazincb. 1 6. BKV E.—Balassagy. 1 x 7. Ascolí—Catanzaro 1 8. Avellino—Fiorentina x 2 9. Cagliari—Juventus 2 10. Cesena—Inter. 2 11. Como—Napoli 2 12. Milan—Bologna 1 x 13. Foggia—Lazio 1 x PÓTMÉRKÖZÉSEK 11. Cremoncse—Verona x 15. Perugia—Catania x 16. Pisa—Bari 1 BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki­adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents